Tolnai Napló, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-09 / 237. szám

4 A Dunaföldvári Kendergyár dolgozói vállaltáki december 15 ig befejezik az éves tervet Megyénk legnagyobb kapacitású kendergyári üzeme Dunaföldváron van. A kendergyártól alig 20 kilo­méterre épül hazánk szocialista vá­rosa, Sztálinváros. A szitálinvárosi dolgozók hősiességét, alkotó­­ mun­káját látják a kendergyáriak, velük együtt örülnek ak­kor, amikor nap, mint nap új utcák, új gyárak szü­letnek. A munkakedv , mely ott él a sztálinvárosi dolgozók között, átszivárog a kendergyárba is. Míg a sztál­in­városiak a város, az erőmű határidő előtti felépítéséért harcol­nak tervük állandó túlteljesítésével, a Dunaföldvári Kendergyár dolgo­zói arra törekednek, hogy jobb mi­nőségű, több tilolt kendert adjanak terven felül fonodáinknak. 1952 utolsó negyedévében áldoza­tos és jó munkájuk eredményekép­pen nagy megtiszteltetésben része­sültek a kendergyár dolgozói. De­cember végén a Rostipari Igazgató­ság vezetősége látogatta meg a ken­dergyárat s ünnepélyes keretek kö­zött átadta részükre a Rostipari Igazgatóság legjobb üzeme című ván­dorzászlót. Ekkor született ez az el­határozás a dolgozók, a vezetők kö­zött: „A versenyzászlót az 1953-as évben is megtartjuk.“ Az 1953-as év szeptemberéig a ta­pasztalat azt mutatja, hogy a Duna­földvári Kendergyár dolgozói meg­állják helyüket a termelés frontján, harcolnak adott szavuk valóra vál­­tásáért. A féléves terv idő előtti tel­jesítése után megindult a harc a III. negyedéves terv sikeréért. A sztahánovisták, mint Puha Lász­­lóné, Móró György, Hegy­e­s­i Imréné és Molnár Dezsőné, mun­kamódszerátadásokon keresztül igye­keznek a gyengébben teljesítő dol­gozókat rávinni a nagyobb eredmé­nyek elérésére. Különböző munka­verseny felajánlások is történtek, melyek a terv túlteljesítésére, vala­mint a minőség megjavítására irá­nyultak. Ennek eredménye — habár voltak nehézségek az anyagellátás terén, — hogy a III. negyedévet glo­bálisan 102,7 százalékra teljesítet­ték. A 113 százalékos kód­erv telje­sítése mellett 2,2 százalékos szálterv lemaradás volt az elmúlt negyedév­ben. A tervteljesítés mellett nagy gondot fordítanak a minőségre is, tudják: pártunk és kormányunk pro­­grammja nemcsak több, de jobb minőségű kendert is elvár tőlük. Az elmúlt negyedévben 2,5 százalékkal jobb minőséget gyártottak az elő­irányzottnál. Ez az eredmény B­a­­l­o­g­h Béla vezető gépész elvtárs, újításából is eredt, aki ez évben új­fajta rázógépet helyezett üzembe, amellyel jobb minőségű kenderkó­­cot lehet gyártani. Az elmúlt termelési értekezleten, szeptember 30-án, a dolgozók elé tárták az elért eredményeket és az elkövetkezendő feladatokat A dol­gozók válasza így hangzott: vállal­juk, hogy december 15-ig befejez­zük az évi tervet, hogy ezen keresz­tül bebizonyítsuk: kiérdemeljük az élüzem címet. Az áztatások megígér­ték, október hónap végéig áztatnak kendert, hogy ne legyen anyaghiány — pedig a szerződés csak október 15-ig szól. A vezetők látva a dolgo­zók lelkesedését, megígérték, hogy ebben a negyedévben még nagyobb gondot fordítanak