Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-01-07 / 5. szám
mi JAMJAR 7 A bonyhódi Zománcgyár dolgozói máris szép eredményeket érnek •S ötéves tervünk második éve első negyedének teljesítésében A bonyádi Zománcgyár dolgozói is megértették az 1951. évi tervismertető értekezletüket. A Zománcgyár dolgozói üzemrészek szerint ismertette a terv teljesítését és előirányzatát a dolgozók minden üzemrészen nagy örömmel fogadták és az 1951. évi tervüket még jobb munkával, több termeléssel. Roller Istvánná, üzemi párttitkár •fvtáruné elmondja, hogy a 1950. évi tervet november 14-ére 100 százalékban teljesítették. Fiet úgy tudták elérni, hogy nemcsak a mennyiségre, hanem a minőségre is nagy súlyt fektettek a dolgozók. Az 1991 első negyedévi terv felbontását minden dolgozó megkapta és azon vannak, hogy a múlt évi tervet jó minőségi munkával túlszárnyalják. Politikai és szakmai vonalon is megindult a továbbképzés. A hosszúlejáratú versenyszerződés kötését magukévá tették és felajánlotta minden dolgozó, hogy az V. Pártkongresszusra minden dolgozó 100 százalékban teljesíteni fogja a versenyszerződés megkötését. Felajánlották a dolgozók, hogy az V. Pártkongresszusi munkával ünnepüik, hogy ezzel is erősítsék a szocializmus és a béke táborát, hogy megmutassuk az imperialistáknak a dolgozó nép hatalmas erejét és egységét. Veszprémi Árpád elvtárs elmondja hogy 1919 nagy példamutatás volt számunkra, amikor a kommunistákat bebörtönözték és gyilkolták őket. Ő tudja, mert őt is megkínozták, úgy mint most csinálják az imperialisták Görögországban és az áruló Tito banda. Börtönökbe vetik a dolgozó népet, ha felemelik szavukat az igazságért és a jobblétért. De nálunk az ember a legfőbb érték és aki becsülettel végzi a munkáját, az a munkája után becsületes bért kap. Felkéri a dolgozókat, hogy használják ki gépeiket és minden percet legjobb tudásuk szerint. Az V. Pártkongresszusra jó munkával készüljünk, mert ezzel is a szocializmust és békánkat segítjük elő és erősítjük meg. A zománcgyári népnevelők kollektíven elhatározták, hogy az V. Pártkongresszusra a 100 százalékon alul teljesítő dolgozókat jó felvilágosító munkával és munkamódszer átadással segítik teljesítményük felemelése érdekében, mert ez is népgazdaságunk fejlődését eredményezi. Lukács Lajos egyengető az 51. bérléten 140 százalékot teljesített. Ezt szorgalmas munkával tudtam elérni, szem előtt tartva Pártunk útmutatását, népgazdaságunk fejlődését. Tudom, hogy ezzel is a békét erősítjük és ötéves tervünk második évének sikeres befejezését segítjük elő. Novák Györgyné peremező csoportja az 51. bérhéten 150 százalékot ért el, ezt úgy érték el, hogy munkamódszerreik ,tapasztalataik átadásával szorgalmas munkával végzik feladataikat. Az V. Pártkongresszusra kihívták az üzem összes dolgozóit hosszúlejáratú versenyszerződés kötésére. Ezt a dolgozók el is fogadták és már az eredmény meg is mutatkozott az 50—51. bérhéten. Ez azt mutatja, hogy jó népnevelő munkát végeznek, hogy ők is ötéves tervünk második évének élharcosai legyenek. Ezek az üzemi dolgozók jó munkával harcolnak a békért és ötéves tervünk sikeres befejezéséért. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ SZEKSZÁRö, «ARAÍ-TI’.n 4. TL I IFON: 22-33. u Január 6—7—8-án TRUBADÚR I Verdi világhírű operája «,. . . nimen “{ pägi a Római Operaház egyikesének |S| közreműködésével ti ml . , jflm ;“| az akciós jegyek nem érvény • : £?