Tolnai Napló, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-11 / 239. szám

1)9SB OKTOBER 11 [NAPLÓ A csibráki Viharsarok tszcs tagjainak hítre a szövetkezetükért öt éve, hogy Békés megyéből Csibrákra települt kubikusok és a csibráki dolgozó parasztok elkerget­ték „báró“ Malkovesz Gyulánét és a többi hasonlószőrű földesurakat. S a verítékükkel táplált földeket, ősi jussukat birtokba vették. Inté­zők, botos­ ispánok, lovaglópálcájá­nak suhintása, vért forraló mocskos hangja ma már csak rossz emlék. Esténként ,a fiataloknak az időseb­bek, mint Vanya Ambrus, meséli: — Nyolc éve, hogy a gyötrelmes múltnak, a­ régi cselédsorsnak vége­­szakadt. Ma már nem kell lesni a földesurak, és bérenceinek jó, vagy rossz kedvét, örökre miénk lett a föld, az egész falu. Ez pedig nem kis dolog. Steiner János visszaemlékezik arra a napra, 1949 március 9-re, mi­kor 22 „taggal megalakították a csib­­ráki Viharsarok termelőcsoportot. Ettől ,37 időtől kezdve a csibráki dolgozó parasztok új életet kezdtek. A dombóvári járásban ez volt az első termelőszövetkezet. Közös erő­vel jobban boldogulunk — így mond­ták ezt akkorjában. A gondból is kevesebb jut egyre. A többszáz hold­ból ha , egy, táblát végigpásztáz... is a jég, a kenyér azért meglesz,­ és még eladásra is jut. De így van ez másutt is. Ha a kisparasztnak megdöglik a lova, bizony jóideig a fogához kell verni minden fillért, hogy másikat tudjon venni helyette. A közösben ez is másképp esik. No meg a gép is segít, könnyíti a munkát, szánt­vet, arat. ■(Csak a vak nem látja, hogy a szö­vetkezetben könnyebb, jobb és biz­tosából) így indultak el a csibrék’ők is egy szebb és boldogabb élethez vezető­­ úton. Az évek repültek. A Viharsarok tagjai ,— mi tagadás benne :— ,sok nehézséggel, küzdöttek, de jóban­­rosszban kitartottak. Az öt év olyan­ná kovácsolta őket, mint egy közös család.­­A legutóbbi két év, az 1952 —53-as gazdasági évben a tagok nem találták meg számításukat. Az 1952- es aszályos esztendőről adósak ma­radtak az államnak. Most, amikor pártunk és kormá­nyunk válaszút elé , állította a ter­melőcsoportok tagjait, a Viharsarok tagjai „nem tudtak választani.“ — A közös gazdálkodástól nagyon el­ment a kedvük, — mondják többen a csoport tagjai. De nem azért, mint ha megbántuk volna, hogy így csele­kedtünk, hanem egész másért. A „megbántuk“ és „elment a kedvünk“ sok mindent magába foglal. Csoport­juk külső és külső gazdasági ügyeit eddig nem maguk intézték, hanem a járási tanács. Tavaly olyan beruhá­zásokat „sózott"a nyakukba a ta­nács, melyből a tagoknak egyáltalán nincs hasznuk. Két kutat építtettek velük, ami 150.000 forintba került, s 3000 munkaegységet vitt el.­­ Most amellett, hogy megvan a két kút, nincs viz, 8000 forintos pékke­mencét épít­ettek velük, amelyben még egyszer sem sütöttek kenyeret. Az ilyenek után aztán, úgy érez­ték, hogy a közös gazdálkodás tönk­reteszi ők­elé, mert az effajta beruhá­zásokból sissa az államnak, sem ma­guknak nincs hasznuk. Ez még a kisebbig hiba. .Emellett lábbal tiporták a szövetkezeti demo­kráciát. Ők irányították az egész csoportok Hajnal Józsefet, a volt elnököt nem a tagság választotta, hanem ,a járási tanács. Persze