a versenynyilvá­nosságra. Mert bizony — mint Var­­g­a elvtárs, telepvezető mondotta: — „az elmúlt negyedévben a verseny­lendület visszaesett, amiért mi, ve­zetők is hibásak vagyunk. Augusz­tus 20-a előtt naponta többször is­mertettük a hangoshíradón a dolgo­zók eredményeit, majd utána feles­legesnek tartottuk azt, s megelé­gedtünk azzal, hogy naponta egy­szer, délután ismertessük az elért eredményeket. Ezután a párosverse­­nyek eredményeiről is adunk jelen­téseket a hangoshíradón, valamint kitesszük a ralitáblára azoknak a neveit is, akik az éves tervük telje­sítésében élenjárnak." Megtisztelő feladat áll a Dunaföldvári Kendergyár dol­gozói előtt. Még jobb munkájukkal kell biztosítani, hogy a kormány­­programm, a párt politikája megva­lósuljon. Az ígéretek, amit tettek a termelési értekezleten, nagy mun­kát jelent valamennyiüknek. " A Dunaföldvári Kendergyár dolgozói azonban megbirkóznak e nagy fel­adatokkal is, az 1953-as terv határ­idő előtti teljesítésével bizonyítják be: harcolnak a jobbért, a szebbért és az olcsóbbért. A rácegresi á­lami gazdaság — meg a szénavásárlás Lapunk szeptember 17-i számá­ban­ a „Törődjenek többet a dol­gozók jogos problémái elintézésé­vel a rácegresi állami gazdaság vezetői“ című cikk többek között megemlítette azt is hogy az álla­mi gazdaság több, mint két hónap­ja megvásárolt a dolgozóktól 50 mázsa szénát s az árát két hóna­pon keresztül nem fizették ki.­­ Ezek szerint tehát már lassan há­rom hónapja lesz, hogy a gazda­ság a dolgozóktól a szénát meg­vásárolta. Az árát azonban még a mai napig sem fizették ki. Hogy ennek mi az oka, annak megmond­hatói csak az állami gazdaság ve­zetői­ és esetleg a dunamenti gya­­pottröszt igazgatósága lehet. Most nem is erről van szó. Arról van szó, hogy öt dolgozó munkaide­jén kívül kaszált mert szívügyé­nek tekintették a széna lekaszálá­sát, s a gazdaság jószágállomá­­nyánnak a téli takarmányellátását. A mi véleményünk ezzel kapcso­latban csak annyi: Annak idején, mikor az állami gazdaság a szénát megvásárolta, tudnia kellett volna a vezetőknek, hogy annak kifize­tésére nincs pénzügyi fedezet,­­ vagy ha tudták, s mégis megvá­sárolták, akkor most gondoskodja­nak arról, hogy az öt dolgozó­ a névszerinti Juhász József, Farkas Ferenc Lajcsi János és még két társuk­ szénájának kiűzetésére ke­rítsenek pénzt, mert a vezetők ilyen irányú magatartása egyálta­lán nincs összhangban a kormány programmjával, a dolgozókról va­ló gondoskodásról szóló törvény­erejű rendeletekkel. ­«yírítsü­k a makkot Az idei év jó szemes- és szálas­­takarmány termése ellenére sincs biztosítva állataink zavartalan át­­teleltetése, és ezért szükséges, hogy takarmány­bázisunkat kiszélesítsük és a rejtett tartalékok felkutatásá­val növeljük takarmányszükségle­tünket. Az egyik ilyen legfontosabb rej­tett tartalék, mely szemestakar­mányt is pótol, a tölgymakk. Friss állapotban egy mázsában 50 kilo­gramm száraz anyagot, 2.4 kilo­gramm fehérjét, és 42.0 keményítő értéket tartalmaz. A tölgymakkot szárított állapotban kell kalapácsos őrlőgéppel lisztté őrölni és úgy hasz­nálni fel