Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)
1952-03-16 / 64. szám
8 NAPIO Harminc tanulóból harminc továbbtanul Továbbtanul a Dombóvári Tanítóképző gyakorlóiskola VIII. osztálya ■ A dombóvári tanítóképző gyakorló általános iskola VIII. osztályába 80 leány jár. Mind a harmincan továbbtanulásba jelentkeztek. Hogyan skerült ebben az osztályban a továbbtanulási szándékot százszázalékosan felkelten!? Szeptember, október hónapban 31 osztályvezető mindent tanúiét meglátogatni, beszélgetés közben eluvgyairázta, hogyan készüljennek fel a másnapi órákra. Elbeszélgetett a szülőkkel és tanítványaival a pályaválasztás fontosságáról és megkérdezte azt is, hogy milyen pályát szeretne a tanuló. Október elején mindössze tizenketten jeleltkeztek tovább tí tanulásba, október végén az összes tanulók meglátogatása után osztályfőnöki órán ismertette a továbbtanulás díját és a középiskolákat. A gyapotszedés 4 hétig tartott. Ez az idő nagyszerű alkalom volt arra , hogy munka közben egyenként elbesélgessen a továbbtanulásra egalkllmasabbnak tartott tanaikkal. A gyotszedés végére a jelentkezettek száma 12-ről 1ö-re emelkedett. A novemberben tartott szülői értekezleten — mélyen az összes szülők megjelentek — ismertette a „iäoüljünk tovább középiskolákban“ ennü proseurát. A szülők közül többen úgy nyilatkoztak, hogy szeretnék továbbtanítani leányaikat, de olyan gyenge tanulók, hogy nem bírják majd a középiskolát. Az osztályvezető megjelölte azt az utat, amelyen haladva az úgynevezett „gyenge tanulók“ jó tanulókká válhatnak. Legjobb segítőeszközként a tanulópár munkát álította a szülők elé. Megállűtaak a jeles, jó, közepes tanulókból a tanulócsoportok. A legjobbak a leggyengébbekkel tanultak Ettől kezdve nagyszerű eredmények születtek. Hetek alatt fegyelmezett, életvidám, boldog osztályközösség lett, az év elején még széjjel húzó, fegyelmezetlen osztályból. A »tevelők’ órák után örömmel újságolták az igazgatónak és az osztályvezetőnek, hogy az úgynevezett gyenge tanulók közül többen 4—5-ösre felelnek. Az osztályközösség megindította u tat a bukások és lesek elleni ■ [UNK]December közepére ismét hatan jelentkeztek továbbtanulásba, így kérték, hogy az osztály 80 százaléka jelentkezett továbbtanulni. A nagyszerű eredmények láttán a2 osztályvezető januárban az első osztályfőnöki órán bejelentette, ha az osztály fokozza a 7. eddigi eredményeket és az osztály fél évi átlaga 4-es lesz, háromnapos tanulmányi kirándulást szervez Budapestre. A kirándulás összes kétségeit előteremtik azok számára, akik nem hányatanak a tanulásban, és negyedévi átlagukat megjavítják. Az osztály fegyelme megerősödött, a tanulási kedv egyre fokozódott, megindult a harc m ötésekén A gyengébben felelő tanulók szégyellik magukat és igyekeztek egyre inkább kijavítani hibáikat, hogy kiérdemeljék az ingyenes kirándulást. Félévre 27 tanuló javított tanulmányi eredményén. Kardos Margit 10, Fodor Marika 8, Kovács Marika 7, Somogyi Irénke 6, Bernát Marika, Betesi Irénke, Majsai Marika, Orbán Metrika 6, a többiek 3—4 tárgyból javítottak. ^M évi bizonyítványosztás után 2b-re emelkedett a továbbtanulásra jelentkezettek száma. Néhány nap múlva, február 6-án osztályfőnöki órán felállt a 30. tanuló is, s megígérte, hogy kijavítja közepes rendű bizonyíványát. Azóta ez a tanuló, Bernát Marika csak ötösre és néha négyesre felelt. Az iskolai év első napjától végzett munka legnagyobb eredménye, hogy az osztály továbbtanulási szándéka 100 százalékos, .Jutalomképpen