Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)

1951-01-24 / 19. szám

fl A teveli gépállomás dolgozói a körzetükben lévő termelőcsoportok számát hatról tízre emelték Vidáman folyik a­ munka a teveli gépállomáson, mert tudják a gépállo­más dolgozói, hogy­­ minden kalapács­­ütés, amivel erő- és munkagépeiket kijavítják, újabb csapás az ellenségre. Puszpay István főg­épész elvtárs el­mondta, hogy az őszi idényben lem­a­­rsdás volt náluk, amit főleg a rossz­ szervezés, tagosítás és a rossz üzem­,­anyag okozott. Mivel látták, hogy le vannak maradva, az üzemi pártszer­vezet javaslatára értekezletet hívtak össze. Az értekezleten megtárgyalták a traktorvezetőkkel, hogy hogyan tudnák a lemaradást behozni, aminek az­ lett az eredménye, hogy jobb mun­­kamegszer­vezéss­el, brigádok és mun­kacsapatok megszervezésével, a mun­ka­verseny kiszélesítésével, továbbá az üzemanyag biztosításával, a mű­szaki hibák kijavításával, amit a kör­zeti gépésszel közösen, végeztek, elérték azt, hogy idénytervük tel­jesítésével megyénk területén az elsők közé kerültek. Vári János körzeti szerelő elvtárs elmondja, hogy Pártunk iránymuta­tását követve, kommunista helytállás­sal igyekeztek a hibákat kiküszöböl­ni és a két műszakra beosztott gé­peket éjjel-nappal igyekeztek a hely­színen kijavítani, hogy a traktorok mi­nála kevesebb időt veszítsenek a munkából- tudták, hogy minden ba­rázda föld, amit felszántanak ötéves tervünk sikeres befejezését és ezen keresztül a szocializmus építését se­gítik elő.­­ Puszpán István főgépész és Váradi János körzeti szerelő elv­­társak is elmondják, hogy a Pártkon­gresszus tiszteletére tett munkafel­­ajánlásukat az erőgépeknél 90 száza­­lékra, a többi gépeknél 70 százalékra és február 20-ára 100 százalékig fog­ják teljesíteni, amit a Párt ügyének állandó szem előtt tartása és a többi elvtársak, odaadó munkája biztosít Önköltségcsökkentés szempontjából arra törekednek, hogy nagy vigyázat­tal szedik szét és javítják a gépeket, nehogy ezáltal valami törés okozza­nak. A gépek hibáit korszerűen, vil­lanyárammal hajtott gépekkel javít­ják és elérték azt, hogy csak 5 szá­zalék új anyagot kell nekik felhasz­nálni Munkájuk sikeres befejezését nagyban elősegíti az a tudat, hogy a tavaszi munkákat csak akkor tudják sikeresen befejezni, ha az erő- és munkagépeik 100 százalékig üzemké­pesek lesznek.­­ Miklós Gyula mező­gazdász, aki most is két írástudatlant, egy fiút és egy leányt, tanul a betű megismerésére, elmondja, hogy a ter­melőszövetkezetek szervezése terén is értek el jó eredményeket. A gépállomás vezetősége a gép­állomás körzetében lévő hat ter­melőszövetkezeti csoportot jó po­litikai felvilágosító munkával lő­re növelje és két csoport most van alakulóban Murgán és Zom­­bán. Elmondják, hogy a most folyó gép­kezelői tanfolyamon 30 hallgató vesz részt, ebből három nő. A kívülállók részére tartott tanfolyamon pedig 20 hallgató vesz részt. Nagy az érdeklő­dés a kívülállók között a gépek iránt, és értékes tapasztalatokat vesznek­­ a tanfolyamon. Vállalják, hogy ezek közé a hallgatók közé 20 százalék nőt szerveznek be. Ezekkel a hallgatókkal fogják biztosítani a tavasszal érkező erőgépek kezelését. Somogyi Irma adminisztrátor elv­társam elmondja, hogy kultúrmozgal­­muk fejlődésnek indult. 