Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-05-27 / 121. szám
Nagy lendülettel folynak a növényápolási munkálatok termelőcsoportjainkban 4 nagy székelyt „Dózsa*4 Petőfi-brigádja 185 százalékot teljesített a cukor répaegyelésben Az addigi Up a.síi adatok azt mutatják, hogy ott, ahol megvett a személyes példamutatás, a termelőcsoportok tagjai is sokkal lelkesebben dolgoztak, sokkal nagyobb eredményeket értek el, mint ott, ahol a vezetőség csak beszélt a jó munka fontosságáról, de maga nem bizonyította be, hogyan lehet eredményt elérni. A tavaszi munkálatoknál a személyes példamutatás követendő példáját láthattuk a gyudaji „Új barázda" termelőcsoportnál is. A csoport elnöke élen járt a versenyben és ezáltal maga után tudta vinni az egész tagságot a tavaszi munkálatok minél előbbi és minél jobb minőségű elvégzéséért folytatott harcban. A növényápolási munkálatoknál folyó versenynél legtöbb helyen azt láthatjuk, hogy a kimagasló eredményt elérők között ott van a csoport elnökének és az intézőbizottság tagjainak a neve is. Minker István, a hőgyészi „Új barázda“ elnöke is szemelőtt tartja a személyes példamutatás jelentőségét.mire János csoporttag és a csoport elnöke 220 százalékos eredményt értek el a rét kaszálásában. Ez bizonyítja, hogy a hőgyészi „Új barázda“ elnöke nem fél megfogni a munka végett, mert tudja, hogy nem az a jó vezető, aki sokat tud beszélni a feladatokról, hanem az, aki a termelésben is az élen jár. A személyes példamutatásnak a munka lendületének fokozódásában van meg az eredménye. De a munka Indáiétól fokozza a versenymozgalom kiszélesedése is. A versenymozgalom nyomában nő a termelékenység és újabb, kimagasló eredmények születnek meg. A nagyszékely ,,Dózsa“ Termelőcsoport „Petőfi“ brigádja versenyben végezte a cukorrépa egyelését az „Előre“ brigáddal. A „Petőfi“ brigád 185 százalékot, az „Előre“ brigád 100 százalékot teljesített. A verseny mintegy mozgató erő segíti a dolgozókat az eredmények fokozásában. Mindenki győztesen szeretne kikerülni a versenyből és éppen ezért minden erejét, az észszerűsítéseivel megsokszorozva, kihasznál, hogy elsőnek kerülhessen ki a versenyből. De nemcsak az a megtisztelő cím serkenti a dolgozókat a versenyben, hogy „győztes“, hanem az a tudat is, hogy a normák túlteljesítésével a soron lévő munkálatok kellő időbeni és minőségbeli elvégzését segítik elő, ami a legfontosabb tartozéka a termésátlagok növekedésének. Azt pedig világosan látják termelőcsoportjaink tagjai, hogy a magasabb terméseredmények elérésével saját jövedelmüket fokozzák és nagyobb mértékben hozzájárulnak szocializmusunk építéséhez. A nagykónyi „Alkotmány“ tagjai is kimagasló eredményt értek el a növényápolási munkálatok végzésében. Sudár Sándor, Guth Henrikné, Gyilner András és Petras Jánosné 150 százalékot teljesítettek a cukorrépa kapálásánál. Ezek a tagok amellett, hogy a normájuk teljesítésével magasabb munkaegységet biztosítottak maguknak, hozzájárultak a béke megvédéséhez is, mert minden olyan tevékenység, ami dolgozók jóllétét szolgálja, a béketábor erősödését jelenti. Kimagasló eredményeket érnek el termelőcsoportjaink a növényápolási munkálatok végzése mellett az állattenyésztés vonalán is. A tolnanémedi „Felszabadulás“ termelőcsoport tagjai az elmúlt két hét alatt 7 llerrel 9.5 Merre emeltek a fejes átlaguk«»1. A lejhozam növekedése nem véletlen, hanem a tagság jó munkájának az eredménye. A miszlai „Béke“ termelőcsoport tagjai is fokozzák a tejtermelésüket és erre versenyre hívták az udvari „Petőfi“ termelőcsoportot. A versenymozgalom kiszélesítésén keresztül még nagyobb eredményeket akarnak elérni a miszlai „Béke“ tagjai, eredményeikkel példát akarnak mutatni a község egyéni dolgozó paneljainak, hogy meggyőzhessék őket a nagyüzemi gazdálkodás előnyeiről Sürgősen végezzük el a szőlő első permetezését A párával telített melet* levelő különösen kedvez a szőlőket pusztító gombabetegségeknek, a peronoszpóra rohamos elterjedésének. A peronoszpóra gombái az előző évben lehullott fertőzött levelekben áttelelnek. Ezek az úgynevezett téli spórák az eső utáni párás, nedves környezetben életre kapnak és nagy tömegben képződnek, majd a levélzeten rohamosan terjednek. Kicsírázni csak eső, vagy harmatízben képesek 13 C-fok hőmérsékleten felül és leggyorsabban 20—25 C-fok melegben fejlődnek. A peronoszpóra pusztító gombái a légzőnyílásokon keresztül hatolnak be a szőrő zöld részeibe. A szövetekbe hatolt gombák a sejtekbe bocsátott szívókáikon keresztül táplálkozva pusztítják egyik sejtet a másik után, ami által a zöld növényi szövetek először elhalványodnak, áttetszővé válnak és végül megbámulva elszáradnak. A betegséget már a fertőzés helyén keletkező kerek, sárguló, olajfolthoz hasonló foltokról lehet felismern.. Mivel a peronoszpóra is a szőlő zöld részeinek belsejében élősködik, ahova a védekező szerekkel behatolni nem tudunk, fontos, hogy a betegséget okozó gombáknak a növényzetbe való behatolását megelőzzük egy időbeni helyes permetezéssel. A megelőző védekezés lényege az, hogy a szőlő zöld részein kellő időben a peronoszpóra gombákat még csírázás előtt megöljék. A mostani első permetezésre fél százalékos rézgálic oldatot, az úgynevezett bordói levet használjuk, fürtvédelmi célra pedig a rézmészport. A permetezést úgy kell végeznünk, hogy a finom eloszlású ködszerű permet a töke minden zöld részét és a fürtöket is teljesen bevonja. Nagyon fontos a bordói lé helyes elkészítése és azonnali felhasználása, mert az oldat csak úgy tudja hatását teljes mértékben kifejteni. Egyes vidékek helytelen szokása az, hogy a bordói lébe trágyalevet, festék és egyéb anyagokat kevernek, ezt ne tegyük, mert ezzel esetleg az oldatban lévő réznek a gombák pusztítására irányuló hatását megakadályozzuk, vagy azt közömbösítjük. A községi tanácsok mezőgazdasági állandó bizottságai hívják fel dolgozó parasztságunk figyelmét ennek a szőlőtermésünket veszélyeztető gombabetegségnek megelőzésére és megyénk szőlőtermő vidékeit, sürgősen végezzék el az első permetezést. Szászi Sándor szőlészeti-borászati főelőadó NAPLÓ VASÁRNAP, MÁJUS 27 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR, 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: Ede. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás vasárnap estig: Változó felhőzet, főleg nyugaton kisebb eső lehet. Mérsékelt délkeleti- déli szél. A hőmérséklet kissé emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: vasárnap reggel 12, 15, délben 19—22 fok között. SZTK kerületi inspekciós május 27-én, vasárnap dr Hidasi János orvos, lakik: Rákóczi út 46. sz. Telefon' 46-94.Bogdán Imre decsi lakos a közép-dunai halászati szövetkezet volt ügyvezetője és pénztárosa 3,260 forintot elsikkasztott. A szekszárdi járásbíróság büntetőtanácsa sikkasztás és közokirathamisítás bűntette miatt 6 hónapi börtönbüntetésre, 3 évi közügyektől