Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-10-07 / 234. szám
6 «ÄPLO Megyénk sportjának fejlődése fazáni társadalmi és politikai élete a felszabadulás óta..je, fontős fejlődést ért el. Természetesen a sportélet fölött sem áldott meg az idő. Különösen az Országos Testnevelési és Sport Bizottság (OTSB), illetve a megyei és járási TSB felállítása adott még nagyobb lendületet Sportéletünk fejlődésének. A reakció, mint minden vonalon, szabotálni akarta a spor hatalmas arányú fejlődését is, ez sok helyen rövid ideig sikerült is nekik. Megyénkben a sport fogalmával még nincsenek mindenütt tisztában. Ha sportról hallanak, még sok helyen csak a labdarúgásra gondolnak. Úgy tekintik a többi sportágat, mintha nem is tartozna a sport fogalmához, holott valamennyi sportkörnek elsősorban az állanos, szakosztályt, az MHK. szakosztályt kell felállítania és csak ezután lehet a lobbi szakosztályokat megalakítani. Hogy mennyire fontos az MHK-próba letétele, mi sem bizonyítja jobban, hogy 1952 január 1-től csakis azok sportolhatnak, akiknek az MHK-próba letételéről igazolványukk van és egyben ez az igazolása annak is, hogy a sportoló melyik egyesülethez tartozik. A tolnamegyei sportkörök e téren erősen lemaradtak. E hó 16-án volt a megyei falusi spartakiád Szekszárdon. Szomorú látvány volt, hogy a versenyen alig 20—25 versenyző jelent meg, holott 90—100 versenyzőnek kelett volna összflemérnie erejét. Két járás- a dombóvári , és a paksi el sem küldte versenyzői ti Hami gazdaságaink keveset törtödnek a sporttal, még mindig nem értették meg a sport nagy jelentőségét. A Szovjetunió a kolhozaiban és szovhozaiban megtartott sportversenyeken többezren vettek részt, ami mutatja a sport tömeg jellegének fejlettségét. Ha az Állami Gazdaságok Központjában volna egy sportfelelős, ki a gazdaságok sportügyeit központilag irányítaná, akkor nemcsak. Hogy őszen, Pakson és Iregszemcsén volna A. G. sportkör, hanem valamennyi állami gazdaságban. A termelőszövetkezeti csoportok egyik fontos feladata kell, hogy legyen a sportkörök felállítása. Megyénk csaknem minden községében már van tszcs és így minden községben kellene Sportkörnek is lenni. De sajnos erről nem beszélhetünk még most, mert a sport jelentőségét a falvakban nem értették meg. Végül a DISZ-szervezeteknek volna a legelső feladata, hogy a fiatalságot sportkörökbe tömörítse. Sajnos a DISZ-szervezetek vezetősége nem tanúit a Komszomol példájából. Meg kell állapítanunk, hogy a DISZ-szervezeteknél a lemaradás igen nagy. Ha a megyei központ sürgősen nem orvosolja az elmaradást, behozhatatlan mulasztást fog elkövetni. Az úttörők sportjáról is keveset lehet hallani. A tavasz folyamán volt ugyan pár helyen atlétikai verseny, így Decs-Cserencpusztán, Burácson, Zombán és Nagydorogon, de ez kevés. Most, hogy a Megyei Tanács Oktatási Osztályán van sportelőadó, aki az általános iskolák és úttörők sportügyeivel foglalkozik, remény van arra, hogy e téren haladást foll mutatni a legifjabb nemzedék sportja. XTa bonckés alá vesszük a sportágakat, meg kell állapítanunk azt, hogy megyénkben a következő szakosztályok működnek: labdarúgás, asztalitenisz, kosárlabda, atlétika, vízilabda, úszó, ökölvívó és sakk. A labdarúgók három osztályban mérkőznek. A megyei bajnokságban 14 csapat, a járási „A“ csoportban 22, a járási „B“ csoportban pedig 28 csapat szerepel. A 64 labdarúgócsapat 47 községből tevődik