Tolnai Napló, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-16 / 113. szám
I NAPLÓ „Magunk közül öt választjuk, minden szaval megfogadjuk!“ Választási harcban jó fegyverünk a kultúragitáció Medinán, Csajbók László pedagógus vezetésével készülnek a DISZ-fiatalok kultúrcsoportjai a választás ünnepére. — Tánccsoport, rigmuson ondó brigád, énekcsoport, fiatalok, de köztük idősebbek is valamennyien tudják, hogy a nép nagy ünnepére készülnek. Dalaikkal, táncaikkal üdvözítik a választókat dalokkal köszöntik az élenjáró dolgozókat. Csizmadia Sándor VIII. osztályos tanuló verset írt a választásról. Idézünk a versből néhány sort: Kezünkben a gyeplő végre, >gy vágtatunk a jólétbe! Régi idő, régi világ, Átkozott, ki téged kíván. Kövessétek a párt szavát, Építsük fel az új hazát! Egy másik VIII. osztályos medinai ’tilány verséből néhány sor: ... Mert Rákosi velünk marad. Lerakja az alapokat Mi meg szépen felépítjük az új munkáslakásokat! Ne szavazz a múltra, Szavazz a népfrontra! Mi már szavaztunk — mondják a medinai dolgozó parasztok, meg kell nézni a határt! Talán sohasem volt ilyen szépen megmunkálva a föld, Ilyen sokat ígérő a termés. De vasárnap is ott leszünk az urnáknál valamennyien! Dallal, tánccal, muzsikával! M»78 község kultúrcsoportjain meglátszik, hogy ünnepre készülődnek. A keddi tanácsülés előtt olyan lelkes és szép műsort adtak, hogy az egész falu elgyönyörködött bennük. Amikor Hosnyánszky János képviselőjelölt megjelent a tanácsülésen fölcsendült 3 fiatalok köszöntője: Hosnyánszky János a neve Találkoztunk sokan vele. Magunk közül öt választjuk. Minden szavát megfogadjuk! Éljen a mi jelöltünk! S felzing a taps, amikor a vidám rigmusmondók így fejezik be a köszöntést: Vigyázzunk, hogy meg ne rontsa, A kulákság perepulya, Szabad népünk egységét! A mözsi lelkes tanácsülés felelete egyértelmű és határozott volt: Mindnyájan egyemberként szavazunk a népfrontra! V tengelici Petőfi tér udvarán nagy a sürgés-forgás. Estefelé jár az idő, lassan befejeződik a napi munka amikor bekiált valaki a pártirodába: Itt vannak a Faluszínház művészei! Az összegyűlt tsz-tagok az udvaron a szomszédok, az utcán járók megállnak és mosolyogva hallgatják a Faluszínház lelkes művészeinek műsorát. A hallgatóság soraiban ott áll kicsit meghatódva a volt Jegenyés-pusztai cseléd. Hosnyánszky János Kossuthdíjas tsz-elnök, képviselőjelölt. Róla énekeltek a művészek és mindenkiről,aki ott őket hallgatja. A munkások és parasztok győzelméről énekelnek, a szabad életről. Jólesik hallgatni, s jólesne velük énekelni. Dolgozó parasztok öregek és fiú, tollok jókedve kíséri útjukon a Fimszínház művészeit. Nehéz munka, amit végeznek , de annyira szép, hogy minden fáradságot megérdemel. Megyénkben a kultúrcsoportok munkája ma már siaki mindennapi életéhez tartozik. A szabad emberek dalait és táncait hozzák, s fegyvert jelentenek a jó termésért, a gyors beadásért, s ma különösen jó fegyvert jelentenek a választás győzelméért. Fiataljaink eleven dalaikkal, vidám táncaikkal, derűs köszöntőikkel teszzk,.. valóban ünneppé május 17—M! Dicséret illeti meg pedagógusainkat a kultúragiitációs munka megszervezéséért külsőresoportjaink betanításáért. Lelkesen, szeretettel tanítják az ifjúságot. Szedresen a választás tiszteletére a község pedagógusai, elsősorban Kecskeméti György igazgató Doszpod János és Török István