Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)

1951-10-09 / 235. szám

4 NAPLÓ Kormány ada­tunk megállapította az idénymunkások munkabérét Népgazdaságunk fejlődése nap­ mint nap több munkaerőt kíván, mind az iparban, mind pedig a mezőgazdaság­ban. Láthatjuk azt, hogy míg a tő­kés országokban egyre fokozódik a m­unkanélküliség, addig a népi de­mokráciákban mun­káshiány van. Világo­san láthatjuk azt is, hogy a tőkés or­szágok urai kizsákmányolok, a munkás­osztálynak és a dolgozó parasztságnak megalázkodva, vérének verejtékével éjt-nappallá téve kell dolgoznia, hogy­­a­ját magának ás cselédjának szűkös megélhetését biztosítsa a tőkésektől ka­pott alamizsnából. Nálunk, a népi demokratikus orszá­gokban nemcsak a munkanélküliség szűnik meg, de megnövekedtek a dol­gozók igényei és emelkedett az élet­­színvonal . Nálunk már a munkás sa­­ját magának dolgozik és dolgozó né­pünk kormánya gondoskodik arról, hogy mindenki munkája után megkap­ja a megérdemelt munkabérét. Kor­mányzatunk gondoskodott arról, hogy a mezőgazdasági alkalmi munkások is megkapják végzett munkájuk után ki­érdemelt járandóságukat. Ennek érde­kében határozatot hozott mint az ál­lami, mint az egyéni gazdaságokban helye­ző munkások idénymunkájának férezésében. A kukoricatörésnél az alábbi munkabéreket állapította meg, amiket mindenkor a helyi adott­ságokhoz mérten kell alkalmazni. Tö­résnél száron lefosztva a kukoricát ko­csira, vagy kupacba rakva, a szárait kivágva­­ is azt felkúpozva, valamint a behordásnál való kézimunkáért ka­­tanetrális holdanként 98.84 forint kész­pénzt és másfél mázsa kukoricát kell, hogy kapjon a dolgozó, hatósági áron. Ha a kukorica 25 mázsa felett van, a másfél mázsa helyett 2 mázsát kap a dolgozó A készpénzbérezés is a ter­més mennyisége szerint változik. A tarcsonyaszedés bére holdanként 192 forint készpénz, ha a termés eléri a 60 mázsát. Azon­kívül hatósági áron a termés 4­ szá­zaléka. Ezért, bérezési bokorvág­ást, felszedést, kocsira, vagy kupacba való rakodást és válogatást kell elvégezni. A cukorrépa leteped­ésénél ásás, fejelés, kupacolás együttes bére holdanként 120 mázsás termés esetén 285.20 forint készpénz. Ha a répának és répafejnek kocsira való felrakását is elvégzi a dolgozó, 16 kiló cukrot kap hatósági áron. A m­arsarala« együttes munkája után, ha a termés 20—25 mázsa között van, állórizsnél holdanként 270, dűlt rizsnél pedig 405 forint. Ha a szemveszteség négyzetmé­terenként 70 szemnél kisebb, 22,50 fo­rint prémiumot kap a dolgozó holdan­ként, és 8 kiló hántolt, rizst hatósági áron. A rizst cséplőmunkások 100 má­zsa után 10 kiló hántolt rizst kapnak hatósági áron a cséplési béren felül. A s­yapotsz­edésnél csőszedés gyűjtőhelyre hordással, ha a gubók súlya 3 grammnál nem több, kilónként 2.44 forint. Főszedésnél gyűjtőhelyre hordással, ha a gubók sú­lya 3 grammnál nem több, kilónként 1.47 forint, ha több. 1.10 forint. Utó­szedés gyűjtőhelyre hordással kilón­ként. 2.59 forintot. Ha több, akkor ki­lónként 1.84 forint. Ezeken a készpénz­­béreken felül minden leszedett, mázsa magvas gyapot után, 3 méter textil­­anyagot­ kapnak 50 százalékos