Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-08-28 / 199. szám
4 „A szocialista verseny célja az eredmények rohamos növelése“ — de nem ez tapasztalható a Tamási-Iregszemcse közötti párosversenyben Talmási és Iregszemcse köcs-ügek régi versenytársak. Már a tavaszi munkák megkezdése óta versenyben állnak egymással. A verseny pontjai kiterjednek a begyűjtésre is. Ennek a»• verseny-mozgalomnak tehát serkentőleg •«dlene hatni a begyűjtés ütemének fokozására. Az eredmények fokozódását csak az a verseny segíti elő, amelyeket rendszeresen értékelnek és konkréten meghatározzák a feladatokat. Jamási és Iregszemcse versenyéből azonban ezek az igen fontos tényezők hiányoznak. Eddig mindössze egyszer volt a bizottság egyik községből a másikba megnézni a verseny állását. Azóta mintha nem is volna verseny a két község között. Mindegyik községben megelégszik a tanács azzal, hogy ..a járás úgyis értékeli a községek verseny állását."Pedig ha a versenybizottságok rendszeresen megnéznék a másik községben az eredményeket, megnéznék, hogy milyen módszereket alkalmaznak a begyűjtés szorgalmazásában, .Sokkal nagyobb lenne mindkét községben az eredmény, így egymás tapasztalatain okulva eredményesebben tudnának harcolni a begyűjtés sikeréért. Hogyan legyen meg az olyan versenymozgalomnak az eredménye, amikor a tamási tanácsnál mindössze annyit tudnak, hogy Jégszemcse körülbelül 8—9. helyen áll a járási versenyben." Azt azonban már nem tudják, hogy milyen fegyverekkel harcolnak a begyűjtés sikeréért. Ugyanilyen keveset tud az iregszemcsei tanács is, a tamásiak begyűjtéséről. A tamási tanács elnöke, Kardos Ferenc elvtárs, azt állítja, hogy ,,mi mindent megteszünk a begyűjtés sikeréért". Az igaz, hogy a tamási tanács harcol a begyűjtés sikeréért. Nem használják fel azonban azt a fegyvert, a versenymozgalmat, a bevgyűjtés szorgalmazásánál, amivel még nagyobb eredményt tudnának előírni. Azt látja Kardos elvtárs is, hogy helytelen nem értékelni a versenyt, de mégis belenyugszik abba, mint mondja is: ,,Egy ember, az csak egy ember és nem tud mindent megtenni." Az igaz, hogy ,,egy ember, az, csak egy ember",de nem is a tanácselnöknek a feladata a versenyt értékelni, hanem a versenybizottságé. Arról azonban a tanácsnak, személy szerint a tanácselnöknek kell gondoskodnia, hogy legyen egy jól működő versenybizottság, aki rendszerben kiértékeli községek közötti párosverseny állását és ugyanakkor a gazdák párosversenyét is. A községben mintegy 300 gazda áll egymással párosversenyben. Ezeknek a versenyeknek azonban csak akkor lesz meg az eredménye, ha rendszeresen kiértékelik, kik vezetnek a versenyben és milyen változások álltak be. A tamási tanács, de ugyanúgy az iregszemcsei tanács is, sürgősen számolja fel ezt a súlyos mulasztását. Gondoskodjanak aktív versenybizottságról és ezáltal érjék el, hogy a verseny ne csak papíron, hanem a valóságban is meglegyen. Az egészséges versenymozgalom nagyban elősegíti a községben a ,,C" gabona begyűjtését is. Jó példa erre Magyarkeszi, ahol 2 gazda egymással versenyzett, hogy ki tud több gabonát ,,C" jegyre beadni. A verseny eredménye az lett, hogy mindkét gazda többszáz százalékra teljesítette beadási kötelezettségét és mindketten csaknem 1040 