tanítói. kiállítást szerveztek, mely a község fejlődését mutatja meg képekben, grafikonokban. A dolgozók közül eddig 250-en tekintették meg. De nemcsak Szedre-Iser?, Medinán, Tengelicen, Mözsön, hanem Iregszemcsén és a megye minden községében is lelkes és tevékeny kultúragitációs, népnevelő munkát végeznek. Iregszemcsén különösen szép munkát végeztek Fűzi István és Czettl Márton pedagógusok, ugyanitt Borhi és Fekete elvtársakat a választási agitáció során kifejtett jó munkájukért a párt tagjelöltjei sorába vette fel. Adjanak pártszervezeteink és tanácsaink kultűrcsoportjainknak még több támogatást. Segítsék a csoportok munkáját, s szálljon a dal, mint a mözsi tanácsülés előtt vidáman és jókedvűen. Május 17-én vasárnap — nagy ünnepe lesz a magyar hazának! „ A még több útért, vasútért, gyárért szavazzunk a népfrontra“ — mondotta Bebrits elvtárs a 6-os míút avatásán A Betonútépítő és Aszfaltútépítő Vállalat dolgozóinak hároméves, küzdelmes munkáját siker koronázta. Május 10-én átadták a közlekedésnek a Budapest—pécsi műúutat, melyet e vállalat dolgozói építettek. Paks község északi részén, ahol a hatos míút elágazik, hatalmas emlékmű áll, mely fennen hirdeti a dicső szovjet hősök emlékét, akik meghozták dolgozó népünk számára a szabadságot. Ettünk a Szovjetunió adta lehetőségekkel és jogokkal, építjük szebb,szocialista jövőnket, melynek fényes bizonyítéka a hatos műút is, melyet vasárnap adott át a forgalomnak Bebrits Lajos közlekedésügyi miniszter. Rövid ünnepséget tartottak Pakson több, mint 500 főnyi dolgozó részvételével, ahol Vaszkó elvtárs, a községi tanács elnöke vette át az utat. Szekszárdim az újvárosi elágazásnál dísztribünt állított fel a városi tanács, ahol Polgár elvtárs, a városi tanács titkára üdvözölte Bebrits elvtársat, a hős útépítőket, méltatta az út jelentőségét. Ezután Bebrias elvtárs rövid üdvözlőbeszédet mondott: — Sok új tavaszt megértünk már a felszabadulás óta, sokat alkottunk, sokat építettünk, de még ilyen tavaszunk, mint az idén nem volt. A növények fejlődése a mezőgazdaságban bő termést ígér. Ipari dolgozóink becsülettel teljesítik a népgazdasági tervet. Ezért nagy jelentőségű eza tavasz, és azért, mert május 17-én újra képviselőket választ dolgozó népünk. A Függetlenségi Népfront választási felhívása összegezte a négy év alatt elért eredményeket, megszabta a feladatot, a célt. Most, a választási békeversenyben is megmutatják dolgozóink, hogy egységesen követik a pártunk vezette népforintot. Néhány nap választ el bennünket a választástól. Mi képviselőjelöltek csak azt kérjük a választópolgároktól, honfitársaktól, hogy álljanak ki szavazatukkal is a népfront programútja mellett. Szavazatukkal adjanak felhatalmazást a képviselőknek, hogy tovább fejlesszék szocialista hazánkat, hogy még több utat, vasutat építsünk. — mondta, többek között Bebrits elvtárs. Kakasdob, majd Bonyhádon a tanács titkára rövid üdvözlőbeszédet intézett az útépítőkhöz, fogadalmat tett a begyűjtési <és növényápolási munkák határidő előtti teljesítésére. Az útavatót délután 15 órakor Bonyhádon díszebéd zárta be, ahol Bebrits elvtárs megjutalmazta az építővállalat élenjáró dolgozóit. fold 1 m tí vesszövetkezetek tagjai és vezetői a választási békeversenyben Földműve-szövetkezeteink vezetőségi tagjai aktívan kapcsolódtak be a választási békeversenybe. Vállalást tettek, hogy a