■ :® Előadások: hétköznap 6—8. v . ,“jjj 3 sár- és ünnepnap d—6—8 kor j Iff Pénztári yMú*: hors'znap 4 ól' Ijr;i'ár- és ünnepnap 11.-től 1-ig íj' és délután 8 óráiéi Gondosan ügyeljünk burgonyaprizmáinkra Az őszi rendellenes időjárás következetében azon terményeinket, melyeknek tájolása prizmában történik — burgonya-, répafélék —fokozottabban kell szem előtt tartanunk, sürgősen felül kell vizsgálni azokat. Nem egy helyen megtörtént ugyanis, hogy a védő földréteg teljesen beázott, a termény fölött lévő szalmaréteg átnedvesedett, ami a termény feltétlen romlását vonja maga után. Tekintettel a kedvező jelenlegi időjárásra, nemcsak egyéni, hanem fontos nemzetgazdasági érdek is az, hogy a prizmákat felülvizsgáljuk. Ott, ahol beázott a prizma, száraz, fagymentes időben haladéktalanul gondoskodni kell a takaró lebontásáról, a védő szalmaréteget pedig ki kell cserélni szárazra. Ilyen esetben természetesen célszerű a raktározott terményt is nagy körültekintéssel megvizsgálni és amennyiben a legcsekélyebb romlást is észleljük, az átválogatást kell elvégezni. Ez a munkatöbblet ugyanis bőségesen megtérül a későbbiek során: nem terjed tovább a romlás tekintélyes mennyiségű terményt mentünk meg ezáltal. Az újraprizmázás alkalmával hogy a további beázásokat kiküszöböljük, és a megfagyás lehetőségét is megszüntessük — az lesz a helyes, ha fedésnél a szalmaréteget ismételjük: a termény fölé helyezett 20—30 cm-es szalmarétegre ugyanannyi földet szórunk, erre ismét szalmát, majd földet, hogy legalább 80 cm-es takaró fedje a terményt. Ilyen esetben nyugodtak lehetünk: nem fog beázni a prizmánk és befagyás sem lesz. A továbbiak során természetesen gondosan vizsgálni kell a prizmát , ha hőmérő rendelkezésre áll és nagyobb mennyiségű burgonyát prizmáztunk: leghelyesebb a prizma hőmérőzése. A jó prizma hőmérséklete 3—5 C fok körül van. Ha ennél magasabb, átszellőztetésről kell gondoskodni és ha ez sem használna, fel kell bontani, mert feltétlen romlás van. De hőmérő nélkül is következtetni tudunk a prizma állapotára: a rendellenesség miatt ugyanis az fölmelegszik és ilyenkor a prizma, csendes, derült, fagyos időben erősen párolog. ..pipál”, vagy a prizma egyes helyein a hó foltonként olvad, vagy a prizma gerincén nyeregszerű besüppedések vannak. Ilyenkor csak a kérdéses rész felbontása és átválogatása segít: ennek elmulasztása esetén az egész prizmára átterjed a romlás. Nagy szükség van tehát az éberségre, mert ezáltal komoly értéket menthetünk meg magunk és népgazdaságunk számára. Megyei Tanács VB 71. Mezőgazdasági Osztálya. 1 cA ,/Oö-zA-delßV-aq“ (J)aksmi A paksi DISZ-székházban a területi DISZ-szervezet mintegy 500 dolgozó előtt mutatta be Kolozsvári Grandpierre Emil Balzac után írt „A tőzsdelovag” c. 3 felvonásos vígjátékát Az előadás annál is figyelemre méltóbb, mert ezt már az új vezetőség rendezte. A vígjáték, a kapitalista, korrupt társadalom szatírája. Mindenki be akar mindenkit csapni, mindenki a másik pénzéből akar megélni. A kapitalista társadalom romlott erkölcsére a legjellemzőbb, hogy még gyermekük jövőjével sem törődnek, a házasságukat is a pénzszerzés szolgálatába állítják. De nem is szégyenük, ha aljas üzérkedéseiket leleplezik. A