Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)
1952-05-11 / 109. szám
TORNAI r l Világ proletárjai A MAI SZAMBÁN: A tagdíjfizetés jelentősége a kommunista fegyelem megszilárdításában és a párttagok mozgósításában. (2 o.)A nemes kérdés békés megoldásának előmozdítására irányúló nemzetközi értekezlet előkészítő bizottságának felhívása. (3. o.) Május 2- 25 között rendezik meg az első békekölcsön második sorsolását Pécsett. (3. o.) Uj gépek a szocialista mezőgazdaságban. (4. o.) AZ MDP TOLNA MEGYEI PÁRT BÍZOTTAÁ CA'NAK IX. ÉVFOLYAM. 10». SZÁM ARA 50 FILLÉR VASÁRNAP, 19.S2 MÁJUS 1( Jó munkával, az állami fegyelem megszilárdításával készüljünk a béketalálkozóra Sztálin elvtára nyilatkozata, amely leszögezi, hogy a III világháború nincs közelebb, mint három évvel ezelőtt, új lendületet adott a dolgozók millióinak békeharcához, köztük a magyar békéba mosóknak is. Még jobban elélyült a dolgozókban az a tudat, hogy a háború megakadályozható, lefogható a kapitalisták és az imperialisták gyilkosságra felemelt keze. Tolna megye békebizottságai jó munkájukkal tovább erősítették ez évben is a békefront magyarországi szakaszát A határidő előtt végzett tavaszi vetéseket béke mozgalom keretében végezték s jelszavuk: „korai vetéssel a békéért“ volt A vetések befejeztével számos nagy feladat áll ismét békebizottságaink előtt, elsősorban azonban a júniusban tartandó béketalálkozóra való méltó felkészülés- Ez nyilvánuljon meg az állammal szemben fennálló kötelezettségeink teljesítésében, annak túlteljesítésében és a jó növényű pólusban. „Jó munkával erősítjük hazánkat, a béke országát!“ A júniusi béketalálkozó jelszava több és jobb munkára serkenti békebizottságainkat. Hogyan erősíthetjük a béke ránk eső frontszakaszát? Mindenek előtt a terveink túlteljesítésével, a beadási kötelezettségeink túlteljesítésével, a munkafegyelem megszilárdításával segíthetjük a béke megerősítését. Tiszter József regülyi 7 holdas dolgozó paraszt, jól tudja mit jelent az állami fegyelem, rendezte egész évi adóját, a baromfi- és tojásbeadási kötelezettségének még februárban eleget tett. De ezenfelül a tavaszi munkákban is példamutató volt dolgozó paraszttársai előtt A termelőszövetkezetek és csoportok asszonyai kövessék a tamási „Vörös Szikra“ tsz asszonyainak kezdeményezését: minden nő a legnagyobb mértékben vegye ki részét a termelőszövetkezet munkájából. Szilveszter MUnílyné, Füves Józsefnével lépett párosversenyre és vállalták, hogy az ütemtervben meghatározott tervnél holdanként egy mázsa kukoricával termelnek többet Palkovics Erzsébet Tulner Erzsébetet hívta ki párosversenyre, s vállalták, hogy egy mázsa cukorrépával termelnek többet holdanként, mint amit a terv meghatároz. A tengeliei Petőfi és a tamási Vörös Szikra termelőszövetkezetek mellett jelentős eredményt ért el többek között az újiregi Béke tsz, amely a 740 hold föld megművelése mellett 40 férőhelyes sertéskutricát, 60 méter hosszú sertéshizlaldát és 20 méter hosszú süldőnevelőt épít fel az aratásig. Az építkezés munkáiba a nők is bekapcsolódtak. A németkéri Ságvári tsz-ben a cukorrépát megdarabolták és a napraforgót megkapálták már május 1-ig. A munkákban a növénytermelő brigád 130 százalékot ért el. Az állammal szemben fennálló kötelezetség teljesítése és a jó növényápolási munkák mellett a békebizottságok hálózatának bővítését is feladatul kell tűzniük a békebizottságainknak. A paksi járás békebizottságainak járási értekezletén Pintér József a madocsai békebizottság titkára vállalta: június 1-ig a béketalálkozóig, úgy szervezik meg a békebizottságokat, hogy