Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)

1951-08-26 / 198. szám

TOUKAI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A MAI SZÁMBAN: Az elért eredmények fokozásával harcolnak a Bonyhádi Cipőgyár dolgozói a büszke élüzem eim elnyeréséért (2. o.) — Rendelet a fizikai dolgozók és a statailkorúak kenyérf­ejű dug­járn­a­k felemeléséről (2. o.) — A magyar kül­­ügyminisztérium jegyzéke az Egyesült Államok budapesti követségéhez (3. o.) — A Népköztársaság Elnöki Tanácsá­nak kitüntetettjei (3. o.) — A terv kölcsön-köt­vén­yek sor­solásának menetrendje (4. o.)J AZ M­DP TOL­NAM­EGYEI PÁRTBIZOTTSÁG­ÁNAK LAPJA c­VII. ÉVFOLYAM, 198 SZÁM ARA SO FILLÉR VASÁRNAP, 1951 AUGUSZTUS 2« Augusztus 20 lendületével tovább az 1951-es terv túlteljesítéséért Néhány nappal ezelőtt ünnepelte meg dolgozó népünk az alkotmány évfordulóját- Megünnepeltük azt, hogy a hatalom a miénk, hogy sza­badon élhetünk. Hogy építhetjük a szocializmust. A nagy nap, amely­re hetek, hónapok óta versennyel, jobb munkával készültek dolgozód­unk, elmúlt, ismét hétköznapok kö­vetkeznek. Ha számot vetünk, hogy milyen eredményeket hozott a ver­seny, hogyan állunk tervünk telje­sítésével, melyek a legfontosabb feladataink augusztus 20 után, megállapíthatjuk, nagyszerű fejlő­dés ment végbe egy év alatt nép­gazdaságunkban. Ez év első hét hónapjában gyáriparunk 33 száza­­lékkal termelt többet, mint az elő­ző év hasonló időszakában. Egy év alatt sikerült hatalmas mér­tékben, 21 százalékkal növelnünk a munka termelékenységét. Olyan eredmények ezek, amelyekre or­szág-világ előtt büszke lehet min­den magyar dolgozó. A dolgozó milliók odaadása, ha­zaszeretete, a terv iránti lelkesedé­se testesül meg ezekben a sikerek­ben. Az imperialisták­, belső és külső ellenségeink uszítottak a terv ellen. Seberti János és Té­­szás József, a Bonyhádi Cipőgyár csákozói azzal válaszoltak, hogy 100.000 forint értékű anyagot taka­­rítat­ak meg a hull­ad­ék felhaszná­­­lásával. Gyenge János, a Bonyhá­di Zománcgyár dolgozója azzal vá­laszolt, hogy befejezte november havi tervét. A Simontornyai Bőr­gyár dolgozói azzal válaszoltak, hogy többszázezer forint értékű de­vizát takarítottak meg az import anyagok hazaival való pótlásával. Elsőnek csatlakoztak a Gazda­mozgalomhoz és máris mutatkoz­nak eredmények a hulladékok fel­­használása terén. Az augusztus 20-i verseny ezernyi nagy és „ap­ró" hőstette, példamutató teljesít­ mé­­ye ismét bebizonyította, hogy munkásosztályunk, dolgozó népünk alkotó­készsége a terv teljesítésé­nek kiapadhatatlan erőforrása, leg­fontosabb emelője. Az elmúlt hóna­pok eredményei újra fényesen iga­zolták, hogy Pártunk az ötéves terv felemelésével helyes feladato­kat tűzött népünk elé. Megint be­bizonyosodott: tervünk céljai na­gyok, de ha jól dolgozunk, ha fel­tárjuk tartalékainkat, nemcsak tel­jesíthetjük, hanem túl is szárnyal­hatjuk. De hiba volna megelégedni ezek­kel az eredményekkel. Hiba volna, ha megnyugtatnánk magunkat az­zal, hogy ipari termelésünk gyors ütemben emelkedik és közben sze­met hánynánk afelett, hogy