Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-11-06 / 259. szám
1:1. VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! ------------------------------------------------------------------------------------NOLNAI A MAI SZÁMBAN: A világ dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának megünneplésére készülnek. (2. o ) — Wilhelm Pieck elvtárs levele Theodor Heusshoz. (2. o . ) A Vatikán az amerikai imperialisták zsoldjában. (2. o.) — A kommunisták politikai önképzése. (3. o.) Nagyobb gondot fordítsunk a dolgozók művelődésére. (4. o.) Időszerű növényvédelmi teendők. (4. o.) DPL NA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG A NAK- LAPA VIII. ÉVFOLYAM, 259 SZÁM( KA 50 FILLÉR KEIM), 1951 NOVEMBER <> Ke legyen egyetlen üzem megyénkben, mely ne teljesítené Rákosi elvtársnak tett fogadalmát Néhány héttel ezelőtt tették meg kiajánlásaikat az ország békeszertő dolgozói az emberiség legnagyobb ünnepére, a Nagy Októberizocialista Forradalom 34. évforduljára. Minden dolgozó nagy lelke,déssel emlékezik meg erről 4 apról, mert tudják, hogy ennek napnak köszönhetik, hogy ma ekésen termelhetnek, nem kell éniök attól, hogy a gyáros kitesz két az utcára és munka nélkül maradnak, mert alkotmányunk bizttsítja a dolgozóknak a munkához iló jogát. Erre a nagy napra azeleink dolgozóinak százai tettek ►gadalmat szeretett vezérünknek akosi elvtársnak arra, hogy vállásaikat november 7-ig maradéktanul teljesítik és túlteljesítik. Dolgozóink nagy megtiszteltetés, ík. tekintik, hogy e nap méltó egünneplésére fogadalmukat teleithetik, sőt túl is teljesíthetik gy nap választ el bennünket novmber 7-étőll, a Nagy Októberi socialista Forradalom évfordulótól. Dolgozóink közt egyre inkább húzódik a lelkesedés, hogy túlijesztsék e napra tett fogadatukat. Óráról órára születnek a cbbnél szebb eredmények, a vernytáblákon újabb és újabb eredények hirdetik munkásosztályunk gyogó eredményeit a novemberi munkaversenyben. De nézzük eg, hogy dolgozóink eddig egyes jeniekben, hogyan váltották való szeretett vezérünk, Rákosi elv rsnak tett fogadalmukat. Mérlegeljük az eredményeket, ülítsük meg a hibákat, melyek hozták termelésüket, melyek kiüszöbölésével megjavíthatják és lszárnyalhatják eddig elért eredényeiket. Ha visszatekintünk az múlt néhány hétre, kétségtelenül : kell megállapítani, hogy dobzaink kiváló termelési győzelmet hoztak a felszínre, ami mutat , hogy dolgozóink megértették htunk szavát és teljesítették felajánlásaikat. A Bonyhádi Cipőtárban november 1-e volt az « ip, amikor 115 százalékban telsitették szeretett vezérünk. Ránsieh társnak lett fogadalmukat, anyagtakarékosság terén 95.300 frintot takarítottak meg. A börnyag gazdaságos kihasználásánál 3.565 forintot, a Gazda-mozgalom ízén 48.178 forintot takarítottak meg. E nagy versenyben elértékzt, hogy újabb 13 dolgozót terjeszte ttek fel sztahánovista oklevél és ilvény kitüntetésre A sztahánoisták kiváló eredményeket értek , mint például Landherr Mária, 7. negyedik sztahanovista . Szőnője 167 százalékról 192 száalékra emelte teljesítményét. Szőke dánosné, sztahánovista 186 száalékot teljesített. Az üzemrészek azctti versenyben a tűződe tűnik ,s 125,8 százalékos teljesítményéel. Ezek az eredmények híven tükozik, hogy a Bonyhádi Cipőgyár társszervezete és üzemvezetősége a versenymozgalom élére állva, állandóan irányítva segítik a dolgozókat a nagyobb eredmények elérésére. A Paksi Betonútépítő Vállalat dolgozói is november 7-i felajánlásaikat 20 százalékkal túlteljesítetek- kiváló eredményeket értek el a vállalások teljesítésénél Bereczki Miklós ács, aki 195 százalékról 210 százalékra emelte teljesítményét [UNK] Papp Mihály 42 százalékkal teljesítette túl vállalását. A Bonyhádi Zománcgyárban is számos dolgozó 1952-es évi tervén dolgozik, mint