Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)

1951-07-27 / 173. szám

TOX­NAI NAPLÓJ T­LAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A MAI SZAMBA??! 4, parasztküldöttség egy csoportja Kazahsztán­ban (2. o.) — A jugoszláv parasztok búzája nem fog fegy­verré válni a titoista banditák kezében (2. o.i — Augusz­tus 20ra elkészül a Dunai Vasmű pályaudvarának nyolcadik vágánya (2. o.) — sipítrt munkánk hiányossá­gainak felszámolásával a béke megszilárdításáért ÚT. o.i Kereskedelmi dolgozók szakszervezetének bonyhádi ér­tekezlete (4. o.) PÉNTEK: I­ [UNK]."­ 1 .III.U N 2- fl begyűjtés sikeres végrehajtása legszebb köszöntés alkotmányunk ünnepére A cséplés­ begyűjtés munkájában megyénk dolgozó parasztsága nagy lendülettel veszi ki részét. A tava­lyinál jóval nagyobb átlageredmé­nyek, a jobb fajsúlyú kenyérgabo­na, azt bizonyítja. Hogy érdemes volt Pártunk figyelmeztető szavára hallgatni és idejében vetni, aratni, csépelni. Az eddigi munkálatokban fellobbanó versenyszellem a járá­­sok, községek, termelőszövetkeze­tek, termelőcsoportok, egyéb­ i­gaz­ C­k között az új szocialista em­bertípus kialakulását bizonyítják. Dolgozó parasztságunk lelkesedése bizonyítja, hogy tudja, mit jelent a szabadság számára. Szabad, szép élete van minden becsületes csa­ládnak. Az alkotó munka teremti meg számunkra a boldogsággal teli vid­ám életet. Soha nem tapasztalt jóléttel változik meg dolgozó pa­rasztságunk élete, hónapról hónap­­ra, évről évre még szebb, még vi­dámabb lesz életünk! A „cséplőgéptől a magtárba" jel­­szó napról napra valósággá lesz. A begyűjtés terén, egymást szárnyal­ja túl dolgozó parasztságunk. Si­­montornyán Kaszás János 5 holdas dolgozó paraszt kenyérgabonából 360 százalékra teljesítette beadási kötelezettségét. Zugor János 8 hol­das 200 százalékra, Kovács János 5 holdas 115 százalékra, Pajor Ist. oda 167 százalékra, Pacs János 147 százalékra, Miszlán Fischer György 4 holdas 200 százalékra. To’nané­­medin Illés Imre 4 holdas 200 szá­zalékra teljesítették beadási köte­lezettségüket. Ezek a becsületes, élenjáró dolgozó parasztok végez­zenek községükben felvilágosító munkát, hogy minél többen zárkóz­zanak fel a szép eredmények mö­gé. Ezek a dolgozó parasztembe­rek nagyon jól tudják, miért ad­­nak be többet, miért a cséplőgép­től szállítják be a raktárba a ga­bonát. Tudják, hogy ezzel segítik népünk erősödését, hogy ezzel se­gítik az 5 éves tervet, de azt is tud­­ják, hogy önmaguknak lesz jobb ezáltal, mert 4 forintos prémiumot kapnak azok, akik előbb adják be gabonájukat. Ezek a dolgozó parasztok és még sokan mások, akiket itt nem említünk meg, hozzásegítik megyén­ket a begyűjtési eredmény emelésé­hez, amiben még sok javítani való van. A begyűjtött mennyiség és a csépelt mennyiség közötti arány még nem elég jó. Ezen felvilágosí­tó munkával javítani kell. Me­gyénkben a tavalyi hátralékot is be kell hozni az idén. úgy kell dolgozni mindenkinek, hogy a Ba­ranya megyével fennálló versenyt megnyerjük, a begyűjtésben előre tudjunk törni, kijavítsuk, behozzuk az eddigi lemaradást. Ehhez persze az szükséges, hogy Pártunk népne­velői fokozottabban foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. A cséplőgépnél és mindenütt, egyéni felvilágosító munkával érjék, el, hogy azok a dolgozók, akik még nem csépeltek, a cséplőgéptől szállítsák a raktárba a gabonájukat." Ha a versenyben megyénk dolgozó parasztsága meg­állja a helyét, akkor a verseny Tol­na megyében is dolgozó népünk ügyévé, a szocializmus építésének eszközévé válik. Akkor hazánk még erősebb bástya lesz a béke frontján, még nagyobb csapást mé­rünk az imperialista háborús uszí­­tókra és itteni ügynökeikre. Pártszervezeteinkre hárul a fel­adat, hogy a begyűjtésben mutat­kozó hibát kijavítsák. A népneve­lőket munkába kell állítani s a házi agitáció során győzzék meg a dolgozó parasztokat, akkor teljesí­tik hazafias kötelességüket, ha ké­sedelem nélkül beadják gabonáju­kat a cséplőgéptől egyenesen. Erre kötelezi őket a verseny, melyet Pártunk vállalt megyénk dolgozó parasztsága nevében Baranya me­gyével szemben. Alkotmányunk Un. népére azzal fejezzék ki a Párt iránti ragaszkodásukat és szerete­­tüket, hogy kivétel nélkül teljesít­sék, sőt túl­tel­jesítsék beadási kö­telezettségüket. A cséplőbrigádok teljesítsék Pártunk felhívását, jó munkájukkal harcoljanak a cséplés meggyorsításáért. Ha kijavítják a kezdeti hiányosságokat és lelkes munkával segítenek a dolgozó pa­rasztokat abban, hogy begyűjtési kötelezettségüknek mielőbb eleget tudjanak tenni. Azokban a közsé­gekben, ahol megjavítják a népne­velő munkát, a földművesszövetke­zet nem szakad el a pártszervezet­től, annak eredménye meg is mu­tatkozik a begyűjtésben. A begyűjtési rendelet törvény dolgozó népünk számára, annak végrehajtása a falu népének haza­­fias kötelessége. A beadott gabona biztosítja népünk kenyerét, nyers­anyagot szolgáltat az iparnak, tar­­talékalapot jelent a rossz termés esetére és szállíthatunk külföldre is fontos gépekért, nyersanyagokért. Tehát minden termelőnek érdeke, hogy teljesítse beadási kötelezett­ségét, de érdeke, hogy az egész fa­luja teljesítse, mert úgy juthat több iparcikkhez és más kedvezmények­hez. Az idei jó termés lehetővé te­szi, hogy pártszervezeteink, népne­­velőink jól dolgozva még nagyobb eredményeket érjenek el. Népneve­lőink a falusi kommunisták példá­jukkal, felvilágosító munkával lel­kesítsék a falu dolgozóit hazafias kötelességük teljesítésére. Sürgősen hozzuk be a lem­aradást! Megyénk községeiben állandóan fo­kozódó ütemben halad a gabona be­­hordása. A harci dolgozó parasztok, hogy az esetleges elemi károknak is elejét vegyék és a behordást minél előbb elvégezhessék, 5—6-os csopor­­tokban összeálltak és úgy végzik a behordást. Így nincsenek kitéve an­nak, hogy a félben lévő asztag a hir­telen jött eső által beázik. Nagy ütemben halad a cséplés is. Már vannak olyan term­elftcsopor­­tok is, mint az ózsák pusztai ,,Új­­reménység“, amely már el is vé­gezte a cséplést. Azt átlaguk nem a legjobb volt, mert még 12 mázsa sem termelt búzából holdanként. Amint a csoport elnöke mondja, azért nem tudtak nagyobb eredményt elérni ezen a téren, mert az ősszel­ meg egyénileg vetették el földjeiket. Több helyen hiányosság tapasztalható a cséplésnél, mert