Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-07-03 / 152. szám
4 NAPLÓ Versemben alkotmányunk ünnepére Nap, mint nap szélesedik a verseny, fokozódik a lendület az • Alkotmány ünnepére készülő üizenseink között. Megyénk ipari dolgozói vállalásaik teljesítésével tesznek hitet békeszeretetük. Párt iránti ragaszkodásuk mellett. Indiák ,dolgozóink, hogy vállalásaik teljesítésével, túlteljesítésével ötéves tervünk idő előtti végrehajtásai, a szocializmus építésének meggyorsítását segítik elő. A Tatarozó Vállalat tolnai építésvezetősége dolgozói versenyre hívták a vállalat valamennyi építésvezetősége dolgozóit. Vállalták a gabonaraktárak tatarozási munkáinak határidő előtti elvégzését. 1. A szerződések szerint július 8-i határidővel befejezendő magtárakat június 30-ra, a július 15-re befejezendő magtárakat július 7-re, a határidő előtt 8 nappal fogják elvégezni. 2. Vállalják, hogy a magtárépítkezéseken 100 százalékon alul teljesítő dolgozó nem lesz. A brigádok átlagteljesítménye legalább 125 százalék lesz. 3. A selejtet 100 százalékosan lecsökkentik, tehát selejtmentes munkát fognak végezni. 4. Anyagtakarékosság terén 7 százalak anyagot takarítanak meg. 5. A gabonaraktáraknál, dolgozó brigádok egymással versenyben, fogják a munkát elvégezni. 6. Szakszerű irányítással és a dolgozók teljesítési százalékának figyelembevételével a régió és a szállítási költségeket 10 százalékkal csökkentik Orbán János párttitkár Sebnermacr Má Hon ÜB gazd. felelős Wiedemaim János ÜB term, felelős Hipp József építésvezető . A tolnai építésvezetőség dolgozóinak versenykihívását a bonyhádi dolgozók is elfogadták. Vállalták a fenti pontok szerint a munkálatok elvégzését ugyancsak 8 nappal a határidő előtt. A dombóvári építésvezetőség dolgozói is elfogadták a tolnaiak versenykihívását és módosították azokat. Vállalják: 1. A kurdi gabonaraktárnak július 15-i befejezését 20 nappal előbb fogják teljesíteni. A napi gabonaraktárnak határidő előtt 2 nappal való elvégzését. A kocsolai gabonaraktár építkezésének befejezését pedig határidő előtt három nappal. 2. Vállalják, hogy a magtárépítkezéseknél az egyes brigádok 100 százalékon alul nem teljesítenek és az átlagteljesítményt legalább 130 százaléka fogják emelni. 3. Vállalják továbbá a selejtmentes munkát, valamint 8 százalék anyag megtakarítását. Biró Elek pol. felelős Bácsi Béla ÜB-titkár Horváth Ferenc term. felelős Farkas István építésvezető A siraktornyai építésvezetőség dolgozói is lelkesen csatlakoztak a tolnaiak versenykihívásához és a magtárépítkezések munkáinak 8 nappal a határidő előtt való befejezését vállalták. 2. Vállalják, hogy a magtár építkezéseken 100 százalékon alul teljesítő nem lesz. A brigádok átlag teljesítményét 115 százalékra emelik, annak ellenére, hogy a kihívó építésvezetőség túlarányban van ellátva állványanyagokkal. 3. Vállalják a selejt 100 százalékos csökkentését, a selejtmentes munkát. •4. Vállalják az anyagtakarékosság terén 7 százalék anyagnak a megtakarítását. 5. A megtkarított anyagból 8 órai munkát fognak végezni. 