takarmányozásra, más sze­mestakarmányokkal őrölt állapot­ban, valamint korpával, olajpogá­csával, lucerna, illetve szénaliszttel keverte. Ezért nagyon fontos m­­ár most megszervezni, különösen termelő­­szövetkezeteknél és csoportoknál a makkgyűjtés­t, hogy az kellő men­­­nyiségben álljon rendelkezésre a téli takarmányozáshoz. Különösen jó a tölgymakk­ takar­mányozásra való felhasználása a sertéseknél, mert ezek hasznosítják azt a legjobban és még hizlalásra is alkamas. NAPI5 Országos gépíróverseny Évek óta szokássá vált, hogy meg­rendezik az országos gyors- és gép­íróversenyt­ Ebben az évben ok­tóber 24-én délután 14.30 órai kezdettel a dolgozók számára or­szágos gépíróversenyt rendeznek.­­ Majd november 8-án, vasárnap 9 órai kezdettel országos gépíró-baj­­noki versenyt rendeznek. A dolgo­zók versenyére jelentkezni október 10-ig lehet a helyi gép­- és gyors­író, valamint irodakezelői szakisko­lai igazgatóságnál. A dolgozók ver­senyének színhelye Budapesten és nagyobb városokban, így Szekszár­­don is az állami gépíró-, gyorsíró- és irodakezelői szakiskolán lesz. A dolgozók versenye után rendezik meg az országos gépíró-bajnoki ver­senyt Budapest, V., Szabadság­ tér 17 szám alatt. Az országos bajnok­ságon a követelmény: nyomtatott szöveg másolása 30 percig, legalább 140 szótagos sebességgel és 5 perces legalább 60 szótagos diktátum le­írása. A verseny második részén csak az vehet részt (diktátum), aki a másolásban az előírt sebességű követelményt elérte. A bajnoki ver­senyen csak azok indulhatnak, akik a dolgozók versenyén 140 szótagos sebességű elfogadható dolgozatot ír­tak. Ennek alapján hívja be a ver­senybizottság. Bővebb felvilágosítást Szekszárdon az állami gépíró-/ gyorsíró szakis­kola igazgatósága és az országos gyors- és gépíró verseny bizottság (Budapest, V., Szabadság tér 17. Te­lefon: 125—593) ad. a A szlovákiai és magyar dogozók ankétja „Vörös fények Kladno felett“ című könyvről A komáromi kultúrházban a nyitrai kerület dolgozói nemrég könyva­nkét kere­tében vitatták meg Anto­nin Zápotocky köztársasá­gi elnök magyar nyelvre lefordított kiváló művét, a "Vörös fények Kladno fe­lett" című könyvet. A Csehszlovák Köztár­saság magyar anyanyelvű dolgozóira is mély hatást gyakorolt a kladnoi bá­nyászokról szóló hősköl­­temény. Az ankétet Egri Viktor Állami-díjas szlo­vákiai magyar író nyitot­­ta meg. Rámutatott a ki­váló mű poUWiYM jelen­­tőségére és művészi érté­kére. Antonin Zápotocky elnök könyve hű képet nyújt az első világháború utáni forradalmi Kladnó­­ról,­­i­dős csehszlovák bányászok kemény harcaim­ról a Masaryk-rezsim el­len. Egri Viktor író bevezető szavai után részleteket ol­vasott fel a ,,Vörös fé­nyek Kladno felett“ című könyvből, majd széleskö­rű, magas szín­vonalú vita bontakozott ki. Csík János, a 25 felszó­laló egyike hangsúlyozta, hogy a szocialista iroda­lom hivatása a nevelés. E tekintetben Antonin Zápotocky könyve példa­­mutató. Konicek elvtár­s, a Csehszlovák Néphadsereg katonája azt a tanulságot vonta le a könyvből, aki nem képezi magát, lema­rad és gyakran eltér a helyes útról, mint a könyv­ben szereplő