az egyes gépállomások a szervezetlen munkájuk miatt nem biztosítják idő­ben a szükséges üzemanyagot. Sió­agár­don például 23-án délben leáll­tak a gépek, mert nem volt üzem­anyag. Az ilyen hiányosságokért el­sősorban a gépállomások vezetőit ter­heli a felelősség, de felelősség ter­heli mindazokat a gépállomás­ dol­gozókat, akik nem állnak kötelesség­teljesítésük magaslatán. A csépléssel egyidőben folyik a ,,cséplőgéptől a magtárba“ mozgalom is. Legtöbb helyen nemcsak vállal­ták, hanem be is tartják szavukat. Mözs községben például a 23.i jelentések alapján az évi búza­előirányzatuknak több, mint 11i szá­za­lék­át begy­ű­j­tö­tt­ék. Várdombon és Alsónánán is 14 száza­lékon felüli eredményt értek el a 23-i jelentések alapján. A jól teljesítő köz­ségek mellett vannak gyengén telje­sítő községek is. Öcsény község pél­dául még 2 százalékát sem teljesítette a legutóbbi jelentések alapján a bú­zabeadási kötelezettségének. Bogyisz­­lón is gyengén megy a begyűjtés. Itt lemaradás volt az aratásban is, de úgy látszik, most sem iparkodnak jó eredményt elérni. Különösen az árpa­beadás terén maradtak le, mert még 3 százalékát sem gyűjtötték be az évi előirányzatuknak, akkor amikor már vannak olyan községek is, mint Miszila, amely már egész évi tervét teljesítene. Tamásiban is sürngén megy a begyűjtés az utóbbi jelentések alapján, mert az elcsépelt búza­­mennyiségnek mindössze 12 szá­zalékát gyűjtötték be. A dolgozó parasztok közül kima­a­gasló eredményt ért el Szabados Mi­hály ,sárpilisi dolgozó paraszt, aki­­ beadta az előírt 21 mázsa búzát és ezenfelül beadott még 20 mázsát és így 530 százalékon felül teljesítette­ beadási kötelezettségét. A versenymoz­­galomnak is megmutatkozik az ered­ménye a begyűjtésnél. Ifjú Nagy Mátyás fi holdas újtregi dolgozó paraszt 548 százalékra tel­jesítette beadási kötelezettségét, de versenytársa, Tolmács Antal szintén fi holdas dolgozó paraszt sem akar lemaradni. Előirányza­tát teljesítette és ezen felül be­­adott még 64K kilogramm búzát. Tolnai Mátyás 7 holdas nagykónyi dolgozó paraszt 200 százalékra telje­­sí­­e­tt­e beadási kötelezettségét és azt mondotta: — A jó termés eléréséhez a dolgozó nép állama segített hozzá és ezért szívesen adom be minden terményemet. Ígérem­, hogy a még h tára lévő terményekből is túlteljesí­tem beadási kötelezettségemet. Mindezek a túlteljesítések csatta­nó­s válaszok Grősz és társainak, akik a felépített szabad országunkat sze­rették volna lerombolni és ismét a tőkések járma alá süllyeszteni. Nyúl József tolnai dolgozó paraszt 400 százalékra teljesítette beadási kötelezettségét Gyönyörű júliusi nap­sütés volt, amikor Tolna közéé £ határához kö­zeledtünk. Végig az utakon gaboná­val megrakott szak­érek hosszú sorai köz­elednek a szűk felé. A kocsi ké­keinek zörgését túlharsogja a cséplő­gépek zúgása. A szérűkön egymás után fogynak az oszt­a­gok és nőnek a szalmaikaz­lak a cséplőmunkások szor­gos munkája nyomán.. A gépeknél azonban nemcsak a török- és szal­­makazlaik nőnek, a zsákok sem ma­radnak üresen, dolgozó parasztsá­gunk örül a bő termésnek. Az állam­mal szembeni kötelezettségük