gazdasági munkákat időben elvégzik és beszolgáltatási kötelezettségüknek maradéktalanul eleget tesznek. A vállalások teljesítésében jó eredményt értek el Szőke István pálfai igazgatósági tag, aki 180 liter tej helyett 256 litert, 4.9 kilogramm tojás helyett 10.5 kilogramm tojást adott le. Csaprét János feügyelőbizottsági tag pedig 180 liter tej helyett 054 liter tejet adott át a begyűjtő vállalatnak. Marton Ferenc, a paksi járási szövetség igazgatósági tagja felajánlását túlteljesítette tojásból és baromfiból, példa mutatóan végezte el a mezőgazdasági munkákat. Példát mutatott Bikács községben Iláky János igazgatósági tag is. Dunaszentgyörgyön Dömötör János 5 holdas dolgozó paraszt, Bese Ferencné, Pécsi Lajos dolgozó parasztok, szövetkezeti tagok már majdnem az egész évi tojás- és baromfibeadási kötelezettségüket teljesítették a választás tiszteletére. A jól teljesítő szövetkezeti igazgatósági tagok és a tagok mellett vannak olyanok, mint Pesőnánán Nagy Péter, aki a begyűjtési állandó bizottságnak is elnöke, de még mindig hátralékban van beadásával. Forrai János felügyelőbizottsági elnök sem mutatott példát, ő is adósa államunknak. A kajdacsi földműves, szövetkezeti vezetőségi tagok közül Buda Julianna és Táncsó Mihály sem mutattak példát és így nem is csoda, ha Török Sándor és még hasonló más dolgozó parasztok sem tettek eleget állam iránti kötelezettségüknek. A FÁRADHATATLAN AGITÁTOR Választásra készül az ország. Dolgozó népünk milliói nagy napnak tekintik május 17-ét. Ezen a napon a népfrontra, Rákosi elvtársra szavazva, még jobban bebizonyítják szilárd egységüket a párt mellett, a béke mellett. Népnevelőink jó agitációs munkával készülnek erre a napra. Nap, mint nap eljárnak a családokhoz, hogy ismertetve a népfront választási jelentőségét, bemutatva az eddigi sikereket valamint a további célkitűzéseket, győzelemre vigyék a választást. Farkas József a bátaszéki Búzakalász tsz agronómusa. Mint népnevelő, ő is jó felvilágosító munkával készül május 17-re. Kisgyüléseken, hő z t agitáción keresztül győzi meg a község lakóit a választás fontosságáról, magyarázza meg annak jelentősége . Az Öz- és a Nyéki-utcákban már háromszor tartott kisgyülést, ahol a megjelentek nagy figyelemmel kísérték minden szavát. Beszédében nemcsak az ország eddigi fejlődését mutatta be, hanem ezen belül helyi konkré autókkal tette még színesebbé a kingy üléseket. Kimondta, hogy míg a múltban 300 háza székkőműves volt munka nélkül, vagy külföldre kellett menni, hogy meg tudjon élni, ma már többen vannak közülük sztahanovisták élenjáró dolgozói Rámutat arra is, hogy a községnél van bölcsődéje, napköziotthona, kulid főtthona, ahol a gyermekek vidáman tölthetik el napjaikat, s szüleik is nyugodtan dolgozhatnak, mert a nép állama gomboskákfutott gyermekeikről. Kimondta az is, hogy ma már az egyszerű dolgozónak is van rádiója, így Bátaszéken is majdnem minden harmadik házban rádió szórakoztatja a dolgozókat. S így tovább. Dhetn sorolni a község eddigi fejlődését. Vasárnap már reggel $ órakor elindult népnevelő munkát végezni a hozzája beosztott területen. Felhívta a lakosság figyelmét az idejében való szavazásra ismerette a szavazóhelyet, ahol a dolgozók leadják majd szavazatukat. Dé után 1 óráig járta az utcákat, hogy minél több családdal elbeszélgessen, ismertesse a választás napjának programmját. Farkas