Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-05-27 / 121. szám
6 nap i. 6 A Szovjet Békevédelmi Bizottság egy napja írta: Gsemrdancev, a Szovjet Békevédelmi Bizottság felelős titkárának helyettese E sőnek a postás lép be a bízott. ______________ lg épületébe. .Nagy baléii levelet húz elő táskájából, valamennyin ez a cím áll: ...Szovjet Békevédelmi Bizottság Moszkvát. Kropotkin utca 10. Ezzel kezdődik a bizottság munkanapja. A levelek, melyek a Szovjetunió minden tájáról, munkásoktól, parasztoktól, tudósoktól, gyermekektől érkeznek, arról az eltökéltségről beszélnek, hogy a levélírók jó munkájukkal, 5 a háborús gyújtogatók gaztettei ellen felemelt szavukkal hogy az, védelmezik a béke ügyét. Vessünk egy pillantást a bizottság mai postájára. Hatvannyolc éves vagyok", — írja Tafurov kolhozparaszt a kazánterületről. ..Nekem már nem kell többé harcolnom. Mindkét világháborúban résztvettem és még ma is kínoznak régi sebeim. Világ becsületes dolgozói! Ne hagyjátok magatokat megszédíteni és bűnös kalandba sodorni!“ Alekszandr Ragozin leningrádi diák egy ..Békére hívunk“ című dalszöveget küli. ' Számos \m\ érkezik |kíiyy|1dI[^ifi atohöw. az amerikai Massachusetts farmere megköszöni a Szovjet Békevédelmi Bizottság rádióelőadásait és kéri, beszéljenek még többet a szovjet emberek békeharcáról és közvetítsenek néhány békedalt is. A budapesti Árpád kórház dolgozói meleg üdvözletüket küldik a bizottságnak és beszámolnak saját békeharcukról.. A Béke Híveinek Bolgár Bizottsága nagy csomagban küldte el Szófiából saját kiadásában megjelent könyveit és brosúráit, egyben kéri, hogy juttassák el hozzá, a szovjet békeharc irodalmát. A 116 tagú Szovjet Békevédelmi Bizottság, amelyet a Béke Híveinek II. össz-szövetségi Konferenciáján választottak meg, igen széleskörű tevékenységét fejt ki. Tagjai közé tartoznak a legismertebb szovjet írók: Hja Erenburg, Alekszandr Fagyejev, Mihail Solohoc, a legkiválóbb tudósok: Alexandr Nyeszmcjanov, Alexandr Oparin, továbbá Vojevöc Pudovkin filmrendező, Andrej Bjdlouszov sztálingrádi munkás és sokan mások. A Szovjetunió minden rétegét képviselő bizottság elnöke, Nyikolaj Tyihonov ■a híres költő. A bizottság igen jó munkát végzett a varsói kongresszus és a Béke Világtanács berlini ülésszakának határozataival kapcsolatban. A Szovjet Békevédelmi Bizottság tagjai «okszás üzemben, iskolában, tudományos intézetben számolnak be a történelm jelentőségű határozatokról. Az ország legtávolabb eső városait is felkeresték. Ljubov Kozmogyemjanszkaja tanítónő, a hős Zója Kozmogyemjanszkaja édesanyja, mint a Békevédelmi Bizottság tagja, ma is fölkereste a bizottságot, hogy tanácsot kérjen a következő békegyűlésen tartandó beszédével kapcsolatban. Átnézte és kijegyezte a békeharc legújabb anyagát. A Szovjet Békevédelmi Bizottság most két könyvben készül kiadni a varsói kongresszus és a berlini ülésszak folyamán elhangzott beszédeket. * II Békevédelmi Bizottság egyik _ __________termében, a bizottság megbízásából egy művészcsoport