Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)

1951-10-03 / 230. szám

TOX.MAI AZ M­D­P VI­LAB PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! DOLGOZÓ PARASZTOK JEGYEZZETEK BÉKEKÖLCSÖNT, MINDEN KÖTVÉNNYEL NYERNI LEHET! NA MEG­YEI PÁRTBIZOT­TSÁGANAK LAPJ­ÁN­, ÉVFOLYAM, 230. SZÁM ARA­NY PILLÉR NYERDA, 1951 OKTÓBER Dolgozó parasztot! Kövessétek a múlttá s osztály példáját, jegyezzetek békekölcsönt! Négy napja folyik a Második­ékekölcsön jegyzése, óráról órára, apról napra növekvő sikerrel. [egyénk dolgozói is megértették Ormányutak felhívásának szavait: 4 Második Békekölcsön jegyzésé ?l dolgozó népünk saját boldogu­­lsát- hazánk jobb jövőjét segíti rő." Nem ritka eset már az ipari munkások 1.000, 2.000, sőt maga­­sbb kölcsönjegyzései. Ez a tény minden szónál szebben bizonyítja: mnkásosztályunk egész szívével vezeti hazáját, becsülettel teljesíti béke védelmében rá háruló fel­­dat­okat. Megérti azt is, hogy sa­jt jövőjét építi, a maga hasznát­­ szolgálja a kölcsön­jegyzéssel. A Második Békekölcsön egyre ngyobb eredményekkel folytatja indulútját a gyárakban, üzemek­en, építkezéseken. Népünk figyel­te most a falu felé irányul: ho­­yan fejezi ki dolgozó parasztjá­­ink háláját és szeretetét a köl­­sönjegyzés ünnepnapjaiban a haza •önt, amely a felszabadulás óta is sokat adott a falunak. A je­­ln­tések arról számolnak be, hogy­olgozó parasztságunk legjava kö­­lti a munkásosztály példáját és azezrével máris beváltják a hoz­ájuk fűzött várakozást. 1.200­orintot azért jegyzek, — mondotta Mezei Ambrus 6 holdas bátaszéki olgozó paraszt. — hogy viszonoz­om azt a sok jót, amiben állam isunk bennünket, dolgozó parasz­­okat részesített. A gépállomás rántja a földemet. Az állam gon­­doskodik vetőmagról. Jó termést rattam, jut pénz bőven mindenre, itt takarékosságra is.­­ De így beszélnek többen is. Dómján Jo­sef, Tükör József, akik 800 forin­­ot jegyeztek. Megértik, hogy a laza érdeke és a saját érdekük honos. Az államnak kölcsönadott printokat nem csak hogy vissza­­lopják, hanem a falunak nyújtott­okoldalú támogatás formájában százszorosan kapják vissza. Meg­ütik, hogy mindaz, amit a dolgozó parasztság a felszabadulás óta ha­zott a hazától , tettekre kötelezi a dolgozó parasztokat, most, a köl­tőn jegyzésnél is! Falvainkban a maga földjén gazdálkodik a dolgozó paraszt, s a naga termését takarítja be. Egy­­szerű most ezt kimondani, egy évt­izede még elérhetetlen álomnak unt. A haza százezreknek adott óidét. Hányan voltak még pár éve !*. kik. rossz igával, fagerendelyes ?kével túrták a földet, vagy egy­­agy napi szántásért öt-hat napot robotoltak a kuláknál. Ma csak­­’nem nyolcezer gépállomási traktor húzza a barázdát s készít jó ágyat s vetések alá. Hányan voltak, kik­nek kezében három könyv sem fordull meg életük során? Ma sok­­s­ok népkönyvtár működik fal­vainkban, mindenfelé új kultúr­­házak falai fehérlenek, s a pa­­rasztházakban, a csinos bútorok mellett, otthonos lett a rádió, az újság. A falu vezetői azok, akik­nek hajdan a földesurak, kulákok árnyékában szavuk sem lehetett, ma tanácstagok. Megnézhetjük akármelyik köz­séget, vagy várost, Szekszárd öt­éves tervünk első évében 10 kis­lakást kapott. Rendbehozták a középületeket, új hidak épültek, új kövesutak biztosítják a zavar­talan forgalmat esős idő esetén is. Ingyenes városi rendelőt, fogá­szatot rendeztek be, dolgozóink egészségvédelme érdekében. Két új közkút épült 300.000 forintos költséggel. Új kultúrotthont kap­tak a dolgozók, de sorolhatnánk tovább azokat a létesítményeket, amelyek mind a dolgozó nép jobb életét, kulturáltságát, műveltségét szolgálják. Nincs olyan község, falu, amely ne részesült volna az ötéves terv beruházásaiból. Egyet­len olyan dolgozó paraszt sincs az országban, aki