telje­sítéséről sem feledkeznek meg, mert tudják, hogy ezzel népgazdaságunk ötéves tervének sikeres megvalósítá­sát segítik. ■ Link Istvánné, a községi tanács végreha­jtó bizottságának elnöke el­mondotta, hogy a cséplés megkezdése óta folyik a begyűjtés. Búzából eddig az előirányzat 6 szá­zalékát, rozsból 8, árpából 45 száza­lékát gyűjtötték be. A széna- és ba­romfibe­adási kötelezettség teljesíté­­séosél már jobb eredmények mutat­koznak, szénából mi egész évi elő­ír­ányzatuk 47 százalékát telj­esít­et­ték, baromfiból 13, tojásból pedig 60 százalékát teljesítették évi előirány­zatuknak. A dolgozó parasztság a b­ur­gon­y­ab­e­adási kötelezettség telje­sítését is megkezdte, egész évi elő­­ir­ányz­atukn­ak 2 százalékát teljesí­tették. A begyűjtés sikerének érde­kében megszervezték a tizes bizal­miakat, akik állandó felvilágosító munkák végeznek a dolgozó paraszt­ság között, hogy beadási kötelezett­ségüknek ne csak 100 százalékig te­gyenek eleget, hanem minél nagyobb mennyiséget adjanak le „C" vételi jegyre is. A felvilágosító munkának már mutatkozik is eredménye mondotta . Nyul József 6 holdas dolgozó paraszt beadási kötelezettségét 400 százalékra teljesítette. A jó példát többen követték. Né­meth János 390 százalékra teljesítet­te beadási kötelezettségét kenyérga­bonából. Turbéki József árpabeadási kötelezettségét teljesítette 222 száza­lékra. Bukker József 9 holdas dol­gozó paraszt pedig 122 százalékra teljesítette beadási kötelezettségét. A cséplést munkába úgy szervezték meg, hogy minden gépnek kijelöl­ik a saját körzetét, megszervezték a gé­pek közötti pároversenyt és a leg­jobb eredményt elérő gépnek ver­­senyzás­zlót ajándékoztak, ami min­dig annál a gépnél van, amely a leg­jobb napi teljesítményt érte el. A vasárnapi munkamegszervezésről sem feledkeztek meg. 9 főből álló csép­­lőbrigádot szerveztek, ami a vasár­nap folyamán biztosítja a cséplés zavartalan menetét. A tarlóbu­ktatási munkálatok so­rán az előirányzat 53 százalékát vé­­gezté­k el, a másodvetésnek pedig 33 százalékát teljesítették, ami a megbuktatott terület 25 százaléka. A tarlóbuktatás során Tóth János 13 holdas tanács­tag mutat példát, aki tarlóbukta­tását 100 százalékig elvégez­te és 3 holda­t elvetett másodnövénnyel. Link elvtársnő elmondotta még, hogy a községben 9 tagból álló előkészítő bizottság működik, melyhez újabban 10 dolgozó paraszt csatlakozott és még augusztus elején át fog alakulni termelőcs­oporttá, hogy a nagyüzemi gazdálkodás útján haladva, az eddi­ginél sokkal nagyobb mértékben ki tudják venni részüket a szocializmus építéséből. v.—gy. A decsi Alkotmány tagjai is végzik a kukorica pótbeporzását Rákosi elvtárs szavai megyénkben is termékeny talajra találtak. Főleg termelőcsoportjaink körében lett nagy eredménye azoknak a szavaknak, amikor javasolta, hogy a pótbepor­­zást minél nagyobb területen el kell végezni. A decsi „Alkotmány"” ter­melőcsoport tagjai is felfigyeltek ezekre a szavakra. Amint az elnök mondja: — Nem vagyunk ellenségei saját magunknak és így igyekszünk is minél nagyobb terméseredménye­ket elérni. — Pár héttel ezelőtt még azt sem tudták, hogy mi fán terem