kedvez­ményes áron. A vöröshagyma szedésénél holdan­ként­ 40 mázsás termés esetén 235.I­ forint készpénz és a felszedett hagy­ma 2 százaléka hatósági áron. A kész­pénzbérezés a termés mennyisége sze­rint váltakozik, a helyi adottságának megfelelően minden növény betakarí­tási munkálatainál. LEVELESLÁDA A gyön­ki tanulók kérelme a MAVAUT-hoz A Gyanki Általános Gimnáziumnak 16 tanulója jön minden nap a Simon­­t«mya""'Szekszárd közötti autóbussszal iskolába. A tanulók az iskolaév kez­detén­ kérték a járat jegykezelőjén ke­resztül a bérletet Még ma is van 2 tanuló (a fenti 16 közül), aki nem ka­pott bérletet. A bérlet lehetővé tenné, hogy ezeknek a tanulóknak nem kel­lene esőben, sárban kerékpárral, vagy gyalog bejárni iskolába. Csak melles­leg említem meg, hogy K­esz »hidegkút 10. Szárazd 7 kilométerre van Gyönk­től. Nem sokkal jobb azonban a bérle­tbe tanulók helyzete sem. Az elmúlt hónap alatt 6 alkalommal késtek a tanulók az első óráról. Ezekben az egetekben — mint a tanulók jelentik — lett volna hely az autóbuszon, de az­­ így nem állt meg Keszőhidegkúton, illetve Szárazd elágazásánál, vagy pe­dig a jegykezelő arra biztatta őket, majd az állomáson felveszi) azonban már csak az autóbusz hűlt helyét ta­lálják. Volt még néhány ilyen biztató ígéret, amikor véletlen szerencséjük volt, mert­ az állomási kis autóbusznak volt elég helye s az behozta őket. Ez kül­ön ,,szívessé­g”, mert az állomási autóbusz csak akkor veheti fel a bérle­tes utasokat, ha jegy­váltó utasa nin­csen. Azt is meg kell említeni, hogy Keszőhidegkút vasúállomás a falutól 3 kilométerre van. A fentiekkel kapcsolatban az iskola jelentést tett a megyei tanács okta­tási osztályának, ahonnan — szóbelileg — úgy tájékoztattak bennünket, hogy a MÁVAUT igazgatóságától kérték az ügy elintézését. Sajnos, ezt az intézkedést nem ta­pasztalt­uk éppen úgy, mint ahogy nem látjuk a Szekszárd Simontornyai já­rat gépkocsijának alapos javítását sem. Nem egyszer érkezik ez a gépko­csi 2­­3 órás késéssel Gyünkre, ami­ különösen és ismét a tanulók utazását és munkáját nehezíti meg. Ezúton szeretnénk a MÁVAUT igaz­gatóságát kérni, hathatós intézkedéssel támogassa a lemorzsolódás elleni és a tanulás jobb színvonaláért folytatott harcunkat. Kívánatra készséggel szol­gálunk — az ügy esetleges kivizsgálása érdekében — adatokkal és nevekkel. Kenderessy Tibor Gyönk. PÁRTHÍREK Értesítjük az elvtársakat, hogy a közép- és felsőfokú káderképző tauo­lyamon a Bolsevik Párt történetét és Sztálin elvtárs életrajzát tanulmányo­zó hallgatók és vezetők részére októ­ber 12-én este 7 órakor előadás lesz. Az előadás címe: Miért kell tanulmá­nyozni a Bolsevik Párt történetét? Előadó: Berki Mihályné elvtársnő, a megyei Előadó Iroda tagja. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Pártoktatók Háza. mmmmmmmmim mmmMm­­kh, KEDD, OKTÓBER 9. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: li/í. sz. All. gyógyszertár. NÉVNAP: Dénes. — IDŐ­JÁRÁSJELENTÉS: Várható időjárás kedd estig: Felhő­­átvonulások, néhány helyen eső. Mér­sékelt északkeleti, keleti szél, A hő­mérséklet délen, s keleten kissé csök­ken, a szélvédett helyeken talajmenti fagy lesz. Várható hőmérsékleti ér­tékek az ország területére kedd reg­gel 1—4, délben 11—14 fok között. — Az újdombóvári MNDSZ-szer­­vezet tagjai nagy lelkesedéssel, fá­radtságot nem ismerve kiveszik ré­szüket a békéért vívott harcban. Ezt mutatja az, hogy az őszi munkálatok és a begyűjtés kérdését összekap­csolva, a békekölcsönjegyzés sikere­s végrehajtásáért végzik a felvilágosító munkát a község dolgozó parasztjai között. A dolgozó parasztokat igye­keznek felvilágosítani arról, hogy mi­lyen nagy jelentősége van nemzetgaz­daságunk fejlődésének, ha békeköl­csönjegyzésüket túlszárnyalják. —­ Tóth Antal pápafői kulákot a dombóvári járásbíróság büntető ta­nácsa hathónapi börtönre, 1000 forint pénzbüntetésre és fele ingatlan va­gyonának elkobzására ítélte, mert eng­edély nélkül szállított 580 kiló árpát.­­ A dombóvári járásbíróság bün­tető tanácsa Nagy Sándor naki kulá­kot 6 hónapi börtönre, 1000 forint pénzbüntetésre, és 500 forint értékű vagyonának elkobzására ítélte. Míg özv. Pintér Jánosné naki kulákot pe­dig 3 hónapi börtönre és 100 forint pénzbüntetésre ítélte, mert a tejbe­­szolgáltatásukat elszabotálták és ez­által a dolgozó nép tejellátását aka­dályozták meg. A simontornyai MNDSZ 35 tagja 17 ezer forintot jegyzett Az elmúlt napokban egyre többen értették meg dolgozó parasztjaink közül, hogy a békekölcsönjegyzés a boldogabb jövő felépítésének és a hib ©a védelmének milyen fontos esz­köze, de az az eredmény, amit eddig fel tudtunk mutatni kevés, hiszen a megyék közötti versenyben az utol­sók vagyunk. MN­DSZ.szervezeteink asszonyai ezért fokozódó erővel kap­csolódtak bele­ a murdrába. a 41 cso­portnál 960 nőnevelő dolgozik. Az MNDSZ vezetőségeknél különö­sen jó jelenség a­z, hogy az asszo­nyok túlnyomó része, férjüktől füg­getlen jegyeznek, legalább 100 forin­tot­, de sok közülük 200 forintot is jegyzett. Komoly fejlődés mutatkozik a tszics.tagoknál, hogy itt, is asszo­nyok külön jegyeznek, s akiknek a munkaegysége megközelíti a férjáét, azok egy fillérrel sem akarnak keve­sebbet jegyezni, mint a férjük. Az üzemi munkásnők most is élenjár­­műfc a falusi dogozó nők elött, leg­többje egész havi fizetését jegyezte. A Bonyhádi Cipőgyárban 1­2 MNDSZ asszony 2­­.650. Simontor­­n­­án 35 MN­DSZ­-tag 17 ezer forintot jegyzett. Szeder Jenőné háztartásbeli MNDSZ.nőnevelő Sim­ontornyán 100 forintot jegyzett és 2.500 forintot, je­gyeztetett a dolgozó parasztoknál. Horda Péterk­e grábóci tszcs- és MNDSZ.tag példamutatóan 800 forin­tot jegyzett és a következőket, mon­dotta: — Többgyermekes családanya vagyok és amióta a tszcs-ben dolgo­zom, nem ismerem többé a szegény­séget, a lemondást.. Köszönetet mon­dok Rákosi elvá­rsunk, hogy a kecs­keméti beszédével rávezetett minket a helyes útra.. Mi megértettük szavát és a felemelkedés útjára léptünk. Megértettük, hogy boldog életünk egyetlen útja a szövetkezés. Ezért jegyeztem 800 forint békekölcsönt, és azért, hogy eddigi eredményeinket meg tudjuk védeni és tovább tudjuk növelni.. A bonyhádi­ „Szabad Föld“ tszcs­­ben 5 MNDSZ-asszony 1.200 forintot jegyzett, özv. László Zoltánná 7 gyermekes székely paraszt a­ssz­ony 200 forintot jegyzett és azt­ mondta: Azért jegyeztem, mert nem akarok még egyszer vándorbotot venni a ke­zembe, nyugodtan akarok élni, meg akarom védeni hazámat.