Tolnai Napló, 1953. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-10 / 84. szám
I Kimagasló eredmények a Tolnai Selyemgyárban a II. negyedév első napjaiban A reszai vadullási hét megyénk területén is szép eredményeket hozott. Üzemeink dolgozói, nap, mint nap szebb és nagyobb termelési győzelmekiküd mondtak köszönetet a hatalmas Szovjetuniónak ,a szabadságért. A Tolnai Selyemgyár dolgozói is elszántan harcoltak a felszabadulási hét idején a tervek, az adott szó valóra válásáért. Nap, mint nap szebb ered’tményeket értek el, de a minőség terén is nagy javulás álott be. Ennek az lett az eredménye, hogy a vállalt határidő előtt teljesítenék I. negyedéves tervüket. A felszabadulási hét mozgalom keretén belül a II. negyedév eső napjaiban is komoly eredmények születtek a tervek teljesítésében. Április elsején a fonóda 124 százalékra, a cérnázó 190 százalékra, másodikán a fonóda 115.2,a cérnázó pedig 107,6 százalékra teljesítette tervét. Ez az eredmény annak tudható be, hogy úgy a vezetőség, mint pedig az üzem va amennyi dolgozója megértette a munkaverseny jelentőségét, tudják, hogy a kitűzött tervet minden körülmények között teljesíteni kell. A vezetőség állandóan falitáblán ismerteti a jól dolgozók, valamint a rosszul teljesítők neveit így a dolgozók naponta tudják elért eredményeiket. A tervek teljesítésében továbbra is a sztahanovisták, a kommunisták járnak elől jó példáva. Olyanok, mint Keltemi Erzsébet, Tóbiás Istvánné, Novák Istvánná, Etker Mihályné, ifj. Morvai Józsefnél, Gaál Erzsébet fonónők, Böglein Allaimé, Winkelman Jánosné, Strobl Teréz motellázók, Horváth Mária, Schiller Erzsébet, Stróbl Mária, Schrik Katalin, Puhai Józsefné és Szűcs Róza sodrók, akik vállalásukat nemcsak tejesítik, de állandóan túlszárnyalják. A legjobb minőségi fonók között szerepelnek Papp Janka, Horváth Jánosné, Szekács Károlyné, Berek Mária, Koncz Jánosné és Novák Istvánná, akik a tervteljesítés mellett a minőségre is nagy gondot fordítanak. De sorolhatnánk tovább azokat ,a jól dolgozókat, akik állandóan jól megállják helyüket a termelés frontján. Az a feladat vár most a Tolnai Selyemgyár dolgozóira és vezetőségére, hogy elért eredményeiket a továbbiakban fokozzák, használjanak ki minden percet a te rvádi jestés érdekében, hogy ezen keresztül méltóképpen ünnelhessék meg munkásosztályunk egyik legnagyobb ünnepét, május W-t. Tegyenek újabb vállalásookat a tervek teljesítésére, ezzel biztosítsák a munka állandó javulsát és a minőségi termelés fokozását. Az üzemi párt- és szakszervezet vezetősége is kövessen el mindent a tervek teljesítése érdekében, hogy a fent említett eredmények megtartásával, azok fokozásával még jobban segítsék ötéves tervünk nagy ügyét. Sürgősen javítsák meg járásaink a begyűjtési munkát Az e ?