Tolnai Napló, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-20 / 143. szám

Forró üdvözlet a világ békéjéért küzdő népeknek! Milyen kedvezményeket biztosít kormányzatunk az adózás terén, dolgozó parasztságunknak? Dolgozó parasztságunkra az ország­építés nagy munkájában rendkívül fontos feladat hárul. Nemcsak az ország lakosságának kenyerét kell biztosítania, hanem egész sor ipar­ág nyersanyagokkal való ellátása is jó munkájuktól függ. Hogy dolgozó parasztságunk e fontos hivatásának minél jobban és mind kedvezőbb körülmények között t­udjon megfelel­ni, kormányzatunk igen sokoldalú támogatásban részesíti. Ez a támogatás nemcsak abban nyilvánul meg, hogy mind több és több gépet, műtrágyát, nemesített vetőmagot juttat a mezőgazdaság­nak, s ezzel a legnehezebb testi munkától fokozatosan mentesíti, a magasabb terméshozamon keresztül pedig több bevételhez juttatja dol­gozó parasztságunkat, de nem merül ki a küldöféle termelési szerződése­ken, beszolgáltatási kedvezménye­ken keresztül biztosított kedvezmé­nyekben sem, hanem ezen túlmenő­en az adózás terén is komoly anya­gi előnyökhöz juttatja dolgozó pa­rasztságunkat. Így azok a dolgozó parasztok, akik az 1952. év foly­a­­mán, vagy a folyó évben március hó végéig önálló termelőszövetke­zetbe, illetőleg közösen termelő vagy átlagelosztású (III. és II. típusú) termelőszövetkezeti csoportba léptek a csoportba bevitt ingatlanokból az 1952-ben elért jövedelem után men­tesülnek az egyébként 1953-ban fi­zetendő általános jövedelemadó alól. A táblás I. típusú termelőszövetke­zeti csoportok tagjai pedig az egyéb­ként járó általános jövedelemadó­nak csak 80 százalékát fizetik, így 20 százalékos adókedvezményben ré­­szesülnek. A növendékmarhát tartó termelő­­szövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok, valamint az egyénileg dolgozó parasztok minden egy éven felüli, de két évnél nem idősebb tenyésztésre vagy hizlalásra tartott saját nevelésű növendékmarha után a községi (városi) tanács végrehajtó bizottságánál benyújtandó kérelmük­re a terhükre kivetett adókból 400 forintos adótörlésben részesülnek. E kedvezménynek csak az a to­vábbi feltétele van, hogy az ilyen növendékmarhát két éves kora előtt nem szabad levágni, vagy eladni, mert akkor a megadott kedvezmény hatályát veszti és a törölt adót új­ból elő kell írni. Ha azonban az eladás szerződéses nevelés alapján az állam, vagy tsz, tszcs felé törté­nik, a kedvezmény továbbra is vál­tozatlanul fennmarad s a törölt adót nem kell újból előírni. A szocialista nagyüzemi termelés­re való áttérés, több haszonállat tar­tása már egymagában is közvetlen anyagi előnyökkel jár. Az a körül­mény, hogy kormányzatunk az adó­zás terén is ilyen jelentős anyagi előnyökkel járó kedvezményt bizto­sít dolgozó parasztságunk részére, kormányzatunk szerető gondoskodá­sát bizonyítja, amellyel dolgozó pa­rasztságunk életszínvonalának sza­kadatlan emelkedését kívánja szol­gálni. A dombóvári MÉH dolgozói túlteljesítik fémgyűjtési feia­já­n­lásuka­t A MÉH