Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-08-03 / 179. szám
4 Új lendületet ad a Zománcgyár művezetőinek munkájában is a minisztertanács határozata A Bonyhádi Zománcgyár műszaki vezetői, művezetői és csoportvezetői a vállalat vezetőségével közösen megvitatták a minisztertanács határozatát, amely a művezetők jogait és kötelesedést szabja meg. Az értekezletért Gyopár Ferenc sztahanovista műszaki vezető elmondotta: a határozat megjelenése előtt nem látták a művezetők a feladataikat, nem tudták, mik a jogaik, mik a kötelességeik. Voltak olyanok, akik egy-egy részlet feladatban elmerültek, mások csupán a munkakiadásra szorítkoztak, de voltak olyanok, is, akik az adminisztrációban merültek el és nem tudtak közvetlenül, eredményesen bekapcsolódni a termelés irányításába. A határozat pontosan megjelöli a művezetők feladatait a szocialista munkaversenyben. A művezető kötelessége a versenyeredmények kiértékelése, a vállalások teljesítésének ellenőrzése, a munkamódszerátadási mozgalom megszervezése, az újítómozgalom támogatása. Utána ismertette a jogokat és részleteiben is megállapodtak a legsürgősebb tennivalók végrehajtásában. Számos hozzászólás üdvözölte a határozatot, számos művezető munkáját segíti, teszi eredményessé a minisztertanács határozata, amely egyben a művezetők (mesterek) megbecsülését is jelenti. Költő István sztahanovista művezető is örömmel üdvözli a jogokat és kötelességeket ismertető határozatot. — A művezető — mondotta — a műhelyében nem tudta biztosítani a munkafolyamatot, mert a felsőbb vezetéstől, sőt egyes műszaki munkavállalótól is, a gyártásra vonatkozó ellentétes utasításokat kapott. Helyesnek tartom — folytatta, — hogy az üzemen belül induljon verseny a legjobb művezető címért. A szakma legjobb művezetője címért folyó versenyben párosversenyre hívom fiáden Alajost, a budafoki zománcgyár művezetőjét. A művezetők elfogadták Nagy Ferenc vállalatvezető javaslatát: ismertetik az üzem dolgozóival a művezetők jogait és kötelességeit, hogy segítséget nyújtsanak a művezetőknek. Az értekezlet lelkes hangulata, a minisztertanács gondoskodása biztosíték arra, hogy a művezetők jó munkájukkal sikeresen hozzájárulnak a terv teljesítéséért vívott harc eredményességéhez. A tanácsok híres Tamási község dolgozó parasztsága az elmúlt héten a behordást 80 százalékban elvégezte, ugyancsak 80 százalékban elvégezte a zab aratását is. A cséplés gyors ütemben halad előre. A cséplőgép-brigádok egymással versenyben végzik a munkát. Till György munkacsapata 119, Balaska Lajos munkacsapata pedig 111 százalékban teljesítette tervét. A terménybegyüjtés együtt halad a csépléssel. A dolgozó parasztság igyekszik a beadási kötelezettségét minél előbb már a cséplőgéptől beszállítani, valamint felesleges gabonáját is. A dolgozó parasztok közül élenjárnak Berta Józsefné 3 holdas dolgozó parasztasszony 798, Bedő István 3 holdas dolgozó paraszt 561, Fábián Istvánná 2 holdas dolgozó parasztasszony 317, Bangó József 3 holdas dolgozó paraszt 311, Szabó Ferenc 2 holdas dolgozó paraszt 672 és Horgos Ferenc 4 holdas dolgozó paraszt 320 százalékban teljesítenék példamutatóan beadási kötelezettségüket. Éberen ügyelnek az olyan kulákcíra, mint Szíjártó József, akik beszolgáltatási kötelezettségüket vontatottan, késedelmesen akarják teljesíteni. Szíjártó József kulák szénabeadási kötelezettségét sem teljesítette. Vagy H. Szabó János, aki már elcsépelt, de beadási kötelezettségét még nem teljesítette. Kandi István kulák elcsépelt 14 mázsa kenyérgabonát, vetőmag és fejadagszükséglete 9 mázsa és eddig csak 81 kilogramm kenyérgabonát