Tolnai Napló, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-30 / 125. szám

4 Miért késlek­ed­nek a nagytormási állami gazdaságban az arató-cséplőgépek kijavításával?! A soronlévő növényápolási mun­kák elvégzése, mellett az állami gaz­­daságok dolgozóinak legfontosabb feladata, hogy felkészüljenek az ara­­tás-cséplésre. A jónak ígérkező ga­bonatermés gyors és szemveszteség* nélküli betakarítása nagyrészt attól függ hogy kijavítják-e határidőre az arató-cséplőgépeket és minőségileg hogyan lesz ez a munka elvégezve. Ez annál is inkább nagyjelentőségű, mert a minisztertanács határozata kimondja: „­Az állami gazdaságok gabonaterületét országosan legalább 90 százalékban géppel kell aratni.“­­Magától értetődik hogy ezt pedig csak úgy tudják teljesíteni, ha jól felkészülnek annak elvégzésére. Mit tett a nagytormási állami gaz­­daság vezetősége és gépcsoportja a gépek jó és határidőre történő kija­­vítása érdekében? Az állami gazda­ságok és erdőgazdaságok minisztériu­ma és arató-cséplőgépek kijavításá­nak határidejét május 20-ra szabta meg. A határidő tehát lejárt, de a nagy­tormási állami gazdaságban a műhely és környéke még mindig úgy néz ki, mintha pusztító háború rom­bolt volna ot­t. A cséplőgépeknek egyik darabja erre, a másik arra, itt egy eltörött kasza, amott egy kulti­­vátor. szanaszét hever minden. Wie­dermann elvtárs gépcsoportvezető nyugodt természetű ember, mert egyébként nem bírná idegekkel az „ilyen készülődést“ az aratás-csép­­lésre. Kiderül, hogy mivel nem vitte senki neki megmutatni az ÁGEM­ ér­­tesítőt mely a határozatokat tartal­mazza, ő maga az ÁGEM nélkül csi­nált egy határozatot, mégpedig úgy, hogy náluk június 12-re kell kija­vítani az arató-cséplőgépeket. Az állami gazdaság a szálaetakar­mányok első kaszálását már elvégez­­te, amire igazán lehet mondani, hogy derekas munka volt, mert valamen­­­nyit gépek kaszálták. Igen ám, csak­hogy a kaszálás befejezésével minden kasza összetörött. S úgyszólván tö­rött­ kaszákkal várják a második ka­­szálást. Igaz, már annyit megtettek, hogy „tervbe vették“: a hiányzó ka­szákat Kaposváron vagy Budapesten fogják beszerezni. Az állami gazdaság igazgatója, Kiss József elvtárs, de ezideig meg sem kísérelte, hogy bár­mit is tegyen a meglévő hibák meg­szüntetésére. — A meglévő hibákról így beszél: — ,,Mi is tudjuk, hogy a gépcsoportnál, illetve a gépesítés te­rületén súlyos hibák vannak. De mit tehetünk? A gépcsoportvezetőt nem lehet felelősségre vonni, mert eb­ben a funkcióban rövid ideje dol­gozik.“ Megelégedetten még azt is hozzáteszi: — „Mire elérkezik az aratás, talán sikerül a hibákat fel­számolni.“ Ez a kijelentés egyáltalán nem biz­­tosíték arra, hogy 5 nap alatt be­fejezzék az aratást. Pedig Kiss elv­társ is vállalta a dolgozókkal együtt, hogy az aratást öt nap alatt, elvégzik. Most még van idő megteremteni az előfeltételeket hogy teljesíteni tud­ják vállalásukat. De ehhez az szük­­séges, hogy elsősorban maga Kiss elvtárs tanulja meg a miniszterta­nács határozatát s tanítson meg arra minden dolgozót, akkor a gazdaság­ban a vezetőséggel karöltve minden dolgozó harcolni tud majd — s har­col is, — azok