ne élne jobban mint bármikor, s ne érezné saját életén az ötéves terv eddigi áldá­sait. Joggal számít rá az egész or­szág, hogy a békekölcsön jegyzés­ből sem marad ki egyetlen hazá­ját szerető dolgozó parasztcsalád sem. Még érthetőbb a várakozás, ha a falu jövőjét nézzük. Száz és száz­ezer parasztderék egyenesedhet ki az igáseke utáni görnyedésből, mikor 1954-ben 26.100 traktor dü­börög földjeinken, s a mélyszántás 90 százalékát, a tarlóhántásnak 83 százalékát gépi erővel fogjuk vé­gezni. Könnyebbé és gyümölcsözőb­bé válnak a legnehezebb paraszti munkák, mert kombájnok,­­ültető­gépek, burgonya- és répaszedő­gépek tömegét küldi munkásosztá­lyunk a falunak. Új csapást mé­rünk a mezőgazdaság ősi ellensé­gére, az aszályra. A falu minden évben közelebb jut a városhoz. Dolgozó parasztságunk a minisz­tertanács felhívására válaszoljon hazaszeretetéhez, becsületességé­hez és kötelességtudásához méltó módon; segítse elő saját érdekét és a haza javát azzal, hogy min­den család jegyez megfelelő ös­­­szegű békekölcsönt. Kövesse a falu a munkásosztály nagyszerű példáját, akik a munka minden­napos hőstettei mellett most a köl­­csönjegyzésben is példát adtak hazaszeretetből, kötel­esség­tevésből, előrelátásból. A falu fogadja meg jószívvel e kemény munkások, jó hazafiak szavát s­zárkózzon fel mögéjük. Pártszervezeteink vezessék si­kerre a békekölcsön jegyzést a fa­lun is, hogy a Második Békeköl­csönjegyzés azzá váljon, amit dol­gozó parasztságunk hazaszereteté­től, becsületességétől és felelőssé­gétől méltán vár az ország. Váljék ünnepi népszavazássá az ötéves terv, a béke nagy ügye, a boldog jövendő mellett. Üzemeinkben, falvainkban újabb ezrek erősítik kölcsön­jegyzésükkel a , a béke ügyét A Második Békekölcsönjegyzés ö­tödik napja új fordulatot­ hozott a bé­keharc tolna megyei szakaszában. Az elért eredmények bizonyítják, hogy dolgozóink megértették Pártunk és kor­mányunk felhívását. Mindent elkövet­nek, hogy megyénk az elsők közé kerüljön, bebizonyítva, hogy Tolna megye dolgozói sem hálátlanok azért a sok jóért, amelyben részesülnek. Üzemek, falvak, járások, községek közt folyik a nem­es versengés. A legtávolabbi ta­nyavilágból sorra érkeznek a jelentése­k: népünk szilárd egységben, hatalmas lelkesedéssel szavaz boldog, szabad jelenünk és nagyszerű jövőnk, az ötéves terv, a béke ügye mellett. A hazaszeretet ragyogó példáját mutatják üzemeink dolgozók A Simontornyan Bőrgyárban 487 dolgozó 2AR.500 forintot jegyzett. A jó nép­név első mimikát, a­­ termelés foko­zására, a jegyzési átlag növelésére ál­landósították. A legjobb népnevelők közé tartozik Papp János, aki 1000 forintot jegyzett és 28.900 forintot jegyez­tetett 45 dolgozóval. Vachter Mi­hály népnevelő példamutatóan 2000 forintot jegyzett és 28 dolgozóval 14.900 forintot jegyeztetett. A nép­A dombóvári III. Téglagyárban 25 dol­gozó 14.400 forintot jegyzett 576 fo­rintos átlaggal. Versenyre hívták a II. Téglagyárat­. Ebből a versenyből győz­tesen kerültek ki a IH- Téglagyár dol­gozói. Ku­mina Károly kemencemunkás 1200 forintot, Harasztosi János ki­hordó 1000, Kov­ács Imre kihordó pedig 800 forintot jegyzett. Példájukat követték az üzem többi dolgozói is. Az üzemek között­, folyó versenyben élre tört a dombóvári Fű­tőház 671 forintos átlaggal. Az agitá­ció­s munka mellett nagy súlyt helyez­nek az élenjárók népszerűsítésére is. A jól jegyzőket falu­­ábk­ákon és hang­szórókon keresztül népszerűsítik. A falu dolgozói is egyre jobban felzárkóznak üzemeink mögé. A járások, községek közt folyó ver­seny a mai napon új eredményeket ho­zott. A járások közt az első helyre ismét a szekszárdi járás került. A tegnapi jelentés óta több, mint 100 ezer forintos emelkedés mu­tatkozik ebben a járásban. A járás legjobb