minden öt házban legyen egy békebizottság. Ezenfelül népszerűsítik az élenjáró dolgozó parasztokat, akik a növényápolásban és az állammal szemben fennálló kötelezettség teljesítésében mutatnak példát. A dunaszentgyörgyi békebizottság követve a kajdacsi, decsi és a tengelici békebizottságok példáját, június 1-re békezászlót készít, s az kéthetenként annak a dolgozó parasztnak házát díszíti majd, aki a legjobb eredményt érte el kötelezettségének teljesítésében. A községek, üzemek és termelőcsoportok békebizottságai megkezdték a békekisgyűlések szervezését, ahol megvitatják az Országos Béketanncs határozatát, saját munkaterületükre alkalmazva megszabják feladataikat. E hónap 15—25-e között békenagygyűléseken pedig 300 küldöttet választanak a megyei találkozóra. Békebizottságaink olyan küldötteket választanak, akik a termelésben példamutatóan segítik munkatársaikat feladataik megoldásában. A küldöttek között legyenek a megye legjobb értelmiségi dolgozók is. A találkozóra hozzák magukkal békebizottságaink küldöttei községünk, üzemünk dolgozóinak felajánlásait, javaslatait, melyekkel még eredményesebben harcoltunk a mi megyénkben is a békéért. Pártszervezeteink különösen nagy figyelmet fordítsanak ebben a felelősségteljes munkában békebizottságainkra- Párttitkár elvtársaink személyesen is értékeljék munkájukat és ezen keresztül segítsék részben a küldöttek helyes kiválasztását s azok beszámolóját. Június 1 nemcsak a megyeszékhely ünnepe, hanem valamennyi község, üzem, tszcs, állami gazdaság és minden becsületes dolgozó ünnepe lesz. Házainkat díszítsük zászlókkal, köszöntsük e napon a legjobb dolgozóinkat, díszítsük virággal a küldötteink házait. Tegyünk termelési felajánlásokat az ünnep tiszteletére. Előre a béketalálkozó sikeréért! Növényápolási munkák, az állammal szemben fennálló kötelezettségeink teljesítésével készüljünk június 1-re, a béketalálkozóra, a magyar dolgozók harcos békeünnepére. A járások közötti versenyben a növényápolási munkák során a paksi járás került az élre A tavaszi vetési és növényápolási munkáknál nagy harc folyt a járások között a növénytermesztés vándorzászlójáért. Első lett a paksi járás 18.6 százalékos teljesítménnyel, második a bonyhádi 16.2, harmadik a dombóvári járás 14.6, negyedik a szekszárdi 14.1, ötödik a tamási járás 8, hatodik a gyünki 74 százalékos teljesítéssel.Az elmaradt járások törekedjenek a további munkáknál arra, hogy eredményeiket megjavítsák és zárkózzanak fel az első járásokhoz. Főleg sok javítani valója van ebben a munkában a tamási és a gyönki járásnak, ahol a tavaszi növényápolási munka gyengén halad. A száraz tavaszi időjárás megköveteli azt, hogy az eddiginél sokkal nagyobb lendülettel fogjunk a tavaszi és a növénápolási munkák elvégzéséhez, mert ezzel nagyban elősegítjük a növényein fejlődését és megakadályozzuk a csapadék elpárolgását. Él üzem lett a Juhépusztai Állami Gazdaság Eddigi eredményeik fokozására versenyre hívják a somogyhárságyi állami gazdaság dolgozóit 3 A Juhépusztai Állami Gazdaság a tavalyi és az 1952 első negyedévi terv teljesítése alapján elnyerte az állami mező- és erdőgazdaságok minisztere és a MEDOSZ elnöksége „éliizom“ kitüntetését. A kitüntető élüzem címet a következő jó eredményekkel érdemelték ki: 1952 első negyedévében a lótenyésztés létszámtervét 256, a fedeztetés tervét 260, a szaporulat tervét 180 százalékra teljesítette. A szarvasmarhafedeztetés tervét 114, az árutejbeadás tervét 101 százalékra teljesítette. A gazdaság teheneinek fejési átlaga 10.2, istállóátlaga 9 liter. Sertéslétszám tervét <27, a szaporulat