való eltiltásra és 200 forint pénzbüntetésre ítélte. Paks községben Kiss József VB elnök gazdasági épülete kigyulladt és az erős szél következtében több házra átterjedt a tűz. A tűzkár körülbelül 45.000 forint értékű. A tüzet a paksi Konzervgyár tűzoltói és a község dolgozóinak összefogásával igyekeztek eloltani. A tűz keletkezésének kiderítésére folyik a nyomozás. Drigács Mihályné iregszemcsei lakos egy darab sertést vágott engedély 0 A tamási járásbíróság büntető közellátás érdekeit veszélyez öntett miatt 4 hónapi börtönre 3<0 forint pénzbüntetésre ítélte. — Vidám tavaszi vasárnapot rendez május 27-én a szekszárdi népművelési alosztály, hogy a dolgozókat a kulturális fejlődéshez közelebb vonják. Ugyanezen a napon lesz Szekszárd három pontján az újvárosi DISZ-ben, felsővárosi DISZ szervezetben és az alsóvárosi iskolában gazdanap. Réggé zenés ébresztő, este műsor után tánc A gazdanap kezdete előtt Szekszárd város kultúrcsoportjai fognak szerepelni. Németh János volt borbizományos szekszárdi lakos a bírósági végrehajtó által zár alá vett 3 darab sertést és 473 liter bort elsikkasztotta. A sertéseket engedély nélkül levágta, a bort kimérte. A szekszárdi járásbíróság büntető tanácsa 5 hónapi börtönbüntetésre, 2 évi közügyektől való eltiltásra és 300 forint pénzbüntetésre ítélte. A TOL V lI NAPLÓ TA PASZ 7 1 Megyénk üzemeinek dolgozói mindjobban foglalkozunk az újítás kérdésével. Ez megmutatkozik a termelésben és a megtakarítások terén is. Üzemeink dolgozói megértenék Pártunk útmutatását és szemclőit tartva népgazdaságunk hatalmas fejlődését, heves tervünk megnövekedett feladatait, jobbnál jobb ötletekkel egyszerűsítik és fokozzák munkájukat. A munkamódszerek átadásával viszik sikerre termelési harcukat. A Paksi Konzervgyárban is harcolnak a dolgozók a jobbért», a tökéletesebbért. Oláh Imre főgépész üvegzárós állófejes dobozzáró gépen újítást nyújtott be. A fehérlemez helyett a konzerviparban legnagyobb részi üvegekben hajtják végre az idei konzerválást. Az üvegsírás azonban a rendelkezésre álló kézi üvegzárógépekkel nem lett volna megoldható. Ezért ahhoz az elgondoláshoz kellett folyamodni, hogy a dobozzárógépen zárhassák le az üvegeket. Ehhez sikerült is egy készüléket készíteni a zárófej, valamint a zárógörgők átalakításával és egy rugós hüvely beépítésével. A rugó kiküszöböli az üvegnyakperem vastagságánál mutatkozó különbözetét és az ezzel járó töréseket. Amíg a kézi üvegzárógéphez 18 fő szükséges és gépenként, óránként 70 üveget tud lezárni, addig 3 fő az újítási eljárással óránként 250—300 darab 5/1 kilós üveget tud lezárni 1—1 géppel. Az idei paradicsom- és lecsógyártásnál elhelyezett egy-egy gép összes megtakítása 10.000 forint lesz. A készülék nem kísérlet, mivel több üveg lett vele lezárva ugyanazzal a fordulattal, amellyel az 5 i kilós dobozzárás történt. . . Dunaföldváron és környékén, de egész Tolnai megyében rengeteg pince áll kihasználatlanul, így vetődött fel bennem az a gondolat, hogyan lehetne ezeket kihasználni. Legcélszerűbbnek látnám, ha ezeket akár lszc.s-k, akár az állami gazdaságok gombnen részeire állítiánák be. Hiszen ezek a szektorok rendelkeznek trárgyával, így annak szállítása, beszerzése nem probléma. Dunaföldváron van olyan pince, amelyből évente több vágón gombát lehetne a dolgozókhoz juttatni. A közelben lévő Dunapentelei Vasmű dolgozóit a környéken lévő pincékben létesít Delei gombatelepekről el lehetne látni