szállított be. A tamási dolgozó parasztok már nem hallgatnak a kulák suttogó propagandájára, nem állnak befolyásuk alatt, hanem amint a fenti példák is mutatják, beadási kötelezettségüket, a cséplőgéptől teljesítik. Meg kell ja Tilani a népnevelő agitációs munkát a teveli községi tanácsnál. A községben nem halad jól a tarlóhántás sem. A körülöttük lévő községekben ezen a téren csak úgy, mint a tojás- és baromfibegyűjtésben is, előrehaladtak már. Ez a kettő tulajdonképpen összefügg, mert az, aki nem műveli meg okszerűen a földjét, nem termeli a legtöbbet, amit csak lehet, nem is tud eleget tenni kötelezettségeinek. Elrettentő példaként kell még jelentésükből idéznünk a következőket: •Ugyancsak lassan halad a másodvetés is. Soha nem volt ilyen kedvezmény adva a parasztságnak, hogy minden gondját magára vállalta volna az állam és legtöbben mégsem kamatoztatják ezt. Több, mint egy hete áll a földművesszövetkezetben jónéhány mázsa különböző vetőmag, mint például tarlórépa, siló-kukorica, rövid tenyészidejű kukorica, hajdina és ezeknek csak egy kisebb részét vitték el." Itt,, ezen a téren a mulasztás jelei mutatkoznak, mert más helyeken a dolgozó parasztok még inkább növelik másodvetés területeket, nemhogy még az előirányzatot sem vetik el. Sürgősen meg kell javítani itt is a felvilágosító munkát. Két éves állattenyésztési tervünk sikere érdekében mindent el kell követni, hogy ezek a magvak hasznosítva legyenek. LEVELEZŐINK ÍRJÁK! • Én a ’terménybeadási kötelezettségemet 214 százalékra teljesítettem. Ennek indító oka az, hogy a kormányzatunk által kiadott rendelkezés alapján, melyet nagyon igazságosnak tartok, a beadási kötelezettségen felül beadott 1,C‘: vételi jegyre mázsánként 75 forintos vásárlási utalványt kapot. Ezért elhatároztam, hogy a még fennmaradt feleslegemet is leadom vételi jegyre, így több pénzt kapok gyors terménybeadási jutalomként és ezzel id. Bence Józsefet is utolérem, kivel versenyben állok és beadási kötelezettségét 392 százalékra teljesítette. Révai András szedresi dolgozó paraszt. IN * Az aratást befejeztük időben, most folynak a cséplési munkálatok, én is már részben elcsépeltem és a géptől a szövetkezeti gyüjtőhelyre vittem gabonámat. Eddigi kötelezettségemet 800 százalékra teljesítetem. De ennél az eredménynél nem állok meg, hanem mihelyt az egész gabonáinál elcsépel<TMi, még 100—150 százalékra fogom tutieljesíteni beadási kötelezettségem. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesző: GÁL PÁL Felsős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Szerkesztőség» telefonszéma: 22-11i Kindólimfilal ú lefons/finio • 2010 MN 0. hirvszámmná/min: OSft 571 —ts >■ |.’..'Keleti flip linvt 11 _ Iniini Pécs, Munkácsy MisihIisch 10. sz. Pécsi Sikrs nvninila Telefon: 20-27 A nyomdári deli GAKDOSI JOZSEP. Én, mint MDP-tag, és földművesszövetkezeti tag ezáltal köszönöm meg a szabadságomat magam és családom nevében. Ezáltal akarom segíteni az ötéves népgazdasági tervünk idő előtti sikeres befejezését. Mindezt azért is teszem, mert a „C“-re beadott gabona mázsája után 75 forintos ruhavásárla si ualványt kapok és vásárolok a jól teljesítők részére kiutalt anyagokból. * Adorján István medinai dolgozó paraszt. SZ METEOR—ÖCSÉNY 5:0 (1:0). Őcsény, vezette: Babits. Az öcsényi csapat csak az első félidőben India egyensúlyozóvá tenni a mérkőzést. Mindkét oldalon ötletes és gyors támadások fújnak, de a csatársorok gólképtesennek bizonyulnak. A SZ. Meteor szerzi meg a félidő egyetlen gólját Major révén. A szünet után mindkét csapat erősen rákapcsol, de az őcsényiek nem bírják erővel és Major 8, Eszterbauer 1 gólt ér el. Végeredményben a Sz. Meteor megérdemelten nyeri meg a mérkőzést. BÍRÁLATI Mindkét csapat sportszerűen viselkedett. A nagyszámú küzdérség sok ötletes támadásban gyönyörködhetett. A Meteor kezd formába jönni és minden remény megvan arra, hogy az őszi mérkőzéseit meg fogja nyerni, Őcsény is kezd magára találni. n RPh a PÉNTEK, AUGUSZTUS 3 ÜGYELETES GYÓGYSZER 4R. U/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: Ágoston. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás péntek estig: Ma mérsékelt, keleti, délkeleti széllel kevés felhőzet, száraz idő, holnap a változó felhőzet, néhány helyen záporeső, zivatar lehet. A Dunántúlon a szél már délnyugati, nyugati lett, a meleg nyugaton északon kissé mérséklődik, másutt tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek az ország 'erüiésére, péntek reggel:16—19- délben és nyugaton 26—29, másutt 29—32 fok között. — Özv. Tóbiás Gézánné szekszárdi lakos a munkahelyén 2231 forintot elsikkasztott. A szekszárdi járásbíróság büntető tanácsa sikkasztásért 4 hónapi börtönbüntetésre, 3 évi közügyektől való eltiltásra és 300 forint pénzbüntetésre ítélte. — Pfeifer Jenő 5 holdas lengyeli dolgozó paraszt a beszolgáltatásban lemaradt dolgozó társainak példát mutatva a cséplőgéptől a földművesszövetkezet raktárába szállította a beadásra szükséges kenyérgabonáját, így a beadási kötelezettségét a cséplőgép alól 400 százalékra teljesítette. — NÖSS György szekszárdi lakos, cséplőgéptulajdonos gépjétől a beérkezett cséplőgép eredménylapokon feltüntetett mennyiség feltűnően kevés búza átlagtermést mutatott. Ennek kivizsgálására kiszállt a körzeti cséplési ellenőr és a begyűjtési csoport vezetője. A kivizsgálás során feketecséplést állapítottak meg. A cséplőgépet azonnal leállították, a cséplőgép tulajdonos és az ellenőrje ellen megindították az eljárást. . . Dárdai János 26 holdas mözsi kulák 125 darab tojás beszolgáltatási kötelezettségének nem tett eleget. Így akarta szabotálni az idei begyűjtésünk sikeres végrehajtását. A beszolgáltatást szabotáló kulák ellen a rendőrség megindította az eljárást. — Bolyos József paksi lakos egy darab borjút vágott engedély nélkül, amelynek húsát feketén kimérte. A paksi járásbíróság büntető tanácsa közellátás érdekeit veszélyeztető bűntett miatt 5 hónapi börtönre és 600 forint pénzbüntetésre ítélte. 1951 'AUGUSZTUS 3 Hogyan lehetne megyénkben az atlétikát kifejleszteni ? Minden sportembernek tudni kell, hogy a sportolás alapja az atlétika. Legyen valaki valamilyen sportágban kiváló, azt annak köszönheti, hogy atlétikával is foglalkozott. Megyénk fiataljainak az atlétika tetszik, s mondhatjuk, azt, hogy Tolna megye már több kiváló atlétát adott az utóbbi időben. Itt megemítjük a legutóbb kiválóan szereplő Nádasdi (Názer) és Szüle Ágnes ■ Pioestiben elért eredményeit távol- és hármasugrásban, illetve a 80 méteres gátfutásban. Ugyancsak megyénk szülötte Dörnyei Európa legjobb, százas futói között a 7.—8. helyet foglalja el. Felvetődik most a kérdés, hogyan lehetni az atlétikát, az egész megyénkben megszerettetni, hogyan lehetne a kiváló atlétákat a nagy tömegből felszínre hozni. Az MHK sportmozgalom lehetőséget ad mindenkinek, hogy, kedve szerint, egyes sportágakban versenyezhessen. Ezután lehetőséget kellene adni azoknak a sportolóknak akik a legjobb eredményt elérték, hogy tovább folytassák a versenyzést. Ezért volna fontos, hogy egyik község a másik községet 4—-5 versenyszámban kihívja versenyre. Minden egyes versenyszámban községenként. 