Tolnai Napló, 1953. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-29 / 228. szám

TOLNAI Prae proletüojo cemSu­r A MAI SZÁMBAN: Franciaországban nagy a nyugtalanság Nyugat-Német­ország ú­jrafelfegyverzése miatt (2. o.) — Egy bányász­­család (2. o.) — Virágzó közös gazdaság — jómódú szö­vetkezeti parasztság (3. o.) — Rövidesen elkészül a Bonyhád-szászvári út kijavítása (3. o.) — Egy nép­nevelő a párt és a kormány új programmjának meg­valósításáért (4. o.) AZ M­DP TOLNAMEGYEI PÁRTBIZOTT­JACÁNAK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 238. SZÁM ARA 50 FILLÉR KEDD. 1953 SZEPTEMBER 29 Jó népnevelő munkával a IV. negyedéves terv sikeréért Rákosi Mátyás elvtársnak a bu­dapesti pártaktíva értekezleten mondott beszéde világosan rámu­tat arra, hogy életszínvonalunk szakadatlan emelésének egyetlen útja a tervek minden részletében való teljesítése. Ahhoz, hogy még több ruhát, cipőt, fogyasztási esz­közt tudjunk biztosítani, az szük­séges, hogy üzemeink dolgozói tel­jesítsék a népgazdasági terv rá­juk eső részét. Népünk jóléte csak akkor biztosítható, ha minden dolgozó tudatában van annak, hogy minden terven felül elké­szített termékkel saját magának termel többet, minden jobb minő­ségű áruval, melyet termel, a sa­ját részére vásárolt áru minőségét emeli. Kormányunk programmja világosan megjelöli a szocializmus építésének további feladatait. Ami szerint most különösen a könnyű­ipar dolgozóira hárul az a feladat, hogy minden, részletében teljesít­sék a tervet. Megyénk üzemeinek többsége közvetlen, vagy közvetve fogyasztásra termel, éppen ez ad­ja meg különös feladatuk lénye­gét. ,,Az a régi jelszavunk — mondotta Rákosi elvtárs a buda­pesti pártaktíván — termelj töb­bet, jobban élsz, most is változat­lanul érvényes, sőt csak most ér­vényes igazán. És változatlanul érvényes az a jelszó is, hogy a munka nálunk becsület és di­csőség dolga”. Megyénk üzemeiben, többség­ben becsülettel helytálltak a III. negyedéves terv teljesítésében. Üzemeink dolgozói megértették a párt és a kormány szavát, tettre tettekkel válaszoltak. Számos munkafelajánlás a bizonyíték ar­ra, hogy dolgozóink tudják mi a kötelességük. A munkafelajánlá­sok utáni tettek pedig arról tanús­kodnak, hogy szavukat meg is akarják valósítani. A tervek min­den üzemben kis kivétellel reáli­sak voltak, és a dolgozók teljesí­teni tudták. Most a III. negyedév végén tesz hitet munkásosztá­lyunk amellett, hogy követik a párt szavát. De nem áll fenn az, hogy a mi terveink általában túl­feszítettek. Az áll fenn, hogy a mi terveink, ha biztosítva vannak a feltételek teljesíthetők, sőt túl is szárnyalhatók. A Szekszárdi Kendergyárban, ahol nagy nehéz­ségekkel küzdöttek, de ennek el­lenére biztosították a tervteljesí­­tés feltételeit, ott már terven fe­lül termelnek. A III. negyedév ta­pasztalataiból kiindulva megálla­píthatjuk, hogy a következő ne­gyedév előirányzatát meg tudjuk valósítani akkor, ha még követ­kezetesebben indulnak harcba már a negyedév elején az elő­irányzat megvalósításáért. Sok értékes és hasznos tapasz­ta­lat vetődött fel üzemeinkben. Gazdaságvezetőink az elmúlt há­rom hónap alatt nagy tapasztala­tot gyín­töttek, bővült látókörük, szaktudásuk, hisz a harmadik ne­­gyedév előirányzata