gombával, így a dolgozók élelmezését még változatosabbá lehetne tenni és a pincék is ftt lennének használva. A Tolnai Napló szerkesztőségén keresztül szeretném felhívni az illetékeseket erre, hogy foglalkozzanak ezzel a gondolattal. Papp János kisrendeliségveznriö,, LA TCSERE It O VA mi MÁJUS *7 JA eredmények a „Sárközi Olympián“ A Sárközi Kupát a cserencpusztai úttörők nyerték Csütörtökön kora* r«-gel már hangos volt a cserencpusztai iskola környéke. Nagy «ürgés-forgás volt az iskola előtti sporttelepen, mert a nagy verseny a 8 iskola között 10 órakor kezdődik és az utolsó simításokat erre az időre el kellett készíteni. A kis méretű labdarúgó pálya körül Hat futókör díszeleg és várja az apró tubákat, hogy minél több „bajt ’ j. . •»> avasson fel ezen a napon. Az Ki s gödör friss komáiktól du? , ’ . . . f « *• i CT Jet.« Igen, valódi „*eerszáneni kor, nem dicsekedhet elérveléssel. A pálya mellett van. A Q fitár és annak homlokzata vörös ^a zónával, vörös és nemzeti zászlókkal kidíszítve és két úttörő áll díszőrséget. A díszítés előtt egy nagy asztalon 40 ezüst sportérem díszeleg és várja kis gazdáit. Továbbá egy hatalmas serleg, melyet annak az iskolának az úttörő csapata viszi el, amelyik a legtöbb pontot éri el a vegyen. Fél kilenctől 10-ig jönnek össze a cserencpuszta-környéki iskolák. A verseny úgy volt kihirdetve, hogy csakis kisebb iskolák úttörői vehetnek részt, ahol legfeljebb három nevelésügyi dolgozó tanít, így a következő iskolák jöttek össze a versenyre: Józsefpuszta, Alföldpuszta, Casákpu*^3- Bograpuszta, Sárpilis, 1engelic-szőlőhegy, Felsőtengelic és a vendéglátó Cserenc puszta tanulói. Az úttörők mennyire szeretik a jotot, jellemző, hogy a t*ngelic-szö‘ ^vi és a felsőtengelici gyermekek tizti j nali fél 4 órakor felkeltek és szemitiai [UNK]•méter legyaloglása után votogy megrajtojta 5 km gyaloglás [ét, de elnézték a verseny színhelyére, nagáévá » tanya: -ajtások pedig gyalog nány“ kocsin jő» *k a verseny színi»« iskolá B. Sőt, a déli órákban már a környéki tanyák gyermekeinek szülei is megjelentek, hogy lássák gyermekeik versenyzését, mert ilyen nagysabásu sportverseny még cm volt ezen a vidéken. A versenylátó íra úttörői nagy y. , . .. agyét nyertek meg és hoz meg t t. hogy jogosat. Alapos a jap ’a erre a versnyre, így lelet lcbec.yamán az ötödik versenyük a polit gazdag tapasztalatokat szerezte»” az előbbi versenyeiken. A verseny végeredménye (fiúk): 1. Cserenopuszta 103 pont, 2. Sárpiri* 59 pont, 3. Tengelic-szőlőhegy 35 pont, 4. Józsefpuszta 32 pont, 5. Bograpuszta 1 pont, 6. Ózsákpuszta 6 pont, 7. F.-tengelic 5 pont, 8. Alföldszállás 2 pont. Leányok versenyében: 1. Tenggelác-szölőhegy 79 pont, 2. Bograpuszta 41 pont, 3. Cserencpusza 40 pont, 4. Ózsákpuszta 26 pont, 5. Al* 30 M SÍKFUTÁS: 1. Fehér Cserencpuszta, 2. BaJioe Cserenepuszta, 3. Hegedűs József puszta, 4. Mácsik T.-szőlőhegy, 5. Tóth Cserenepuszta, 6. Kovács Sárpilis. TÁVOLUGRÁS: 1. Mácsik 446 cm T.-szőlőhegy, 2. Fehér 430 cm Cserene, 3. Kovács 419 cm Sárpilis, 4. Baljós 400 cm Cserette, 5. Horváth 396 cm JózsÍp., 6. Jung 390 cm Sárpilis. HÁRMASUGRÁS: 1. Fehér 945 cm Cserenc, 2. Kovács 943 cm Sárpilis, 3. Bakos 935 cm Cserenc, 4. Jelasics 935 cm Cserenc, 5. Jung 874 cm Sárpilis, 6. Szabó 800 cm Sárpilis. GRÁNÁTDOBÁS: 1. Hegedűs 50.00 m Józsefp., 2. Fehér 47.00 m Cserencp., 3. Pető 43.15 földpuszta 21 pont, 6. F.»te ngelic 4 pont, 7. Józsefpusczta 9 pont, 8. Sárpilis 0 pont. m Józsi4. Szili 42.50 m F.