tervét 1S9 százalékra teljesítette. A malacoztatási átlaga 9.2 da?s.b. A kora tavaszi növények vetését és talajmunkáját április 5-ig — területi növekedés következtében — 150 százalékra teljesítette. A gazdaság dolgozói elért eredményeiket most úgy akarják fokozni, hogy párosversenyre hívják a somogyhársi állami gazdaság dolgozóit. Versenyfeltételeiket az alábbiakban határozták meg: Mi, a juhépusztai állami gazdaság dolgozói tudatában vagyunk, hogy nagyobb terméserdeményeket úgy érhetünk el, akkor valósíthatjuk meg sikeresen a szocialista mezőgazdaságot, ha a legszélesebb alapokra helyezzük a munkaversenyt. Ezért párosversenyre hívjuk ki a somogyhárságyi állami gazdaság dolgozóit. Vár hogy szántóföldi, a vetési, talajművelési, növényápolási és betakarítási munkákat egész éven át a Minisztertanács határozatában előírt határidő előtt négy nappal elvégezzük. Vállaljuk, hogy az őszi kalászosok terméseredményét üzemtervünkhöz viszonyítva öt százalékkal túlteljesítjük. Ezt helyes agrotechnika alkalmazásával, hengerezés és fejtrágyázás időbeni alkalmazásával, időbeni aratással, a szemveszteség elkerülésével, gyors behordással akarjuk elérni. A kapálás munkákat a lehető legnagyobb mértékben géppel végezzük és így annyi munkaerőt takarítunk meg, hogy kapásnövényeinknek eggyel több kapálást tudunk biztosítani. A lucernaszénát 150 holdnyi területen szovjet hengeres szárítással szárítjuk, ezáltal jobb, vitamindúsabb takarmányt biztosítunk jórszágállományunk részére. Az összes kukorica- és napraforgó vetéseknél elvégezzük a pótbeporzást. Az évelő takarmánynövényeket minden kaszálás után megfogásoljuk. Mindazokat a kapásnövényeket, amelyeknél a domborzati viszonyok lehetővé teszik, ez,okrosító eljárásai egyeljtik. A széna letakarítása után a szénakazlakat szalmával fedjük be, hogy a beázástól, így a tönkremenéstől megóvjuk. Ezeknek az eredményeknek elérését a munkafegyelem további megszilárdításával, a brigádok jó megszervezésével, új munkamódszerek bevezetésével és a helyes munkaszervezéssel éljük eL A tolnamegyei békebizottságok készülnek a június 1A béketalálkozóra A tolnamegyei békebizottságok lelkesen készülnek a június 1-i béketalálkozóra. Minden községben megkezdték a kisgyűlések tartását, s május 18- 25 között megrendezik a küldöttválasztó gyűléseket, melyeken a megye dolgozói mintegy 500 küldöttet választanak meg. A kisgyűléseket nagy tömegekben látogatják a dolgozók s közülük egyre többen lépnek a békebizottsági tagok sorába. Dunaszentgyörgyön az utóbbi napokban 90, Decsen pedig 60 dolgozó paraszt lett békebizottsági tag. Az egyes békebizottságok a község legjobb dolgozóit a bizottság vándor-békezászlójával tüntetik ki A tengelici bizottság békezászlója eddig Hosnyánszky Jánosnak, a Petőfi tsz Kossuth-díjas elnökének hátán lengett. A zászlót vasárnap a Petőfi tsz tagjai ünnepélyes keretek között adják át Jaroczki József egyénileg dolgozó parasztnak, aki félévi beadási kötelezettségének teljesítésével érdemelte ki a békebizottság kitüntetését. Megyénk fiataljai határtalan lelkesedéssel fogadták a DISZ központi vezetőségének javaslatát: a hulladékgyűjtő hónap megrendezését. Legjobb szervezeteink fiataljai már megkezdték a hulladék gyűjtését. A hulladékgyűjtést nemcsak a DISZ fiataljaink, hanem az úttörők is magukévá tették és bátran mondhatjuk, méltóképpen megállják helyüket a hulladékgyűjtésben. Nem egy községben az úttörők több fémet gyűjtöttek be, mint a DISZ fiatalok. Dunakömlődön az úttörők ezidáig már 27 mázsa vashulladékot és néhány kiló lószert gyűjtöttek össze. A brigádok a házakat sorra járják