nem három, hanem öt napra mennek Budapestre tanulmányi kirándulásra. Ha az osztályátlag év végére 4,2 lesz, úgy még Badacsonyba, I’écsre és Komlóra se eljutnak a Vili. osztály tanulói. Kováts Mariska parasztszülők gyermeke, jeles tanuló. — Láttam a nagy termelő hiányt — meséli — Nem akartam ugyan továbbtanulni, de osztályvezetőnk meggyőzött, hogy tanuljak, mert reám még nagy szükség van. Az orosz és mértan tantárgyakat szeretem legjobban. Elhatároztam, hogy tanár leszek. Eddig nem gondoltam továbbtanulásra — mondja Fodor Marika — mert gyenge tanuló voltam. Eigmbret Marika mellett megszerettem a tanulási Azóta figyelem tanáraimat és rájöttem arra, milyen szép hivatásuk van, mn is jelentkeztem továbbtanulásra. Tanítónő szeretnék tenni. Én is úgy fogom szeretni és segíteni a gyengébbeket, mint az én tanáraim. Elégséges tanuló volt Iberhardt Anna, de ő is elhatározta, hogy továbbtanul. — Nem szerettem tanulni. Otthon megmondtam hogy nem akarok tanulni. Édesapám azt mondta: — Kislányom, tanulj tovább. Kimondta, hogy ő csalki hat osztályt végzett, a többit pedig a dolgozók iskolájában végezte el a felszabadulás után. Kardos Margit kissé szégyenkezve mondja, hogy gyenge tanuló volt, még intőt is kapott. Szüleinek nagyon fájt, hiszen ők mindig azt akarták, hogy tanuljon a lányuk. Tanulópárja mellett kijavította az inítő-rovót, sőt félévre 10 tantárgyból javított. Most elhatározta, hogy tanító lesz. Bernát Marika « amrlócsoportban szerette meg a tanulást. — Építészmérnök szeretnék lenni — mondja. — Sok munkáslakást, kultúrotthont szeretnék megépíteni. Érzem, hogy én is hasznos tagja leszek majd hazámnak — fejező be határozott hangon, Az újonnan megalakult mezőgazdasági szakszervezetek fordítsanak nagyobb gondot •• verssenvmozffalornri jegyénk területén egyre több és több állami gazdaságban, erdőgazdaságban és gépállomáson alakulnak meg új szakszervezeteink és választják meg vezetőségüket A legutóbbi időben megalakult új üzemi szakszervezeteink értek el jó eredményeket. Ha megnézzük új szakszervezitünk eredményeit, leginkább megmutatkozik fejlődésünk a munkások szociális intézése terén. Az al sóseperdi állami gazdaságban, a dalimandi gépállomáson, vagy az alsóhidvégi állami gazdaságban az utóbbi időben igen sokat javult a munkások szociális ellátása. Hiányosság mutatkozik azonban az eredmények mellett a MEIX 87 munkájában. A megindulás időszakában még foglalkozott az új szakszervezet a munkaverseny kérdésével és azok megszervezésével is, azonban az utóbbi tapasztalatok azt mutatják, hogy mindjobban elmosódik a munkaverseny kérdése és kiszélesítése. Kevés gondot fordítanak új szakszervezeteink, és csupán kampány feladatnak tekintik a munkaverseny kérdését. Március 9-e óta teljesen elhagyták laposodni a munkaversenyt, pedig az újonnan alakult szakszervezetek munkája nem merülhet ki csupán a szociális intézkedések megvalósításában, hanem ezzel kapcsolatban behatóbban kell foglalkozni szakszervezeteinknek a munkaverseny kiszélesítésével és nagyobb gondot fordítsanak a munkafegyelem megszilárdítására. Az új szakszervezet vezetőségének szem előtt kell tartania, hogy mit jelent a munkaverseny a szocializmus építésének időszakában és segítse elő állami gazdaságainkban, gépállomásainkon, erdőgazdaságainkban a hosszúlejáratú versenyek kiszélesítését, győzze meg a dolgozóikat a munkafegyelem fontosságáról , és mélyítse f 1 a személyi felelősséget. Az új szakszervezetnek össze kell kapcsolnia ezeket