36 tagú DISZ szervezetük kultúrműsorokkal szóra­koztatja a dolgozókat, hetenként há­romszor sportolnak, van futballjuk, asztalitenisz asztaluk, ki mivel akar szórakozni. Üzemi pártszervezetük segítségével most kapnak sakk-fel­­szerelé­­­s­. Üzemi konyhájuk is van, ahol a dolgozók 5 forintért naponta háromszor bőséges és jó kosztot kap­nak. Miklós elvtárs elmondja, hogy a szerződéskötés terén eddig elért ered­ményük 65 százalék, amit a dolgozó parasztsággal kötöttek. De a jó nép­nevelő munka tovább folyik és Pár­tunk kongresszusára 100 százalékra fogják teljesíteni a szerződéskötést Elmondja még, hogy mind a gépjaví­tásban, mind az őszi munkák befeje­zésében, valamint a szerződések meg­kötésében szép eredményt ért el a Sebestyén brigád, akik 42 holdra kö­­töttek szerződést egyéni dolgozókkal A brigádon belül Szülök József, 13 holdra kötött, Dóra Dezső 13 holdra Erős Ambrus 11 holdra kötöttek szer­ződést. Elmondja azt is, hogy a Sza­bad Népnek 60 olvasót szereznek a Kongresszus tiszteletére. Szalók Jó­zsef és Erős Ambrus elmondják, hogy mind az őszi munkák és a gépjavítá­soknál, mind a szerződés­kötésnél Pártunk irányvonalának szem előtt tartásával arra törekedtek, hogy­­ ne csak mennyiségileg, hanem minőségi­leg is­ jó munkát végezzenek. Ennek az eredménye, hogy dolgozó paraszt­ságunk egy része előre felkereste, és kérte a szerződés megkötését. A töb­bi dolgozó parasztokat felvilágosítot­ta, hogy Pártunk azért biztosítja, az eleső gépi munkát "a gépállomással kötött szerződésen keresztül, hogy ez­zel megkönnyítse a munkájukat, ol­csóbbá tegye a termelést és felsza­­badítsa a dolgozó parasztokat az iga­­uzsorától. A jobb talajmunka több termést és magasabb életszínvonalat biztosít számukra. Sebestyén István brigád­vezető el­mondta, hogy eredményeiket úgy érték el, hogy megszervezzék a munkát munka csapatokra, az első csapat­ szét­szedte a gépeket, a második megtisztította, a harmadik csapat pedig összerakta. A kijavítani való részeket kijavítot­ták és ezáltal elérték, hogy csak 5 százalék új anyagot használtak fel. Molnár István traktorvezető elmondja még hogy minden túlteljesített, mun­káját Pártunk tanításának köszön­heti. Juhász János brigádvezető el­mondja, hogy amikor az őszi mun­káknál átvette a gépeket, csak 11 százalék volt a gépek teljesítése, a munkaverseny kiszélesítésével és leg­jobb tudásukkal odahatottak, hogy elérték a 130 százalékot, az őszi munkák befejeztével. A gépállomás dolgozói elmondják, hogy a Kongresszus tiszteletére olyan tagjelölteket vettek fel a Pártba, akik a termelésben élnjártak. Igye­kezzenek továbbra is a gépállomás dolgozói Pártunk iránymutatását kö­vetni és jó munkájukkal elősegíteni népgazdaságunk, ötéves tervünk si­keres befejezését, ezen keresztül a szocializmus építését. IHSZ IIIH VM­I Tamási járásban a DISZ oktatási munkát úgy javítot­ták meg, hogy a politikai kör vezetőket kicserélték. A helybeli pártszervezettől kértek fejlett elvtársakat. Ezek az elvtársak tovább fokozzák a politikai kör mun­káját. Ez a járás felismerte a hibá­kat és