Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-01-07 / 5. szám
JANUÁR 7. VASÁRNAP ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: Zalai gyógyszertár. — NÉVNAP; Artúr. — IDŐJÁRÁS: Erős, de időnként felszakadó felhőzet, több helyen reggeli köd, ködszitálás, eső. Mérsékelt délnyugati, nyugati, átmenetileg északnyugati szél. A hőmérséklet nem változik lényegesen. Várható hőmérsékleti értékek vasárnapra: reggel — 1—2, délben 3—6 fok között A keskeny film a falun A Népművelési alosztály kiértékelte a december hónapi diafilm szolgáltatónak jelentését. Megállapításra jutott, hogy a diafilm nagyban hozzájárul a tabu kulturális felemelkedéséhez. A Szabad Föld Téli Estéken ezek a filmek komoly segítséget nyújtanak az előadónak, mert az előadást képen is láthatják a dolgozó parasztok. Ezt a diafilmet a dolgozó parasztság nagy örömmel fogadja, mert megelevenednek előtte az eddig elért eredmények. A megye területén december hónapban 28 diafilm vetítőgép működött s ennek 10.776 dolgozó paraszt látogatója volt, de ez nem egy végleges eredmény, mert voltak olyan helyek, ahonnan a jelentést nem küldték be és így kimutatásba sem vehető be. Tehát ez mutatja, hogy a dolgozó parasztság mennyire kedveli a diavetitógépet és ezen a gépen keresztül a dolgozó parasztság megértette a békeharc jelentőségét, azt is tudja, hogy a kulákság a dolgozó paraszt legnagyobb ellensége. Ezek a dia vetítőgépek minden olyan Szabad Föld Tö’i Estén megjelennek, ahol a községben filmvetítőgép nem működik. Pártunk gondoskodott, hogy minden faluba eljusson a legfejlettebb kultúra. — OTI kerületi inspekció 7-én, vasárnap: dr. Fábián Ármin lakása, Széchenyiüt. 45/47. sz. Telefon: 21.58. Becs községben megnyílt a Népbolt áruda. Ez az áruda az ötéves terv második évében szolgálja a dolgozó tömeget minőségi és mennyiségi áruval. A Népbolt megnyitását nagy örömmel fogadták a község dolgozói. Irt Dombóváron a körzeti kultúrverseny azért nem volt olyan, amilyennek kellett volna lennie, mert a dombóvári Népművelési bizottság egyik tagja, Boros János, nem gondoskodott, hogy kellőképpen legyen a kultúrversenyt hirdetve, ő maga sem lett semmit érdekében. A Népművelési bizottság kivizsgálta az ügyet, megállapította, hogy nevezett nem tekintette a kultúrmunkát főfeladatnak. A Várdomb községben a Szabad Föld Téli Estéket vasárnap tartják. Ezeket az előadásokat a dolgozó parasztság nagy lelkesedéssel fogadja, mert tudja, hogy ezek az előadások a fejlődéshez szükségesek és nélkülözhetetlenek. Bölcske községben a népművelési ügyvezető nem törődik a kultúrmunkával. A kultúrmunkát teljesen közömbösnek tartja, ezért a kultúrcsoportok nem tudnak komoly munkát felmutatni. A bölcskei ügyvezető javítsa ki ezt a hibáját és a járási kultúrversenyre a kultúrcsoportokat komolyan készítse elő. Tájékoztató az**írádi pótlétikai f* opcsolatban 1951 január 1-től a családi pótlékot az SzTK helyi szervei, illetőleg az üzemi kifizetőhelyek (ahol ilyen van) számfejtik és folyósítják. Ugyancsak az SzTK helyi szervei, illetőleg az üzemi kifizetőhelyek bírálják el az igényeket is. Az SzTK az áttérést úgy bonyolítja le, hogy a dolgozók nyilvántartási lapját, valamint a címleme »és nagyobb űrméretű zöld borítékban postán megküldi a dolgozónak. A boríték hátlapján fontos tájékoztató van és az érdekelteknek e szerint kell eljárniok. Amennyiben a munkáltató a zöld borítékot nem küldi meg, a dolgozó nem kapja meg családi pótlékalemiiekkel kapcsolatosan felkéri az alközpont az érdekelteket, hogy a családi pótlékkal kapcsolatos jelentéseiket most már az SzTK helyi tervéhez (vagy ahol üzemi