6. Szakszerű irányítás mellett a régió és a szállítási költségeket 7 százalékkal csökkentik. Csömösz István VB-titkár Horváth József párt összekötő Fábián Lajos term, felelős Termel Sándor építésvezető De csatlakozott a szekszárdi építésvezetőség is a versenykihíváshoz, amely a munkák rövidebb idejű elvégzését biztosítja Alkotmányunk ünnepének tiszteletére, ígérik, azon lesznek, hogy ebben a versenyben a maguk részéről is kivívják az elismerést, hogy a jobb és gyorsabb termeléssel is segítsék ötéves tervünk végrehajtását. A DOLGOZÓK VÁLASZA . . . Mi, a Tolna megyei MEZŐKER Vállalat dolgozói, akik a szocialista kereskedelem kiépítésén fáradozunk, hogy minden becsületes dolgozónak biztosítsuk az asztalára a szükséges gyümölcs- és zöldségféleségeket — szeretnénk ököllel lesújtani az aljas Összeesküvő kémbandára, akik tönkre akarták tenni a mi verejtékes munkánk gyümölcsét és vérbe akarták borítani a dolgozók hazáját. Jaj lett volna a dolgozóknak, ha tervük sikerült volna. Pártunk, államunk ébersége leleplezte aljas terveiket. Államunk vaskézzel sújtott, le a belső bitangokra. Mi az ő tetteikre, azt válaszoljuk, hogy még fokozottabb éberséggel őrködünk eredményeink felett, és nagyobb teljesítménnyel visszük győzelemre ötéves tervünket. A III. negyedévre 110 ezer forint anyagtakarékossági összeget vállalunk, hogy még jobb harcosai legyünk a nagy Sztálin elvtárs által vezetett béketábornak, amelynek magyarországi vezetője Rákosi elvtársi TOLNA MEGYEI MEZŐKER VÁLLALAT DOLGOZÓI“ KEDD, JULIUS 0 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR, 11/1. sz.. Áll. gyógyszertár, NÉVNAP: Kornél. — IDŐJÁRAT JELENTÉS: várható időjárás kedd estig. Változó felhőzet, egy-két helyen kisebb eső lehet. Mérsékelt északnyugati, északi szél. A hőmérséklet kissé emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: Kedden reggel 11—14 délben, 25—28 fok között. — A paksi járási tanács a gyönki járási tanács versenykihívását elfogadta, s az alábbi szempontok szerint követi. Az aratást július 20-ra teljes egészében befejezik. Augusztus 15-ig a tarlóbanlást, július 30-ig a másodvetést befejezik. A cséplést augusztus 20-ig 100 százalékig fejezik be Augusztus 15-ig a búza, rozs, árpa, zab begyüjtését 105 százalékban teljesítik. Szeptember 5-én megkezdik a rozsvetést és a búza alászántását. A bonyhádi járásban nagy lelkesedéssel készítik elő a dolgozók : kultúrotthonokat, hogy az ifjúságnak meglegyen a szórakozása és kulturális vonalon is tudják magukat fejleszeni . A sióagárdi Béke termelőszövetkezeti csoport az ősziárpa cséplése már befejező. A termelőszövetkezeti csoport 10 hold földről több mint 151 mázsa őszi árpáé, takarított be. A csoport a cséplőgéptől teljesítette az őszi árpa beadását és 33 mázsa helyett 30 mázsát adott be. Lövei György, a Magyar Nemze Bank volt szakszervezeti titkára 4.200 forintot sikkasztott el. Sikkasztás bűntette miatt a szekszárdi járásbíróság büntető tanácsa Köves Györgyöt másfélévi börtönbüntetésre és 3 évi közügyektől való eltiltásra