Tolnai Napló, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-20 / 246. szám

2 A II. Szak­szervezeti Világkongresszus október 18-i délelőtti ülése Bécs (TASZSZ). A III. Szakszer­vezeti Világkongresszus október 18-i délelőtti ülésén folytatták di Vittorio beszámolójának vitáját. Enrico S­i­m­i 11­i, Trieszt Szabad Terület Egységes Szakszervezeti Szövetségének elnöke Trieszt dolgo­zóinak nehéz helyzetéről beszélt. A „B"-övezet­ben a dolgozókat meg­fosztották a demokratikus szabad­ságjogoktól, az „A"-övezetet az ame­rikai-angol imperialisták haditámasz­ponttá változtatták. Százötezer triesz­ti munkás közül húszezernek nincs munkája. A szakszervezeti mozga­lomban szakadás állott be. A szak­­szervezetek tevékenységét a katonai kormányzatnak a gyarmati módsze­rekhez hasonlatos rendszabályai kor­látozzák. Az Egyesült Államok és Anglia kormányának Trieszttel kapcsolatos határozata — mondotta Similli — ellentmond a lakosság túlnyomó többsége érdekeinek. Ez a határo­zat, amelyet az ENSZ tudta nélkül hoztak, ellentétben áll a 21 állam által aláírt olasz békeszerződéssel. A szót ezután Eloi Alvarez S­o­­brino brazíliai küldött kapta meg. Rámutatott, hogy Brazília szakszer­vezetei, a Brazíliai Dolgozók Szö­vetségének kivételével nem tartoz­nak a Szakszervezeti Világszövetség­hez, minthogy a kormány, a brazíliai dolgozók akarata ellenére olyan rendeletet adott ki, amely a szak­­szervezeteknek csak a „Szabad Szak­szervezetek Nemzetközi Szövetségé­be" engedi meg a belépést. Az a tény, hogy ezen a kon­gresszuson a brazil szakszervezetek 54 küldötte van jelen — jelentette ki Sobrino, — azt bizonyítja, hogy a dolgozók nem egyeznek bele a kormány önkényes rendelkezésébe. A megtorló intézkedések ellenére a dolgozók fokozzák harcukat jogai­kért, a munkásellenes reakciós tör­vényhozás ellen. Brazília dolgozói határozottan állást foglalnak az el­len, hogy az ország gazdaságát az Egyesült Államok diktátumának ren­deljék alá és követelik, hogy ál­lítsák helyre a kereskedelmi kapcso­latokat a Szovjetunióval, a népi Kí­nával és a népi demokratikus or­szágokkal. Az ezután felszólaló Gya Hali Dakar és Szenegál dolgozóinak ne­vében üdvözölte a III. Szakszervezeti Világkongresszust. N.' Gom, a Kameruni Szakszer­vezeti Szövetség főtitkára Fekete- Afrika népeinek súlyos helyzetéről beszélt. Kenyában háromezer angol ültetvényes kezén húszezer négyzet­­kilométer termőföld van, ugyanak­kor ötmillió ötszázezer benszülött mindössze hetvenötezer négyzetkilo­méter földdel rendelkezik. A lakos­ság kilencven százaléka írástudat­lan. Az orvosi ellátás csaknem tel­jesen hiányzik, ötvenezer lakosra egy orvos jut. Enrique Pastorin­o, az Uru­guayi Dolgozók Általános Szövetsé­gének főtitkára közölte, hogy az uruguayi magánvállalatok kétszáz­kétezer munkása közül ötvenezer­nek nincsen munkája. 