Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)

1951-03-17 / 64. szám

4 Elérte a nép ítélő keze a tanácsba furakodó ellenséget ítélt a bíróság a volt pálfai VB-titkár ügyében A Magya­r Népköztársaságban min­den hszfaludi a dolgozó népé. A ma­gyar népi demokrácia államában ez az­ alapvető tétel, az államhatalom he­lyi szerveiben, a helyi tanácsokban válik mindennapos gyako­r­lattá. Fiai­m­ tanácsainknak, történelmi hivatása, mint Lenin elv­társ •mondotta, a felada­tok gyakorlati megvalósítása. Tanácsaink rövid működése kielé­­gítő eredményt hozott­ Nagyon sok esetben azonban olyan elemek kerül­tek be népi szervünkbe, akik megbon­­tották annak egységét, lejáratására törekedtek. Az ellenség minden lehe­tőséget felhasznál, hogy zavart és elégedetlenséget szítson. Ez különösen a közellátás terén tapasztalható. Ezt bizonyítja Vámos József pálfai, volt VB-titkár minden munkája, minden cselekedete. Igyekezett a kulákok tö­rekvését támogatni, azok érdekében nem riadt vissza a szabálytalan és törvényellenes dolgoktól sem. Hogy milyen híve volt népi demokráciánk­nak, társadalmi rendszerünknek, azt fényesen bebizonyította azzal, hogy a kocsmákat és szikvízgyárakat a kulákok kezelésébe adta. Ugyan­csak kuláké lett szeszfőzde is. Népi kormányzatunk irányítási szer­vébe beférkőzött imperialista ügynök, minden törekvése ezt bizonyítja. A rem­énybegyűjtés elszabotálása nem okozott túlságos gondot neki. A ku­lá­kok biztosították cinkostársuknak,­­úgy a pénz, mint az egyéb szükségle­teit, bizonyos ellenérték fejében. Ár­drágító, csaló és sikkasztó volt egy­ személyben. Demokratikus rendőrsé­günk, a dolgozók igazságszolgáltatása azonban utolérte, mint minden nem közénk való elemet. Míg 6 hónapi bör­tönbüntetését letölti, elmélkedhett a dolgozó nép igazságszolgáltatásán, a dolgozók kemény öklén, amely lesújt minden fejlődést gátló egyénre. 5 évre eltiltották a közügyektől is. Cinkostársai is követték őt a bör­tönbe.. Németh Gyula ku­lák kocsmá­­ros 6 hónapi, Enyedi István szikvíz­kezelő ugyancsak 6 hónapi börtön­­büntetést kapott. Ezek a belső ügy­nökök igyekeztek mindent elkövetni, saját zsebük, saját vagyonuk gyara­pítása érdekében. Harcokban m­eged­­zett munkásosztályunk,­­dolgozó­­ né­pünk ébersége, csírájában elfojt min­den ellenséges megnyilvánulást. Ezt bizonyítja a kulákok és spekulánsok sorozatos leleplezése. Országunkban az ellenséget csak kudarc érheti. Min­den egyes megnyilvánulásuk, millió munkáskéz ökölbe szorítását jelenti, amely nem tétovázik lesújtani, a fej­lődésünket, a békét, a boldog élet fe­l­építését gátló ellenséges­ elemekre. Az ellenség nem alszik.