kijavította. A kijavító ered­ménye, hogy a fiatalok megértették a politikai kör anyagát és boldogan mennek a körökre, mert tudják, hogy ott sokat tanulnak az idősebb elv­társaktól. A turkópusztai kendergyár fiatal­jai látják a politikai nevelés nagy je­lentőségét és a szervezet­ tagságát Pártunk alapfokú szemináriumára vonták be. Ezek a fiatalok látják a politikai nevelés nagy jelentőségét, és azt is tudják, ha­ valaki a pártszem­i­­náriumon vesz részt, az megtisztelte­tés. Ezen a szemináriumon a fiatalok fel lesznek vértezve a marxizmus­­leninizmus eszméivel és a termelés, társadalmi munkában élen fognak járni. Ezek­­ a fiatalak már a Pártkon­­greszusi vállalásokban is példát mu­tattak a többi dolgozóknak. A dombóvári kendergyár DISZ if­júmunkásai i­s megértették a Párt­­kongresszus hatalmas jelentőségét és mint a többi gyári ifjúmunkások, ők­ is vállalásokat tettek a Pártkongres­­­szus tiszteletére. Vállalásuk első heti kiértékelése bebizonyítja, hogy a fia­talok tudnak eredményt elérni Or­bán Ferenc 165 százalék, Bán Antal 140 százalék Ács József 128 száza­lék­át értek el. De ezen eredmények mellet hiányosság is akad a dombó­­­vári kendergyárban. Találunk még olyan fiatalokat, akik a termelésük­kel nem in nyitják be a Párthoz va­ló hűségüket, és 100 százalékon alul termelnek, ilyen ifjúmunkások: Né­meti­ Gizel­a, Lengyel Lívia, akik még nem értették meg a termelés jelentőségét- A többi ifjúmunkás se­gítse ezeket­­ a fiatalokat, tapasztalat­­cserével, hogy a Pártkongresszusra­ ó­k is 1­00 százlék­on felül termeljenek, ■ MA PL O PiRTHl­tEK vA lakossági lakóhelyén folytatott nyitóerős munka formai módszerei“ címmel előadást tart a Pártoktatók háza a városi népnevelők és oktatási felelősök részére, folyó hó 25-én, este 11 órakor a szekszárdi Pártoktatók házában. Előadó: Pápai Gyula elv­­társ. • MDP Tolnam­egyei Pártbizottság agrációs osztály. JANUÁR 24. SZERDA ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: Z­a­l­a­i gyógyszertár. — NÉVNAP: Timót.­­ IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás szerda estig. Felhős, párás, helyenként ködös idő, több­felé havazás, később havaseső. Mér­sékelt délnyugati-nyugati szél: A hő­mérséklet emelkedik. Várható hőmér­sékleti értékek szerda reggel: nyu­gaton 0— — 3, keleten 2 —, —5, délben nyugaton 0 — plusz 3, kele­ten —-2 — plusz 2 fok között. Megyén­k terü­letén üzemeink és termétössövetkezetfünk ifjúmunkásai mer­értettek a­ takaré­kosság nagy jelentőségét és fakora­­kossági­ brigádokat szervezetek.­­ Az irodai munkások is vállalták, hogy írószereiken takarékoskodnak. Ez a takarékosság a DISZ megyebizott­ságon nem tapasztalható. Egyes ad­minisztrátorok a gépíró-papírt arra használják fel, hogy érvénytelen dol­gokat gépelnek rá és aztán a papírt eldobják­. Szintém­ az adminisztrátorok hanyagsága, hogy a­ helybe küldött levélre 1­20 forintos bélyeget ragasz­­talnak. Ezek a­ fiatalok nem­ látják a takarékosság­ nagy jelentőségét. Eze­ket a­­ felsorolt hibákat a­ DISZ me­­gyebizottság javítsa, ki és az admi­nisztrátorai tegyenek vállalást, hogy hogyan fognak­ takarékoskodni író­­szerekkel és akkor ők is méltón tud­ják megünnepeli a Pártkongresszus napját. — A dombóvári járásban a dolgo­zó parasztság nagy örömmel fogadja a Szabad Föld Téli Esték előadását, a látogatottság nagy arányban növe­kedett. A dombóvári népművelési bi­zottság is megértette a kultúrmunka jelentőségét és egyéni agitációval a dolgozó parasztságot fel­világosították a kultúrmunka jelentőségéről.