legtöbb üzem­ben sokkal nagyobb volt, mint az előző negyedévekben. Ez érthető is, hisz a fogyasztó dolgozók, és azok, akik termelnek, azok is mind töl­b és jobb áru biztosítá­sát várják, és elmondhatjuk, hogy e megnövekedett feladatokat leg­több helyen jól oldották meg, el­tekintve attól, hogy egyes üzeme­inkben, mint például a bonyhádi üzemekben anyaghiány akadá­lyozta a terv teljesítését. A következő negyedév új fel­adatokat tűz megyénk ipari mun­kássága elé, ez a feladat nem is annyira új, mint csak újszerű benne az, hogy a kormányprog­­ramm megjelenése után még a III. negyedév munkájánál is job­ban kell harcolni a terv teljesí­téséért. Különösen azokban az üzemekben nagy a feladat, ahol a III. negyedév előirányzatával le­maradtak, pótolniok kell a lema­radást. A terv teljesítése törvény és en­nek betartása egyaránt érvényes műszaki vezetőre és fizikai dol­gozóra egyaránt. E törvényesség tudatát kell dolgozóink között még inkább elmélyíteni. Javítani kell üzemeinkben a politikai felvilá­gosító munkát, az üzemi párt alapszervezetek vezetőinek moz­gósítani kell az üzemek kommu­nistáit, hogy ők legyenek az el­­­sők, akik szocialista kötelezettsé­get vállalnak a negyedik negyed­éves előirányzat teljesítésére. Szá­mos üzemben már a műszintterv bizottság a következő negyedéves Programm felbontásán dolgozik, most az a feladata a szakszerve­zeti bizottságoknak is, hogy a versenyt úgy szervezze, hogy az a szűk keresztmetszetek felszámo­lását segítse elő. Üzemeinkben sok helyütt visszaesett a népnevelő­munka. Kevesen vannak, akik megmagyarázzák a dolgozóknak a feladatokat, a hibák okait és azt, hogy mit tehetnek a hibák ellen, melyek a feladatok ezzel kapcso­latban. Széleskörű népnevelő munka nélkül nincs alapos igazi élő munkaverseny, csak lélekte­len bürokratikus adminisztrálga­­tás. És ahol elmarad a széleskörű nevelőmunka, ahol nincs eleven munkaverseny, ott nem lehet cso­dálkozni, hogy nincs tervteljesí­tés. A következő negyedévben jobban, mint az­ elmúlt három hó­nap alatt, foglalkozni kell a dol­gozók problémáival, mert ez leg­több esetben a terv teljesítésével van kapcsolatban. Feltétlen köze van például a Kölesdi Téglagyár lemaradásához, hogy a dolgozók­nak nincs megfelelő lakásuk, nincs mosdó és nem intézik el a dolgo­zók ügyeit. Ezt még betetőzte, hogy a hibák kijavítását az illeté­kesek csak ígérték, de szavaikat nem követték tettek. Pártszervezeteinknek megyénk üzemeiben most az a legfontosabb feladata, hogy mozgósítsák a kom­munistákat új győzelmekre, új sikerekre. Halaszthatatlanul sür­gős és fontos feladat, hogy új életre keltsék a népnevelő munkát, s valamennyi dolgozóhoz elvigyék a párt szavát: jó kommunista munkával, a kommunisták példa­­mutatásával széleskörű, alapos politikai felvilágosítással, harcos agitációval szervezzék, neveljék üzemeink munkás hadseregét a nehézségek legyőzésére, a tervek teljesítésére, a kormányprogramm megvalósítására. Vonják be párt­­szervezeteink a politikai felvilá­gosító munkába a kommunista műszaki vezetőket, és a kommu­nista műszaki vezetők ne csak személyes példamutatásukkal ne­veljék a pártonkívüliek seregét, a pártonkívüli műszaki dolgozó­kat, hanem beszéljenek velük a munka jobb szervezéséről, hogy