Tolnai Napló, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-12 / 109. szám
a Sárszentlőrinc ... 1953 Minden községhez, településhez, fűződik valami hagyomány, vagy történeti esemény, ami színessé, elevenné és érdekessé teszi a falu multját. S ha szóba kerül, büszkén leenek a község lakosai. Sárszentlőrinc történetének legfényesebb napjai azok, amikor Petőfi Sándor, a múlt század nagy költő-forradalmára a község kollégiumában tanult egy esztendőn át. — Valahogy még jobban ragaszkodunk is hozzá, « még forróban » szeretjük, hiszen nálunk — a mi iskolánk falai között tette az e’ső lépéseket a tudomány útján — mondogatják a lőrinciek. Persze azóta rohamosan fejlődött a község. A házakat körülölelő mocsaras földterületeket lecsapolták, a nádasokat kiirtották, s ahol hajdan halászok mártogatták szakadozott hálójukat, ma termelőszövetkezeti dolgozók fáradoznak az új szocialista haza felépítédén. A Sió és a Sárvíz veszi közre a községet s bizony hevesebb felhőszakadás vagy a tavaszi nagy áradások idején kicsaptak medrükből, s döntötték a falut, de csak e öntötték, mert az emúlt esztendőkben ásott vízlevezető árok megszüntette az árvíz fenyegető veszedelmét. Az iskola se a régi, amit Illyés Gyula így írt le: „A régi kollégium nádfödeles, egyszerű, földszintes parasztház, mely a többitől semmiben sem különbözik. Tenyérnyi ablaka és agyagpadozata van.“ Ma korszerű, modern iskolába járnak a sárszentlőrinci fiatalok, s szeretnek is tanulni, mert amíg 1998-ban 17-ből 3, az elmúlt esztendőben 13-ből 11 fiú és leány folytatta tovább középiskolában tanulmányait. És nem kell mindennap Nagydorogra gyalogolniuk — tavaly óta autóbuszjáratot kapott a község, ami közvetlenül Paksra viszi a diákokat. Idény-napköziottfeoint is adott a terv a falunak. Illyés Gyula fiatalkoráról írja: „A gyermekek úgy éltek a pusztán, olyan szabadon, akár a határban és a házak között felügyelet nélkül össze-vissza bolyongó álutok". 40 gyermekre vigyáznak itt, amíg szüleik a tszes földjén dolgoznak. Mert Sáiszmitlör Incén a dolgozó parasztok megértették a közös gazdálkodás előnyét s a családok mintegy 42 százaléka tszcs-tag. „A legények és kamaszok, de néha az öregek is, egy-egy evési alkalmat olyan társas vigalommá varázsoltak rögtönzött versekkel, táncokkal és ugri,bugri játékokkal, mint az attakaiak maguk kecskeünnepélyeit — számol be a „Puszták népe“ című regény a környék kultúréletéről, ez volt a kultúra, — ma kultúrotthon, mozi áll a dolgozók rendelkezésére, ezt is a terv adta. Színjátszó és tánccsoportjuk eljutott a megyei bemutatóra és azóta állandóan kultúragitációs munkát végez. A könyvtár egyik leglátogatottabb helyisége a községnek. Katonatisztek lettek Horváth István agrárproletár és Kovács László nincstelen napszámos gyermekei. — Számok és adatok! — És mégsem viselik magukon az egyszerű felsorolás viseltes ruháját, mert széppé, elevenné és művészivé teszi őket a megváltozott munka öröme, a szabad élet gyönyörűsége. A sárszentlőrinciek érzik is, ezért hálájuk munkává válik, eredményes munka lesz, ahogy a tanácsháza falán függő tábla is bizonyítja. ..Begyűjtés terén Sárszentlőrinc a járás legjobb községe.