Tolnai Napló, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-10 / 263. szám

4 Vasgyűjtő Hónap hírei A Dombóvári Általános­ ­ A Vasgyűjtő­ hónap újabb sikere­ket hozott a dombóvári leányiskolá­nak. Ezek a sikerek azonban nem az égből pottyantak, hanem a szorgal­mas úttörő­lányok munkájának ered­ménye. Mint a múltban, most is az első nap hozzákezdtek a vasgyűjtés­­hez a dombóvári lányok. A régi har­cosok: a Kirch-őrs, Stamm-ers és Tol­nai-őrs tagjai brigádban indultak a vas felkutatására. Már az első nap 20­0 vasat és 50 kg színesfémet gyűj­töttek össze. Nem lebecsülendő ez, ha tekintetbe vesszük, hogy ezek a kis úttörők tanítási idő után, sőt lecké­jük megtanulása után, rövid téli dél­utánokon szedték össze a vasat. Eze­ket a kislányokat már egész Dombó­vár ismeri. Ahol megjelennek, ud­varias modoruk miatt szívesen fo­gadják és adják át nekik az ócska­vasat, fémet. A dombóvári lányok példamutatása követendő. Reméljük, hogy példájukat nemcsak Dombó­váron, hanem a megye egész terüle­tén követni fogják. Varsa Károly és Kovács Gergely két úttörő. Egyik a tamási iskola tanulója, a másik, Kovács Gergely, a paksi I. sz. általános iskola tanu­lója. Arról híresek, többek között,­­ hogy szorgalmas fémgyüjtők. Alig indult be a Vasgyüjtő-hónap. Varga Károly megjelent a MÉH Vállalat tamási telepén és 124 kiló vasat adott le, mint első napi gyüjtésének ered­ményét. Ugyanakkor a paksi telepen Kovács Gergely ICO kiló vasát mér­te le a telep raktárosa. A két kis úttörő szinte egyidőben jelentette ki, Leányiskola ismét az élen hogy minden nap felkeresik ismerő­seiket, rokonaikat és szomszédaikat, hogy megkérdezzék tőlük, van-e vas, vagy fém a padláson, pincében, és ha van, akkor haladéktalanul bevi­szik a Hulladékgyűjtő Vállalathoz. Mik­or lo­ jnuk a vasgyű­jtéshez a bonyhádi és szekszárdi iskolák ? Szinte hihetetlen előttünk, hogy a már néhány napja beindított vasgyüj­tő kampány alatt alig találkozunk a szekszárdi, vagy a bonyhádi általá­nos iskolák úttörőinek nevével — a vasgyüjtők között. Ha visszatekin­tünk az áprilisi Fémgyűjtő-hónapra, vagy a tavalyi kampányokra, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy éppen e két iskolának a tanulói vették ki annak­idején legjobban részüket az ócska­vas és fém gyűjtésében. És hozzá­tehetjük, hogy a legtöbb és legszebb ajándékokat — kerékpár, rádió, fut­ball-labda stb­. — éppen e két iskola tanulói között osztottuk ki, éppen az elért jó eredmények megjutalmazá­­sául. Most, mintha a hűvös novem­beri szél dermesztette volna meg az akaratukat és szinte teljesen passzí­vak és közömbösek eziránt a társa­dalmi munka iránt. Nem merjük hin­ni, hogy ezen az állásponton marad­nak az iskola tanulói a novemberi Vasgyüjtő-hónap egész tartama alatt. De ezen a téren komoly feladat vár a két iskola nevelőire is, hogy ráne­veljék a reájuk bízott növendéke­ket, hogy méltó módon vegyék ki ré­szüket a vasgyüjtés fontos társa­dalmi munkájában. A Tamási Te­­sem dolgozói teljesítették vál­lal­á­sukat A Tamási Tejüzem dolgozói ,,for­radalmi műszakot" tartottak novem­ber 1-től 10-ig. A