Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-10-02 / 229. szám
T01.NAI AZ MD P LN A MEGYEI PARTBIZOTT VtLÁO PROLETÁRJA! ECVESOuHTK! —---------- ^ A MAGAD HASZNÁRA, A HAZA JAVÁRA, JEGYEZZ BÉKEKÖLCSÖNT! SACA'NA IC LAP V1XL ÉVFOLYAM. 221 SZÁM AHA 50 FILLER KEDD. 1HOl OKTÓBER Kommunista példamutatással vigyük győzelemre a begyűjtést A terménybegyűjtés, valamint egyéb munkálatok menete nagyban függ attól, hogy kommunista vezetőink példamutatása mennyire mutatkozik meg. Dolgozóink mindenütt a vezetők példáját követik, ezért minden kommunista vezetőnek, akár pártszervezeti, akár egyéb funkciót tölt be, számot kell vetnie azzal, hogy tőle várják a dolgozó tömegek a példamutatást. Nincs olyan becsületes dolgozó, aki ne akarná a békét. Párttagok és pártonkívüliek azt várják és százszorosan megkövetelik, hogy kommunista vezetőink sikeresen vezessék a dolgozók harcát, s minden vezető a maga területén erősítse a béke ügyét. 1Azok a kommunista vezetők, akik megállják a helyüket és személyes példamutatással haladnak az élen, nem a sült galambot várják,hogy a szájukba repül, megnyerik a dolgozó tömegek bizalmát és azok bátran követik őket a harcban, mert tudják, hogy a kommunisták szavára lehet építeni, mint a kősziklára. Ahol a kommunista példamutatás megmutatkozik, ott jó eredmények születnek a begyületés terén is. Ezt láthatjuk községeinkben, ahol a kommunista vezetők terménybeadási kötelezettségüikét a törvényes előíráson felül teljesítették, mint például Tamásiban, ahol Göttinger István 10 holdas , középparaszt vb. elnökhelyettes és 1 kommunista, terménybeadási kötelezettségét 100 százalékon felül fel. E jősítette, példáját követte a községi dolgozó parasztsága és a begyűjtése terén jó eredményt értek el. Ilyen példával jár az élen Mácsik István faddi alapszervezeti titkár, aki a terménybeadási kötelezettségét 100 százalékon felül teljesítette. ,,C“ g jegyre 10 mázsát adott be. Mekxs János 5 holdas dolgozó paraszt, a aki szintén kommunista példamutatással jár az élen. 13 mázsa gabonát adott be ,,C“ jegyre és azt mondotta: „Nekünk kommunistákénak nemcsak tanítani és nevelni is kell dolgozóinkat, hanem a kötellességteljesítésben is példát kell t mutatni. Ma már nemcsak az egyes a helyi vezetők személyén keresztül ítéli meg a dolgozó parasztság a Pártot, hanem a Párthoz, a Párt a tanításához mérik a helyi vezetők személyét és tetteit. Azt vizsgálják, úgy viselkedik-e a párttitkár k és a többi kommunista, ahogy azt a Párt megkívánja. A kommunistaták és pártonkívüliek milliói meg k jegyezték maguknak Rákosi elv, jt társ szavait: ,,Kommunista öntudati fos. szerény munkása Pártjának, osztályának és dolgozó népéneks( ! adják, hogy Rákosi elvtárs kémény igen elítélte az ingadozó, megalló tűvé, siránkozó elvtársakat. A dolgozó nép tudja, hogy azok a j? elvtársak, akik letérnek Pártunk helyes útjáról, nem vezethetik jól a béke megvédésének ügyét és nem is követik példájukat. Ilyen esetekkel több községben találkozunk, ahol maguk a községi párttitkárok sem töltik be feladatukat és nem mutatnak példát a dolgozó parasztság felé. Ilyen esetet látunk Németkér községben is, ahol a községi párttitkárnő férje, aki az egyik termelőcsoport üzemi pártszervezetének titkára, nem teljesítette az állammal szembeni kötelezettségét. Az ilyen párttitkár példáját nem követi a dolgozó parasztság, mert látja, hogy nem a helyes úton megy, és munkájával nem a béke ügyét szolgálja. Az ilyen elvtársak hogyan fogják nehezebb, válságosabb helyzetben megállni a sarat, amikor szocialista fejlődésünk elkerülhetetlen velejárójaként kiélesedik az osztályharc, s amikor az egyéni példamutatás, az áldozatvállalás, a nyílt, bátrabb szembeszállás