ö negyedéves beadási tervet a járások nem teljesítették. Ennek oka az, hogy január és február hónapban a begyűjtési munkát elhanyagolták. A járások megkapták a begyűjtés napi ütemtervét, de azok begyűjtését nem biztosították. A dombóvári járás, a népnevelő munkát elhanyagolta, a begyűjtési állandó bizottságok a járás egykét községe kivételével csak papíron működnek, de a begyűjtés érdekében semmi aktív munkát nem fejtenek ki. Ennek eredménye az is, hogy a dombóvári járás első községében is csak 47,5 százalékra teljesítették a tojásbegyüjtési tervet. Kisszékely községben a felszabadulási héten a begyűjtési állandóbizottság jó munkát végzett melyhez sok segítséget adott a községi tanács olymódon, hogy az állandó bizottsági elnökkel a községi nyilvántartó a feladatokat átbeszélte és közösen határozták meg a legfontosabb feladatok elvégzésének módját. A községben a begyűjtési állandó bizottság felosztotta tagjai között a községet, ahol egy egy tag maga mellé bevont néhány aktívát és a felvilágosító munkát versenyben végezték. A népnevelők és aktíváknak jó munkája nyomán 150 kiló tojás gyűlt be a községbe. Szakadát községben a begyűjtési állandó bizottság továbbra is jó munkát végez. A községi tanács szoros kapcsolatot tart fenn a tömegszervezetekkel. Községi tanácsnak jó a kapcsolata a helyi pártszervezettel is. A helyi pártszervezet titkára a községi tanácselnökkel állandóan átbeszélik a feladatokat és azok megvalósítására közösen hoznak határoztokat. A községiben a begyűjtési állandó bizottság tagjai rendszeresen tátogatják a hátralékosokat és meggyőzik őket arról, hogy minél előbb teljesítsék beadási kötelezettségüket. A község tojásból 72.2 százalékra, baromfiból 138.5 százalékra, a lejből 87.1 százalékra teljesítette első negyedéves tervét. GYŐRFI LÁSZLÓ osztályvezető Továbbra is Iregszemcse vezet a gépállomások versenyében Megyénk legjobb gépállomása jelenleg az iregszemcsei gépállomás. Április 8*1g 17 erőgéppel 3737 normál holdnak megfelelő munkát végzett el. Egy gépre eső átlag 217 normálhold. A gépállomás tavaszi tervét 149 százalékra teljesítette. A megye gépállomásainak brigádai közül Isoóbb brigád a nagykónyi gépállomás Ifjú Gárda brigádja. Sós Ferenc brigádvezető irányításával 5 erőgéppel 1306 normálholdat teljesítettek április 8-ig. Egy gépre eső átlagteljesítmény 261,2 normálhold. Másodig az iregszemcsei gépállomás ifjúsági brigádja a brigád vezetője Tóth Ferenc elvtárs 4 erőgépnél 1000 normál holdat teljesítettek. Egy gépre eső átlag március 8"g 250 normál hold volt. Harmadig a sárpüisi gépállomáson Zrínyi elvtárs brigádja, melynek neve Béke brigád teljesítményük hat erőgéppel 1335 normálhold; egy gépre eső átlagteljesítmény 222 normálhold. Megyénk legjobb traktorosa i április 8 i értékéév szerint Balogh Gyula, a sárpissi gépállomás traktorosa és váltótársa, Sípos Ilona. 639 normálholdat teljesítettek, ebből 476 hold talajmunkát végeztek. Második a szedresi gépállomáson lévő Andi József 226 normál holdat teljesített. A harmadik Jaksa László, a nagydorogi gépállomáson, aki március 8-ig 217 normál holdat teljesített. A legutolsó öt napban 51 hold az átlagteljesítménye. A negyedik az iregszemcsei gépállomáson lévő Mészáros János elvtárs 195 normál hodat teljesített, 5 nap alatt 42 normál holdat. Ez idő alatt a keresete 575 forint volt. A megemlített legjobb gépállomások, brigádok és traktorosok az elért eredményeknél még sokkal jobbat is tudtak volna elérni, ha az óragrafikonos rendszert alkalmazzák, követik a hartai gépállomás traktoristáját, Tóth Lászlót és váltótársát. ) NAPLÓ SI g SS IC u péntek. Áprilisi ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR. 11/1. sz. Alt. gyógyszertár. NÉVNAP: Zsolt. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás péntek estig: Túlnyomóan fehős idő, többfelé esővel. Mérsékelt déli, délnyugati szél. Az éjszakai lehűlés északkeleten mérséklődik, másutt alig változik. A nappali hőmérséklet nem vilfozik. Várható hőmérsékleti értékek az ország őrületére: pénteken reggel hat— kilenc, délben 16—19 fok között. Várható napi középhőmérséklet pénteken, április 10-én tíz fok feltt lesz. MOZi Szabadifjúság. Április 10-—12-ig: HEGYI EMBtlHEK. .Sóion ük film Akciós jegy érvényes. Matiné műsor: Április 12-én d. e. tu órakor- Hol volt, hol nem volt. Kezdések: Vasár, és ünnepnap 4. b. és 8 órakor, hétköznap 6 és 8 ómkor. 294 százalékot teljesí Hi lünk áprilisi tiszteletére Hazánk nyolcadik évfordulóját mi, az alsóleperdi állami gazdaság dolgozói is munkafelajánlásokkal is ünnepeltük. Felajánlásunkat valóra is váltottuk. A facsemete ültetésnél Meilinger István brigádja 150 százalékos munkafelajánlást bit, 5 napi átlagteljesítményünk 294 százalék volt. Megértettük, hogy jobb mimikával magasabb terméseredményeiket tudnuuk elérni. Jobb munkánk eredménye lesz az is, hogy emelkedik az élőszekvvonalunk, szilárdabb és tartósabb lesz a béke. Továbbra is azon leszünk, hogy jobb munkát végezzünk az eddiginél. Rigó József DISZ-titkár Más földjéről kapálta ki az árpát Tóth Gyuláné kétyi Lillák, hogy állataival etetesse Tóth Gyuláné kétyi kuliknak a múltban 40 hold földje volt. A község szegény parasztságát és nincsetelen agrárproletárjait kíméletlenül zsákmányolta ki. A felszabadulás után megváltozott a világ. Az olyan kizsákmányolók, mint Tóth Gyuláné, nem garázdálkodhattak a községben. Nem kellett hajbókolni a község ezer gényparasztságának igauzsoráért, vagy kölcsönért, amit sokszorosan behajtott rajtuk a kulák. Nem is nagyon tetszett ez az olyanoknak, mint Tóth Gyuláné. Megszűnt számukra a »jó világ". S most mindent megpróbálnak, hogy akadályozzák népgazdaságunk fejlődését. Megkárosítják a dolgozó parasztokat. Ezért szabotálta el Tóth Gyuláné is az őszi és tavaszi szántást, vetést, hogy hátráltassa a fejlődést, akadályozza a dolgozó nép ellátását. Nem vetett, nem tartott megfelelő számos állatot, mondva, nincs mit vetni, nincs mit etetni a jószággal. Az állam iránti kötelezettségét sem teljesítette. Elhatározta, hogy ifj. Domonkos Ferenc dolgozó paraszt árpáját kikapálja és jószágával Teletett. Igy akart újra munka nélkül a dolgozó parasztság zsírján élősködni. Ifj. Domonkos Ferenc jelentette a tanácsnál, hogy az árpáját kikapálta valaki. A tanács vizsgálata fényt derített arra, hogy Tóth Gyuláné kakikasszony volt a tettes. Ezért a kár kivizsgálása után átadták ügyét a bíróságnak, hogy megérdemelt büntetését megkapja. Tóth Gyuláné példája bebizonyította, újra, hogy a kulákok szabotálják a tervteljesítést és dologtalanul próbálnak a dolgozó parasztok zsírján élősködni. A kulákok és spekulánsok meg kell, hogy tanulják, az a világ elmúlt, hogy a dolgozó parasztok szipolyozásából húsos hasznokat húzzanak. 