1937-től 1951- ig negyvenháromezer kisbirtokos ment tönkre. Ezután Michel, a Luxemburgi Szabad Munkás Szövetség képvise­lője­­ rámutatott, hogy a „Marshall­­terv" keretében Luxemburgnak nyújtott egész „segélyt" hadianyag­gyártásra fordították. Ezt a „segélyt" pedig a dolgozóknak kell megfizet­niö­k. Hasszán S­z­a­d­a­u­i­na­k, a Tuni­szi Dolgozók Általános Szövetsége vezetőjének (a­ki elnökölt a délelőtti ülésen) beszédét Hadzsi Ali, a tuni­szi küldöttség tagja olvasta fel. A beszéd rámutat, hogy a tuniszi mun­kásosztály a kongresszust megelőző időszakiban megtartott nagyszámú gyűlésen határozottan állást foglalt a Szakszervezeti Világszövetség azon alapelvének támogatása mellett, amely szerint az életszínvonal eme­léséért folyó harc nem választható el a szabadságért és nemzeti füg­getlenségért vívott harctól. A délelőtti ülés végén di Vitto­rio, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke záróbeszédet mondott. Kije­lentette, hogy a beszámolója nyomán kibontakozott vita megmutatta, hogy a kongresszus küldöttei egyetérte­nek a beszámolóban foglalt tételek­kel, éspedig­ kezdeményező lépése­ket kell tenni a gazdasági fejlődés és a dolgozó tömegek életének meg­javítása érdekében, nemcsak a gyar­mati és félgyarmati országok szak­­szervezeteinek kell állást foglalniuk a nemzeti függetlenség mellett, ha­nem az Egyesült Államoktól függő­ségbe került kapitalista államok szakszervezeteinek is. a szakszerve­zeteknek harcolniok kell a demo­kratikus jogok és szabadságjogok védelméért. Di Vittorio a továbbiakban az egyes küldöttek és megfigyelők fel­szólalásaival foglalkozott. Brit­ Gua­­yana küldötteinek felszólalását érint­ve elítélte az angol hatóságok brit­­guayanai agresszív cselekményeit. Di Vittorio javasolta a kongres­­­szusnak: határozatban tiltakozzék e cselekmények ellen, fejezze ki szo­lidaritását Brit-Guayana lakossá­gával. A gyarmati és félgyarmati orszá­gokban folyó nemzeti­ felszabadító mozgalom fejlődéséről szólva di Vit­torio a kongresszusi küldöttek viha­ros tapsa közepette kijelentette: a Szovjetunió lelkesítő például szol­gál a kapitalizmus járma alatt nyö­gő valamennyi ország népe számára a ragyogó jövőért vívott harcban. Di Vittorio befejezésül hangsú­lyozta azt a meggyőződését, hogy a III. Szakszervezeti Világkongresszus a dolgozó tömegeknek a kizsákmá­nyolás és nyomor ellen vívott har­cát még magasabb színvonalra emeli. (MTI) A szovjet haditengerészek látogatása Romániában Bukarest (TASZSZ) Constanta ki­kötőjében szovjet hajók tartózkod­nak. A hajók hivatalos baráti láto­gatásra érkeztek. A szovjet haditen­gerészeket meleg, szívélyes fogadta­tásban részesítették. Szombaton Constantában N. Ceau­­sescu altábornagy, a Román Népköz­­társaság fegyveres erői minszterének helyettese fogadást adott. A fogadá­son megjelentek a szovjet tengeré­szek, élükön V. A. Parhomenko al­tábornaggyal, továbbá a Román Nép­köztársaság haditengerészetének pa­rancsnoki kara, a Román Népköztár­saság fegyveres erőinek tisztjei, a város társadalmi életének képvise­lői. Vasárnap reggel a szovjet hadi­­tengerészek csoportja élén V. A. Parhomenko altengernaggyal Buka­restbe érkezett. A csoport tagjai meg­tekintették Románia fővárosát. „A Román Népköztársaság tervgazdasá­gának fellendülése" című kiállítást. A nap­­ folyamán a szovjet haditen­gerészeket fogadta E. Bodnaras, a Román Népköztársaság fegyveres erőinek minisztere. A szovjet haditengerészeket min­denütt kedves vendégként fogadják A román társadalom és a szovjet tengerészet találkozása minden egyes alkalommal a