állítja össze ..A szovjet nép ,a béke harrbrrn című kiállítás aznvatát. A kiállítást a nyár folyamán fogják megnyitni a moszkvai Gorkij kultúrparkban. Este a bizottság helyiségeiben fogadást rendeznek az indonéziai honvédelmi bizottság küldöttségének tiszteletére, mely azért tartózkodik a Szovjetunióban, hogy megismerkedjék a szovjet nép életével és békeharcával. Tyoa-Szik Tn, a küldöttség vezetője, az indonéz nép békeharcáról és az Indonéz Békebizttság működéséről beszélt Tyihonovnak, aki a Szovjet Békevédelmi Bizottság munkájáról tájékoztatta a vendégeket. A Szovjet Békevédelmi Bizottság a varsói határozatok sikeres teljesítése érdekében állandó kapcsolatot tart a többi országok békehíveinek mozgalmává.!. Az elmúlt évben a bizottság meghívására amerikai békeharcos küldöttség kereste fel a Szovjetuniót. A küldöttség tagjai ellátogattak Leningrádba, beszéltek a gyárak és üzemek dolgozóival, munkahelyükön, munkásklubokban és magánlakásaikban. Mikor visszatértek az USAba, beszámoltak honfitársaiknak az igazságról, elmondották, hogy a Szovjetunióban senki sem akar háborút, mindenki igyekszik, hogy szebbé és jobbá tegye hazája életét. A küldöttség egyik tagja Aphouse lelkész, levelet írt a bizottságnak: Fiataljóslatú felhők tornyosulniak is felettünk, önök is tudják már, hogy az Egyesült Államokban sok barátjuk van, akik éjjelnappal dolgoznak a béke megmentése érdekében. A Szovjet Békevédelmi Bizottság a Nemzeti Bizottság megbízására békeküldöttséget indít Németországba Finnországba, Csehszlovákiába. A szovjet békeküldöttek mindenütt beszámoltak a szovjet nép békeharcáról. A városban lassan kialusznak a lámpák.Éjszaka van, de a rádióban most kezdődik az igazi munka. Most sugározza, a világ minden nyelvén a Szovjet Békevédelmi Bizottság leadásait. A Bizottság most a holland hallgatókhoz szól az éter hullámain keresztül. A békevédelmi törvényt ismerteti, melyet a békevédelmi bizottság javaslatára fogadott el a Szovjetunió Legfelső Tanácsa, így dolgozik, így harcol a békéért a Szovjet Békevédelmi Bizottság. I íöd május n Emeljük a politikai oktatás színvonalát M Meg kell valósítanunk a Politikai * * Bizottság 1949. október 20-i határozatának azt a követelményét, hogy „ ... ff párttagság marxista-leninista képzését egész pártmunkánk előterébe kell állítani.’' A politikai oktatást meg kell javítanunk. Pártunkhoz, népi demokráciánkhoz hű pártonkívüliek legjobbjai számára is lehetővé kell tennünk a marxizmus-leninizmus elsajátítását. Alapszervezeteinknél a tömegoktatásnál súlyos lemorzsolódások vannak. Például Pakson a középfokú politikai iskola 25 hallgatóval indult és a legutóbbi oktatáson csak kilencen jelentek meg Az alapszervezet párttitkára nem jár elöl jó példával, nem tanul, nem készít jegyzetet azzal az indokkal, hogy fizikai munkát végez és nem ér rá tanulni. Jó eredménye a tanfolyamnak az, hogy a Szemináriumvezető jól felkészül és így aktív hozzászólások vannak. Eredményes fejlődés mutatkozik meg Rr.