Vállalatnál a Fémgyűjtő Hónap után megindult egy olyan mozgalom, amely dolgozóink segít­ségével kívánja előbbre vinni a fém­gyűjtési terv teljesítését. Ennek ér­dekében termelési értekezleten úgy­nevezett tíz kilogrammos felaján­lás történt. Valamennyi dolgozónk bekapcsolódott ebbe a nagyszerű mozgalomba. Örömmel közölhetem, hogy dom­bóvári telepünkön is visszhangra ta­lált ez a nagyjelentőségű kezdemé­nyezés. Nem tíz kilogramm fémet, hanem jóval többet gyűjtött egy­­egy dolgozónk, így például Eisler Mihály már eddig 51­60 kilót adott be, ami 516 százaléknak felel meg. Fein Ferenc telepvezető 186 száza­lékban, Frazon József 100, és jóma­gam pedig 126 százalékban teljesí­tettem eddig felajánlásomat. Ezen eredmények elérésével bizonyítjuk be béke iránti vágyunkat, minél több fém begyűjtésével köszöntsük a hazánkban ülésező kiváló béke­harcosokat. Ez az ered­mén­y még fo­kozódik, még több fémmel segít­jük ötéves tervünk idő előtti befejezé­sét. Kiss Lajos Dombóvár: MÉH-telep. TÁNCVIZSGA MOZSÖN A mai tánctanfolyamokon a fiatal­ság megtanulja az új népi és tár­sastáncokat. És egyre jobban meg­szeretik ezeket. Nem is kérik már a nyugatról importált, minden el­képzelést felülmúló, rángatódzások­­ból és vonaglásokból összetevődő szambákat, rumbákat, hanem egyre nagyobb szeretettel fordulnak az ősi magyar táncok és az új társastáncok felé. Ennek a megnyilvánulásnak volt nagyszerű szimbóluma vasárnap Mo­sson a fiatalok táncvizsgája. 25 pár állt ki a középre és Szilágyi János tánctanár komoly és lelkiismeretes munkája, tanítása nyomán gyönyö­rű régi és új táncokkal szórakoztat­ták a megjelenteket. Bemutatták a fehértói csárdást, eljárták a farkas­táncot, eltáncolták a patakocskát, ami egy szovjet báli tánc. bemutat­ták az őcsényi gyermekjátékot, a decsi dübörgést és Szilágyi elvtárs kompozícióját, a diáktáncot. A vizsgabálokon mindig fellépnek már nagy tapasztalattal rendelkező képzett tánccsoportok is, hogy meg­mutassák a fiataloknak a követendő utat. Mezsre is több tánccsoport lá­togatott el. Felléptek a Terményfor­­galmi, a Vendéglátó Vállalat és az Államvédelmi Hatóság közös tánc­csoportja. Nagy sikert és sok tapsot arattak szép szereplésükkel. Fiatalok! Jelentkezzetek vájártanuló­ink ! Pártunk és kormányunk soha nem látott gondoskodásban részesíti ipari tanulóinkat. Hogy hazánk a népgaz­dasági terveket valóra válthassa, el­sősorban szénbányászatunknak kell megnövekedett feladatait megoldani A szén az ipar kenyere. Szén és villamosáram nélkül nincs ipari ter­­melés, nincs közlekedés, d­e hozzá­tehetjük: nincs meleg otthon, vil­lanyfény és kultúra sem. Mindezek megvalósítása érdekében fordul a bányavállalat a fiatalok, az új szak­munkások felé. Fiatalok! Gyertek vájártanulónak. A bányák várják a jövő szakmátv teásokat, biztosítja számotokra a boldog és gondtalan életet. A Magy­­mányoki Vájártanuló Intézetben egy év­ alatt meredekdölégű fejtési vájá­rokká válnak a tanulók. Jelentkező hét minden fiatal, aki a 17. életévet már betöltötte