­­ Minden la­zulást, f­egye­ln ellenséget igyekszik sa­ját javára kihasználni. Pártszerveze­teink fordítsanak még nagyobb gondot az éberség kérdésére és a felvilágosító, munka­ fegyverével­­ vezessék dolgozóink széles tömegeit, tovább, az ellenség leleplezéséért folyó megalkuvást nem ismerő harcban, Az ellenség kizárása után új lendülettel indult meg a munka csoportunkban A mi csoportunk is versenyben vég­zi a tavaszi munkát. Versenyre hívtuk a kurdi I. típusú Aranykalász­ csopor­tot és ezenkívül az egész község dol­gozó parasztságát- Községünk terme­lőszövetkezeti csoportjai és dolgozó parasztja­i versenyre hívták Gyulaj község Újbarázda III. típusú csoport­ját és az egész község dolgozóit. A versenyszempontoknál alapul vettük a minisztertanács kétéves növényter­mesztési tervét­ Vállaltuk, hogy az összes tavaszi talajmunkálatokat már­cius 20.ra elvégezzük. Vállalásainknál felhasználtuk a Pártkongresszus hatá­rozatait is. Április 4 tiszteletére is tettünk fel­ajánlásokat. Vállaltuk, hogy 10 nappal a felszabadulás ünnepe előtt az összes épületeket kimeszeljük, az udvart és környékét rendbet­esszük, termeinket kidíszítjük és az ajtókat táblákkal látjuk el. Pártunk helyes politikájának ás a jó népnevelő munkának köszönhetjük, hogy a mi községünk dolgozó paraszt­sága is megártotta a nagyüzemi gaz­­dálkodás jelen­tőségét és ezáltal Kurd községből szövetkezeti község lett. Erélyesen járunk el minden befurako­dott ellenséggel szemben is. Pokorni Viktor, volt üzemi párttitkárt is le­lepleztük, aki a csoportunk kovácsa volt, a felszabadulás előtt pedig aktív nyilas volt. Ellenség volt, aki minden munkájával szabotálta ötéves tervünk sikerét. Felesége, aki dekorációs fele­lős volt, szintem szabotálássa­ igyeke­zett ártani a csoportnak. Hiányunk volt a dekorációs anyag terén, ugyan­akkor az elzárt, szekrényében ott volt a sok dekorációs anyag. Kizártuk a Pártból, Takács István a TIT típusú Szarni párttitkára, MÁRCIUS 17 SZOMBAT ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: 11/1. sz. ÁH. gyógyszertár.. NÉVNAP. Gertrud. IDŐJÁRÁSJELENT­ÉS:­­­ár­ható időjárás: szombat estig. Változó felhőzet, néhány helyen kisebb futó­cső, mérsékelt délnyugati-nyugati szél, az enyheség­­ tovább tart. Várható hő­mérsékleti értékek az ország területére szombaton reggel 3—5, délben 1­1—1­7 fok között. — A városi tanács felhívja a la­koság figyelmét, hogy a egészségügyi minisztérium a közegészségügyi vi­szonyok megjavítása érdekében moz­galmat szervez, melynek célja a város utcáinak és tereinek tisztítása, füvesí­tése­, fásítása, árkok, csatornák ren­dezése, udvarok, kutak környezetének me­g­j­a­vitása, á­rn­y­ékszék­e­k t­akar­í­t­á­sa. Ezen mozgalomnak március 15-től áp­rilis hó 4-ig terjedő időben kell lezaj­lani. Felhívjuk a lakosságok hogy ezen fontos munkálatokból mindenki vegye ki a részét. Üik akadályozzák Kistormáson a szocialista kultúra terjesztését? KEDVES TÓI,NA! NAPLÓ SZERKESZTŐSÉGE! Nálunk a kultúrfejlődés elég szépen megindult Kaptunk egy szép kultúrházat Kaptunk könyveket is, számuk meghaladja a 300-at. Ezen felül, hogy­ közelebbről is megismerhessük a Szovjetuniót, kaptunk egy k­e­skenyfilm vetí­tógépet is. Nagy lelkesedéssel fogadta mindezt Kistormás apraja és nagyja. De nagy hiba következet­tt be 1951 februárjában. A szö­vetkezet vezetőségi