forint értékű ruhavásárlási utalványt kaptak. Tanácsaink jó munkája nyomán... Moss községben a cséplést augusztus 11én befejezték. A cséplőmunkások időt és fáradtságot nem kímélve, végezték munkájukat, mert tudatában voltak annak, hogy minél hamarabb csépelnek el és kerül a termény a begyűjtők elvre, annál hamarabb tudják tervük teljesítésével elősegíteni a szocializmus építését Eddigi begyűjtési tervüket globálisan 53,4 százalékban teljesítették, mellyel járási viszonylatban az első helyen állnak és megkapták a járási vándorzsázlót. Kötelességüknek tartják, hogy a beadási kötelezettség további teljesítésével megtartsák ezt a zászlót. A község dolgozó parasztsága látva a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit, mindjobban magáévá teszi ezt és belép a már meglévő termelőszövetkezetbe, vagy pedig új csoportot alakít. Eddig a már meglévő tsz 17 családdal gyarapodott, alakult egy I-es típusú csoport és alakulóban van még két I es típusú csoport is. Várdomb község dolgozó paasztjai is tudják, hogy a törvényes beadási kötelezettség teljesítése mellett hazafias kötelessége minden becsületes dolgozó parasztnak C-vételi jegyre leadni feleslegét. Tudják, hogy a túlteljesítés a mi szabad országunkban százszorosán kamatozik az egyénnek. A begyűjtés során újabb eredmények születtek, többek között özv. Juhász Ferencné 4 holdas dolgozó paraszt az elmúlt héten teljesítette beadását és ezzel eleget tett a törvénynek. De itt nem állt meg, hanem 833 kiló gabonát adott be a vételi jegyre, hogy bebizonyítsa hazaszeretetét és harcos békeakaratát. Ezzel kivívta magának az első helyet a községben. A Szovjetunióban járt kisérleti beszámolója után új teríti előcsoport alakult Bátaszéken Bátaszéken nagy volt az érdeklődés, hogy a Szovjetunióban járt parasztküldötteink mivel tértek haza, mit láttak, mit tapasztaltak. Vasárnap este körülbelül 209 dolgozó paraszt gyűlt össze a kultúrotthonban, ahol Kertész János faddi küldött elmondotta élményeit, tapasztalatait. Parasztságunk ezen a gyűlésen nagy segítséghez jutott. Ennek és a népnevelők felvilágosító munkájának hatására 21 cve megalakult a termelő csoport, mely a Vörös Csillag nevet vete fel. Nagy jelentőségű volt a Szovjetunió élenjáró mezőgazdaságának ismertetése Bátaszéken, mert a már korábban alakuló Lojde Istvánná előkészítő bizottsága is átalakult csoporttá. Nem szabad azonban lebecsülni azt a tényt, hogy Kovács Sándor dolgozó paraszt fáradozása sem hiábavaló, mert csoportját erősíteni és megalakítani szándékozik. Itt nagy segítséget ad a helyi tanács is. A termelőcsoportok szervezése mellett párhuzamosan halad a cséplés és begyűjtés is. Cséplőmunkásaink nagy igyekezettel végzik munkájukat, mely a befejezés előtt áll. Munkásaink átérzik annak fontosságát, hogy mielőbb befejezzék a cséplést és ezzel lehetővé teszik azt, hogy dolgozó népünk asztalára kerüljön a jól kiérdemelt munka után az új kenyér. Vállalták, hogy vasárnap is,sőt augusztus 20-án, alkotmányunk ünnepén is dolgoznak. Nem látta azonban helyesen a helyzetet Varga Erzsébet cséplőgépellenőr, mert hétfőn reggel nem jelent meg a gépnél és csak amikor érte mentek, akkor jött ki. Délután önkényesen, minden bejelentés nélkül a munkában álló gépet otthagyta. A helyi tanács a kartársnőt leváltotta és kivizsgálja, hogy Varga Erzsébet miért viszonyul így a dolgozó néphez, mi az oka annak, hogy saját maga ellensége is. Mámarosi László Bálaszók. NAPLÓ KEDD, AUGUSZTUS 28 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR (1/1. sz. Alt. gyógyszerár. NÉVNAP: Ágoston. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS) Várható időjárás kedd estig: Nyugat felöl felhőátvonulások, zápor, zivatar. Mérsékelt, déli, majd megélénkülő délnyugati szél. A hőmérséklet nyugaton csökken. Várható hőmérsékleti értékei: az ország területére: reggel 16— 18, délben nyugaton 22—25, keleten 21—29 fok. — Kilián Mihály sióagárdi 26 holdas kulák a cséplés előtt 10 kéve árpát lakására szállított és állataival megetette. A kulák ezzel akarta a begyűjtést, népgazdaságunkat megkárosítani. A szekszárdi járásbíróság büntető tanácsa a köz érdekeit veszélyeztető büntett miat 3 hónapi börönbüntetésre, 2 évi közügyektől való eltiltásra és 800 forint pénzbüntetésre ítélte. — Surf Lajos lápafői 52 holdas kulák pincéjében «Hálózott több mázsa lisztet, zsírt, sót és cukrot, amit feketén akart értékesíteni. A dombóvári járásbíróság bűnöző tanácsa közellátás érdekét veszélyeztető bűntett miatt 13 hónapi börtönre, 2000 forint pénzbüntetésre ítélte. Lőrinc Lászlóné őcsényi lakos, az őcsényi 3. számú bolt kezelője elsikkasztott 400 forint értékű árut és az üzletet olyan hanyagul kezelte, hogy a kivizsgálás során mintegy 7.003 forint hiány volt. A szekszárdi járásbíróság büntető tanácsa közvagyon megsértése miatt 6 hónapi börtönre és 300 forint pénzbüntetésre ítélte. — Sári Ferenc őcsényi lakos U10 liter borbeszolgáltatási kötelezettségét késedelmesen teljesítete.A szekszárdi járásbíróság bünető tanácsa közellátás érdekét veszélyeztető bűntett miatt 3 hónapi börtönre és 600 forin pénzbüntetésre ítélte. trend nélkül tanúi halok a szekftzHrdi állattenyésztési technikumban A Szovjetunió dicsőséges hadserege 1945-ben felszabadította hazánkat a fasiszta elnyomás alól. Ezzel soha nem látott tanulási és fejlődési lehetőség nyílott meg a dolgozók és fiatalok előtt. Én is ennek a szabadságnak köszönhetem azt, hogy ma nyugodtan és gond nélkül tanulhatok a szekszárdi állattenyésztési technikumban. 1949 őszén iratkoztam be a Szekszárd-palántép tisztai mezőgazdasági gimnáziumba. Iskolánk rövid idő után állattenyésztési technikummá szerveződött át. Ma már minden hallgató tudja, hogy a technikum célja és feladata, hogy megfelelően képzelt szakembereket állítson a mezőgazdaság egyes üzemágaiba. Ezt csakis úgy lehet elérni, hogy az elméleti oktatást szorosan összekapcsoljuk a gyakorlati munkával, már a techn kumban. Ez a kérdés minden technikumban megoldható, mert kapcsolatban áll valamennyi egy így lan gazdasággal, amely minden kérdésből segíti a technikumot, így a nyáron is négyhetes gazdasági gyakorlaton tünk részt, ahol a mezőgazdaság minden ágában do’p> -Imik. Alkalmunk volt elsajátítani a különböző munkafogásokat, melyeket az életben használni fogunk. Különösen az üzemszervezést, a mezőgazdasági munkák megszervezését kell jól elsajátítatni. Üzemi gyakorlatunk alatt jó eredmények is születtek. Például a répa mélykapálásánál elértem 155 százalékot, gyapot kupolásban 140 150 