és legalább elvégen­i az általános iskola IV. osztályát Jelentkezni leh­et levél útján is a Na­gymárnyéki Vájártanuló * Intézet Címén. A jelentkezés határideje szep­tember 15. A jelentkezőknek az in­tézet felvételi lapot küld, amelynek kitöltése után megtörténik a felvétel A szeptemberben beiratkozó vájár­tanulók teljesen ingyenes, állami ellátásban részesülnek. Az otthon­ban mintegy hétezer forint értékű ruházati és egyéb felszerelési tár­­i­át kapnak. A vájártanulók fejlő­dését napi négyszeri bőséges étke­zés, kulturális és sportlehetőségek biztosítják. Korszerűen felszerelt tanbánya és iskola biztosítja, hftsz a fiatalok kiváló szaftm­­áltásokká váljanak rövid egy év alatt. Fiatalok! Rajtatok áll, hogy bol­doggá tegyétek jövőtöket, gondol­kozzatok egy kicsit, gyertek vájárta­nulónak. Szeretettel vár benneteket minden egyes bányász, a Nagymá­­nyoki Vájártanuló Intézet A DISZ Központi Vezetőség és a* MTB Vörös Vándor* zászlajával kitüntetett MTH vm. *z„ vájártanuló létére« Nagym­ányok, P­á­rt­h­ír­ek Értesítjük az elvtársakat, hogy az elsőéves SZKP Történet propagan­distái részére a VI. fejezetből kon­ferencia lesz június 23-én, délelőtt 9 órakor a Pártoktatás Házában. Pártoktatás Háza. H­Í­REK SZOMBAT, JUNIUS 20 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: József. — IDŐJ­ÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás szombat estig: át­menetel­ig kevés felhő, több helyen még, főleg keleten záporeső, ziva­tar. Mérséklődő szél. A hőmérséklet nyugaton kissé emelkedik, keleten alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: szom­baton reggel 15—18, délben 25—28 fok között. — A járási kultúrházban működő szekszárdi képzőművészeti iskola va­sárnap délután közös látogatást tesz a Balogh Ádám múzeum képtárába. A látogatás során Lázár Pál és Csá­­nyi László tart tárlatvezetést. A lá­togatáson minden érdeklődőt szíve­sen lát a képzőművészeti iskola. Szpartakiádok a paksi járásban Puszt­ah­en­cse Az elmúlt vasárnap délelőtt rendezték meg a pusztahencsei szpartakiádot, amelyen 50 induló szerepelt. Pusztahencse félreeső kis­ hely­ség, volt a múltban, m­a már népi demokráciánk segítő keze a testkultúra ál­­dásait ide is eljuttatta. Rendszeres sport­életről ebben a kis községben eddig egy­általán nem lehetett beszélni. Egy pár fiatalember labdarugdosása jelentette itt a sportot. A szpartálkiád szervezését lebonyolító munkáit Cziklin Béla ált. isk. igazgató lel­kes tevékenysége segítette elő. Eredmények: Atlétika. Nők: 100 m: 1. Szem­enyei Margit 15.7, 2. Bor Katalin 15.4, "00 m: 1. Szem­enyei Margit 2.02. Gránát­dobás: 1. Sz­e­menyei Margit 25.20, 2. Bor Katalin 21,43. Férfiak: 100 m: 1. Virág La­jos 12.8, 2. Eizenberger József 15, 3. Zsínkó István 13.1. 