József népnevelő csak egy a sok közül. Erről beszélt vasárnap Bátaszék község valamennyi népviselője, hogy az ő agitációjuk során Bátaszéken is — minden dolgozó a népfrontra szavazva — megvalósuljon a Magyar Függetlenségi Népfront nagy terve, 1353 MÁJUS 15 Sztahanovista lett Winter, a Ü. Lokomotív kapuvédője Csütörtökön edzés után a D. Lokomotiv labdarúgói értekezletén nyújtották át a sztahanovista oklevelet a Lokomotív „üreg" kapuvédőjének. A sportkör nevében Galambos edző köszöntötte az élenjáró sportoló dolgozókat, majd Bánhelyi Béla a játékosok nevében szólott az ünnepeltekhez. Pintér Jóska a bátor, vakmerő kapus és kitűnő szakmunkás meghatódottan állt az ünneplők körében, arcán a büszkeség és a meghatottság érzése váltakozott. ,,Érdemes volt dolgozni, mert államunk megbecsüli a jó dolgozókat. Én saját sorsom javulásán keresztül érzem ezt. Ezenkívül ezzel tartozom országnknak, pártunknak, amelynek bástyájáén én is védem a békét". így szólott Pintér Jóska, aki t gyermek apja és míg munkahelyén sztahanovista szinten dolgozik, vasárnap csapatában a Lokomotív hálóját védi. Az ,,öreg" Pintér!" 1925-ben született Dombóváron és mint fiatal gyermek került Bonyhádra. Itt a Zománcgyár labdarúgó csapatában kezdett védeni. Majd az ökölvívás tele kezdett kacsintani. A sorok írója elárulja, hogy szörnyű kemény gyerek volt a Jóska és e sportágban is sokra vihette volna. Ám a labdarúgás visszahódította és 1947-ben Dombóvárra került a Lokomotívhoz. Azóta védi a Lokomotív kapuját! Sokszor eltemették, de a népszerű ,,Sarui“ mindig újra feltámadt. E héten is a megyei ,.két tizenegyében” szerepelt. A MÁV Ííítóházánál dolgozik, mint villanyhegesztő és havi 160 százalékos átlagteljesítménye, mellett 11>00 forintot keres. Sz Pintér Jóska, a Lokomotív kapusa, sztahanovista villanyhegesztő, új típusú, szocialista sportember. A Lokomotív vezetői példát mutatnak a termelésben A Lokomotív sportkör vezetői jó példájukkal utat mutatnak a játékosaiknak. Horváth Ferenc sportköri elnök, kitűnő labdarúgó játékvezető és brigádja, valamint Völgyesi Mátyás MHK-felelős, labdarúgó játékvezető sportbrigádja május 17-e, a választások tiszteletére felajánlott 120 százalékos teljesítményt túlteljesítve 172 teljesítményt ért el. A sportbrigád tagjai: Sipos, Gál, Pólyák labdarúgó. Orbán, Bojtos birkózó. A Dombóvári Lokomotív sportkör vezetőinek és sportolóinak példája követendő és biztosítja tervünk maradéktalan teljesítését. ÖKÖLVÍVÁS Bonyhádi Vasas—Pécsi Honvéd 10: 10 Élénk érdeklődés kísérte a Bonyhádi Vasas jelenleg legeredményesebben szereplő szakosztályának összecsapását a Délunáníl legerősebb ökölvívó együttesével, a Pécsi Honvéddel. A nagyszámban megjelent nézőközönség nem is csalatkozott, mert Sándor Alajos edző irányításával jó előkészített Vasas versenyzők méltó ellenfelei voltak a pécsieknek és egyes súlycsoportokban hatalmas és igen jó színvonalú küzdelmeket vívtak a versenyzők és végül is a vendégeknek meg kellett elégedniük a döntetlen eredménnyel. A Pécsi Honvéd együtteséből Hőgyes Király mutatott kimagasló ökölvívást, míg a hazai versenyzők közül Daradics László, de különösen Oláh h. árult el elsőrangú formát, ki igen jó képességű ellenfelét győzte le. A Vasas öklözők nagyszerű teljesítménye is azt mutatja, hogy megyénkben komoly talaja van az ökölvívásnak és sajnálatos, hogy ezen népszerű