Tiszatáj, 2020 (74. évfolyam, 1-12. szám

2020 / 6. szám - MÉRLEGEN - Kiss A. Kriszta: Az emlékezés fontosságáról és lehetőségeiről (Szabó Gábor: Történeteink vége. Emlékezések a kortárs magyar irodalomban)

tiszafa­­ 99 иг­ telmezésében az időkategóriák egymásba olvadását fedezi fel, amely meglátása szerint a múlt elbeszélhetetlenségét idézi elő. Ugyanakkor szerinte a regény egyik célkitűzése az lehet, amelyet Hayden White fogalmazott meg elsőként: csakis fikciós narratívában van lehetőség a gyászmunka elvégzésére. A már említett Petri-tanulmány a kötet középpontjában kap helyet: nemcsak azért tűnik ki a többi szöveg közül, mert tárgya lírai szövegek sorozata, hanem mert egy egész, lezárt életművet tárgyal benne Szabó. Többek között azt fogalmazza meg, hogy Petri (politika által jelentősen befolyásolt) költészetéből kitűnik, hogy az emlékezés ugyan fontos feladat, de a hivatalos emlékezet ezt szükségszerűen mesterségessé, hamissá változ­tatja. Kertész Imre Detektívtörténete és Esterházy Péter Spionnovellája úgy „emlékezik”, hogy egy letűnt poétikai funkció, nevezetesen a jelentés alakítja ki a szövegek műfaját. Márton László A mi kis köztársaságunk, Spiró György Kőbéka és Hazai Attila Feri: Cukor Kékség című regényeik fikciós eljárásokkal, szatirikusan, illetve parodisztikusan próbálják megvilágítani a ma valóságát, a jelenleg érvényes társadalmi modelleket, jellegzetes eseményeket. Az identi­tás elvesztését Szabó többek között Hazai Attila regényében, valamint Garaczi László Wünsch-híd című szövegében ismeri fel - ez utóbbiban összefüggésbe hozza a nyelvi aláve­tettséggel, amely ontológiai bizonytalanságot hoz létre. Míg Esterházy elsőként elemzett szövege a kötetben tárgyalt művek világába való beve­zetés volt, addig a Krasznahorkai Báró Wenckheim hazatér című regényéről szóló (címadó) tanulmánya egy lezárás, befejezése a tárgyalt szerző trilógiájának, amely a Sátántangóval kezdődött és Az ellenállás melankóliájával folytatódott, valamint befejezése az emlékezet, a felejtés és a szubjektum bizonytalanságáról szóló értekezések sorozatának. Világosan kiraj­zolódik az az alapigazság - már a művekből is, de így együtt tárgyalva őket leginkább a róluk szóló tanulmányokból -, hogy minél jobban összekuszálódik a nemzeti emlékezet, annál ne­hezebb az egyénnek támpontot találnia identitásképzéséhez. Ennek a problémakörnek a ki­fejtéséhez Szabó Gábor rendkívül jó alapanyagokat talált­­ és kötetét olvasva egyértelmű, hogy nem az alapanyagokra „húzott rá" egy napjainkban sokat tárgyalt kérdéskört.

Next