községe változatlanul Harc és Sióagárd. A jó népnevelői­un­ka nyomán állandóan emelkedik a jegyzési átlag is. A legszebb eredményt a paksi járás érte el és felküzdötte magát a máso­dik helyre, megelőzve a gyönki járást. Több, mint 200 ezer forintos emel­kedés mutatkozik a tegnapi nap óta. Ez az eredmény a jó nép­ne­velőm­un­ká­nak, valamint a járás legjobb kötzse, Dunafü­rvár és Madocsa dolgozóinak köszönhető. A dolgozó parasztok felis­­m­erték, hogy a saját jólétük biztost nevelők agitációs munkájuk alkal­mával ismertetik az üzem dolgo­zóival, hogy egy növénycserés épületet kap a Bőrgyár, amely le­hetővé teszi a termelékenység emelését és biztosít­ja a nagyobb munkalehetőséget. Ipari dolgozóink az idén jóval töb­bet és többen jegyeztek, ami mu­ta­tja a munkásosztály növekvő ön­tudat­át. egységének szilárdsága;. tását jelenti a kölcsön jegyzés magasabb összege, mind Harmadik a gyönki járás. A járás legjobb községei közé tar­tozik Hőgyész, ahol 300 forintos át­lagot értek el a mai nap folyamán. Negyedik a bonyhádi járás. A járás területén jó agitációs módszerek ala­A szekszárdi Gőgös Ignác tsz dolgozói 395 forintos átlagot értek­ el. Az istvánmajori tszcs 332 forintos jegy­zési átlagot ért el. Gyulajon a teg­napi jelentés óta a jegyzés összege a duplájára emelkedett. Lónyai Lajos tszcs-tag 400 forintot jegyzett. Habrícsek Géza, a csibráki tsz tagja 1300 forintot, Hajnal József kultak ki a népnevelők között. A népnevelők ismertetik, hogy mit kapott a község a három és ötéves tervben és mit fog kap­ni az ötéves terv végén. Váralján is jól összekapcsolják a népnevelők a jegyzési munkát a so­­ronlévő termelési feladatok elvégzé­sével. Báli István 17 holdas közép­paraszt, aki a begyűjtésben is példát mutatott, 800 forintot jegyzett. A község az első a járás területén. Ötödik helyre a dombóvári járás került. A legjobb község Szakcs, ahol 276 forintos átlagot értek el. A népnevelők jól dolgozzák fel a község eredményeit és agitációjukban jól használják fel azt. A jól jegyző gazdákat az úttörők köszöntik fel, az élenjáró gazdákat bevonják népneve­lő-munkába. Utolsó helyen változatlanul a tamási járás áll. A népnevelőmunka megjavításául már mutatkozik ugyan némi ered­mény, de ez mind kevés ahhoz, hogy a járás az élre kerüljön. Szép eredménnyel zárkózott fel Újíreg, a járás legjobb községe mögé, Ozora, ahol az átlagjegy­zés 305 forint. Tamási járás dolgozó parasztjai! Hozzátok be a lemaradást, előzzétek meg versenytársaitokat! pedig 600 forintot jegyzett­ Az alsósep­erdi állami gazdaságban Király István kocsis, háromgyermekes családapa 300 forintot, felesége pe­dig külön 100 forintot jegyzett. Be­osztották őket a népnevelő csoportba, ahol jó és eredményes munkát vé­geznek. A kölcsön­jegyzésben­ kieemelkedő eredményt értek el az építőipar dolgoz­ói. A termelőszövetkezetek és csoportok dolgozói is példamutatóan harcolnak a békéért, a magas jegyzéseken keresztül. ..v­ersenyre hívjuk a megye valamennyi községét *• Ülő Ujtreg község dolgozó parasztjai, népnevelői és a község tanácsának dolgozói elhatározták, hogy verseny­re hívjuk Tolna megye összes községeit a Második Béke kölcsönjegyzési előirányzatunk, valamint begyűjtési ter­vünk jól teljesítése érdekében. Mi, dolgozó parasztok tudjuk, mit jelent nekünk a béke és a felemelt ötéves terv. Tudjuk azt, hogy mennyi­vel könnyebb lesz nekünk, dolgozó parasztoknak, li lesz­nek különböző mezőgazdasági gépeink, amelyek a nehéz munkát leveis­zik vállunkról könnyebbé és szebbé teszik életünket a mi szép hazánkban és szabad országunkban Éppen ezért nemcsak a békekölcsön jegyzésben hív­juk versenyre a megye összes községét, hanem a begyűjtés túlteljesítésében is. Kenyérgabonával begyűjtési tervünket 14,3 százalékra