Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)

1951-04-24 / 94. szám

'fr NAPI. 6 Közel 600 népdalt és egy népballadát gyűjtött a sárpilisi kultúrcsoport Már a feudalizmus korszakában, a­z írók amidőn az „örökkévalóság'­ képviselőjeként szerepeltek, a nép­­költészetet semmibe vették. Nem te­kintették a népköltészetet úgy, mint éltető elemet. Nem vették észre, mert nem is akarták. Ha a költészet elsza­kad a valóságtól, megszűnt művészi­nek is lenni. Elismert irodalom csak a műköltészet volt. A nép egyszerű fiai ajkán felcsendülő dalt üldözték, s csak mint irodalom alatti tényező szerepelt. A népköltészet azonban szájról szájra, nemzedékről nemze­dékre maradt, csiszolódott s egyre szebb motívumokkal gazdagodott. Még a múlt században sem történt lé­nyeges népdalgyűjtés. Az akkor leg­eredményesebben dolgozó Kriza János gyűjtését is csak évtizedek múltán, sok dal kihagyásával adta ki a ka­pitalista rendszer. Lényeges változást jelent a népdal­­gyűjtésben a felszabadulás. A rend­szeresen megrendezésre kerülő kul­­túrversenyeken mindenütt­ hroztak va­lami szebbet, valami újabbat, mint­ látni szoktunk a színpadokon. Ez a „valami"­ a nép életét tükrözte a ver­senyek alkalmával. Egyik csoport a községe népi táncát, a másik cso­port a dalait hozta a dolgozóknak. Ezek a kultúrversenyek úttörő jelle­gűek a községek életében. Ugyanezt elmondhatjuk Tolna me­gyére is. A megváltozott helyzet a nem remélt eredményre vezetett. A gerjeni ifjúsági tánccsoport a kanász­­táncot­ hozta a versenyen. A sárpili­­si énekkar tagjai pedig helyi népda­laikkal jöttek a dolgozók elé. A kul­­túrversenyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a kultúrcsoportok kez­deti nehézségeiket le­küzdhessék. A sárpilisi énekkar a budapesti kul­túrhéten kiválóan szerepelt. Ez a sze­replés még nagyobb lendületet adott, népdalgyűjtő munkájukban. A szerep­lés után a csoport minden egyes tag­ja megfogadta, hogy a községükben található összes népdalokat összegyűj­tik. Munkájuk nem volt eredményte­­len. Eddig közel 600 népdalt gyűjtöt­tek össze. A dallamot Bogár István, a helyi tanító fekteti papírra. A dal­­gyűjtésben eddig K. Kovács János ért el legjobb eredményt, mert 135 nép­­dalszöveget gyűjtött össze. Ebből már 30 dallamot lejegyeztek. Némi nehézséget az okoz a nép­dalgyűjtésnél, hogy az idősebbek sze­rénységből nem akarják elénekelni a dalokat. Ilyenkor az unokák jönnek a segítségemre. Az ő kérésükre el­­éneklik a nagyszülők, azok papírra vetik a szöveget, a dallamot megta­nulják és nekem el­éneklik. Én pedig lekottázom — mondotta Bogár Ist­­ván A tanításon kívül így­­ akarok hozzájárulni a szocializmus építésé­­hez. Az összegyűjtött népdalok egy-egy sora 8 szótagból áll, de találunk kö­zöttük 9 és 12 szótagú sorokat is. A dallamvisszatérés is sok esetben elő­fordul. Hol az első és a negyedik, hol pedig az első és a harmadik so­­rok dallamai azonosak. A versszakok általában négy sorból állnak. A kitartó munkának újabb nagy­szerű eredménye lett. A napokban a népdalgyűjtés során megtalálták a Balázs Sándor című népballadát, amelynek a teljes szövege mellett a dallamát is megörökítették. A ballada 1­1 versszakból