“ Jó növényápolással készüljünk a választás napjára Mezőgazdaságunk dolgozói előtt most a tavaszi vetések befejezésénél újabb és nagyobb feladatok várnak. Mind a dolgozó parasztság, mind a mezőgazdaság szocialista szektorainak dolgozói a választási békeverseny szellemében harcolnak a magasabb termésátlag eléréséért, a növényápolási munkák idejében való elvégzésével. Termelőszövetkezeteinknél törekedni kell arra, hogy a kukoricát ötször, egyénileg dolgozó parasztok pedig legalább négyszer kapálják. Minden mezőgazdasági dolgozónak feladata most, hogy felkészüljön a növényápolás a munkákra és azt folyamatosan végezze el. Nincs megyénknek olyan területe, amely az elmúlt napokban kisebb, vagy nagyobb csapadékot ne kapott volna. A következő hetekben a jó időjárás következtében úgy fog nőni a kukorica, napraforgó, mintha csak húznák. A jó termés elérése tehát teljes mértékben azon múlik, hogyan végezzük el a növényápolási munkákat. Ennek az igényes feladatnak elvégzéséhez szervezett és fegyelmezett munkára van szükség, amelyért nagy feladat hárul a mezőgazdasági munka parancsnokaira. Községekben a tanácsokra, azon belül a tanácselnökökre és a mezőgazdasági előadókra, termelőszövetkezeteknél az elnökökre és az agronómusokra, valamint a munkacsapat-vezetőkre rendkívül nagy feladat vár. Az eddigi példák azt bizonyítják, hogy ahol jól szervezik a munkát, ott el tudják végezni a növényápolást, mint a kölesdi Haladás tszcs-ben, ahol fel vannak osztva a területek egyénenként és minden tag maga területén végzi a munkákat. Szervezett munkával elérték, hogy ezidáig befejezték a cukorrépa sarabolását és hozzákezdtek az egyeléshez. Ugyancsak a napraforgó darabolását is megkezdték. De nem így van ez a szekszárdi Gőgös Ignác tsz-nél. A vezetőség nem törődik a munkaszervezetek kialakításával, nem törődik a vetésekkel, csak így történhet meg, hogy még mindig nem vetették el a kukoricát. Községekben a helyi tanács, a növényápolás gazdája. Az elnökök munkájában egy év alatt ezen a téren komoly javulás tapasztalható, de még sok esetben lehet találkozni, hogy a tanácselnök nem törődik a minisztertanács határozatának végrehajtásával. Példa erre a bátaszéki tanácselnök munkája, aki még mindig nem tekinti súlyának megfelelően sem a növényápolási munka elvégzését, sem a vetéstervek teljesítését. Báta községben a dolgozó parasztok, a tanácselnök és a tanácstagok irányításával versenyben végzik a mezőgazdasági munkákat. Tavaszi vetésterveiket időben teljesítették, s hozzáláttak a növényápolási munkákhoz. Községi tanácsainknak az a feladata, hogy széleskörűen megszervezzék a növényápolási munka társadalmi ellenőrzését. El kell érni, azt, hogy a községi tanács név szerint ismerje azokat, akik elhanyagolják a mezőgazdasági munkákat. Nem szabad előfordulni olyannak, hogy bármely gazdának kapalatlanul maradjon a földje. Maga érezze a dolgozó paraszt, hogy a becsületes gazdatársai elítélik, s megbélyegzik azzal, hogy a termés akadályozója. Hiszen ettől a munkától függ, hogy tudjuk-e teljesíteni állam iránti kötelezettségeinket, nem kismértékben ettől függ, hogy melyik dolgozó paraszt hogyan értékesíti terményét a szabadpiaci forgalomban. Ettől függ, vagyis ezzel bizonyítja be minden dolgozó paraszt, hogy munkája elvégzésével is a Népfrontra adja szavazatát. A növényápolási munka nem olyan, amit máról-holnapra el lehet halogatni. Az esőzések hatására a gyomok gyorsan fejlődnek és elnyomják a kultúrnövényeket. Minden pillanatot jól ki kell használni, hogy a dolgozó parasztok fáradhatatlan, odaadó munkával minden percet kihasználva harcoljanak a magasabb termésért György József Megyei Tanács mezőgazdái. Olvasd a minden számátElméleti fejlődésedet segíti elől Megkezdődnek a kötelező tavaszi védőoltások A kötelező tavaszi