teljesítettük. Vállaljuk, hogy ezt 159 szá­zalékra fokozzuk. Takarmány-gabona begyűjtési­­elven­ket 150 százalékra teljesítettük. Vállaljuk, hogy burgonya­begyűjtésünket 140 százalékra fogjuk teljesíteni, a kuko­­ricabegyű­jté­st pedig 150 százalékra teljesítjük. A mi­nisztertanács határozata szerint az őszi munkálatokat i­s előbb fejezzük be, mert tudjuk, hogy ezzel is békénket védjük, az imperialistákra mérünk újabb csapást és biz­tosítjuk jövő évi kenyerünket. Vállaljuk, hogy kukoricabegyű­jtésünket október 25-n teljesen befejezzük A kukoricaszár betakarítását ugyan, csak október 25-ig teljesen elvégezzük Az őszi árpa ve­tésünket elvégeztük, már több, mint fele zöldes, a rozs 100 százalékig el van vetve. A búza vetést október 15-re fejezzük be. Vállaljuk, hogy az őszi mélyszántást közsé­günkben november 15-ig teljes egészében befejezzük. Mindezt azért tesszük, mert szeretjük hazánkat, szabad­ságunkat, szeretjük Pártunkat és annak nagy vezérét. Rákosi elvtársat Ljireg dolgozó parasztjai nevében: UJÍREG KÖZSÉG TANÁCSA. A Bonyhádi Cipőgyár dolgozóinak levele Rákosi elvtárshoz ! Vállalták, hogy 1951-es tervüket december 18-ig teljesítik. A Bonyhádi Cipőgyár d­olgozói november 7-ére, a Nagy Okótberi For­radalom tiszteletére fogadalomtétel­­r­e­ járultak szeretett vezérünkhöz, Rákos­i elvtárrshoz, hogy azokat a vállalásokat, amelyeket tettek, való­ra fogják váltani. DRÁGA RÁKOST ELVTÁRSI Közeledik november 7-e, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ün­nepe. Ezen a napon velünk éreznek a világ minden részében élő dolgozók száz- és százmilliói. Ebből az alka­lomból mi, a Bonyhádi Cipőgyár dol­gozói is fogadalmat teszünk, hogy megvizsgáljuk egész termelési vona­lunkat, hogy több és jobb munkáva készüljünk erre a nagy napra, hogy méltó keretet adjunk a hálánk és tiszteletünk kifejezésének. A nagy forradalmi hősök emlékére mindannyian csatlakozunk a nemes mozgalomhoz és a következőket ajánl­juk fel: 1. Az 1951 es termelési tervünket globálisan és pár számban december 1- ig teljesítjük, 2. Az 1951-es termelési tervünket észleteiben és cikkenként december 31-ig maradék nélkül teljesítjük, és ezzel az 1951-es termelési tervünket 8.400 párral túlteljesítjük. 1. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 3­1 - i­k évfordulójának tiszteletére a negyedéves napi opert­­ív terveket 116 százalékban telje­­ítjük, aminek eredményekép novem­ber 7 ig 9.100 pár cipővel gyártunk nbbet. 4. Az exportra gyártott cipők ex­portátvételi arányát a minőség meg­javításával 88 százalék, illetve 79 százalékról 90 százalékra javítjuk. 5. A bőranyagok gazdaságosabb kihasználásával 155.125 forintot taka­rítunk meg a jelenlegi anyagkihasz­nálással szemben. 6. A Gazda-mozgalom további ki­­szélesítésével feldolgozunk 33 mázsa elfekvő krupponhulladékot. Ezzel mintegy 10 mázsa kruppont takarí­tunk meg 37.400 forint értékben. To­vábbá sarok­anyagoknak felhasználunk 42 mázsa bőrgyári hulladékot, amivel 20 mázsa nemes bőranyagot takarí­tunk meg. Ez további 15.000 forint megtakarítást eredményez. 7. Összhangba hozzuk az üzemré­szek termelését és megvalósítjuk a 100 százalékos együttműködést. 8. A munkafegyelem további meg­szilárdítása érdekében 10 perces moz­galmat vezetünk be. Ez abból áll, hogy a munkakezdés előtt 10 perccel minden dolgozó az üzembe érkezik és így a munkakezdés idejére a szer­számok és műszaki feltételek bizto­sítva lesznek. 9. Női munkaerők számarányát év végéig 10 százalékkal megjavítjuk. Ennek tudatában megfogadjuk azt, hogy vállalt kötelezettségünket tel­jesíteni fogjuk. Biztosíték erre forró szeretetünk Ön iránt és Pártunk iránt, amely lehetővé tette számunk­­at­t, hogy eddigi eredményeinket elérhettük és megvalósíthattuk. Bonyhádi Cipőgyár dolgozói.

Next