íiSonyiné éS. Bíró elvtársnőnél, akiknek szépen elkészített jegyzete és aktív hozzászólásuk bizonyítja, hogy tanulnak. A hazai alapszervezetnél 16 hallgató megjelent az alapfokú oktatáson. Az előadó nem jár elől jó példával és így félórás késéssel kezdik meg az oktatást. Nagy hiba azhogy csak három dolgozó paraszt vesz részt az oktatásban. Foglalkozni kell az alapszervezetnek a dolgozó parasztok minél nagyobb arányú bevonásával a politikai oktatásba. A nagydorogi alapszervezet a pártoktatást egyáltalán nem tartja fontosnak. Szemináriumot már egy hónapja nem tartanak, mert az oktatásfelelőst elhelyezték, nélküle meg nem tudják tartani.Nem látják annak jelentőségét- melyet a Politikai Bizottság határozatában leszögezett ,,A kommunisták neveléséért, ideológiai fejlődéséért elsősorban a Párt alapszervezetei és felelősek Madocsán sem tartanak már egy hónapja oktatást. A termelőcsoport pártszervezetének titkára és a tanácselnök ígéretet tettek, hogy az oktatást újból beindítják, vasárnap délutánra tervezik, mert a sok munka miatt nem érnek rá a dolgozó parasztok hétköznap tanulni. Pedig ha egy kissé megerőltetnék magukat és felvilágosító munkát végeznének, hétköznap este is meg lehetne tartani a szemináriumot. Ehhez csak az kellene, hogy megértetnék a tanulás jelentőségét, de elsősorban a pártvezetőség is magáévá tenné. Decsen az „Alkotmány“ termelőcsoportban a politikai iskolán is nagy a lemorzsolódás. 1S hallgatóval indult a tanfolyam és most vannak heten. A hallgatók közül 6 elvtárs jelenleg a középfokú politikai oktatáson vesz részt. 5 elvtárs pedig, köztük a tanácselnök is, neki hajlandók tanulni. A tanácselnök úgy gondolja, feladatát az elmélet elsajátítása nélkül is meg tudja oldani. Pártunkban még igen sok elvtárs az elméletet lebecsüli és ezért kerül háttérbe a politikai oktatás. Hogy a termelőmunkában, a békeharcban élen tudjunk járni, követni kell Rákosi elvtárs útmutatását.Fokozni kell az éberséget, az ellenséggel szemben, minden vonalon erősíteni a pártfegyelmet, meg kell követelni af marxista-leninista tudást. Nem szabad tűrni sehol a legcsekélyebb pártellenes megnyilvánulást, a cinizmust a Párttól való elhajlást, a liberalizmust a pártmunkában. Egyszóval szorosabbra kell fűznünk a Párt Sorait, fel kell venni a harcot minden téren az ellenség ideológiai behatolásával vagy azzal a kísérlettel szemben, hogy ügynökeit Pártunkba becsempéssze." Hogy Rákosi elvtárs útmutatását követni tudjuk, elméleti színvonalunkat állandóan emelni kell. Heti rádióműsor d.L.IMlé HÚS hOZWI'I JK SORSZÁMOK: KOSSUTH RÁDIÓ á.M: Falurádió. 5.30: Lapszemle. 5.40: Hanglemezek.>.45: Hírek. 7.90: Színház- és moziműsor. 7.05: Hanglemezek. 7.3: Lapszemle. 7.55 : Műsorismertetés. R 5fl. Műsorzárás. 17.90: Hírek. Hangos Újság. 14.00: Időjárás- és vízálásjel. 15.15: Hírek szerbül. 11.29: Iskolások rádiója. 17.00: Hírek 10.00: Hangos Újság.9.40: Hírek szerbül. 30.00: Hírek 20 70: Ti* pere sport. 33.00: Hírek. Sport. 54.01: Hírek 18.40: Hírek németül. PFTŐFI rádió 5.59: MHK negyedóra, 11.95: Üzemi lapok szemléje. 