össze. Ha szúmi fiásba vesszük azt, hogy’’ megyénkben 108 község van, akkor láthatjuk, hogy a 61. községben még labdarúgócsapat sincs. Bár ez is haladás e téren, mert a felszabadulás előtt labdarúgóbajnokságban csak 10 község csapata játszott. A fejlődés mellett vannk a hibák is. A legnagyobb hiányosság mutatkozik a sportkörök vezetésében. Ha egy csapat kikap, okot keres az óvásra. Pedig tudnia kell minden sportvezetőnek, hogy a sport, a test felfrisstítésére vár, hogy a mérkőzések után a sportolók a munkahelyükön ,még nagyobb kedvvel dolgoznak szocialista hazánk építésében. Az asztalitenisz-sportunk jó úton hallódt. A járások székhelyein, továbbá Dunaföldváron, Tolnán és Simontornyán jó csapatok szerepeltek a tavaszi mérkőzéseken és a most miig induló megyei bajnokságban nagy harc fog kifejlődni az elsőség megnyeréséért. E sportágban a fejlődés igen nagy. Atlétikai élet csak Szekszárdon van és azokon a helyeken még, ahol középiskola van, de itt is csak diákok atlétikáinak. A megyének két-három kiváló atlétája, így Nádasa (Názer), Szüle és Györfi, az öregek közül Bessenyei, akik a nyár folyamán többízben versenyeztek Budapesten és jó eredményeket értek el. Nádasai és Szüle Romániában képviselték a magyar színeket az ifjúsági válogatottban és két első és egy második helyezést értek el. Ez igen szép eredmény, de nem tömegsport. Kosárlabda.sportunk csak most kezdi szárnyait bontogatni. Megyénkben csak hat helyen van szakosztály. Vízilabda- és úszószakosztályok csak Tolnán, Szekszárdon, Bonyhádon és Dombóvárott vannak. ökölvívósportban is szegények vagyunk. Csak négy helyen van megyénkben szakosztály, s így csak kezdetről beszélhetünk. Végre a sakkról emlékezünk meg. A tél folyamán a megyei bajnokságért játszott nyolc csapat, de kettő kivált a további küzdelemből az utazási nehézségek miatt. H Ha összegezzük megyénk sportjának fejlődését, meg kell állapítanunk, hogy az új rendszerű bajnokságok megrendezésével hatalmas arányban fejlődtünk, de nem olyan arányban, mint amilyennek kellene lennie. De ha az állami gazdaságok, a termelőcsoportok, DISZ-szervezetek és az úttörők nagyobb gonddal és megértéssel volnának a sporttal szemben, lényegesen jobb eredményről tudnánk most a megyénk sportjának fejlődéséről beszámolni. A megyei TSB és a mellette működő szakszövetségek kövessenek el mindent, hogy a legkisebb községben, tanyán, alakuljon meg sportkör és ne legyen agy vasárnap sem, ahol valamilyen sportesemény ne lenne. Csakis a tömegek mozgatásával fogjuk a tömegsportot szolgálni. < / 1951 OKTODER 7 •Jó népnevelők követendő példája • • • Sióagárd községben Uly Irma tan a legjobb népnevelők. 4.200 forintot, agitációja különösen, hatásos mint az a két világot állította szembe egymás nrlási lehetőséget, a boldog jövőt adó a háborúra spekuláló tőkés világot, a eddigi eredményeit, ahol bombákat rem mutatta be. Nem egy anya fakadt, megvédéséért jegyzett magas összeget. 