1000 m: 1. Eizenberger József 5:04, 2. Vámosi János 5:12, 5. Virág Lajos 5:18. Magasugrás: 1. Vámosi János 140, 2. Eizenberger József 155, 3 Bakonyi János 1"0. Tá­v­ol­ugrás: 1. Vámosi János 510, 2. Li­­enberger József 480, 5. Rostási József 4T2. Súly­lökés: 1. Czu­klin Béla 11.05, 2. Vámosi János 10.10, 3. Eisenberger József 0.07. Gránátdobás: 1. Vámosi János 53.50 2. Eisenberger József 52.20, 3. Balogh Jó­­z­ef 49.17. Torna: Nők: 1. Kasza Anna, 2. Kirschner Anita, 3. Varga Júlia. Féfiak: 1. Bakonyi János, 2. Zs­nkó István, 5. Pakol­cz József. Kerékpár: Férfiak: 1. Eizenberger József. 2. Berk­a János. A verseny befejezéseként minden ver­­senyszám győztese d­íszes kivitelezésű o­k­­levelet kapott. Sárszentlőrinc Vasárnap délután rendezte meg Sárszent«,­lőri­né község s­­partákiádját, amelyen 50 u- 11 u 1­ó szerepelt. A versenyt mintegy 120 fő­nyi lelkes közönség nézte végig. Az előké­­szítő munkát nagyban megzavarta az egész hetes eső, úgy, hogy a távolugrópálya víz alá került. Rohammunkával kellett új pá­lyát építeni. A szpartakiád előkészítő és lebonyolító munkáit Gutheil Bálint igazgató, Németh Lenke, és Bus Pál tanítók segí­tették. A tanács példamutatóan viszonyult a szpartákiádhoz, gazdag éremdíjazást biz­tosított, sőt a lelkes nézők soraiban ott lát­tuk a tanácselnököt is. Eredmények: Atlétika: Nők: 100 m: 1. Szabó Etel 15.2, 2. Pál­fi Mária 15.4, 5. Fo­­dor Margit 15.6. 500 m: 1. Somogyi Erzsé­­bet 1:56, 2. Kiss Mária 1:59, 3. Borbás Lenke 2­ 03. Magasugrás: 1. Görböny Etel 110, 2. Lázár Zsuzsa 105, 3. Somogyi Er­zsébet 105. Távolugrás: 1. Gimesi Margit 540, 2. Pesti Éva 335, 3. Somogyi Erzsébet 327. Gránátdobás: 1. Somogyi Erzsébet 35.70 2. Kézdi Gabriella 28.80, 3. Kiss Mária 26. Férfiak: 100 m: 1. Benkő György 13.2, 2. Kostyál József 13.4, 3. Major János 13.8. 1000 m: 1. Kostyál József 5:12, 2. Borbás István 3:18, 3. Benkő György 3:21. Magas­­ugrás: 1. Brinóci János 140, 2. Szabó János 138, 3. Kostyál László 135. Távolugrás: 1. Kovács István 485, 2. Szűcs István 465, 3. Szabó János 460. Súlylökés: 1. Szűcs István 8.70, 2. Brinóci János 8.47, 5. Benkő György S.37. Gránátdobás: 1. Benkő György 54.60 2. Kovács István 54.40, 3. Szabó János 51.35. Kerékpár: f­érf­ik: 1. Hatala Is­ván, 2. Szűcs István, 3. Pál János. Vasárnap avatják a kórház kultúrtermét Vasárnap avatják fel színvonalas kultúrműsor keretében a Tolna me­gyei Tanács kórháza kultúrtermét. Az avatási ünnepségen fellép a kór­ház énekkara, amely már az orszá­gos fesztiválon is nagy sikerrel sze­repelt, bemutatja műsorát a decsi népi együttes, amely patronálja a kórház tánccsoportját. Színdarabok, szavalatok teszik változatosabbá és­ színessé a műsort, szórakoztatják a résztvevőket. Igen nagy jelentőségű, hogy a kór­ház dolgozói is ilyen tevékenyen kapcsolódnak be Szekszárd város kultúréletébe, szerepléseikkel már eddig is kivívták a város dolgozói­nak elismerését. Most pedig önálló kultúrtermet avatnak. Említést ér­demlő az is, hogy a díszítést a decsi egészségügyi állandó bizottság és a község dolgozói adják, így a kultúr­terem a közeli Sárköz népi művé­szetének lesz tükrözője. ■ Autóbuszjárat Siófokra és a Csörge-tóra A szekszárdi MÁVAUT az idén is menetrendszerű járatot indít va­sárnaponként Siófokra, a nyári für­dő idény