Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-01-27 / 22. szám
Mscnhower befejezte kivilsi rolni fulladt európai körútját bhsrÍ! Zlsukov, a Pravda párizsi tudósszéra írja a lap pénteki számában: Eisenhower, az amerikaiak Helytartója befejezte botrányos európai körútját. Zsukov rámutat, hogy mindenütt, ahol Eisenhower megfordult,a néptömegek változatlanul ezzel a felkiáltással fogadták: „Eisenhower menjen haza". A néptömegek egyáltalában nem kétértelmű módon tudomásukra hozták az amerikai gyarmatosítóknak, hogy határozottan síkraszállnak a háborús uszítók tervei ellen. A tudósító részletesen leírja az Eisenhower ottartózkodása, Nyugat -Németország újrafegyverzése ellen irányuló párizsi tüntetést. Hiába kísérelte meg a kormány megfélemlíteni a párisiakat — írja — sok-sokezer párisi meg tudta mondani Eisenhowernek azt, amit a francia dolgozók róla és védelmezőiről gondolnak : , Békét akarunk, Eisenhower takarodjék Franciaországból.“ . A párisi büntetőbíróság csütürnökön tárgyalta 25 békeharcos ügyét, aki, két az. Eisenhower ellen irányuló Eisenhower nem tagadhatja le azt a nyilvánvaló tényt, hogy a szó szoros értelmében minden fővárosban ezzel a felkiáltással fogadták: ,,Hordja el magát!" ' Nyugat-Európa népei nem akarnak az amerikai beavatkozók ágyútöltejékkel lenni. Mint a Reuter leteríti, Eisenhower csütörtökön délben az izlandi rejkjávíki repülőtérre érkezeik I 1'am‘in demokratiku"> suzerrizHolt élesen 1 Itakoy.ua*4 a iékelmiTosok elleni v jtorló intézkedések mia; tüntetésre felhívó kiáltványok osztoj. íratása miatt tartóztattak le. A békeharcosok a csődületre való provokáció*- írd vádol/ák. A tárgyalás uitán a hallgatóság tüntetett békeharcosok mellett. A párisi büntetőbíróság pénteken 22 másik békeharcoss ügyét tárgyalja, akik szintén röpcédulaterjesztés miatt kerülnek az imperialista bíróság elé. Számos demokratikus szervezet élesen tiltakozott a békeharcosok elléni megtorló intézkedések miatt. A szekszárdi Garay-téri fiúiskola diákjainak kábéi,tív mozilátogatása A szekszárdi Garay-tér általános fiúiskola felső tagozata kollektív mozilátogatát rendezett. A mozilátogatáson 100 százalékig része vettek az iskolások. .Már az előtte vló napokon nagy örömmel beszélgettek, hogy milyen is lehet a ..l Titkos megbízatás“ című film. Az iskola hallgatóinak végre valóra vált a kívánságuk. Az iskolafolyosón gyülekeztek és ■porban mentek át a mozihelyiségbe. Moziban az igazgató elvtársnő, NászkV Jánosné ismertette a szovjet film jelentőségét i‘s után« Szászvári József ut óm beszéde következett. Beszédében kihangsúlyozta a filmművészet és a békevidelem közti kapcsolatot. Ma a filmművészet nem az ember hutná‘S eszköze, hanem a fejlődés egyik fantos alapja. — mondotta. — Ma a filmművészet a béke megvédést szolgálja, nem úgy, mint a nyugati államokban a művészet minden ágát háborús propagandára használják. A béke megvédése számunkra legnagyobb feladat, vagyis nekünk úttörőknek is szilárdan kell kiállni a béke megvédésében, hogy :a nyugati, nuperia,l*sták ne tudjanak egy harmadik háborút kirobbantani. Ezt úgy tudjuk megakadályozni, ha az iskolafigyelvnél megfzilárdjuk tanulási eredményünket, növeljük. Hogy mi a háborús vesetélyt le tudjuk küzdeni, ahhoz szükséges a Párt és a Szovjetunió irányítása. E filmben láthatjuk a Szovjet emberek példányjűató magatartását és láthatjuk, hogy semmiféle nehézségektől nem riadnak vissza, hanem győzelemre viszik a reájuk bízott feladatokat. A beszéd után az úttörők a Békeindulót énekelték el utána hatalmas tapssal éltették a Pártot és nagy vezéreinket. Ezek a fiatalok megértették a béke megvédésének nagy jelentőségét és azt is tudják, hogy a békét csak a nagy Szovjetunió, a Párt vezetésével lehet