­­ Azokat a kul’hírcsoportokat, me­lyek a járási kultúrversenyen eredmé­nyesen végzik munkájukat, vagyis nívós kultúrműsorral készülnek, a járási népművelési bizottság ajándék­tárgyakkal jutalmazza meg. A paksi járási népművelési bizottság az aján­déktárgyakat már beszerezte és a bőrt kirakatába helyezte. Az ajándék: rádió, Sztálin-szobor, és több értékes könyv. Ugyanezt az ajándékot szerez­te be a gyönki népművelési bizottság is. De nemcsak a nevezett járások szerezték be az ajándéktárgyakat, hanem a megye összes járása.­­ Visáni­a László nagymányoki szénbánya tisztviselő munkása január 21-én a közellévő WC-ben felakasztot­ta magát, leltének oka ismeretlen. Szekszárd város tisztiorvosi hi­vatala Szekszárd dolgozó népének a rák­betegségekről filmvetítést vett tervbe. Az előadás pontos fajóját még nem határozták meg. Ezzel a filmve­títéssel lehetővé teszi a városi tisz­tiorvosi hivatal, hogy a rák­betegsé­get kezdetben meg tudják akadályoz­ni és így lehetővé válik, hogy a be­tegségek száma csökken. Ebben is láthatjuk, hogy népi demokráciánk­ban legfőbb érték az ember, és az or­­­vosi tudomány országunkban m­ár nem az urakat szolgálja, hanem a dolgozó nép egészségét védi. Alsóvysut községben a dolgozó parasztság nem látja a szocialista kultúra nagy jelentőségét és a Sza­bad Föld Téli Estékre nem jelennek meg. A népművelési ügyvezető és a öblű tömegszervezetek ezidáig még nem végeztek egyéni agitációt, nem világosító 1n átk tell a dolgozó paraszt­ságot, hogy milyen jelentősége van a Szabad Föld Téli Estéknek. A nép­művelési bizottság és a tömegszerve­­zetek azonnal végezzenek egyéni agi­­áció­ és világosí­sák fel a dolgozó parasztságot, a kulákpropagandát pe­dig leplezzék b­e és a­­ kezdeményezők juttassák megfelelő h­elyre. A szovjet sportemberek eredményei az 1950. évben Az 1050-es , esztendő!' jelen­téség teljes események teszik emlékezetes­sé a szovjet.­iun­ó életében. Ez az többek között "újabb hatalmas­­"iko "eket hozott a szovjet sportemberei számára, akik 260 szovjet csúcsered­mányt javítottak meg. Ezek az ered­mények közöl nagyon sok túlszár­­nyalja­ az európai és világrekord­o­kat is. Az atlétikai E­urópa-bajnokságér folyó versenyekben a Szovjetunió könnyű­atlétái 49 érmet,­­ harcoltak k maguknak, ezek közül 9 aranyérmet. Európa. 1959.. évi könnyűatlétikai baj­nokai lettek többek között X. Dum­­badze, L. Scserbakov, B. Bogdanova, A. Andrejeva, X. Sznnrnickaja és mások. Győztesen kerettek ki a Sz­parta­k csapatának labdarúgói a norvégokkal az idén megrendezett labdarúgó mérkőzéseikből és ragyogó győzelmekkel tértek hazat a szovjet sakkozók is. "Rám , és társnőimre 1950-ben az a megtisztelő feladat hárult, hogy megvédhessük a­ Szovjetunió sport­­dicsőségét a gyorskocsolyázás terü­letén is. A szovjet gyorskorcsolyá­zók kétnapos küzdelem után győzte­­sen