román és a szovjet nép megbonthatatlan barátságának megnyilvánulásává válik. : NA­P­L­Ó A szovjet bodęwick Kühn miatt Gdyniából Gdynia (TASZSZ): Gdynia, len­gyel kikötőben október 18-án ünne­pélyesen elbúcsúztatták a szovjet ha­dihajókat. A kikötőből kifutó szovjet hadi­hajóikat a „Bliskawica" lengyel ak­narakó hajó kísérte a nyílt tengerre. A szovjet haditengerészeknek a Lengyel Népköztársaságban tett lá­togatása a lengyel-szovjet barátság ragyogó megnyilvánulása volt. A Német Nemzeti Demokrata Párt kongresszusa Berlin (TASZSZ). Amint a Berli­ner Zeitung közli, október 17-én a Német Nemzeti Demokrata Párt kongresszusán megvitatták dr. Lo­thar Bolznak, a párt elnökének be­számolóját. A küldöttek lelkes tetszésnyilvá­nítással fogadták Wilhelm Piecknek, a Német Demokratikus Köztársaság elnökének a kongresszuson felolva­sott üdvözlő táviratát. A kongres­­­szus résztvevői üdvözlő táviratot in­téztek Otto Grotewohlhoz, a Német Demokratikus Köztársaság minisz­terelnökéhez. Tibeti Min dönségek zászlókat és ajándékokat adtak át Mao Ce-Tungnak és Csu Jenek Peking (Új Kína): Hét tibeti kül­döttség vasárnap délelőtt zászlókat és ajándékokat adott át Mao Ce- Tungnak, a központi népi kormány elnökének és Csu Tenek, a népi fel­szabadító hadsereg parancsnokának. Az ajándékok ünnepélyes átadása után Mao Ce-Tung és Csu Te fo­gadást adott a küldöttségek tiszte­letére. Maurice T­horez fiát bíróság elé állítják (MTI) Maurice Thoreznek, a Fran­cia Kommunista Párt főtitkárának fiát bíróság elé állítják, „rendőrtiszt­viselők megsértése és fegyverrejte­getés" miatt. Az amerikai pórázon rángatott francia hatóságok valójá­ban azért állítják bíróság elé Thorez fiát, mert 1952 májusában részt vett a Ridgway tábornok elleni tünteté­sek szervezésében. 1963 OKTOBER » A szovjet mezőgazdasági gépgyárak többféle típusú burgonyaültető- és burgonyakapálógépet bocsátanak ki. Az „Út a kommunizmus felé"-kol­­hoz (Moszkva terület) mezőin próbálják ki az új „KKP-2" típusú szovjet burgonyabetakarító kombájnt. Az új gépcsoport 30—40 ember munká­ját helyettesíti.­­ A képen az új kombájn betakarítja a burgonyát. A dolgozók jólétéért A debreceni vasutasok a legkor­szerűbb berendezéssel ellátott orvosi rendelőt kapnak. Az építési munká­kat — közel egymillió forintos be­ruházással — a legközelebbi napok­ban megkezdik és az új rendelőt elő­reláthatólag már a jövő év elején át­adják rendeltetésének.­­ A debreceni járműjavítóban dol­gozó vasutasok gyermekei részére — több mint félmillió forint költ­séggel — nyolcvan személy befoga­dására alkalmas bölcsőde és napközi otthon épül s ezt a legkorszerűbb berendezéssel látják el. A minden­kori külső hőmérsékletnek megfele­lően gépi úton szabályozzák a bel­ső helyiségek hőmérsékletét. A ter­vek szerint az új bölcsődét és nap­köziotthont még az idén birtokuk­ba vehetik a járműjavítóban dolgozó vasutasok gyermekei.­Egyidejűleg három fürdő és öltöző építését is megkezdték a járműjaví­táién.