600 forintot jegyzett, de a népnevelő a nemzetközi helyzetet és a béke nagy tot jegyzett. írónő és Besei Tóth Katalin tszcs-tag jegyeztettek 14 gazdával. Illy Irma asszonyok, családanyák között, ahol sál. Az egyik helyen, a fejlődést, a tavilágot a másik helyen a pusztulást, mely le akarja rombolni fejlődésünk gyártanak a mi fiaink megsemmisítésés írva a múltra emlékezve és a béke Mancsi József középparaszt először beszéde nyomán, amelyben ismertette ügyének jelentőségét, még 400 forint A bonyhádi járás népnevelői rendszeres értekezleteket tartanak, ahol kicserélik a tapasztalatokat és megjavítják a felvilágosító munkát Mielőtt kimennek a területre, ők maguk példamutatóan lejegyeznek én a szemléltető agitáció felhasználásával egy-egy családnak konkrétul megmutatják, hogy mit kapott ezidáig és mit fog kapni az ötéves terv végén. * A tamási járás népnevelői értekezletén vitatták meg a Szabad Nép tércikkét és azt átdolgozták helyi vonatkozásban. Magyarkeszín a járás legutolsó községében a népnevelők vállalták, hogy vasárnap estig az egész falu bejegyez. Lemossák a faluról a szégyent, nem lesznek utolsók. * Pincehelyen Makai Zoltánné dolgozó parasztasszony tartotta a kisgyűlést, a békekölcsönjegyzéssel kapcsolatban. A dolgozó parasztok közül sokan felvetették a közellátás kérdését. Makainé erre megmagyarázta, hogy a kétéves állattenyésztési terv sikere érdekében le kell mondani arról, hogy minden nap húst együnk. Ismertette népnevelő munkája tapasztalatát és megemlíti azt, hogy majdnem minden házban csirkét és kacsát ebédelnek. Emlékeztette a dolgozókat arra is, hogy a felszabadulás előtt 15 deka kenyeret adtak és az is ehetetlen volt Rávilágított, hogy most van bőségesen és mennyire más a helyzet. A sportkollektívák feladata, hogy **• az ifjúságnak sportolási lehetőséget biztosítsanak a szakosztályok keretében és fáradhatatlanul dolgozzanak azért, hogy minél többen vel gyertek részt a sportolásban. Ha így fogunk dolgozni a jövőben, akkor sikeresen fogjuk végrehajtani feladatainkat, az ötéves tervünket és hozzájárulunk ahhoz, hogy szocialista hazánk minél gyorsabb ütemben épüljön. ÁI.I.VVUÓ lu iközvr VIÍ SOKSZÍ VIOK: Heti rádióműsor 8.in: Katonadalok. 5.55: Vasárnapi sporteredmények. fc.30: Mjaszkovszkij: Szláv rapszódia. 7.00: Színház- és moziműsor. 7.20: Glinka: Erdőjelenet az Ivan Szászán: in c. operából. Utána: Naptár. 8.05: Haydn: F-dnn cassation. 11.50: Tolsztoj élete és munkássága. IV. 12.39: ,,A béketábor legyőzhetetlen“. 13.15: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. Konkoly Gitta énekel. 14.10: Úttörő híradó. 14.25: Színes muzsika. 15.50: Birky Sonja énekel. 15.50: Zenekari muzsika. 17.9: Az ifjúsági rádió műsora. 17.30: Dalolj velünk! 17.50: Új magyar muzsika. 19.00: A Rádió tánczenekara játszik. 20.49: Versenyben az ország kenyeréért. 20.40: Szovjet kórusok népdalokat énekelnek. 21.00: Tüzek a hegyekben. Rádiójáték. 22.25: Magyar kamarazene 55.10: Hanglemezek, PETŐFI RÁDIÓ 435: Termelési hírek. 7.M: Beszélő atlasz. 7.35: Magyar operettekből. 3.15: Heti zenés kalendárium 9.00: Vladimir Horowitz zongorázik. 18.10: Bura Sándor és zenekara játszik. 11.00: Óvodások műsora. 11.20: Dukas: A bűv ésainí — szimfonikus költemény. 15.00: Lengyel és bolgár szórakoztató zene. 15.49: Nézd az élő drága fajat . . . 19.19: Magyar népzene. 17.19: A Parttörténet tanulságai. 1..40: A Falurádió negyedórája. 16.00: Vidám táncok. 18.19: A nagyüzemi mezőgazdaság útján. 18.40: Kolhozok dalaiból. 19.99: Ember és világ. 19.15: Sportnegyedóra. 14.50: Szív küldi szívnek. 14.45: Népzene. 70.99: Ilorvay Erzsébet hegedül. 21.31: Tánczene. 24.9: Szív küldi szívnek.5.59: Rádió népi zenekara viszik. 5.29: Zenéi percek. 5.50: Női szemmel. b.26: Csárdások. 7.29: Dunajevszkij operettjeiből. Utána: Naptár. 8.95: Toscanini vezényel. 1!.50: öreg Beke Antal. Elle 12.39: Vidéki kórusok énekelnek. 