Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)

1951-09-18 / 217. szám

4 N­APLÓ Békés a megyék begyűjtési versenyének élén A megyék begyűjtési versenyében Békés került az első helyre. Első he­lyét csak­­­ így tudja megtartani, ha a begyűjtésében az elmaradást be­hozza és különösen a ta­karmány­gabo­nafelesl­egek begyűjtésében na­ivabb erőfeszítéseket tesz. Békésnek ezeket a feladatokat annál gyorsab­ban keresztül­ kell vinnie, mert Hajdú Bihhar a negyedik helyről most a má­sodik helyre tört előre, közvelenül a «irkában van. Békés előnye mind­össze 0,5 százalék. Biztosra vehető, hogy az elkövetkező napoíkban Békés és Hajdú között igen heves küzdelem indult meg a tervek maradéktalan tel­jesítéséért és az első helyért. Baranya megye, amely az elmúlt héten a második helyre juto­tt, he­lyét nem tudta megtartani, visszki­­csúszott a negyedik helyre. Pest és Bács-Kiskun megye nem tar­tott lépést a feltörekvő megyék be­gyűjtési ütemével, ezért visszaesett a harmadik, illetve ötödik helyre. Csong­rád, Tolna, Szolnok, Heves, Za­la, Fejér, Vas megye az elmúlt napok­ban nem emelték begyűjtési ütemüket, így helyük a ranglistán nem válto­zott. Borsod a 16. helyről a 13-ra jöt­t fel, újból megjavított munkájának eredményekén­t. Ugyanakkor a fokoza­tosan visszaeső Szabolcs, a 13. helyről a 15. helyre került. Győr is ismét két Ildivel lejjebb csúszott a ranglistán. Szabolcs-Sza­tmár megyének, amely az élmegyék közül hátút, kullogók kö­zé esett vissza, alaposan hozzá kell látnia begyűjtési munkájának megja­vításához, hogy a begyűjtési törvény maradéktalan teljesítésének érvényt szerezzen. A begyűjtési versenyben az utolsó helyet változatlanul Somogy megye tartja. Napi begyűjtése például szep­tember 13-án mindössze 13 vagon volt. A szeptember 13-i állapot szerint a megyék begyűjtési versenyének rang­sora a következőképpen alakult: 1. Békés, 2. Hajdú, 3. Pest, 4. Ba­ranya, 5. Bács-Kiskun, 6 Csongrád, 7. Tolna, 8. Szolnok 9. Heves, 10. Zala, 11. Fejér, 12. Vas, 13. Bor­sod, 14. Nógrád, 15. Szabóré«, 16. GróT, 17. Komárom, 18. Veszprém, 19. Somogy. A járások versenyében továbbra is a budai járás­vezet­és teljesítését meg­közelít­ették a gyomai, mezőkövesdi és a szeghalmi járások. A járások között az elmúl­­t napokban a dabasi járás is nagyobb emelkedést ért el. A pestme­gyei járások között nemrégiben még az utolsó helyen volt, de az elmúlt na­pok szívós munkájával m­a már nem sokkal marad el az élenjáró járások mögött. A községek versenyében változatban­ul Murony, Kelebia és­­ Széphalom jár az élen, bár egyre több azoknak a községeknek a száma, ame­lyek eredményeiket megközelítik és így élenjáró helyü­ket veszélyeztetik. A termelőszövetkezeti csoportok versenyében a nagybörzsönyi Kossuth, a felső­­szentiváni Vörös Csilláig és a nyírbo­g­áli Kossuth tszcs hal­ad az élen. Szeptember 13-ig 93.390 dolgozó pa­raszt teljesítette 200 százalékon felül ken­yérgabona- és t­akarm­­án­ybe­a­dási kötelezettségét. A begyűjtési versenyt a gabona­­begyű­jtés továbbvitele mellett ki kell terjeszteni az ősziek begyűj­tésére is. Tanácsaink figyeljenek nehogy az idei gazdag kukorica- és burgonyater­més következtében elbizakodottság lépjen fel a begyűjtésben. Különösen azok a községi tanácsok ügyeljenek az ősziek begyűjtésének helyes meg­szervezésére, ahol