kifizetőlifü van, ide) küldjék kr. .SZTK szekszárdi alközpontja. politikrek „Javítsuk meg oktatási munkánkat“ című Rapai Gyula MB ágit, prop titkár elvtárs cikkét minden alap- és középfokú propagandista szemináriumon és az alap- és középfokú politikai iskolában vitassák meg, konkretizálják a helyi viszonyokra, milyen feladatok vannak az esti iskolák megjavítása érdekében helyileg, hogy ezek alapján kijavítsák oktatási munkánkban mutatkozó hibákat. MDP Megyebizottság ágit. prop. osztály. S AÖVOSZ HIREK Felhívjuk megyénk szövetkezeti tagságának figyelmét, hogy a második országos küldöttgyűlés rádióban is közvetítve lesz,, A küldöttgyűlés január 7-én, vasárnap 13 óra 30 perckor, január 8-án, hétfőn 17 óra 35 perckor rádióközvetítéssel lesz előadás. Javasoljuk, hogy megyénk szövetkezeti dolgozói ezekre az időpontokra csoportos rádióhallgatást szervezzenek meg. PÍSZ HIBÁDÉ — A Paksi Téglagyár DISZ szervezetének tagsága úgy készült a vezetőségválasztó taggyűlésre, hogy minden tag hosszúlejáratú versenyszerződést kötött. Ezek a fiatalok megértették a termelés fontosságát és összekötik a termelést a szervezéssel, így akarják megvalósítani a szocializmust. — Madocsa községben a DISZ tagtoborzás után 1 Konya János madocsai dolgozó paraszt fia így nyilatkozott: Nagyon boldog vagyok, hogy megismertem a DISZ-szervezet életét és örülök, hogy a Párt nem hagyott el bennünket, hanem felkarolt minket. Ezért hálámat fejezem ki a Párt iránt és most fogadom, hogy a többi tagokkal szilárdan kiállunk a békeharcban, a termelésünket is a béke megvédése szolgálatába állítjuk. — Ebben a községben a DISZ-titkár példamutatásával 10 tagot szervezett be a szervezetbe és felajánlotta, hogy még 12 tagot fog beszervezni, hogy ezzel erősítse a béketábort. — Értény községben a DISZ-fiatalok kultúrműsorral tették ünnepélyessé a vezetőségválasztó taggyűlés napját. Ezen a napon a fiatalok külső és belső díszítést végeztek a szervezet helyiségében. Ezek a fiatalok a kultúrmunkát összekötik a szervezési munkával és komoly eredményt tudnak felmutatni a szervezés terén. — Kölesd községben a DISZ-titkár nem tekinti a vezetőségválasztó taggyűlést fontos feladatnak. Ez azt bizonyítja, hogy a szervezési munkával egyáltalán nem törődik, vagyis a vezetőségválasztó taggyűlést nem készíti elő. A tagtoborzással sem törődik. Ez a titkár így akarja a szocializmust építeni hazánkban, így kívánja a békét megvédeni. Ez a titkár megállt a tanulásban, ezért történtek meg ezek a komoly hibák. — Kéty és Kisszékely községben az új DISZ-szervezet vezetősége és tagsága 15 tagot szervezett be szervezetükbe. A vezetőségválasztás után ezeknek a szervezeteknek munkája gyökeresen megváltozott. Ez azt bizonyítja hogy a békekérdést a tagtoborzással kötik össze. Ezek a szervezetek már komoly munkára tekintenek vissza és ezt a munkát tovább fogják fokozni. — Bolicskán a DISZ-vezetőségválasztó taggyűlésen 40 fiatal jelent meg és ezek közül 25-en hozzászólást tettek. A hozzászólások értékes kritika és az eredmény feltárása volt. Ez a szervezet a vezetőségválasztó taggyűlésen komoly fejlődést mutatott. Ettől a szervezettől a megye összes szervezetei példát vehetnek. Hőgyész községben a DISZ vezetőség jó munkájának eredménye, hogy a vezetőségválasztó taggyűlésen a tagság 05 százaléka vett részt. Ezen a gyűlésen nagy lelkesedéssel fogatták meg, hogy a tagtoborzást fokozottabb munkával fogják elvégezni. ß%>. & LC& _____________JANUÁR 7 A szekszárdi járás tanácsa az élenjáró dolgozók bevonásával tárgyalta meg a begyűjtés kérdését A szekszárdi járási tanács értekezletre hívta össze a járás