a kérdéseket a szociális intézményekkel és intézkedésekkel, mert csak így tud eredményes munkát végezni. Nézzék meg szakszervezeti vezetőink a mezőgazdaságban a brigádok, munkacsapatok megszervezését, a területek felosztását azt, hogy megkapta-e minden brigád, vagy csoport jegyzőkönyvileg területét. Ellenőrizzék a tervek elkészítését és végrehajtását, mert csak így mondhatjuk ezt fel, hogy szakszervezeteink mezőgazdasági vonalán is betöltötték hivatásukat és hivatásuk magaslatán állnak. Munkájuk közben pedig szorosan támaszkodjanak a pártra és a dolgozók széles tömegeire, hogy sikeresen végezhessék munkájukat és büszkén mondhassák el, hogy a szocializmus építéséből aktívan vették ki részüket. HIREK VASÁRNAP, MÁRCIUS 16 FGYELETES GYÓGYSZERTARI í 1/1. sz Áll. gyógyszerár NÉVNAP: Henriette. — IDŐJÁRÁSJELENTÉS: Várható időjárás vasárnap estig: változó felhőzet, az északi és keleti megyékben esetleg kisebb havazással, havascsővel. Időnként még, főként keleten élénk északi, északnyugati szél. A nappali hőmérséklet emelkedik. MOZI Szabad Ifjúság: CIVIL A PÁLYÁN Akciós jegy érvényes! Előadások vasárnap: 4, 6. 8 órakor, hétköznap: 6. 8 órakor. msmsamxm^ summoMi szélkülőzhetetten az agitádó@ smurtkábufi 1052 MARCIUS 1« Kis ünnepség előzte meg a nagy mérkőzést Nagymáoyoki Bányász—Dunaföldvár 4:2 (3:2) 500 néző, vezette: Dudás (Vindics, Váradil.óllövők: Böröcz g, Wéber 1, Bardócz 1,. .Sietve Szigeti 1. 2. Nagyszerűen feldíszített pálya várta a mérkőzésre a két csapatot. Mintha az időjárás is tudta volna, hogy milyen napon van ez a találkozó. A csapatok kifutása után Letenyei Béla, üzemi párttitkár elvtárs méltatta Rákosi elvtárs születésnapját. A magyar sportolók nagyon sokat köszönhetnek szerelt vezérünknek, aki megadta a lehetőséget, hogy hazánkban szocialista sport alakulhasson ki. A továbbiakban Letenyei elvtárs kiemelte megyénk sportjának fejlődését, amely szemünk előtt játszódik le. Ezt a fejlődést az MHK-mozgalom segítette előre, amely csak pártunk és szeretett Rákosi elvtársunk vezetésével valósulhatott meg. Nagy tapssal fogadták a játékosok, mind pedig a közönség Letenyei elvtárs beszédét. Ezután a következő feállításban állt fel a csapat: nagy hiányok: Csúf órás — Terjék, Dormány, Takács — Tóth, Baumgartner — Bardócz, Savanya, Böröcz, Wéber, Fazekas. fimaföldvár: Berndorffer — Szauter, Fogarasi, Dunai — Szeder, Horváth — Németh Szigeti 1., Gazsó, Szabados, Takács. A bányászok indítják el a labdát és azonnal veszélyesek a vendégcsapat kapujára. Fogarasi több esetben szabálytalanul akasztja Böröczöt s csak így sikerült feltartani a bányász ötösfogatot. Váltakozó, szép játék alakul ki, amely a vendégeknél eredményes először. Nagy védelmi hiba közepette Szigeti II. szép gólt lő. 0:1. Hirtelen észbekapnak a hazaiak és egymásután vezetik támadásaikat. Fazekast a tizenhatoson belül szabálytalanul akasztják, t1-es. wéber belövi, 1:1. Ezután újabb gólt ér el Dunaföldvár, a szép összjátékot Szigeti góllal fejezi be, 1:2. Közvetlen a kezdés után a bányászok egyenlítenek Bardócz révén, 2:2. Kiegyensúlyozott, kemény küzdelem alakul ki teljesen egyenrangú ellenfélnek bizonyul Dunaföldvár. A 28. percben Böröcz egyedül elfut és Fogarasit teljesen kijátszva, fut még a kapust is, a hálóba gurítja a labdát, 3:2 Óriási védelmi hiba volt. Váratkozó támadásokkal fejeződik be a félidő. Szünet után fokozódik az iram A vendégek az egyenlítésért, a hazaiak pedig a nagyobb arányért küzdenek. A védelmek rapidkét oldalon