04: Jó reggelt, gyerekek! 7.00: Hanglemezek. 7.30: Hírek szlovénül . 9.30: Iskolások rádiója. 10.00: Hírek. 11.50: Műsorzárás. 17.51: Hírek. 15 30: Hírek szlovénül. 31.00: Hírek franciául. Május w HÉTFŐ MÁJUS 29. KEDD MÁJUS 30. SZERDA MÁJUS 31. CSÜTÖRTÖK JÚNIUS 1. PÉNTEK JÚNIUS S. SZOMBAT JL.ML'S 5. VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 3.55: Vasárnapi sponteredmények. 0.00: Verbunkosok, népdalok, csárdások. 7.05: Kemény — Romhányi: Tavaszi ének. Gyurkovics Mária énekel. 7.30: Zenekari muzsika. Utam: Naptár. 500: Operarés/Jelek. 11.Mi; \ világ közepe. Elb. 11 50: Berlioz: A trójaiak. 17.59: A Köztisztasági Hivatal fino zenekara játszik. 15.15: Rádió szórakoztató zenekara játszik. Illés Ilona és Oláh Emil énekel 14.10: I Móró, híradó. 14.20: Tarka muzsika. U’ 50: Ránki Lili Liszt műveiből zongorázik- 15.3: Keringők. Hanglem. 1T: Hangverseny egyetemi Hallgatók kívánságára. 17. IC: DaJulj velünk! js.nc: A Néphadsereg híradója. is.50: Mozart: Varázsfuvola — nyitány, 49.00: 5 Rádió tánczenekart játszik. fo.IO: Szovjet kórusok. S1.M: Férjek iskolája. Vigi. 7.23: Magyar muuzsika. 25.10: A Lengyel Rádió szórakoztató műsora a Magyar Rádió hallgatóinak. PETŐFI RÁDIÓ 8.15: Könnyűzene. 77W: Bartók: Magyar parasztdalok. 7.15: Beszélő atlasz. 7.35: Operettrészletek. 5.15: Heti zenés kalendárium. 900: Hanglemezek. 9.20: Iskolások rádiója. 10 10: A Rádió népi zenekara játszik. Farkas Ilonka és Reményi Sándor énekel. 11.00: óvodások műsora. 11.20: Beethoven: G-dúr románc. 13.00: Szórakoztató zene. 15.40: Amiről csak álmodtunk... 15.tfl: Máthé Jolán, és Rafael Mária kellősöket adnak elő. 19 >9: A Magyar Operettzenekar játszik. .Németh Marika és Lőrénül György énekel. 17.10: A Bolsevik Párt útja. 17.0: A Rádió népi zenekara játszik.I anrisinné Magyar Ilona énekel. 18.15: A k»bis ni ni ii ii ka gépesítése, _ Ele árián. ♦ 9.10: Film.<ene. 10.30: Egy falu , egyből a 1945: Mindenki operája. 2015: A Falurádió negyedórája. 71.40: Csángó dalok. Perei Mária és Tekercs Vándor énekel. "" 09. 5'ziv küldi »zivnek "-7.70 Tánczene. KOSSUTH RÁDIÓ 5.40: Női szemmel... 9.20: Vidám népdalok. 7.00: Erkel operáiból. 7.20: Hanglemezek. Utána: Naptár. 9.00: Hanglemezek. 11.30: Mongol versek és dalok. 12.30: A világirodalom legszebb kórusaiból. 15.15: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. Szabó Gizella és Faragó András énekel. 14.10: Opereíírészletek. 15.30: Tömegdalok. 15.35: Könnyű dallamok. 17.10: Történelmi duoV. 17.45: Termelési híradó. 18.00: Mikita Brátus. — Elb. 19.00: Tavaszi séta a magyar tájakon. Tossó Irma és Béres Ferenc énekel. 22.14: Beethoven műveiből. 20.40: Egy igaz ember. 23.00: Tánczene. 25 25: Magyar operét (részletek. Közreműködik: Rell« Gabriella, Zentai Anna, Szabó Miklós, Rátonyi Róbert és a Magyar Operettzenekar. PETŐFI RÁDIÓ 9.21: Hanglemezek. 7.00: Kókai: Verbunkos szvit. 7.35: Magyar népdalok. 8.90: Balefisme. 8.30: Hanglemezek. 10.10: Áginé Bocskay Ibolya magyar és URpvjci dalokat énekel. 