13.15: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. 14.10: Operettrészletek. 14 50: A parasztság szocialista neveléséről. 14.50: Muszorgszkij operáiból. 15.50: Vidéki ifjúsági kórusok énekelnek. 15.30: Szovjet keringők. 17.10: Vasutasok műsora. 17.20: Hanglemezek. 17.45: Termelési híradó. 18.00. ..Küzdtünk híven a forradalomért. “ *9.00: Egy falu — egy nóta. 20.40: Versenyben az ország kenyeréért. 20.45: Közvetítés a Fővárosi Operettszínházból: Szabad szél. 25.30: Két magyar szerenád. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Színház- és moziműsor. 4.55: Termelési hírek. 7.55: Népzene. 8.00: Régi mesterek balettzenéje. 8.50: Hanglemezek. 10.10: A terv győzelméért! 10 40: A Rádió népi zenekara játszik, Tölgyessy Júlia énekel. 11.10: Magyar szerzők szórakoztató muzsikája. 15.00: A Magyar Hangversenyzenekar játszik. Marjay Erzsébet és Angyal Nagy Gyula énekel. 15.45: Gyűlölet. Elbeszélés. 14.00: Délutáni zenekari hangverseny. 17.40: Zárnzene. 1.. 55: Muzsika gyermekeknek, Bartók Béla énekkari művei. Bonis Ferenc előadása. ,S 4“: * I[I. Világif]úsági *alalkozon díjat nyert Várhelyi Endre énekelte ',[’■ A termelés Sztálin díjasai. I'nn Kutyenkov, a vakolás mestere. 1915: Sport negyedóra. 19 50: Tánczene. 21.. 0: Mi történik a világfiatoaságban? E öadás. H 45: Ha/aszeretet és szabadság gondolata az Operetszínpadon. 22.>>: A Hidy-vonósnégyes játszik. (Hier: Vonósnégyes — bemutató. 5.40: Csárdások. 4.50: Részletek mai operettekből. 7.90: Színház- és moziműsor. 7.25: ,,Vidám«u dalolunk."* 8.03: Népzene. 11.30: Tolsztoj élete és munkássága. V. 12.30: Ifj. Magyar Inn és zenekara játszik. Melis György énekel. 15.15: A Rádió szórakoztató zenekara játszik- Utassy Margit és Kishegyi Árpád énekel. 14.10: Úttörő, híradó. '4.25: Kotlári Olga énekel. "í í’" Együtt a munkában. 15.30: A békéstarhosi ifjúsági énekkar énekel 17.10: Tánc-zene 17.50: Harcban a békéért.7-45. ..jó munkával törj előre!“ 18.lv: :Szít küldi szívnek. 1900: Építőipari félóra. 20.49: Schulz—Ewler: Parafrázis Johnon Strauss: Kék Duna-keringőjére. 2(i.t í: Sanderson professzor tárgyalása.ütML Nagy szimfóniák. magyar operettekből. 25.20: Humperdinck: Jancsi és ■*“ » fl — nyitány. -> .0: Kamarnest Csajkovszkij műveiből. J PETŐFI RÁDIÓ 4.55: Termelési hírek. 7 ”5: Opera részletek 500: Rész! .fék Rosiui: Sevillai borbély c. op eránnak filmváltozatából (M.0: Barabás Ernő zongorázik Hl I«: Zenekári művek. 0. 00: óvodások műsora. 'V'0; Vr*v',r zenekar! '•f.?v<»rsg*ny. f V ; kereksellerv-Iknidí/fiu * u -V "r fc‘3 n,1.v" zene. 1 K"’: A szocialista bérezés szerepe a termelőkényses •hozosubon. '.-Hl ,fr<'"fifl muzsika* kemö és építői. '.'f áu’om-fumlya-1. Io- 1 ! hí rádió negyed-OZuipi ' * ■' Rádió népi zenekara .1 ■' t* vk 15 4*.. : izene. M 03 5 Vigvíri Rádió ‘ sz.fr.Hi műsora. ült • igiinezek. 200: Elméleti tanácsadás. 21.30: A Rádió lintczenek.ira játszik. 22.00: Magyar operarészletek ‘23 30: \Egy Olivér feldolgozásaiból. 5.49: A Párt vezet bennünket. 6.30: Verbunkosok. 7.20: Népzene. 8.05: Osváth Júlia és Székely Mihály éneke. 11.50: Az obsitos. 12.39: Az ózdi Vasas Kórus énekel. 13.90: Strauss-keringők. 15.15: A Rádió szőrakoutató zznekara játszik. 14.10: A Rádió Gyermekújság műsora. 14.45: A nagy család. 15.50: Népek dalai. 16.15: Népdalok, népi hangszerek. 17 00: Rendeletismertetés. 17.10: A Néphadsereg híradója. 