a munkások és műszakiak, kommu­nisták és pártonkívüliek közös erőfeszítésével teljesíteni tudják a következő negyedév feladatait és pótolni tudják a lemaradást. Üzemeinkben a következő ne­gyedévben úgy kell végezni a munkát, hogy a dolgozók és mű­szakiak fáradtságos napi munkája sikerrel járjon. Ehhez az szüksé­ges, hogy egyes üzemrészek és üzemrészek vezetői a kapcsolatot kiépítsék, megszilárduljon az egy­személyi felelős vezetés és a poli­tikai munka olyan színvonalra emelkedjen, amely feltétlen ma­gával hozza dolgozó népünk nagy ügyét, a kormányprogramok meg­valósítását, a szocializmus felépí­tését. CEPALLOMI­AIMKO­­A SOR... Lelkes versengés a varsádi gépállomáson A varsádi gépállomás a nyári munkák során min­dig az utolsók között sze­repelt a gépállomások megyei versenyében. A Tolnai Napló többízben bírálta a gépállomást a lemaradásért, a hanyag tervteljesítésért. Amikor elérkezett az ősz, megkezdődött a szán­tás­vetés, a varsádi gép­állomáson megváltozott a helyzet. Megjelentek a kormány határozatai a termelőszövetkezetek meg­szilárdításával kapcsolat­ban, és a gépállomás ve­zetői felvilágosították a traktorosokat, hogy mi­lyen szerep vár rájuk az őszi munkák során a termelőszövetkezetek meg­segítésében, és a jövő évi bő termés, a terme­lszö­vetkezeti tagok még na­gyobb jövedelmének meg­alapozásában. A traktoro­sok megértették feladatuk jelentőségét és igyekeznek megállni a helyüket. Ere­d­ményeik máris jelentősek. A gépállomások megyei versenyében a negyedik helyre kerültek és vannak olyan traktorosok, akik befejezték éves tervüket. L­a­z­á­t­h Sándor pél­dául éves tervét 142.9 szá­zalékra teljesített, őszi tervével pedig 44.3 száza­lékra áll eddig. K­ii!ó munkájával természet­eesen a fizetése is arányban van. Éves tervét befejezte, ezért kapja az 50 száza­lékos prémiumot, ezen­kívül a 20 napi kerese­e szeptember 1-től 20-ig 1.623 forint. Igen jól dol­gozik L­e­s­t­á­r Vendel traktoros is, aki éves ter­vét 79,2 százalékra telje­sítette, őszi tervteljesítés­ben pedig megelőzte L­a­­­b­á­t­h Sándort, mivel ed­dig 55,5 százalékra teljesí­tett. A múlt héten, 6 nap alatt 170 kilogramm üzemanyagot takarítottak meg ketten, és természe­tesen a gépállomás ennek árát is visszatéríti nekik. A gépállomás mindent megtett, hogy a hozzátar­tozó termelőszövetkezetek­ben a legjobb munkát vé­gezze. A varsádi Szabad­ság termelőszövetkezet­ben például előhántos eké­vel készítette elő a talajt. A gépállomás agronómu­­sa kiment a termelőszövet­kezetbe és szakmai segít­séget nyújtott a vetőmag előkészítésénél és a vetés­nél. A gépállomás vezetősége fokozott mértékben gon­doskodik a traktorosokról. Az éjszakai műszakhoz biztosították a melegru­ A hőgyészi gépállomás Vörös Meteor brigádja az őszi idénytervek megkez­dése előtt a gépállomás traktoros brigádjait ver­senyre hívta. Mikor a kormány intézkedése az árleszállítással kapcsolat­ban megjelent, a Vörös Meteor brigád vállalta, hogy november 7-re tel­jesíti őszi tervét, illetve éves tervét. Ettől a nap­tól kezdve a brigád min­den tagja megsokszoro­zott erőfeszítéssel dolgo­zott — és dolgozik ma is — hogy adott szavát be­csületéhez méltóan való­­ra váltsa. Harcuk nem eredménytelen. Az álta­luk kedzeményezett ver­senyben következetesen Miklós Géza ez év má­jus 20-án dolgozott elő­ször a bonyhádi gépállo­máson. Első naptól kezdve egész napjainkig példa­mutatóan végzi munkáját. Miklós elvtárs az őszi idénytervek megkezdése előtt vállalta, hogy no­vember 20-ig teljesíti őszi idénytervét és éves ter­vét. Miklós elvtárs vál­lalását már teljesítette, hát, közelgő hidegre való tekintettel pedig már a melegítő italról is gondos­kodnak és biztosították a tariják az első helyet.