fizikai és műszaki dolgozók külön kötelezettséget vál­laltak a negyedéves vállaláson felül. Az üzem kollektívája vállalta, hogy november első 10 napos tervét 110 százalékra teljesítik. Vállalásukat két százalékkal szárnyalták túl. Megfo­gadták az üzem dolgozói azt is, hogy az első dekádban a sajt 90 százaléka elsőosztályú lesz. Büszkén jelentet­ték november 6-án, hogy 92 száza­lékban exportképes elsőosztályú saj­tot termeltek. A negyedéves válla­lásban szerepel az is, hogy az üzem dolgozói valamennyien csatlakoztak a Vorosin-mozgalomhoz. November 9-én megtörtént az első értékelés, hogy megállapítsák, melyik üzem­rész dolgozói tartották legtisztábban munkahelyüket. A sajtgyártó dolgo­zók szerezték meg e vállalás telje­sítésében az első helyet. Igen nagy szerepe van a minőség javításában annak, hogy az üzembe érkező tejszállítmány időben kerül­jön feldolgozásra- Kustán István és Papp József gépkocsikísérők arra tet­tek fogadalmat, hogy a napi fuvaro­zási menetidőt 15 perccel, a rakodás helyes megszervezésével lecsökken­­tik. Amit ígértek, azt meg is valósí­tották, mert az elmúlt héten nem kel­lett a tejfeldolgozóknak a szállít­mányra várni. Lelkesítette a dolgozók versengé­sét a ,,forradalmi műszakon", hogy a tejüzem vezetősége megvalósította a napi értékelést. A dolgozók novem­ber 7-e után elhatározták, hogy to­vábbra is úgy végzik munkájukat, hogy a november 7-i versenylendü­­lettel a november havi tervet 5 szá­zalékkal túlteljesítik. „Most jöttem rá, milyen fontos a kötelező biztosítás 44 Nagy csapás ért, amikor nyári m­a gyümölcse istál­lómmal együtt teljesen leégett. 8 hold földön gazdálkodom, egy év óta nsdig bányában dolgozom. Mind a két helyen a kötelességemnek ele­get teszek és ezután is eleget aka­rok tenni. Amikor leégett az istálló, nem voltam otthon. Mire hazaértem, már csak üszkös romokat találtam. És alig fordultam egy-kettőt, máris az Állami Biztosító küldöttével talál­tam magam szemben, aki megnyug­tatott, hogy káromat megtérítik. Ezt az ígéretét be is váltotta az Állami Biztosító Vállalat. Egy-két nap eltel­tével felkeresett a kárbecslő aki fel­becsülte a tűzkárt. 14.800 forint kárt állapított meg. Azóta a megállapí­tott kárösszeget már felvettem Csak most jöttem rá igazán arra, hogy milyen fontos volt népköztársasá­gunk kormányának az a rendelke­zése, mely kötelezővé t­ette a biztosí­tást. A bajbajutottak, a károsultak könnyebben át tudják vészelni ezek­­után a nehezebb napokat. Csak azt tudom ajánlani minden dolgozó pa­­raszttársamnak, hogy rendszeresen fizesse a biztosítási díjat. Szakács Márton Nagymányok,­­ Dózsa György utca 34. NAPLÓ A faddi földm­űves-szövetkezeti bolt áruellátásáról — Kérek egy doboz „Munkást". — Nincs. — Akkor egy doboz ,,Kossuth"-ot. — Sajnos azzal sem szolgálhatunk. — Milyen cigarettát lehet kapni? — Minden elfogyott — hangzik a szomorú válasz. Ez a rövid beszélgetés a faddi földművesszövetkezeti boltban ját­szódott le a múlt héten. A faddi bol­tokban nemcsak a cigaretta fogyott el, hanem a cukorka is. Pedig a faddi gyerekeknek is nagy szüksé­gük van