ítélte. Az ügyész az ítélet ellen súlyosbításért fellebbezett. — Barsai József 38 holdas sióagárdi kulák 2.000 négyszögöl lucernáját lekaszálta és annak a betakarítását elszabotálta. A szabotáló kulákot az ügyészség előzetes letartóztatásba helyezte. — Jóliás János 40 holdas faddi kulák aratás cséplési szabotálásra hizlalta Báli András dolgozó parasztot. A felbujtó kulák ellen a szekszárdi járási tanács megindította az eljárást. — A tamási MNDSZ csoport tagjai vállalták, hogy az Alkotmány ünnepére, augusztus 20-ra Miklósváron egy új MNDSZ-csoportot fognak alakítani, hogy a dolgozó parasztasszonyok is könnyebben részt tudjanak venni a társadalmi munkában. — Pál Ferenc simontornyai lakos, volt mészáros mester. 7 darab borjút vágott engedély nélkül és azt feketén kimérte. A szekszárdi járásbíróság büntetőtanácsa közellátás érdekét veszélyeztető bűntett miatt 2 évi börtönbüntetésre és 5 évi közügyektől való eltiltásra ítél te. „MI TANULÁSSAL ÉPÍTJÜK JÖVŐNKET Vidám a gyermekek élete a szekszárdi József Attila gyermekotthonban ..Az egyik árvaházban, amelyet egy kanadai apácarend a Szeplőtelen Fogantatásról elnevezett misszió tartott fenn, az 1950 januárja és 1951 februárja között befogadott kétezerszázhuszonhat kisgyermek közül csupán negyvenyolc maradt életben. Az életbenmaradottakat is testileg súyosan leromolva találták, csontjaik csaknem átütötték a bőrüket. A kisgyermekek vékony, szennyes rongyokba voltak burkolva. TestükörMetűk hemzsegnek és moszkitócsípések borították arcukat." (A Kínai Tájékoztató Iroda cikkéből.) Vidám nevetés Hallatszik az udvarról, amint belépünk a szekszárdi József Attila gyermekotthon területére. Amint közeledünk a gyermeksereg felé, virágos úton megyünk végig, amelyet a gyermekek gondoznak. Rózsa, segíti és egyéb illatos virág száz színével teszi még otthonosabbá ezt az épületet, ahol árvák és sokgyermekes családok gyermekei laknak. Délelőtt 11 óra van. A szünidőben szórakozhatnak az otthon növendékei tippen fürdenek. Megtudtuk, hogy a felszabadulás előtt ezt a be’tanmedencét csak nagyritkán használat, fürdésk Mo J pedig hetenként kétszer-háromszor cserélik benne a vizet. így egy alkalommal 70-80 hektoliter vizet vezetnek bele. Bőven jut idő a sportolásra is a gyermekotthonban. Ezt is használják. Mindenki sportol. Nemrégen rekord-kísérlet volt itt, ami igen kellemes meglepetéseket hozott. Déli Júlla távolugrásból 406, Tóth György helyből távolugrásban 272 cm-t ért el. Mindenütt rend van. A hálószobában éppen úgy, mint kint az udvaron, vagy a folyosón. Friss, ötletes dekoráció minden látogatót meglep. Ifjúságunk feladatára is figyelmeztet egyik felirat: „Mi a tanulással építjük jövőnketEnnek a feladatnak eleget lettek a gyermekotthon növendékei is. Sok közöttük a 'jeles. A gyermekei [UNK] között nagy a pajtási fegyelem, eh', de mégis valami kisebb vétséget követ el valamelyik, azt az ifjúsági tanács elé állja a fiatalság. Az ifjúsági tanács nagy tekintélynek örvend. Céh Júlia elmondja, hogy Kazinci Erzsébetet egy ízben