opportunista Dubes. — Zápotocky elvtárs műve — mondotta Koni­cek, — megerősítene benn­nem azt a szent elhatáro­zást, hogyha kell, fegyver­rel a kézben, utolsó lehel­­etemig megvédem szocia­lista hazámat. Hora Jolán és Ráta Jú­lia a regény pozitív női alakjait értékelték­. — A kiadnál nők hősies magatartása ma is példa­ként szolgál nekünk — mondta a többi között Ho­ra Jolán. Bitter János, aki meg­alakulása óta tagja Cseh­ Szlovákia Kommunista Pártjának, rámutatott ar­ra, hogy a könyv jelentő­sége azért is olyan nagy, mert Csehszlovákia Kom­munista Pártja harcainak történetét tartalmazza. Ez­­zel kapcsolatosan méltatta a szlovákiai magyar dol­gozóknak az uralkodó osz­tály ellen vívott hősies­­ harcát. — Mindaz, amiért a kiad­­ói és a komáromi dolgo­zók harcoltak — mondot­ta Bitter János, — ma valósággá válik. Ez a nagyszerű valóság arra kötelez benn­ünket, hogy még elszántabban, harcol­junk a szocializmusért. A könyvünkét végén ér­tékes könyvekkel ajándé­kozták meg a legjobb hoz­­zászólókat. A magas színvonalú ko­máromi könyvankét a szlo­vákiai magyar lakosság kulturális felemelkedésé­­nek élénk bizonyítéka. ms OKTÓI Nagyszerű küzdelmeket ígér a megyei TSB I. osztályú atlétikai versenye Előző napi vámunkbora beszámoltunk arról, hogy a megyei TSB az atlétika népszerűsí­tése érdekében* I. osztályú versenyt írt ki október 11-re, amelyen a bukaresti nemzet­közi bajnokság után valamennyi magyar él­vonalbeli atléta elindul majd. Az indulók között olimpiai bajnokokat, világrekordere­ket és számos csúcstartót találunk. A jelek szerint az egyes versenyszámokban érdekes küzdelmeknek lehetünk majd tanúi. Leg­alább is erre mutat, ha a versenykiírásban szereplő versenyszám­okat az indulók nevei­vel összevetjük. íme: Férfiak. 100 m: Zarandi, Csányi, Varasdi, Goldová­­nyi. 1566 m: Béres, Iharos, Rózsavölgyi. 5060 m: Kovács, Garay, Juhász, Pénzéé. 4x100 m: Magyar válogatott (Zarándi, Va­­rasdi, Csányi, Goldoványi). Magasugrás: Hagya, Homola. Távolugrás: Földesi, Zajki. Rúdugrás: Homonnai dr., Kovács Hármas: Puskás, Bolyki. Diszkosz: Klics, Sólyom. Kalapácsvetés: Csermák, Németh, Petiik*. Nők: 160 m­: Tilkovszky, Bartáné, Lohász. 80 gát: Gyarmati, Soós. Távol: Gyarmati, Lohász. 4x100 m: Magyar válogatott (Soós, rifik* kovszky, Battháni, Gyarmati). A verseny felejthetetlen élményt jelent mindazok számára, akik meg fogják majd tekinteni. Abból kiindulva, hogy a ma­­gyar sporttársadalom a Népstadion megnyi­tása óta határozott érdeklődéssel fordult a legnemesebb sportág, az atlétika felé, azt gyanítjuk, hogy a megyei TSB versenye is hatalmas érdeklődés előtt fog majd lezaj­lani. A versenyt fél 3 órai kezdettel rende­zi meg a megyei TSB a városi sporttelepen. OKTÓBER 4-éN EGÉSZNAPOS SPORT­MŰSORT RENDEZETT A SZEDRESI KINIZSI S. K. Október 4-én volt a Szekszárdi Sertés­­tenyésztő és Hizlaló Vállalathoz tartozó je­­genyéspusztai (Szedres) villanybekapcsolási ünnepély, melynek keretében egésznapos sportműsort rendezett a Szedresi SK. A jegenyési dolgozók által készített atlé­tikai pályán, melyen diszkoszvető, súlydobó, távol- és magasugrásra