Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-08-15 / 189. szám
TOIIMAI NAPLÓ VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJE A MAI SZAMBAN: Hat évvel ezelőtt szabadította fel Koreát a Szovjet Hadsereg (2. o.) — A III. Világifjúsági Találkozó Hírei (2. o.) — Az amerikai és Ussiamanista csapatok koreai gaztetteinek kivizsgálására alakított nemzetközi nőbizottság jelentése (2. o.) — Népnevelő-értekezletek elé (3. o.) — Udvariban is szélesítsék ki a versenymozgalmat (3. r>.) — A várszegi Uj Életnek van a legszebb gyapotja a környéken (4. o )l LNAMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGA NA VIII. ÉVFOLYAM, 180. SZÁM ARA 50 FILLÉR SZERDA, 1951 AUGUSZTUS 15 szakszervezeti taggyűlések feladatai „A taggyűlés a legjobb formája annak, hogy fokozzuk a szakszervezeti tagság aktivizálását, növeljük a népgazdasági terv teljesítésével és túlteljesítésével kapcsolatos felelősséget,.., kiszélesítsük a társadalmi munkások, szakszervezeti aktívák minél kiterjedtebb hálózatát“ — állapítja meg a SZOT elnöksége a szakszervezeti taggyűlések jelentőségéről. Az egész ország területén, így ‘j Tolna megyében is augusztus 13 éss IS között szakszervezeti taggyűlések lesznek az üzemekben. Úgy kell megszervezni ezeket a taggyűléseket, hogy ezzel is segítsük Pártunk politikájának megvalósítását, erősítsük a szakszervezeti demokráciáát, ezzel is hozzájáruljunk ahhoz, hogy a szakszervezetek teljesíthessék azokat a nagy feladatokat, amelyek ötéves tervünk sikeres végrehajtásában reájuk várnak. A taggyűléseken a szakszervezetek feladatait vitatják meg a dolgozók, a munkafegyelem megszilárdítása és a takarékossági tömegmozgalom megszervezése terén. Megvitatják az eszel kapcsolatos feladatokat, megállapítják a legsürgősebb tennivalóikat. Megvitatják továbbá azt is, hogyan segíti a szakszervezet a takarékossági mozgalom kifejlesztését, mit kell tenni annak fokozása érdekében. Ugyanakkor megtárgyalják azt is dolgozóink a taggyűlésein, mennyit tettek a szakszervezetek az augusztus 20-i verseny sikere érdekében, hogy segítették lelő a verseny fokozását, a kampányszerűség kiküszöbölését. Ezek mind olyan kérdések, amelyek a dolgozók legszélesebb tömegeit közvetlenül érintik. Üzemi bizottságainkra, azok széles aktívahálózataira vár tehát a feladat, hogy ezeken a taggyűléseken a dolgozók minél nagyobb létszámmal jelenjenek meg. Az ő feladatuk úgy előkészíteni a taggyűléseket, hogy a dolgozók minél több és értékes javaslatot tegyenek a szakszervezeti munka és a munkaffegyelem megjavítására. A bizalmiakra vár az a feladat, hogy minden dolgozót mozgósítsanak a taggyűlésekre. Első és döntő feladat, hogy minden egyes bizalmi egyéniseg, beszélgessen csoportja tagjaival.* Az elmúlt hónapban megtartott tc%%gyűlések példái alapján bebizonyosodott, hogy csak ott sikerültek jól a taggyűlések, ahol a bizalmiak egyéni beszélgetésben vitatták meg a dolgozókkal a felmerült kérdéseket. Győzzék meg a bizalmiak dolgozó társaikat arról, hogy minél több javaslatot tesznek, annál inkább megjavul a jövőben a szakszervezeti munka, annál szilárdabb lesz a munkafegyelem, annál szélesebb a takarékossági mozgalom. A műszaki dolgozókat is mozgósítanunk kell a taggyűlésekre. Oda kell hatni, hogy a műszaki vezetőség is rámutasson úgy a saját, mint az ÜB hiányosságaira. Ahhoz azonban, hogy minél több dolgozó szólaljon fel, az szükséges, hogy az előadók jól készítsék elő a beszámolókat. A taggyűléseket műhelyenként (osztályonként) és műszakonként kell megtartani. Kerüljék az üzemi bizotságok azt, hogy egy-két napra zsúfolják össze a taggyűléseket, vegyék figyelembe, hogy egy teljes hét áll rendelkezésükre. Az első napon megtartott taggyűléseken jelenjenek meg azoknak