jól működnek. Mégis a félidő közepén Barbócz beadásából Böröcz fejel gólt. Ezen már nem tud változtatni egyik csapat sem, így ez marad a végeredmény is, 4:2. jók: Dormány, Böröcz, Tóth, illetve Szertter, Duudi, Szigeti II. BÍRÁLAT. Végig egyenrangú ellenfelek, de itt-ott túllépték a szabályokat. A fegyelem terén is sok hiba látszik a dunaföldváriaknál. Simontornyai Vöros Lobogó—Tolnai Vörös Lobogó 5:2 (2:1) SimoBroFilga, 600 néző. — Simontornyai Vöros Lobogó: Ferenczi — Sebestyén, Baum E., Mikulás — Bíró (Rábóczki), Somogyi, Ünnep, Baum J., Róth. — Tolnai Vörös Lobogó: Ganczer — Reicht, Schaffier, Korán — Werling, Lick II. — I sgum, Grählinger, Galambos, Jóósz, Adám (Nagy). Sáros talajon a római csapat kezdi a játékot. Változatos irammal indul a játék és a 8. percben Dobrádi—Ünnep—Baum 1.Rossz játékából Bauta megszerzi az első gólt, 1:0. 18. percben Somogyi Tóthtól kapott labdával kijátsza a kijövő Ganczert és a hálóba gurítja a labdát, 2:0. 28. perc, Isgum jó helyzetben a kifutó Ferenczi üres kapuja fölé küldi a labdát. 29. percben Grählinger szabadrúgását Galambos az üres kapuba küldi, 2:1. A félidő hátralévő része váltakozó játékkal telt el, gólt egyik csapat sem tudott elérni. A második félidőben a hazai csapat Rakóczkival áll ki Biró helyett. Mindjárt az első percekben szép támadásokat vezet a hazai csapat, a 2. percben ünnep szép fejese alig a kapu fölé száll. Hol egyik, hol a másik csapat támad, de csatársoraik nem tudják kihasználni a helyzeteket. A 15. percben Sebestyén jó helyzetbe hozza Baumot, aki a kimozduló Ganczer mellett a kapu jobb sarkába vágja a labdát. 3:1. Megélénkül a hazai csapat és sorozatos támadásokat vezet a tolnai csapat kapuja ellen. A 18. percben Somogyi a 16-osról a jól helyezkedő kapus kezébe küldi a labdát. A hazai csapat újabb és újabb támadásait végre siker kíséri, Mikulás Baumnak adja a labdát, aki fejjel szépen maga elé veszi és szép lövéssel a hálóba rúgja, 4:1. A 22. percben Rábóczki szép iefutása után baumnak adja a labdát, aki jobb külsővel közvetlen a kapu mellé rúgja. A vendégcsapat néhány lefutását a jól helyezkedő hazai védelem könnyen szereli. A 32. percben Rabóczkik a tolnai Védelem 16 oson belül csúnyán felvágja, a megítélt 11-est Baum F. értékesíti, 5:1. A hátralévő időben ismel hol egyik, hol másik térfélen megy a játék, míg a vendég csapat erősíti iramát és többször veszélyezteti Ferenczi kapuját. Az utolsó percben nagy kavarodás keletkezik a hazai csapat kapuja előtt, Ferenczi üresen hagyja a kaput és Galambos a kavarodásban megszerzi a tolnaiak 2. gólját. 5:2. BIRÁLAT: A sáros, süppedős pályán az első félidőben lassan alakult ki a szép játék a játékosok állandóan elcsúsztak, a labda sokszor beragadt a sárba. Az első félidő első felében egyenlő erők harcát mutatta a játék, míg a második felében a rűinai csapat szebb összjátékot mutatott, de eredményes nem tudott lenni. A második félidőben a hazai csapat mindjárt szép támadásokkal indul, de a vendégcsapat is előre előretör, támadásai azonban sikertelenek A második félidő második harmadában a helyi csapat lendületes támadásba jön és ezzel kétségtelen fölényt mutat a vendégcsapattal szemben. Jók voltak: Simontornyai csapatból Sebestyén, szépen javul Somogyi és Baum A tolnai csapatban jó volt Isgum és Galamboe A III. forduló statisztikája A 1. forduló után már csak az alábbi csapatok nem vesztettek pontot: Nagymányek, Szekszárdi Dózsa, Dombóvári Postás. Valamennyi csapat, amely pontot