alkalmas pálya van. 11 órától atlétikai verseny volt, a most alakuló atlétikai szakosztály fiataljainak részvételével. Annak ellenére, hogy a szed­­resi fiatalok még csak most foglalkoznak először az atlétikával, máris biztató ered­mények születtek. Eredmények: Magasugrás: 1. Kovács Mihály 152 cm, 2. Kovács Ferenc 150 cm, 3. Schmidt János 140 cm. Távolugrás: 1. Károly József 478 cm­, 2. Kovács Mihály 430 cm, 3. Papp József 390 cm. Diszkoszvetét: 1. Schmidt János 23 m. 30 cm, 2. Kovács Mihály 20 m. 65 cm, 3. Papp József* 17 m. 40 cm. Délután fél 4 órakor férfi röplabdamér­­kőzés volt, évajd utána fél 5 órakor női röplabdamérkőzés volt az újjáépített röp­labdapályán. Eredmények: Szedresi Kinizsi —Tengelici SK 3:1. (Férfi: 8:15, 15:12,­­5:9, 15:12). A jobban ütő játékosokkal rendelkező szedresi csapat biztosan győzött a szétesően játszó tengelici csapat ellen. Jók, Schmidt (a mezőny legjobbja), Károly és Juhász, illetve Junkncz. Szedresi Kinizsi—Tengelici SK 3:2. (Női: 8:15, 4:15, 15:10, 15:13, 18:16). A tengelici csapat már 2:0-ra vezetett, de a szedresi csapat nagy hajrába kezdett. A döntő játszmában a tengeliciek már 14:2-re vezettek de a szedresiek ezt is behozták lelkesedésükkel. Jók: Németh (a mezőny legjobbja), Horváth, Kasza, illetve Csécsi, Varga és Nagy. A röplabdam­érkőzéseket nagyszámú közön­ség nézte végig és lelkesen biztatta a szed­resiek­et. Nagy küzdelem után döntetlen eredményt hozott a rangadó PAKSI KINIZSI-PAKSI TRAKTOR 3:3 (1:3) Paks, 2000 néző, vezette: Mecseki. — A két csapat az alábbi összeállításban veszi fel a küzdelmet: Kinizsi, Molnár — Németh, Váci, Bore«,­­ Bálint II., Pél — Bálint , Bankó, Som­odi, Vida (Horváth), Mészáros. — Traktor: Katz (Asztalos) — Simon, Dániál, Haar — Birka,, Nemeth, — Keller kanyar, Pintér, Sági», Volf. A Traktor indítja el a labdát és már a második percben Kanyár megszerzi a veze­­tő Traktornak, 0:1. A gól után a Kini­zsi erősen rohamoz és a következő 25 perc­ben leszorítja a Traktort. A 4. percben Som­odi kapufát lő, majd két szöglet jelzi a Kinizsi támadását. A 10. percben mellé, majd rá 7. percben a kapufáról pattan fölé Borsai szabadrúgása. A 30. percben szü­le­­tik meg az egyenlítő gól. So­modi beívelt szögletét Pál a hálóba lövi, 1:1. A 30. percből a Traktor veszi kezébe az irányb­­a­­ 1 ekkor cserél a Kinizsi. Vida helyett Horváth lesz az összekötő. A Traktor tá­madások hamar eredményre vezetnek. A 37 percben Sághi, majd két percre rá Fet­ter lő gólt a tétovázó Kinizsi védelem mel­lett. 1:3. A 40. percben 11-eshez jut a Trak­­tor amit azonban Kanyár a kapu mellé ló A büntető után a játékvezető Kanyárt sport­­szerűtlenségéért kiállítja. A második félidőben a Kinizsi kap lábra Trakte­ védekezik. A 7. percben %A szűrői lövését Katz csak szerencsével menti, majd Borsai két szabad­rúgása a lépsról jelzi, hogy a Kinizsi próbál az eredményen vál­toztatni. Az egész félidőt végigtámadja a Ki­­nizsi.