-tengelíc, 5. Jung 41.10 m Sár*pilis, 6. Pukli 38,81 m F.-techgalk, MAGASUGRÁS: 1. Jung 137 cm Sárpilis, 2. Fehér 131 cm Csen ftncp., 3. Molnár 135 cm T* szőlőhegy, 4. Budi 132 cm Sárpilis 5. Paus 127 cm Sárpilis, 6. Tóth 127 cm Cserenep. SÚLYDOBÁS: 1. Fehér 943 cm Cserenep,, 2. Hegedűs 921 cm Józsefp., 3. Jung 886 cm Sárpilis, 4. Jóth 867 cm Cserenep., 5 Peresty 865 cm Ózsákp., 6. Molnár 827 cm 1 .szőlőhegy, STAFÉTADOBÁS: 1. Cserenep,, 2. T szőlőhegy, 4. fa puszta, 5. Ózsákpuszta, 6. Alföld puszta. Eredmények t Leányok eredményeit 80 MÉTERES SÍKFUTÁS: 1. Telegdi T.-szőlőhegy, 2. Futó Bograpuszta, 3. Sill Alföldszállás, 4. lóth Czaákp., 5. Galambos Cserenep., Kosa Bograpuszta. TÁVOLUGRÁS: 1. Galambos 394 cm Cserenep., 2. telegdi 387 cm T.-szőlőhegy, 3. futó 3S7 cm Bograp., 4. Sill 378 cm Alföldp., 5. Németh 378 cm F.-tengelic 6. Kemény 358 cm Alföldp. MAGASUGRÁS: 1. Telegdi 126 cm T.-szőlőhegy, 2 Futó 134 cm Bograp., 3. Sill 124 cm Alföldp., 4. Böröcz 120 cm T.-szölöhegy, 5. Zak 115 cm Bograp., 6. Antal 115 cm T.-szőlőhegy. GRÁNÁTDOBÁS: 1. Telegdi 32.10 m T.-szölöhegy, 2 Antal 30.24 m T.-szőlőhegy, 3. Nemes 29.16 m Cserenep., 4. Markos 2784 m Cserenep., 5. Zak 27.73 m Bograp., 6. Futó 24.80 m Bograp. SÚLYDOBÁS: 1. Telegdi 680 cm T.-szőlőhegy, 2. Antal 625 cm T.-szőlőhegy, 3. Gsizik 611 cm Cserenep., 4. Tóth 592 cm Dzsákp., 5. Németh 584 cm F.-tengelic, 6. Futó 561 cm Bograp. STAFÉTAFUTÁS: 1. Bograpuszta, 2. Ózsákpuszta, 3. Csenemcpuszta, 4. T.-szőlőhegy, 5. Alföldszállás. • A verseny után Ignáczy György elvtárs osztotta ki az érmeket és adta át a cserencpusztai úttörőknek az ezüstserleget. többek között a következőket mondotta: „...ha visszagondolunk a mi gyermekéveinkre, csak akkor tudjuk értékelni a mai napot. A mi időnkben nem voltak effajta versenyek, velünk nem sokat törődtek. Nem is tudtuk, hogy mi a sport! Úttörő pajtások! Boldog ifjúság a mai fatalság, amit a demokráciánknak köszönhettek. Minden gyermek nyugodtan tanulhat, sportolhat, játszhat és olyan pályára mehet és ott dolgozhat majd, ahol neki tetszik. Becsüljétek meg ezt a szabadságot és éljetek vele! Ez a szabadság drága nekünk, amit a Szovjetuniónak, a Magyar Dolgozók Pártjának és annak nagy vezérének, Rákosi Mátyás pajtásnak köszönhetünk". A díjak kiosztása után a Köztársasági Induló eléneklésével a verseny befejeződött. A sjyönki járásbíróság bünteti tanácsa Ács Imre 70 holdas tolnanémedi kulákot paprika és benzinhordó rejtegetés bűntette miatt 5 hónapi börtönre, 1000 forint pénzbüntetésre és 5 évi közügyektől való eltiltásra ítélte. ÁRVERÉS A szekszárdi városi kapitányság 1951 június 6-án, délelőtt 9 órakor árverést tart Szekszárd, Széchenyi'u. 38 sz. alatt a kapitányság udvarában Árverésre kerülnek: halászati cikkek, különböző használt ruhaneműek, pénztárcák, aktatáska, futballcipő, fűrész, motorhengerfej és sok más egyéb tárgy. ELKÖLTÖZÉS következtében sürgősen eladó műbútor ebédlő, mely 11 darabból áll. Teljesen új konyha, fonottban,túra, rekamié, székek, asztal, stb. Cím a kiadóhivatalban TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztői GÁL PÁL Felelős kisfiú KIRÁLY LÁSZLÓ Szerkesztője: telefousz.ima: 22-10. KimliShivatal telefons/.ii »et»: 20-10 'DstalpVszékpénztári csekkszénlarr.! tülőfizetési (li.i) havi H,~, forint Pécsi Szikra nyomd» Pée*. Munk»t'*v Mibelogie* to. »». Telefon: 20-2T ko.rospiAért felel: Cs.IKDOSI JÓZSEF.