­­ Szeptember 25-ig éves ter­vüket 87 százalékra tel­jesítették. A szeptember 20-tól 25-ig eltelt időben a brigád öt erőgéppel 288 normálhold talajmunkát végzett el. A mennyiségi munka mellett a brigád tagjai minőségileg is kifo­gástalan munkát végeztek. A diósberényi III-as típu­sú termelőcsoporto­knál minden őszi árpát és ro­zsot keresztsorosan vetet­tek. Amint a termelőcso­port tagjai végzik a be­takarítást, a gépállomás traktorosai pedig azonnal végzik a mélyszántást. A diósberényi Vörös Csillag tszcs-nek már 115 hold mélyszántást végeztek el. Őszi tervét szeptember 25-ig 137, éves tervét pe­dig 82 százalékra teljesí­tette. Miklós elvtárs je­lenleg a bátai termelő­csoportok vetőszántási munkáit végzi. Amellett, hogy mennyiségileg jó mun­kát végez, a minőségről sem feledkezik meg. A termelőcsoportok elnökei megdicsérték kifogástalan munkájáért, brigádszállásokra a tüze­lőt. Szeptember 25-én éppen fizetés van a gépállomá­son és összegyűlnek a traktorosok. Ahol két-há­­rom olajosruhás dolgozó összegyűl, ott máris a ver­senyről, a tervteljesítésről folyik a szó. Hajdú József traktoros lelken­dezve siet az igazgatóhoz és elmondja, hogy ő ver­senyre akarja kihívni most mindjárt, ebbe a minutumban B­a­l­a­s­k­ó Lajost, az üzemi párttit­kárt. Hajdú József a gyönki Vörös Csillag ter­melőszövetkezetben dolgo­zik, jól teljesített a múlt dekádban is és úgy érzi, hogy ő is felelős a terme­lőszövetkezet boldogulásá­ért, de felelős a gépállo­más jó tervteljesítéséért, hírnevéért is. ..Majdnem az utolsó helyről kerültünk a negyedikre és most azon kell igyekeznünk, hogy az elsők legyünk, ezért hí­vom ki versenyre Balaskó Lajost és vállalom, hogy 5 nappal előbb befejezem őszi tervemet, mint ő és a beütemezett 235 normál­hold helyett 250-et végzek el. Már régóta fájt a fo­gam erre a Balaskóra, mindig jól teljesített, hát én most elhatároztam, hogy lepipálom“. A je­lenlévő traktorosok kitö­rő lelkesedéssel fogadják Hajdú János versenyki­hívását, majd előkerül Balaskó elvtárs, a másik fél is. Kicsi, mozgékony ember, gyorsan megérti miről van szó, tollat ra­gad és gondolkozás nél­kül aláírja a versenyki­hívást. Közben elárulja, hogy ő meg azt tervezi, hogy az egész gépállomás valamennyi traktorosát versenyre hívja ki, akkor legalább könnyebben szá­mon tudja tartani a ver­senytársait, mert így is annyi van már, hogy nem is tudja, kivel áll ver­senyben. A varsádi gépállomásról már elterjedt, szárnyra kelt a hír, a lelkes mun­ka eredményeiről és most az egész megye vala­mennyi gépállomása fi­gyelemmel kíséri a ver­seny további eredményeit és várja a következő ér­tékelést, hogy vájjon há­nyadik lesz a megyei ver­senyben. Hogy ősz­i gépállomás: A Vörös Meteor-brigád öt nap alatt 288 normálhold talajmunkát végzett