10 10: Lakatos Vince és zenekara játszik. Kaposin Andor és Filó Tiborné énekel. 11.10: Tarka muzsika. 13.00: Zenekari muzsika. 15.0: Aubrey Panker énekel. 10.0: A Budapest-zenekar játszik. Páka .Jolán és Remélni Sándor énekel, Mirtzíer Arisztid hárfázik. 17.00: Hangszerszólók. 17.5: Természet és Technika új száma. 15.00: Dolgozóknak zenéről. 18.40: Tánczene. 19.30: Mi történik a világgazdaságban. 1915: Foy lain egy nóta. 70.O0: A Nemzeti Bank zenekara játszik. Vary Egon zongorázik. 21.30: Szív küldi szívnek. 21.50: A Rádió tánczenekara játszik. Mátrai Elemér énekel. 2. 35: Magyar kamarazene. Gyulai Elemér: Zongoranégyes. KOSSUTH RÁDIÓ 9.00: Szovjet muzsika. 9.50: Liszt műveiből. 7.05: Népzene. 7.25: Vidám dalok. 8.00: Glazunov: IV. szimfónia. 11.50: Petőfi haszonélvezője. Illyés Gyula előadása. 11.40: Indulók. 12.50: Magyar dalok. Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. Máthé Jolán és Mels György énekel. 15.13: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. 14.10: Úttörő híradó. 14.25: Pelnr György zongorázik. 14.44: Roósz Emil együttese játszik. 15.50: A Kiskőrösi Petőfi Általános Iskola énekkara énekel. 15.55: Női szemmel ... 17.10: Éjféli műszak. 17.411: Színes muzsika 18.00: őrszemek jelentik... Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.50: Liadov: Az elvarázsol ló — szimfonikus küldemény. 19.00: Tánczene. 2040: Szovjet népek dalai. 21.00: A Rádiózenekar játszik. 22.35: Operettzene. Gyurkovics Alária. Sárry János. Pogány László énekel. . 25.2*: Kósa György zongorázik. 25.45: Bizcl: Kis szvit. PETŐFI RÁDIÓ 7T0: Szól a harmonika. 7.55: Operarészletek. 1.OO: A Könnyű Múzsaegy fittel játszik. Dán Margit és Kenedi Aríbert énekel. 9.00: Kilári 1ászló énekel. 10.10: Goldmark: Négy lélek a Talpsi lakodalom c. szimfóniából. 40.45: Ilingszerszólók. 11 00: óvodások műsora. 11.29: Makovicz: Lengej népi dallamok. 15.00: Kemély: Krasgnodo’lí hősök fantázia. 15.7: A földkerekség egy, hatodán. Szovjet híradó. 1435:pereltrészletek, 19.10: Baráti népek muzsikája. 17.10: Auber: Fr. Diavolo — nyitány. 17.40: A Rádió esti iskolája. 18.10: Tömegdalok. 18.40: Elméreli tanárS3(árf. 19.00: 1.pítőipari műkor. 19.23: Két lány a sok közül. 19.50: Egy fal» egy tiot«. 30.10: Rneh műveiből Vadas Ágnes hegedül. Sir.45: A Falurádió negyedórája. 21.50: Tánczene. 37.00: Részletek ' Ránki György: Pomádi 'rirály igj ruhái« s operájából. 22.30: Népballadák KOSSUTH RÁDIÓ 8.00: Színek muzsika. '.00: Hangszerszólók 7.20: Népzene. Utána: Naptár. 8.00: Dalok. 11.50: Két elbeszélés. 12.50: A Munkaerőtartalékok Központi Ének- és Zenekarának műsora. 15.15: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. Virágh Ilona és Érdy Pál énekel. 14.10: A Rádió Gyermekújság műsora. 14.45: Szomszédaink , barátaink. 15.50: Baráti népek dalai. 10.25: Alapfokú politikai iskola. (Üzemi. 17.11: A Néphadsereg híradója. 17.50: Tömegdalok. 17.50: Üzemi levelezőink jelentik... 18.03: A technika csodái. 10.flú: Magyar népdalok. Béres Mária és Tekercs Sándor énekel. 