ülésén egy határozatot hoztak, olyat, ami a kultúra fejlődését gátolja és így a népi demokráciának, ellene van. A határozat kimondja, hogy a mozit 11 éven aluli gyermek nem látogathatja. Elvtársik! Mi ki akarjuk nevelni az új típusú embereket. Ezt pedig legjobban a fiatalságból lehet is nevelni. Az ily mi emberei: Kist­ormáson, akik ezt a határozatot hoz Ják, meg akarják állítani a fejlődést és gátol­ják az ujóság nevelését. Nem elégedtek meg azzal, hogy januárban csak 21 előadást tartottak, februárba­n 1 ev< d­i­­k 13-ra. Ha így megy tovább, elő­reláthatólag márciusban máj -­sál,­ 7 előadás /.esz és végül egy sem. Ez w nd­­innal­ köszönhető, hogy a föld­műv­esszőv­el kezel vezetősége csal­áiz lóként akarja a kultúrát fejleszteni. Azt mondja Meggyesi György, aki a mai rendszerben igazgató tanító volt, most pénztáros, és Nosztor Lajos szö­vetkezeti ügyvezető, hogy a mozi a szövetkezetnek csak kárt­ okoz, mert állandóan ráfizetés ven. Ez azonban nem fedi a valóságok Az igaz, hogy annyi haszon nincs rajta, de ráfizetés sincs. A sok tudás, amelyet a filmen tanulunk, mind szükséges, hogy i­ej használ­juk a t­ermelés'/.öv-tkezetv.nl.:­b.n. az ifjúság a szervezed életében, a gyermekei­ piciig megismerkedje­nek az igazi jövővel. Kondi Ferenc népművelési ügy­vezető adta azt a javaslatot, hogy 14 é­­ven­ aluli gyermekek nem látogathatják a mozit, mert határozat van rá. /../ a határozni csal­ attól származhat, alt a fejlődést akadályozza. Mi, kommunistákt ez" nem engedi" kjük meg, mert Rákosi elvtár­s is azt mond­ja, hogy mindenért, ami ebben az országban történik, mi, kommunisták vagyunk felelős'k. " KOCSIK JÓZSEF levelező, Kistormás. ‘•krjük meg, hogy egyes lelki­ismeret­­intézkedések gátolják szocialit­a’ ’­­ epít­ő íi ’oi demokrácia irkbtm a / f - ''.d..',:-! ku­ ióra fejlüdékét. f­m­­­­.céljuk az illetékes szerveknek h j vizsgálják ki fi ki.­tormási Jr.i­­n [UNK]' és 'n'.ddék.aicn.­ gyek / KUPI RENDŐRSÉGI KÖZLEMÉNY * — A Magyar Közlöny 1951 március 2-án megjelent száma közölte a bel­ügyminiszter 109.660/1951. B. M. sz. rendeletét­ a fegyvertartási­ engedélyek kicseréléséről. A rendelet kimondja, hogy­ az eddig kiadott fegyvertartási engedélyeket újra kell kicserélni, m­es azok július 1. után érvényüket vesz­tik. A rendelet megszegése és kiját­szása büntető eljárást von maga után. Az új fegyvertartási engedély kiese­néiésére vonatkozó bejelentést a lakó­hely szerint illetékes rendőrőrsön kell teljesíteni, mellyel egyidejűleg 1 db­ 4­­ k cm-es fényképet is be kell nyúj­tani. — Március l­bán délelő­! 