­ A 25. percben Sághi 18 méteres sza­badrúgása jelzi a Traktor szórványos téma­­dásait. A 26. percben a Kinizsiből a játék­­vezető Bankót a kapus szabálytalan tám­a­­dásáért kiállítja. A 30. percben Katz lesé­­rül, helyette Asztalos lesz a Traktor ka­­puvédője. Az utolsó 10 percben a kapuhoz szegezi a Kinizsi a Traktor. A 38. percben Kemodó fejesei az üres kapu torkából Simon csak kézzel tudja kiütni. A megítélt 11-est Somodi értékesíti, 2:3. Erősen rohamoz a Kin­zsi és a 43. percben sikerül kiegyen­­líteni. Mészáros beívelt labdáját Bálint­­ a kapu sarkába fejeli és ezzel beállítja a végeredményt, 3:3. Szögletarány 10:1 a Ki­­pi/,«i járór a­mérkőzés inkább küzdelmet, időnként durva játékot hozott. A játékveze­tőnek minden tudására szüksége volt hogy­­a ke­zében tudja tartani a mérkőzést. sporthibák A dombóvári Tóth Gyula ír rész lett a pécsi vegyes mesterversenyen. Tóth Gyula mezőnyén * '°' helyen V<*‘eU az *«“ 'és * /1 « R­úcs, a Dózsa versenyzője (közeptáVinfó) tehetsége mellett szorgalmá­­ról is híres A kaposvári sikeres seereplése után most Budapesten vett részt egy 2000 méteres versenyen, ah­ol 6:02.6 mp-es idejé­vel új megyei csúcsot futott. * A Labdarúgó Társadalmi Szövetség III. negyedévi jelenléte megállapítja, hogy 4 héttel a megyei bajnokság befejezése előtt a bajnokság sorsa eldön­töttnek tekinthető, hiszen a Nagymányoki Bányász 4 tiszta ponttal és lényegesen jobb gólaránnyal ves­zet Szekszárdi Dózsa előtt, amely a baj­nokság őszi fordulójára még jobban vissza­esett. De visszaesett a másik szekszárdi csa­lit a Petőfi és a Mázai Bányász együttese is. Ezzel szemben sokat javított helyezésén­­ a Simontornyai VL., a Tolnai VL., a Duna­­földvári­ Spartakusz és a Bonyhádi Vasas is. Megállapítja a jelentés, hogy a mérkő­zések színvonala a III. negyedben sem emel­kedett. Ennek okait a jelentés az Edzők Testületének hiányos munkájában és az ifjú­ság nevelésének elhanyagolásában látja. A mérkőzések látogatottságával foglalkoz­va megállapítja a jelentés, hogy a mérkő­zések élénk érdeklődés mellett kerülnek le­játszásra és különösen Tolnán, Dunaföldvá­­rott és Szekszárdon nem ritka a 2000-es né­zőszám sem. A fegyelmi helyzetről közli a j­­elentés, hogy az őszi idény elején mutat­­­ozó lazaságot sikerült felszámolni és ma már ismét nyugodt légkörben zajlanak le a mérkőzések A jelentés foglalkozik a minőségi járási bajnokságokkal is A jelentés szerint a ke­leti csoport erősebbnek mutatkozik a nyu­gatinál. Ebben a csoportban a két paksi sportkörön kívül az őcsényiek is ambicio­nálják a megyei bajnokságba való jutást.­­ Nyugati csoportban a Hőgyészi Traktor feljutása látszik valószínűnek a gyönki fa­lusa sportkör előtt. * A Szekszárdi Spartakusz minősítő sakkver­­senyét Morachhauser (Spartakusz) nyerte Szakáll, Németh, Hodász és Geresdy előtt, akik mind a Spartakusz versenyzői. Tekin­tettel arra, hogy a felsoroltak mind szerez­tek 91/6 pontot, valamennyien Hl. osztályú versenyzők lettek.