az ellenséggel a döntő. Ezt követeli meg a nép a kommunista vezetőktől mindennapi munkájukban. A dolgozó nép nem sokra becsüli azokat a vezetőket, akik megalkuvók és nem járnak jó példával az élen. Ezt mutatja a dunaszentgyörgyi eset is, ahol maga a tanács apparátusa megingott, nem vette észre az apparátusba befurakodott ellenséget, aki ott bomlasztó munkát végezve megingatta a dolgozó nép bizalmát a tanáccsal szemben. Ez a bizalmatlanság nagyban befolyásolta a község begyűjtési tervének telejsítését is, ami az utóbbi időben nagy visszaesést mutatott. Ilyen esettel találkozunk Nagydorog községben is, ahol a tanács ugyancsak megalkuvó az ellenséggel szemben, szemet hunyt a kulák spekulációja felett és hagyta, hogy a községet ezért kizárják a szabadpiaci forgalomból. Az ilyen vezetők nem méltók a dolgozó nép bizalmára, mert nem éreznek együtt a dolgozó néppel, inkább az ellenséggel paktáznak. Ezen az állásponton sürgősen változtatni kell községi vezetőinknek, az elvtársaknak és személyes példamutatásukkal szerettessék meg magukat a dolgozókkal, mert csak a kommunista példamutatást követve tudjuk győzelemre vinni harcunkat a begyűjtés és egyéb munkálatok terén. A kommunista példamutatás viszi győzelemre ötéves tervünk sikeres befejezését, csak a kommunista példamutatással tudjuk megnyerni a dolgozók bizalmát. A múltban is, akár a munkaversenyről, akár terménybeadásról, vagy tervkölcsön és békekölcsönjegyzésről volt szó, éppen úgy mint a jelenben, mindig a kommunisták példamutatása a siker egyik döntő feltétele. feleslegünk beadásával előbbre akarjuk vinni ötéves tervünket KEDVES TOLNAI NAPLÓ! Mi, Udvar község dolgozó paraszt 3i is megértettük kormányzatunk áiai a burgonya- és kukorica-szállítás szerződéskötéssel kapcsolatban kidőlt felhívását. A földművesszövetkezet ügyvezetője felkeresett benünket és ismertette a szerződésköéssel járó anyagi — feleár és textutalvány — előnyöket. Valamennyien teljesítettük 100 szándékra a kenyérgabona beadásunkat, ám a takarmánybeadásunkat is részen már teljesítettük. Tudjuk, hogy inden mázsa búza, kukorica, napraf rgó és burgonya országunkat erőti, feleslegünk beadásával segíteni marjuk városi dolgozóink ellátását, öbbre akarjuk vinni ötéves tervünk eelőtti teljssítését és tevékenyen szt akarunk venni abban a harcin, amelyet dolgozó népünk vív a Szovjetunió vezetésével a békéért. Ezért elhatároztuk, hogy mi névszerint Bozai György 11 holdas középparaszt 5 mázsa burgonyára, Farkas Károly S holdas középparaszt 4 mázsa kukoricára, Kilvinger Péter 6 holdas dolgozó paraszt 4 mázsa kukoricára és Forgács Lajos 6 holdas dolgozó paraszt pedig 2 mázsa kukoricára és két mázsa burgonyára kötünk szállítási szerződést. Vállaljuk, hogy a szállítási szerződéssel lekötött terményeket a határidőre pontosan be is fogjuk szállítani. Tudjuk, hogy ha az ország dolgozó parasztsága követi példánkat, akkor gyorsítjuk a falvak felemelkedését és a mi életünk is még szebbé és boldogabbá válik. Bozai György Farkas Károly Kilvinger Péter Forgács Lajos udvari dolgozó parasztok. Növekvő kölcsönjegyzésekkel védi a békét Tolna megye dolgozó népe Pártunk és Rákosi elvtárs iránti szeretet nyilvánul meg a békekölcsönjegyzésben szerte a megyében. A dolgozók sietnek megtakamított forintjaikat kölcsönadni a nép államának, a saját államuknak, hogy a béke megvédésében ezzel is részt vehessenek, hogy kölcsönjegyzésükkel az őszi munkák idő előtti elvégzésével is erősítsék a béke hatalmas táborát. A békeharc jegyében zajlik le a kölcsönjegyzés. Népköztársaságunk kormányának felhívására megyénk dolgozói egy emberként mozdultak meg és kölcsönadott filléreikkel részt vállaltak az építésben,boldog jövőnk