maradéktalan vég­­rehajtásáért. A dunak­­öm­­­öd­i Szabadság1 tsz tag­sága készül az őszi mezőgazdasági kiállításra A dunakömlődi Szabadság tsz tagsága becsületesen teljesítette má­jus 17-re tett felajánlását. A felsza­badulási hétre tett felajánlások, majd továbbá a választási békever­seny lendülete hatalmas eredménye­ket hozott felszínre. A termelőszö­vetkezet vezetősége és tagsága min­den zökkenő nélkül tért át a vá­lasztási békeversenyről az őszi me­zőgazdasági kiállításra tett felaján­lásokra. A termelőszövetkezet tag­sága vállalta, hogy az 1953-as gaz­dasági évben minden beadási cikk­féleségből 100 százalékra teljesíti kötelezettségét. Ennek érdekében felajánlást tettek a tagok, hogy az élenjáró agro- és zootechnikai eljá­rások alkalmazásával lényegesen növelik a hozamot a növényter­mesztés, valamint az állattenyésztés­ben. Knopf György növénytermesztési brigádvezető brigádjával megvitatta a verseny­ jelentőségét és fontossá­gát, felajánlották, hogy az agro­technikai eljárások alkalmazásával a 200 hold búzavetésnél 12 mázsa helyett 13 mázsás átlagtermést ér­nek el. Burgonyánál 80 mázsa he­lyett 90 mázsát termelnek holdan­ként. Cukorrépából 200 mázsa he­lyett 250 mázsát termelnek holdan­ként, a kukoricánál pedig 23 mázsa helyett 25 mázsás átlagtermést ta­karítanak be. Ezt úgy érik el, hogy a kukoricánál alkalmazzák a pótbe­porzást és háromszor megkapálják. A burgonyát virágzás előtt töltöge­tik. Hanuszka János állattenyésztési brigádja közösen beszélte meg a fel­adatokat, hogyan tudnák az állat­állomány termelékenységét fokozni és elérni azt, hogy a szekszárdi állatkiállításra kiváló állatokat ve­zethessenek fel. A brigád tagjai vállalták, hogy az előírás szerint minden zootechnikai eljárást alkal­maznak és így egy darab szimen­­tháli­ tehenet a mezőgazdasági ki­állításra jó takarmányozással és gondozással felkészítenek úgy, hogy napi tejhozama átlag legalább 20 literes legyen. Egy szimentháli nö­vendékbikát, két york-anyasertést és kanokat is felkészítenek az őszi mezőgazdasági kiállításra. Ezt olvassuk... Jaroszlav Galan: „PAPOK ÉS ZSANDÁROK“ című könyvében szereplő cikkek részben a fasizmus leleplezésével, részben pedig azokkal az aljas üzelmekkel foglalkoznak, melyeket az ukrán lakta területeken a Vati­kán görögkatolikus pap­ lakájai űz­tek mindaddig, míg a Szovjet Had­sereg fel nem szabadította Nyugat-Ukrajnának sokat szenvedett népét. Galant a Vatikán bérgyilkosai megölték, de művei ma is jelentős segítséget nyújtanak az imperializ­must kiszolgáló klerikális reakció elleni harcban. A magyar dolgozók számára különösen érdekes és ta­nulságos, a könyvnek az a része, mely a Horthy-fasizmus kárpátaljai véres és sötét gaztetteiről rántja le a leplet. NAPLÓ A csurgópusztai sertéstenyésztők teljesítették vállalásukat A csurgópusztai sertéstenyésztési farm dolgozói május 17-re tett fel­ajánlásukat becsülettel teljesítették. Az I. számú ehetőnél dolgozó Pe­tőfi brigád tagjai az 5 százalékos szoposmalac elhullását 2 százalékra csökkentették. A második eh­ető dolgozói 1.5 malacelnyomást lecsök­kentették 0.5 százalékra. A szopós­malacoknál a 8 százalékos