például Dobsi Lajos, Gyenge János, akik már szeptember 10-én befejezték évi tervüket. A vállalat pedig pénzügyi vonalon teljesítette évi tervét. A Simontornyai Bőrgyárban 80 százalékban teljesítették több termelési tervüket. De hiba volna ezekkel az eredményekkel megelégedni, mert bizony amilyen lendület van a Bonyhádi Zománcgyár dolgozóinál, ezek az eredmények nem kielégítőek ahhoz, hogy Rákosi elvtársnak tett fogadalmukat november 7-ig teljesíthessék. Mert vállalták, hogy november 7-ig globálisan befejezik évi tervüket. Hogy a vállalásokból több nem valósult meg, ezért elsősorban a vezetőséget terheli a felelősség, akik nem bontották fel a tervet a dolgozóknak és így az ÜB-elnök elvtárs nemtörődömségéből a dolgozók nem tudják, mit kell megvalósítani, hogy a Rákosi elvtársnak tett fogadalmat maradéktalanul teljesíthessék. Hasonló rossz hibába esett a Simontornyai Bőrgyár üzemi bizottsága, ahol azt gondolták, hogy megy az irányítás az asztal mellől is. A Szekszárdi Magasépítő Vállalatnál sem áll a termelés élén az ÜB-elnök, aki szombaton délelőtt be sem ment dolgozni, így nem értékelték ki a Rákosi elvtársnak tett rgadalmat, mert Kling elvtárs, az üzemi pártszervezet titkárainak nagyon sok dolga volt, nem ért rá ezzel foglalkozni. A Magasépítő Vállalat dolgozói szép eredményeket érnek el a termelésben, csak a vezetőség egyes dolgokat nem tart, elsőrendű kötelességének. A Paksi Konzervgyárban a tervteljesítésnél vannak súlyos lemaradások, mert a múlt hónapban is csak 47 százalékban teljesítették a tervüket. Márpedig a tervtörvény amelyet dolgozó népünk azért hozott, hogy biztosítsa a felemelkedést, a szocializmus győzelmét, hozzájáruljon a béke védelméhez Nem nyugodhatunk bele abba, hogy több fontos területen ne tartsuk be a törvényt. Mi az oka annak, hogy ez az üzem elmaradt a terv mögött. Itt elsősorban a vezetőséget terheli a felelősség, akik arra hivatkoznak, hogy itt nem lehet semmit elérni, itt nem lehet versenyt indítani. Ezeket a nézeteket élesen vissza kell verni. Pártszervezeteinknek még jobban kell élni azzal a felelősségteljes joggal, amelyet a kongresszus reájuk bízott a termelés, párt ellenőrzésének jogával. Meg kell érteni, hogy a termelés az osztályharc egyik legfontosabb frontszakasza, hiszen minden siker, amit itt elérünk, erősíti a szocializmust, gyengíti ellenségeinket. A győzelem azon múlik, hogy a dolgozók ipari tisztikara, a gazdaságvezetők gárdájának mennyire sikerül harcba vinni a tömegeket. Most a következő hónapokban dől el végeredményesen, hogy tesznek eleget az 1951-es terv feladatainak. Ne legyen egyetlen üzem megyénkben, amely nem teljesíti Rákosi elvtársnak tett fogadalmat, úgy végezzék munkájukat az elmaradó üzemek vezetői és dolgozói,, hogy az év végén nyugodtan jelenthessék pártunknak és kormányunknak — befejezték évi tervüket- Letörlesztették azt, amivel évközben a tervnek, a hazának adósai maradtak- Határozza el iparunk minden vezetője, hogy elért eredményeiket felülmúlják és Sztálin elvtárs születésnapjára újabb munkagyőzelmeket hozzanak a felszínre és befejezzék 1951-es évi tervüket. A kukoricabegyűjtésben a tamási és dombóvári járások vezetnek Kukoriica-szálítási szerződéskötésben a dombóvári járás vezet, 29.1 százalékkal, a tamási járás 26.8 százalékkal. Kukoricából a szekszárdi járás van legjobban lemaradva, nzért 9.5 százalékos az eredménye. A burgonyaszállítási szerződéskötésben a dombóvári járás vezet 30.5 százalékkal a bonyhádi járás 22.5 százalékkal. Burgonyából a gyönki járás van lemaradva, amely csak 2.2 százaléknál áll. Napraforgóbegyűjtésben a bonyhádi járás vezet 121.9 százalékkal, Szekszárd város 114.3 százalékkal. A napraforgóból a paksi járás van legjobban lemaradva, mely 76.1 százalékra áll a napraforgó begyűjtésben. Kukorica