alakításában. Mindenünnen arról érkezik hír, hogy az áldozatvállalás szebbnél szebb példáját adják a dolgozók. Nevek százait sorolhatnánk fel, dolgozók neveit, akik példamutatóan helytállnak a békéért folyó harcban a termelés frontEbben a járásiban érték el ezidáig a Legmagasabb átlagot. Itt mozgósítottak legjobban az őszi mezőgazdasági munkák jó és időbeni elvégzése érdekében. A járás legjobb községe Harc, ahol ugyancsak naponta születnek kimagasló eredmények, a hazaszere e ragyogó példái. A járás legjobb községe ezidáig Kistormás, ahol a dolgozó parasztok, párttagok és pártonkívüliek a népnevelőkkel együtt vívják eredményes harcukat, bebizonyítva, hogy ez az ország a miénk, van mit védeni. Harmadiknak a bonyhádi járás került a versenybe. A járás legjobb községe ezidáig Váralja, ahol a népnevelők jó felvilágosító munkája nyomán magas jegyzési átltagot értek e a dolgozó parasztság körében. A termelőcsoportok közül a zombai Béke tszcs bizonyult a legjobbnak. Versenyben állnak az isktvánmajori *szcs dolgozóival. Istvánmajoron ezideig 48-an jegyeztek le 14.500 forintot. Liszkai József, a csoport tagja 1000 forintot. Lovász Péter népnevelő ugyancsak 1000 forintot jegyzett. A verseny a járás területén egyre fokozódik. A paksi járás a negyedik a versenyben. Kajdacson a járás legjobb községében jól köik össze a jegyzési munkát a begyűjtéssel, a kukoricaszállítási szerződéskötéssel. Az elmúlt napon 23 mázsa kukoricára szerződtettek le a községben a népnevelők. Györköny községben Bulyák Emil hétholdas dolgozó paraszt 500 forintot jegyzett. — Ezzel is erősítem a békét —mondotta — és fiam jobb és boldogabb jövőjére szavazok. Közvetlen a nyomában halad a dombóvári járás, ahol a legjobb község Csibrák. Javul az eredmény Mucsin is, ahol a népnevelők szemléltető agitációval, falitáblán mutatják be a község fejlődését. A tamási járás változatlanul tartja az utolsó helyet. Mutatkozik ugyan némi javulás, de még sokkal jobb népnevelő munkát kell végezni ahhoz, hogy az élre kerüljenek. A legjobb község Ujireg, ahol a dolgozó parasztság versenyben áll Iregszemcsével és meg is előzte azt. Pincehelyen Simon Mihály gépállomásvezető példamutató jegyzését követték dolgozó társai, 1600 forintot jegyzett. A sereghajtó szerepét, mint a begyűjtési versenyben Szekszárd város vozl. A népnevelők nem kielégítő munkája okozta azt, hogy számos dolgozó paraszt még nem ismerte fel azt, hogy akik most garasoskodnak, a magukban és a jegyzésben is. Egyre szélesedik a versenymozgalom is a megyénkben. üzemek, gyárak, járások, községek állnak versenyben egymással a magasabb termelékenységért, a magasabb jegyzési átlag eléréséért. Harc község dolgozói példamutatóan veszik ki részüket a jegyzésből. Megelőzték Sióagárdot a párosversenyben, kárára garasoskodnak. Megnehezítik, hogy az állam jövőre még több segítséget adhasson. Nem ismertek még fel dolgozó parasztjaink Szekszárdim, de szerte a megyében sem, hogy aki örömmel vette a felszabadulás óta kapott sok jót, s most húzódozik a jegyzéstől — hálátlan a haza iránt. Akik tavasszal áhítoztak ugyan a békék de most, a kölcsönjegyzésTiél a maguk forintjaival nem növelik az ország erejét ~~ vétkesen felelőtlenek A verseny állásába a tegnapi nap óta lényeges változás történt. A Bonyhádi Cipőgyár megelőzte a Simontornyai Bőrgyárat. A Tolnai Textilgyár pedig a Zománcgyárat és a Selyemgyárat. A verseny lendülete állandóan fokozódik. A népnevelők versenyben végzik a jegyzéssel kapcsolatos feladatokat, de nem feledkeznek meg a termelésről sem. A beküldött jelentések alapján első a Bonyhádi Cipőgyár, második a Simontornyai Bőrgyár, harmadik a Tolnai Textilgyár, amely különösen nagy fejlődést, szép eredményt ért