az erő­teljes növekedés ellenére is szá­mos fontos területen elmaradtunk a terv mögött. Ez különösen az építőiparban tapasztalható. Ezen a területen júliusban sem követke­zett be megfelelő ütemű fejlődés. Már­pedig a terv­törvény, amelyet dolgozó népünk azért hozott, hogy biztosítsa felemel­kedését, a szocia­lizmus győzelmét, hozzájáruljon a béke védelméhez. Nem nyugodha­tunk bele abba, hogy több fontos területen ne tartsák be ezt a tör­vényt. Mi az oka annak, hogy ezek az üzemek, az építőiparág elma­radt? Akadnak gazdasági vezetők, akik arra hivatkoznak, hogy ilyen­kor, nyáron, nagy a meleg és emi­att más években is hibák voltak a termelésben. De ha más években így volt, ok-e ez arra, hogy mindig így legyen? A különféle tárgyi ne­hézségekre való hivatkozás meg­hátrálás, opportunizmus. Éppen ezért élesen és határozottan vis­­­sza kell vernünk ezeket a nézete­ket, téglagyárainknál is. A pártszervezeteknek még jobban kell élniök azzal a felelősségteljes joggal, amelyet a kongresszus rá­juk bízott, a termelés pártellenőr­zésének jogával. Meg kell érteni, hogy a termelés az osztályharc egyik legfontosabb frontszakasza. Hiszen minden siker, amit itt el­érünk, erősíti a szocializmust, gyen­gíti ellenségeinket. A győzelem ezen a frontszakaszon azon múlik, ho­gyan dolgozik­ az ipar tisztikara, a gazdasági vezetők gárdája és mennyire sikerül harcba vinni a tömegeket. Széles tömegmunkával, mozgósító, a termelési feladatokat világosan megjelölő agitációval kell elérnünk, hogy most, augusz­tus 20 után egyetlen napra se lan­kadjon a verseny lendülete, ellen­kezőleg: tovább fokozódjék. Most, a következő hónapokban dől el végérvényesen, hogyan teszünk eleget az 1951-es terv feladatainak. Minden dolgozó érezze, hogy fele­lősséggel tartozik a tervért, hiszen a terv számadatait a mi mindenna­pi erőfeszítéseink, a mi munkakész­ségünk váltja valóra. A terv győ­zelmének legfőbb biztosítéka, szi­lárd eltökéltségünk arra, hogy ter­vünket megvalósítsuk, túlszárnyal­juk. Olyan cél ez, amellyel százez­reket lehet a szocialista verseny új nagy tetteire lelkesíteni. Ne legyen egyetlen olyan üzem megyénkben sem, amely ne telje­sítené szeptemberi tervét. Úgy vé­gezzék munkájukat az elmaradt iparágak, üzemek vezetői és dolgo­zói, hogy az év végén nyugodtan jelenthessék a Pártnak és kormá­nyunknak: letörlesztették azt, ami­vel évközben a tervnek, a hazának adósai maradtak- Határozza el ipa­runk minden vezetője és minden munkás, hogy felülmúlja az augusztus 20-i verseny eredményeit, legjobb tudásával küzd nagy harci feladatunk megvalósításáért, az 1951-es terv túlteljesítéséért. Petrits A begyűjtési versenyben ismét a tamási járás halad az élen A tamási járás már hosszabb táv óta ke­zében tartotta a me­gyei Pártbizottság ván­dorzászlóját, múlt napokban azonban kiengedte kezéből és az első helyről a má­sodik helyre került. Mire elbizako­dottságukból magukhoz tértek a já­rás dolgozói, az első hegyen már a szekszárdi járást találták, ezt a szé­gyent már nem tudta elviselni a já­rás dolgozó parasztsága és