Tolnai Napló, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-21 / 273. szám

2 Az ENSZ politikai bizottságának november 18-i ülése New York (TASZSZ): Az ENSZ politikai bizottságának november 18-i ülésén megtörtént a szavazás a 14 országnak a Leszerelés kérdésé­ben előterjesztett határozati javas­latáról és az ehhez benyújtott módo­sító indítványokról.­­ Mint már jelentettük, a Szovjet­unió küldöttsége módosító javasla­tokat terjesztett elő arról, hogy ha­ladéktalanul hozzanak határozatot a fegyverzet csökkentéséről, az atom-, hidrogén- és egyéb tömegpusztító fegyverek eltiltásáról. A szovjet küldöttség javaslatai ar­ra is vonatkoztak, hogy ,,a leszere­lési bizottság legkésőbb 19­14 március 1-én terjesszen javaslatokat a Biz­tonsági Tanács elé, elsősorban az öt nagyhatalom — az Egyesült Álla­mok, Nagybritannia, Franciaország, a Kínai Népköztársaság és a Szov­jetunió — fegyverzetének lényeges csökkentéséről, valamint az atom-, a hidrogén- és egyéb tömegpusztító fegyverek eltiltásáról, e tilalom vég­rehajtása fölött őrködő szigorú nem­zetközi­­ ellenőrzés egyidejű beveze­tésével."1 Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország , küldöttségei a lesze­relési bizottság jelentésével kapcso­latos vita első pillanatától kezdve mindent elkövettek, hogy kitérjenek e javaslatok elfogadása elől, ame­lyek biztosítanák a fegyverzet­ csök­kentése, az atom-, a hidrogén- és agyét­ tömegpusztító fegyverek el­tiltása kérdésének haladéktalan megoldását. Ennek érdekében beterjesztették a 14 ország határozati javaslatát, mely­nek célja, hogy tov­­bb halogassák a fegyverzet csökkentését és a tömeg­pusztító fegyverek­ eltiltását célzó intézkedések megvalósítását. Egyesült Államok, Anglia és Fran­ciaország küldöttségei nyomást gya­koroltak a többi küldöttségre, mégis sok küldöttség szavazott a szovjet javaslatokra, így például­­ arra a ja­vaslatra, hogy „a békének és a nő­ttek biztonságának megszilárdítása és a vitás nemzetközi problémák sike­res megoldása érdekében elsőrendű feladat a fegyverzet csökkentése az atom- és­­ hidrogénfegyver eltiltása és az e tilalom végrehajtása fölött őrködő szigorú nemzetközi ellenőrzés egyidejű bevezetése kérdésének ha­ladéktalan megoldása, tizennégy kül­döttség szavazott, köztük az arab és az ázsiai országok küldöttségeinek többsége, 12 küldöttség pedig tartóz­kodott­ a szavazástól. A 14 állam határozati javaslatát, egyes módosításokkal szavazattöbb­séggel elfogadták. A Szovjetunió, az Ukrán­ SzSzK, a Bjelorussz SzSzK, Lengyelország és Csehszlovákia kül­döttségei tartózkodtak a szavazás­tól, amikor egészében került sor a szavazásra e határozati javaslat fe­lett . November 20-án a bizottság meg­kezdi a szovjet küldöttség által ,,Az új világháború veszélyének elhárítá­sát és a nemzetközi feszültség eny­hítését szolgáló intézkedésekről'' címmel felvetett kérdés vitáját. Óriási vízgyűjtő épül Kínában Peking (TASZSZ): A ..Bu­angm­ing­­zsiban’* jelentése szerint a Hunho folyó középső szakaszán, Fu­­süntől nem messze (Északkelet-Kí­na) no­vember elején megkezdődött a ha­talmas Tahofang vízgyűjtő építke­zése. Ez lesz Kína második legna­gyobb vízépítészeti műve. Az építkezés első szakaszában 41 méter magas és 1.167 méter hosszú gátat, egy vízterelőt és több más segédépítményt létesítenek. Az épít­kezések 1056-ban fejeződnek be. A víztároló első szakaszának elké­szülte után 1859 millió köbméter vi­zet fogad majd be. Rendkívüli a­lapot Saniíaoban New­ York (TASZSZ) A montevi­­deoi rádió közölte, hogy Santiago­­ban, Chile fővárosában november 19-én estétől kezdve bevezették a rendkívüli állapotot, amely egész Santiago tartományra érvényes. A kormány azért folyamodott eh­hez az intézkedéshez, mert az álla­mi vállalatok munkásainak vezetői november 31­-ára általános sztrájkot jelentettek be. Amerikai beavatkozás