komoly l­eemaradás van a gabonabegyű­jtésnél. Vigyázza­nak arra, hogy ne ismételjék meg a múltban elkövetett hibákat: a begyűj­tési rendelet pontos , és szigorú vég­rehajtásának e­lmul­asztását, mind a jól teljesítőknek biztosított kedvez­mények betartásánál, mind a nem tel­jesítő, hanyag termelőkkel szembeni bünt­etések alkalmazásánál. Úgy szervezzék meg a begyűjtés munkáját, hogy az egy nappal sem­ maradjon el a törési és be­takarítási munkálatoktól. Tanácsaink előtt most az a feladat áll, hogy az ellenség aknamunkájának leleplezésével, a politikai felvilágosító munka fokozásával, és a ga­boái a be­adási hátralékok ma­rad­ék­­ába­n be­gyűjtésével, szívós munkával lássanak hozzá az ősziek begyűjtéséhez és biz­tosítsák a gabonabegyűjtési tervek mell­ett a kukorica-, burgonya- és nap­raforgó begyűjtési tervek határidőre való maradéktalan teljesítését. A takcsi járás is harcol a gabonabeg­yű­jtet­ii terv teljesítéséért A paksi járásinál járva csodálkozva kérdezzük, hogyan lehet az, hogy megyénkben ez a járás az utolsók között van a begyük­ben. Nehezen elképzelhető, hogy a dolgozó parasztok, akik itt ne tudnák teljesíteni államuk kötelezettségüket. Különösen elképzelhetetlen ez, ha tudjuk hogy e járás területén van egy olyan község is- ahol­ már jóval vannak a 100 százalékon. Gerjen, Bikács és Dunakömlőd, ame­­ly­ek már jóval túl­telj­­sí­tették köte­lezettségüket, úgy látszik nem bírnak elegendő mozgósító erővel hatni a többiekre a lemaradókra. Pedig e jó példákból tanulni kellene. Meg lehet­ne tanulni azt, hogy a begyűjtés sem­ nemcsak a dolgozó pará­tól függ, hanem elsősorban a nőktől. Attól,, hogy milyen a felvilá­gosító munka, hogyan harcolnak az ellenséggel szemben, hogyan lépnek fel azok­ ellen, akik megszegik a tör­vényt. Hog­y ebben m­ennnyi igazság van, azt világosan megmutatja Paks köz­ség példája, amely még a járásban is az utolsók között van. Érdemes megnéznünk az ezelőtt­i heti helyze­tet. A­z akkori tanácselnök a megal­kuvás hibájába esett. Hiányzott a példamutatása is, mert hisz ő maga sem teljesítette kötelezettségét. Nem megfelelő volt együttműködése a pártszervezettel sem a feladatok meg­oldásában. Sőt szinte bújt a párttit­kár elől, nehogy feladatot kapjon. Három h­éttel ezelőtt, mint ahogy mondani szokták, ,,meg­tört a jég.“ A községi tanács élére Németh Ferenc elvtárs került és megmozdult az egész község, hogy a szégyent lemossák. Eredményekben még nem túlságosan mutatkozik a hatás, de mindenesetre nagy jelentő­ségű már az is, hogy a 3 héttel ez­előtti 50 százalékos szénabegyűjtés ma már közel 30 százalékra emelke­dett és megindult a burgonyabegyűj­­tés is. Tehát mit bizonyít ez? Azt bizonyít­­á, hogy Paks község dolgozó népe is mivel tartozik Npdolgozók ál­ak. Azt bizonyítja, hogy eddig a képnevelőmunka is hiányos [eil Mihály például mutatkozo­­tt, 184 kiló gabonát a beszállította, csak­­ ömleni neki. Nem is kellett azt sem t­enni, hogy mit kapott Paks , a felszabadulás óta, hogy tü­­dőgondozó intézet létesült, az iskolá­kat helyreállították, egy artézi kút is készen áll és az ötéves tervben még 4 ilyen kút lesz.