a cukorkákra. Hasonló a helyzet a Faddi dombofi tszcs-nél működő földművesszövetkezet bolt­jában is. Ott sem lehet cigarettát kapni, sem cukorkát. Az árleszállí­tás óta pedig ők is sokkal többet vásárolnának ezekből a cikkfélesé­gekből. Nincs is belőle hiány, csak az elosztásnál van hiba. Joggal ve­tik fel a faddi dolgozók, hogy kit terhel a felelősség a mulasztásért, azért, hogy sem cukrot, sem ciga­rettát nem kapnak. Ami nem tetszik a dombóváriaknak ... Dombóváron ezelőtt két éve kezd­ték építeni a vízcsapot a tűzoltó lak­tanya elé, hogy az kielégítse a kör­nyékbeli lakosság vízszükségletét.­­ Azonban egy év óta — amikor a vízcsap elkészült — kevés víz folyt a csapon át. Az utóbbi öt hónapban pedig egyáltalán nem­­ folyt. Pedig szeretnék a Jókai-utcai lakosok, ha ezt a vízcsapot is üzembe helyez­nék, ugyanis a helyzet most az, hogy a Jókai-utcai lakosoknak a strand­fürdőtől kell a vizet hordaniok, ami csaknem egy kilométeres út. * A Sztálin-térre is építettek egy artézi kutat, amelyből motor szívja fel a vizet. Ez a kút is olyan, hogy 1 hónapban „csak" 25 napig nem fo­lyik víz belőle. A lakosságot az a kérdés foglalkoztatja: vajjon ki tud­na ezekből a kutakból vizet fakasz­tani.­­ * Az sem tetszik a dombóváriaknak, hogy a húsüzemből a termelés ál­tal keletkező szennyvizet az üzem melletti árokba engedik ki. Elképzel­hető, hogy a szennyvíz a nyári hó­napokban milyen bűzt terjeszthet, emellett egészségtelen is, hisz a le­rvek ezrei lepik be a kifolyó szenny­vizet. Ezen is illő lenne már vál­toztatni. Lassú János levelező. P­á­r­t­hí­r­ek Értesítjük a párttörténet I. évfo­lyamának propagandistáit és hall­gatóit hogy részükre a Pártoktatás Házában november 12-én délután 5 órakor a II. fejezetből bevezető elő­adást tartunk. Az előadás címe: „Az OSZDMP megalakulása. A pártban lévő bolsevik és mensevik frakció." Kérjük az elvtársakat, hogy vala­mennyien és pontosan jelenjenek meg. Pártoktatás Háza Kétezer szakszervezeti taj> tüntetése J nnnban a part men­ti ülése előtt Sanghaj (TASZSZ). A „Mainics­­­ jma japán lap közlése szerint szer­ián a japán parlament épülete e­­ Mt a híradási dolgozók, az erdőgazda­sági dolgozók és más szakszervezetek kétezer tagja tüntetett. A tüntetők munkabéremelést követeltek. Vidám élet, szorgalmas tanulás a du­naföldvári általános iskola napközi otthonában A járókelők érdeklődve állnak meg Dunaföldváron az egyik Sztá­­lin-téri ház­ előtt. Mi van itt, hon­nan jön ez a vidám gyermekkaca­­gás? Az érdeklődőknek válaszol a sok mosolygósképű kisleány és kis­fiú hangos ..Előre !"-köszöntése. Ez a dunaföldvári általános iskola nap­közi otthona. Éppen ebédidő van. A viaszosvá­szonnal leterített asztalok mellett kis pajtások­ ülnek. Zöldségleves illata érzik a levegőben, mely elárulja, hogy finom, ebéd van a napközi ott­honban. A pajtásoknak farkasétvá­gyuk van. Pillanatok alatt cserélőd­nek a tányérok és máris ott van a második tál étel: a finom rántott hús burgonyával, salátával. Ebéd után rövid sétára mennek a gyerekek a közeli erdőbe, a Duna-hídon át, hogy azután felfrissülve fogjanak