el, az utolsó helyről a harmadikra küzdötte fel magát. Negyedik a Zománcgyár, utána a Tolnai Selyemgyár következik. Miért nem indult be idejében a felvilágosító munka üzemetekben? Miért nyugosztok bele, hogy üzemetekben csak 225 forintos átlagos jegyzés van? Ne adjatok hangot az olyan siránkozásnak, hogy kevés a kereset, ok a fiatal munkás. Ne engedjétek, hogy a többi üzem megelőzzön benneteket. Mutassátok meg, hogy szeretitek a hazát és helytálltok a rátok bízott feladatok elvégzésében. A tolnai Aszfaltozó- és Kövező Vállalatnál nemcsak a termelőmunka, saját maguk iránt, és gyermekeik jövendője A Scmarndi közszjíek vegyenek példát az élenjáróktól. Szedres község példát vehet Harctól, a járás legjobb eredményt elért községétől. Szedresen nem mennek úgy a munkák, ahogy kellene. Gyenge a békekölcsön jegyzés átlaga, aminek oka a népnév élőmunka hiánya. A pártszervezetnek feltétlenül meg kell javítania a munkát, jobban kell aktivizálni a békevédelmi bizottságot és szívós felvilágosító munkával kell harcot indítani a nagyobb eredmények eléréséért. Pakson is lemaradás tapasztalható, amin feltétlenül javítani kell a pártszervezetnek. Mőcsény vegyen példát Váraljától, Nak Csíbráktól, Magyarkeszi pedig Ujiregtől. A pártszervezetek a népnevelők széleskörű bevonásával, jó felvilágosító munkával hozzák be lemaradásukat. Magyarázzák meg a dolgozó parasztságnak, hogy a Második Békekölcsönnel államunk ismét minden dolgozónak kezébe adja a lehetőséget, hogy személy szerint kivegye részét a haza gondjából, személy szerint fokozhassa erőfeszítéseit saját boldogulása és a haza javára. Aki eldobja ezt a lehetőséget, az egyetlen kötelességtudó hazafi szemében sem lesz rendes, becsületes ember. Kimagasló eredményt értek el a mázai Téglagyár, a dunaföldvári BKK Építkezési Vállalat, a Dombóvári Téglagyár és a dunakömlődi Betonút Építő dolgozói a kölcsönjegyzés során. Minden dolgozó tudja, hogy hazáját, saját boldog jövőjét segíti, építi kölcsönadott filléreivel. Népnevelők, vegyetek példát ezektől az üzemektől. Vegyetek példát Varga Imre elvtárstól, a dunakömlődi Betonút Építő népnevelőjétől, aki jó felvilágosító munkája nyomán 14.000 forintot jegyeztetett a dolgozókkal. Nem áll meg az eredményénél, tovább végzi a népnevelő munkát, mert tudja, hogy a Párt népnevelőinek kell ebben a munkában is példát mutatniok, hanem a példamutatás is rosszul ál. Selmeczi Mihály főmérnök 1100 forintos fizetése mellett 500 forintot jegyzett. Ez nagyon rossz hatást váltott ki a dolgozókból és olyan nyilatkozatot tettek, hogy ők akkor csak 100 forintot jegyeznek. Népnevelők, magyarázzátok meg a dolgozótársaitoknak, hogy mindenünket a hazának köszönhetjük s ha a haza tettre, hozzájárulásra szólít, a becsületes hazafi nem keres és nem ismer kibúvót. A járások között továbbra is járás vezet, a szekszárdi Közvetlen a szekszárdi járás nyomában halad a gyönki járás. Az üzemek között is egyre fokozódik a verseny. Paksi Téglagyár népnevelői ! Békenagygyűlés a Sportcsarnokban a Nemzetközi Békenap alkalmából Az Országos Béketanács október 2- án, kedden délután fél hat órakor a nemzetközi békenap alkalmából békenagygyűlést rendez a Sportcsarnokban. a nagygyűlés szónoka Dobi István, a minisztertanács elnöke, az Országos Béketanács elnökségi tagja. Lelkesen fogadták a népi felszabadító hadsereg katonáit LMasszában Csungking. Az Új Kína hírügynökség külön, 11 d <asítója hiteni. A népi felszabuló hadsereg szeptember 0-én bevonult I.kasszába, a libeli helyi kormány székhelyére. A város lakossága meleg fogadtatásban részeítette a népi felszabadító hadsereget és hosszasan éljenezte az ü'csillagos nemzet lobogni, Mao Ce-Tinng elnököt és Csu Te főparancsnokot.