leghatásosabb jelenet a pénzimádat leleplezése volt. Mercadet: (a hitelezői közé pénzt szór, s azok semmivel sem törődve, egymáson keresztül a pénzre vetik magukat) Négykézláb jöttök, marjátok egymást, mint a kutyák. Emberek vagytok ti? Akkor mi az emberi méltóság? Mi az önérzet? (Ismét pénzt szór) Pipipipipipi... Ezentúl így foglak benneteket hívni, mert ezt megértitek. Megmutatnak nektek egy darabka aranyat, s ti belerúgtok a beteg anyátokba, csakhogy megkapjátok! Otthagyjátok a szülő feleségeteket, mert csak egy istenetek van: a pénz!” S ezzel a kijelentéssel Mercadet a hitelezői, saját maga felett, de az egész rothadt kapitalista társadalom felett is ítél. A szereplők csaknem kivétel nélkül jól játszottak. A sok jó szereplő közül kimagaslott könnyed játékéval és alakításával Bányai János, aki Mercadet, valamint Koczka Anna, aki Violette mama szerepét játszotta. A mohó háztulajdonos szerepében Zsíros Lajos alakított jól. Kisebb szerepben is megmutatta Nagy József, Rózsa Béla és Nagy Mária, hogy van hajlamuk a színjátszáshoz. Nem adták a várt színvonalat Bálint László és Lázár Dénes. Több próba, jobb előkészület azonban az ő játékukat is lényegesen feljavította volna. Az előadásnak a kapitalista társadalom pénzimádatának leleplezésén kívül más jelentősége is van. Pakson az volt az általános vélemény: :incs megfeleő kultúrcsoportja a községnek. Nem lehet komoly, nagy előadásokat rendezni. Ezt cáfolja meg a területi DISZ előadása. Megvannak az alapok, csak tovább kell fejleszteni. Alakítsanak a tömegszervezetek központi kultúrcsoportot, amelyet a tanács és a Népművelési Bizottság irányítotna. Ehj .-hez szorosan zárkózzanak fel a tömegtervezetek csoportjai is. Gondoljanak a paksi dolgozók a jonyhádi dolgozókra, akik összérvont. hu hjrc.snpc.r'tnl adják elő az usszc! Kalóh P.Tgrácz: Ján»s 1 : ez c. dal játékul, szabadtéri színipadon. B. J. ‘ NAPLÓ párthírek Nemrég jelent meg Sztálin elvtárs műveinek 12. kötete. A kötet azokat a műveket tartalmazza, melyeket Sztálin elvtárs 1929 áprilisától 1930 júniusáig írt. Sztálin elvtárs a kötetbe összefoglalt művei felbecsülhetetlen jelentőségű tanulságokat, útmutatásokat, ad nals ?, szocializmus építésének mindennapi gyakorlati munkájában is. A mű megvilágítja mezőgazdasági dolgozóinknak a kollektív gazdálkodás előnyeit parasztságunk felemelkedésének egyedüli útját. A kötet minden írása fontos számunkra és szükséges, hogy áttanulmányozzuk, mégis elsősorban az alábbi fejezeteket ajánljuk pártfunkcionáriusaink, pártaktíváink és tömegszervezeti vezetőinknek. 1. „A szocialista építés vezetésének kérdése“, A „Párt“ címszó alatt. 2. „A belső pártügyek vezetéseinek kérdései4* A „Párt“ címszó alatt. 3. „Jobboldali elhajlás a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjában. Az alábbi fejezeteket a mezőgazdaság szocialista építésében dolgozó elvtársaknak ajánljuk: 1. „A Szovjetunió agrárpolitikájának kérdéseihez“. 2. „Válasz a kolhozparaszt elvtársaknak“. 3. „Akiknek a siker a fejükbe szállt.“ 4. ..A parasztság fordulata s szocializmus felé a szovhozok és a koShook felsó árn.; rf-r mc‘■. 5. ,,A XII. kongresszus beszámoló* íán?l: i. f úr.ze é'?b '■ 4 ..A soronlévő feladatok“ c. szakasz c. pontja „mí'.fígazdaság terén“. 6. Je’-bokk-'i elhajlás a Pártban.“ E fejezetek tanulmányozása nagy .'