a tanuláshoz. A tanóra alatt csend van, minden­­ki lelkiismeretesen elvégzi feladatát és bemutatja a felügyelő nevelőnek. Estefelé mire a feladatok elkészül­nek, megtanulják a leckét a pajtá­sok, akkorra a szülök is hazaérkez­nek munkájukból. Be-benéznek a napközi otthonba, hogy hazavigyék­ gyermeküket. Fáradt arcuk kisimul, mert látják, hogy amíg ők dolgoz­nak, gyermekeik nyugodtan tanul­hatnak, van, aki gondoskodik ró­luk, nem éheznek és képzett peda­gógusok ügyelnek arra, hogy köte­­lességüket, a tanulást lelkiismerete­sen elvégezzék. A szülők érdeklőd­nek, hogy nincs-e valami panasz a gyerekek viselkedése és szorgalma ellen. Leggyakoribb érdeklődő Bara­básáé. Ő minden nap 4 órakor jö>p haza Sztálinvárosból és rendszerint megnyugtató választ kap kérdésé­re: „Nincs semmi baj Ferivel." — Nagyné is Sztálinvárosban dolgozik ■ férjével együtt. Három gyermekük jár a napközibe. Nyugodtan végez­hetik munkájukat, mert amíg ők a szocialista város építésén dolgoz­nak, gyerekeik gondos felügyelet alatt vannak. Kormányunk gondos­kodik róla, hogy a dolgozók gyerme­kei ne az utcán nevelkedjenek fel, hanem napközi otthonokban, szak­szerű felügyelet és irányítás mellett készüljenek a jövő nagy feladataira. Kreskay Zoltánné 1053. NOVEMBER 10 Osztályozó mérkőzés az NB II-be való jutásért Pécsi Haladás—Nagymányoki Bányász 6:0 (3:0) Kaposvár, 1000 néző, vezette: Foór. Pécsi Ha­adás: Vass — Gévai, Szűcs — Mike — Lendvai, Hídvégi — Komondi, Berki, Molnár IV., Kö­vér, Zsemberi II. Nagymányoki Bányász: Bajza — Tóth, Dormány, Takács — Baumgart­ner, Füzesi — Khszi, Savanya, Alt, Wéber, Far­kas. Biztos, fölényes győzelem. Góltlö­­vők: Berki (3), Zsemlberi (2), Mol­nár IV. Pénzügyőrök—Kaposvári Vasas 2:1 (1:1) Székesfehérvár, 2500 néző, vezette: Szigeti Gy. — Pénzügyőrök: Csikós — Fodor, Koós, Takács — Schwindt, Jónás — Molnár, Kerekes, Sasgáti, Horváth, Vad (Gimesi). — Kaposvár: Kollár — Kovács, Farkas, Czeczeli — Zsoldos, Reihau — Kiss (Szalai), Hornyák, Hammer, Bak, Hanga. Közepes iramú mérkőzésen elsősor­ban két szélsőjének jó játékával sze­rezte meg a győze­lmet a fővárosi csa­pat a tervszerűtlenül játszó kaposvá­riak ellen. Góllövők: Sasgáti, Vad (11-esből), illetve Hornyák. Székesfehérvári Építők—Belsped (Budapest) 5:1 (2:1) Sztálinváros, 1200 néző, vezette: Gyulai. — Sz. Építők: Dobos — Sző­ke, Szeles, Pintér — Molnár, Né­meth — Miskei, Fóris, Szentes, Bud­­tor, Nagy. — Belsped, Bélán — Sza­bó II., Szabó I., Pongrázsié — Sári, Csordás — Galgóczi, Buza, Kurucz, Szaldinger, Varga. A csúszós talajon erősiralmú küz­delem folyt. A korszerűbben játszó Sz. Építők ilyen arányban is meg­érdemelten győzött. Góllövők: Nagy (2), Bujtor, Miskei, Szentes, illetve Kurucz. Az osztályozómérkőzés állása­i az I. forduló után: 1. Pécsi Haladás 1 1---------6:0 2 2. Sz.