és az ott fellelhető hulladékot a begyűjtő helyre szállítják A paksi úttörők 85 mázsa vasat gyűjtöttek őste. Dicséretre méltó ez a teljesítményük, hisz a DISZ fiatalok nem sokat segítettek a hulladékgyűjtésben. Az úttörők feltérképezték a községet és azt a brigádok között felosztották. Dunaföldváron a DISZ - fiatalok és az úttörők ezidáig közel 400 mázsa hulladékfémet gyűjtöttek egybe. A sárpilisi úttörők példamutatóan veszik ki részüket a hulladékgyűjtésből Ebben a munkában kiemelkedik Teller Erzsébet és Fürgedi Anna, akik a legtöbbet gyűjtöttek hulladékból. Balicskán két nap alatt 55 mázsa hulladék vasat és 20 kiló színesfémet gyűjtöttek össze a 50 mázsás előirányzattal szemben, mint 60 mázsa hulláé lettek. A bölcskei DISZ fiatalok hulladégyűjtő versenyre hívták ki a környékbeli községek fiataljait. Felhívásukra azonban válasz még nem érkezett. Gyönkön a DISZ fiatalokból öt hulladékgyűjtő brigád alakult, amelyek egymással versenyben végzik a hulladékgyűjtést a község területén. Ezidáig az úttörőkkel közösen több mint 250 mázsa hulladékvasat gyűjtöttek egybe, 650 kiló színesfém is az ő munkájuknak köszönhető, hogy a begyűjtőhelyre került. A dombóvári járás területén a fiatalok az úttörőkkel közösen brigádokat szerveztek, melyek a községet feltérképezték, és úgy teljesítették hulladékgyűjtési előirányzatukat. A tamási járás fiataljai ezidáig 51 mázsa hulladékvasat gyűjtöttek egybe. DISZ fiatalok és úttörők! Előre még több hulladék felkutatásáért. Harcoljatok minden elfekvő hulladék beszállításáért. A hulladékgyűjtést tegyétek békeharccá. Az eddigi eredményeiteket túlszárnyalva vigyétek győzelemre még több hulladék begyűjtésével a gyűjtő hónap sikerét! Felújították a versenyt a kakasdi Gier Áron tszcs-re! — írre Fülöp Jósaefa Zomba-axentgálpusztai Szabadság tasce-bfil Zomba-szentgálpusztai Szabadság termelőcsoport május 4-én ünnepélyes keretek között hat tagú bizottságot, küldött a szomszédos kakasdi Gábor Áron termelőcsoporthoz. Ugyanis a Gábor Áron párttitkára a csoport nevében kihívott bennünket versenyre, amit el is fogadtunk. Igen ám, de ez a versenykihívás csak Bonyhádon, a pártgyűlésen hangzott el. Mi, a csak vártuk, hogy majd meg is küldik a versey feltételeit, amely sajnos elmaradt. Erre mi elhatároztuk, hogy felfrissítjük az amúgy is lassan induló versenyt. Mivel a Gábor Áron nem adott versenyszempontokat, ezért mi készítettük el azokat. Vállaltuk, hogy a kukoricánkat háromszor kapáljuk meg és a pótbeporzást is elvé jezzük. Nagy súlyt helyezünk a növények ápolására, nehogy kártevők vagy élősdkc-k csökkentsék a termés cica menyt. Termelőcsoportunk vállalta, hogy búzából 14 mázsás, huka. Madocsán a DISZ fiatalok több ricúból 30 mázsás, ősziárpából 10 mázsás, takarmányrépából 250 mázsás, gyapotból 5 mázsás termést ér el. Takarmányféléinket mindig időben letakarítjuk, hogy állatállományunk részére a legmegfelelőbb takarmányt tudjuk biztosítani. A sertésgondozók vállalták, hogy egyszeri fiaztatásnál 8 darabos átlagot érnek el és 18 kilós átlagsúllyal vállasztanak. Kenyérgabona beadási kötelezettségünknek a cséplőgéptől eleget teszünk és 110 százalékban teljesítjük. Hogy a vállaltakat megvalósíthatsuk, a gépi erőt teljesen kihasználjuk, az egész tagságot mozgósítjuk a munkák elvégzésére. Dicséretet érdemel a kakasdi Gábor Áron, mert első látogatásunk alkalmával mindent rendben találtunk. Most elvárjuk a Gábor Áron tagságát, hogy mielőbb látogassanak el hozzánk, hogy még jobban elmélyítsük a kapcsolatokat, a versenyszellemet. Ezzel is elősegítjük a szocializmus építését és a béke megélését.