alatt. Ezzel biztosítja, hogy minden dolgozó egy nap alatt meg­lássa a magyar „tengert“. Az autó­busz a Garay­ térről indul reggel 5.20 perckor, este 22.55-kor érkezik vis­­­sza. Minden szombaton és vasárnap a MÁVAUT autóbuszjáratot indít óránkénti indulással a Csörge tóig és vissza. Szombaton délután két órakor, vasárnap pedig reggel 8 órakor indul el az első kocsi. írják be rendszeresen a munkaegységet Az alapszabály szerint tszcs-ink­­ben minden nap be kell írni a munkaegység könyvekbe a tagok teljesítményeit. A hazai Vörös Zászló tszcs vezetősége figyelmen kívül hagyta az alapszabálynak ezt a részét. Sok tagnak gyakran négy öt napi késéssel írják be teljesít­ményét. Sükösdi Jánosnak, a múlt hónapban két hétig nem írták be könyvébe a munkaegységeket. Az ilyen hanyagságokból, az alapszabály be nem tartásából csak hiba származhat. Ez alkalmat ad a tévedéseknek, a szándékos csalá­soknak; ha többet, vagy keveseb­bet írnak be, senki sem veszi észre 4—5 nap múlva. A zárszámadásnál természetesen a részesedés is igaz­ságtalan lesz. A teljesítmények nö­vekedését is gátolja, ha a tagok naponta nem tudják mit teljesítet­tek és a munkaegységet nem írják be könyvükbe. Süökösdi János is így vélekedik: — Az embereknek elmegy a kedve a munkától, ha hosszú ideig nem írják be teljesít­ményét. A tszcs vezetősége ne tűrje to­vább ezt az állapotot; követelje meg a Dagádvezetőktől, hogy rend­szeresen tartsál* hyilvért a tagok 'e'festménye't és ne csak akkor 'iák be ő n­ ön’- •igéket, ha : „­„tluiüi . AűiSkbo jut. I Jó eredmények a dombóvári járás általános iskolai atlétikai bajnokságán A dombóvári fiúiskola rendezte meg ez­­ évben a járásban lévő általános iskolák r­é­­szé­re az atlétikai bajnokságot. A pajtások általában jól felkészültek a bajnokságra, amit az eredmények is igazoltak. A bajnokság helyezettjei arany, ezüst és bronzérem díjazásban részesültek. A csa­patverseny győztesei pedig oklevél kitün­tetést kaptak. Eredmények: 60 m. futás (16 indulói: 1 Horváth J. Vill. o. 7.9 mp. 2. Kurucz A. Vll. o. 8 mp. 3. Bérdi Gy. VÚE o. 8.2 mp 1000 m. futás (18 indulói: 1. Kurucz 3:3S p. 2. Bárdi 3:40­ p. 5. Kovács 3:44 p. Grn­­ná­dobás (30 induló): 1. Horváth 48.75 m. 2. Kuruc­. 46.40 m­. 3. Horváth 11. 46.10 m. Távolugrás (20 induló): 1. Horváth 1. 492 cm. 2. Szántó 475 cm. 3. Kurucz 450 cm. Magasugrás (8 induló): 1. Szántó 138 cm. 2. Küru­c­. 130 cm. 3. Horváth 130 cm. 4x60 m­. váltó: 1. Fiúiskola 1. 37.2 m­p. (Horváth I. Berdi, Kovács, Horváth 11.) 2. Fiúiskola 11. 38.6 mp (Kulcsár, Szántó, Tom», Kurucz). Gránátdobás csapatverseny: 1. Fiúiskola 1.­­36.25 m. Horváth 1. Kurucz, Horváth 11. Gyugyi. N’b'd). 2 Fiúiskola­­ 1. 