­fehérvári Bp. 1 1 — — 5:1 2 3. Pénzügyőrök 1 1---------2:1 2 4. Kaposvári Vasas 1----------1 1:2 — 5. Belsped 1 1 1:5 — 6 Nagymányok 1----------1 0:6 — Bátaszéki kosarasok az Országos Középdöntőn Pécs, Lokomotív Sportcsarnok, Or­szágos Kosárlabda Középdöntő. A honvédzenekar pattogó indulójára egymás után vonulnak be a csapatok a gyönyörűen feldíszített terembe. A csapatok között egy eddig a közép­döntőn ismeretlen csapatot is talá­lunk: a Bátaszéki Lokomotív férfi csapatát. A középdöntő utolsó napján éppen a Zalaegerszegi Dózsa—Bátaszéki Lo­komotív mérkőzésre érünk ki a sport­csarnokba. Az első percek szorosak ugyan, de ezután mindjobban elhúz a bátaszéki csapat és biztosan nyeri a mérkőzést, mely számukra a har­madik helyet is jelentette. Bemegyünk az öltözőbe és elbe­szélgetünk a három­ mérkőzéstől már fáradt, de az örömtől mosolygó arcú játékosokkal. Hogy kerülnek ide a középdöntőre? — Szittya Imre, a csapat kapitánya és egyben edzője is, adja meg a választ. Csapatunk rész vett a baranya me­­gyei összevont bajnokságban és az itt elért eredménye alapján lett megye­bajnok. Most fordult elő először Tol­na megyében, hogy nem szekszárdi, hanem vidéki csapat került a közép­döntőre. Reméljük azonban, hogy ez nem lesz az utolsó eset. Horváth Antaltól, a csapat legfia­talabb, de legügyesebb tagjától ér­deklődünk most. Mi a véleménye a pécsi középdöntőről? Nagyon jó r­endezés, szállásunk és ellátásunk is kitűnő. Nagy öröm számunkra, hogy ide eljöhettünk és szeretnénk álla­munknak jó munkánkkal meghálál­ni ezt. Amint később Szittya sport­­­árstól megtudjuk, a csapat négy já­tékosa a Bátaszéki fűtőház dolgozó­ja. A fiatal Horváth és Keszthelyi most lesznek lakatosok. Nemcsak a sportból, de a munkából is kiveszik részüket. Mik a további terveik, milyen az utánpótlás? Van egy második csapatunk is, amely ötödik lett a megyebajnokság­­ban. Mind fiatal és tehetséges — mondja Szittya sporttárs. Ezeket sze­retnénk legalább a mi színvona­­lunkra fe­hozni. Jövőre csak egy ter­vünk van: a Bátaszéki Lokomotív is­mét résztvevő csapata legyen a kö­zépdöntőknek. Ebédre indul a csapat. Búcsúzunk. Viszontlátásra. Viszontlátásra jövőre a középdöntőn! — hangzik a válasz. Túl szeretteinek a dombóvári asztali­­teniszezők a ,,Déldunántúli Asztali­­tenisz"-bajnokságban. A baranya megyei TSB kezdemé­nyezése nyomán szeptember 20-án indult a Déldunántúli Asztalitenisz csapatbajnokság 16 csapat részvéte­lével. Tolna megyéből mint már ismeretes, a Tolnai Vörös Lobogó, Bonyhádi Vasas, Bonyhádi Szparta­­kusz, Nagymányoki Bányász, Szek­szárdi Vörös Meteor és a Dombóvá­ri Lokomotív vesznek részt. A Dombóvári Lokomotív Budai, Bogár, Török, Hertai összeállításban szerepelnek a bajnokságban. Mind a négy versenyző 17—18 éves, akik elő­t még nagy lehetőségek állnak a sport terén. Szeptember 20-án az első forduló­ban a Pécsi Szpartakusszal került össze a Dombóvári Lokomotív. Ez a mérkőzés nagy küzdelem után 10: 10 arányú eldöntetlen volt. A má­sodik fordulóban a Pécsi Lokomotív­­val került össze a dombóvári együt­tes, amely mérkőzésen a­ jó formá­ban lévő dombóvári csapat 11:3 ará­nyú győzelmet aratott. A harmadik fordulóban a Dombóvári Lokomotív biztosan győz 11:3 arányban Baja ellen. Október 11-én a rutinos Kaposvá­ri Dózsát győzte le az együttes 11:6- ra. Az ötödik forduló legérdekesebb és legizgalmasabb