sportágban még a mai napig is arra vannak utalva a sportkörök, hogy barátságos mérkőzéseket rendezzenek fáradtságot és anyagiakat nem kímélve. Az MTSB vajjon mikor óhajtja az ökölvívásban is megvalósítani a bajnoki küzdelmeket? Nyilván ez az egyetlen módja a további fejlődésnek és most már az ökölvívó szakosztályokkal rendelkező sportkörök várják ennek mielőbbi kedvező elintézését. Tornaünnepély Nagydorogon A nagydorogi általános iskola május 3-án rendezte szokásos évi tornaünnepélyét, amelyet mintegy ezer néző tekintett meg. Felvonulással kezdődött az ünnepély, majd a Himnusz eléneklése után Zsiros Ferenc igazgató üdvözölte a megjelent élsportoló atlétáinkat és ismertette az év eredményeit. Lőször az aIótagozat osztályainak jól sikerült bemutatója volt, majd a felső tagozat színvonalas gyakorlatai következtek. Ebből a műsorból a lányok labdagyakorlata és bök idaeyakorlata aratta a legnagyobb sikert. Jóleső volt hallani a közönség köréből. ..Évről-évre érdemesebb és szebb lesz ■i torna ünnepély". Ezután került sor válogatottjaink bemutatójára, amelyen az alábbi eredmények születtek: 60 m; 1. Hemela 7 mp, 2. Puskás 7.1 mp, 3. Palotás 7.3 mp. Magasugrás: 1. Iemela 193 cm. Óriási sikere volt a fiatal magasugró válogatottunknak. Závofutás: 1. Puskás 660 cm. 2. Palotás 630 cm. Hármasugrás: 1. Puskás 13.80 cm. 2. Palotás 12.80 cm. Puskás az idény elején is jó formában van, az idén 17 m-en felülre kerül a magyar csúcsban. Rendkívül »zinmatiku« Puskád. már ismert a nagydorogi közönség körében másr még jobban szívébe zári a válogatott atlétánkat. Válogatottjaink bemutatója után a környékbeli ált. iskolások részvételével atlétikai verseny volt. Eredmények: Lányok: litt r<»ak nagvdorog'ak indultak. 60 m: L Pál 9 mp. 2. P>ió 9.2- 3. Kocsis 0,3 mp. 300 m: 1. Mód 1:42. 2. Szőke 1:32. 3. Csere 2.2. Magasugrás: 1. Szabó 122 cm. 2. Pál 126 cm. 7. Mód 120 cm. 4 Kocsis 120 cm. A nagyszámú köz onsóg? lelkesen tapsolta meg magasugróink teljesítményét. Távolugrás: 1. Pál 398 cm, 2. Bíró 392 cm, 3. Kocsis 380 cm. Kiúk; bom: 1. őri (Bikács) 8.2 mp, 2. Dályai (Nagydorog) 8.4, 3. Takács (Györköny) S.9 mp. 1000 m: 1. Domonkos (Xd) 3:1b, 2. Fekete (Nd) 3:20. Magasugrás: 1. Szeip (.d) 140 cm, 2. Horváth f.Nd) 140, 3. Őri (B) 133 cm. Távolugrás: 1. Dályai (Nd) 01 cm, 2. On (B) 430 cm, 3. Peterdi (NB 1) 438 cm. A turnai innepély, amely 2 órakor kezdődött, 7 órakor fejeződött be. Befejezésül Puskás Antal osztotta ki az első három helyezettnek az érmeket. Beszédében Hangsúlyozta a sport és testnevelés szerepét a szocializmus építésében, s arra kérte a nagydorogi úttörőket, hogy továbbra is szorgalmasan dolgozzanak. A nagydorogi úttörők sok munkával készültek erre a napra. Nagyon örülnek, hogy nemcsak erkölcsi sikert arattak, hanem az 1000 forinton felüli bevételből tovább gyarapíthatják sportfelszerelésüket, ezen keresztül még munkára és harcra készebbekké válhatnak. A minőségi járási bajnokság eredményei Az elmúlt vasárnapi irreális idő a minőségi járási bajnokságban is váratlan eredményeket hozott. Emellett több mérkőzés el is maradt. Nem érkezett még jelentés a Rácegres— Paksi Kinizsi mérkőzésről. Elmaradtak: a Bogyiszló—Gerjen, a Paksi Traktor- Paksi Kinizsi és a Regöly—üöbrököz mérkőzés. A legnagyobb meglepetést a kölcsikek szolgáltatták, akik legyőzték a mórágyiakat. Meglepetésnek számít őcsény keserves