1353 ÁPRILIS 19 Jutalmat kaptak a dombóvári posta legjobb dolgozói az április 4-i Ünnepségen Április 3-án este 7 órai kezdettel a dombóvári postás szakszervezet kultúrtermében ünnepeltük hazánk felszabadulásának nyolcadik évfordulóját. Az ünnepélyen Tóth József elvtárs, az üzemi pártszervezet titkára tartott beszédet. Tóth elvtárs beszéde után műsorszámok tették ünnepélyesebbé az estet. Volt egy színdarab „Levélváltás postafordultával"- rimmrl, amely a régi levelek pontos kezeléséről adott ismertetést. Utána a rigmusbrigád néhány dallal szórakoztatta a jelenlévőket, majd az igazgatóság által kitüntetett dolgozók megjutalmazása következett. A jutalmazások során Bolkovácz Mária 200, Forgó Irénke 200, Szuray Lászlóné 100, Pápai Ilona 50, Nagy János 100, Leitner István 200, Sebők Gyula 50, Puszpán Mihály 200, Patocska János 150, Ábrahám József 150, Baksa Jolán HH), Nyigrin Hermin 100 forintos jutallamban részesültek jó munkájukért. A megjutalmazottak valamennyien ígéretet tettek ,hogy a továbbiak során még jobb munkát fognak végezni és tapasztalataik átadásával segítik a gyengébb dolgozókat. A jutalmak kiosztása után Tóth elvtárs mondott záróbeszédet és az Internacionálé «T éneklésével végetért az ünnepség. S. GY. Dombóvár. Hírek, eredmények Nasiminp a Dunaföldvári Spartakusz—Tornási Petőfi mérkőzésről mim kaptunk jelenlét, így csak most tudunk beszámolni a mérkőzés lefolyásáról. Dunaföldvári Spartakus- Tamási Petőfi 10:2 (7:2). Dunaföldvár, 1200 néző. Vezette: Brittig (Székesfehérvár). Dunaföldvár: Jendrovits — Farkas, Fogarasi, Szaitter — Bálint, Szalai — Dunai, Balázs, Gazsó, Szigeti, Horváth (Németh). — Tamási, Juhász — Kata, Hegyi, Vasas — Jereki, Mágocs — Simonfalvi, Kirsák, Gebhardt, Tolnai, Simon. — Azonnal a helyi csapat kerül fölénybe. Már a 3. percben vezet a Spartakus* Balázs góljával, 1:0. A 6. percben Simonfalvi egyenlít Gebhardt labdájával, 1:1. Ezután két hazai gól következik, amelyre a 24. percben Kersák válaszol, 3:2. Ezután nagy fölényben játszanak a hazaiak és egymás után négy gólt érnek el. A II. félidőben ismét nagy fölényben játszik a Spartakusz és újabb 3 góllal terheli meg ellenfele hálóját. Góllövők: Szigeti 4. Dunai 2. Balázs 2. Horváth, Gazsó, illetve Simonfalvi és Kersák. Jók: Szigeti, Balázs, Bálint, Fogarasi, illetve Magócs, Simonfalvi és Gebhardt. Megyei kosárlabdaeredmények: Bonyhádi Traktor Bonyhádi Vasas 35:32 (28:29). Férfi. Meglepetés. Legjobb dobók: Somogyi 20, Lukács 13. Szőcs 12, illetve Bőcs 2b. Borsodit a Traktorból kiállították. Szekszárdi Építők—Szekszárdi Vörös Meteor 1>:>8 (27:20). Ismét nagy küzdelmet vívott a két rivális női csapat. Legjobb dobók: Bence 14, Rajcsányi 12, illetve Romvári és Barbacsiné 12—12. Bonyhádi Traktor—Decsi SK. 114:36 (42:9). Férfi. Legjobb dobók: Lukács 41, Eerenkey 30, Somogyi 29, illetve Nagy 13 és Cseri 10. Szekszárdi Bástya—Bátaszéki Lokomotív 63:49 (54:29). Férfi. Legjobb dobók: Gyulai és Fertőszegi 14—14 és Barcs II, illetve Schmidt 19 és Keszthelyi 11. * Az összevont megyei kosárlabdabajnokságnak az elmúlt vasárnapra kisorsolt mérkőzéseit közös megegyezés alapján május 31-re halasztották. A megyei tartalékbajnokságban az elmúlt vasárnap 3 mérkőzésre kert sor. Ezúttal csak a Dózsa—Postás és a Dunaföldvár—Tamási mérkőzések maradtak el az utóbbiak hibájából. A legmeglepőbb eredményt az Építők tartalékgárdája szolgáltatta: megverte a Dombóvári Lokomotivot. Részletes eredmények: Bátaszéki Lokomotív—Mázai Bányász 3:0, Simontomyízi Víz—Decsi SK. 74, Szekszárdi Építők- Dombóvári Lokomotív 32, Tolnai VL.