megvédeni. Ezek a fiatalok már a szocialista szellemben nevelkednek és így tisztán látják a reájuk háruló békefeladatokat. Az iskola fiataljai átérzik a Szovjetunióvezette béketábor jelentőségét és minden munkájukat a béke megvédébe állítják. A fiatalok nemcsak a szovjet film jelenttőségét érezték át, hanem a Pártkongresszus hatalmas jelentőségét is, ezért vállalták a Garnp-téri általános fiúiskola hallgatói, hogy a félévi bizonyítványukat megjavítják, az iskolafegyelmet megszilárdítják és a fizikai körversenyre hívta a megye összes fizikai köreit. A Garay-téri iskola fiataljai megértették a Pártkongresszus hatalmas jelentőségét és ők is, mint az üzemi és termelőszövetkezeti csoportok dolgozói vállalást tettek a Pártkongresszus tiszteletére, ezzel a vállalásukkal ünneplik február 24-ét. Ezek az eredmények úgy tudtak megszületni, hogy a pedagógusok a szocialista nevelés módszerét használják, és a szovjet pedagógusok példáján haladnak. NAPLÓ Felvétel kétéves bentlakásos ápolónőképző iskolákra Az egészségügyi minisztérium kétéves, bentlakásos ápolónőképző iskoláira felvételi pályázatot hirdet. Kérvényüket benyújthatják azok a 18—30 ■ éves nők. .akik az általános iskola legalább hat osztóinál elvégezte.].. A felvételi kérvényhez csatolni kell: részletes, sajátkezűleg írt életrajzot, születési anyakönyvi kivonatot, utolsó iskolai bizonyítványt, valamint hatósági orvosi bizonyítványt arról, hogy a pályázó alkalmas-e ápolónői pályára. A kérvényeket 1951 február 15-ig a következő iskolákba lehet benyújtani: Állami Ápolónőképző iskola Budapest, Délibáb u. 27., Puskin u. 44., Alkotás u. 48., Szombathely, Közkórház, Szentes, Szeged, Kálvária u. Kaposvár, Közkórház. Nyugat-Németországban kétmilliárd márkával emelték az adókat Az ASZSZ-iroda jelentése szerint Schaeffer, a bonni kormány pénzügyminisztere, az adótételei több, mint kétmilliárd márkás emelését jelentette be. Az adóbevételi többletre Nyugat -Németország remilitarizálásának fedezése miatt volt szükség 1. Droight David Eisenhower egyszerű családból származik, apja gyárigazgató volt és az anyja az apjának él felesége. A kis Dé-Dé hamar kitűnt, lassú ,elfogó képességével és a szobatisztaság hiányával.. Rakoncátlan, büdös kis kölyök volt, annyi szent. Ebből az apja azt a következetést vonta le, hogy gyakorlati pályára kell adni. Így lett hát a kis Dé-Dé Eisenhower bankártanonc Heti 4.000 dollár fizetéssel, plusz három dollár nyelv koptatási díjjal. Eisenhowerre még nem bíztak komoly munkát, mindössze csak a páncélszekrényekben és -séfekben söpörgette ti, és a ledűlt dollárt rétegeket lapáttal felhányta. Eközben egyízben ráesett egy nagyobb pénzeszsák. Bankárja fogadott egy jelenlévő tőzsdéssel, hogy az a zsák pénz nem fejre esett. Meg is nyerte a fogadást, mert a tőzsdes is elismerte, hogy azt, ami Eisenhower nydimtn van, nem lehet fejnek nevezni. Egyszer éppen vette a partvist, hogy bemenjen a pénzszekrénybe, amikor betoppant egy nadrágtartó ügy_nek és nyakába sózott 100 dollárért egy nadrágtartót. Már ki akarta fizetni, amikor az ügynök azt mondta: — Adjon csak ötven dollárt. — Miért? — kérdezte Dé-Dé csodálkozva. 7" : Azért, mert' ötven ■ dl&llckért ■ egy lukkal beljebb húzotti a magas nadrágapjját és akkor már nem is kelt magának a nadrágtartó. ~ mondod, az ügynök és eltette az ötven dollárt., valamint a nadrágtartót.. Eisenhower nem győzött hálálkodni, ősszel egerődtek. ..Droight Dávid vagyok“ mondta. .Jary vagyok"" mondta az ügynök, aki ezentúl mindennap el föd a szünetért.. amit Dé-Dé kisöpört a kasszából. Így kezdődött Eisenhower és Truman barátsága. " Eisenhowert azonban főnöke nem szabadította fel. Wert mindig összekeverte a centet a dollárral és azért kereken megmondta az