­­Meglátszik itt az is, hogy milyen fontos a pártszervezettel való szoros gyüttműködés. A tanácselnök elv­­árs rendszeresen megjelenik a párt­estéken, népnevelő-értekezleteken és minden problémájával a pártszerve­zet titkárához fordul. Bék­és­ elvtársnő a megyei tanács elnöke beszámolója nyomán már látszik is, hogy munká­hoz fogtak. Újjászervezték a népne­velő-hálózatot, mert voltak bizony eddig bent olyanok, akik csak papí­ron szerepltek és nem csináltak sem­mit. Most a kötelezettségüket példá­san teljesítő dolgozó parasztokat hív­ták meg értekezletre, de egyúttal meghívták a nem teljesítőket is, ahol a jól teljesítő dolgozó parasztok, el­mondják,, milyen­­ sok előnye szárma­zik a beadás teljesítésével a község­nek és­ az egyes gazdáknak is. El­mondják, hogy a­ nagyjelentőségű ha­tos műút építkezése is, de a tervezett vasútépítkezés is, csak akkor való­sulhat meg még hamarabb, ha min­­denki, a község dolgozó parasztjai a jó példákon felbuzdulva teljesítik kötelezettségüket. Mo*it a se a feladat, hogy e beindult jó munkát ne hagy­ják elaludni, hanem következetesen vigyék tovább és a pártszervezet se­gítségével döntően igyekezzenek az MN­DSZ-asszony­okat és a DISZ-fiata­lokat, különösen a jól teljesítő dol­gozó parasztok fiait és leányait be­vonni ebbe a munkába, ami eddig nem­ volt tapasztalható, a gerje­ni és a többi községek példája azt mutat­ja, azt kell, hogy mutassa, hogy Pak­son is lehet eredményt elérni és kell is. . lehet- fc KEDD, SZEPTEMBER 19 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR, 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP, József. — IDŐ­JÁR­ÁS JELENTÉS Várható időjárás kedd estig: Felhő­­átvonulások: több helyen eső, valami­vel élénkebb északnyugati-északi szél, a hőmérséklet tovább csökken. Vár­ható hőmérsékleti értékek az ország területére: Kedden reggel 12—15 dél­ben nyugaton 19—21, keleten 21—21 fok között. — Az újdombóvári MNDSZ tagjai két gyapotszedő brigádot alakítot­tak, amivel’ nagyban elősegítik az ál­lami gazdaságok, termelőszövetkeze­tek és termelőcsoportok gyapotsze­­dési munkáját, hogy a gyapotszedést a határidő előtt el tudják végezni. Minden MNDSZ -szervezet vegyen példát az újdombóvári és a mado­­csai szervezetektől, akik már régeb­ben megalakították a gyapotszedő brigádot és jó munkával segítik elő a szocializmus építését. A mőzsi Úttörő termelőszövet­kezet esedéig már 200 mázsa takar­mányt silózott le földes silógödörbe. Ezzel biztosítják az állataiknak meg­felelő takarmányt és a kétéves állat­­tenyésztési tervünk sikeres végrehaj­tását. Minden termelőszövetkezet ve­gyen példát a mözsi Úttörő termelő­­szövetkezettől és igyekezzen állatai­nak megfelelő takarmányt biztosí­tani. ftuzás­­//ispár is kétszeresen m­­erí... frissen szántott tarlók, lekaszált mezők között ro­han velünk az autó Bony­hád felé. Olyan érzés támad bennünk mintha a körülöt­tünk elterülő, gyorsan elmaradó földek, némaságukkal is sokat, nagyon sokat mondanának nekünk. Szinte hallom, amint, biztatnak — mi már meg­tettük a magunkét, most már rajtatok van a sor, dolgozó emberek, hogy jól használjátok fel, amit adtunk. — Jól­eső érzéssel fűzöm hozzá gondolatban, hogy dolgozó pa­rasztjaink jól használják fel. A föld jövedelméből jut­ott bőven a jobb életre, hazánk erősítésére, a t­ervkölcsönre, a békekölcsönre is. De népünk állama sem maradt el azoknak a megjtu­talmazásában, akik bíztak benne. Éppen itt Bonyhádon — nyers közben megérkeztünk — láthat­juk. t­apasztalhat­­juk