­­ Bonyhád­Istvánmajori tszcs-ben Kasza György­­né könyvelő 550 ,forintos fizetéséből 1.000 forintot jegyzett és beiratkozott az MNDSZ-be, sőt ígérte, hogy édes­anyját, és a testvéreit is be fogja szervezni. — Mikor a kölcs­önt je­gyeztem — mondotta — eszembe ju­tott az­­ a szenvedés, amit a Horthy­­rendsz­erben átéltem. A gyermekeimet akarom megvédeni azoktól a szenve­désektől és tudom azt, hogy az én 1.000 forintom is csapás az imperia­listák, a háborús gyújtogatók fejére, így kívánom elősegíteni ötéves ter­vünk sikeres végrehajtását, mindan­­­ny varuk szebb, boldogabb jövőjét, a békét. Ez­z­ néhány példa is iránymutató legyen nemcsak MNDSZ­ szervezeteink tagjai, hanem a többi tömegszerveze­­tieik tagjai számára is, mert ha ugyan­ilyen példamutató munkát végeznek nemcsak a kölcsön­jegyzésben, hanem a többi munkákban is, akkor felemelt ötéves tervünket sokkal hamarabb meg tudjuk valósítani, sokkal előbb emelkedik tovább életszínvonalunk és megnyerjük a béke c­atáját, az élet csatáját. 1951 OKTOBER 9 Őszi munka a kolhozmezőkön A kolhozbiliwik dolgozói nagy é­kesedéssel fogadták a szovjet Béke­­védelm­i Bizottság teljes ülésének ha­tározatát. Mindenfelé népes gyűlése­ket tartanak, amelyeken a­­ kolhozpa­rasztok kijelentik: kivétel nélkül vala­mennyien aláírják a Béke Világtanács felhívását, s a jövőben még nagyobb lendület­tel dolgoznak a haza javáért, a békéért. — Idén fel­e annyi idő alatt végez­tük el az aratást, mint tavaly. Határ­idő előtt beadtuk a gabonát az állam­nak. Megtisztítottuk a vetőmagot. 1800 hektárnyi területet már be is vetettünk ősziekkel. Ez a mi hozzájárulásunk a béke ügyéhez — mondotta például Ma­­kunyin kolhozparaszt, a rjazani terület ,,Rohammunkás”­kolhozának békegyű­lésén. A ,,béke-aratás" acélos­­ gabonája szüntelen áradatban ömlik az állami magtárakba. A mezőgazdasági dolgo­zók ezzel is erősítik a békét. Az utóbbi napokban Ukrajna, Arménia, a Kara- Kalpak ASZSZK, a uljanevszki, bu­­harszki, ászt­raháni, rjazani, rovenszki és pinszki terület jelentette Sztálin elvtársnak, hogy törm­énybeadási ter­vét­ határidő előtt teljesítette. NAPRAFORGÓARATÁS — KOM­BÁJNOKKAL A szarat­ovi, penzai, uljanovszki, tambovi, rosztovi területen. Kazahsz­tánban, Ukrajnában és Moldáviában már folyik a napraforgó begyűjtése. Ennek a munkának az elvégzésére már széles körben felhasználják a különle­gesen átalakított kombájnokat, így például a vorosilovgrádi területen mintegy 400 ilyen kombájnt kiéltek ki a földekre a gép- és traktorállomások. Ez lehetővé teszi, hogy rövid tíz nap alatt minden veszteség nélkül betaka­rítsák az egész területről a naprafor­gótermést­. A bj­eloru­ssz kolhozparasztok meg­kezdték a makor­ka betakarítását. Mint­egy ezer hektáron már el is végezték a levéltörést. Nagyszerű termésered­ményt, értek el a polesszi „KaÜnyin"­­kolhozban. Geranym munkacsapata hektáronként közel 100 méter mázsa madorkát takarított be, AHOL HEKTÁRONKÉNT 