apjának: Mister Eisenhower! A maga fia olyan hülye, hogy kénytelen lesz beadni a hadügyminisztériumba. Bizony nem volt más választás ,és Dé-Dé egyszerű ezredesként kezdte katonai pályafutását. Truman pedig szem tl el önállósította magát Mty.sc? City-ben. Eisenhower a hadügyminisztériumban értelmesebb t&ascónak, számított, és így bonyolultabb feladatokat is rábíztak, mérni például 20 ezer kalovával megrohamozni 214 sztrájkolót. Rövidítsen bebizonyította fölényes siratógrfiak tudását, amikor a nf rás kólóknak először a szemét vezette ki, hogy ne lássák az imperializmus további rothadását. Magánélete is példás volt. Mégha szabadságon volt, akkor is szerét ejtette, hogy társadalmi műn_ kők végezzen és egy-két néger miglencselésében részt vegyen, így lett Eisenhower tábornok. Eisenflowernak komoly katonai ambíciói támadtak, szeretett, volna, olyan vezér lenni, mint a Führer vagy a Duce. Így azután a háború kitöréseiről [UNK] fanyalogva fogadta a hírt, hogy mintaképei ellen kell harcolnia Azonnal megindította a második frontot, melynek az volt a nevezetessége, hogy seholsem húzódott és mégis a nagyféle, meg Churchill zsebében ért véget. Eisenhowert a szenátus a háború alatt többször kitüntette Először, amikor a szovjet csapatok Sztálingrádnál megverték a nácikat, másodszor, amikor Kievnél, harmadszor, amikor Szebasztopolnál, majd végül kapott egy bérletet, melynek felmutatásakor rögtön kiadtak egy rendjelet. Amikor már úgy látszott, hogy a szovjet szövetséges egész puhára verte a nácikat, Eisenhower egy pezsgősüveg dugóját kihúzta és ez a puffanás volt a jel a szicíliai export megkezdésére. Amint az első amerikai katona partra lépett Szicíliáiban, Eisenhower Washingtonból azonnal New Yorkba utazott. Az utazás jó lebonyolításáért kinevezték fővezérnek. A háború végeiért hallott egy puskalövést, erre azonnal írt barátjának Mucsa Citybe, hogy küldjön hamar egy nadrágtartót, de a levél visszajött, hogy ..A címzet is elköltözött“ Truman Hary vett magának Washingtonban egy elég jólmenő alelnökséget, majd elhalálozás folytán ő lett a góré. Közben, vége lett. a háborúnál, és a kutya sem vette a hadianyagot. Valamit kellett csinálni. Elkezdődött a hidegháború és Eisenhower is mondott egy pár vérgagyasztó beszédet. Megalakult az atlanti szövetség és ez öreg Churchill sem volt annyira szenilis, hogy amikor Truman Eisenhowert ajánlotta fővezérnek, re emlékezett volna rá. ..Ugye arról van szó — mondta Churchill — aki annyira irigyelte a mi szegény megboldogult Adolfunkat, amikor, bevonult Párisba?" ■,A",61. arról‘ erősítette Truman és így máris döntöttek a?- atlanti szövetség fővezérének személyében él, állomáshelyén..n. Dé Dó elutazása előtt megkapta Trianontól a. lőve.térségi recept könyvet, a fontosabb dolgokat a man? séf* Iájára Ht% és utazás közben is olvasgatta. ..Két felék fél térdeitekről óh európai népek, elég volt a hódolatból, én csak egyszerűen, mint mindannyiatol, teli hattalmú parancsolója jöttem, nem vagyok én semmi más.“ Ezt akarta mondani, miután elvonul a pária diadalív alatt. Azonban apróbb hibák voltak a szervizésben. Bár a diadalív a helyén állt, de Eisenhowert annyial megdobálták a repülőtéren záptojással, hogy nem tudia elolvasni a párisi házak falára írt feliratokat, pedig azok pontosan megmondták, hogy hová menjen. 1W1 JANUÁR n. A palsi j lóiig kerül a Megyei Pártbizottság „fi is sajtóMkáért“ visitarzsszója A győri kijárási sajtóbizottság kapta meg a Tarnaiegyei Pártbizottság sajtóbizottságának „A jó sajtómunkáért” vándor-zászlóját. Mintegy 850 népnevelő ment . ■ <r dolgozó parasztsághoz és az üzemek dolgozóihoz, hogy meggyőzzék őket arról, mit ient a Szabad Nép az ő életükben, miként segíti a munkájukban, hogyan küzd a béketábor a világ dolgozóinak békéjéért. . A Szabad Nép kampány alatt a gyönki járásban eddig 8 Szabad Nép baráti Kör alakult. . 