ül j.y.f nyo. >. szc.fisizmus ére té ívok •■ [UNK] [UNK] [UNK]"k-v-shep. Mi. P Megyebolt- ‘ Cigi, rupp, osztály 7 Tolna megye dolgozó parasztsága üdvözli a SZÖVOSZ II. Országos Küldöttgyűlését A SZÖVOSZ január 7.én és 8-án, írra és holnap tartja Budapesten a szövetkezetek II. Országos Küldöttgyűlését. Szövetkezeti mozgalmunknak fontos állomása, nagy eseménye lesz a küldöttgyűlés. Megyénk 124 szövetkezetének Kt.131 főnyi szövetkezeti tagságát, a legkiválóbb 12 szövetkezeti tag, dolgozó paraszt, parasztasszony, parasztfiatal képviseli. Elmennek, hogy beszámoljanak, megyénk szövetkezetei hogyan teljesítették az I. Országos Küldöttgyűlésen vállalt feladataikat, számba vegyék eddig elért eredményeiket és megvizsgálják, milyen hibákat követtek el munkájukban. Határozatokat hoznak szövetkezeteink további szocializmust építő, egészséges fejlődésének elősegítésére. A küldöttgyűlésre szövetkezeteink nagy lelkesedéssel készülnek. Munkafelajánlások, munkavállalások százai hangzanak el a szövetkezetek üzemi értekezletein. Nagydorogon a szövetkezet igazgatóságának négy tagja belépett az újonnan megalakult termelőszövetkezeti csoportba.. 78 taggal megalakították a szőlőtermelő csoportért. A küldöttgyűlésre bebizonyították, hogy lelkes építői szocialista mezőgazdaságunknak. Több szövetkezet szép a járni,kot, készít a küldöttgyűlésre. Bétámé, ken ál egyik szövetkezeti tag gyönyörű szép kézműipari boroskanrát, készített borospoharakkal. A dombóvári mintabolt selyem zászlót készitett, belebímezve a munkás. paraszt szövetséget ábrázoló képet. .1 paksi földmű vesszővel kezel 3 darab. 2 literes miniatűr boroshordót, szép művészi készítményt küldött a küldöttgyűlésre. A decsi földműves Szövetkezet parasztase/.onyai gyönyörű szép, hímzett kendőt készítettek. A lelkes készülődés ékes «szószólója annak, hogy dolgozó parasztságunk, megyénk szövetkezeti tagsátra • a 11. Országos Küadöttgyűléstől virja azokat a határozatokat, amelyek komoly segítséget nyújtanak további egészséges,tervszerű szocialista és ü ö. munkájukban. I A tanácsok hírei BONYHÁD KÖZSÉG TANÁCSA jelenti: a cukor- és a finomlisztjegy bevezetésével kapcsolatban az első reggel meg lehetett állapítani, hogy a lakosság igen kedvezően fogadta a jegyrendszer bevezetését és főleg az ipari munkásságnál hallattszott olyan megnyilvánulás, hogy ezt már régebben is szívesen fogadták volna, mert a sorbanállást és ácsorgást meg lehetett volna szüntetni. MAGYARKESZI KÖZSÉG TANÁCSA jelenti: községünkben a dolgozói parasztság régi kívánsága valósult meg, amikor a végrehajtó bizottság az iskolás gyermekek érdekeit szem előtt tartva 300 folyóméter új járdaszakaszt épített és a forgalomnak átadta. Ezzel a járdaszakasszal összekötöttük a község belterületét az újmajori részen fekvő iskolával. Ugyancsak dolgozóink kívánsága teljesült, amikor községünk egyik legrosszabb útszakasza 150 folyóméter hosszúságban terméskő burkolattal lett lerakva és át lett adva a forgalomnak. Hogy községünk közlekedési viszonyait javítsuk a helyi tanács a lakossággal karöltve autóbusz garázs is létesített. Az épület falazata és tetőfjzete már elkészült és így várható, hogy a cserépkiutalás után egy kétó napi földtöltési munkálattal az autó. I busz garázst a forgalomnak át tudjuk adni és így községünk a Szekszárddal összekötött