különböző községeinek a kötelességteljesítés terén példás eredményt elért gazdáit, valamint az ipar élenjáró dolgozóit. Az értekezlet célja az volt, hogy a jó eredményeket elért dolgozók kicseréljék tapasztalataikat, elmondják egymásnak, hogy egyes helyeken milyen munkamódszerrel érték el kiváló eredményeiket, például a begyűjtés terén, vagy miért nem ment egyes helyeken a begyűjtés. Asztalos Lajos sárpilisi 15 holdas középpdraszi elmondta, hogy rendszeres népnevelő munkát végez a falujában. Aktívan a békekölcsön j jegyzésnél kapcsolódott be ebbe a nemes munkába. Megértette a békekölcsön, jelentőségét és 500 forintot jegyzett. Ezután részesült abban a megtiszteltetésben, hogy mint népnevelőt küldték ki agitálni a község azon részeiben, ahol főleg kisparasztok laknak. Személyes példamutatásának és jó agitálási módszerének meg is lett az eredménye, mert megértették a dolgozók a konkrét példákból ennek jelentőségét és igyekeztek is minél nagyobb összegű békekölcsönt jegyezni. Békekölcsön jegyzése mellett a begyűjtési kötelezettségének teljesítéséből is kivette a részét, amit bizonyít az is, hogy minden terménynemnél 100 százalékra, vagy azon felül teljesítette az előirányzatát. — A begyűjtéssel kapcsolatban is, főleg a begyűjtési héten aktívan kivette a részét a népnevelő munkából. Itt is nagy mértékben tudtam a személyes példamutatást alkalmazni. Rájöttem arra, hogy az eredményes népnevelő munka végzéséhez Pártunk útmutatásának szilárd követésére és a személyes példamutatásra van szükség — mondotta. Egész biztos, ha Sárpilisen a többi gazdák is úgy gondolkoznának a begyűjtés kérdésének teljesítése fölött, mint Asztalos Lajos, a községi átlaguk már jóval 100 százalékon felül lenne, nem pedig 100 százalékon alul. Csankó Mihály hazai 10 holdas dolgozó paraszt is elmondja, hogy a beadási kötelezettségét 160 százalékra teljesítette és más termény nem éri fel is a beadási kötelezettségét 100 százalékra teljesítette, valamint kifizette az adóját is teljesen. Mint dülőfelelős és népnevelő segítette elő munkájával a begyűjtés sikerét. A tengeri begyűjtésnél az eredmény azonban mégsem teljes, mert amint mondja , nagyon sok sertést hizlalnak viszonylag a faluban. Bartos Mihály bogyiszlói 6 holdas dolgozó paraszt arról beszélt, hogy ő 16 mázsás átlagtermést ért el a búzánál és felhívja a többi gazdák figyelmét, hogy jó termést csak úgy tudnak elérni, ha kellő minőségben alkalmazzák a műtrágyát és kellő minőségű istállótrágyát használnak. Elmondta, hogy eleget tett ő is a beadási kötelezettségének és a szerződéses termelésből is kivette a részét. — Tudjuk, hogy október 22-én megválasztották a tanácsokat. Minálunk a következő nap már meg is kezdték a működésüket, határozottan és komolyan. A jó népnevelő mimikának meg is lett az eredménye, mert a mélyszántást is az elsők között fejeztük be — mondta felszólalásában. Odor József sióagárdi 11 holdas dolgozó paraszt is elmondja, hogy ő is 200 százalékon felül teljesítette a beadási kötelezettségét, — ,,A‘’ és ..B" vételi jegyre több, mint 10 mázsa búzát, szerződésre pedig 10 mázsa búzát adtam be — mondja. Az értekezleten felszólaltak azok a dolgozó parasztok is akik az állammal, a dolgozók államával szemben fennálló kötelezettségüknek csak részben tettek eleget. Ádám Lajos sredresi 11 holdas dolgozó paraszt például elmondta, hogy én még mindig jól álltam a termelésben és az első gazdák közé tartoztam. Beadási kötelezettségemnek is mindig eleget tettem. Ebben az évben azonban egy kicsit lemaradtam. Gabonából például csak 11 mázsát tudtam leadni és ezáltal a kötelezettségemnek 100 