elhullást 4 %-ra­­ csökkentették. A harma­dik számú ehetőnél dolgozó Dózsa brigád tagjai a szopósmalac elhul­lást 7 százalékról 3.5 százalékra, a négyes számú ellető brigád tagjai 4 százalékról 2 százalékra. Az ötös számú ellető dolgozói Magyar Zsig­­mond brigádvezető irányításával a szopósmalac elhullást 6 százalék­ról 3 százalékra csökkentették. Rend­behozták az újonnan felépített ehe­tőt és környékét társadalmi munká­val, munkaidő után. Gáspár József süldőnevelő brigádja a nehéz takar­mányozási viszonyok mellett vállal­ta, hogy­ május 17-ig 2 kilogrammal növeli a süldők súlygyarapodását Átlagosan 2.6 kilogrammal emelték. Az előző 6 kilogrammos súlygyara­podással szemben 8.6 kilogramm sőt egyes falkáknál 10 kilogramm­nál nagyobb súlygyarapodást értek el a jó gondozással. A csurgópusztai sertésfarm dolgo­zói rendbehozták az ehetők környé­két, fertőtlenítették és kimeszelték az ólakat. Minden brigád vállalásán kívül, munkaidő után társadalmi munkával vette ki részét a csemete­fa ültetéséből. BÉKE-FALIÚJSÁG A TATAROZÓ VÁLLALATNÁL A Tatarozó Vállalat szekszárdi központi irodá­­jának folyosóján nagy dí­szes tábla vonja magára a figyelmet: „Béke faliúj­ság.“ A vörös mezőben egyszerű levelek, békekor­­cosok levelei adnak szá­mot arról, hogyan készül­nek a vállalat dolgozói június 15-re, a Béke Vi­lág­tanács budapesti ülésé­nek megünneplésére. Len­dületesebb munkával, fo­kozottabb helytállással, mindennapi egyszerű mun­kástettekkel akarják kife­jezni harcos elszántságu­kat a béke védelmére. Százalékokban kifejezhető munkaerővel és lendülettel mutatják meg harcos, kö­vetkezete­s békeakaratu­­kat. Géppel írt, hosszú cikk számol be a békebizott­ságnak a választásokkal k­a­pcsola­tos m­­unka Ugról: „Bátaszéki építésvezetősé­güknél minden egyes mun­kahelyen a békebizottsági tagok állandó agitációs munkát folytattak, taná­csokat adtak a békeharc minél sikeresebbé tétele érdekében. Elmondották, hogyan lehet a békemű­szak alatt a munkahelyen még példásabb rendet és tisztaságot tartani és mi­ért fontos ez. Különösen kitűnt jó munkájával For­­rai Regina elvtársnő, az alsónánai munkahely béke bizottsági tagja" Egy másik cikk az ered­ményeket közli: „A tolnai é­pít­és vezetősége , Németh Ádám sztahanovista bri­gádja 165 százalékot ért el, bár a brigád két mun­­kahelyen dolgozik, helyes munkaszervezéssel mégis elérték, hogy ismét az első helyre kerültek az építésvezetőségen belül a brigádok közötti páros ver­senyben. A brigád sztaha­novista tagjai munkamód­­szerüket átadják a gengébb társaiknak és ezáltal azok teljesítménye is meg­köze­­liti a sztahánovista szin­tet...“ azután ...,, a simonforin­ai építésvezető,­ségen Majdi­'s Grulg szia. honovista brigádja 166 százalékot éri el." Rákosi elvtárs válasz­tási beszédében mondott útmutatásait képezik: „A béke megvédésének ná­­lunk mindenki harcosa, aki jól végezte munkáját­’. Két kép is van a fali­újságon „Kiváló békehar­cosaink“ felirat alatt. Az egyik Pakulár László nyolcszoros újító, jelvé­­nyes és okleveles sztahá­­novitta, aki a maga mun­katerületén — az épület­­asztalosok között — a szakma legjobb dolgozója. Pakulár elvtárs