áll. Balázs Sándor kiment a kiskertbe. Leült egy nyíló rózsafa tövébe. ■.Nyílj ki rózsa, nyílj a kalapomra, Bíró Maris borulj a vállamra. Balázs azonban hiába várja a­­ ró­zsák nyílását, s így Bíró Maris sem borul a vállára. Ezért figyelmezteti: Ráborultál, jusson az eszedbe Esküdöztél, hogy szeretsz örökre. A negyedik versszakban megtalál­juk a népballadájukra annyira jel­lemző párbeszédet­­ is. Balázs Sándor mondja: Most még egyszer megkérdezlek rózsám. A farsangba eljössz-e még hozzám? Erre válaszol Bíró Maris: — Mit kérdezel, már úgy sem szeretlek, Kiss Sándornak adtam a kezemet. A ballada további részében meg­tudjuk, hogy Bíró Maris, Balázs Sán­dor és Kiss Sándornak is meg kellett halniok a szerelmükért. A ballada is­meretlen írója azonban felszólítja a falu ’lányait, hogy a sírra ahol a há­rom szerelmes pihen, vigyenek virá­got. ■ , A kutatások során azonban újabb ballada-részeket fedeztek fel. A még ismeretlen ballada nyomai, azt mutat­­­ják, hogy ezt nemcsak Sárpilisen, de a szomszéd községben, Decsen is is­merik. A népdalkutató kultúrcsoport a most felfedezett nyomon tovább ku­tat. A kultúrcsoport a rendszeres gya­korlata mellett annak köszönheti jól sikerült szerepléseit, hogy a nép aj­kán élő dalokkal szerepelt. Sárpilisen nem üres szó a kultúrforradalom. Ha­talmas­­ átalakuláson megy keresztül Sárpilis kultúr­élete. S ebben az át­alakításban nagy feladat vár még a lelkes tszcs-tagokból­­ álló kultúrcso­­portra. Állami gazdaságaink 70 százaléka befejezte a koratavasziak elvetését Megyénk területén befejezés előtt áll a korai tavasziak vetése. Állami gazdaságainknak is közel 70 százaléka fejezte be a korai tavasziak vetését. Vannak azonban olyan­­ gazdaságok, ahol a tavasziak vetését a talaj ned­vessége miatt nem tudták 100 száza­lékig teljesíteni. Ezek közé a gaz­daságok közé sorolható a lengyeli ál­lami gazdaság is, ahol a tavaszi ve­téselőirányzatukat 87 százalékra tel­jesítették. Az andráspusztai 86 száza­lékra, a várdomb­ pedig 84 százalék­ra teljesítette. Legnagyobb lemaradás a palánki állami gazdaságnál mutat­kozik, ahol a talaj nedvessége miatt előirányzatukat 77 százalékra tudták teljesíteni. Legtöbb állami gazdaságban a bur­gonyavetésnél mutatkozik hiányosság, amit az egyik gazdaságból a másik gazdaságba való áthelyezés idézett elő. A vöröshere vetésénél egyedül András-pusztán van hiányosság, ahol még 50 hold vörösboré vetetten. A baltacím vetését vetőmag hiánya miatt nem tudták teljesíteni, zabos­bükköny, cukorrépa és takarmány­répa dugványozását és vetését az ál­landó talajnedvesség miatt nem fejez­ték be. A gazdaságokban a korábbi vetésűek közül legnagyobb lemaradás a bab­acímvetésnél mutatkozik, men­nek 20 százaléka nincs elvetve. A ta­karmányrépa dugványnál 17 száza­lék, a takarmányozásra vetett répá­nak 12 százaléka, a cukorrépa dug­ványnak 10 százaléka, a zabosbük­­könynek pedig­ 5 százaléka nincs el­vetve. Állami gazdaságaink a korai tava­sziak vetését megyei átlagban 97 százalékra teljesítették. Ezek az elért eredmények példát mu­tatnak termelőszövetkezeti csoport­jaink és egyéni dolgozó parasztságunk felé, bizonyítva azt, hogy az időben elvetett tavasziak biztosítják, a jó termés alapjait. Állami gazdaságaink a jó termés elérésének érdekében megkezdték a gy­apot vetését is. Ki­használják a jó meleg időket, hogy április 26-ig teljes egészében befejez­hessék azt és újabb lendülettel fog­janak hozzá a későbbi tavaszi munká­latok elvégzéséhez. Aprítás 24. kedd ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR, 11/1. sz. Áll. gyógyszert­ár. NÉVNAP: György. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás kedd estig: Az or­szág nyugati és középső részén gyen­gén felhős, száraz idő. A keleti határ­szélen hétfőn is lehet apró záporeső. Az északi szél kedden már kel­ejen mérséklődik, a nappali hőmérséklet emelkedik. Éjszaka országszerte talaj­­mentti fagy. Várható hőmérsékleti ér­tékeik az ország területére: kedden reggel mínusz 1, plusz 2, délben 15—18 fok között. — Vikovics Gyula gyulaji kulákot közellátási büntette miatt a megyei bí­róság fellebbviteli tanácsa 1 évi bör­tönre, 1000 forint pénzbüntetésre és 5 évi közügy­ektől való eltrt­ás­ra ítélte.­­ Piszter József szekszárdi lakost a járásbíróság büntető tanácsa lopás büntette miatt 4 hónapi börtönre és 3 évi közügyektől való eltiltásra­ ítél­te. A szekszárdi HÁV Osztálymérnökség Kossuth-brigédia május 1-ére tett felajánlását 116 százalékra teljesítette Dolgozó népünk harcos összefogása, a kötelezettségvállalások teljesítése viszi sikerre békeharcunkat, szocializ­musunk építését. Üzemeink dolgozói békeköveteléseiket, aláírásukat újabb termelési eredményekkel, megtakarí­tásokkal, támasztják alá. Minden dol­gozó előtt tisztán áll, hogy több gé­pet, több kenyeret, több ruhát, több lakást és gyárat, virágzó mezőgazda­ságot nyújt nekünk az ötéves terv. Ezért harcolnak még nagyobb lelke­sedéssel, keményebb elszántsággal a tartós bék­éért, mindezek magvalósí­tásáért. A szekszárdi MÁV Osztálymérnök­­ség XI. pályamesteri szakasza is a bé­kéért, tervük teljesítéséért, május 1-re tett vállalásaik túlszárnyalásáért har­col. A Kosta fi­-brigád vállalta, hogy május 1-re a különböző munkálatok­­­­r­a 114 százalékos teljesítést fog el­érni. 116 százalékot teljesítettek ez­­ideig. Vállalták továbbá, hogy II. negyedévi tervüket 8 nappal előbb befe­jezik. Felföldi Ignác pályaőr vál­lalta május 1 tiszteletére, Hogy 5 szá­zalék olaj, zsír és egyéb anyagot ta­karít meg. Vállalását teljesítette. A heveder lekenési munkánál 2-vel töb­­bet végzett, így segíti elő békénk megszilárdítását, népgazdaságunk erő­södését. Minden dolgozó, bármilyen munkát is végez, egy célért harcol, a béké­ért, az ötéves terv sikeréért, ezen keresztül a boldog jövőért. A vasutas dolgozók elszánt harca, áldozata, munkája meggyorsítja a szocialista vasút építését, hazánk felvirágoztatá­sát. Ennek érdekében végzik napi munkájukat, viszik sikerre termelési harcukat s győzelemre a békéért folyó küzdelmet — Szűcs József sióagárdi kulákot közellátás érdekét veszélyeztető bűn­cselekmények miatt a járásbíróság 1000 forint pénzbüntetésre és 1 évi közügyektől való eltiltásra ítélte. — Bandzi István Fadd—Szalonta­­pusztai lakos 1 darab 60 kilós sértést vágott engedély nélkül, a járásbíró­ság közellátást veszélyeztető bűntett miatt 4 hónapi börtönre felfüggesztés­sel és 200 forint pénzbüntetésre ítél­te.