224.45 m­. (Szántó, Ottó, Potó: Kovács D. Illés). Tamási járás a labdarúgás tükrében sok akadályt leküzdve sikerült a járási labdarugó bajnokságot megindítani, öröm­mel vette a sportközönség a járási bajnok­­ság beindítását, mert ezáltal olyan he­lyekre is elkerült a labdarugó sport, ahol azelőtt a fVaság szabad vasárnapjai alkal­mával szabad idejével nem tudott sem ma­gának. «em­ ped'g az érdeklődő közönség­nek szórakozást nyújtani. Itt ki kell cme­ni a községektől távoleső Gyán'­nusztát. Ahol a fiatalság a sp­ortot megkedvelte, megked­ve­ tette azt a közönségről is, és labdarugó csapata bár eredményt a rövid időre tekin­tene! felmutatni nem tudott, de megálla­­pítható, hogy a gyánti Sértésen vé­v­ ó v ál­­lat itt a járásban az egyik legfe­jlődőképe­­sebb egyesület. Gyű utón csak egy igen sú­lyok Irbn van, és pecn­? az, hogy akinek a legtöbbet kellene törődni’ a fejlődő ifjú­sággal pontosan az imn> törődik bel­. Ez pedig a Sertéstenyésztő Vállalat vezetősége . Ellenőrzés alkalmával megál­lapítható volt, hogy Gyánton a sport minden egyes ágában komoly eredmények elérésére alkal­­m­as sportolók vannak, de nincs aki őket vezesse, irányítsa. Kormányzatunk és pár­tunk vezetéke sokkal többet kér a válla­latok vezetőitől a sport terén, mert orszá­­gunk fejlesztésére, 5 éves tervünk mara­dék talán végrehajtóra elsősorban az if­júság van hivatva. Elvárjuk a vállalat ve­zetőségétől, hogy a jövőben foglalkozzék egyesületével, nézze meg annak eredményeit és hasson oda, hogy a ,,g­yermek­cipőben járó“ egyesület tudását továbbfejleszthesse. Igen szép eredményt tud felmutatni a magya­rkeszi falusi sportegyessel, ahol igen nagy része van a vezetőségnek, akik megértették a fiatalság kívánságát és min­­den igyekezetükkel azon vannak, hogy csa­­patukat, illetve egyesületüket minden téren fejlesszék. A felsőnyéki falusi sportkör m­­inden va­­’ó­ zsiubeg '/érint az éllovasok­kn“ö"J !"*­­szerepelni, azonban hiányzik a vezetőségnél a csapat összetartása. Iregszemcse 11. csapata teljesen magára talált és tőle is komoly eredmény várható, ugyancsak az­ éllovasok között reméljük a beíejésre. Meglepetés a­ tamási Petőfi 11. és a tamási ÁMG szereplése. A pari sport­egyesületnél feltétlen lazaság állapítható meg és teljesen a nemtörődömség útján ha­ladnak. Teljesen h­angzi­k a sportszellem, mert több esetben előfordult, hogy a kiírt mérkőzéseken nem jelent meg,­­őt az is előfordult, hogy a vendégcsapat megérkezett Páribai azokbant a helyi csapat különböző kifo­rások miatt nem volt hajlandó a mér­­kőzés lejátszására. Évzáró atlétikai verseny Nagydorogon Június 13-án délután rendezte meg a nagydorogi ált. iskola tanévzáró atlétikai versenyét, amelynek második része már esőben került lebonyolításra. A rossz idő ellenére is néhány számban jó eredmény született. Eredmények: Leány serdülők: 60 m: 1. Biró Éva 8­9, 2. Kocsis Ilona 9. Pál Éva 9.1. 400 m: 1. Pál Éva 73, 2. Mód Anna 74.2, 3. Biró Éva 76. Magasugrás: 1. Mód Anna 120, 2. Pál Éva 120, 3. Arnold Margit 120. Távolugrás: 1. Kocsis Ilona 417, 2. Pál Éva 410, 3 Biró Éva 390. Férfi ser­dülők: 60 m: 1. Takács György 8.4, 2. Szász János 8.5, 3. Székely Sándor 8.6. 400 m­: 1. Domonkos József 64, 2. Dályai István 64.6, 3. Fekete László 64.9. Magasugrás: 1. Szüsz János 145. Horváth Attila 140, 3. Szélp­­­é­­ter 140. Távolugrás: 1. Székely Sándor 4­3, 2.