3—3 versenyző képviselné községét. Továbbá a járásokat Területileg 3~~4 részre bontanák fel. Az egyes részlegek, amelyhez 4—5 község tartozik, versenyen döntenék el, hogy kik kerülnek be a járási versenybe. A járási versenyek 1-“HL - helyezettjei a megyei versenyen mérnék össze erejüket, így megyénk hat járásában 24 körzet lenne. Hat versenyszámban és számonként 3—3 versenyzővel több, mint 450 atlétát mozgatnánk meg. a verseny férfiaknak és nőknek volna kiírva, így 900 atléta készülne a versenyekre. Természetesen az úttörőkről sem szabad megfeledkeznünk, s így további 900 versenyzőt tarthatnánk nyilván. Az 1800 versenyzőből sok jó sportolót tudnánk kiemelni évenként. Természetesen szükség van segítségre. Ezt a segítséget, csakis a községi tanácsok tudják megadni. Továbbá szükség van szakoktatókra, akik maguk is ismerik a sport jelentőségét, és a szakszerű tanításban részesítik az ifjakat. Fontos továbbá a versenyek idő pontja. Talán mondhatjuk azt, hogy döntő jelentőségűek. A versenyek időpontja tavasz és kora ősz. I Itt felhívjuk a megyei TSB-t, hogy kezdeményezze az atlétikai versenyeket. Dolgozza ki a beosztásokat és a járási TSB-k segítségével kezdjen hozzá a terv kidolgozásához, hogy még most, őszkor kezdje meg munkáját minden község fiatalja, ; j Tolnai Vörös Lobogó—Bonyhádi Vörös Lobogó 12:1 (9:8] A mérkőzés előtt rövid ünnepség keretében a Bonyhádi Vörös Lobogó zászlót ajándékoz a Tolnai Vörös Lobogónak, amit a tolnaiak virágcsokorral viszonoznak. A mérkőzés kezdetén azonnal a tolnaiak támadtak és az első 5 percben 6 góllal terhelik a bonyhádiak hálóját. A továbbiakban a bonyhádiak sikeresebben verik vissza az ellenfél támadásait, azt azonban mégsem tudják megakadályozni, hogy jól játszó, tolnai, csatársor újabb a 3 góllal terhelje kapujukat. A szünet után azonnal a bonyhádiak lépnek fel támadóan és a harmadik percben Bács révén gólt érnek el. Ezután újból a tolnaiak ostromolnak, de a bonyhádi védelem Romossal az élen. jól védekezik. Ebben a játékidőben a tolnai csapat újabb három góljával beállítja a végeredményt. A tolnai csapatból Szauter I. gólképességével, Szauler II. fáradhatatlanságával, Isgum I. küzdőképességével és Rubold nagyszerű védéseivel tűnt ki. A többiek is a megszokott jó játékukkal elősegítették csapatuk győzelmét. A bonyhádi csapatból Ramost kell kiemelni, aki a II. félidőben a tolnaiak lövéseit egymás után tette ártalmatlanná. A csatársorból a fiatal Bács lelkes játéka dicsérhető, aki csapatának tiszteletcsólját is dobta. A bonyhádi csapaton általában a fejlődést lehetett észrevenni. A bonyhádi együttes még sok kellemes percet fog szerezni a sportszerűen viselkedő közönségének. Az úszószámokban a következő eredmények születtek: 331/s gyermekhát : 1, Szerény II,f Tolna 31.4, 2. Bács Bonyhád 36.6 , 66/3 fiú gyors: 1. Berek Tolna 50.— 2. Haidinger Bonyhád 54.4, 3. Kovács Bonyhád 54.8. 33'/s leány pillangó: 1. Hermann II, Tolna 26.8, 2. Engel Bonyhád 30.—. 66:0 ifi pillangó: 1. Sáth Tolna 52.2 2. Jeney Bonyhád 58.—. 3x33:1$ fiú váltó: 1. Bonyhád csapata 1:24.6, 2. Tolna I. 1:25.— 3. Tolna leánycsapata 1:25.4. 60*/s ifi hát: 1. Gyöngyös Tolna 50.8, 2. Romos Bonyhád 57.2, 662/3 fiú pillangó: 1. Bács Bonyhád 58.2, 2. Potyondi Tolna 58.4, 3. Gaál Bonyhád 58.8. 665/s ifi gyors: 1.—2. Vida Tona, Romos Bonyhád 47.2, 3. Isgum II. Tolna 47.4. 100 m fiú mell: 1. Csurgai Tolna 1:35.2, 2. Ezer Tolna 1:37.—, 3. Berkner Bonyhád 1:42.— 331/s úttörő mell: 1. Bolvári Tolna 30.—, 2. Rauch Bonyhád 32.—, 3. Keszthelyi Tolna 32.4. 331/$ gyermek gyors: 1. Szörényi II. Tolna 24.8 2. Szerény I. Tolna 25.4, 3. Laki Bonyhád 25.8. 33V.1 leány mell: 1. Tomecskó Tolna 29.6, 2. Hideg Tolna 31.2, 3. Kerényi Tolna 32.5. 