győzelme is. Szakos fölényesen nyert a D. Spartakusz ellen. A bajnoki forduló eredményeiről és a bajnokság állásáról az alábbiakban számolunk be: Nyugati csoport: Kisdorog—Szakály 5:2, Dombóvári Fatelítő —Tolnanémedi 4:0, Gyönk—Ozora 4:1, Hőgyész—Tornád 5:0. Pincehely—Iregszemcse 2:1. Dombóvári Spartakusz—Szakcs 4:1, a Regöly—Döbrököz mérkőzés elmaradt. Az elmúlt fordulóból sem közöltünk még két 31.edményt. Ez eredmények közül is az egyik meglepetésnek számít. Iregszemcsének sikerült legyőznie az eddigi veretlen regülyieket. Iregszemcse—Regöly 3:1, Dombóvári Fatelítő—Szakály 3:2. A bajnokságban Hőgyész fölényesen vezet. A bajnokság állása a következő: 1.Hőgyész8 8 ------151:4 16. Szakcsfi 6_ 2 24:18 12 3.Fornád8 5 1 2 17:20 11 4.Domb. Spartakusz8 3 _ 3 32:17 10 Nyugati csoport: Jadd—Nagydorog 0:0. Kölesei—Mórágy 1 -1j. Öcsény—Bölcske 6:3, a Bogyiszló—Gerjen és a Paksi Traktor—Sióagárd mérkőzés elmaradt, a Rácegres—Paksi Kinizsi mérkőzésről nem érkezett jelentés. A bajnokságban a Paksi Kinizsi biztosan tartja első helyét Őcsénnyel és a Paksi Traktorral szemben. A bajniokség állása Paksi Kinizsi a következő: 30:9 142 Öcsén v7 6 — 1 38: ♦ 5 13 Áprilisban 300 Szabad Föld Vasárnapot tartanak megyénkben A Szabad Föld Téli Es-téket a tfi* vas z beálltával a Szabad Föld Vasárnapok váltották fel. Dolgozó parasztjaink igen szívesen látogatták az elmúlt hónap és a május első heteiben megrendezett előadásokat, amelyeknek témái: a Magyar Népköztársaság alkotmánya, és Választás Magyarországion régen és most. Dööröközön háromszázan, Őcsényben száznyolcvanan vettek részt. Az e A adásokat Rákosi elvtárs életéről és ötéves tervünk eredményeiről szól diavetítések követték. Sokhelyütt pedig színvonalas kultúrműsorral testék színesebbé a Szabad Föld Varárnapokat. Április hónapban a tavalyi 150-nel szemben közel 300 Szabad Föld Vasárnapot tartottak. II I K 15 ti SZOMBAT, MÁJUS IIi (] UYELETES GYÓGYSZERTÁR: I/l. sz. All gyógyszertár. NKVNAI»; János. — II Ö.ZÁRÁSJELE.N 1 ES: Várható időjárás szombat estig: változó felhőzé, több helyen záporeső, esetleg zivatar, főleg ,a délutáni órákban. Mérsékelt légáram tcs. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: szombaton reggel 5—8, délben 10— 12 fok között. $7. EKSZÁRD város Tanácsa Végrehajtó bizottsága felhívja a szekszárdi, Kadarkautcai temető felszámolásánál érdekelteket, |K.8v 1033. május ’Már hozzátartozóik hóit* ♦etemeit helyeztessék át hiás temetőbe, mert Fenti határidő után a temetS kiürítését a városi tanács végrehajtja és a temetőben haradó holttetemeket közös sírba helyezi. Felvilágtftsítást ad a Szekszárdi Temetkezési Vállalat 4S a városi tanács B kommunális csoportja. MOZI Szabad Ujji«. Május 1b—l?-én: KÉT KRAJCÁR REMÉNYLÉO. Akciós jegy nem érvényes! Uj kezdések: vasárnap és ünnepnap: Tél 5, fél 7 és fél 9 órakor. Hétköznap: fél 7 és fél 9 órakor. ELADÓ darabból álló, keveset használt, sötét, politúros hálószobabútor. Hőgyész, Kolozsvári u. 84. sz. TOLNAI NAPLÓ Felelős ezerkesztó: S()MTC*T I ASZLÓ Feienb kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A «ttrkcs/tökég kiadóhivatal telaroQaxemtt 2(M o, 2011 ív.ekszárd, Széchenyi«Ica ISM. N Repv»zámlai*zerm 00.878.OM—»*11 Előfizetés? díj: havi 11.*— forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkács» Mihály utca 10 *«, Telefon: 202T A nyomdáért felel: MELLES REZSŐ.