békekis­­gyűléseket tart, tudatosít­ja társai között is a bé­keharc jelentőségét. Méltó társa Sipos István sztaha­novista kőműves is, ák­i­nál szintén a magas szá­zalékok mutatják igaz bé­keakaratát. Figyelmet érdemel két levelezőlap is. Az egyiket Hévízről, a másikat Sió­fokról küldték. Jakab Já­nos kiváló békeharcos, sztahánovista, s Rotter elv­társ műszaki dolgozó üd­vözölte a vállalatot. Jó­létünk, békés életünk kéz­zelfogható meg­n­­yilat­kozá­sa ez, a jó munka jutal­maként csodásan szép üd­ülőhelyeinken készül­nek fel a dolgozók a to­vábbi nagy munkákra. A sort László István elv­társ cikke zárja be: „A Béke Világ­tanács június­ban, hazánk fővárosában ülésezik, amelyet mi is, mint számos üzem dolgo­zói, békeőrséggel köszön­tünk, lelkes munkánkkal bizonyítjuk be, hogy a béke hívei vagyunk. Lel­kesedésünket szocialista munkában mutatjuk meg, győzelemre visszük első félévi­ tervünket.“ Színes, eleven és válto­zatos a faliújság. De még fokozzák majd elevensé­gét és színvonalát azok a levelek, amelyeket a dol­gozók írnak a Béke Világ­tanács tagjaihoz. Ezek is kikerülnek a faliújságra. Azt akarják, hogy az va­lóban tükrözze készülődé­­sük­et a Béke Vidq­tanács ülésére és mozgósítsa a­ dolgozókat áldozatosabb, helytállóbb békeharcra. 1953 MärtrS »9 A Ss. Dózsa autóbuszt indít Nagyb­ányokra A Szekszárdi Dór,«« SK vasárnap NflgT* Hiányokon já­tszó döntő jelentőségű labdarugó mérkőzéssét. A Dór»,« SK. vezetősége a szur­kolók kívánságára külön autóbuszt indít a mérkőzésre. Az autóbusz délután 2 órakor indul a Széchenyi­ utca ál szám alatti sport­irodától. Jelentkezést délig fogad el a sport­vezetőig. Visszaindulás a mérkőzés után kb. ? órakor. A Tolnai Vörös L­obogó SK­ női kerékpáros csapata az országos versenyen második helyezést ért el A Vörös Lobogó SE Budapesten rendezte meg május 24-én az országos kerékpár csa­patbajnokságát. A kiírás szerint minden Vörös Lobogó sportkör két ötös létszámú csapatot indíthat, egy férfit és egy nőt. A férfiaknak a távolság 20 kilométer, a nők­nek 100 kilométer. A versenyen előzetes megállapítás szerint csak közhasználatú ke­rékpárokkal lehet indulni. A rajt előtt azonban minden szabály felborult. Az in­dulók jórésze sebességváltós ,­közhasználatú­ versenygéppel készült indulni. A vezetőség és a rendezőség feladata lett volna, hogy figyelmeztesse ezeket a versenyzőket a meg­állapodásra, sajnos azonban mégis elindul­tak. A Tolnai Textil Vörös Lobogó SE két csa­pattal vett részt a versenyen. A férfi csapat nem ért el helyezést, mivel Horváth és Kecskés buktak, a női csapat azonban szé­pen szerepelt. Palásti 8 kilométeren végig­vezetett, s ezután is csak két versenygépes tudta a cél előtt pár másodperccel megelőz­ni. Palásti ideje 10 kilométeren 19.43 perc volt. Utána jöttek a csapat lobbi tagjai, s végeredményben a csapat második helye­zést ért el. A csapat tagjai: Palásti T., Vass ]., Ónda J., Macsek R. és Heitasmann A. A versenyzők a különböző „közhaszná­latú“ gépek láttára bizonyos mértékig el­vesztették a küzdő képességeiket, de ver­seny közben beigazolódott, hogy a „vas­­kerekesek“ is megállják a helyüket. A további feladat