a Fü­löp-szigeteken megtartott választásokba New York (TASZSZ): Wilkins, a New York Times manilai tudósító­ja szerint Quirino fülöpszigeti elnök sajtóértekezletén kijelentette, hogy hivatalos tiltakozást küld Wash­ingtonba amiatt, hogy Robert Can­non vezérőrnagy, a fülöpszigeti „egyesült amerikai katonai konzul­tatív csoport" vezetője és más, hiva­talos amerikai személyiségek, a fü­löpszigeti választásokon Magsaysay javára, avatkoztak be. Quirino közölte a fülöpszigeti saj­­tótudósítókkal, hogy­ rendelkezésére áll egy „titkos körletet", amelyet Cannon vezérőrnagy küldött szét tisztjeinek. A körlevél részletes uta­sításokat­ tartalmaz. ..Magsaysay meg­választásának biztosítása érdekében. A White-ügyről (MTI) Az „AFP"­­jelentése szerint Harold Velde, az „amerikaellenes tevékenységet vizsgáló bizottság"­ elnöke csütörtökön Clevela­nd­ban kijelentette, hogy változatlanul érvé­nyes az az idézés, amely felszólítja l­ruman volt elnököt, hogy a­­ White ügyben jelenjék meg a bizottság előtt. A nyugati hatalmak bermudai különértekezlete előtt New York (TASzSz)" A világ közvéleménye megelégedéssel fogad­ta a szovjet kormány kezdeményezését,­­ mely­ben azt­ javasolta, hogy az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, a Szovjetunió és a Kí­nai Népköztársaság külügyminisztereinek tanácskozásán tárgyal­ják­­ meg­ a mostani nemzetközi feszültség enyhítésére foganatosí­tandó konkrét­ intézke­déseket. A népek a szovjet kezdeménye­zést­ újabb lépésnek te­kintik a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításának út­ján. Más állásponthoz tart­ják magukat az Egye­sült Államok reakciós körei, amelyek —mint látható — a nemzet­közi feszültség fenn­tartására, sőt fokozá­sára törekszenek. En­nek szemléltető bizo­nyítéka az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország küszö­bönálló bermudai ér­­oke­zlétének az ame­rikai burzsoá sajtóban keltett visszhangja. A bermudai értekezlet el­lentétes a nemzetközi feszültség enyhítésé­nek irányzatával. Az amerikai lapok már jóel­őre igazolni próbál­ják a nyugati hatal­mak újabb, berrm­adai összeesküvését. . . A „New York He­rald Tribune" és más­­lapok nyíltan kifej­tik: az Egyesült Álla­­­mok a­ küszöbönálló bermudai értekezleten ki akarja harcolni nyu­gati partnereitől azt, mondjanak le a „Szov­jetunióval a közeljövő­ben, folytatandó bár­milyen tárgyalások re­ményéről." A „Ne­w York Herald Tribune"­­ arra is rámutat, hogy az Egyesült Államok­­ a fegyverkezési verseny folytatását szorgalmaz­za.­­ Mint az ameri­kai sajtóból kiderül, az Egyesült Államok­ a bermudai értekezlet célját abban látja, hogy­ újabb nyomást gyakoroljon Nyugat- E­urópa országaira a bonni és a párisi há­borús szerződés ratifi­kálásának meggyorsí­tása és a Nyugat-Né­­metország újrafelfegy­­verzésére vonatkozó tervek kierőszakolása é­rr­dekében. Ezzel egyidejűleg­­ az amerikai sa­jtó nem tit­­ko­lhatja el, hogy a ber­mudai értekezlet cél­jainak megítélésében az Egyesült Államok, Anglia és F •­nciaor­­szág között szembe­szöktek a nézeteltéré­sek. A „New York Journal and Ameri­can" című lap rámutat arra, hogy Anglia, elv­ben támogatva „a to­vábbi európai háborús készülődések szüksé­gességét­, attól tart, hogy az Egyesült Álla­moknak a nemzetközi­­ helyzet kiélezéséhez fo­lyamodik és ezért „fé­kező befolyást szándé­kozik gyakorolni az Egyesült Államokra" A „Time" című heti­lap az angol-amerikai nézetel­térésekről szól­va, legutóbbi számában azt írja, hogy „az Egyesült­ Államok és Anglia kapcsolatai je­lenleg rosszabbak, mint ahogyan ezt az amerikaiak többsége gondolná." Ami Franciaországot illeti, a ,,New York Times" és más lapok, — miután rámutatnak az „európai hadsereg" megteremtésére szőtt tervek komoly francia­­országi ellenzésére, amely bizonytalanná teszi a mostani fran­ciaországi kormány helyzetét — úgy vé­lik, hogy a bermudai értekezleten résztvevő francia küldöttek alig­ha vállalhatnak vala­milyen konkrét­ kötele­zettséget. (MTI) [NAPLÓ RÖvid Iaülpolitikai hírek LONDON November 18-án az angol alsóház­ban Brad­dock asszony, Ede és Sil­verman munkáspárti képviselők til­takozásukat­­ jelentették be azzal kapcsolatban, hogy az amerikai ka­tonák „vigyázatlan közlekedése" kö­­­vetkeztében egyre növekszik a bal­esetek száma. KARACSI Az Imroz" című lap rámutat: pakisztáni körök az Egyesült Nem­­­­zetek Szervezetében arról tájékoz­tattak több országot, hogy Pakisztán megengedi az Egyesült Államoknak Pakisztán területén lévő támaszpon­tok felhasználását és csatlakozik az úgynevezett ,,közelkeleti védelmi szö­vetséghez", ha az Egyesült Államok hajlandó felfegyverezni Pakisztánt. MOSZKVA A Szovjet Békebizottság svéd bé­keharcosok küldöttségét látta ven­dégül a Szovjetunióban. A küldötte eség most hazautazott Moszkvából. A 27 tagú küldöttség tagjai között vol­tak munkások, szakszervezeti funk­cionáriusok, írók, tudósok és a béke mellett síkraszálló különböző társa­dalmi szervezetek képviselői. ROMA Firenze városában és a hasártló­­nevű megyében csütörtökön megbé­nult az élet amiatt a 24 órás sztrájk miatt, amelyet a három szakszerve­zeti szövetség rendezett a Pignone­­gépgyárat megszállva tartó munká­sok iránti szolidaritása jeléül. A munkások irányítása alatt álló gyárban csütörtökön nyolc tonna nyersvasat csapoltak, s ezzel a ter­melés megindult. A nép szolidaritá­sa a gyár munkásai iránt különböző formákban nyilatkozik meg. A firen­zei pékek bejelentették, hogy a gyár munkásai és ezek családtagjai­­ ré­szére ingyen kenyérellátást biztosí­tanak mindaddig, amíg a gyár meg­szállása tart. KAIRO Mint az ,,Al-Miszri" című lap je­lenti, Nasszer miniszterelnökhelyet­­tes kijelentette, hogy az imperialista hatalmak minden eszközzel akadá­lyozni próbálják Egyiptom gazdasági fejlődését. „Amerika — mondta Nasszer segélyt ígért nekünk, de azzal a fel­tétellel, hogy előzőleg teljesítsük követeléseit és változtassuk orszá­gunkat egyik profitforrásává.*' Nasszer rámutatott, hogy Egyiptom nem hajlandó kölcsönt felvenni Idu­­zsorázó feltételek mellett. KERESKEDELMI EGYEZMÉNY INDIA ÉS CSEHSZLOVÁKIA­­­ KÖZÖTT Delhi (TASZSZ) Mint az „Trrlic” jelenti, november 17-én De­li­ben kereskedelmi egyezményt írtak alá India és Csehszlovákia között. Az egyezmény értelmében India vasércet ismeritet (titánvasér?!, len olajat, teát, dohányt földimogyoró­olajat sel­akot, csillámot, bőrt, sör­t és gyümölcskonzerveket gyapjúz, és más árucikkeket exportál Csehszlo­vákiába. 1­­* Csehszlovákia tengeri hajók szá­mára készült Diesel-motorokat, cipó és gumiipari gépeket, faipari gépe­ket, hidraulikus sajtotokat, különbö­ző papírfajtákat, festékeket, trakto­rokat és mezőgazdasági felszerelé­seket, textilipari gépeket, motor,’ke­­rékipa­rokat gépkocsifejeze­teleinket stb. szállít Indiának. NOVEMBER­­ 22-ÉN ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET KEZDŐDIK PARIS­BAN az indokínai tárcomá­sok MEGKEZDÉSE ÉRDEKÉBEN Páris (MTI) Mint a .,1‘Uumanité" írja­. „Az indokínai háború _ békés rendezéséért küzdő bizottság*' köz­leményt adott ki, amely szerint az indokínai tárgyalások megkezdése érdekében november 22-é­n országos értekezlet ül össze, amely alkalmat ad arra, hogy találkozzanak és meg­egyezésre jussanak mindazok, akik a franciák túlnyomó többségét kép­viselik és akik arra vélik, hogy vé­get kell vetni a háborúnak. A NÉmET NÉP KÜLDÖTTEIN KÍVÜL 16 európai ország KÉPVISELŐI IS RÉSZT VESZNEK A DECEMBER 1o-éN kezdődő német béke­­kongresszuson Berlin (MTI) Heinz Wilmann, a Béke Világtanács tagja, a Német Bé­­ketanács főtitkára sajtónyilatkozat­ban közölte, hogy a december 10-től 13-ig Weimarban megtartandó né­met béke­kongresszuson a Német De­mokratikus Köztársaság és Nyugat- Németország lakoságának küldötte­in kívül 16 európai ország képvise­lői­k részt vesznek. 