* A megyei TSB nagyon helyesen, az idén létre akarja hozni a megye ökölvívó csa­patbajnokságait. A kiírásra eddig csak a Dombóvári Lokomotív, a Bonyhádi Mesas és a Szekszárdi Dózsa reagált. A Dunföld­­vári Spartakusz pedig szóban ígérte a rész­vételét. Olyan hírek terjengenek azonban Dunaföldvárról, hogy a Spartakusz nem haj­landó áldozni az ökölvívásra. A rendelke­zésre álló anyagi eszközök szükségesek a labdarúgócsapat számára. Mondanunk sem kell, hogy korántsem helyeseljük a Sparta­kusz vezetőségének az elgondolását. S hiányoljuk is azt, hogy a szépen fejlődő dunaföldvári ökölvívósport az utóbbi hóna­pokban megfeneklett. Azt ajánljuk, hogy a vezetőség vegye számba a rendelkezésre álló anyagi erőket, és találjon módot és lehető­séget arra, hogy a Spartakusz ökölvívók részt vehessenek a csapatbajnokság küzdel­meiben. De várja a megyei TSB a simontor­­nyai és a decsi öklözők részvételét is. Eze­ken a helyeken is a dunaföldvári problémá­hoz hasonló nehézségek merültek fel. Bízunk azonban abban, hogy ezekben a sportkörök­ben is felülkerekedik majd az ökölvívás nagyobb megbecsülése. Nem sok támogatást kérnek az öklözők, mert hiszen az ököl­vívás a szurkolók körében nagy népszerűség­nek örvend. A BONYHÁDI JÁRÁSI TANÁCS DISZ FIATALJAI ÉS A SPORTOLÁS Szeptember 25-én gyűlést tartott a bonyhá­di járási tanács DISZ tagsága, ahol többek között felhozták, hogy a fiatalság nem fog­lalkozik kellőképpen a sportolással. A gyű­lésen részt vett Kardos György, a bony­hádi T­SE elnöke, őt kérték fel, hogy adjon meg minden támogatást a fiatalságnak, hogy a sportolásban részt vehessenek. Természetes, a járási TSB elnöke megígérte, hogy min­den tőle telhetőt elkövet annak érdekében, hogy a fiatalságot minél nagyobb számban bevonják a sportolásba. A gyűlésen megbeszélték, hogy 36-án dél­után 5 órakor elmennek a sportpályára, hogy ott MHK edzéseket tartsanak. A DISZ-fiatalok meg is ígérték, hogy az edzés­re teljes számban elmennek. Azonban mikor a kitűzött időpontban Pogonyi tfva ezdésre hívta őket, 3 kivételével mind kifogást ta­lált, hogy miért nem tud edzésre menni. Hiába van meg a JTSB elnökében minden jószándék, hogy a fiatalsággal foglalkoz­zon, amikor azok az edzésekre nem járnak­ el. A DISZ vezetősége tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a tagok minél na­gyobb számban vegyenek részt a sportolás­ban és az MHK próbákat minél hamarabb sikeresen tegyék le. PÉNTEK, OKTÓBER 9 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: 11/1. sz. AU. gyógyszertár. NÉVNAP: Dénes. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás péntek estig: felhő átvonulások, néhány helyen kisebb eső. Mérsékelt északnyugati-északi szél. Erős éjszakai lehűlés, talaj­menti fagyok. A nappali hőmérsék­let alig változik. Várható hőmérsék­leti értékek az ország területére: pénteken reggel 1—4, délben 13—16 fok között. FELVESZÜNK: kőműves, áca állványo­zó, segédmunkás férfi,női dolgozókat budapesti munkahelyre. Vidéki dolgo­zók részére megfelelő szállást, étkezést biztosítunk. Telentkezés: 23/2. Pnftőipari Vállalat. Bp., XIII., RozsnyaLűt 6. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal te­lef­on­számai 20­10, 20­1­1. Szekszárd, Széchenyi­ utca 19 d. N. B. egy szármlaszám: 00.878.06*~-38 Előfizetési díj: havi !!.— fovint Baranyamegyei Szikre Nyomda Pécs, Munkácsy Mihály­ utca 10. s z. Telefon: 20-27 A nyomdáért felel: MELLER REZSŐ

Next