Tiszatáj, 2018 (72. évfolyam, 1-12. szám
2018 / 11. szám - A COMPIeGNE-I VAGON UTASAI (EURÓPA: 1918-2018) - Gyáni Gábor: Háborús tapasztalat és a nem várt jövő
2018. november 6, 55 A művelt középosztálynak írt és szerkesztett Új Időket taglalva arra következtettünk tehát, hogy a lap szellemi látóköre egyáltalán nem terjedt túl a múltból a jelenbe érő tapasztalatok adott körén, ami viszont azt sugallta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia birodalmi és benne a Magyar Királyság nemzetállami jelenvalósága a jövőben is érintetlenül továbbél. Ennek az akkori valóságnak a mai belátása (felismerése) teszi számunkra érthetővé az ennek a történelmi tapasztalatnak homlokegyenest ellentmondó nem várt következmények mély drámai hatását. A nem várt jövő okozta megrázkódtatás, a ténylegesen bekövetkező valóság abszurditása a múltbeli jelennek azon nem kevéssé valós tapasztalatából ered, melyet az Új Idők és a többi, a közvéleményt ez irányban formáló média, a velük egybehangzó általános tudás és várakozás szilárdított hitszerű meggyőződéssé. Ezt a ténylegesen létező valamikori tapasztalatot cáfolta meg és sodorta el egy másféle valóság kialakulása, amely kizárólag csak keserűséget, csalódást, egyszersmind nosztalgikus emlékezést szülhetett.19 és persze azt a görcsös akaratot is megszülte, amely a dolgok mindenáron való visszacsinálására irányul.20 A tapasztalatoknak ez a két, egyaránt érvényes megnyilatkozása, a múlt jelenében változtathatatlannak tetsző valóságról táplált konvencionális tapasztalat, valamint a hozzá képest másmilyen valóság sokkoló élménye magyarázza a Trianon-szindrómát. Ez utóbbi megállapításunk vitathatatlanul ellentmond annak az újabban hangoztatni szokott felfogásnak, amely felülről szított manipulációt, mesterséges hangulatkeltést gyanít a Trianon-trauma mélyén is. A dolgok ilyetén állása azt a Hayden White történetelmélete (pontosabban: reprezentáció- és narrativitáselmélete) által inspirált megközelítést idézi fel bennünk, melynek egy pregnáns megfogalmazása szerint: „De mi soha nem a valódi jelenben élünk, hanem egy elképzelt múlt és egy elképzelt jövő révén egy elképzelt jelenben, vagyis abban az elképzelt értelemben, jelentésben, amivel a jelent felruházzuk."21 Az 1914. augusztusi eufória, amely - tegyük hozzá - nem bizonyult lankadatlannak a háború teljes időtartama alatt, a korábban megszokottnál is magasabb szintre emelte Európaszerte a nemzeti öntudatot: manapság a háborús nacionalizmus terminusával szokás ezt illetni. A háborús mozgósítás (és ezt követően az erőteljes háborús propaganda) hatására ugyancsak felforrósodó nemzeti érzület és identifikáció abban tért el a „békebeli" nacionalizmustól, hogy „nagyon rövid idő alatt képes [volt] a tömegek mozgósítására más nemzetek ellenében".22 Az utókor és a hozzá tartozó történész sokszor értetlenül fogadja, hogy miként fajulhatott a nacionalizmus szinte paroxizmussá egyik pillanatról a másikra. „Az, ahogy a kortársak láthatóan megittasulnak a kitörő háborútól, olyan jelenség, amit bizonyosan lehetetlen ésszerű fogalmakkal megragadni” - szól a történészi megítélés.23 Az akkori eufória később azért alábbhagyott, az a paradoxon azonban továbbra is megmaradt, hogy „hogyan vészelte át [minden nehézség dacára] ez a kezdeti elköteleződés az átmenetet az elképzelt há 19 Romsics Gergely: Mítosz és emlékezet. A Habsburg Birodalom felbomlása az osztrák és a magyar politikai elit emlékirat-irodalmában. L’Harmattan, Budapest, 2004. 20 Zeidler Miklós: A revíziós gondolat. Kalligram, Pozsony, 2009. 21 Marnó Dávid: A reprezentáció politikája. Hayden White utópikus realizmusa. Café Bábel, 2003/1-2. 33. 22 Egry Gábor: Háborús nacionalizmusok, versengő imperializmusok. Nemzet, állam, birodalom az első világháború idején. In: Egry Gábor - Kaba Eszter szerk.: i. m. 56. 23 Stéphane Audoin-Rouzeau - Anette Becker: 1914-1918, az újraírt háború. Ford. Fisli Éva. L'Harmattan, Budapest, 2006. 79.