4x330 fiú vegyes valló: 1. Tolna 1:40.~, 2. Bonyhád II. 1:46.—, 3. Bonyhád II. 1:54.— 66 1$ leány mell: 1. Takács Tolna 1:0.3, 2. Hermann Tolna 110.—, 3. Dekkert Bonyhád 1:14.—. 4x330 ifi vegyes vádló: 1. Tolna I. 1:31.8. 2. Bonyhád 1:37.—, 3. Tolna II. 1:41.6. MINÉL TÖBB TANULÓT IPAR A szocializmus építéséhez az új szakmunkások százezreire van szükség. Ezt a létszámot csak úgy tudjuk biztosítani, ha a fiatalok tízezreit mozgósítjuk az ipari szakmunkák elsajátítására. Ipari tanulónak lenni kitiitelest jelent. Vasiparban, építőiparban, bányászatban jelentkező fiatalok rövid időn belül szakmunkásokként vehetnek részt abban a hatalmas munkában, amelynek eredményeként, az ötéves terv folyamán hazánk a vas és acél országává válik. A múltban az Linas“ sorsa nyomorúságos volt. ,,Szakképzésem azzal kezdődött, hogy roskadásig megrakott kocsit húzott és azzal folytatódott, hogy a mester kisgyerekét dajkálja. Takarított és tűrte a pofonokat, ami rendszeresen megvolt. A tanuló idejét szándékosan húzták, nyújtották, mert az inas ingyenes munkaerőt jelentett a műhelyben.A Bányában dolgozni a múltban életveszélyes volt. A „bányabárók“ legaljasabbul kizsákmányolták a föld mélyében dolgozóival. De ezekért a példákért nem kell a múltba tekinteni, mert most ugyanaz van az imperialisták országában, mint nálunk volt a felszabadulás előtt. A felszabadító Szovjet Hadsereg győzelme nyomán hazánkban ezeknek a kizsákmányolásoknak vége szakad. Az inas sorsában is gyökeres változást hoztak. Az inas név helyett büszke iparostanulú • nevet kaptak a fiatalok. A döntő azonban az, hogy életük is megváltozott ugyanúgy, mint a dolgozóké. Az igazi fordulat azonban csak a múlt év elején következett be. A minisztertanács határozatával, amely leszállította az ipari tanulók képzési idejét és célul tűzte ki a szakmunkásképzés színvonalának emelését. Az iparostanulók tisztességes fizetést kapnak, évi 28 napi fizetett szabadságot. Tanuló műhelyeket kapnak és egészséges otthonokat, szabadságuk alatt pedig a legszebb üdülőhelyeken nyaralnak az iparostanulók. A 3 éves tervben 50 millió forintot fordítottak erre a célra. Az ötéves terv első évében már 70 millió forintot fordítottak az iparos tanulók ellátására. Hasankban ma már legfőbb érték az ember. A bányában, építkezésnél, gyárban, a nehéz fizikai munkát egyre nagyobb mértékben a gépek végzik. A gépek építői és irányítói pedig az országunk legmegbecsültebb dolgozói, hírnév és elismerés övezi őket. Az ötéves terv felemelésével hozott határozat megnövekedett feladatok elé állítja az ország valamennyi dolgozóját, így a fiatalokat is. Kiutatságunk már számtalanszor bebizonyította, hogy képes a reá váró feladatokat megoldani és a nehézségekkel harcolni a termelés emelkedéséért. Most újból a fiatalokhoz fordulunk, hogy jelentkezzenek fiúklányok ipari tanulónak, valamennyi szakma elsajátítására. Fiatalok mutassátok meg, hogy méltók vagytok Pártunk bizalmára, követitek a hősi Komszomol példáját. Soraitokkal erősítsétek a harcokban edzett munkásosztályunk táborát. Munkátokkal ti is járuljatok hozzá békés szocialista építésünk, ötéves tervünk győzelméhez. A MOZI MŰSORA; Szabad Ifjúság: ÖTSZÁZASOK, Akci jejry érvényes! Előadások vására 4» illniépnap tél 5, fel 7, fel 9. Hétköznap: fel ~l tél 9 órakor. Önt is érdekli, hogy a TOTO augusztusban is rendez tárgy-nyeremény sorsolást A heti nyereményeken és vigaszdíjon felül 3 forint 30 fillérért MOTORKERÉKPÁRT, VARRÓGÉPET KERÉKPÁRT, RÁDIÓT, MÁRKÁS FÉNYKÉPEZŐGÉPET és számos egyéb értékes tárgyat is nyerhet. Húzás: augusztus 29-én.