1auszik Arnoldné kolesdi doolgozó parasztasszony 11 elfizetőt gyűjtött. Kezében a Szabad Néppel, elment a dolgozó parasztokhoz és abból cikkeket olvasott, fel. Azok a cikkek , nemzetközi helyzettel, a béketábor erősödését igazolták. Ezután meg is beszélték a cikkeket. A béke megvédésének kérdését összekapcsolta a termelés kérdésével.' A szabatone állami gazdaságban , Molnár István hasonló módszerrel győzte meg a dolgozókat, hogy a Szabad Nép minden dolgozónak kenyere. Ő 10 előfizetőt gyűjtött. Pincehelyen Stern Antal népnevelő 21 előfizetőt gyüjtött. s az imperialisták provokációját vitatta meg a dolgozókkal. Rámutatott a koreai helyzetre, s megmutatta, miként küzd a Szabad Nép a dolgozó nép békéjéért. A dolgozók megértették a Szabad Nép jelentőségét és újabb vállalásokat tettek, így például Varró és Farkas János hőgyészi népnevelők 10-10 előfizetőt szerveztek be. A postás dolgozók is komoly munkát végeztek a Szabad Nép terjesztésével. A megye minden területén jól dolgoztak, de egyes helyeken kimagasló eredményeket értek el a levélhordók. Ők napról napra a dolgozókkal beszélnek, s így kihasználva ezt, azoknak a Szabad Nép jelentőségét méltatják. A tolnanémedi kendergyárban 10 főről már 22 főre emelkedett az előfizetők száma. A gyönki járás sajtóbizottságának versenykihívása minden járásban fellendítette a népnevelők munkáját. Mindegyik járás a magáénak akarta tudni a Megyei Pártbizottság sajtóbizottságának vándorzászlóját. Tolna megyében a január 23-i adatok szerint 1.175 előfizetőt gyűjtöttek a népnevelők. Első helyre a paksi járás került, megelőzte a gyönki járást, így „A jó sajtómunkáért" vándorzászlót a paksi járási pártbizottság sajtóbizottsága nyerte el. Január 25-én a gyönki járási pártbizottságon átvették a paksiak a vándorzászlót. A megyei sajtóbizottság nevében Kontra Sándor elvtárs mondott beszédet. Beszámolt az eddigi eredményekről, rámutatott arra: „Döntő, hogy minden dolgozó asztalán ott legyen a Szabad Nép. Szükséges azonban az is, hogy ne csak előfizetőket szervezzünk, hanem olvasókat is. Bizonyos időközönként látogasák meg a népnevelők az új előfizetőt, beszélgessenek el vele a Szabad Nép cikkeiről. Minden előfizető egyben olvasó is legyen . A beszéde további részében elmondotta, hogy a Szabad Nép kampány második periódusában megerősítjük a népnevelőinket: a sajtóankétokkal, a Szabad Nép terjesztésével foglalkozó színdarabokat játszunk a dolgozóknak, a népnevelők átcsoportosítását is végrehajtjuk, a népnevelők között tapasztalatcserét indítunk be. „A paksi járás nemcsak azért nyerte meg a vándorzászlót, mert több előfizetőt güjtött a többi árasnál. —■ mondotta Kontra elvtárs a továbbiakban — hanem azért is, mert éppen a dolgozó parasztság között végzett kiváló munkát. A 291 előfizető 75 százaléka dolgozó paraszt.“ Kontra elvtárs foglalkozott a tszcsnél mutatkozó hiányosságokkal. A tszcs-kben aránylag gyengék az eredmények. Fokozottabban kell foglalkoznunk a tszcs-tagok politikai fejlődésével. „Nekünk sajtóbizottságoknak az a feladatunk, hogy a Szalona Nép terjesztésével segítsük elő dolgozó parasztságunk fejlődését. Ezután Körtés István, a gyönki járási sajtóbizottság titkára adta át Gyurka Istvánnak a paksi járási sajtóbizottság titkárának a vándorzászlót. Körtés István elmondotta: „Elindítottuk a versenyt a járások között Ti megnyertétek a vándorzászlót, de mi sem vesztettünk, mert versenyünknek a dolgozó nép látta hasznát. Mi ennek örülünk. A lemaradásunk oka elsősorban adminisztráció miatt volt. A népnevelők nem számolnak le naponta, nem fizetik be a postára ha játék nélkül a begyűjtött összeget. Néhány, napi késés okozta a lemaradást.