százalékban eleget tettem. Takarmányból már kevesebbet tudtam beadni, mert 13 darab sertést hizlaltam, ebből 11 darabot a közellátásnak adtam át. A további felszólalásából kitűnik az is hogy Szedres községben általában sok sertést hizlalnak, aminek csak körülbelül fele nyert a közellátás útján értékesítést, a másik fele pedig szabadon. Az így értékesítést nyert, hízott sertések száma meghaladja a 700 darabot. Ezen felül a községben körülbelül 450 család látta el magát levágott hízott .sertéssel. Azt is felvetik egyes helyeken a dolgozó parasztok, — amiben szintén megtalálható az ellenség aknamunkájának a nyoma, hogy — szerződéses alapon hizlalok sertéseket és még ráadásul be is adjak tengerit. — Ezek a gazdák nem veszik figyelembe azt, hogy a szerződéses hizlalással csak saját maguk anyagi előnyeit fokozzák, mert az állam megfelelő átvételi áron felül hatalmas kedvezményeket, is juttat az ilyen gazdáknak. A begyűjtési kötelezettségük teljesítésével is tulajdonképpen a maguk érdekeit segítik elő, mert a begyűjtés sikere ötéves tervünk sikerét és békénk megvédésének sikerét jelenti. A tanulságot levonva az értekezletről megállapíthatjuk, hogy az előirányzott tengeri és egyéb terménynemek beadásának teljesítésért, megvan a lehetőség mindenütt. Azokban a községekben, ahol nem megy a begyűjtés, nyilván, hogy az ellenség közreműködése, a szedrés, példa, akadályozza azt. Ez arra hívja fel minden községben a Párt és tanács figyelmét, hogy az éberség fokozásával az ellenséget minden megalkuvás nélkül leleplezzük, hogy azok elnyerhessék méltó büntetésüket. Fokozni kell a népnevelő albunkát is. Jó népnevelők útján kell a dolgozó pa rabságunkat nagyobb mértékben felvilágosítani a begyűjtés fontosságáról. Nem lehet a begyűjtési kötelezettség teljesítése alól kibúvó indok a — „nem termelt" — elterjedt harag, mert mint a szedrest és a lobbi példák bizonyítják, — hogy nem a gyenge termésnél van a hiba, hanem a termés hely?lyen felhasználásánál. TOLNA MEGYE" DUNÁMTÓL) NAPLÓ Felelős szerkesztő: UADO ISI VAJ» Felelős kiadó: K Itt H V LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárd. Széchenyi utca 57 — 39 tel.: 2211 Postatakarékpénztár csekkszámlasráta: 2S6 102 Előfizetési díj: travi it,— furitn Pécsi Szikra nyomda Pécs. Munkácsy Mihály utca 1O >z. telefon: 23-27 A nyomdáért lelet: GauUOSI JOAscJ1 A szovjet stílus Az olvasó méltán kérdezheti: miben áll a szovjet labdarúgás stílusának lényege? A kollektivitás, szoros együttműködés, a jó csapatszellem — ezek jellemzik elsősorban a szovjet labdarúgás támadó, harcos stílusát. Most, a bajnokság végén, gyakran hallhatjuk, hogy a GDKA csapata azért nyerte meg a bajnokságot, mert a mérkőzések folyamán mindig az volt a csapatban a legfontosabb szempont, hogy zökkenésmentes legyen az együttműködés és a játékosok kölcsönösen kisegítik egymást. Természetesen nemcsak ez jelentette a bajnokságot, hanem az is, hogy a CDKA játékosai végig bírták az iramot és taktikailag mindig kifogástalan húzásokat alkalmaztak az ellenféllel szemben. Végetért a Szovjetunió háború utáni ötödik bajnoksága. Ezek közül négyet a hadsereg labdarúgói szereztek meg. Beszéljünk azonban az 1949-es évadról, amikor a CDKA csapata a második helyen kötött ki. A csapat színre egyetlen mérkőzésre sem állhatott ki a legtökéletesebb összeállításban. Jónéhány játékos, Iván Kocsetkov, Vjacseszlav Szolovjev, Valentin Nyikolajev, Jurij Mirkov ebben az idényben nem küzdöttek a CDKA színeiben. Sok fiatal: Rogyin, Jerosin, Csajcsuk, Krusenok ebben az évben jutottak elsőízben szóhoz a CDKA-banHelytelen lenne azonban azt gondolni, hogy