Haj­nal elvt­árs úgy „járta“, ahogy a já­rási ta­nács „fújta“. A nyárban a tagság úgy határozott, hogy a 23 hold bükkönyös­ rozsot lekaszálják, mert bután fejlődött, a sok eső következ­tében elrothadt, de silótakarmány­nak jó lett volna, a csoport jószág­állom­ányának a téli takarmányát 50 százalékban biztosítani tudták volna vele. A járási tanács nem engedte leka­szálni, s a rozs még a cséplőgép részt sem termette meg. A 160 mázsa helyett csak 53 mázsa termett, a cséplőrész pedig 63 mázsa volt. A­ csoport tagjai az ilyen „nehéz­ségek“ ellenére sem adják fel,a har­cot. Töretlenül hisznek a pártban, ab­ban, hogy a dolgozók állama segí­ti őket. A meglévő sok hiba ellenére is,, a jövőben sokkal jobban boldo­­g­ulnak, mint azok, akik egyénileg gazdálkodnak. „Három gyermekem ! ■ . ■­­ . (" • . 1 van és egy idős anyám, hogyan elé­gíteném én ki őket a négy holdamból, vagy újra menjek a Malkomesz­­ félék­hez dolgozni? Hát azt nem! Itt a szö­­rekezetben a biztos jövő. Ebben az évben is 11 mázsa búzát kerestem, 3 mázsa árpát, 11.000 forintot, s emel­lett még egyéb terményből is lesz ré­szesedésem. Ebből az egész családot eltartom" — mondotta Horváth Ro­zália. Horváth Rozália szavait, ,,hogy a szövetkezetben biztos a jövő“ min­­den tag megérti. A csibráski­ Viharsarok tszcs-ben ok­tóber 1-én közgyűlés volt. A közgyű­lésen kimondották a tagok: 1,Miénk a szövetkezet! Itt többé nincs joga senkinek beleavatkozni sem a külső, sem a belső gazdasági ügyek irányí­­tásában. Ezen­ a köz­gyűlésen a cso­port tagjai maguk választottak elnö­köt, Csirik Z­oszlót. Hogy a szövetkezetben biztos, bol­dog jövő vár a parasztságra, azt a csibráki Viharsarok tszcs tagjainak helytállása mellett egyéb is bizonyít­ja: Tosmagi János, Szeneta István­ná. Kovács László, Paksi István ez­előtt egy évvel otthagyták a csopor­tot. Ma ismét visszamentek, s a töb­bi tagokkal együtt építik szebb, bol­dogabb jövőjüket. Nem sikerült tehát a falu ellensé­ges elemeinek a terve. Harmizek Géza, a község egyik kulákja ezelőtt két évvel, bekönyörögte magát a Csoportba. Tavaly kizárták. Most is­mét megpróbálta, hogy visszakönyö­rögje magát. A csoport tagjai nem vették vissza. Ezért most mindent elkövet, hogy szétzüllessze a csopor­tot. De terve nem sikerül. Nem si­kerül a többieké sem, akiknek ugyanilyen szándékai vannak, mert a Viharsarok tszcs tagjai kivétel nél­kül, egytől-egyig kitartanak a szö­vetkezeti gazdálkodás mellett. Eddig a nehéz öt esztendőben leküzdtünk minden akadályt — mondják a ter­melőcsoport idősebb tagjai, — most nem hagyjuk itt a csoportot, mert most boldogulunk igazán. Ez így is­­ van. , • —1 —1 ’ 1 .......... .................... M­ért csökken a rácegresi állami gazdaság tehenészetének fejési átlaga Békésen kérődző állatok pihennek, az­ alsórácegresi­­­ üzemegység új te­­­­hénistállójában. Rend és tisztaság tapasztalható az istállóban és a ta­­­karmányos helyiségben is. Az istál­ló egyik legjobb tehenésze, Fehé­r József, aki 10 tehenet gondoz, s naponta 140 liter tejet fej. Fejési­­ át­laga 14 liter. Szeretettel gondozza állatait, s szereti őket. Fehér bácsi mosolygós arca megkeményedik, amikor azt mo­nd­­ja, hogy ennél jobb