a műhelyeknek titkárai és előadói, ahol a taggyűléseket a későbbi napokban tartják meg, hogy azok, levonva a tapasztalatokat, időben kiküszöbölhessék az esetleges hiányosságokat. A taggyűlésen ki kell kérni a dolgozók véleményét és irányt kell venni arra, hogy a felvetett javaslatok meg is legyenek valósítva. A dolgozók építő,, segítő bírálatának meghallgatása, az elmondott hiányosságok kiküszöbölése, a javaslatok megvalósítása: ez a szakszervezeti demokrácia jelentős része. De foglalkozni kell mindezeken kívül jelentős mértékben a munkaverseny kiszélesítésével, az ötéves terv megnövekedett feladatai végrehajtásával, az alkotmány ünnepének jelentőségével is. Nagy súlyt kell fektetniük az előadóknak arra, hogy megmagyarázzák, érthetően megvilágítsák Pártunk II. kongresszusának határozatait és azok végrehajtására, a békeharc fokozására mozgósítsanak. A munkafegyelem megszilárdítása mellett a selejtcsökkentés, az önköltségcsökkentés is jelentős részét foglalja el a taggyűlés beszámolójának. Ismertetni kell az üzemi bizottságoknak a taggyűléseken a mulasztások, késések helytelenségét, a kétlakiságból eredő lazaságok káros voltát, valamint a fokozott takarékosság jelentőségét, ezzel kapcsolatban a dolgozók, a szakszervezeti aktívák feladatát. A szakszervezetek feladata a dolgozókat a Párt köré tömöríteni, mozgósítani őket a népgazdasági tervek teljesítésére és túlteljesítésére, a szocializmus felépítésére, népünk anyagi és kulturális felemelésére, a béke megvédésére, a békefront magyarországi szakaszának megszilárdítására. Ez mellett az alkotmány ünnepének eredményekben gazdag versenyét tovább fokozni az egész tervévre, az ötéves terv sikere érdekében. J Beleeshet község élest halad a cséplésben és a begyűjtésben Berecska dolgozó parasztsága másodiknak fejezte be a megyében az aratást. Másodiknak jelentették, hogy „sikerre vittük a békearatás nagy csatáját“. A község dolgozó parasztjai a behordási munkálatokban is élen jártak. Most a cséplést is az elsők között fejezték be megyénkben. Hétfőn délelőtt bejelentették, hogy elvégezték a cséplést. .Jól halad a begyűjtés is Briecskin. Rozsbegyűjtési tervüket a hétfő délelőtti jelentések alapján 87 százalékra, rozsbegyűjtési tervüket 140 százalékra, árpabegyűjtési tervüket 78 százalékra, zabbegyűjtési tervüket pedig 56 százalékra teljesítették. A paksi megelőzte a gyönki járást. A gyönki járásban lassan halad a begyűjtés. Egy héttel ezelőtt sikerült az első helyre felvergődnie. Ezt a helyet azonban nem tudta megtartani, mert a tamási járás lehagyta. Azóta fokozatosan esik lefelé a járások közötti versenyben. A begyűjtésben való elalvásnak az lett az eredménye, hogy még a paksi járás is megelőzte, amely eddig mindig az utolsók között kullogott. Az élen továbbra is a tamási járás halad, nemcsak tervének a százalékos teljesítésénél, hanem az 1—1 nap alatt begyűjtött gabona mennyisége terén is. A második helyen a bonyhádi járás halad. A szekszárdi járás az utóbbi napokban csatlakozott a csigabrigád tagjaihoz, amelynek szervezője a dombóvári járás és Szekszárd város volt. A községek közötti versenyben továbbra is élen halad Belecska, amelynek már csak egykél nagyobb erőbevetésre van szüksége, hogy alkotmányunk ünnepére 100 százalékra, vagy azon felül teljesíthesse begyűjtési tervét. Jól halad a begyűjtés Hőgyészen is. Búzabegyüjtési tervüket 73 százalékra, rozsbegyűjtési tervüket 103 százalékra, árpabegyűjtési tervüket 69 százalékra, zabbegyűjtési tervüket pedig 24 százalékra teljesítették a hétfői jelentések alapján. Miszla község dolgozó parasztjai is kezdenek felzárkózni az élenjárók mögé. Ki akarják javítani azt a csorbát, amit tavaly ejtettek népgazdaságunkon azzal, hogy csk részben tettek eleget bedási kötelezettségüknek. Búzabegyűjtési tervüket 50 százalékra, rozsbegyűjtési tervüket 80 százalékra, árpabegyűjtési tervüket pedig 08 százalékra teljesítették. Ugyanakkor lemaradás mutatkozik a tőle pár kilométerre lévő Udvari községben. Ez éles cáfolata az olyan hangoknak, mint amilyenek Udvariban is felütötték a fejüket, hogy ,,nem termett és ezért nem lehet teljesíteni.