vesztett, egyben veretlenségét is elvesztette. Nem szerzett még pontot Hőgyész és Paks. Néra győzött ezeken kívül még Tamási sem. * Az elmúlt fordulóban 6 mérkőzésen 28 gólt rúgtak a győztes csapatok, hetet a vesztesek, összesen tehát 35 gól esett a fordulóban. Ez mérkőzésenként 5.8 gólt jelent. Ismét sokat nyom a latba a Szekszárdi Dózsa 9 gólos győzelme. Ettől az eredménytől eltekintve általában nem született ,,lépés-győzeleme 4:1, 3:0, 4:2, 5:2, 5:2. Tehát egy 1 gólos, egy á gólos és három 5 gólos. A vesztes csapatok kitettek magukért, 7 gólt lőttek ellenfelük hálójába.* A Dózsának szenzációs 23:1 a gólaránya az első három forduló után. Ezzel szemben Hőgyész gól ellenében i-et kapott. Nála csak Tamási kapott többet, 16-ot, ezzel szemben 5-öt rúgott. * * örvendetes, hogy a megyei bajnokság megindulása óta mindössze 1 kiállítás történt. Az >s az első fordulóban. A 2. és 3. forduló kiállítás nélkül zajlott le. A mérkőzések látogatottsága a harmadik fordulóban emelkedett. Átlagosan 1—1 mérkőzésre 620 néző jut A ifi. fordulót, annak 6 mérkőzését 300 néző látta Ezúttal Szekszárd és Bátaszék vezet 800, illetve 700 nézővel. Nagymányokon és Simontornyán 500— 500 volt a nézők száma. A legizgalmasabb mérkőzés Nagymányokon volt, ahol a Dunaföldvári Petőfi kétszer is megszerezte a vezetést, végül mégiscsak alulmaradt 4:2 arányban. 4 kultúrforradalom élharcosainak megyei értekezlete A megyei, járábi íiúpművelei, oktaUiei előadók, íaoaivezetők és a tömegszervezetfek vezetői Szekszárdi értekezletet hívtak össze, ahol megvitatták eddigi munkájukat a Magyar Szovjet Barátsági Hónap keretén belül és új feladatokat vállaltak április 4-re, hazánk felszabadulásának méltó megünneplésére. Az értekezleten megjelent Kovács László elvtárs, A Megyei Pártbizottság kiküldötte és a Magyar-Szovjet Társaság központja részéről Szabó Endre elvtárs. Katonai Károly elvtárs a Megyei Tanács népművelési osztály vezetője részletesen értékelte az eddig végzett munkát, rámutatott a hiányosságokra, de egyben megszabta az előttük álló feladatok eredményes megvalósítását. A hozzászólások során a MOKÉP kirendeltség vezetője elmondotta, hogy a népművelési előadók nem segítik kellőképpen a film ünnepet. A filmmel segítsék db ú j szocializmus építését, úgy, mint Dunakömlőüön, ahol 13 dolgozó paraszt lépett a nagyüzemi gazdálkodók útjára a „Gazdag menyasszony“ című film megnézése után. — Ilyen nagy megmozdulás soha nem volt még bonyhádon, mint már* du ® S-áö — számolt be *, bonyhádi járás NSZT titkára. Háromezer embernél többen vonultak fel, hogy megünnepeljék a 60 éves Rákosi elvtársat, majd rámutatott arra is, hogy a bonyhádi járási DISZ-bizottság a feladatot elhárítva, nem ér rá foglalkozni a Magyar-Szovjet Barátsági Hónappal. Németh Ferenc mucsi mozi üzemvezető lelkesen mondta el, hogy annak ellenére, hogy elzártan élnek az 1100 lelkes kis faluban, a dolgozók annál nagyobb lelkesedéssel fordúlnak az új, haladó felé. Hétszázan is megjelennek egy-egy előadáson Bevonják az iskolákat a közönségszervezésbe, nincsen olyan tanuló, aki ne tudná, mi a tartalma a filmnek és mi lesz a következő mozielőadás. Hogy ezt az eredményt tovább fokozzák* április 4-re, versenyre hívják ki a dombóvári járás bsszek mozivezetőjét, hogy a szervezett mozilátogatók számát 10 százalékkal növelik A bátaszéki népművelési ügyvezető javasolta, hogy Tolna megye gazdag népművészetét gyűjtsék össze, elevenítsék fel mindjobban, vS .verseny alakuljon ki a népművészet