a csapatban csak akkor juthat szerephez fiatal játékos, ha az „öregek“ kidőlnek. Arkagyev edző, meg a játékosok is tisztában vannak azzal, hogy a labdarúgók technikai és taktikai művészete éppen a zöld gyepen formálódik ki. A CDKA fiatal játékosai 1949-ben a zöld gyepen edződtek meg, így kovácsolódott össze az együttes — úgyszólván egészen fiatal játékosokból az idei bajnoki évadra. Az új játékosok kiválogatásánál a múlt évek folyamán komoly segítséget nyújtottak az edzőnek a csapat régi játékosai: Vladimír Gyemin, Borisz Koverznyev és Vladimir Nyikafforov. Az idei bajnokság megnyerése a legnehezebb volt a háború óta. Elsőízben történt meg ugyanis, hogy hatan estek ki az első osztályból és a kiesés ellen küzdő csapatoktól nehezebb volt megszerezni a pontokat, mint a közép, vagy élcsoportban tanyázóktól. De általában minden csapat hatalmas erőt fejtett ki, hogy pontokat szerezzen. Az elmúlt bajnoki évben szinte felmérhetetlen változás történt a CDKA csapatában, a pályán való viselkedést illetőleg. E téren döntő fordulatnak számíthatjuk Nyikolajev esetét, aki egy ízben a légierők csapatának a kapusát, Akimovot, szabálytalanul támadta és durvaságra ragadtatta magát. Az esetet a játékosok megtárgyalták egymás között és megfogadták, hogy ezentúl a legsportszerűbben viselkednek. A bírálat és az önbírálat segített. Nyugodtan mondhatjuk,hogy ettől az esettől kezdve a játékvezetőknek alig-alig kellett szabadrúgást ítélni szabálytalanság miatt a CDKA ellen. Igen. A szovjet embert segíti a kritika, segíti kifejleszteni a magas erkölcsi értékeket, amelyek feltétlenül szükségesek a sportember számára. Tudjuk, hogy a bírálat és az önbírálat friss szele lehetetlenné teszi a CDKA-ban az elbizakodottságot, az önelégültséget, a babérokon való pihenést. Ellenkezőleg: állandóan mozgatja őket a további fejlődés és siker érdekében. Ha végigtekintünk a CDKA labdarúgó csapatának elmúlt évtizedekben való szereplésén, meggyőződhetünk arról, hogy a csapat sportsikerei közvetlen kapcsolatban álltak a csapat erkölcsi felkészültségével, a politikai nevelő munka színvonalával- Most a labdarúgó évad végén, a szovjet sportemberek szeretnék minél több jókívánsággal elhalmozni a CDKA-t. A jókívánságokat azonban összefoglalhatjuk egy mondatban: „Legyetek a jövőben is a szovjet labdarúgás stílusának és hagyományának hordozói és propagandistái.“ (Szov. Szport) Január 7-én: Négyes Torna, Az asztalitenisz csapatversenyek (női) be. befejezéshez közelednek. Vasárnap reggel 10 órai kezdettel a Városi Kultúrteremben kezdődnek a döntő mérkőzések, ahol eldől az 1950. évi bajnokság, valamint a Kupa őrzése. A győztes nagy ezüstérem jutalmazásban részesül. Következő mérkőzések kerülnek sorra: Megyebíróság—Kórház, Pedagógia—Posta, Belépődíj nincs* vendégeket szívesen lát a rendezőség. Asztalitenisz eredmények: Csütörtök este a Kórház kultúrtermében játszódott le az egyik rangadó, mely biztos győzelmet hozott a jó képességű FŰSZÉRT csapatnak. Legtöbb mérkőzés három szettes volt. FÜSZÉRT-Megyei Tanács 13:5. Győzelmek: Papp 4, Puskás 2, Babics 3, Ranga 2, Dévényi 2, ill. Jánosi 3, Korsós D. 1, Fiskor 1. — Kórház—Posta 5:1. A Kórház csapata kiforrott együttes benyomását keltette. A postások jó küzdőszelleműek, de még sokat kell gyakorolniok. Győzelmek: dr. Kelemen 2, Piskorné 2, Szabó ?Mária 1, ill. Csankóné 1. —. Vasárnap délután 3 órakor az Útfenntartó kultúrtermében játszik a Népbolt—Útfenntartó csapat- Felhívás a vállalatok vezetőihez ! Január 1 ^-től kezdve üzemünk mindennemű IV BB WIBI SB «4» 3 SB $ t» IB H MECSEKI NYOMVA ÉS Pécs, Moldot uira f. ssóm