11 órakor Tolna községben egy budapesti teher­­g­épkocsi e­itette Miskolci József mözsi lakost. A baleset következtében Miskolci József súlyos lábtörést szen­vedett és a szekszárdi kórházba­­ szállí­tották. Az eljárás a gépkocsivezető el­len me­gin­dult. — Március 1-én Miszla községben Vaszari István és Németh Sándor 9 éves gyermekek a községhez tartozó bel­majorban tüzérségi löveget találtak egy rombadőlt magtár helyiségében. Játék közben a süveg Ném­eth Sándor kezében felrobbant. Németh Sándor életveszélyes, Vaszari István súlyos égési sebeket szenvedett. Mindkettőjü­ke­t azonnal a szekszárdi kórházba szállították. — Tolnai István györkönyi solt VB­­Gtkár • a padlásán elrejtett 34 mázsa kukoricát. Földje után­ adót, beszol­­gáltatást nem fizetett. Amellett a köz­ségben a begyűjtést nem szorgalmaz­ta, hanem elszabotálta. Ezért a megyei bíróság három hónapi börtönre, há­rom é­vi közü­gyektől való eltiltásra ítélte. " Bonyhádi Vasas ifj.—Bonyhád­­varasd 2:1 (0:1). FI­dzőmérkőzés: Bony­hád könnyen vette a mérkőzést és csak nehezen győzött. Góllövő: Steib 2. «mm SZABAD IFJÚSÁG H.MS­.IMIAZ SZEKSZÁRI­, GARAI-TÉR 4. I l i,»’KIN i 32-1». 8 Március 17, 18, 19-én is Erdei történet I jSztálin-díjas, csodálato­s, színes 1 Szov­jet film a 7. erdő állatainak ■ szovjet film, a Qi életiéről B­ Előadások: hétköznap 6—8- as­ eTM sor- és ünnepnap 1—6—8 kor­­ [UNK] Pénztár: hétköznap 4-től, vasárnap 2-t Öl. kerús jegyek érvényesek 1051 MÁRCIUS 17 Vasárnapi labda­rúgó műsor D. Lokomotív—Dunaföldvár Dombóváron 15.30-kor. Vezeti: Meder. — Sz. Meteor—Paksi ÁG Szekszárdon 15 órakor. Vezeti: Dudás. — Nagy­m­­ány­ok—Bonyhád Nagymányokon 15 órakor. Vezeti: H. Halas. —­ Simon­­tornyát BTC—Sz. Építők Simontornyán 15.30 óraikor. Vezeti: Berta. — Bá­­taszék D. Postás Bátaszéken 15.30 órakor. Vezeti: Paár. — Máza—Tolna Mázán 15 órakor. Vezeti: Till. — Fadd—Decs Fad­don 14.30 órakor. Vezeti: Mecseki. Szekszárdi Építők—Bátaszéki VSE 3:0 (2:0) Megyei T. oszt. bajnoki. Vezette: Kovács. __ Ideális fu­tballidőben kb. 800 néző előtt a következő összeállí­tásban fut­ ki a­ két csapat a pályára: Sz. Építők: Frei — Balogh, Fehér, Schmidt ■— Vigh, Cziráki — Eller­­maann, Lépő, Leh­orvári, Herr, Buzi.­— Bátaszék, Frei — Geresdi Fábik, Ho­­vánsz­ki — Martin, Halmai — ?Kiss, Varga, Szabó, Frei II, Kalász. Széllel szemben kezd a szekszárdi csapat és néhány perccel a­ kezdés után már némi fölényt h­arcol ki. A 19. percben góllá érik a­ szekszárdi fölény. Lépő Lehelvárit akarja kiug­ratni, de Fábik lábáról visszakerül a labda­lépőhöz, aki 16 méterről irigy lövést ereszt meg és a­ labda a kapus kezét érintve, a felső­­ sarokba hull. 1:0. Gól­ján tovább támad a szek­szárdi csapat. A háraszékiék támadá­sait a szekszárdi védelem Fehérrel és Schmid­tel az élen hárítja. A 25. percben újabb gólt ér el a hazai csa­pat. Szöglet­rúgás után. H­err befut há­rom védő között és előrevetődve a kapu közepébe fejeli a labdát. 2:0. Tovább is a szekszárdi csapat van fölényben, a báta­székiek csak egy­­egy lefutással kísérleteznek.