fejési átlagot is­­ tudna elérni, sőt az egész ist­álló fejési átlaga jobb lenne, ha az álla­toknak tudnék biztosítani azt a ta­­karmánymennnyiséget, ami létfenn­­­tartáson­ kívül a tejtermelést­­ is fo­kozná. — A meghatározott ábrak­­mennyiségen kívül még egy kosár szecskázott kukoricaszárt ka­pn­énk a tehenek és semmi mást. De ezt se mindennap adják. Előfordult az is, hogy nem ettek, mert nem volt mit, vagy nem volt jó a szecskavágó és így az a kevés takarmány is veszen­dőbe ment, amit eléjük raktak, így a tehenek kénytelenek az alomnak beszórt búzaszalmát szedegetni. Nem véletlen tehát, hogy egyre csökken a tehenészet fejési átlaga. Egy hónappal ezelőtt a tehenészet fejési átlaga 15 liter volt. Most pe­dig 8 liter. Ez a tény megállapítha­tó a következő számadatokból is: Október 6-án a 123 darab fejőste­hén után 1036 liter tejet fejtek. Ok­tóber 7-re pedig a 123 darab fejős­tehén után a tejmennyiség lecsök­kent 996 literre. Vogler István brigádvezető állítása szerint a kö­vetkező napokban a tejmennyiség tovább fog csökkenni, és különösen akkor, ha a vezetőség nem gondos­kodik arról, hogy itatni is tudjanak. Október 7-én este az állatok nem ittak, a vályúk üresek voltak, mert nincs víz — illetve van víz a kút­­ban —, de nincs hajtóerő, ami a vizet felszivattyúzná. Még talán hajtóerő is akadna, mert az egyik fa alatt csendben meghúzódik egy Zetor, csak a gazdája nem akarja „megnyergelni“, mivel a gazdaság központjában azt mondották neki, hogy ne huzasson vizet, mert nem tudják elszámolni. Tehát a szegény állat ne is igyon, ne is egyen. (Per­sze az nem lenne rossz, ha tejet meg adna). Az alsórácegresi üzemegység dol­gozóinak panasza nem újkeletű, az­tat­ás problémájának a gyökere a nyárba vezethető vissza. Most már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy a rácegresi állami gazdaság vezető­sége mikor fogja ezeket a hibákat orvosolni, vagy addig akarnak vár­ni, amíg összes becsületes dolgozói otthagyják a tehenészetet? I S A Men­yei Tanács Mezőgazdasági Osztályának jelentése az őszi szántás-vetésrő­l ŐSZI VETÉSÜ NÖVÉNYEK A LÁ VÉGZETT SZÁNTÁSBAN: Dombóvári járás Bonyhádi járás Gyönki járás Utolsók: Szekszárdi I. Tamási járás Paksi járás Szekszárd város ŐSZI ARP­A VETESEBEN: Három szánkásba, erusztsorosan vetik búzájukat a­­­ecsi Alkotm­­ány tsz tagjai Egy hónappal ezelőtt a decsi Al­kotmány termelőszövetkezet leg­több tagja csak ímmel-ámmal dol­gozott és ha nem is mondták, de sokan foglalkoztak a kilépés gondo­latával. Hogyne, amikor maga az elnök, Takaró István mindenáron szét akarta bomlasztani a termelő­szövetkezetet, hogy feloszthassák a közös vagyont. Aknamunkáját — ha nem is tudatosan — már akkor meg­kezdte, mikor semm­ibe véve a szövet­kezeti demokráciát, önkényesen in­tézett a tsz életében fontos ügye­ket. Amikor a nyári munkák ide­jén szükségessé vált a családtagok bevonása, az elnök nem járt elől jó példával. A feleségét a konyhára tette be, a mezőre azonban egyszer sem ment ki dolgozni bármennyire szorított is a munka. Sokkal na­gyobb kárt okozott Takaró István akkor, amikor azzal intézte el négy­zetesen vetett kukoricájuk kapálá­sát, hogy nem kell a gépállomás, mert