* A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet a kormányprogramm meg­jelenése óta fokozottabban figyel a dolgozók igényeinek kielégítésére. A minőség megjavítását szolgálja a rendezésükben október 22-én meg­nyíló úgynevezett selejtkiállítás is. A kiállításon bemutatnak olyan élelmiszeripari, ruhaipari és más közszükségleti cikkeket, amelyek a hibás gyártás, helytelen tárolás, vagy lelkiismeretlen árukezelés kö­vetkeztében minőségileg kifogásol­hatóvá váltak. A kiállításon az ipar és a keres­kedelem szakemberei vesznek részt, azonkívül meghívják a selejtet gyár­tó vállalatok képviselőit is. * A sztálinvárosi dolgozók üzemi ét­keztetését legnagyobbrészt az üzem­­élelmezési vállalat biztosítja. Jelen­leg tizenhat konyhája működik a vállalatnak, ezenkívül a dolgozók kérésére már tizenhét büffét is fel­állítottak. A büffékben cukrászsüte­ményeket és hideg ételeket olcsón vásárolhatnak­­ a dolgozók. Nyolc üzemi étkezőhelyen már étlap sze­rint választhatnak a dolgozók három négyfajta étel közül. Az üzemélelmezés további javítá­sára a közeljövőben újabb három konyha nyílik meg Sztálinvárosban. * Az ecet konzerválja a „C" vita­mint, amelyre télen fokozottan szü­k­sége van az emberi szervezetnek. A konzervipar újfajta, vitaminos sa­vanyúságot készített. Rövidesen for­gatónkba kerül a vitaminos uborka és saláta. Az ecettel pácolt halakat is „C" vitaminnal készítették. * Sokszáz-féle, fából készült köz­szükségleti cikket gyárt a minőségi fatömegcikk kisipari szövetkezet. Készítenek fogvájót, hajcsavarót, gyermekbútort, húsvágódeszkát, öl­tözőszekrényt, stb. Megkezdték — a családvédelmi rendelet óta egyik leg­keresettebb közszükségleti cikk — a gyermekágy gyártásának előkészüle­teit is. Már 1954­. év elején kétezer gyermekágyat készítenek. BRIT-GUAYANA Levél Georgetownból A külföldi lapok az utóbbi időben igen sokat foglalkoznak a Latin - Amerikában elterülő Brit-Guayana angol gyarmat helyzetével. Mint a külföldi sajtó jelentéseiből ismeretessé vált, a Karaibi-tenger szigeteiről rendcsinálás­ céljából sürgősen haditengerészeti és szárazföldi erőket vezényelnek át Brit-Guayana partjaira. Nagy-Britannia kormánya közzétette rendeletét a brit-guayanai al­kotmány érvényének felfüggesztéséről. Az angol kormányzó kihirdette az országban a rendkívüli állapotot. Jellemző a Daily Mail­ washingtoni tudósítójának Georgetownból keltezett jelentése, amely szerint a Brit- Guayanában lezajló események főfel­ujtói az amerikaiak. A ,,Pravda“ szerkesztősége level­t kapott Brit-Guayanából, amely be­számol az ország helyzetéről. Az alábbiakban közöljük a levél szövegét. Napy-Briann’s* gyarmata. Brit- Guayana a délamerikai szárazföld északkeleti részén terül el. Brit- Guayana közel félmillió lakosságá­nak nagyobb része hindu és néger. Azonkívül a középső területek őser­dőiben mintegy 17 ezer indián él — ennyien maradtak mindössze az or­szág őslakosságából. Brit-Guayaná­­ban mindössze néhány ezer európai ember tartózkodik. Országunk és népünk sorsát évszá­zadok óta ... a cukor határozza meg. Az ember számára oly elengedhetet­lenül szükséges cukor az oka azok­nak a véres gonosztetteknek, ame­lyeket a gyarmatosítók hajtottak és hajtanak végre az országban. A cu­korültetvényeken az Afrikából ide­szállított néger rabszolgák tízezrei dolgoztak görnyedt háttal. Mikor pe­dig a rabszolgaságot eltörölték és a négerek ezerszámra szöktek az ül­tetvényekről, az ültetvényesek