11.600 DA­RAB CUKORRÉPÁVAL TÖBB TER­METT A TAVALYINÁL Az altáji határvidéken, a kubáni, kurzski területen és Ukrajna nagyon sok kerületében a kolhozok és szovho­­zok hozzáláttak már a cukorrépa be­takarításához. A kurszki terület sebtr­kini kerületében több, mint 30 traktor­vol­tatású répaszedőgép ment ki a föl­dekre. A gépkezelők úgy döntöttek, hogy a répatermésnek legalább 85—90 százalékát gépekkel forgatják ki a földbőy. Ukrajnában az új répas­zedő-kom­­bájnok százai dolgoznak majd ezen az őszön. Úgy tervezik, hogy géppel ta­karítják be a termés mintegy 90 szá­zal­ékát, bár a cukorrépa egész fater területe idén 25 ezer hektárral túl­szárnyalta a tavalyit. A­ számítások szerint minden egyes hektáron átlagban 11.606 darab cukorrépával több termett idén, mint­ a múlt­­ esztendőben. Bősé­ges répatermésről érkeznek jelentések a krasznodári határvidékről is. A Kilntez­­kaja faluban a ,,Bugyonnij "-kolhoz hektáronként kétszer annyi termést ta­karít be, mint tavaly. AZ ŐSZT ERDŐÜLTETÉS ELŐKÉ­SZÍTÉSE A tambovi terület kolhozai és erdő­­gazdaságai megkezdték az őszi erdőült tetés előkészítését. Készítik a vetőma­got és szántják a földet az új mentóvé­­dő erdősávok számára. Úgy tervezik, hogy idén ősszel a területen 3.500 hek­táron ültetnek új erdőt. A sztyeppés és erd­őszt­yeppés kerületekben lévő fais­kolák a term­észetátalakítás sztálini érvét megvalósító őszi munkálatok kezdete előtt több, mint 4 millió fe­nyőt, nyírfát, kőrist, jávorfát és egyéb facsemetét szállítanak. A faiskolákban az őszi vetésterületet jelentős mérték­ben megnövelik. A­z új vetésterület a múlt évinek mintegy kétszerese lesz, hogy elege­t tehessenek a megrendelé­seknek SZTAHANOVISTA BÉKEMŰSZ­A­K­OK AZ ÜZBÉG GYAPOTFÖLDEKEN Közép Ázsia köztársaságaiban, Azer­bajdzsánban, továbbá Moldáviában, va­lamint a grozneni, ogvesszai és donye­­propetrovszki­ területen tovább folytat­ják a gyapot betakarítását. Uzbeki az­­tán gé­p- és trakt­orállomásai ezer­számra kaptak új gyapoti szedergépeket. A múlt évhez viszonyítva a géppel végzett­szedés mennyiségét négy és félszeresével megnövelték- Azokon a táblákon, ahol gyapotszedő­ gépek dol­goznak majd, különleges vegyi készít­mény segítségével megkezdték a gya­potcserjék leveleinek eltávolítását- Igen sok gépkezelő, bekapcsolódva a szocialista munkaversenybe, felajánlást tesz, hogy egy idény alatt 200 tonna gyapotot takarít be. Ez kétszer annyi, mint a múlt évben elért legmagasabb teljesítmény. Az üzbég gyapottermelők ezrei kezdtek sztahánovista béke­mű­szakot a Szovjet B­ékevédelmi Bizott­ság határozatának megvitatása után. A horezm­i terület ,,Dimitrov" kolho­zának parasztjai a sztahánovista mű­szak első napjaiban kiváló eredménye­ket értek el: gyorsmódszerek alkalma­zásával három nap alatt mintegy 40 tonna válogatott gyapotot takarítottak lee és szállítottak a begyűjtőhelyekre. A szamarkandi terület ...Molotov" kol­hozának gyapotszedői, Amanova, Ko­zir­jev, Turszunov és mások jóval túl­szárnyalják a feladatot és naponta egyenként 60—70 kg. válogatott gya­potot adnak be. Azerbajdzsán udzsari kerületében ezekben a napokban számos