most az, hogy a követ­kező versenyekre rendszeres edzéssel, jó gépápolással készüljenek fel a tolnai ke­rékpáros versenyzők. Ha a sportkör támo­gatja a sportolóit, erkölcsi és anyagi segít­ségben, akkor a tolnai versenyzők bizonyá­ra még jobb eredményeket fognak elérni. A kajdacsi Szpartakiádon 30 versenyző vett részt A kajdacsi sportkör szombat délután ren­dezte meg a községi Szpartakiádot, melyen 30 induló vett részt. Kajdacson eddig női sportról egyáltalán nem lehetett beszélni, s éppen ezért örvendetes tény, hogy 3 női felnőtt indulója is volt a Spartakiádnak. A női versenyzőket Lengyel Éva MSZT-titkár, a férfiakat dr Pfeiffer József és Somogyi Jó­zsef tanár szervezték meg. A verseny végén a győztesek díszes kivitelű oklevelet kap­tak. A Spartakiád megrendezése és eredmé­nyei azt mutatják, hogy a kajdacsi sport­körnek érdemes volna atlétikával is foglal­kozni. Az eredményes munkához szükséges, hogy az illetékesektől több támogatást kap­janak. Eredmények: Nők: 100 m: 1. Kránitz Anna 15 mp, 2. Czakói Hona 15.4 mp, 3. Kovács Mária 15.6 mp. 500 m: 1. Kránitz Anna 1.44 p Magasugrás: 1. Kránitz Anna 115 cm, 2. Bárány Eszter 115 cm, 3. Czakói Ilona 110­­ m­. Távolugrás: 1. Bárány Eszter 380 cm, -. Kránitz Anna 365 cm, 3. Czakói Ilona 350 cm. Gránátdobás: 1. Bárány Eszter 35 m­, 2. Kránitz Anna 50 m, 3. Lengyel Éva 30 m. Férfiak: 100 m: 1. Vörös Tivadar 126 mp, 2. Benkő Nándor 12.8 mp, 3. Molnár István 15 mp. 1000 m: 1. Benkő Nándor 2­50 p, 2. Molnár István 3.05 p, 3. Vas­zari József 5.06 p Magasugrás: 1. Vaszari József 140 cm, 2. Molnár István 140 cm, 3. Alpok István 135 cm. Távolugrás: 1. Vörös Tivadar 525 cm, 2. Benkő Nándor 470 cm, 5. Vaszari Jó­zsef 450 cm. Súlylökés: Vaczula J. 11 15 m, 2. Benkő Nándor 10.30 m­, 3. Vörös Tivadar 9.95 m­. Gránátdobás: 1. Vaczula J. 59.10 m­, 2. Benkő Nándor 50.41 m, 3. Vörös Tivadar 45.33 m. Nagy pontfölénnyel a nagydorogi általános iskola nyerte meg a paksi járási atlétikai versenyt A nagydorogi általános iskola­­ sportköre rendezte meg az elmúlt vasárnap a paksi járás általános iskola atlétikai bajnokságát. A jó atlétaidőben izgalmas küzdelmek után jó eredményeket ért el a 120 úttörő lány és fiú induló. Eredmények. Lányok: 60 m­: 1. Biró (Nagydorog) 8.8 mp, 2. Kun (Nagy­­dorog) 8.9 mp, 3. Kocsis (Nagydorog) 9. Biró könnyedén érte el jó eredményét. 500 m­: 1. Arnold (Nagydorog) 1.40 p, 2. Cser (Nagy­dorog) 1.43 p, 3. Vágány (Nagydorog) 1.48 p. Az esélyes Módot a rajt után fellökték és nem tudott tovább futni. Magasugrás: 1. Szabó (Nagydorog) 125 cm, 2. Kovács (Györköny) 120 cm, 3. Pál (Nagydorog) 120 cm. Szabó igen tehetséges. Távolugrás: 1. Kocsis (Nagyrodog) 410 cm, 2. Pál (Nagy­­­dörög) 400 cm, 3. Biró (Nagydörog) 400 cm. t­ránátdobás: 1. Kocsis (Nagydorog) 59.15 m­, 2. Mód (Nagydorog) 34 m, 3. Papp (Györ­­köny) 35.70 m­. Kocsis dobása járási csúcs!­­ 13 éves Kocsis igen na­­v tehetség. Minta­képe lehet minden általános iskolásnak, mert nemcsak a sportban, hanem a tanulás­ban is élenjár- kitűnő tanuló. Csapatver­seny: 4x60 m-es váltó: 1. Nagydorog, 2. Györköny. Magasugrás: (5-ös csapat): 1. Nagydorog 11,9 cm. 2. Györköny 113 cm. Tá­vol v ír rák: (3-ös csapat): 1. Nagydorog 395 cm, 2. Györ­köny 347 cm. Gránátdobás: (5-ös csapat): 1 Nagydorog 52 57 m, 2. Györköny 50 80 m­. 