17..50: Kínai és koreai dalok 18.00: Új sereg, új dal. is.20: Tánczene. 19.00: Egy falu — egy nóta 39.49: Versenyben az ország kenyeréért. 20.45: Közvetítés a Magyar Állami Operaházból. Musszorgszkij: Borisa Godunov. 23.50: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 6.30: Színház- és moziműsor. 6 33: Termelési hírek. . 35: Magyar zenekari muzsika. 8.30: A Szovjetunió, a szocializmus országa. 849: Magyar könnyűzene. 10.10: A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. 10 s0: Az Orvosegészségügyi Szakszervezet mandolin zenekara játszik. 11 20:Herman: Fantázia Dunajevszkij: Szabad szél operettjének témáira 15.00: fiatalok zenei újságja. 15.50: Programm,zene zongorára. 15.50: Úttörő-mikrofomini az országban. 14.10: Igázsák a földön. Elb. 17.00: Schubert: VI. szimfónia. 17.40: Milyen elhajlások és hibák mutatkoznak mezőgazdaságunk szóévi lista átszervezésében. 17.55: Népzene. II.41: Szív küldi szívnek. 11.09: Az ötéves terv nyomában. H.15: Sportnegyedóra. 19.51: Hangverseny az Mill’ II. kongresszusa tiszteletére készült zeneművekből. 21.3': Höske néni igazsága. 22 ti*: Magyar művészek muzsikáinak 5.29: Zenén percek. 5.49: Női szemmel. 4.29: Vidáman a munkában. 7.00: Színház- és moziműsor. 7.95: Költők megzenésített versei. 8.85: Schubert: Rosamunda. 11.50: Tolsztoj élete és munkássága. VI. 12.50:A Magyar Államrendárség győr-sopronmegyei Kapitányságának zenekara játszik. 13.15 Ifj. Babos Gyula és zenekara játszik. 14.IC: Úttörő híradó. 14.25: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. 15.39: Takács Paula énekek 15.50: Rimszkij-Korszakov műveiből. 17.10: Muzsikáról __ mindenkinek. 17 40: Békedalok. 18.20: Magyar és szovjet operettekből. 19.00: Szovjet tarzene. Vadas Zsuzsa énekel. 20 49: Versenyben az ország kenyeréért. 20.4~: Román népi táncok. 21.Bor: Szimfonikus hangverseny a moszkvai rádió műsorából. 22.25: A Rádió népi zenekara játszik. 25.10: A Magyar Hangversenyzenekar játszik. 23.50: Tiszt: e-moll iidonéz. PETŐFI RÁDIÓ 6.5s: Termelési hírek. 7.00: Szabad hazában művelt nép. A Rádió Népművelési Híradója. 7.55: Dalok. 8.15: Hangnemény gyere»keknek. 10.40: Brah«ms: Versenymű hegedűre és gordonkára. 19.40: Herz Lili Chapinműveket zongorázik. 11.00: Óvodások műsora. 11.20: Mozart: Részletek az vmor játékai c. balettből is épek dalai. 15.25: Schhönberz Zoltán, a KMP titkára. 15.40: Iangszer szólók. 16.00: A Könin ti Minkazenekar játszik. 1^.00:Szív kübli szívnek. 17.40: Ifjúság Hangja. 18.10: Részletek magyar és szovjet operákból. 1840: va kér. MNDSZ- énekkar énekel. 1000: Egy falu __ egy nóta. H.l 5: Sport negyedóra.9.50: Az Oszipov-együttes és a Pjatnyickij-együttes hangversenye. 21.50: Viruló erdő. 21.55: Tánczene. KOSSUTH RÁDIÓ 5.90: Falurádió. 5.30: Lapszemle. 5.40: Hanglemezek* 4.45: Hírek. 7.00: Színház- és moziműsor. 7.05: Hanglemezek. 7.45: Lapszemle. 7.95- Műsorismertetés. 8.30: Műsorzárás. 17.00: Hírek. Hangos Újság. 14.00: Időjárás- és vízállásjel. 15.15: Hírek szerbül. 14.10: Iskolások rádiója. 17 M: Hírek. Október 8. Hétfő. Október 1. Október 10. Szerda Október 11. Csütörtök. Október 12. Péntek. KOSSUTH RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 18.49: Hírek németül. 19.Mr. Hangos Újság. 19.40: Ilírerc szerbül. 20.00: Hírek. 19.10: Tíz perc sport. 22.00: Hírek. Sport. 