munkacsa­pat határidő előtt fejezi be gyapotsze­­dési feladatát. Az azrebajdzsáni gya­­pottermelők is béke­műszakot kezdtek, s ennek keretében vállalták, hogy csökkentett határidő alatt veszteség nélkül betakarítják a gyapottermést. Mórágy—Váralja 4:1 (2:1) Mórágy, Vezette: Pintér. (Barátsá­gos). Váralja indítja el a labdát, egy­két percig a vendégek támadnak, de utána a mórágyi együttes magára talál és­­ szép támadásokat vezetnek, melynek gól lett a vége. A 10. percben Macihán 10 méterről a hálóba rúgja a labdát. Kezdés után újból csak Mórágy támad többet, a vendégek szórványosan vezet­nek egy-két támadást. Újból gól a 25. percben esik, Machán közelről a ka­pusba rúg és a kipattanó labdát a há­lóba sodorja, 2:0, Mórágy javára. A gól után a vendégek erősen támadnak és a 35. percben egy szabadrúgást ki­harcolnak, majd egy szép leadásból a jobbösszekötő eredményes. 2:1. Szünet után újból a vendégek tá­madnak, de Mórágy eredményes. Machán a kifutó kapust is kicselezi és egészen a hálóba viszi a labdát, 3:1. Az utolsó, győztes gólt Kasler szerzi meg, ritkán látott szép lövéssel. A gól után is Mórágy támad, de a vendégek jól védekeznek. Jók: Glöckner, Nagy (a mezőny legjobbja) Machán, Mózes, illetve Rupa, Ferenc. A Mezőgazdasági Vízépítő Vállalat fel­­­vész öntözőtelepek és mélyépítésb­en jártas kultu­rmérnököket, technikusokat. Jelentkezni lehet: Budapest, V., Mária Valéria «. 10., IV. rm. 4­?-es szoba, munkaügyi előadánál. — B. Horváth János 28 holdas fü­löpszállási kulák engedély nélkü­l szállított sertést feketézés céljából eladásra. Ezzel a dolgozó nép húsel­látását és a kétéves állattenyésztési tervünk sikeres megvalósítását akar­ta szabotálni. A megyei bíróság fej­le­b­v­v­iteli büntető tanácsa közellátás érdekét veszélyeztető bűntett miatt 6 hónapi börtön­büntetésre ítélte, mint főbüntetésre, ML­é kbüntetésként pe­dig 500 forint értékű vagyoni elég­­tételre, 500 forint pénzbüntetésre és 3 évi közügyektől való eltiltásra RÖPLABDA Ózdi ÁMG—Bonyhádi Vasas 3:1 A Vasas csapat nélkülözni veti kénye­sen a­­ legjobb játékosát és így megér­demelt vereséget szenvedett a jó képes­ségű ÁMG csapattól. ASZTALITENISZ Bonyhád—Dombóvár 9:9. Barátsá­gos. Az eredmény igazságos. NB HI. felállításáról suttogtak az elmúlt na­pokban, de előre kell bejelen­ten­nink, hogy e ,.futball!-kacsa‘‘ mese. Tehát a következő évben sem lesz NB. III. fel­állításáról szó. — A paksi járásbíróság büntetői tanácsa közérdekeit veszélyeztető bűntett miatt három hónapi börtönre és 400 forint pénzbüntetésre ítélte Tóth József bölcskei lakost, mert egy darab sertést vágott engedély nélkül, melynek húsát feketén kimérte. A MOZI MŰSORA: Szaba­d trji­ság: BICIKLITOLVAJOK. Akciós jegy érvényes! Előadások: 6 és 9 órakor. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: PaLI­NKÁS GYŰRŰT felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Szerkesztőség telefonszér­a: 22-10. Kiadóhivatal telefonszám­­a: 20-10. M. N. B. hgoszémiaszám­­ 036.571—•?(> •* Előfizetési díj: 11— In­int Pécsi Szikra nyomda Pécs, Munkácsy Mihály-ntop 10. •*. Telefon: 20-!?“. A nyomdáért felel: GARDOSI JÓZSEF,

Next