em­bertelenül kizsákmányoló szerződé­sek alapján megszervezték hindu és kínai kulik, portugálok „behozata­lát"! Ezeknek helyzete nem sokban különbözött a rabszolgasorstól. Kü­lönösen sok munkást hoztak az or­szágba Nyugat-India szigeteiről. A cukorültetvények munkásainak nagy része jelenleg közülük kerül ki. A cukoripart gyakran nevezik Brit-Guayana „mentőövének". A cu­­kornádtermesztés és a cukorgyártás tényleg az ország gazdaságának egyik fontos ága. Ezenkívül kifej­lődött a bauxit, arany és gyémánt bányászata. Komoly méretekben fo­lyik a fakitermelés. De mindazt, amit készítünk, nem a nép javára használják fel, hanem elkótyavetyé­lik külföldön. A cukorkivitel 1951-ben meghaladta 27 millió dollárt. Ugyanebben az évben kivittek közel 16.5 millió dollár értékű bauxitot, 4.4 millió dol­lár értékű rizst, 2.9 millió dollárt értékű rumot, 1.7 millió dollár érté­kű gyémántot és több, mint egy­millió dollár értékű melaszt (a szi­rup egy fajtája.) Ebben az esztendőben az ország­ban uralkodó angol monopóliumok hihetetlenül nagy profitot vágtak zsebre. Egyedül a „Bookers brothers Mac Conall and Co limited­" társa­ság, amely kezében tartja az ország cukorültetvényének nagy része, mint­egy 10 millió dollár jövedelmet ho­zott. Ugyanakkor népünk széles tö­megeinek helyzete tovább rosszab­bodott. Az imperialisták a cukorültetvé­­nyek országává, nyersanyagszáll­ó országgá változtatták Brit-Guayanát. A többi gyarmatokhoz hasonlóan a fogyasztási cikkek nagy részét be kell hoznunk. De amíg földjeink gazdag termését és ásványi kincseinket fil­lérekért exportálják, nekünk há­romszorosan kell megfizetnünk a leg­szükségesebb cikkeket. A sajtóban megjelent adatok alapján látható, hogy 1938 és 1943 között a behozott áruk árai 136 százalékkal emelked­tek, exportcikkeink árai pedig csak 25 százalékkal, így tehát a nyomo­rúságos bérért dolgozó munkás és a verítékes fáradozása gyümölcsét áron alul eladó farmer kénytelen az an­gol monopóliumok által megállapí­tott magas árakon vásárolni a köz­szükségleti cikkeket. Nem meglepő tehát, hogy népünk életszínvonala mérhetetlenül alacsony. A városokban, a farmokon a nép nyomorog. Rendkívül alacsony a cukoripari munkások életszínvonala. Az országban egyre fokozódik a mun­kanélküliség. A dolgozók helyzetét tovább sú­lyosbítják a nehéz lakásviszonyok A zsúfoltság olyan méreteket ölt, hogy gyakran több család él egyet­len szűk kis szobában. Óriási művelésre alkalmas terü­letek pusztán maradnak. Évente az ország területének alig fél százalékát vetik be. Ugyanakkor Brit-Guayana sokezer farmere nélkülözi a sz­ük­séges földterületet. Hivatalos ada­tok szerint 1946-ban minden far­merre átlagban csak 3,75 acre föld jutott, mégpedig nagyrészt igen rossz minőségű. Ugyanakkor szakemberek számítása szerint a létminimum biz­tosításához legalább 15—20 acróra van szükség. A farmerek nagy része így kénytelen súlyos feltételek mel­lett földet bérelni a nagybirtokosok­tól. A földhiány, a magas bér, a rizs és­­ egyéb mezőgazdasági termékek alacsony árai, végül pedig a föld­művelés vízözön előtti módszerei okozzák Brit-Guayana parasztságá­nak rendkívül nehéz helyzetét. Ha­zánk népe azonban nem akar be­letörődni