kiközösítettük a tűrhető magatartási osztályzatáért. A következőben már jó érdemjegyet kapott. Azóta sétíli társait, együtt játszik, együtt, tanul a többi társával. A szórakozás és a tanulás mellett azonban dolgoznak is a növendékek. A konyhakertet, ők gondozzák, de ki kövezték a fürdőmedencebe nívóké is, mert a síkos, nyirkos földön könnyen elvágódhattak volna. Szép ‘i, Micsurin-kertjük is. Innen borsót, karfiolt, zödbabot vittek a konyhára a fiatalok. Amíg körüljárjuk az otthonukat, elkészült az ebéd. Megszólalt a villany csengő. A gyermekek hamar kezetmostak, egy-egy mozgalmi dalt elénekeltek és bementek az ebédlőbe Hús, tészta, főzelék váltogatja egymást az étlapon. Reggel kávé, vagy tea várja a növendékeket. Ebéd után kötelező pihenő van. Ilyenkor a rádiót is bekapcsolják és zene mellett pihenik ki a délelőtti tanulásban, játékban szerzett fáradtságaikat. Mielőtt, azonban pihenni mennének megkérdezzük tőlük, mit hallgatnak a rádióban? A 33 torokba’ a legkülönbözőbb műsorok címei törnek ki, de egyben azonban megegyeznek: az U’ jíisági adásokat szeretik legjobban. S amint elindultam az otthontól, elgondolkoztam: vajjon miért nem nevelik így ott túl, a lökések országában a gyermekeket? Miért nem nevelik vidámmá, boldoggá őket? Nem maradt válaszolatlan a kérdésem: nekik a tőke, a haszon kell ... . még egy: gyűlölik a szabad embert, mert az boldog, őket pedig a haszon, amelyet a dolgozók millióinak véréből szereznek, őrültté teszi. Gyűlölet, hajsza az ő életük, a miénk pedig boldog reménységes. 1961 JULIUS 5 Tolna legyőzte Simontornyat, döntetlen a Bonyhád—0. Lokomotív és a Máza—Bétaszék mérkőzés A labdarúgóbajnokság tavaszi utolsó fordulója sem maradt meglepetés nélkül. A szeszélyes tolnai csapat szolgáltatta a meglepetést, amely szép játék után tartalékosan is maga alá gyűrte a simontornyai Kőrösöket. A Bonyhád—D. Lokomotív totómérkőzés döntetlen eredményt hozott, de a bátaszéki Lokomotív is döntetlent ért el a mázai bányászokkal szemben. A többi mérkőzésen az esélyesek győztek, kivéve a Szecs—Dunaföldvár mérkőzést, ahol biztosan győzött a vendégcsapat és a nyárra ezzel a győzelmével birtokba vette a 3. helyet. A szekszárdi helyi rangadó szép játék után az Építők biztos győzelmét hozta és mivel a Bonyhád—D: Lokomotív mérkőzés eldöntetlen eredménnyel végződött, így az Építők birtokolja nyáron át a 4. helyet. Nagymányok csak a második félidőben tette győzelmét fölényessé Dombóváron. Paks pedig biztosan szerezte meg a mérkőzés 2 pontját a sereghajtó faddiak ellenében. A tabellán Paks, Meteor és Bátaszék egyaránt 11—11 ponttal áll, Decsnek 10 pontja van és pillanatnyilag úgy látszik, hogy" e 4 csapat közül kerül ki Fadd másik két kieső társa.. Részletes eredmények: Bonyhád—D. Lokomotív 1:1, Sz. Építők— Sz. Meteor 3:1, Nagymányok—D. Postás 6:0, Solna-Simontornya 4:1, Máza —Bátaszék 1:1, Paks —Fadd 7:0, Dunaföldvár—Decs 4:1. A Will. forduló után a tabella állása a következő:1.Nagybányok IS 111 0 02:16 35 a Simon tornya is 132 3 5S:24 2S 3.Dunaföldvár IS 112 5 3533 24 4 Sz. Építők IS 104 4 44:*’2 14 3.D. Lokomotív IS 0 5 ■( 60:55 23 6.Bon lád IS 1)3 32:54 21 *.1 Ollrt 180 0 0 •12(21? S.