kerülték ki a gyorskorcsolyázó világbajnoki címért megrendezett, ver­se­nyekből. Én magam baraadizben harcoltam ki az­ abszolút gyorskor­csolyázó világbajnoki címet és ezzel újabb sportdicsőséget, szereztem ha­zámnak Ennek az esztendőnek van még­­ egy­­ jelentős eredménye: a külföldi sportdelegációknak a Szovjetunióban tett­ látoga­tásai, valamint a mi sport­embereinknek utazásai különböző or­szágokban. Ezek a látogatások még jobban megerősítették és ki­mélyítet­ték a szovjet nép és a világ többi népei közti baráti, kulturális kapcso­latokat. És ez nem csekély hozzá­­járulás a világ békéjének megvédé­séhez. Sí. Építők—Pécsi Meteor 66:37 (26:17) Vasárnap délelőtt 11 órakor szép­ számú közönség előtt a gimnázium­ban került sor a Szekszárdi Építők­­—Pécsi Meteor barátságos női kosár­labda mérkőzésre. A pécsi csapat a következő összeállításban lépett pá­lyára.: Nyers, Demján, Gáspár, Hári, Takács. Csere: Szabó, Orgovány, Ko­vács M. A. Szekszárdi Építők csapa­ta, a következőképpen állt fel: Rom­vári, Vörös, Idei, Szigetin­é, Kovács K. Csere: Schuszter, Csapó, H­ottobá­gy.­A félidő elején a szekszárdi csapat gyenge játéka­i miatt egyenrangú el­­lenfél tudott lenni a pécsi r­­apart, a szekszárdiak részéről feltűnően sok a,­­rossz labdaleadás és ezeket sorra értékesítik a pécsiek. Lassan lendül formába az Építők csapata és a fél­idő végéig csak néhány pont különb­séggel vezet, a szekszárdi csapat, az eredmény 26:17-re alakul. A második félidőben már valamivel jobban ját­­szik az Építők csapata és egyre na­gyobb előnyre tesz szert­. A csapat össz­ját­ék­a még mindig nem kielé­gítő. Kevés formás támadást láttunk a csapattól. A pécsiek csapatmunká­ja szebb volt, de a kosár alatt erőt­lenek és eredménytelenek voltak. A végeredmény 66:37 a szekszárdi csa­pat javára. Legjobb dobók: Kovács K. 26, Vö­rös 12, Idei 12, Szigetiné 9, illetve Hári 15, Nyers 6, Gáspár 6­ A szekszárdi csapat, ha ezután össz­játékra és csapatmunkára törek­szik és nem­ egyéni teljesítmények­re, ak­kor jó képességű csapat válik belőle. Egyénileg kitűnő játékosok­ból áll a csapat és ha a játékosok leszoknak az önző egyéni játékról, akkor nemcsak az elkövetkezendő megyei bajnokságban, hanem a to­vábbiakban is méltóan képviselik majd az Építők színeit. A bölcskei sportolók munkája jobb szervezést érdemel A felszabadulás óta nem dicsek­ed­het komoly sporteredményekkel (egy­két esettől eltekintve) Bölcske, majd­­ nem ötezer lakosú, sportszerető kö­zönsége és sportolói. Az oka —­mint annyi más dolognak — a szervezés hiánya. Legnagyobb népszerűségnek a labdarúgás örvend. Hibák mutatkoz­tak azonban a múlt évben is. Egyik ok, hogy a bölcskei DISZ nem ka­pott kellő anyagi támogatást ahhoz, hogy fenn tudjon tartani több sport­­szakosztályt. En­nek ellenére több, mint valószín­ű­ — helyes vezetés mellett — a bölcskei sport színvona­la sokkal magasabban állna. Megtör­tént az az eset a­ futballcsapattal, hogy meccsre kellett volna menni és nem­ volt ki a csapat létszáma- így 8 játékossal kellett nekiindulni az útnak, hogy a csapat jó becsületét megvédjék. Ezenkívül nem volt­ meg­adva, Bölcske fiataljainak kellőkép­pen a sportolás lehetősége