­­A ba­székiek jobbszélsője elhúz és lövés­­szerű beadást küld kapura, de a lab­da a lécről a mezőnybe, pattan és a szekszárdi Frei rávetődéssel­ megszer­zi a labdát. Félidő végéig a játék ké­pe nem változik. Második félidőben, a szekszárdi Frei helyett Wittner áll a kapuba. Most már többet támad , a bátaszéki csapat is és Wittner két veszélyes labdát­ kénytelen hárítani. Hol az egyik, hol a másik, kapu forog most veszélyben. A 20. percben Cziráki ki­ugratja Lehervárit, aki kicselezi a jobb bőkkel és kapura tör, amikor a 11-es ponttal egyvonalba­n, a hátvéd kezénél fogva, visszarántja. A játék­vezető 11-est ítél. A­ büntetőt Lép#­s a k­apu mellé lövi. Ezután hevesen ro­­l­hámoz a bátaszéki csapat és némi fö­lényt harcol­ ki, de a védelem bizto­san áll a lábán. A 29. percben Lépő Lehelvárit kiugratja, aki egyedül tör kapura és 8 méterről megszerzi csa­patának harmadik gólját. 3:0. A b­í­ La széki csapat még most sem adja át­ a küzdelmet, s­okat támadnak, de csatárainak nem megy a gól lo, mert a szekszárdi védelem az utol­só pillanatban mindig közbelép. Bár-a széki támadásokkal ér véget- a még - kőzés. Bírálat: Remek időben jó csérA..."­­láthatott a szekszárdi közönség. A szekszárdi csapat bemutatkozása elég jól sikerült. A csapat, egy jó já­tékosokból álló és jól játszó bátaszé­ki csapatot győzött­ le. A szekszárdi csapatból mindkét kapus jól látta el feladatát.. A védelem oszlopa és egy­ben a mezőny legjobbja Fehér volt. Biztos és nyugodt játékával jó ha­tással volt a többiekre is. A két hát­véd közü­l Schmidt, volt a­ jobbik. A legjobb csapatrész a fedezetkor volt­. Víg és Cziráki mind a támadásban, mind a védekezésben egyformán ki­vette a részét. A csatársor nem ját­szotta ki formáját és főleg Le­her­vári­­nak nem ment a góllövés. Ebből a csapat részből Lépőt és amíg játszott. Edermannt, lehet kiemelni. Hern gólja dicséri. A bátaszéki csapat védelme elég jól működött a három gól ellenére. Geresdi gyorsaságával tűnt ki, Fábik jó középfedezet játékot nyújtott. A fedezetek közül Martin volt a jobbik A csatársor most már a második mérkőzésen, szenved góliszonyban, az egész, csatársort a kapu előtti tehetet­lenség jellemzi. Ebből a csapatrészből Varga játszott jól. Simontornyai Bőrgyár—Bonyhádi Vasas 3:1 (1:0) 1,200 néző, vezette: Windisch. Ha­talmas közönség előtt került leját­szásra a bonyhádiak első bajnoki mérkőzése. Bonyhád: Ásvány — Horváth, Égi, Sziklai — Hartman, Lu­kács — Kovács, Lakatos, Nagyném­e­­di, Forró, Solti. Simontornya jól be­vált és összeszokott együttesével ál­lott ki. Kezdés után a hazai csapat veszi át az irányítást és perceken keresztül rohamozza a simontornyai kaput, de a csatárok lövéseit nem kí­séri szerencse, vagy pedig azok a jól védő Ferenci kapus zsákmányai lesznek. A 8. percben szabadul fel a vendégcsapat kapuja és mind­járt igen veszélyes támadást indít A 9. percben egy gyors simontornyai támadást csak szabálytalansággal tud megállítani a bonyhádi védelem. A 25 méteres jól eltalált szabadrúgás Ásvány kezéből a hálóba perdül. Kezdés után ismét bonyhádi roha­mok következnek, de a simontornyai védelem jól zár és megakadályozza a hazaiak eredményességét. Úgyszól­ván a félidő végéig támad Bonyhád, de igazán veszélyes helyzetet csatá­rai összehozni nem tudnak. A második félidő újból a hazaiak imádásával indul, különösen a