• D. Postás IS ti 0to 56:55 16 <).Máza 186 210 41:43 14 Rossz pályán közepes eredmények a megyei Hiúsági férfi és női atlétikai bajnokságokon Az MTSB szombat-vasárnap, Bonyhádon, a Vasas pályáján rendezte a megye 1951. évi férfi és női ifjúsági bajnokságait. A laza pálya igen nagy feladat elé állította a versenyzőket és az elért eredményeket igen károsan befolyásolta. Az eredmények közül ki kell emelnünk Győrffi és Szíve 140 cm es magasugróeredményét, Szüle 4.73-as távolugrását és 13 mp-es gátfutó eredményét. a versenyen a szekszárdi fiúk és leányok szerepeltek legjobban, de megállták helyüket a többiek is. A szekszárdi versenyzőkön kívül bonyhádiak, paksiak, tamásiak és gyönkiek vettek részt. Az egyes verseny s^mokban szépszámú induló volt, annak ellenére, hogy a verseny kései időpontja nem kedvező sem az ipari tanuló, sem a többi tanulóifjúságnak. A verseny eredményei: 1. FIUK: 100 m síkfutás: 1. Szűcs Sz. 12, 2. Varga Sz. 12.1. 200 m síkfutás: 1. Varga Sz. 25.8, 2. Mendei Sz. 25.9. 400 m síkfutás: 1. Hum P. 61.5, 2. Kunczer Sz 61.7. 800 m síkfutás: 1. Rosenberg T. 2:24.2, 2. Beck B. 2:25.2. 2000 m síkfutás: 1. Steitz Gy 6:50.6, 2. Rosenberg T. 6:54.4, 3. Nagy Sz. 6:56.2. 200 m gát: 1. Varga Sz. 29.4 Súlylökés: 1. Zág B. 10.22, 2. Lukács Sz. 9.89. Diszkoszvetés: 1. Lukács Sz. 28.60, 2. Zág B. 26.20. Gerelyvetés: 1. Zág B. 40.65, 2. Lukács Sz. 33.18. Kalapácsvetés: 1. Zág B 28.83, 2. Kótai B. 20.45. Távolugrás: 1. Menyhei P. 576 cm, 2. Farmos Sz. 574 cm. Magasugrás: 1. Gítel 160 cm, 2. Cser Sz. 160 cm. Hármasugrás: 1. Szűcs Sz. 12.05 2. Joó Sz. 11.92 (mindketten Szekszárd), ötpróba: 1 Zág B 1711 pont, 2. Lukács Sz. 1643 pont. 4x100 m váltó: 1. Paks 527, 2 Tamási* 529. 4x400 m váltó: 1. Szekszárd 4:04, 2. Tamási 4:08.3. 3 Paks 4:12.4. NŐK: 100 m síkfutás: 1. Szüle Sz. 13.9. 2. Baka Sz 14.6. 3. Szabó Sz. 1.5:1. 200 m síkfutás: 1 Szüle Sz. 302. 2. Kovács T. 32.2. 3 Szentpéteri 33 2. 300 m síkfutás: 1. Idei Sz. 2:48.8. 2. Dombai T. 2:51.4. 3. Táncos T. 3:02-3. 80 m gát: 1. Szüle 13.2. Szüle Ágnes egyedül tu'va érte el a laza pályán különösen jónak mondható idejét. Súlylökés: 1. Györffy Sz. 8.62, 2. Balogh T. 752, 3. Baka Sz. 7.46. Diszkoszvetés: 1. Györffy Sz. 25.92, 2. Balogh 23.80 (Tamási) 3. Baka Sz. 23.07. Gerelyvetés: Györffy Sz. 24.77, 2. Balogh, Tamási, 24.35, 3. Idei Sz. 22.58. Az ellenszél nagyon zavarta a dobókat. Magasugrás: 1. Györffy Sz M0 cm, 2. Szüle Sz. 140 cm, 3. Idei Sz. 130 cm. Hárompróba: 1. Szüle Sz. 112 pont, 2. Györffy Sz. 110 pont, 3. Baka Sz. 92 pont. 4x100 m váltófutás: 1. Szekszárd (Baka, Györffy, Idei, Szüle) 60.2, 2 Tamási 62, 3. Paks 65.9. Távolugrás: 1. Szüle Sz 4.73, 2 Baka Sz. 4.48. 