­­ A járásbíróság 4 hónapi börtönre, 500 forint pénzbüntetésre és 1 évi közügyektől való eltiltásra ítélte Piri­­sa János házai lakost, mert 1 darab 100 kilós sertést vágott engedély nél­kül. . . Közellátási veszélyeztető bűn­tett miatt a járásbíróság 4 hónapi börtönre, 300 forint pénzbüntetésre és 1 évi közügyektől való eltiltásra ítélte Antóni István szedresi lakost, mert 1 darab 70 kilós sertést és 1 darab 20 kilós malacot vágott engedély nélkül. — Pintér József tolnai lakos 20 hó­napos gyermekét megverte, a gyermek 8 napon túl gyógyuló sebeket szen­vedett. A járásbíróság Pintér Józse­fet gyermekkínzás miatt 3 hónapi bör­tönre ítélte. — Dömény András nagybecskereki lakos 1 darab esőköpenyt vásárolt, mint lopott árút. A járásbíróság or­gazdaság miatt 50 forint pénzbünte­tésre ítélte. — Nagy Lajos dunaföldvári lakos, volt textilkereskedő 426 méter kar­tont, flanelt és kordbársonyt rejtege­tett. A paksi járásbíróság 8 hónapi börtönre ítélte. Az ügyész súlyosbí­tásért fellebbezett. — Baráth József gyulaji kulák cse­lédjét állati módon kezelte. Cseléd­jével éjjel nappal dolgoztatott, mun­­kabért­ nem volt hajlandó fizetni. Az államügyészség előzetes letartóztatás­ba helyezte. — Takács János simontornyai ku­lák földjének egy részét nem mun­kálta meg. A rendőrség megindította ellene az eljárást, i— A szekszárdi járásbíróság 4 hó­napi börtönre ítélte Batta András, alsónyéki lakost, mert iparengedély nélkül készített ki bőröket.­­ Beszolgáltatás elszabotálásáért 8 h­ónapi börtönre, 3 évi közügyektől való eltiltásra, 2.000 forint pénzbün­tetésre és 5 hold föld elkobzására ítélte a szekszárdi járásbíróság Pilisi Pál harci kulákot. Pilisi Pál elszabo­tálta 283 kg árpa, 448 kg zab és 3 mázsa kukorica beadását. VÍ>SI ÁPRILIS 24 11 seregSiajlók pontszerzése volt a Mié eseménye A IX. forduló is bővelkedett izgal­makban és meglepetésekben egyaránt. Meglepetés elsősorban az Építők l­addi pontvesz­tesége és a Meteor­ első győ­zelme a Tolnai Vörös Lobogó ellen. De megl­epet­ésnek számít a bányász­rangadó aránylag szoros eredménye is E­bben a fordulóban a látsó régiókban tanyázó csapatok vágták ki a rezet, amennyiben a Meteor 2, Paks 2, Fadd 1 pontot­­ szerzett é­ 5 így Decs, Fadd, Paks és a Meteor egyaránt 4—4 pont­tal­ áll, az utolsó négy helyen hatalmas harcot folyatatva a kiesési zónából va­ló elkerülés érdekében. Bát­aszék csa­pata lekéste a csatlakozást Dombóvá­ron és így­ Simo­nttornya mérkőzés nél­kül maradt. A tabellán változatlanul Simontornya vezet Nagym­ányok első ily jobb gólarányával, az Építők faddi pont­vesz­tése után — úgy­­ látszik — kiesett­ a 3. hely megszerzésért vívott küzdelemből és így a tavaszi forduló 3. helyezettje Dunafö­ldvár, vagy a D. Lokomotiv lesz. A középcsoportban változatlanul nagy a tömörülés­ A ta­­bella állása a IX. forduló­­ után. EREDMÉNYEK: Domb. Lok.—Dom­b Postás 4:1, Sz. Meteor—Tolna 3:2, Nagym­ányok­— Máza 2:0, Fadd-*­Épí­­tők 2:2, Dunaföldvár—Bonyhád 4:1, Paks—Decs 1:0, Simon­t­ornya—Báta­szék elmaradt. BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1.Simontornya 88— ■ 32: 716 o Nagym­ányok 88— 44:1016 3.Dunnaföldvár 1­ 6 1 235:2013 4.Domb. Lók. 95 2 228:1312 5.Sz. Épülőik. 