védőoltások május 12, 1}, 14 és 15-én délután 2—4 óra között a Városi Tanácsház nagytermében lesznek. Distheria pertussis (szamárhurut) ellen oltásra kerülnek az 1952. április hét és 1952 szeptember 30. között született gyermekek. Distheria 1T. oltásra kerülnek az 1951. április 1 és 1952. március 30. között született gyermekek. Himlő I. oltásra kerülnek az 1951. október 1 és 1952. március 30 között született gyermekek. Himlő TI. oltásra kerülő iskolás gyermekeket tanítóik csoportosan vezetik az oltásokra. Felhívjuk mindazon szülők figyelmét, hogy akiknek gyermekeik nem Szekszárdon születtek, s írásbeli felszólítást nem kaptak, gyermekeik érdekében az oltásokon gyermekeikkel feltétlenül jelenjenek meg. Dr. Major György éli. oszt. vez. tisztiorvos. WÄFLO Faluegészségügyi mozgószolgálat a paksi járásban A paksi járásban a tüdőgondozó, a szülőotthon és a nemi beteggondozó mellett most egy újabb egészségvédelmi intézmény védi a dolgozók egészségét. Ez a faluegészségügyi mozgó szolgálat, amely a járás minden községét felkeresi minden hónapban — és belgyógyász és női szakorvosok vizsgálják meg a falu gyógyulást kereső betegeit, akiknek sokszor bizony nehézséget jelentene az, hogy bemenjenek a járás székhelyére és ott kezeltessék magukat. Ez az intézkedés is világosan mutatja pártunk és kormányunk célkitűzéseit, hogy egészséges dolgozók építsék hazánkat és hogy könnyebb a bajt megelőzni, mint orvosolni. A Bonyhádi Közgazdasági Technikum politikai köre pályázatot hirdet a bonyhádi, szekszárdi és paksi közgazdasági technikumok valamennyi tanulója számára. A pályatétel az I. és II. osztályú tanulók részére: „Milyen segítséget nyújt tanulmányaimhoz Sztálin elvtárs: „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban“ című munkája. A TIT. és IV. osztályú tanulók számára pedig: „Miért előestéje Sztálin elvtárs: „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban“ című munkája a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. Kongresszusának.“ A pályaművet minden tanuló ívpapiron, géppel s megfelelő külalakkal készíti el. A pályázat határideje: 1933. május 25, amikor a pályázók dolgozataikat beadják a szaktanároknak, akik a legjobb dolgozatokat megküldik a Bonyhádi Közgazdasági Technikumnak. A Bonyhádi Közgazdasági Technikum politikai köre azért tette ezt a felhívást, hogy alaposan mélyedjenek el a tanulók Sztálin elvtárs nagyjelentőségű munkájában. MOZI Szabad Ifjúság: Május 8__13-ig. FÖLTÁMADOTT A TENGER. Színes, kétrészes, magyar történelmi filmjáték. Akciós jegy érvényes. Május 8—13-ig az előadások kezdete: Vasár- és ünnepnap 5, 6, 9 órakor. Hétköznap 6, 9 órakor Új kezdések* Vasár* és ünnepnap fél 3, fél 7 és fél 9 órakor. Hétköznap fél 7 és fél 9 órakor. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: SOMOGYI LASZEG Felelős kiadó: KISULY LÁSZLÓ A szerkesztőség e* kiadóhivatal lelu fa aszám*» 2u tn. 20-if S.ekMrd, Széchenyi-utca 18 M, N. B. egyszámlaszám: OU.878.065—38 Előfizetési díj: havi ti.— forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy Mihály utca 10 Telefon: 20-20 A nyomdáért felel: MELLES REZbö. KEDD, 1953 MÁJUS 15 Örömtelen tavasz Jugoszláviában A Novoje V romja, cikke Moszkva. A ,,Nov je Vremja" írja: Az idén ismét öröm telen Jugoszlávia dolgozóinak tavasza. A féktelen fegyverkezési hajszát, amely felemészti a költségvetésnek több, mint 78 százalékát, az árak és az adók szakadatlan emelkedése követi. A béke iparágak termelésének állandó csökkentése és a falu szétzüllesztése növeli a munkanélküliek számát. Jugoszláviában jelenleg már mintegy 500.000 munkanélküli tengődik. A titoista hatalombitorlók 1953. márciusában újabb áremelést hajtottak végre. A kenyér árát 28 százalékkal emelték. A liszt ára 10 dinárral nőtt kilogrammonként. Ezeket az áremeléseket a péksütemény és más közszükségleti cikkek árának további növekedése követte. Még a belgrádi „Ekonomska Politika“ című titoista lap erősen csökkentett adatai szerint is 1953. márciusában az élelmezési cikkek ára 19,6 százalékkal magasabb volt, mint az előző év márciusában. Emelkedett az iparcikkek és a dohányáruk ára is. A titoisita hatóságok április 19-én felemelték a zsír és a növényi olaj árát is 40 dinárral, vagyis 21 —12 százalékkal. „Egyáltalán nem csodálatos — írja a haladó szlovénok Karintiában (Ausztriában) megjelenő lapja, — a „Ljudski Glas“ — hogy a titoisták éppen márciusban emelték fel a kenyér és hús árát. Március 1ü-én ugyanis a Belgrád közelében lévő batajnicai repülőtérre megérkezett az amerikai lökhajtásos repülőgépek első csoportja. Minden lökhajtásos repülőgépért 300 vagon gabonát fizetnek a titoisták. Ez a gabonamennyiség elég lenne ahhoz, hogy 25.000 embert ellássanak vele egy teljes évre.“ Jugoszlávia dolgozói nem akarnak éhen halni Tito hódító tervei megvalósítása érdekében. Azt mondják, hogy ki mint vet, úgy arat. Tito éhséget vetett és csődöt fog aratni. Szeles, esős időben sok gól esett a megyei labdarúgó bajnokságban Vasárnap végképpen nem kedvezett az idő a sportoknak. Ezúttal a már állandó szélhez és májushoz egyáltalán nem méltó hűvös időhöz hideg novemberi eső járult és különösen a sokszor viharos erejű szél lehetetlenné tette, hogy komoly játék a hűküljön ki. Nagymányakon elmaradt a várt nagy küzdelem, mert a bányászcsapat szinte megerőltetés nélkül közel kétszámjegyű győzelmet aratott a D. Lokomotív felett. Nem várt eredmény a Vasas 7:0-as mázad veresége is. Szekszárdon a Dózsának küzdenie kellett a Bátaszék legyőzéséért, a Petőfi pedig nyert Simontornya ellen. Dumitf'»'' várott szintén sok gól és megérdemelt hazai győzelem született a Spartakusz—Építők mérkőzésen. Tamásiban a Petőfi 5 gólt lőtt a deesteiknek és Dombóvárott, amint jósoltuk is, Tolna megszerezte a bajnoki pontokat a Postás ellenében Részletes eredmények: Na—mínyok—D. Lokomotív 8:0, Máza— 13. Vasas 7:0. Dunaföldvár—Sz. Építik 6:3, Tamási—Decs 5:0, Sz. Dózsa— Bátaszéki Lokomotív 3:1, Sz. rőfi —Simontornya 2:0, Tolna—D. Postás 4:2. A bajnoki tabella állása a 9. forduló után a következő: 1.Szeksz. D. 99— —41:1118 2. Nagym. B. 98 1—52:717 3. Szeksz. Pét. 962 119:1114 4. Márai B 96— 531:1412 5. Sinti. V. L. 942 317:1210 6.D. Fok. 95— 424:1910 7. Dföldv. Sport.92 424:22 8 8. Tormai V. L. 932 422:26 8 9. Szeksz. Ép. 94— 517:27 8 10. Tamási Pét. 92 2517:31 6 11. D. Postás 92 1623:45 12. Bátsz. Lók. 92 1616:51 5 13. Bonyh. Vasas92 1612:25 5 14. Decs 9— — 97:45— Szekszárdi Dózsa—Bátaszéki Lokomotív 3:1 (1:0). Szekszárd, 1.500 néző. Vezette: Kovács. Dózsa: Csutorás — Molnár, Berkes, Horváth — Novák Kocsányi — Dósai, Hetesi, Terebesi Farkas, Sárosi. Bátaszék: Frei Ts. — Oszkó, Fábik. Ádám — Bibid. Mártin — Deákvári, Varga, Márton. Kiss. Frei T. Hatalmas szélben a Dózsa választja a széllel támogatott kaput. Nagy mezőnyfölényben is játszik, de a jól tömörülő Bátaszéki Lokomotív védelem egyelőre jól hárít. A 11. percben Terebesi 18 méteres lövése a léc alatt jut Frei hálójába. 