3 Szabó T. 4.19. A bajnoki verseny lezajlása után Lépő László, az MTSB elnöke osztotta ki a díjakat a bajnokoknak és a helyezetteknek. fi megyei röplabda bajnokságot a Dózsa SK nyerte Az 1951. rki megyei röplabda bajnokságot a szekszárdi Dózsa SK .július hó 2-án a Dózsa-pályán rendezte meg. A benevezett csapatok reggel 9 órakor a rendezőkar kíséretével vonultak fel a pályára. A legnagyobb küzdelmet a Szekszárdi Vörös Meteor és a Simontornyai Vörös Lobogó közi mérkőzés hozta, a második helyért, melyet végü il a Vörös Meteor szép játékkal nyert meg. • A szereplő csapatok közül kitűnt a Simontornyai Vörös Lobogó, mely fiatalokból áll és a legutolsó szereplésük óta nagyon szépen fejlődtek. A szekszárdi Dózsa most is bebizonytota, hogy a megye legjobb csapata és szettveszteség nélkül nyerte meg mérkőzéseit. Eredmények: Szekszárdi Dózsa — Simontornyai Bőrgyár 3:0, Tolnai Vörös Lobogó—Dombóvári Téglagyár 3:1 Simontornyai Bőrgyár—Dombóvári Téglagyár 3:0. Szekszárdi Vörös Meteor—Simontornyai Bőrgyár 3:1. Szekszárdi Dózsa—Szekszárdi Vörös Meteor 3:0. Szekszárdi Dózsa—Tolnai Vörös Lobogó 3:0. Szekszárdi Vörös Meteor—Tolnai Vörös Lobogó 3:0. ■Sz. Dózsa—Dombóvári légiagyár 3:0. Simontornyai Bőrgyár—Tolnai Vörös Lobogó 3:0, Sz. Vörös Meteor— Dombóvári Téglagyár 3:0. BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Szekszárdi Dózsa 8 pont 2. Szekszárdi Vörös Meteor 6 pont ,3. Simontornyai Bőrgyár 4 pont 4. Tolnai Vörös Lobogó 2 porti 5. Dombóvári Téglagyár 0 pont HALLOTTUK, hogy a tamási labdarúgócsapat már most megkezdte készülődéseit az őszi bajnokságra és a szekszárdi Dózsát barátságos mérkőzésen 5:1 arányban lelépte. A tamásiak eredményét emeliaz a körülmény, hogy edzőmérkőzésen a Dózsa már mind a két szekszárdi csapatot legyőzte, hogy Schmidt Építők játékos: a MTSB 1 hétre tiltotta el a játéktól hogy ifj. Szeder János dunaföldvári játékos, akit két egymásután következő vasárnap a kiállítás sorsára jutott, 1 havi eltiltást kapott, hogy a megyei bajnokság két élcsapatának edzője a tavaszi forduló után egyesületet változtat. — Sükösdi Mihály bálai lakos az állami erdőből nagyobb mennyiségű fát lopott és azt feketén akarta értékesíteni. A szekszárdi járásbíróság büntető tanácsa a közellátást veszélyeztető bűntett miatt 4 havi börtönre, 200 forint pénzbüntetésre és a bűnjel elkobzására ítélte, NAGY KÜZDELMEK A MEGYEI SAKKBAJNOKSÁGOKON Vasárnap folytatódtak a megyei sakkbajnokság küzdelmei. Már csak Sánta áll pontveszteség nélkül, ő azonban mindössze 4 játszmát játszott, ebből azonban 2 függőben van. A szerzett pontok tekintetében Dömötör György és Tóth áll legjobban egyarán 4 ponttal. Tóth 5 játszmából, György és Dömötör balból szerzett eddig 4 pontot és pillanatnyilag úgy látszik, hogy a bajnoki cím sorsa is közöttük fog eldőlni. A megye sakktábora,nagy érdeklődéssel tekint, a verseny Mi és várja az egyes bajnoki napok eredményeit. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztős GÁL PÁL Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Szerkesztőség telefonszáma: 82-1A Kiadóhivatal Mefonszámai 20-10 M, N, B. Egyszámla szám: «36071.-A8 »* Előfizetési díj» ba»i ti— forlaL Pécs. AJunk.iesy MHuSlytpc# iQ. rh. Pécr.i Szikra O obrD Telefon; 30 űr. A aj emuiéért félti: GARDOSJ JóZSEf.