a pótbeporzás. * Az olvasott szakkönyvek, de fő­leg Rákosi elvtárs szavai azon­ban megvilágítottak előttük egy új utat a terméseredmények nö­velése felé. Tapasztalatuk nincs ezen a téren és éppen ezért kísérletképpen végzik elő­ször. El végzik ugyan az egész terü­letükön, de úgy, hogy kitapogatják azt is, hogy melyik a legjobb pótbe­­porzási módszer. A kukoricaterület egyik részén úgy végzik a pótbeporzást, hogy kötelet húznak végig a sorokon és ezáltal a virágpor ráhull egy másik kukorica­­szár bibéjére, amit népiesen a ku­­koricacső bajszának neveznek. Egy másik részén a táblának puszta kéz­zel rázzák át az egyik szálról a má­sikra a virágport. Egy részén alkal­mazzák az erre a célra készült po­­rozókészü­­léket is, — így az ősszel majd megtudjuk, hogy melyik mód­szer a legalkalmasabb erre — mond­ja a csoport elnöke. A csoport az aratási munkálatok­ban egy kissé lemaradt és így késnek a behordással is. A tagok azonban en­nek ellenére is elhatározták, hogy elvégzik a pót­­beporzást, mert szaporodni fog az állatállományuk és annak több takarmányra lesz szükség. Az elnök számítása szerint legalább 2—2,5 vagon kukoricával több lesz így a termésük, mintha nem végez­ték volna e­l a pótbeporzást. És rá­adásul nem is olyan nagy munka, mert egykét asszony könnyen elvég­zi 2—3 nap alatt. Míg a férfiak ne­hezebb fizikai munkát végeznek, ad­­dig Silinger Józsefné, Mészáros Péter­­né, Szabó Andrásné, Keszthelyi Györgyn­é és a többiek elvégzik ezt a nem nehéz, de hasznos munkálatot. Tehát a decsi „Alkotmány“ is meg­találta a magasabb ku­korica­ prmés eléréséhez vezető utat, mert azt Rá­­kosi elvtárs megvilágítót­a j­elöltük is. Kinek is ezzel a lehetőséggel, mert amint a csoport tagjai mondogatják: „sokkal jobb ku­koricaá­lagtermést akarunk elérni, mint az ag­ érdek.“ h.—j. Harcban a vállalások teljesítéséért A szocialista munkaverseny lángja magasan lobog. Dolgozóink hatalmas termelési eredményekkel köszöntik alkotmányunk közelgő ünnepét. A munkaverseny szélesedése, a munka­­fegyelem megszilárdítása, a jó szer­vező és irányító munka viszi győze­lemre építőipari dolgozóinkat is a termelés frontján. A Tatarozó Vállalat dolgozói is sorra valóra váltják adott szavukat. A tolnai építésvezetőség bádogos és vízvezetékszerző üzeme vállalta, al­kotmányunk ünnepére, a paksi kon­zervipari munkálatok augusztus 1-ig való befejezését. Vállalásukat 1S nappal a határidő előtt fejezték be július 13-án. A szekszárdi építésvezetőség dol­gozói, élükön Fodor Ferenc munka­vezetővel vállalták, a Decs, Öcsény és sióagárdi raktár építkezés augusz­tus 2­-ra való befejezését. Vállalásukat túlteljesítették, az építkezéseket július 12-én, jóval a határidő előtt befejezték. Ez mellett pótmunkát is végeztek­ Ugyancsak Fodor Ferenc munka­vezető vállalja a dolgozók nevében a Szekks­z­árd alsóvárosi építkezésnek 5 nappal a határidő előtti befejezését. Ez a vállalás is bizonyítja, hogy az építőipar dolgozói nagy lelkesedéssel végzik munkájukat és mindent elkö­vetnek vállalásaik teljesítése, túltelje­sítése érdekében, mert tudják, hogy ezzel is ötéves tervünk megvalósí­tását segítik elő.

Next