1 -0. A Dózsa nem tudja kihasználni a szelet. A 11 félidőben Dósai remek támadást vezet és e beadása már az első percben nagy helyzetet teremt a vendégek kapuja előtt. Frei későn mozdul ki a beadásra és Sárosi a hálóba fejelhet. 2:0. Egy percre rá Csutorás kiejt egy labdát és Márton bevágja 2:1. Már a 15. percben Dósai megszerzi a harmadik gólt. 3:1. Újabb gól azonban már nem esik, mert a 31. percben Dósai a kapusba rúgja a 11 -est. Hátasék valamivel többet támad, most, de eredményetelenül. Jók: Dósai, Terebesi, Berkes, illetve Ádám és Márton. Szekszárdi Petőfi — Simontornyai V. L. 2:0 (1:0). Szekszárd, vezette: Vindics , 500 néző. Petőfi: Kárpáti — Ciósád: Simon, Korsós TT — Balogh, Baka — Cser. lépő. Zérényi, Gál, Szentpál. Simontornya: lerenczi — Sebestyén T, Sebestyén , Baum II. — Ányos, Baum 111 — Mikulás. Ünnep Dobrádi, Sebestyén IH. Baum Ív ürkánszerű székben kezdenek. Petőfi választhatja a szélről támogatott kaput. Gál már a * percben vezetést szerez. Továbbra is a Petőfi támad, de eredménytelenül. A félidő végén a vendégek is feljönnek, de gól nem esik. A H. félidőre alábbhagy a szélroham és így kiegyenlített játék folyik. A 23. percben Sebestyén l öngólt vét és hátvédtársa már csak a kapuvonalról túlról tudja kivágni. A játékvezető először sarokrúgást ítél, de a partjelző megkérdezése után középre mutat. A félidő végett mindkét együttesnek van újabb gólszerzési alkalma, de újabb gól már nem esik. jók. A közvetlen védelem: Gál, Cser, Páva, illetve Baum 11., Baum IV., Mikulás. Tolnai V. F. Dombóvári Postás 4:2 Dombóvár, 400 néző. Vezette: Moder. Talpa: Berek — Schalter, Werling. Link III. — Link I., Link II. — Isgum, Bajza, Elekes, Joósz, Bizony. D. Postás: Keteik — Tobak, Takács, Lakatos — Csabai, Varga — Kiss, Nagy, Oravetz, Gerőcz, Hurai. A 6. percben Oravetz a hazai csapatnak szerzi meg a vezetést a leálló tolnai védelemmel szemben. A 27. percben Elekes egyenlít kavarodásból. Tolna veszélyesebben, a Postás többet támad. A 33. percben Hurai újra a hazai együttest juttatja vezetéshez. A 11. félidő 12. percében t Lesből egyenlítenek a vendégek 2:2. Ezután visszaesik a Postás és Elekes 2 góljával nyer. Jók, a közvetlen védelem Elekes, Isgum, illetve Tobak és Hurai. Tamási Petőfi—Decsi S. K. 5:0 (2:0). Tamási, 300 néző. Vezette: Dudás. Tamási, Klein — Kata, Naunek, Vasas — Csizmadia. Magócs — Simonfalvi, Kersáik, Gebhardt, Gruavi, Zsolnai. Decs: Janisok — Tóth, Schild. Gál — Schmidt, Schatz — Mihalovits 11. Gál N. Gonda, Bicskei, Németh. Végig a hazai csapat támadott és Gebhardt kitűnő középcsatár játékával ilyen arányban is megérdemelte a győzelmet. Az 1. félidő 21. percében Kersák átadásából Gebhardt az első gól szerzője. A 43. percben esik a második, amikor Magócs átadását ismét Gebhardt értékesíti 2:0. A II. félidőben Gebhardt mesterhármast ér el. A 20. percben Simonfalvi lő újabb gólt, majd pedig 31. percben ismét Gebhardt állítja be a végeredményt. Jók: Gebhardt, Gyugyi, illetve Schild II I II II l KEDD, MÁJUS 12) G V ELFTES GYÓGYSZERTAR t 11/1. sz. All. gyógyszertár. NEV.NAPi Pongrác. — IDŐJÁRÁSJELENTÉS« Várható időjárás kedd estig: Változó felhőzet, több helyen még ma. Élénk nyugati, északi nyugati szék A nappali hőmérséklet .a középső és keleti megyékben kissé emelkedik, másutt alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére kedden reggel 0—plusz 3, de idén 10—18 fok között. t 4ili r«#t«r4*j4> mVkiUmMJ PARTÉPITÉS iiima.imm»——i^—— ! Útmutatást nyujt a mindenné«» pártmunkába»