drága. Ennek az eredménye, hogy a jó fekete, sárközi földben mindössze 15 mázsa termett holdan­ként. A termelőszövetkezet tagjai lát­ták, hogy ha az elnök marad, vége a közös gazdálkodásnak, mert Taka­ró az utóbbi időben nyíltan agitált a termelőszövetkezet feloszlatása ér­dekében. A tagok közgyűlést hívtak össze, ahol leváltották az elnököt, illetve másikat választottak Kiss An­tal személyében. Ennek már elmúlt egy hónapja, s a decsi Alkotmány termelőszövetke­zet azóta öt új taggal szaporodott, akik már részt vesznek az őszi mun­kákban Példamutatóak az őszi mun­kák során elért eredményeik. Ke­­resztsorosan vetett 56 hold ősziárpá­juk már zöldes. Megkezdték a búza vetését is három szántásba, nagy­részt keresztsorosan, hogy túlszár­nyalják az idei évben elért 16 má­zsás átlagtermést. A napraforgó be­takarítását befejezték, beadási kö­telezettségüknek is eleget tettek. Felszedték és leszállították a cu­korrépát, jelenleg pedig a kukorica törését végzik. Kiss Antal a termelőszövetkezet elnöke elmondta, hogy milyen ter­veik vannak, jövedelmük emelése érdekében. Elsősorban olyan növé­nyeket termelnek, amelyek az ő éghajlat és talajviszonyaik mellett a legkifizetőbbek. Több rostkendert vetnek például, mert abból az idén is meghaladta az 50 mázsát a hol­dankénti átlagtermés. Állattenyész­tésükre is nagyobb gondot fordíta­nak ezentúl. „Jelenleg a zárszám­adásra kormányunk gondoskodott arról, hogy több pénzt oszthassunk egy munkaegységre Van ugyanis 16,40 mázsa sertésbeadási kötelezett­ségünk és ha ebből még ebben a hónapban 5 mázsát teljesítünk, a többit elengedik, így a 25 darab hí­zónk legnagyobb részét szabadpia­con értékesíthetjük“, — mondja Kiss elvtárs Arról is büszkén beszél az elnök, hogy újabb 10 dolgozó pa­raszt kérte felvételét a termelőszö­vetkezetbe . Kegyük csak a tíz százalékos kedvez­ményt, az csoportunknak kis vagonnal több terményt jelent, tehát egy-egy tagnak 120 kiló­­val jut több. A rövidlejárat hitelek elengedé­se, a középle­járatúak átütemezése 120.000 fo­rint többlet jövedelmet jelen­t. Az új begyű­j­­tési rendelet biztosította kedvezmények tagon­ként 1.171 forint többlet jövedelmet jelentenek, de kezünkben a lehetőségek tömege, rajtunk múlik, hogy gazdálkodunk­, hogy biztosítjuk a jövedelmet. — fejezte be Milos István elvtárs, a gyulaji Új Barázda tsúcs elnöke beszámoló­ját a közgyűlésen. A zsúfolt teremben az elnök szavait hosszú csend követte. Aztán itt is, ott is mozgolódás, suttogás, majd egy bátor hang — hiszen tud­nánk mi, hogy csináljuk, de azelőtt nem igen kérdeztek bennünket. — Szóljanak csak bátran — így az elnök, — hiszen a saját sorsunkat irányítani csak közösen tudjuk jól. Varga Ist­ván nyújtja a kezét, s ami­kor megadják neki a szót, megköszörüli torkát, örülnék, mintha biztatásra várna, aztán bát­­­ belekezd mondókájába. — Az idei év nem ett rosszul. Közel öt kiló gabona jutott­­ önként. A többi terményből is van be­­­ a pénz az lehetne több is. Azt gondo­­ly ki kellene használni a lehetőségeket jobban. Arra gondolok, itt van ez a tó. Rend­be kellene hozatni, és nagyszerű halastó le­hetne belőle, ez kom­oly jövedelmet jelentene valamennyiünknek. Még be sem fejezte