A-, B-, C-vonalon és a szállítási szerződésben a tamási és a dombóvári járás vezetnek. Itt megint csak meg kell említeni a paksi járást, amely az utolsó helyet tölti be 49 százalékkal. Burgonya A-, B-, C-vonalon és a szállítási szerződésben Szekszárd város halad az élen 111.8 százalékkal, utána a tamási járás 94.6 százalékkal. Az utolsó helyet a gyönki járás tölti be 52.7 százalékkal. A tojásbegyűjtésben kötött és szabad vonalon a tamási járás vezet 98.6 százalékkal, utána a gyönki járás 80.5 százalékkal. Az utolsó helyen a paksi járás van. A megyénk legjobb községe az árpa, zab, kukorica és burgonya terén Pak. Ugyanezekből a terményekből Kéty község sorakozik fel másodiknak. A megyénk területén burgonyából felszabadított községeink, melyek 100 százalékon felül teljesítették beadási kötelezettségüket: Mőzs, Pusztahencse, Kajdacs, Nagyvejke, Bonyhádvarasd, Pincehely, Koppányszántó, Értény, Zomba, Kurd, Sióagárd, Szakcs, Győré, Szálka, Grábóc és Szekszárd város. Ezekhez a községekhez viszonyítva van rossz községünk is, mint például Kistormás, amely burgonyabeadási kötelezettségét 21 százalékra teljesítette, Felsőnána 28 százalékra, Kisszékely 33 százalékra, Murga 37 százalékra teljesítette tervét. Kukoricából Murga 100 százalék, Kisdorog 96 százalék, Duzs 94,3 százalék. Az élenjáró községekhez viszonyítva vannak rossz községeink is, a kukoricabeadásból Miszla 30 százalék, Nagyszékely 33 százalék, Pálla 35 százalék, Tabód 36 százalék és Máza 39 százalékra teljesítették begyűjtési kötelezettségüket. Megyei tanács begyűjtési csoport. A Dunaföldvári Hengermalom dolgozói október 31-én befejezték évi tervüket A Nagy Októberi Szociálisa Forradalom 34. évfordulójának málló megünnepléséért folyó termelési harc dolgozóink között egyre nagyobb lelkesedést vált ki, ami azt mutatja, hogy dolgozóink soha ilyen határtalan szeretettel nem emlékeztek meg arról a napról, melynek köszönhetik szabadságukat és azt, hogy békésen termelhetnek és építhetik ötéves tervünket Ezek a nagy lelkesedések megmutatkoznak üzemeinkben, termelőcsoportjainkban, amikor minden becsületes dolgozó munkafelajánlásának teljesítésével készül e nagy napra. Számos dolgozó már teljesítette felajánlását, most újabb felajánlást tett, hogy bebizonyítsa, szilárdan áll ki a béke megvédéséért. Komoly feladatot jelent üzemi dolgozóink részére az 1951-es évi terv maradéktalan teljesítése. Hogy ezt meg tudják valósítani, kell a dolgozók lelkes munkája, az, aki pontosan megjelenik a munkahelyén és szívügyének tekinti, hogy a tervet meg kell valósítani, tűzön vizen át. A Dunaföldvári Hengermalom dolgozói novemberi méltó megünneplésére folyó versenyben vállalták hogy eddigi eredményüket fokozva, teljesítik évi tervüket, november 7-re. Ez a vállalás kifejezte a dolgozók határtalan békeakaratát a szocializmus megvalósítása érdekében, de az is, hogy állandóan követik pártunk útmutatását. Vállalásukat már I túl is szárnyalták, mert október 31-én már 109,8 százalékra teljesítették több termelési tervüket. A malom dolgozói eddig 1 mázsa búzából 30 kiló finomlisztet őröltek ki A dolgozók vállalták, hogy november 7 tiszteletére 32 kilóra emelik a finomliszt kiöntését. Ez a vállalás azt jelenti, hogy 2 százalékkal több finomliszt kiőrlést tudnak felmutatni A vállalás után a dolgozók azonnal megkezdték annak megvalósítását A finomliszt kiőrlést követő napon 1.7 százalékról 1.8 százalékra emelték. Október első dekádjában egyenletesen emelkedett a teljesítés és így elérték a 1.83 százalékot. A második dekádkiértékelés is meghozta az eredményt, mert a finomliszt kiőrlést is 2.03 százalékra emelték A versenyük Invábbi szakaszában négy ízbenlérték a 2.16 százalékos kiőrlést is Az átlagot az 1.7 százalékról már 1.93 százalékra emelték le) Ezzel a lendületükkel, ahogy