enn/­i­ fényes bizonyítékát. Azért is jöttünk ..rvd­or­­halálaba ide Bonyhádra, hogy együtt örüljünk Bttzás ,jaspairul a bonyhádi ,,Dózsa Népe" tagjával abból az al­kalomból, hogy két t­erv kölcsönköt­vényét is kihúzták 11.000 forintos nyereménnyel, finnek felét mm is kapta­mrrt 100 forintos kötvényei voltak. Forintértékben is többet kaptam vissza — mondja boldogan Búzás elvi őrs de ha azt is számítom, hogy­­ j'rmr­ászövetkezésbe új avul­ógépek traktorok­­ öllek, jövőre új bekötőutat kap szövetkezetünk, hogy gyerm'­­krisik évről-évre jobban s until fa’ll nah­álkor érzem igazán, hogy százszorosan­ kapom vissza azt, amit adtam. A felesége is megszólal — a nyert pénz feléért taka­rékbélyeget vettünk, míg a másikért tehenet és egy kocát veszünk a háztáji gazdaságunk részére. A felszabadulás előtt bizony sokszor még az ennivalónak is szűkében vol­tunk, ma meg mindenünk meg­van: baromfiak, hízó, rádió, kerékpár, de rohamrmílekből sincs hiányunk. — Amint, körülnézünk a lakásban látjuk ám, hogy a könyvtár sem hiányzik, ahol marxista könyvek mellett szép számmal ta­láljuk a szovjet és a magyar írók szépirodalmi műveit. — Ezt is annak köszönhetjük — folytatja Búzás elv­­társ­­ hogy hall­gass­unk a Pártra és tervkölcsönt 1000, békekölcsönt 1.200 forint­ért jegyeztünk. De nem tudtunk volna jegyezni annyit vélt közbe a felesége,­­ ha nem let­tűrd­ volna a csoportban. Szinte ■ eskü­vésként hangzik a Búzás család fogadalma, amint, a búcsúzásnál boldog mosollyal ajkukon mondják — ezeket mind a Pártunknak és szeretett Rákosi elvtár­­sunknak köszönhetjük és ezért meg is fogadjuk, hogy még jobban fogunk dolgozni a szocializmusért a békéért. Visszafelé már mintha lassabban jönne az autó. Az alvó mezők halk zaja mintha egy nagy óriás lélegzése volna. Úgy érzem megnyugodott és jó öreg föld, ő is érzi, hogy egyre sokasodik azoknak a száma, akik már nemcsak hiszik, hanem tudják, hogy a boldogabb jövőért harcolni kell, de összefogva, együtt. 1951 .SZEPTEMBER 1? Simon tornyán vesztette el veretlenségét Nagymányok A szeptember 16-i forduló mond­hatni meglepetés nélkül telt el. A meglepetés azonban nem egy mérkő­zésen, a levegőben lógott. Kis megle­petésnek számít a Szekszárdi Építők nehéz győzelme a tizedik paksiak el­len, Bonyhád 2:1 -es győzelme Fadd ellen és a tartalékos faddi csapat tisztes veresége Tolnán. Ez a mérkő­zés beigazolta, hogy a­z egyesületek nyugodtan nyúlhatnak a fiatalítás eszközéhez. A „krekkek“ helyett mindenkor helytállnak a fiatalok, akik egy csapat számára a jövőt je­lentik. A kitűnő formában lévő vas­utascsapat Mázán is biztos győzel­met aratott. Bátaszéken a hazai csa­pat csak a II. félidőben tudta győzel­mét fölényessé tenni a Meteor ellen, Dombóváron a Postás és Dunaföld­­vár éles küzdelmet vívott, végül­ is a vendégek most is egy góllal győz­­­­tek, akárcsak otthonukban tavas­­­szal A simontornyai rangadó a vá­rakoz­ásnak megfelelően nagy érdek­lődés közepette zajlott le. A mérkő­zésen a Kőrösök biztosan szerezték meg a bajnoki pontokat, már 3:0 arányban vezettek. A mérkőzésen játszott Ünnep is, akit Simontornya az utóbbi időben nélkülözni kénysze­­­­rül­t. Részletes eredmények: Simotvtor­­­­nya—Nagymányok 3:1, Tolna Fadd 3:1, Dunaföldvár—D. Postás 3:2, Bonyhád—Decs 2:1. A járási A­ baj­nokságokban eddig beérkezett ered­mények szerint az Sz. Építők gyen­gébb teljesítménnyel is győzni tudott Tolnán, a két szekszárdi­­ tartalék­csapat nagy gólarányú győzelmet aratott. Eredmények: Sz. Dózsa— Tolna II 4:2, Sz. Építők II-­Decs II 6:1, Sz. Meteor—Sz. Kendergyár 5:0, Tolnasziget—Paks II 2:0. A megyei bajnokság állása a II. forduló után a következő: 1. Nagym. 