gyűjtésében. Földesi János a gyönki járás népművelési előadója beszédében elmuta4otta, teljesítették .A tervet,, amelyet a Magyar-Szovjet Barátsági H6-I napra ütemezték be. A paksi járás népművelési előadója, Szabó Antal elvtárs felajánlotta április 4-re, hogy i járásában minden tszcs-ben, állami gazdaságban számolási-mérési tanfolyamat indít. Kovács László elvtárs, a Megyei pártbizottság kiküldötte javasolta, hogy a járási kultúrversenyek alkalmával népszerűsítsék a legjobb kularosokat, dolgozókat. Szabó Endre elvtárs, a Magyar-Szovjet Társaság központi kiküldötte felszólalásában elmondotta, hogy a mai barátság, a Magyar-Szovjet Barátsági Hónap sokkal népszerűbb, mint a tavalyi volt. A Ganz Villamossági gyárban például szemléltető kiállításokon keresztül népszerűsítik azokat a dolgozókat, akik szovjet módszerrel dolgoznak. A tömegszervezeteknek kölcsönös együttműködésben kell elősegíteni a Magyar-Szovjet Barátsági Hónap elmélyítését. Több értékes felszólalás és felajánlás után megjutalmazták a kultúrforradalom élenjáró harcosait A regölyi mozi elnyerte a MOKÉP várudozzászlaját. Vasárnap megindul a lövészbajnokság •4 Magyar Szórzői Barátság tisztelésére április 4-én Szekszárdon cellövőverseny lesz Megyénk céllövő sportjáról eddig keveset hallottunk. Most, hogy a Megyei TSB mellett működő társadalmi szövetség újjáalakult, ezzel új élet kezdődik a céllövő sportban. Mai nap megkezdődik a postalövészet, amely bajnokságba 10 csapat nevezett be, így a Szekszárdi Pénzügyőrség, Sz. Dózsa, Bástya, Sz. Tűzoltók, Szekszárdi MSZÍSZ I. és II. csapat, a dombóvári Honvédek, dozsbóvári rendőrök, a bonyhádi Vasas SK és a bonyhádi rendőrség. Április 4-i felszabadulás ünnepelt Szekszárdon a magyar-szovjet barátság tiszteletére nyilvános céllövő versenyt rendez s* MTSB, melyre a benevezéseiül a T^B e héten a sportköröknek megküldi. A győzi*s csapat és a helyezettek szép díjazásban részesülnek. 1 ^ Tolnai Kaplo gtlistája Valójában a II. forduló hozta a légióba gólt. Mivel a Vörös Meteor és Dees kivált a megyei bajnoksából és velük szemben elért eredményeket törölték az I. fordulóban 2b, a II. fordulóban 33, a 111. fordulóban jó gólt vúgtak a csatárok A IV. fordulónzony&t* nem fogja megdönteni a III. forduló eredményét!? 8 gólos: Nagynémedi (Sz. Dózsa). 6 gólos: Hetes (Sz. Dózsa). 5 gólos: Marosi (Sz. Dózsa). 4 gólos: Baum J. (Simontornya). 3 gólos: Böröcz (Nagymányok), Dósai (§. Dózsa), Németh (Bánvilád). Bizony (Tolnah Jerabek (D. Postás), Markovics (Máza), Lépő (Sz. Építők). 2 gólos: Véber (Nagysétányok), Red** (Bonyhád), Takács (Dunaföldvár), Nagy (Tolna), Szabó (D. Lokomotiv), Radó, Feil (Máza), Kiss (Bátaszék), Kálmán (Sz. Építők). 1 gólos: Bardócz, Terjék (Nagymányok), Kovács (Sz. Dózsa), Tóth (Bonyhád). Gazsó, Maluska, Szabados (Dunaföldvár), Isgum, Galambos (Tolna), Horváth, Gog (D. Lokomotiv), Hurai, Kiss (D. Postás), Somogyi (Simontornya), Németh. Szentpéteri, Halva* (Tamási), Henri (Máza), Varga, Szabó (tátaszék), Erdélyi (Hőgyész), Cziráki (S* Építők), Darnai (Paks), jó állapotban lévő za m rn mohászok hordót Vásárol Meljek vidéki Bortorgalmi Vállalat- Pécs Szt István tér 12 220 TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: SOMOGY LASÁS.Ó Felelős kiadó: KIRÁLY íaSZLÓ Szerkesztőség telefonszáma 22-10. Kiadóhivatal telefonszáma 20-10. MNB egyszámlaszám 936 571 -ŐS Előfizetés? díj: havi ti — mnrifefi. Pécsi Szikra nyomds Pét*, Munkácsy Mihály dtc* JAML Telefon A asonellért felel: MELLES EEZ&S