94 3 217:1611 6.Bonyhád 94— 529:23 8 7.Tolna 84— 422:19 8 8.Bálaszók 84— 414:22 8 9.Máza 93 1 418:24 7 10.Domb. Postás 93— 617:27 6 11.Fadd 91 3 519:45 5 12.Decs 92— 715:27 1 13.Sz. Meteor 91 o 615:32 4 14.Paks 91 2 611:32 4 Pontot szerzett otthonában a faddi Kinizsi Faddi Kinizsi—­Szekszárdi Építők 2:2 (1:1) 800 néző. Vezette: Albis. Kezdés után az Építők vezeti az első támadásokat. 20 percig egyfolytában ostromolja a hazai csapat kapuját, azonban a szi­lárd védelem a legmelegebb helyzetet is tisztázza. A 22. percben szabad­ru­gást ér ed a faddi csapat. Márkus kb. 20 méterről erős lövéssel a hálóba kül­di a labdát, 1:0 Fadd javára. Ezután az Építők veszik kezükbe a játék irányítását és­­ szép mezőnyjáték után Lehelvári—V­igh—Cziráky labdaveze­tésből megszületik a kiegyenlítő gól, 1:1. A faddi védelem igen jót hárít. Az Építők szinte pillanatok­a­tati: gólokat érhetne el, hiszen mindig a kapu elől tanyázik, de a csatársor gól­képtelen, így­ a félidő eredménye nem változik. A II. félidőben a helya csapa­t te élénkebben támad. Kb. 15 percig mind­egyik kapu többször forog veszélyben. A 16. percben Lehelvári szép sarok­rúgás­t ível be, de Lépő fölé fejeli. Új­ra az Építők támad, Cziráky—Vigh — Lépő egymásután vezetik az öthetes kapuratörő támadásokat. A 20. perc­ben Vigh kiugratja Lépőt, aki kissé korán, a 16-osról erős lövést küld Sza­badi kapujára, de­ a kapus résen van. Ezután Boros, Tóth indítanak el tám­a­­dást. Le is futnak a kapuig és Tóth 6 méterről kapura emeli a labdát, de Wittner véd. A 25 percben 20 méterre büntetőt rúghat Fadd. Márkus a lab­dáit cserrel a kapura küldi, az erős labdát Wittner kiejti és az a hálóba esik, 2:1. A közönség nagy­ hajrája után mintha erősödne a faddiak táma­dása, azonban a technikásabb Építők kiveszik kezükből a játék irányítását A 40. percben egyenlít a szekszárdi csapa­t. Herr indít el támadást. Labdá­ját Vigh Czirákyhoz továbbítja, Czirá­­ky pedig Lépőnek adja, aki megszerz csapatának a kiegyenlítő gólt, 2:2. A mérkőzés eredményi­ a hátralévő idő­ben már egyik csapat sem tud változ­tatni. BÍRÁLAT: Az eredmény megfelel a látottaknak, de az Építők erőviszonya és mezőnyjátéka feltétlen győzelmet kívánt volna. A faddi csapat lelkese­dése, erős küzdőképessége dicsérhető. Jók: Márkosz, Orgovány, Árvai, Tóth, illetve Balogh, Schmiedt, Herr és Lépő. Első győzelmét aratta a Meteor Sz. Meteor—Tolna 3%2 (1:1) Tolna kezd erős északi szélről támo­gatotta­n, és ez a körülmény rányomja bélyegét az első félidőre. Állandóan Tolna támad, a Meteor alig jut át a félvonalon. A 25. percben Hermann mellett Bizony kiugrik és megszerzi a vendégcsapatnak a vezető gólt, 1:0 Tolna javára. Alig telik el 2 perc. Nagy kétszer is kézzel érinti a labdát a 16-oson belül. Vita­thatatlan 11 -es. A vendégcsapat azonban nem tudja ki­használni s a labda a jobb kapufa mellett elhagyja a játékteret. Továbbra is Tolna támad, mégis a Meteor ér el gólt. Átjön a félvonalon, ahol a tolnai védelem faultot vél. Váradi a megítélt szabadrúgást Szabó elé adja, aki kitör és 18 méterről félmagasan bombagólt ragaszt a jobb sarokba. A második