rendszeres autóbuszjáratban részesül, amely dolgozóinkat 6 kilométeres gyaloglástól menti meg. FADD KÖZSÉG TANÁCSA jelenti: közellátás érdekét veszélyeztető bűncselekmény miatt a község legveszedelmesebb kulákjai közül Fehér János 30 holdas, Büjtös János 60 holdas, özvegy Gutai Jánosné 40 holdas gazdálkodók népi tempHa ellene magatartásukért súlyos börtönbüntetésüket töltik. A dombori termelőszövetkezeti csoportnál minden egyes munkaegységre 2009 forint esett. Ez a körülmény a dolgozó parasztok körében nagy érdeklődést váltott ki a termelőszövetkezeti csoport mozgalom iránt. A szőlősgazdák között nagy lelkesedéssel indult meg a szőntermelő csoport megalakulási mozgalma. Berki István elnökhelyettes 15 és Fodorr György földművesszövetkezei ügyve. j jj. e.ö, m'nt nemnevezők 1b beiérA! |szerveztek. A községben a csoportba j | elsőnek Berki István elnökhelyettes itt lépett be. ji DECS KÖZSÉG TANÁCSA jelenti: 1 j r- Község dolgozó parasztjai körében í . -ek nagy örömet, szerzett az, hogy a • fi özség; tanács a köz égi lege ők foglalkozott. Az egységes kezelésbe vett legelő ügye igen komoly problémája volt — különösképpen az állattenyésztés fejlesztése szempontjából — a község lakosságának. A községi tanács most utasította a mezőgazdasági állandó bizottságot, hogy 1951 január 31.ig bezárólag dolgozzon ki egy tervet az egységes kezdésbe vett legelői megjavítására. NAGYDOROG KÖZSÉG TANÁCSA jelenti: a községben az elmúlt héten az MDP székházában új termelőszövetkezeti csoport alakuló közgyűlése volt. Az előkészítő munkák egész hét folyamán folytak. Az előkészítői bizottság minden egyéni gazdáikoz.1,’már ellátogatott, aki előzetesen haja mosságot mutatott, hogy a termelőszövetkezeti csoportba be akar lépni. Az alakuló gyűlésen körülbelül 50 dolgozó paraszt vett részt, hol az alakuló bizottság egyik tagja ismertette a termelőszövetkezeti csoportok szervezési szabályzatát, részletesen kitárgyalta, majd utána hozzászólásra kérte fel a megjelent gazda kódokat. Többen hozzászóltak a t. késhez és felvilágosítást kértek egyes, előttük tisztázatlan kérdésre. Az alakuló ülésen 18 egyéni dolgozó paraszt írta alá a belépési nyilatkozatot és ezzel bizonyságot tett a nagyüzemi gazdálkodás, mint egyedüli helyes út mellett a mezőgazdaságban szocializmus eléréséhez. Az ahrt cnló ülésen olyan hangulat alakult ki, hogy a községben még számos egyéni dolgozó paraszt van, aki a közeli napokban alá fogja írni a csoportba való belépési nyilatkozatot. BÁTASZÉK KÖZSÉG TANÁCSA jelenti: a község dolgozó parasztsága a mélyszántást 94 százalékban teljesítette és vállalta, hogy január 5.ig 100 százalékban teljesíti. Az adóbefizetési eredmény 103 százalék.A község dolgozói megelégedéssel fogadták a cukor- és a finomlisztjegyek bevezetését, mert ezzel biztosítva látják azt, hogy minden dolgozó hozzájuthat ezen fontos közszükségleti cikkekhez. CIKÓ KÖZSÉG TANÁCSA jelenti: az ipari növények szerződéses termelésére a szerződéskötések a községben 106 százalékos eredménnyel lezárultak. KISDOROG KÖZSÉG TANÁCSA jelenti: a kukoricabeadásban kiemelkedtek Nagy Lajos 9 holdas dogozó paraszt, aki beadási kötelezettségét '17 ■ [UNK] [UNK]• ’,, W • UO 5 11 i.' J d'u dolgozó parasz', aki beszolgáltatási kötelezettségé' 245 százalékra teljesítették. s megjavításának kérdésével komolyan •