nagy len­dülettel igyekezett teljesíteni be­gyűjtési tervét, hogy újra elfoglalja az eső helyet és ne engedje ki kezé­ből a vándorzászlót. Az utolsó jelen­tések szer­int begyűjtési tervüket 56 százalékra teljesítették. A szekszár­di járás sem akar lemaradni a ver­senyben, hiszen jobb az elsők között haladni a verseny zászló alatt, mint hátul kullogni a csiga­brigád sorai­ban és szorosan bezárkózik a tamá­si járás mellé, begyűjtési előirány­zatát 54.9 százalékra teljesítette. Most azért folyik a verseny a két járás között, hogy melyik nyerje el a má­siktól a versenyzászslót. A nemes­ versenyzéshez csatlako­zik a bonyhádi járás is amely a har­madik helyet foglalja el a verseny­ben 54.6 százalékos teljesítésével, ők sem akarnak az utolsók lenni, azon­ban a helyüket nem akarják meg­változtatni, pedig nem ártana nekik sem kiruccanni az első helyre. Bár szorosan felzárkózik a szekszárdi já­rás mellé, ezért nagyobb ütemben is mehetne előre egy-két erősebb lépés, ő máris az első helyet foglalná el. A gyönki járás is szorosan felzárkó­zik a­z élenjárókhoz, begyűjtési ter­vét 52.3 százalékra teljesítette és a versenyben a negyedik helyen áll. ötödik a paksi járás, amely az összekötő sze­repet tölti be az élenjárók és a csiga­brigád kö­zött, 50.1 százalékos terv tel­jes­ítésével. A paksi járást eddig is az utolsók között találtuk, úgy látszik most sem erőlteti magáig gondolja, jól van ez így, ahogy van. Nem tartja szem előtt, hogy a hátul kullog­ók rossz munkája nyomán került megyénk az országos begyű­jtési kiértékel­és sze­rint vissza a tizedik helyre. A dom­bóvári járás is jó eredményeket ért el az utóbbi napokban, ha eredmé­nyét tovább is fokozza, az utolsó helyről az első helyre kerülhet Be­gyűjtési előirányzatának 42,6 száza­lékos teljesítésével a hatodik helyen áll a versenyben. Szekszárd város zárja a sort sereghajtók­nak begyűjté­si tervének 36,7 százalékos teljes r­é­­sável. Községeink közül továbbra is Ger­­jen és Belerakó haladnak az élen, begyűjtési tervüket lftú százalékon már túlteljesítették. Az élenjárókhoz szorosan felzárkózik Grábóc 88, Várong 86, Ujireg pedig 83 százalékos teljesítésükkel. Ezek a községek magukévá tették Gerjedi község felhívását és igyekeznek be­gyűjtési tervüket 100 százalékig tel­jesíteni, hogy azután újult erővel foghassanak tervük túlteljesítéséhez. Nem mondható ez el Báta Dunaf­ö­ld­­vár és Kakasd községekről, amelyek begyűjtési tervüket még 35 százalék­ra sem teljesítették. Ezek a közsé­g­ek vegyenek példát az élenjáróktól, tegyék magukévá Gerjedi község fel­hívását és igyekeztetnek lemaradásu­kat behozni, hogy ezzel is bebizonyít­sák, hogy eleget, akarnak tenni haza­fias kötelességüknek Az augusztus 20-i eredmények túlszárnyalásával harcolnak a Dombóvári Kendergyár dolgozói , évi tervük túlteljesítéséért Gépzajtól hangos a Dombóvári Ken­­dergyár hatalmas telepe. Az udvaron kocsik sokasága szállíítja a megszán­­tolt kendert a törőgéphez, hogy fel­dolgozva kerüljön az ország különbö­ző területére. Az egyik helyen folyik Az áztató brigád vállalta, hogy 