mérkőzése a tol­nai bajnokcsapat a Tolnai Vörös­­ Lobogó és a Dombóvári Lokomotív veretlen együttesei mérték össz erejüket. A tolnaiak könnyen vet­^k­­a játékot, fölényesen kezelték az el­lenfeleiket, melynek eredménye az lett, hogy 11:7 arányban vereséget szenvedtek a Lokomotív csapatától. Egy hét szünet után D. Lokomotív —Pécsi Vörös Lobogó mérkőzésre került sor. Az eredmény­­ 11:6 ará­nyú győzelem a Lokomotív javára. A Dombóvári Lokomotív fiataljai­nak még többet kell edzeni, hogy jó formájukat továbbra is megtart­hassák. A Dombóvári Lokomotív ve­zetőségének pedig több támogatást kell, hogy adjanak az asztalitenisz­­szakosztály részére, hogy még ered­ményesebb munkát fejthessenek ki. Békefi György szakosztályvezető. Bonyhádi Vasas—Kaposvári Dózsa 11* A jó formában lévő bonyhádi ver­senyzők ismét értékes győzelmet arat­tak a déldunántúli asztalitenisz csa­patbajnokságok során, amikor ide­genben győzték le a jó képességű ver­senyzőkkel rendelkező kaposvári együttest. Ezen győzelemmel a bony­hádi együttes egészen az élmezőny­be verekedte fel magát. Győzelmek: Engel I. és Bonyhádi 3—3, Kratschmer és Engel II. 2—2 és az Engel I.—Kratschmer páros, illetve Szántó 3, Kaufmann 1, Forró 1 és a párosok 3. A Szekszárdi Petőfi labdarúgói Hidason A Szekszárdi Petőfi labdarúgói no­vember 1-én Hidason az ottani Bá­nyász SK vendégei voltak barátsá­gos mérkőzésre, mely alkalommal mindkét együttes próbajátékosokat is szerepeltetett. A mérkőzés után a két együttes tagjai közös vacsorán vettek részt és jó baráti légkörben töltötték el az időt. Hidasi Bányász —Szekszárdi Petőfi 2:0 (1:0). Hidas, 400 néző. Vezette: Kiss. Végig igen jó iramú mérkőzést vívott a két csa­pat, melyet a nagyobb állóképesség­gel rendelkező hazaiak Réder és László góljaival biztosan nyertek meg. A vendégcsapat csatársora sok szép helycserés támadást vezetett, de góllövési kísérleteiket csírájában ölte meg a hidasiak Hartmann II., Hartmann I . Karsai összetételű köz­vetlen védelme. A szekszárdi csapat játékában nem csalódott a nézősereg, mert végig igen élvezetes, szép kombinatív já­tékot mutattak be. Jók: a közvetlen védelem, Böröcz L. Lugosi, Lakatos és Réder, illetve Korsós II., Kárpáti és a csatársor. Engel László levelező KIKÉS­I: KEDD, NOVEMBER 10. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: András. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás kedd estig. Felhős, párás, ködös idő, néhány helyen köd­­szitálás. Gyenge légáramlás. Az éj­szakai lehűlés fokozódik, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország terü­letére: kedden reggel 0 — plusz 3, déliben 7—10 fok között. A fűtés alap­jául szolgáló várható napi középhő­mérséklet kedden tíz fok alatt lesz. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság fel­el­ős kiadó: KIRAIT LÁ­SZLÓ A szerkesztőség és madóhivatal teMposja« 20­10. 20­11 Szekszárd. Szérheny;-utca IP MNB egy-zámlaszám 00 «7*- 0­0—­f* Előfizetési díj: havi II — fnrial____ Baranyam­egyei Szikra Nyomda Pécs. Munkácsy Mihály «tea «* Telefoni 20­27 A nyiom­dáért felel; MEN­­ R?* HF7.SÖ

Next