százalékot és szőlő permetezésben pedig 250 százalék volt a teljesítményem. Ezt az eredményt annak köszönhetem, hogy a munkaidőt jól kihasználtam és az elméleti tudást összekapcsoltam a gyakorlati munkával. A jó eredmény Hoz a szocialista munkaverseny is hozzájárult. A brigádon belül csapat- és egyéni verseny folyt. A verseny jobb és több munkára sarkallt bennünket. Voltak is kimagasló eredmények, egy újítással több tanulói ár sem 400 százalékot, egyik meg 417 százalékot ért el a borsónyű vésben Ezzel kettős célt értünk el. Növekedett a teljesítményünk, vele együtt a keresetünk is. Azonban az eredmények mellett hibák is voltak. Különösen a szervezés terén mutatkozott hiányosság. A felmerült hibákon okulni kell és a jövőben ki kell őket küszödeni. Az üzemi értekezleteken mi, tanulók fel is vetettük a i h bakat. 4 óvári gyakorlaton láthatták a dolgozók, akikkel együtt végeztük a munkánkat, hogy a jövő szóévi lista szakemberei, akik mind a dolgozók gyermekeiből kerülnek ki, ismerik a fizikai munkát, amelynek majd vezetői lesznek, és meg is állják a helyüket a gyakorlott munkában. A múltban, ha valaki elvégezte a középiskolát, nem tudta, hogy egyáltalán kap-e állást Ma néni így van. ,Ha valaki elvégzi a technikumot, amely most 3 éves, megkapja a technkus-oklevéle 1, és vele együtt az elhelyezést, mint szakképzett technikus. Ha akar, tovább is tanulhat. Az Ehet amihez kedve van. Ma már nyitva állanak az egyetem kapui minden tanuulni vágyó fiatal előtt. Az én vágyam az, s hiszem, hogy teljesülni fog, hogy továbbtanulhassak az egyetemen, s minél kiválóbb szakembere tehessek gyorsan fejlődő mezőgazdaságunknak. A jövőben igyekszem még jobb eredményt elérni a tanulásban és a gyakorlati munka terén, hogy ezzel is legalább egy kis töredékét visszaadjam annak, amit a Párttól és a dolgozók államától kapott a tanulási időm alatt. Jó munkával akarok harcolni a Szovjetunió vezette biketáborral az imr>*'-in..,slák »l’on. Schffer József Ill. éns Idillikus, t aránkért. M . 1851 AtGt’SZTÜß » Nem volt meglepetés a megyei bajnokságban *A labdarúgóbajnokság a megyei és járási A csoportjában újra megindult. Általában a közönség örömmel vette tudomásul és hatalmas közönség „szzárkolt“ végig a mérkőzés alatt. Ez a forduló nem hozott meglepetést, a papírforma győzött az egész vonalon. A kieső csoportban Fadd vágta ki a rezet, ment otthonában „csak" 3:0-ra kapott ki a jóképességű Bonyhádiéi Részlete*? eredmények? _ ___ Domb. Lók.—Sz. Építők’ ?:9 Sz. Meded—Domb. Postás . 3:2 Nagymányok—Tolna 3:1 Bátaszék—Decs 5:1 Bonyhád— Fadd 3:ü Dföldvár—Paks 6:0 Simontolnya—Máza 8 0 Simont. II.—Domb. Postás II. 8:1 Se. Dózsa—Kajdacs 6:1 Bogyiszló—Tóiiasziget 2:1 Sz. Meteor—Dombóvári Postás 3:2 (1:2) Sz. Meteor: Babits — Jenovén, Hermann, Nagy — Kiss, Korsós — Németh, Váradi, Horváth, Major, Páva. Dombóvári Postás: Koek — Gróf, Csizmadia, Lakatos — Varrga II., Réseidé, Horváth, Makár, Bánhelyi, Hárai, Kiss. Gyenge iramban indul a játék. A játékosok egymás hibájából élnek. Mezőnyjáték u.án a 14. percben Korsós Bán helyi elé tolja a labdát, aki közelről a hálóba lövi, 0:1. A gól után a vendégek némi fölényt harcolnak ki és a 20. percben sarokrúgásból Kiss közelről a hálóba küldi a labdát. 