20 40: Legkedvesebb lemezeim. 21.20: Szovjet költők a békéért. 32.55: Magyar művészek muzsikálnak. 75.00: Népzene. 25.50: Hanglemezek. PETŐFI RÁDIÓ 9.20: norw**k: Mazurka. 9.41: Szórakoztató zene. 7.00: Indulók. 7.10: Az újszülöH gondozása. 7.35: Szimfonikus zene. 8.50: A Szovjetunió a szocializmus országa.8.40 - Operel iés/lelek. 10.10: A Zenemvészeti Főiskola hallgatóinak műsor Illyés Ilona és Király Mária énekel. 10.50: Vajnn»lia és Szabó Jenő énekel 1.00: Bartók: Hegedőverny. 15.40: Fiatalok zenei újságja. 19.10 Szovjet művészek muzsikálunk. 19.51: A ragyogó másik. Elb. 17.W. Glinka: Keringőfantázia. 17.40: A tilóista rendőrállam. 17.55: Rádióműsor a Dunántúli Ásványolajtermelő Vállalat dolgozóinak. 19.40: lázit küldi szívnek. 19.00: A koreai nép szabadságharcának erőforrása. 19.50: Tánczene. 19.40: Közvetítés a Magyar Állami Operaházból, ( >ajkovszkij: Anyegin, Randonte: Szergej Ivics Dombrovszkij, a Moszkvai Nagyszínház rendezője, Kerény «I* Ferencsik ),Jáos, Kossuth díjas karnagy. 1 l.5!: Az opera II. és III.housának közreilése 5.20: Dalok a Lengyel Radio műsorából. 5.40: Női szemmel... 9.00: Népzene. 9.21: Magyar és szovjet dalok. 7.05: Kórusok. 7.55: Hangszerszólók. Utána: Naptár. 800: Hanglemezek. 11.5f: A megjavult adó felügelő. Elbeszélés. 11.50: Hanglemezek. 12.50: Az Államvédelmi Hatóság Határőrség zenekara játszik. 15.15: Színes muzsika. 14 10: Úttörő híradó. 14.90: Hanglemezek. 14.50: Boross Jolán énekel. 13.55: A Rádió ünnepi műsora a Gyermeknap alkalmából. 17.10: Dolgozók zeneis kolája. 17.40: A technika úttörői. 18.00: Alapfokú politikai iskola. (Területi). 18.50: Hanglemezek. 19.stíl: Szovjet tánczene. Vámosi János énekel. 20.40: Kórusok. 21.00: Új szovjet művek. 29.25: Népzene. 25.10: A Magyar Rádió szórakoztató műsora a Lengyel Rádió hallgatóinak. 25.30: Hanglemezek. PETŐFI RÁDIÓ 9.15: Szórakoztató zene a Moszkvai Rádió műsorából. 7.00: Román zene. 7.10: A magyar forradalmi kor festészete. Előadás. 7.35: Dalok. 8.15: Por Kalipán zenekara játszik. 10.10: Zenekari művek. 10.10: Bánhalmi György zongorázik. 11.00: Óvodások műsora. 11.20: Massenet: Phandra nyitány. 15.00: Népi táncok. 15.40: Könnyű dallamok. 19.00: A Könnyű Múzaaegyüttes játszik. Fenyvesné Zsoldos Hilda és Oszwald Gyula énekel. 17.00: Szív küldi Szívnek. 17.40: Operarészletek. 18.00: Gárdisták, előre! 18.40: A Szegedi Magyar Kender ,,Tisza" Dalkör énekel. 19.00: Egervár hős védője.9.30: Egy falu — egy nóía. 1000: Színes muzsika. 20.45: A Falurádió Oggyedórája. 21.30. ..Példaként indoklik...‘‘ Megemlékezés Krislo Botevről. 300: Vidám brigád. Kisoperett. 32.45: palkerogők. 5.40: A budapesti VIT műsorából. 9.00: Reggeli hangverseny. '.00: Kórusok. 7.15: Magyar népdalok. 8.00: Vidám muzsika. 11.30: Hat fiú. Elbeszélés. 12.30: A Rádió népi zenekara játszik. Verbánszky Jenő énekel. 13.15: Opereltrészletek. 14.10: A daytoni majomper. Eseményjáték. 14.40: Csepeli jegyzőkönyv. 14.50: A házi együttes játszik. 15.50: Ipari szaktanfolyam. 13.45: Állami vállalatok hírei. 