­­Szász János 469, 3. Dályai István­ 436. Rúdugrás: 1. Gyarmati László 2­50 m. SúL* lökés: 1. Takács György *M6, 2. Horváth Attila 941, 3. Szeip Péter 925. Járási bajnoki mérkőzések: Magyarkeszi—Felsőnyék 4:2. Vezette: Ny rő.* Végig izgalmas, nagyiramú mérkő­zés. A hazai csapat megszerzi a vezetést, a vendégcsapat rövid időre kiegyenlít, majd újabb gól révén a vez­etésre tesz szert. A hazai csapat meglepődik, de később telje­sen ma i’áratn­ál,­­kiegyenlít, majd szép, fa­­i­os játékkal újabb gólokat ér el és be­­állítja a végeredményt. Mind a két csapat lelkesen küzdött az utolsó percekig, a ha­zai cs­apat lelkes játékáért megérdemelten győ ott. Felsőgyánti S­TV—Tamási Petőfi 11. 4­2 (1:01, Vezette: Földes. Teljesen nyílt mér­­kő­­é­nek indult. A vendégcsapat elbizako­dottan lépett a küzdőtérre, ezzel szemben Gránt csapata határtalan lelkesedéssel har­colt a tisztes eredmény eléréséért, amely­nek vége becsülettel kiharcolt győzelem lett. Az első félidő kölcsönös tapogatózás­sal indult. Gyánt mindb­ bl a HU nekibátoro­­dott és Papp kilövése gólt hoz. A második fél­dőbén a Petőfi átcsoporto­sít, de ez sem használ, mert Gyánt újból eredményes. 2:0. A Petőfi erősít és Molnár szép gólja javít. 2:1, majd Gyánt a­­ 7.,1 kólók ütemes biztatására 3:1-r­e. Petőfi újabb órára 3:2, az utolsó percekben hatalmas hajrával k­­e«b»l 4:2-re állítja be az ered­­m­ényt. Gyánt teljes szívvel cs­od­ adásva­ küzdött, a győzelmet megérdemelte. Bajnokság állása: 1. Magyarkeszi FSK 3 3--------15:3h 2. Felsőnyék FSK 3 2 — 1 14:44 3. Tregszemese 11. ÁMG 3 2 — 1­6:44 4. Tamási Petőfi 11: 3 1 — 2 6:116 5. Gránit ?K 3 1 — 2 5:112 6. Pál» SK 1-------------1:4— 7. Tamási ÁMG 2--------2 1:11— íaimkifun/j rtwp HIRDETÉS Értesítsük vevőinket, hogy a 4?/1992. M I- rendelet értelmében átvett munkákat éven túl m­n járhatunk magunknál, ha­rn a budapesti bizományi áruháznak kell ülnünk. Kérjük tehát, hogy a határidőn li munkákat az érdekelt tulajdonosok előbb elvinni szíveskedjenek Egyben fel­tjük a figyelmet, hogy a MIN. 1.104/1 rendelete értelmében minden áveit inkára a vállalási összeg 40%-át LluiC-­­nt kell fizetni a rendeletet julius 1-T*> iftnrilan morrtartjuk. A* IJtll t.O/.OK irml­tkt'Zriól­­ight­.ku.il i lián a briralá? Julin? ü-á* é- ’-á” J"-­ át. U. *>-—7-ip a Ktczaazd­a-­ág' (c­hinkini. Mao Károly-utca S—12, «7. alatI rpub­lí'­­hen. KalvahrlS i'.kulal .cím­­t-egr. *al« irkimal nélkül minden tloWdió, aki Ik-ik életévét betrtltösse. A tanító- iiti-Je Hatan­­ként Vilit <!■ 11 ’ I antárpvak. gvarv­irá«. «eptiía. iroHakndi«. rnnnyar­é- tér­­«alkalmi ismerősek A hallgatók 10 hónap­­után vizsgát tesznek. TOLNAI NAPLÓ Pólóié« azerkesztSi SOMOGYI I A­/­10­­•elit kiálló: KIRAl­Y I.A«ZtO A W­ érkes/tösétí ér kia»lóh,vatni tetaloBazóma1 20.10. 20­11 Szekoríril Széchenil­ i­ lea 10 #.M f*vszémi«sz<mi (M 87* 01,0—Ak KISfizetési díj: havi H.— forint Barhavameevat Sziki­!) Nyomda P*ea, Műnkén*. Mihiúv ma» 10 <t Teletöm Jí> í? a Ovomdéért Telek­ Mi.Ll.ES RLZ.-Ö.

Next