0:2. A 25. percben a postások kapusa a labdát kiejti, Horváth csípi el és félmagas lövéssel 1:2-re szépít az eredményen. Szünet után az 5. percben egyenlít a Meteor. Major kiteszi Horváthot, aki a kifutó Kotek mellett a hálóba gurítja a labdát, 2:2. A 25. percben Páva megsérül, kiáll. A 38. percben Horváth partdobását Nemeh kapura fejeli, a kapus a labdát kiejti és a szemfüles Major belövi a győztes gólt. 3:2. A Postás a gól jogosságát vitatja, 5 percig áll a játék. BÍRÁLAT: Két gyenge csapat csapkodása volt a játék. A játékosok hibáthibára halmoztak. Végeredményben a Meteor a győzelmet megérdemelte Simontornyai Vörös Lobogó—Mázai Bányász 3:0 (0:0) Simontornya, 300 néző. Vezette: Pallos. Vörös Lobogó: Ferenczi — Cserta, Ányos Kata — Gerenv, Somogyi — Rahóczky, Sebestyén 1., Mikulás, Baum 1., Baum II. Máza: Muha — Szemes, László’ T., Miksai — Somogyvári, Láng — László 11., Henczi, Feil, Linde, Radó. A mérkőzés irányítását azonnal a helyi csapat kezdeményezi, de a bányászok védelme mindent biztosan visszaver. A gyors lefutások veszélyeztetik a kapukat. Az I. félidő utolsó percében a helyi csapat megszerezhette volna a vezetést, de Mucha az utolsó pillanatban itteni. Szűrte után a bányászok nem bírják az uramot A 7. percben állandó h.úrom után a 16-oson belül Baum I et csúnyán felvágják, a megitélt kest Baum I. értékesíti. 1:0. A gól után a mázaiak erősítenek és csaknem kiegyenilítenek. A 12. percben Baum II. kicselezi a kapust is és begurulja a labdát a hálóba, 2:0. A 19. percben újra lest vét a bányászcsapait, a büntetőt Raum I. a bal sarokba lövi, 3:0. Ezután a bányászok csak íróványosan jönnek fel, az eredménybe belenyugodnak. BÍRÁLAT: Az első félidő egyenrangú ellenfelek küzdelme volt. Mindkét csapásban a védelmek jól küzdöttek. A bányászok csatársora csődöt mondott. A Kőrösök szép bssz jalökkal lepték meg a közönséget. A félidőben a vendégek összeroppantak, sim. vörös lobogó tt —d. postás Ts. 8:1 (6:0). Járási bajnoki: Simontornya. Vezette: Ignáczy. A tíz játékossel kiálló Postás TI. csapata nem volt ellenfél a helyieknek, bár a V. Lobogó is csapkodóan játszott. A II. félidőben a Postás szemmel láthatóan jobban és szebben játszott. A közös edzés hiánya mutakozott a Postásoknál. om versenyző, nagy kazánség volt a megyei úszóversenyen Az összevont megyei bajnokság győztesse: a Tolnai Vörös Lobogó csapata Több mint ezer néző előtt úszták le a megyei úszóbajnokság számait, melyeken a szekszárdi, dombóvári, pincehelyi és tolnai úszók vettek részt. Sajnálatos eset, hogy Bonyhád, Paks és Dunaföldvár úszói nem vettek részt a bajnokságban, remélhető azonban, hogy jövőre a MTSB és JTSB nagyobb súllyal fogja kötelezni az elmaradt sportköröket az úszók elküldésére. Annál nagyobb öröm megyénknek, hogy a három megye: Somogy, Baranya és Tolna Vízilabda csapatai közül a Tolnai Vörös Lobogó SK került ki győztesen és ezzel megszerezte a jogosultságot az NB II.-be való jutásért. Azonban még osztályozó mérkőzéseket kell játszani, de hisszük, hogy a derék tolnai fiúk ezen az akadályon is szerencsésen át fognak jutni,. A kaposváriak nem mentek el Tolnára és mérkőzés nélkül kapták meg a 2 pontot a tolnaiak. Férfi bajnoki számok: 100 m gyorsúszás: 1. Szánter Tolna 1.1L2 m, 2. Ganczer Tolna 1.12.2 mf>. 