15.35: Magyar népdalok. 10.té: Szovjet népok — saját emberek. 19.20: Vörös nyakkendő. 17.10: Szov jet muzsika. 17.30: Falurádió, Szövetkezeti Híradó. 18.25: Magyar dalok. 19.00: A Radio tánczenekara játszik. Hollós Ilona énekel. 20.49: Takács viadala. Fehér Klára elbeszélő költeménye. 21.50: Népzene. 22.24: Tánc éjfélig. Vadas Zsuzsa, Bőrös Sári és Várnai Tibor énekel. PETŐFI RÁDIÓ 9.5: Könnyűzene. 7.n5: Keringők. 7.55: Filmzene. Hanglem 9.00: Operettrészletek. 8.40: Színen muzsika. 9.45: Görög gyermekek műsora. 10.10: l’uljor Szilvia zongorázik, Petri Mihio» énekel. 10.5fl: A Zipernovsku — Darvas-trió játszik. 1. Viva’di: Verseny mű két hegedűre. 2. Bach: Triószonáta. 3. Loccelli: Triószonáta. 15.mt: Meiner: Szerenád. 15.40: Az írókongresszus összhangja. 11.09: Rimszkij-Korsakov és az 005-ös forradalom. 1940: Szív küldi szívnek. 17.10: Tanuljunk énekszóra oroszai! 17.49: Népzene. 18.15: Operarészletek. 18.40: Joviczky József és Szecsődi Irén énekel. 16.NO: Tanya. A. Arbuzov szovjet író rádiójátéka. 31.30: Viski János népdalfeldolgozásai. Közreműködik a Rádió népi zenekara, a Földényikórus, Török Erzsébet és Reményi Sándor. SS.35: A Magyar Hangverseny zenekar jáWzik Közreműködik: Síid Sándor. KOSSUTH RÁDIÓ 7.00: Zenés vasárnap Tegge? 8.00: Hírek. Lapszemle 8.30: Alapfokú politikai iskola. (Falusi). Rákosi Mátyás kongresszusi beszédének feldolgozása. II. rész. 9.09: Egy falu — egy nóta. 9.50: Háry János legújabb kalandjai. 10.50: A magyar rádió békeműsora. 11.00: Kuznyecki föld. Volosin regénye, folytatásokban. 11.25: Magyar mesterművek 13.00: Zenés posta. 15.50: Hangos Újság. 14.10: Részletek Miljutyin: Havasi küirt c. nagyoperettjéből. 15.50: Külügyi negyedóra. 1* 45: A nyár dalai. 19.50: A Rádió énekkara énekel. 17.09: A Tarlós leékéért, népi demokráciáért c. lap ismertetése. 17.2»: Tánczene 17.40: Kincses Kalendárium 19.00: A magyar rádió zenéi műsora az Ácélöntő és a Csőgyár dolgozóinak. 30.70: A Kispörös család. 210: Hangképek a vasárnap sportjáról. 21.35: Totóhírek. 22.11 A Rádió tánczenekar játszik. 25.15: Zenekari hangverseny. PETŐFI RÁDIÓ 8.00: Falurádió. 8.50: Magyar népdalok. 9 00: Református vallásos félóra. 9.30* Evangélikus istentiszt*lét 10.15: Balett szvit. Hanglem. 10.50: Vidám Balaton. Zene* játék. 11.00: Miska bácsi lemezeslédája. 11.53: A világirodalom nagyjai: G. B. Shaw. 12.00: Színes muzsika. * 13 00: A Studiózenekar játszik.4.00: Budapest hangversenytermeiből. 15.00: Tudományos fejtörő negyedóra. 15.20: A Oszipov egy alfer műsorából. 13.45: Könnyű dallamok 10.00: A Rádió Gyermekimházának műsora. 19.40: Szív küldi szívnek. 17.00:Magyar versek és dalok Koreáról.7.30: Dunajevszkij: Részlek az Új ház c. filmből 17.80: Ifiniképek a vasárnap sportjáról. 18 40: A kóbor hegedűs. Savolta János zenés életrajza. 70.10: Tánczene. 21.50: Szív küldi szívnek 21.80: A Rádió népi zenekara játszik. 2*10: Osváth Júlia énekel ?! 5*: Népszerű operarészletek. KOSSUTH RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