24.90: Hírek 5.50: 4.09: 4 45: 7.00: 7.20: 9.20: 10.00: 11.30: 17.50; 18.30: 21.00: PETŐFI RÁDIÓ MHK negyedóra. ItzeuiJ lapok szendéje. Jó reggelt, gyerekek! Hanglemezek. Hírek szlovénül. Iskolások rádiója. Hírek. Műsorzárás. Hírek. Hírek s dovénül Hírek franciául. Október 13. Szombat. Október 14. KOSSUTH RÁDIÓ 5.40: Fúvószene. 6.50: Népdalok. 7.00: „Azt mondjuk, ideje“. Utána; Naptár. 8.05: Hangszerkettősök. 11.30: Csak a mamára gondolok. 42.30: A Rádió népi zenekara játszik. 13.15: Színes muzsika. 14.15: Fiatal művészek muzsikálnak. 14.59: „Nagyon tehetséges" Rádiójáték. 14.50: Szovjet mesterek vidám muzsikája. 15.30: Áldozatkész, harcos kommunistákat válasszunk az új vezetőségekbe! 15.45: Állami vállalatok hírei. 13.50: Könyv, muzsika, színház. 16.10: Sovjet napok __ szovjet emberek. 16.20: Tánczene. 17.10: Szovjet zenekari művek. 17.50: Falurádió. •5.25: „Szüret után...“ 19.00: Egy falu __ egy nóta. 20.40: Versenyben az ország kenyeréért. 20.45: A Magyar Rádió esztrád műsora. 21.30: „Szememet fényre te nyitottad...“ 22.25: Tánc éjfélig. Hollós Ilona és Putnoki Gábor énekel. PETŐFI RÁDIÓ 4.00: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. 6.55: Termelési hírek. T.Hí: Színház- és moziműsor. 7.05: Kemény: Keringőegyveleg. Gyurkovics Mária énekel. 7.55: Reggeli zene. 8.00: Szórakoztató muzsika. 0.45: Görög gyermekek műsora. 10.10: Bodonyi Anikó zongorázik. Bodonyi, István hegedül. Romhányi Zsuzsa hárfázik. 10.50: Híres operaszerzők ritkán hallott operáiból. 1500: A mester és tanítvány. Evil: Karrier. Jelenet, id oc: Zenei újság. 16.55: Ipari szaktanfolyam 16.50: Szív küldi szívnek. 17.19: Tanuljunk énekszóra oroszul! 17.40: Magyar népdalok. II.13: Orosz operarészletek a moszkvai rádió műsorából. 18.40: Tánczene. 19.15: Sport negyedóra. 19.50: Mindenki operája. Rossini: A sevillai borbély. 21.50: Népszerű filmek zenéjéből. 22 50: Népdalmantáták. Vasárnap. KOSSUTH RÁDIÓ 7.80: Zenés vasárnap reggel. 8.00: Hírek. Lapszemle. 8.30: A Néphadsereg híradója. 9.00: Egy falu — egy nóta. 9.00: Szőnyi Zoltán zenés fejtörője. 10.30: A Magyar Rádió békeműsora. 11.09: Tardos Tibor „Elmondta Huda Mihály“ c. regénye folytatásokban. 11.25: A haladó magyar zene útja. 13.00: Zenés posta. 15.50: Hangos Újság. 14.(0: Zenés vasárnap délután. 15.50: Új életünk népdalai. 16.00: Mit láttunk a Szovjetunióban. 16.30: A Rádió ének- és zenekara játszik. 17.00: A Tartós békéért, népi demokráciáért c. lap ismertetése. 17.15: Tánczene. 17.40: Kincses Kalendárium. 19.00: Tánczene. 20.20: Hangverseny operakedvelőknek. 21.20: Hangképek a vasárnap sportjáról. Totohiírek. 21.40: Snusevickij gordonkázik. 23.15: A Rádiózenekar Játszik, vezényel Molinari Pradelli. PETŐFI RÁDIÓ 8.09: Mai magyar szerzők népdalfeldolgozásai. 8.50: Falurádió. 9.00: Unitárius vallásos félóra a stúdióból. 9.50: Református istentisztelet közvetítése. 10.13: Zenés őszi kirándulás. 11.00: Afiska bácsi lemezesdala. 11.55: Bányászműsor. 12.05: Kínától Berlinig. A HI. Világifjúsági Találkozó dalaiból. 15.00: Részletek Rékai Nándor: Nagyidat cigányok c. dalművéből. 14.00: Budapest hangversenytermeiből. 15.00: Tudományos fejtörő negyedóra. 1520. ..Ránk néz országvilág". 15.45: Külügyi negyedóra. 16.00: A Rádió Gyermekszínházának műsora. 16 40: S/H- kindi szívnek. 17.00: India is ébred. Zenei irodalmi összeálllás. 17.40: Tánczene. 18 4': élő csillag Baráti Géza rádióépítőd. j.-Tánc-/zene. 21 "0: V Kövárosi Népi Zenekng játszik. 22 I 1: Szebényi János fuvulázik. 22.35: Opera részletek