200 m gyorsúszás: 1. Isgum Tolna 2.52 mp. 400 m gyorsúszás: 1. Isgum Tolna 5.568 mp. ]00 m hátúszás: 1. Szám ter L Tolna 1.23.4 mp, 2. Rauhe Dóm bővár. 100 m mellúszás: 1. Sáth Tolna 1.32.4 mp. 100 m pillangó: 1. Tollár Szekszárd 1.21.8 mp 4x100 m vegyes váltó: 1. Tolna csapata. Női bajnoki számok: 100 mellúszás: 1. Hermann 1. Tolna 1.44.8 mp 200 m mellúszás: 1. Hermann I. Tolna 3.29.2 mp. Ifjúsági férfi bajnokságok: ionin ifjúsági gyorsúszás: 1. Link Tolna 1.15 mp. 100 m gyorsúszás 1. Isgum Tolna 2 4M mp. 100 m mellúszás: 1.Ezer Gy Tolna 1.31 mp. 100 m pillangóúszás: 1. Potyondi Tolna 1.32 fp. 100 m hátúszás: 1. Inhof Tolna 1.32.8 mp. 4x100 m vegyes váltó: L Tolna csapata, Ifjúsági női számok: 100 m gyorsúszás: 1. Hermann SI. Tolna 1.29.8 mp. 100 m mellúszás: 1. Takács Éva Tolna 1.41.4 mp, 100 m hátúszás 1. Köhm Tolna 1.52.9 mp, 3*100 m ve- FELHIV.4SI .Szekszárdi Maffasápiféó Vállalni rpmfő ségfi folm’i jn n Vállalat kt érlékéből rt béke-kulcsönmszíH törlesztési ideje alatt kilé*e‘t dnboznk.it. hogy akik béke kölcsön részlete* törlesztettek és erre a kötvényeket mé? nem kaptak me?, hjv ezek átvételére *MNIalu körnrnti irodáidban a brrnsztí Ivón haladéktalanul jelentkezzenek, vajjú lakáícíműket tudassák! (*) gyes váltó: 1. Tolna csapata, Serdülő fiúk: 100 m 1. Link Tolna, 2. Nagy Pincehely, 3 Beszédes Pinchely. 100 m serdülő mellúszás: 1. Ezer Tónna. 100 m pillangó: 1. Potyondi Tolna. 100 m hátúszás: 1. Inhoff Tolna. — Ifjúí Ériás Jénoa apathanfi lakos, az aparbanti földművesszövetkezet volt kocsmakezelője, a földművesszövetkezet pénzéből mintegy 450 forintot elsikkasztott. A bonyhádi járásbíróság büntető tanácsa a köz érdekeit veszélyeztető és közvagyon megsértése büntett miatt 10 hónapi börtönbüntetésre és 2 évi könyyektől való eltiltásra ítélte. — Singer Mátyás paksi lakos, volt hentessegéd egy darab tehenet vágott le engedély nélkül, melynek húsát feketén kimérte. Közellátás érdekeit veszélyeztető bűntett miatt a rendőrség megindíotta az eljárást. — Kiss Sándor 24 holdas váraljai kulák, két hold földön a másod iövények elvetését elszabotálta. A bonyhádi járásbíróság büntető tanácsa a köz érdekeit veszélyeztető bűntett miatt a szabotáló kulákot 4 hónapi börtönbüntetésre, 2 évi közügyektől való eltiltásra, 1000 forint pénzbüntetésre és 500 forint értékű vagyonának elkobzására ítélte. — Erdélyi Ferenc regölyi lakos egy darab 50 kilós sertést vágott engedély nélkül, melynek húsát ekésén kimérte. Közellátás érdekeit veszélyeztető bűntett miatt a rendőrség megindíotta az eljárást. — Lassú Jenő bajai volt kocsmáros, kulák 252 darab tojás- és baromfibeszolgáltatási kötelezettséget elszabotálta .Ezzel akarta népgazdaságunkat és felemelt ötéves tervünk sikeres végrehajtását hátráltatni. A szekszárdi járásbíróság büntető tanácsa a köz érdekeit veszélyeztető bűntett miatt 3 hónapi börtönre is 600 forint pénzbüntetésre ítélte. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: GALVAL Felelős kiadó: KIRÁLY LaSALO Szerkesztőség telefonszámai 22-10 Kiadóhivatal telefonszám* 20-to MNB. tttyszámlaszAcn: <int».Szi_x>. »» Előfizeté«! díj: Havi 11 — forint PAcíi Szikra TiVöroda Pécs: Munkácsy MiHÁly-utc» 10 «» Telefont 20-2? A BTomdáért feleli GaKOCSI JóZS>KP.