10 mázsával kevesebb huszáüék képződik az ázt­­atásná­l. 12 mázsás eredményt ér­tek el, túlteljesítve vállalásukat. A len­­tilós brigád vállalta augusztus 20-ig 184 kiló jen talolását. Teljesítettek 253 kilót 1.897 forint értékben. A kendertilos brigád vállalása 167 ki­ló v­ol­t, amelyet 260 kilóra, 1.820 forint értékben teljesítet­tek túl A len- és kenderkoc­­ diósok brigádja sem ma­radt le azonban, 4851 kilós vállalása­tette lehetővé, ennek a kimagasló ered­ménynek az elérését. A bevezetett újítással könnyen végzi egyedül két ember munkáját és így a többtermelés mellett évi 5.000 forintot takarít meg népgaz­daságunknak. A jól megszervezett, becsületes mun­kát bizonyítja az Üzemfennntartó Laka­tosok vállalása és teljesítése. Vállalták, az áztatás, a másikon már tarkafőkö­­tős diáklányok teregetik a kender és lenkévéket. Folyik a munka minde­nütt. Versenyben végzi az üzem min­den dolgozója munkáját. kat 5.318 kilóra teljesítették, 37.226 forint értékben. A kendertörő brigád vállalása 320 mázsa volt, melyet 528 mázsára túlteljesítettek 19.000 forint ér­tékben. A len­törők vállalása 18 mázsa, melyet ■ túlteljesítettek, 59 mázsára, 9.841 forint értékben. Nem maradtak ki a vállalá­sokból, de a­­ teljesítésből­ sem a pré­selő brigád tagjai. Vállalták ,telje­sítmé­­nyük 106 százalékra való emelését. Ez­zel szemben 191 százalékot értek el egy újítás bevezetésével hogy a gépállási időt 3 százalékról 2,5 százalékra csökkentik, hogy ezzel is segítsék a zavartalanabb termelést, a t­ermelékenység emelkedését. Válla­su­­kat túlteljesítve 1,5 százalékra csök­kentették a gépátlási időket. Ennek tudhatók be jórészben a megszületett kimagasló eredmények. Kelemen Mihályné szálclentilós egyé­ni vállalása 27 kiló volt és 40 kilót­­ teljesített 300 forint értékben. Csapó Mihályné szélkender tiltós vállalását 22 kilóról 46 kilóra teljesítette, 322 forint értékben. A legkimagaslóbb eredményt ÁCS Dezső elvtárs, szálkender tilos érte el ,ki 216 kilós vállalását 911 ki­lóra teljesítette, 6.377 forint érték* ben. Ács elvtárs kommunista példamutatás­­sa­l jár élen a ■ termelésben. De vala­­mennyi brigád jó eredménye a párt­szervezet irányítása és segítése melllett, annak köszönhető, hogy kommunisták a brigádvezetők, akik példát rov­at­­nak társaiknak és magukkal ragadják őket a nagyobb eredmények eléréséért folyó versenyben. Számtalan eset bi­zonyítja, az elvtársi segítőkészséj­ fo­kozását, a kölcsönös megbecsülést, a közös célért folyó harc vállvetve ki­­harcolt eredményein keresztül. Ezek az eredmények méltán kike­­rü­lhettek a versen­ytáblára, ahol hir­detik mindenki előtt a szocialista munkaverseny újabb győzelmeit, a párttagok és pártonkívüliek közös har­cának sikereit. Az eredmények elérésében szere­pük van a műszaki dolgozóknak is, a­kik a versenyfeltételek bizto­sításával lehetővé tették a zavar­talan termelést, a fennakadás nél­küli üzemmenetet. Jó er­edményeket értek el a kendergyár dolgozói az augusztus 20-i felajánlások teljesítése sorára. Manschein János újítása Kövessük példájukat­ ­ A NAGYKÓNYI „ALKOTMÁNY“ termelőcsoport vállalta, hogy 300 szá­zalékra teljesíti beadási kötelezettségét és ezzel szemben 467 százalékra tel­jesítette. SZERLETICS PÉTER 7 holdas tol­nai dolgozó paraszt 315 kiló búzát adott be kötelezettségén felül „C“ v­­telijegyre. VIDA ISTVÁN faddi dolgozó pa­raszt 572 k­iló bú­zát adott be vé­­telijegyre beadási kötelezettségén felül. NI ÍRI JÓZSEF 11 holdas faddi dol­gozó paraszt 630 kiló kenyérgabonát adott be kötelezettsége teljesítése után vételijeg­yre. GULYÁS­­ JÓZSEF 7 holdas ozorai dolgozó paraszt beadási kötelezettségét teljesí­tse és utána 474 kiló búzát adott be „C“ vételi jegyre. NAGY PÁL ózsák­pusztai 10 holdas dolgozó paraszt 186 százalékra teljesí­tei­te beadási kötelezettségét. HORVÁTH ISTVÁN 9 holdas ozorai dolgozó paraszt 844 kiló búzát adott be kötelezettségének teljesítése után mág vételi jegyre. FAZEKAS ANTAL szabályi tanács­tag a cséplőgéptől 588 százalékra tel­jesítette a saját államával szembeni kötelezettségét. NÉMETH PÁL 14 holdas dolgozó paraszt, a dombóvári tanács tagja, a 22 mázsa 27 kiló beadási kötelezett­sége helyett 26 mázsa 55 kilót adott be. BÁN SÁNDOR­NÉ, 9 holdas szek­szárdi dolgozó parasztasszony 122 szá­zalékra teljesítette beadási kötelezett­ségét. KISS MIHÁLY 6 holdas dolgozó pa­raszt a dombóvári tanács tagja 594 kiló beadási kötelezettsége helyett 15 mázsa 74 kilót adott be. HOHÁCZKI MIHÁLY 7 holdas faddi dolgozó paraszt beadási kötelezettsége teljesítése után több mint 3 mázsa ke­nyérgabonát adott be vételi jegyre. ZÁVODI JÓZSEF 6 holdas nagykó­­nyi dolgozó paraszt 629 százalékra tel­jesítette beadási kötelezettségét. RÁCZ PÉTER 8 holdas nagykónyi dolgozó paraszt 376 százalékra teljesí­tette beadási kötelezettségét. FÜVES JÓZSEF 7 holdas nagykónyi dolgozó paraszt, a helyi pártszervezet titkára 206 százalékra teljesítette be­adási kötelezettségét. Megjajult a munkafegyelem. Megszűntek a hiányzások, a késések a jó felvilágosító munka nyomán. A kendergyár eredményei bizonyítják, hogy jól dolgozik a pártszervezet, jól viszi a politikai felvilágosító munkát és nem hanyagolta el az ellenőrzést sem. Ezek az eredmények nagyok, de hiba volna, ha megelégednének vele a dolgozók. De nincs is szó ilyesmiről. A legutóbbi köpgyűlés új elhatározást szült, amely nyomán minden dolgozó újra megvizsgálta hosszúlejáratú ver­­senyszerződését és kibővítette azokat, új vállalást tett, hogy meggyorsítsa az évi terv teljesítését. A kendergyár dol­gozói tudják, hogy miért dolgoznak. Segíti őket munkájukban a Szov­jetunió é­s a demokratikus Kína is, amely most is nagyobb mennyisé­gű ramie rostnövényt küldött kí­sérletezés végett, hogy hazánkban is meghonosítsák a kendernél jobb és jóval olcsóbban előállítható növényt. Ez a segítség is bizonyítja, hogy a világ valamennyi dolgozója egy célért harcol, a bókéért. Becsüljék meg a kendergyár dolgozói ezt a baráti se­gítséget és támogatást és az augusztus 20-i­n­ál nagyobb eredményekkel,­­ér­vük sikeres teljesítésével, az ötéves nyítsák be, hogy méltók minden tá­mogatásra,

Next