—Nagymányoki Bányász 13:0, Bonyhádi Vaas—Szekszárdi Petőfi 4:3 A tartalékbajnokság állása a lejátszott mérkőzéseket figyelembe véve a következő: 1. Bonyhádi Vasas 4.4 —— 8 18:10 2. Bátaszéki Lak. 4 2 2— 6 12:4 3. Szekszárdi Építők 4 2 2— 6 12:7 4. Tolnai VL. 4 2 1 1 3 21:5 3. D. Spartakus 2 2 2— 4 14:4 n. Simontornyai VL. 4 1 1 2 30:6 7—8. 1. Lokomotív 3 1 — 2 29:9 7—8. Mázai Bányász 2 1 — 1 2 5 5 0 Szekszánki Petőfi 2 — — 26:8 10. Decsi SK. 4 — — 4 - 6 21 11. Nagymányoki B. 3 — — 3 — 4:28 A Szekszárdi Dózsa, i Dombóvári Postás és a Tamási Petőfi mégsem játszott. egyetlen mérkőzést Tolna merve—Somogy megye válogatott ifjsági ökölviadalin kerül sor április hó 12-én. vasárnap délelőtt 0 órai kezdettel Szekszárdon a Járási Kultúrházban válogatott viadal nagy érdeklődésre tarthat számot, mert Somogy Kingyo kitűnő erőt képvisel. Az MTSB Ökölvívó Társadalmi Szövetsége a válogatott találkozóra az alábbi csapatot állította össze: Papírsúly: Kovács (Bonyhádi Vasas) Légsiíly: Balázs (agyt innyoki MTITi. flarmatsúly: László (Konv. hadi Vasas). Pehelysúly: Szarka II (Szekszárdi Dózsa). Könnyíisuly). Szinkó (Dombóvári Tnklomotiv). Kiváltósúly: Rnjezi (Dombóvári lokomotív). Váltósuly: Salav (Dombóvári Lokomotív). Nagyváltósuly: Darázsfű (Dombóvári Lokomotív) Közénsúly: Oláh II. (Bonyhádi Vasas). Nagy középes Ly: Török (5.eksz.;r«]i Dózsaj. Félnehéz Mil\ : Oláh 1. (Bon\hádi \a>as>). Nehézsúly: Dorndils v Bun_\ iidei \asus). tartalékok: Nagy (Nagymiiisvoki Mill), Kaszás és Maczkovits (Szekszárdi Dózsa). Vasárnap kerül sor a megyei mezei futóbajnokságokra. Ifjúsági, felnőtt és serdülő verseny lesz férfiak és nők számára mind egyéniben, mind pedig Csapatban. A járások legjobbjainak vetélkedéséből minden bizonnyal min egy említésre méltó eredmény fog majd születni. A bajnoki versenyt reggel 9 órai kezdettel rendezik meg Szekszárdon a stadion mögötti réten. A megyei ifjúsági tornász egyéni és csapatbajnokságokat ugyancsak Szekszárdon rendezik meg vasárnap. A bajnoki verseny helyét egyelőre még nem jelölték ki. A versenyzők a középiskolai bajnokság gyakorlatait fogják bemutatni. * Ifjúsági és felnőtt birkózóválogatottunk vasárnap Kaposvárott Somogy megye válogatottjaiben méri össze erejét a kötöttfogású birkózásban. 1 hónappal ennek előtte mind az ifjúsági, mind pedig a felnőtt versenyt megnyertük. Most is esélyese a találkozónak mindkét együttesünk, legfeljebb a felnőtteknek kell majd jobban megdolgozniuk a győzelemért. Az esélyesek győztek a megyei ifjúsái asztaliteniszbajnokságokon Az MTSB vasárnap rendezte a megyei ifjúsági asztalitenisz-bajnokságot Szekszárdon az általános iskola tornatermében. A bajnokságban részt vettek a járások első négy helyezettjei. Ismét csak a Tamási járás maradt távol. Úgy látszik, a Tamási járás teljesen közömbös az asztalitenisz sport iránt, pedig egészen biztos, hogy ott is