félidőben kiegyenlítettebb a játék, sőt inkább a szél­ről támoga­tom Meteor támad. Az 5. percben Sá­­rosit a tolinai védelem szabálytalanul akasztja a 16-oson. A megítélt büntetőt Sáros­i a jobb alsó sarokba lövi. A 35. percben szekszárdi fölényeskedések után Bizony kiegyenlít. Megindult a harc a győzt­es gólért, melyet a Me­teornak sikerült elérnie úgy, hogy Sá­­rosi a kifu­­ó kapus mellett a hálóba gurítja a labdát. BÍRÁLAT: Két ellentétes félidőt lát­tunk, úgy indult a mérkőzés, hogy Tolna biztosan nyer. A 11-es elhibázá­­sa, Váradi szemfülességéből és Szabó jó lövéséből megszületett gól lélektani pillanat volt mindkét csapat számára. A Meteor ezzel a góllal döntetlenné tette az első félidőt. Azonban még így is kétséges volt a Meteor győzelme, mert a csapat csatársora minden igye­kezet nélkül játszott. Sáros­ csatársor­ba állítása kétségtelenül feljavította a támadósor gólerejét. A tolnai csapat­ból a belső hármas dicsérhető szép já­téka miatt, a Meteor legjobbja Sárosi volt, és megtette a magáét a csupaszív Szabó, Nagy és Fridrich is. CSÜTÖRTÖKÖN KEZDŐDIK AZ EGYÉNI SAKKVERSENY A városi TSB rendezésében csü­törtökön kezdődnek az egyéni sakk­verseny selejtező mérkőzései a Városi Tanács VB nagytermében. A játszmák minden csütörtökön és szombaton folytatódnak, tekintettel arra, hogy több mint hetven versenyző között fog eldőlni a továbbjutás. Csütörtökön a verseny 6—9-ig, szombaton pedig 3—9-ig tart. A versenyrendező bizottság érdek­lődőket szívesen lát. IREGSZEMCSE—FELSŐNYÉK 2:1 Iregszemcse: Deák — Halasi, Sza­­tóri, Francsics — Herczeg, Tereki — Sándor, Sz. Tóth, Varga, Csigák, Bó­sza. Felsőnyék: Sziki, Horváth, Bog­nár, Kalmár - Poór, Földesi — Lu­kács, Skiba, Bakos, Kiss, Puskás. Az elmúlt vasárnap kenőtt leját­szásra Iregszemcse—Felsőnek között a bajnoki labdarúgó mérk­őzés, Ko­vács Gyula szövetkezeti í­ró veze­tésével Iregszemcsén. / 01 Az első félidő 2:0-ás v . /szemcsei vezetéssel ért véget. 1"1^ A második félidő szína ^regszem­csei támadással kezdődi"11 J K­" 2:1-es iregszemcsei győzelem­mé­gződött. Bírálat: Felsőnyék küzdőképes, erős csapat, de hiányzik a labdarúgó tech­nika. Csatáraik nem tudták kellően hasznosítani a labdákat, nem volt egységes irányítás. Az iregszemcsei csapat egyénileg jobban játszott és technikája is jobb volt. Hibája, hogy támadást nem tu­dott kialakítani. — Közellátást veszélyeztető bűn­cselekmény miatt Korsós István sár­pilisi kulákot ,a járásbíróság 8 hóna­pi börtönre, 1.000 forint pénzbünte­tésre, 3 évi közügyektől való eltiltás­ra és 5 hold föld elkobzására ítélte, mert a közellátás elöl ocsuba rejtett 98 kg tiszta búzát. — Boda Gáborné bogyiszlói lakost a járásbíróság, mert engedély nélkül vágott sertést, 2 hónapi börtönbün­tetésre, 500 forint pénzbüntetésre és 2 évi közügyektől való eltiltásra ítélte. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: G­AS PA I. Felelős kimló: KIRÁLY LÁSZLÓ Szerkesztőség telefon­sn­oja: 22-10. Kiadóhivatal telefonszikma: 20­­0 Postátok,k­ékpAtir.fnr­­r-*rkk»/árola«.: 280 I­OR Klefl­/elési díj: havi I­_forint Pécsi Szikra nyom­ta Pécs. Millikáo­­ v Milinlv­utra to­k». Telefon: 20-27A nyomdaiér felel. OIRPOSI ÍOASIC*

Next