“ Mi szilán sem volt kedvezőbb az időjárás, mint Udvariban és éppen ezért a teljesítésre a lehetőségek mindkét községben egyenlők. Amint az eredmények mutatják, a misztai dolgozó parasztok sokkal jobban átérzik, hogy a hegyűjtési kötelezettségük teljesítésével a békét védik és ötéves tervünk sikerét, segítik pin. Misztán számos olyan becsületes dolgozó paraszt van, mint Zubor János, aki 30,2 kiló beadási kötelezettsége helyett 930 kilót adott be. A szekszárdi járásban a búzabegyűjtésben továbbra is Bátaszék vezet 78 százalékos eredményével. Második Mözs 58,9 százalékos, harmadik Várdomb 47.3 százalékos eredményével. A leggyengébb Medina 58.9 százalékos búzabegyűjtési eredményével, a hétfői jelentések alapján. A rozsdegyüjtésnél Dees község vezet 270 százalékos tervfeljesílésével. Várdomb és Sárpilás községek is 200 százalékon felül teljesítették rozsbegyűjtési tervüket. A paksi járásban újabb kimagasló eredmények születtek a dolgozó parasztok között a beadási kötelezettségük teljesítésénél. Szabó Gábor ötholdas gerjeni lakos például a 230 kilogramm beadási kötelezettsége helyett 31,16 mászát adott be és ezzel 157ítt százalékra teljesítette kötelezettségét. G. Mező Benő 2 holdas gerjeni dolgozó paraszt is kitett magáért. A 69 ■ kilogramm beadási kötelezettsége helyett 850 kilogramm kenyérgabonát adott be és így 1220 százalékon felül teljesítette beadási kötelezettségét. Előre a minisztertanács zászlajáért El?ncfurttil diadalmas útján az Alkotmányi Hét Már az első nap is kimagasló eredményeket hozott. Ezzel bizonyítják be dolgozóink szeretetüket Pártunk éa> Rákosi elvtárs iránt. Az eddigi eretelmények is nagyok voltak, de ezen az, héten minden dolgozó túl akarja szárnyalni őket. Hatalmas a verseny lelndülete. Az üzemek, válladolgozói kimagasló leredményekkel köszöntötték az Alkotmányi Hetet. Az összes vállalások értéke 32.000 forint volt, amit a mai napon túlteljesítettek 35? ezer 177 forint értékben. A fiatalok sem maradnak le a versenyben. Az ő vállalásuk értéke 6.208 forint volt, teljesítettek 8.408 forint értékben. A vállalások túlteljesítésével, a versenylendület fokozásával ellátok dolgozói soha nem látott versenykedve bizonyítja, hogy a Párt szerető gondoskodását, az alkotmány megteremtését nem felejtették el. Minden üzem, minden dolgozó küzd, harcol, hogy a magyar nép megbecsülését, a minisztertanács zászlaját elnyerjék. érték a Fatelítő dolgozói, hogy üzemük átlagteljesítménye 125 százalékra emelkedett. Kimagasló eredményt ért el Kővári Józsefné kistalpfa-kirakó 176, Gyugyi Mária kistalpfa-kirakó 170, Vörös Róbert talpfakirakó 165, Keczell Lajos talpfakirakó 160, Péter Mária kistalpfa kirakó 158 százalékos teljesítménnyel. Ezek az eredmények is bizonyítják, hogy a Fatelítő dolgozói komolyan veszik a Pártnak adott szavukat és minden lehetőséget felhasználva, valóra is váltják. Az üzem dolgozóinak több, mint 90 százaléka tett felajánlást, amit túlnyomó részben már teljesítettek. Az eredmények állandó növekedése biztosítja a dolgozók tervének sikeres teljesítését, az alkotmány méltó megünneplését. A beindult Alkotmányi Hét első napjaiban az eredmények lavinaszerű gyorsasággal születnek. A verseny magasan lobogó lángját újabb ezrek és újabb eredmények táplálják. Hirdetik, hogy mindapjunk nevelője, a Párt segítségével és