bal­oldalon fut sok jó akció, de Nagyné­­cdi, Solti és Forró lövései elkerü­lik a hálót, majd Lukács nagyerejű félmagas lövése az egyik védőt ta­­álja fejen, aki perceken keresztül alig tud­ játszani. A 15. percben szép simontornyas­ támadás fut a jobb ol­dalon és a jobbfedezet mintegy 25 mét­erről rálövi a labdát, melyet a­ szél lenyom és így a labda váratlanul a bonyhádi kapu felső sarkába szál. 2:0. Bonyhádot letöri az újabb gól és a­ 28. percben Égi kemény, de szabá­lyos szerelését a játékvezető túl szi­­gorúan bírálja el és tizenegyest ítél, amelyet Baum a háló jobb alsó sar­kába helyez. Bonyhád megpróbál az eredményen javítani. A 39. percben Kovács beadását Solti remek fejessel juttatja a kapuba. Továbbra is támad a hazai együttes, de szögletrúgáso­kon kívül egyéb eredményt elérni nem tud.­­ BÍRÁLAT: Végig nagyiramú, ke­mény mérkőzés volt, amelyet a terv­szerűbben játszó vendégcsapat meg­érdemelten nyert meg. Védelme nagy­szerűen semlegesítette a bonyhádi­ csatársort és így született meg az eredmény. Bár Bonyhád a játékidő nagyobb részét végigtámadta, csatár­sora mélyen az elmúlt vasárnapi tel­jesítmény mögött maradt. Simontor­­nya jól összedolgozott. Kemény, har­cos együttes, sok értékes tulajdon­sággal. Jól kihasználták ellenfelük­­ megingását és végeredményben meg­érdemelten jutottak a két pont birto­kába. A sim­ontornyai együttesből Ferenci kapus végig­ jól védett, a két hátvád lelkesen harcolt, a balísorban Den­b­­rádi volt igen jó. Csatársoruk techni­kás, gyors emberekből állt és terv­szerűen felépített támadásaik mindig veszélyesek voltak. Bonyhád csapata mélyen a formája alatt játszott, ú­gy­­szólván egyetlen játékosa sem nyúj­totta a tőlük megszokott játékot. Ás­vány az első gólnál hibázott, egyéb­ként jól látta el feladatát. A két hátvéd bizonytalanul kezdett és ké­sőbb is csak Horváth javult fel. Hartmann, a középhátvéd elmaradt a legutóbbi teljesítményétől. A má­sodik félidőben beállított Link még mindig nem nyújtotta azt, amit tőle Bonyhádon várnak. A csatársorban Solti volt a legjobb ember, szépen adott be és szemfülességét dicséri gól­ja is. Lakatos és Forró végig nagy harcot vívtak a védőkkel, de táma­dásaikat eredményesen befejezni nem tudták. Windisch játékvezető több hibát vétett, és partjelzője beintéseit egyetlen alkalommal sem vette tekin­tetbe. * Bonyhádi Vasas II -Mórágy 4:0 (2:0). Edzőmérkőzés. Kiküldött játék­vezető nem jelent meg, így kétszer 30 perces edzőmérkőzést játszott a két csapat, melyet Bonyhád megérde­melten nyert meg Kutas:. Ribli 2 ér Steigel góljaival. A mezőny legjobb­ja Ribli. T­O­I. N­A­P N­A­P­L­Ó Felelős .szerkesztő: lí A rí­ú ISTVÁN Felelős kiadó- K 1 !­ A I. Y 1.­ÁSZ­Ló Szerkesztőségi és kiad.•­ciivil.il: Szekszárd­, Széc­h­enyi-utvi 51­-50. Tel.: di-tl) Postnunkttiékpén­zt.iri rsekksziituhisz.: asO-iOÍ Előfizetési díj; imvi 11.— forint Pór-Pécsi 5/ Munkáo*'­s elei cmJáőrl lek ­ va nyomon VHhely­ tet-» 10 v. a: ’-'O­ g: t, \ Kt>os' »*>/$I K.

Next