3. Németkér 27.06 m­. Fiúk: 60 m: 1. Dálvai (Nagydorg) 7.9 mp, 2. Fekete (Nagydorog) 8.5 mp. 3. Takács (Gyorköny) 8.2 mp. 1000 m. 1. Domonkos (Nagydorog) 5.05 p. 2. Keller (Németkér) 5.15 p. 3. Fekete (Nagydorog) 3.16 p. Do­monkos komoly ígéret­­ a megyei atlétiká­nak, csak el ne kallódjék! Magasugrás: 1. Pólya (Gyorköny) 148 cm­. 2. Szeip (Nagy­­dörög)­­142 cm. 3. Papp (Németkér) 140 cm. Az első két helyezet tehetséges. Guruló stí­­lu­sban ugrottak. Távolugrás: 1. <5ri (Bikács) 4.75 m. 2. Piszár (Németkér) 4­67 m. 3. Len­gyel (Knidacs) 4.60 m. Gránátdobás: 1. Papp (Németkér) 53.80 m. 2. Takács (Györköny) 50.90 m. 3. Szeip (Nagydorog) 50.70 m. Csa­patversenyek : 4x60 m-es váltó: 1. Bikács. 2. Gvörköny. 3. Nagydorog. Magasugrás (3-ös csapat): 1. Gvörköny 134.6 cm. 2. Nagyd­orog 155.4 cm. 3 Németkér 133 cm. Távolugrás: (5-ös csapat) 1. Gvörköny 420 cm. 2. Bikács 119 cm. 5. Nagydorog­­ M0 cm Gránátdobás: (5-ös csapat): 1. Györköny 47.01 m­. 2. Nagy­dorog 45.72 m. 5. Németkér 43.64 m Az ös­szesített pontversen­y eredménye: 1. Nagy­­dorog 364 pont. 2. Györköny 260 pont. 3. Németkér 94 pont. 4. Bikács 76 pont. 5. Kaj­­dacs 8 pont. A verseny végén díjkiosztás volt. A győztes nagydorogi általános iskola 1 darab futballabdát, a második helyezett Györköny röplabdát és minden ver­senyszám első három helyezettje szalagos érmet, az 5-ös csapatok minden tagja díszes oklevelet kapott. Az úttörők jó eredményeikért m­eg is érdemelték a komoly díjazást. Érthetetlen a paksi ás a környékbeli isko­lák távolmaradása a vereségtől. Jobb ered­­mények aligha­­ születtek volna, de még iz­galmasabb küzdelmeknek lehettünk volna tanúi. A Pincehelyi Traktor SK. a javulás útján Ez év tavaszi labdarúgóidény megindulása komoly nehézségek leküzdésére késztette a Pincehelyi Traktor SK vezetőségét és játé­kosait. A múlt évben a Traktor SK­ meg­nyerte a körzeti bajnokságot. Az osztályo­­zókra azonban csak 6 kisebb játékerőt kép­viselő tartalékkal tudtak kiállni, mivel a teljes védelmük és egy csatáruk eltávozot­t a községből. Nem is csoda tehát, hogy ilyen körülmények között az osztályozókon elvé­reztek. Fiatal tartalékjaink késő rutin hiányában mezőfölényüket nem tudták gó­lokká váltani. Ilyen nehéz körülmények között kezdték meg az idei idényt. Fiatal csatáraik eleinte nem tudtak megbirkózni ellenfeleik nagyobb tapasztalattal rendelkező védelmével. A védelmük elég jól megállta a helyét. Hiszen a bajnokságban eddig még veretlen ülőgvész után Pincehely kapta a legkevesebb gólt. A pin­cehelyi szurkoló-közönség ebben az évben még mindig csalódott arccal h­agyta el a sportpályát, elkeseredve csapatjuk újabb és újabb vereségén. Múlt vasárnap csapatuk 2 új játékos be­állításával nagyszerű küzdelem után 3:2 arányban legyőzte a grönki eqvü­tteat. A mérkőzés után a pincehelyi szurkoló­­közönség ölbekapva hozta le a pályáról csa­patjuk valamennyi tagját, különösen Varga kapust részesítették nagy ünneplésben, aki magasan kiemelkedett a mezőnyből. Lim­­bach­ M* edző is büszke csapatára, a nehéz, fáradtságos munkájának eredménye nem maradt el. Így tehát a jóképessés fi­gyönki együttestől sikerült megszerezniük az ér­tékes két pontot. Pincehelyen nagy az öröm és remélik, hogy ezután ismét olyan jó szerepléssel fog tovább működni csapat­juk, mind ahogyan 1952-es évi őszi forduló­ban. Biritói Traktor—Nagydorog 4:2 (2:2) Paks, 500 néző, vezette: Ligeti. Góllövők: Fetter 3, Pintér 1, illetve Kiss II. A mérkőzés első félórájéban jól játszott a Traktor, támadási­ támadás után vezette, de csatárai a legjobb helyzeteket sem tudta kihasználni. A 50. percben szép támadás után Fetter kapáclövésével megszerezte a vezetést Ezután Narvdoro.*? is vezet több támad­­«t, majd közelről megszerzi e­?a­­patának a kiegyenlí tést. Ezután Magyar kéz­­zel ér’n+efni * labdát, b merítést 11-est Kiss a r<»nrspit^tácí­b^l­v*-e. küldte. 2:1 Nagydorog tavára. Fontán Traktor érőéri támad és be­fejezés előtt pár perccel Pintér kiegyenlít. 6./­ Szünet után a dorogi csapat sok támadást vezet, de csatáraik tehetetlenek. A Traktor ezután nagyon visszaesik, ami annak tud­ható be, hogy nem járnak rendszeres ed­zésre. A második félidő 30. percében a Traktor fölénye újra kezd kialakulni a Fetter góljával 3:2. a 37. percben újra Fetter ér el gólt, s ezzel beállítja a végered­ményt.★ Paksi Kinizsi—Kajdacs 6:1. Kajdacs, 300 néző. A Kinizsi megérdemelten győzött. I ii ■ ii ■: I« SZOMBAT, MÁJUS 30 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR. Il­t. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP; Nándor. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás szombat estig: felhőátvonulások, több helyen eső­vel. Még élénk nyugati, északnyu­gati szél, a hőmérséklet alig válto­zik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére szombaton reg­gel 6—9, délben 18—21 fok között. — A németkéri Ságvári Endre tsz a dunaföldvári terményforgalmi szálastakarmány telepére május 27- én elszállított 94.5 mázsa elsőrendű lucernaszénát, a paksi telepre pe­dig 15.83 mázsa lucernaszénát és így egész évi szénabeadási kötele­zettségét 100 százalékra teljesítette.­­ A szakadáti Aranykalász ter­melőcsoport tagsága Lakos József járási főagronómus segítségével és irányításával meggyőződött már az elmúlt évben a rozs pótbeporzásá­nak jelentőségéről. Ezért, hogy az idén is lényegesen növelhessék a terméshozamot, május 22-én elvé­gezték a rozs pótbeporzását.­­ A gyönki Petőfi tszcs tagsága a járási tanács mezőgazdasági osz­tálya felvilágosító munkája nyomán meggyőződött a rozs pótbeporzás je­lentőségéről. Ezért május 22-ig 12 hold rozsukon pótbeporzást alkal­maztak. KÖKÖNYVELŐKrr krrd­ . BrlsprH Trt'rt. Jelentkezés a Szekszárdi Belsped vállalatnál. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkfsztő- SOMOGYI LÁSZLÓ Felelős kiadó: KIRA1 Y ! ASZ! 6 A szerkesztőség e- kiadóhivatal telefonszám­ai 20­1a. 20­11 Szekszárd, Széchenyi­ utca 1fl M. N B erevszámlaszám­: 00.878 065—38 Előfizetési díj: havi 11.— forii. Baranvamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkács v Mihály utca 10. ti. Telefon: 20-2? é nyomdáért felel. MELLES REZső. (

Next