irányításával, megvalósítjuk ötéves tervünket, felépítjük a szocializmust. A Dombóvári Faíelítő Vállalat ----------------------------------------- TEK! Kimagasló eredményekkel köszöntötték az első vasutasnapot Bátaszék vasutas dolgozói ünnepélyes keretek közt zajlott le országszerte az első vasutasnap. A vasutas dolgozók soha nem látott felajánlásokkal készültek erre a napra. Az augusztus 12i felajánlásukat egybekapcsolva az alkotmány ünnepére tett felajánlásokkal harcolnak a jobb eredmények eléréséért. A bátaszéki vasútállomás dolgozói is nagy lendülettel kapcsolódtak be ezekbe a felajánlásokba. A dolgozók 10 százaléka megtette felajánlását, a termelés emelésére. Kommunista példamutatással jártak élen a vállalások teljesítésében a sztahánovisták. Pásti József forgalmi szolgálattevő vállalását 104 százalékban, Pécsi Mátyás tolatásváltó vezető 111, Kővári János váltókezelő 109 százalékban teljesítették vállalásaikat. A vállalások teljesítésében szorosan felzárkózik Lévai István mozdonykísérő is. A gépek gyors kezelését 106 százalékban teljesítette. Alig van egy két hónapja a vasútállomásnál Komáromi István vonatvezető, de máris jó eredménnyel köszöntötte a vasutasnapot. Az óránkénti átlagos menet 16,8 kilométeres vállalását 110 százalékban teljesítette. Eredménye állandó fokozásában a sztahanovisták munkamódszerát adással segítik. De a versenyben nem maradnak le a pártonkívüliek sem. Nagy István vonatvezető a múlt hónapban Sárbogárdról induló vonattal Nagydorogra szóló egykocsira a kományú árut a vonat ottartózkodása alatt csoportjával kirakta és a kocsit ugyanazzal a vonattal hozta Szekszárdra, ahol a kocsit megrakták a tartózkodási idő alatt és továbbszállították az árut, hogy minél előbb a fogyasztókhoz érjen. A fűtóhás dolgozói is jó eredményekkel köszöntötték a vasutasnapot. A fűtőház legutóbbi havi tervét 107 százalékban teljesítette. 90 tonna szenet takarítottak meg, ami értékben 12.600 forint. Műhelymegtakarítás 5754 forint, egyéb megtakarítás 3728 forint. Kimagasló eredményt ért el Janottka Lajos lakatos, 270 százalékot teljesített. A mellette tanuló Bencze Konrád DISZ-fiatalnak boldogan adja át tapasztalatait. Szorosan felzárkózik Ferda Mihály mozdonyszerelő is, aki 187 százalékot teljesített. Szép ünnepség zajlott le a báta- széki vasutas dolgozók között. Szombaton este a szekszárdi rendőrzenekar köszöntötte a vasútállomás dolgozóit. Vasárnap reggel zenés ébresztő köszöntötte a vasutas dolgozókat. Később megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét. Utána nagygyűlést tartottak a bátaszéki sportpályán, ahol kitüntették Csiszár Lajos sztahánovistát, aki a Mára- -Szászvár—Nagykanizsa útvonalon 7,4 tonna szenet takarított meg. Ezért kiérdemelte a sztahánovist oklevelet és a sztahanovista érmet. Este pedig műsoros est köszöntötte a vasútállomás és az összes bátaszéki dolgozókat. A műsoros est folyamán a bátaszéki vasutasdalárda megkapta a falusi kultúrverseny jutalmául a serleget. De az eredményeikkel nem elégszenek meg a bátaszéki vasutas dolgozók, hanem tovább fokozzák eredményeiket. Még jobb politikai felvilágosító munkával és az újabb felajánlások teljesítésével harcolnak az alkotmányunk méltó megünnepléséért. Gépálomá süink versenyben Naponta 1500 beteg tetesét biztosítja az idén felépülő tápentelei rendelőintézet Dunapentele újabb büszkesége lesz a még az idén felépülő nagy rendelőintézet. A háromemeletes,T-alakú épületben minden szakrendelés helyet kap. A rendelő épülete körül parkot létesítenek. A csaknem hatmillió forintos beruházással épülő új rendelőintézet hazánk egyik legkorszerűbb és legjobban berendezett egészségügyi intézete lesz, ahol naponta 1500 beteg felülvizsgálatát és kezelését biztosítják.