vannak jó képességű fiatalok. A rendezéssel kapcsolatban megint csak azt mondhatjuk, hogy a szokott hibák megmutatkoztak. Nem tudjuk elképzelni, hogy mi akadálya van annak, hogy a termet már előző este előkészítsék a versenyre. Mikor a versenyzők megérkeznek, akkor kell az asztalokat felállítani és a hálók után szaladgálni. Most sem volt a terem kiseperve, és az asztalok is porosak voltak. A verseny eredeti kezdés ideje 9 óra volt, de nem lehetett megkezdeni, mert nem volt versenyjegyzőkönyv. Lehetetlen, hogy Szekszárdon ne lenne 4 jó állapotban lévő asztal. Nem ez volt az első verseny, amikor az asztal összedőlt. Ha a megyeszékhelyen nincs meg az adottság a verseny rendezéséhez, akkor miért nem engedik más helyen rendezni a versenyeket? Dicséret illeti az MTS- t a nagyon szép és értékes díjakért, amelyek felülmúlták az eddigi összes díjakat. A verseny zökkenőmentesen folyt le. A Megyei Inrsadalmi Asztalitenisz Szövetség nevében Tamásy Gyula üdvözölte a megjelent sportolókat. Részletes eredmények a következők: Ifjúsági férfi: 1. Fngel (egyesületen kívül), 2. Sehmieder (Nagymányoki Bányász). 3. Vida (Tolnai Vörös Lobogó). 4. Kern Paksi Kinizsi). Hiúsági női: 1. Dosztál (Tolnai Vörös Lobogó). 2. Díiesalvi (Szekszárdi Bástya). 3.A Örkönyi (Bonyhádi Vasas). 4. Heller (Bonyhádi Vasas). Ifjúsági, férfi páros: 1. Kővári—Schmieder (Nagymányoki Bányász). 2. Vida — Koromvári (Tolnai Vörös Lobogó). 3. Babai — Kern (Paksi Kinizsi). 4. Herbai—Budai (Dombóvári Lokomotív), Ifjúsági, női páros: 1. Gacsályi—Dosztál (Sz. Bálivá'A'Tini L). 2. Regőczi—Pálvölpryi (Paksi Kinizsi). 3. Davidovics—Kiss (Ovirik). 4. Tukler—Trázer (Tolnai Vörös Lobogó). Hiúsági vegyespáros: 1. Vida—Dosztál (Tolnai Vörüs lobogó). 2. Lngos Györkönyi (Bonyhádi Vasas). 3. Babai—Pálvölgyi (Paksi Kinizsi)). 4. Horváth—Kiss (Dombóvári Lokomotív—Sz. Bástya). A verseny délután 4 órakor ért véget. Amikor az értékes díjakat ünnepélyes keretek között osztották ki a győzteseknek. A PÉCSI Teherautóhuvatozási Vállalat fel- ve«z szakmasítással rendelkező gépkocsivezetőket a pécsi, mohácsi, szekszárdi, paksi és komlói főpökcégeire. Jelentkezés mindennap. Pécs, Dózsa Ferenc u. 22. 346. TÓLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: SOMOGY LÁSZLÓ Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszámai 20-10 2011 Szekszárd, Széchenyi utca M, NB egységl ászára: 00.878.063—38 Előfizetési díj: havi 1.— forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs Munkácsy Miihály utca 16. -a. Telefon: 20-27 A nvoordáért felel: MELLES RE7.SÓ Nem akadt 12 találati szelvény és mégis nagyok a nyeremények a Totóban! II találat - 7.050 Ft 10 találat - 660 Ft 1) találat - 125 Ft 0 találat - 60 Ft (18. hét) Vásárolja meg mielőbb Totószelvényét a Sportfogadási Osztály helyi Kirendeltségénél. második NSékekölcsön II. sorsolása Ózdon 117.000 drb nyeremény és 59.000 drb törlesztés csaknem 60 millió forint értékben. 1953. április 9., csütörtök d. u. 4 órától Ünnepélyes megnyitó, utána sorsolás. 1953. április 10., péntek d. u. 4 órától sorsolás. 1953. április ]., szombat d. u. 4 órától sorsolás. 1953. április 12., vasárnap d. e. 10 órától sorsolás. A sorsolás nyilvános!