21191 1104:23 39 2. Sim. BTC 22172 3 69:2736 3. Sz. Építők 22135 4 61:3831 4. D. Lököm­ 22115 6 80:38 27 5. Dunaföldv. 22123 7 63:43 27 6. Bonyhád 22123 7 62:6127 7. Tolna 2211—11 52:5422 8. D. Postás 2210— 12 48:6020 9. Paks 227 312 47:7317 10. Máza 217 212 45:5016 11. Bátaszék 227 114 46:7515 12. Sz. Meteor 225 314 33:7413 13. Decs 225— 17 35:8110 14. Fadd 221 417 25:139 6 Simontornyai Vörös Lobogó—Hagymányoki Bánya 3:1 (2:0) Vezette: Majoros. Simontornya: Fe­­renczi — Cser­na — Gereny, Gereny, Baum F. — Baum K., Róth— Ünnep: Sebestyén, Rábócz­ki, Baum I., Biró. Nagymányok: Szabó — Takács (Mike), Dormány, Németh — Füzesi, Bikszegi —­ Gieth, Tóth, Keller, Weber, Faze­kas, Nagymányok indítja meg a játékot. A 4. percben Szabó kiugrik a kapu­ból Rábóczki azonban mellé lő. A 6. percben Baum mintegy 30 méterről erős rúgást küld a mánvold kapu fe­lé, de Szabó védi. A 10. percb­en Baum F. szabadrúgása a félpályáról a ki­futó Szabó fölött a hálóba repül 1:0. A 15. percben ünnep a 16-osról, jó helyzetben fölé rúg. A hazai csapat erősen feljön a mányoki térfélre, azon­ban támadásai eredménytelenek. A 20. percben Baum I. igen jó helyzetet hagy ki. A 23. percben Rabóczki 2 méterrel a kapu előtt a lába között engedi el a­ labdát. A mányoki csapat lendül támadásba, Keller szabadrúgása a 27. percben Ferenczi kapuja felett száll el. A 30. percben szép össz­játék után Rábóczki fejesét Szabó védi. A 32. percben Biró tiszta helyzetben melllé lő. A 34. percben Rábóczki a felé szálló labdát hátrafelé gyönyörű húzással a kapuba lövi, 2:0. A 36. percben Sebestyén 16 oson belül fölé­­ rúg. A 38. percben Ferenczi kiejti lab­dáját, de jó érzékkel vetődik és a bel futó mányoki játékos elől felszedi a labdát. A félidő végén továbbra is tá­mad a hazai csapat, azonban táma­dásai sikertelenek. A II. félidő első percében Baum T.. 11-es pontról, tiszta helyzetből mellé lő. A 3. percben Ferenczi kifut a­ ka­puból, azonban Keller mellé lő. A 9. percben Ünnepet szereli a mányoki­ védelem, azonban Sebestyén megszerzi a labdát és lövéssel a hálóba jut 3:0. Alig, hogy mozgásba hozzák a labdát a mányoki csatársor támadásba lendül és a szép támadást Weber gólban ér­tékesíti. 3:1. A 16- percben Biró sza­badrúgását Szabó védi. Változatos já­ték folyik, hol egyik, hol a másik csa­pat támad, de a helyzeteket kihagy­ják. A 39. percben Rabóczki; és Né­­­methet a bíró kiállítja. A játék kezd eldurvulni, mindkét csapat idegesen játszik. A 43. percben Ünnep tiszta helyzetben mellé lő. Bírálat: Az első félidőben teljesen, sportszerű, szép küzdelemben a Vörösi Lobogó állandóan kidomborodó fö­lényével telt el. A második félidő má­sodik részében a játék a sportszerűt­­lenség és vagdalás jegyében zajlott le. A Vörös Lobogó teljesen megérdemel­ten nyerte a mérkőzést. SZERDA: MÁZA—NAGYMÁNYOK Kemény küzdelem után győztek a vasutasok Domb­óvári Lokomotív—Mázai Bányász SK 5:2 (2:1) Máza, 300 néző. Vezette: Ignáczy, Dombóvá­r: Csutorás — Sipos, G. Kiss, Pólyák — Potyondi, Nagy Gelencsér, Bodóki, Bertus, Horváth, Németh. Máza: Muha — Szenes, László I., Láng — Somoyvári, Radó — László II., Miklai, Feil, Linde, Henci. A hazai csapat kezd, de az irányí­tást azonnal a vasutasok ves­zik át. A 2. percben nehéz szögből lő Né­meth, a kapus csak szögletre tud menteni. A 7. percben Bertus szerzi meg a vezetést szép lapos lövéssel, 1:0. A helyi csapat is rohamozza az ellenfél kapuját és a 17. percben Feil kitör, Csutorász kicselezi, 1:1. A játék mind keményebb, de sportsze­rű. A 35. percben Gelencsér a kifutó kapus mellett megszerzi a vezetést, 2:1. A II. félidőben Nagy áll be Linde helyett. A szél a bányászoknak­ ked­vez. Több szép akció nyílik a bá­nyászoknak az­­ egyenlítésre, de a vasutasok védelme mindent vissza­ver. A 8. percben Gelencsér lesz újra eredményes, szép összjáték után félmagas lövéssel 3:- re szaporítja a gólok számát. A 14. percben szög­lete ligásból fejesgóllal éri el Miksai a bányászok második és egyben utol­só gólját, 3:2. A gól után a vasutasok erősen támadnak. A 20. percben a két kapus helyett a tartalékkapusok jönnek be. A 25. percben Bodóki a jobbszélről kapott labdával megfut, a védőket lerázza magáról, lő, a ka­pus hiába nyúl érte, 4:2. A gól után a vasutasok igen szépen játszanak, egyik roham a másik után megy a bányászok kapuja felé. A 38. percben Bodóki állítja be a végeredményt, 5:2. A b­ányászok igyekeznek szépí­teni az eredményen, de a vasutas hátvédpár szilárdan veri vissza a tá­madásokat. • Bírálat: A két csapat sportszerű küzdelem után é­­rte el a m­érkő­­zés sorsát. A v­­­­­sok összjátékra törekedtek és ez meg is hozta gyü­mölcsét. A bányászok lelkesedéssel játszottak, a csatársoruk azonban nem bírt a vasutasok védelmével. Az eredmény igazságos. Jók: G. Kiss, Bertus, Nagy, ill. Feil, Somogyváry Henci, m mmmmmmmmmr A Bányásznap miatt elmaradt a Má­za—Nagymányok megyei bajnoki mér­kőzés. Az MTSZ határozat értelmében a két csapatnak meg kellett egyeznie a mérkőzés napjában, s így a két sportkör szerdán délután fél 4 órakor játssza le az elmaradt mérkőzést. — A dombóvári Szülői Munkakö­zösség az iskolai tanév megkezdésé­re vállalta, hogy az MNDSZ tagság­gal karöltve, az iskolákat és az is­kolában l­évő padokat kijavíttatják. Ezt a vállalásukat 100 százalékig tel­jesítették, mert tudják, hogy a saját gyermekeiknek biztosítják a jobb ta­nulást. A Szülői Munkaközösség a tanévmegnyító napján megjutalmaz­ta az első osztályosok­at. — Riz István és Pénzes Károly si­­mon,tornyai lakosok Tolnanémedi községben nagymennyiségű dinnyét elloptak. A gyönki járásbíróság bün­tető tanácsa közellátás érdekét ve­szélyeztető bűntett miatt Riz Istvánt 6 hónapi börtönre, 400 forint pénz­­büntetésre és kétévi közügyektől va­ló eltiltásra ítélte, míg Pénzes Ká­rolyt pedig, mint bűntársát, 4 hó­napi börtönbüntetésre, 1 évi köz­ügyektől való eltiltásra és 300 forint­­ pénzbüntetésre. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: PÁLINKÁS GYÖRGY felelő.« kiadó: K I­I? A I. Y­I. A­S­Z­L o Szerkesztői és t elefonszáma: 22-10. Ktarlóit iratai telefonszáma: £ 0-10 MNB Forv­ z.­Hálaszám­: 036A71—5* Előfizetési d­íj: ha»l |f _­­érint. Pécsi Szikra nyomda Péc*, Munkatesy Mih­ály­ utca 10. **. Telefon: 20-2’. A nyomdáért feleli GARDOSI KMSE*.

Next