ebbe a sorsba. Brit-Guayana története számos olyan példát ismer, amikor népünk önfeláldozó harccal válaszolt a ke­gyetlen gyarmati elnyomásra. A rabszolgák már 1763-ban fellázad­tak, s ez a felkelés 14 hónapig tar­tott. Az ültetvényeken igen s­okszor fellángolt a szerződéses munkások sztrájkja. Az ültetvények munká­sainak minden megmozdulását ke­gyetlenül elnyomták, de a harc nem ült el, hanem ma is folyik. A rend­őrség az 1948. évi hosszú sztrájk idején öt munkást megölt és sokat megsebesített. Nyugodtan mondhat­juk, hogy a cukorültetvények és a cukorgyárak munkásai Brit-Guaya­na proletariátusának legharciasabb szellemű csapatai. A munkások felismerték a szer­vezett akciók előnyét. Az ország­ban ma nincs olyan iparág, amely­nek ne volna szakszervezete. A gyar­mati hatóságok meg akarják aka­dályozni a munkások tömörülését és ezért nem hajlandók elismerni a­ szakszervezeteket, így például már hosszú idő óta folyik a cukoripari munkások harca szakszervezetük el­ismeréséért. Az egész nép harcra kelt a nem­zeti függetlenségért. 1950-ben meg­alakult a Népi Haladópárt, amely az ország nemzeti felszabadító mozgal­mának élén áll. A Népi Haladó Párt népszerűsége ragyogóan megmutatkozott Brit- Guayana idén áprilisban megtartott törvényhozó tanácsi választásai al­kalmával. A Népi Haladó Párt vá­lasztási programmja többek közt a következőket mondta: „Csak az im­perializmus hazánkban bitorolt po­litikai és gazdasági uralmának meg­szüntetése tudja megteremteni a fej­lődéshez szükséges feltételeket." A párt követelései közt szerepelt a munkások bérének emelése, a mun­kaviszonyok javítása, az ország ipa­rának fejlesztése, szakszervezeti szabadság, a földreform végrehajtá­sa. Ezekkel a követelésekkel indult a­ választásokon a Népi Haladó Párt és ezekkel a követelésekkel győzött. A Népi Haladó Párt jelöltjei Brit- Guayana törvényhozó tanácsának 24 helye közül 18-at szereztek meg. A párt az ország többi haladó erőivel együtt demokratikus kormányt ala­kított és harcot indított a jelenlegi alkotmány felülvizsgálásáért. A Né­pi Haladó Párt azon van, hogy meg­szüntessék az angol kormányzó vé­tójogát és a felsőházat, a reakciós államtanácsot, amelynek tagjait a kor­mányzó nevezi ki. Ezenkívül a párt követeli a külföldi tő­ke tulajdoná­ban lévő nagy cukorültetvények ál­lamosítását. A gyarmati hatóságok már a vá­lasztások előtt támadást indítottak a nép demokratikus jogai ellen.­­ Törvénytervezetet fogadtak el, mely előírja a „nemkívánatos írásművek" betiltását. A gyarmati hatóságok korlátozzák a Népi Haladó Párt tagjainak mozgási szabadságát az or­szágban. Bár a párt jelöltjei győz­tek mindazokban a kerületekben, ahol cukorültetvények vannak, tény­legesen még csak nem is tartózkod­hatnak ezekben a kerületekben. A hazánkban vívott népi harc egész története, de különösen az utóbbi események arról tanúskod­nak, hogy semmiféle reakciós erők nem tudják visszatartani népünket haladásától a nemzeti függetlenség és a szabadság felé. Népünk szilár­dan hisz abban, hogy a szebb élet, gyermekei boldogsága, a béke és a többi népekkel való együttműködés útja egyszersmind a nemzeti füg­getlenség és a szociális haladás har­cának útja is,

Next