mondanivalóját, máris kezek emelkedtek a magasba. Farkas Já­nosné kapott szót. — Helyes, amit Varga István javasol. De az öntözéses kertészet sem volna rossz. — Herceg Rozália is közbe­szól: — a­­ méhészet igen jövedelmező, azt is meg kellene valósítani. — Aztán felvetődik még a legelő jobb kihasználása, új fiaztató építése, mert az állattenyésztésből származó jövedelem sem megvetendő. A javas­atok tömegei hangzottak még el. Utána hosszú csend következett, mert mielőtt döntenek, alaposam megrágják, meggondolják a dolgot, nehogy fölösleges kiadásba verjék magukat. Az árcokon mély töprengés, melyet Gyugyi István közbeszólása szakít meg. — Ez mind szép, de miből lesz a pénz. Épít­kezünk, tervezünk, de a pénzt nem látom. — Erre aztán mint medréből kilépett folyó, szinte hömpölyög a sok magyarázat, mindenki külön szeretné megértetni Gyugyi Istvánnal, hogy éppen azért terveznek, azért gondolkoznak, hogy jövőre több pénz jusson, még magasabb jövedelem biztosítsa a gondtalan életet. Valamennyien beletüzesednek. — Hallod komám — szól oda Faragó János Molnár Fe­rencnek — ez kellett volna azelőtt is. Biztos jobban ment volna a gazdálkodás, ha ennyire megvitattunk volna minden lényeges kérdést. —­ Hát ...szén válaszol az — mondták min­dig, hogy a tsz demokrácia így, meg úgy, de nem nagyon tudtam valójában hogy néz ki az. Hát ez volna. — Hozzunk határozatot — ja­vasolják többen, — hogy amit itt megbeszél­tünk, meg is valósítjuk. — Egyszerre emelked­nek a kezek a magasba. De nemcsak a jövőre gondoltak, a jelen is eszükbe jutott, mert, hogy igen sok még a tennivaló. A krumpliszedés nincs befejezve. A kukorica is töretlen jórészt, szóval van még mit tenni. — Hozzunk határozatot a munka, fegyelem megszilárdítására — hangzik a ja­vaslat több részről. — Munkafegyelem — töpreng Gyugyi István — hisz dolgozik itt mindenki, ha nincs más dolga. — Csak éppen az, hogy gyakran van más dolga mindegyik­nek — szól közbe csípősen Farkasné. — Most is a legtöbb tag a háztáji kukoricáját töri, szüretel. Itt meg nem megy úgy a munka, mint kellene. — Igaza van, — a közös az első — kelnek pártjára többen. — Hát akkor hatá­­rozzunk, szegezik le. — És megszületett a ha­tározat, amely gondolkozásra int minden olyan tagot, aki nem a közös vagyont, a közös ügyét tartja elsősorban szem előtt. A határozat leszö­gezi: aki nem szedi a krumplit, az nem része­sül belőle. A kukoricánál ugyanez a helyzet. Emellett, ha nincs meg valakinek egy gazda­sági év alatt a kötelező munkaegysége, még külön büntetést kap. A közgyűlés óta jónéhány nap eltelt. A tszcs földjein szorgalmas tagok végzik a mun­kát, takarítják be gazdag termésüket. A szántóföldeken traktorok dübörögnek. A közel ezer hold zsíros föld — zsíros, mert megtrá­gyázták — mint végtelen barna szőnyeg terül el nem kis irigységére az egyénieknek. Jól megmunkált földek. Az őszi szél pajkosan kap bele az itt-ott már zöldelő árpába. A rozs is csírázik, s a szorgos munkáskezek építik a hol­napot, a jobb jövőt, haladnak tovább, biztosan a felemelkedés egyedüli útján. Ezt az utat vá­lasztotta az a tíz dolgozó paraszt is, aki most kérte felvételét a csoportba. PERNE TOVÁBB A FELEMELKEDÉS ÚTJÁN

Next