“ Gyurka István átveszi a vándorzászlót. Majd elmondja: ,,A paksi járás mindenben az utolsók között volt. Nem mertem elhinni, hogy a Szabad Nép terjesztésében elsők legyünk. Ez azonban már komoly fejlődést jelent. Nem volt könnyű feladatunk nekünk sem, hogyan vigyük a dolgozó parasztság felé a Szabad Népet. Több napon keresztül dolgoztunk a terven. Végül is a legegyszerűbb formáját találtuk meg az agitációs munkának. Beszéljenek a dolgozó parasztok a társaiknak arról, hogy mit jelent az ő számukra a Szabad Nép. Ezért olyan dolgozó paraszt népnevelőket állítottunk be, akik előfizetői a Szabad Népnek. Ezeken kívül természetesen a pártonkívüli népnevelőket is bevontuk a munkába. Munkánknak meg is volt az eredménye, mert a 291 előfizető 75 százaléka dolgozó paraszt." Ezután további jó munkát kíván a gyönki járási sajtóbizottságnak a következő szavakkal: „Dolgozzatok elvtársak úgy, hogy elnyerjétek tőlünk a vándorzászlót, mi pedig úgy dolgozunk, hogy nem adjuk ki a kezünkből." Kiküldött munkatársunknak elmondotta még Gyuria elvtárs, hogy a paksi járásban a tanulók levelet írnak a szüleiknek: „Édesapám, rendelje meg a Szabad Népet.” A dolgozó parasztokat tehát saját gyermekeik is kérik a Szabad Nép előfizetésére. A paksi járás községei szép eredményeket értek el. Az élen Paks van, ahol 23-ára már 130 előfizetőt szerveztek be. Utána Dunaföldvár következik, ahol 20 fővel teljesítették túl vállalásukat. Vannak azonban a paksi járásban is olyan helyek, ahol 23-ig egyetlen előfizetőt sem gyűjtöttek, így pl. Pusztahencsén maga a párttitkár, Herceg János, a tanács VB elnöke, Csécsi Gáspárné és a VB titkára. Szabó Mihály azon a véleményen voltak, hogy elegendő, ha a tanácshoz jár egy Szabad Nép, azt mindannyian el tudják olvasni — mondotta Gyurka István, a paksi járási sajtóbizottság titkára. A paksi járás elnyerte a gyönkiektől a vándorzászlót. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy minden vonalon jó munkát végeztek. A munkát tovább kell fokozniuk. Nem szabad szem elől téveszteniük, hogy célunk nemcsak az, hogy előfizetőket toborozzunk, hanem olvasókká is legyenek az új előfizetők. Ai járások között kialakult verseny állása a következő: első a paksi járás 291, második helyen a gönkiek vannak 257, a harmadik helyen a szekszárdi járás van 228, utána a bonyhádi járás következik 177, ötödik a dombóvári járás 155 és a hatodik a tamási járás, ahol eddig csak 67 új előfizetőt toboroztak. A tamásiak most megkezdték a lemaradás behozását. A népnevelők munkájától függ, hogy milyen eredményeket érnek el a következő kiértékelésre. „A jó sajtómunkáért" vándorzászló most a második helyen van. Kell, hogy a többi járás is a jó munkával küzdjön azért. Tegye minden sajtóbizottság magáévá a gyönkiek jelszavát. ..A vándorzászló a mienk lesz." (B. — 1.) Sárszentlőrinc község kultúrcsoportja a főpróbáját 1951 január 27-én tartja. A tánccsoport is nagy lelkesedéssel készül a járási kutúrversenyre. Ez a tánccsoport nemrég alakult meg, kevés működésük alatt szép eredményt tudnak felmutatni. A járási bemutatóra is beneveztek. — Ifjú Kiss István iilsúnyéki kulák Iejtbeszolgáltatási kötelezet.1sf*gét elhanyagolta, vagyis elszabotálta. Ezt a cselekményt azért követte el, hogy mállón tudja kiszolgálni a nyugfli imperialista gazdáit. Ebben is láthatjuk, hogy a kulákság nemcsak a kaimra terén támadja a dolgozó parasztokat, hanem mindent megragad, hogy gyengíteni tudja a nép állama. Ez a kulák azzal akarta gyengíteni a béketábort, hogy a t ejbeszolgátatási kütelezettségének nem tesz eleget, inkább az' a tejmennyiséget az állataival eleli ". Ezér a hím cselekedetéért a szekszárdi járásbíróságon fog felelni.