a Dombóvári M állam dolgozói haladnak, el fogják érni november 7-ig, hogy a vállalt 2 százalékot teljesítik is. A gépház dolgozói is kiváló eredményt értek el november 7-ig a munkaversenyben. Vállalták, hogy az Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáig 33 mázsa szenet takarítanak meg. Vállalásaikat már október 31-én teljesítették, illetve túlteljesítették, mert 58 mázsa szenet takarítottak meg és így október hónapban egy napon a megtakarítói szénnel dolgoztak. A hengermalomban is rendszeresen előfordult, hogy üzemzavar állt be. Szeptember hónapban például 22 órát álltak üzemzavar miatt. Okt. hónapban mindössze 3 óra kiesés volt. Ez az eredmény elsősorban a Nazarovamozgalom kiszélesítésének következménye volt, emellett az, hogy a dolgozók átérzik a Nazarova-mozgalom jelentőségét és így mutatják fel ezeket a kiváló eredményeket. A pálfai szövetkezet tagjai és dolgozói teljesítik november 7-re tett felajánlásaikat A pálfai földművesszövetkezet dolgozói és tagjai felajánlásokat tettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére. Felajánlásaik egy részét már teljesítették Ez azt mutatja, hogy a pálfai szövetkezet tagjai és dolgozói nemcsak beszélnek a békéről, hanem szavaikat tettekkel váltják fel. Olyan tettekkel amely méltó készülődés november 7-re és egyben ötéves tervünk sikerét segíti elő. A november 7-re való készülődésben maga az ügyvezető jár jó példával az élen. Tóth József ügyvezető, 3 holdas gazda, beadási kötelezettségét teljesítette és 4 mázsa burgonyát adott be C-jegyre. A kukoricaszállítási szerződéskötés terén Tóth József vállalást tett november 7 tiszteletére, amely vállalást már október 30-án teljesített. Nász István igazgatósági tag, 3 holdas dolgozó paraszt vállalta november 7 tiszteletére, hogy 5 mázsa kukoricát és 3 mázsa búzát ad be a vételi jegyre a begyűjtési héten. Nász István a begyűjtési héten eleget is tett vállalt kötelezettségének. Nász példáját követte idős Nász István, az édesapja is, aki beadási kötelezettségét mindenből túlteljesítette. Búzából például 12 mázsát adott be C-jegyre, a begyűjtési héten pedig 4 mázsa kukoricát adott be kötelezettségén felül C-jegyre. Magyar István sem akar lemaradni a november 7-re tett felajánlások teljesítésében. Magyar István a begyűjtési héren mindenből teljesítette beadási kötelezettségét és ezn felül 6 mázsa kukoricát adott be C-jegyre november 7 tiszteletére. Vidra János 5 holdas dolgozó paraszt, a szövetkezet igazgatóságának tagja, 4 mázsa kukoricát adott be kötelezettségén felül november 7 tiszteletére. Barkóczi József boltkezelő szintén jó eredményt ért el a válallása teljesítésében. Elhatározta, hogy november 7 tiszteletére 10 új tagot toboroz és 200 forint részjegyet fizettet be. Eddig 10 tagot toborzott és 170 forint részjegyet szedett össze. Barkóczi József szeptember hónapban is jó eredményt ért el a tagtoborzásér, a részjegybefizetés terén. Vasárnaptól automata távbeszélő központ működik már Sztálinvárosban November 4-e, vasárnap reggel 7 órától működik az új automata távbeszélő központ Dunapentelén. Ezentúl az új, 1500 állomást befogadó gyári automata központ látja el az épülő szocialista város megnövekedett telefonforgalmát. A központ megépítésével a posta és a Standard dolgozói teljesítették Rákosi Mátyásnak tét fogadalmukat és négy nappal a vállalt határidő előtt üzembe helyezték a korszerű minden igényt kielégítő központot. A magyar ifjúság békegyűléseken ünnepli a DIVSZ hatéves fennállásának évfordulóját November 10-én ünnepli a világ ifjúsága, köztük a magyar fiatalok is a Demokratikus Ifjúság, Világ*: <’■ ség fennálásának hatodik évfordulóját. Az évforduló alkalmából vidéken a győri vagongyárban, Diósgyőren és Túrkevén a DISZ fiatalok ünnepélye-ifjúsági békegyűlést rendeznek.