sem, hi­szen csak futballszakosztály műkö­dött (az sem­ hivatalosan), jobban mondva döcögött, mint, az a kocsi, melynek egy kereke hiányzik. És ez a­ hiányzó kerék nem volt más, mint a jó szervezés, illetve a vezetés. Ezek már megtörtént dolgok. Javítani, vagy segíteni már nem lehet rajtuk. De itt állunk az­ év elején, mikor még­ el lehetne indítani a­ komoly és eredményes sportéletet felvilágosítás­sal és anyagi támogatásal, mely szocializmus felé haladó országunk egyik komoly erőtényezője lenne. A bölcskei sportolni vágyó fiata­lok rendületlen hittel néznek az év elé, mert bíznak abban, hogy vá­gyaik­ oly hosszú idő után teljesülni fognak, különösen most amikor át lett szervezve az egész sportéletünk, vagyis Megyei Sport Szövetség ala­kult, amely tartozik vezetni a me­gye sportügyeit sokkal nagyobb gonddal, mint­ azelőtt vezetve volt.­­ Érezzük át azt a nagy felelősséget, mely rajtunk nyugszik akkor, amikor egy községnek sportélete forog koc­kán. Mert ne feledjü­k el nagy taní­tónk mondását: „Népi demokratikus kormányunk egyik fő feladata a spor­ton keresztül fizikumában erős, fe­gyelmezett, testedzett ifjúságot ne­velni.“ És hisszük azt, hogy kellő támo­gatást kapva, a bölcskei DISC-szer­­vezet sportszakosztályai — elsősor­ban tehetséges labdarúgói — minden bizonnyal megállják majd helyüket az újonnan megszervezett megyei bajnokságok osztály­a­iban. (K+L) Bölcske. HATALMAS MEZŐNY TOLNA K­ÖZSÉG BAJNOKS­ÁGÁÉRT A Tolnai Textil SE rendezte meg Tolna­ község asztalitenisz egyéni bajnokságát. Rekord benevezés futott be az egyesületbe, száz férfi és 50 női. Szép számú közönség előtt, egész napon át folytak az egyes verseny­­ek zárnékban a játékok, m­íg végre éj­fél előtt, dőlt el véglegesen a baj­nokságok sorsa. Az egyes verseny­­számokban a győztesek serlegeket és érmeket, t­ovábbá emléktárgyakat kaptak, a­ helyezettek pedig érem jutalamazásban részes­ü­ltek. Eredmény­ek: Férfi egyéni: (60 in­duló) 1. Pálinkás J. 2. Vidi. 3. Wobeher. - Női egyéni. 116 induló) 1. De­ztál, 2. Telkes. Gémes. - Férfi páros. (16 pár ind­) I­ Pálin­kás—Sokadfc, 2. tagúm—VV OidliCJ­. •">. I Aida—Link. — Vegyes páros. (12 pár miniér 1. Pálinkád—Dósa tál, 2. ta­gúm—Gémes, 3. Woleher—Kövesd* - Ifjúsági­­ fiúi (16 induló). 1. Pá­­inkás J. 3. Vida. 3. Link. — Ifjú •A’Z (női) (14 indulók 1 Gémes, 2. I )))■­­/: :11 . ii­­i. -11. mi JANUÁR 24- POSTA—MÁV 13:6 A két helybeli üzem dolgozói szom­­baton délután egy barátságos asztali­tenisz mérkőzést vívtak egymás el­len. A mérkőzés sportszerű keretek között folyt­ le, a postás­­ kultúrte­remben. A mérkőzést Szabó, hivatá­sos asztalitenisz játékvezető vezette le, mindkét együttes megelégedésére. Eredmények: Falusi 4, Varga 3, Fugi 3, Búzás 2,­­M­aharos 1, illetve Szabó 4, Bikái 1, Erős 1 győzelem­mel. TOLNAI NAPLÓ felelős szerkóim: U A UŰ I 8 T­V­A­C* Felelős kiadó: ti ! 1U l l LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárd. r>*érhemy»,ur«*8 S7—39 tel­» SJ2-1» f­ Oln­a takarékpclutúri csők l szán: Siszárai 289 >W Előfizeleai díj­: n­a«i U— toriul Pécsi SPItra nyomda Pécs, Munkácsy Mihály utca JO »* félidői:­ 20-27 A­ujuujiluerl letol. v.:AUt,­OSt JOZzvW ■

Next