Miklós Géza, a bonyhádi gépállomás h­amoristája 13­ százalé­ka teljesítette őszi tervét A gépállomás hanyag munkája hátráltatja a vetést Harcon A szedresi gépállomásnak egy szelektora már több mint két hete „dolgozik" Harc községben. Eddig azon­ban mindössze az Alkotmány termelőcsoport gaboná­ját tisztította ki, körülbelül 200 mázsát. Harcon azon­ban van még másik két termelőcsoport is, a Janya­­pusztai Új Élet és az Uj Barázda, ahol azért nem tudnak vetni, mert a gépállomás szelektorának lassú munkája következtében nem tudják a vetőmagot ki­tisztítani. Többször megtörtént, hogy üzemanyaghiány miatt állt a szelektor, amiért Talpas István, a gép­állomás vezető mechanikusa felelős, mert nem gondos­kodott időben üzemanyagról. Minden vezető tisztában van azzal, hogy a leg­fontosabb feladat a vetés, a jövő évi bő termés bizto­sítása és mégis megtörtént ilyen eset, ami csaknem az egész község vetését gátolta. Ha a harci Uj Élet és Új Barázda termelőszövetkezetek és egyéni dolgo­zó parasztok Hamupipőke galambjaival válogattatnák ki a vetőmagnak szánt gabonájukat, már régen vet­hetnének. ► ^ [Amit az iregszemcsei gépállomás elsősége takar..A ► Mindenki előtt ismere­►­tes, hogy az őszi idény­­­ben, szántás-vetésekben a ► gépállomások közt folyó­­ versenyben az iregszem­►­csei gépállomás követke­­­­zetesen tartja az első he­lyet. Ezért a munkáért ► dicséret illeti a gépállo­­­más minden dolgozóját és ► vezetőjét. Érdemes azon­► ban közelebbről megnézni, ► hogy mi van az iregszem­►­csei gépállomás elsősége­i mögött. A­­ helyzet a kö­­­­vetkező: az iregszemcsei ► gépállomásnak 17 talaj­­£­munkás traktora van. De ► könnyen meg lehetne ál­lapítani, hogy a 17 talaj­munkás traktorból hány dolgozik ma a termelő­­szövetkezetekben és az egyénileg dolgozó parasz­toknak. Ugyanis az a hely­zet, hogy az iregszemcsei gépállomás vezetői kön­­­nyű megoldást választot­tak. Hogy a terv minden áron teljesítve legyen, a traktorokat nem a terme­lőcsoportokban és az egyé­nileg dolgozó parasztok földjein üzemeltetik, ha­nem az állami gazdasá­gokban. Jelenleg is, a 17 traktorból 11 állami gaz­daságban szánt. Ezzel szemben Nagyszokolyban az egyénileg dolgozó pa­rasztok földjei szántatla­­nok. A nagyszokolyi ta­nács értesítése szerint 1200 hold az a terület, ahol a gépállomásra vár­nak az egyénileg dolgozó parasztok. Ideje volna, ha az ireg­szemcsei gépállomás dol­gozóiban és vezetőiben fel­ébredne a felelősségtudat, ha megszívlelnék azt ami az élenjáró termelőszövet­kezeti tagok és gépállo­­mási dolgozók harmadik országos tanácskozásán el­hangzott: „Ma már gép­állomásaink munkáját nem a számszerű tervek telje­ ■*­sítésén keresztül értékel­­­­jük, hanem a termelő­­i szövetkezeteknek és egyé­­­­nileg dolgozó parasztok­­­­nak nyújtott segítségen­­ keresztül“ — mondotta­­ Hegedűs András elvtárs, 3 földművelésügyi minisz­t* tér. Tehát az iregszemcsei­ gépállomás dolgozóira és­­ vezetőire is ez vonatko­­­zik. Az elkövetkezendő na­­­pokban és hetekben biz­­­tosítsák, hogy minden­ traktor az egyénileg dol­gozó parasztok és a ter­­­melőszövetkezetek föld­jein szántson, vessen. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA1UAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAJ

Next