1053. NOVEMBER SI A FINWAISA FAFKAS njKJtNkMj VatreióTA 6 nunov **n* Francia szocialista­ képviselő­k [UNK] nyilatkozatai az „Európai hadsereg“ ellen Paris (MTI) í Pinot, francia szo­cialista képviselő a nemzetgyűlés fo­lyosóján kijelentette, hogy nagy tá­volság van Guy Mollet-nak Stras­­bourgban tett ígérete és a szocialis­ta képviselői lesöpört, valamint a Szocialista Párt igazi véleménye között. Mint ismeretes, Guy Mollet, a párt főtitkára Strasbourgban ki­jelentette, hogy­­­ a szocialisták­ haj­landók lennének­ belépni egy új kor­mánytöbbségbe a bonni és párisi egyezmények ratifikálása érdeké­ben. — A magam részéről — jelentette ki Pinot, — minden idegszálammal, egész lényemmel a ratifikálás ellen vágyok. Jean Wagner szocialista képviselő Haut-Rhin megyében egy szocialista gyűlésen mondott beszédében kije­lentette: ..Nem szavazok az európai védelmi közösség mellett. Ha­­ Ny­u­­gat-Németországnak hadserege lesz, azt csinálhat vele, amit akar és sokkal nagyobb szerepet fog játszani Európában, mint eddig. Ami pedig a nemzetközi kérdések rendezését illet­i — folytatta, — miért ne ülhetnénk le egy asztalhoz Kínával? Miért kell Csang Kaj-Seket támogatni, aki a korrupció mocsa­rában fetreng? Nem szabad elmu­lasztanunk egyetlen alkalmat sem az­ oroszokkal való megegyezésre Périgueux városban, Jordogne me­­gye székhelyén november 22-én nagy. tiltakozó gyűlést tartanak a bonni és párisi egyezmények ratifikálása ellen. Daladier felszólalása a francia nemzetgyűlésben Paris (MTI). A francia nemzetgyű­lés külpolitikai­ vitájában csütörtö­kön este felszólalt Daladier radiká­lis-párti politikus, volt miniszterel­nök és hevesen támadta a kormányt, amely az „európai védelmi közösség" létrehozásával az amerikai uralkodó körök háborús céljait szolgálja. Ag­godalmát fejezte ki ,azokkal az úgy­nevezett garanciákkal szemben, ame­lyeket, Franciaországnak akarnak nyújtani a német fegyverkezés ve­szélyének elhárítására. Daladier, akinek számos megálla­pítását helyesléssel és tapssal kí­sérték az ülésterem úgyszólván min­den oldaláról, így fejezte be beszé­dét: -Az igazi Európa csakis tárgyaló­, sokkal biztosított béke útján teremt­hető meg, egy Németországgal kö­­­tött megegyezés útján, egy olyan bé­kés politika biztosításával, amely nem rekesztené ki a megegyezésből keleti szövetségeseinket, akikkel szö­vetségi szerződést kötöttünk. Ez.... gz .az Európa, amelyet rpi, franciák akarunk. A beteg képviselőház vitája az „európai haverok“ kérdésb­ől Brüsszel (TASZSZ): A belga kép­viselőház november 18-án folytatta a vitát az „európai védelmi közöös­­ség"-ről szóló szerződés ratifikálása kérdésében. Isabelle Blume függet­len szocialista képviselőnő élesen bírálta a szerződést. . .! Isabelle Blume Van Zeeland kül­ügyminiszter felé fordulva a követ­kezőket mondotta: A legnagyobb veszély­ abban rej­lik, hogy önök a ’ nép véleményének figyelembevétele nélkül akarják ra­tifikálni az „európai védelmi­­ kö­ ■ zösség"-ről szóló szerződést... „Mi­ közvéleménykutatást tartottunk a munkások körében. A dolgozók óriá­si többsége az európai védelmi kö­zösség ellen foglalt állást." Befejezésül Isabelle Blume a­­ kö­vetkező határozati javaslatot ter­jesztette elő: „Figyelembe véve, hogy az euró­pai védelmi közösség megteremtésé­ről szóló szerződés ötvenéves köte­lezettséget ró országunkra, a képvi­selőház elhatározza, hogy elutasítja e szerződés ratifikálását és javasolja, hogy e kérdést a soron következő parlamenti választások után vitas­sák meg." Joris, a képviselőház liberális al­­elnöke és De­ Vleeschauwer, a Ke­resztény-Szocialista Párt képviselője szintén ellenezte a szerződés ratifi­kálását. Ez a közösség — mondotta Joris, — azt jelenti, hogy elveszítjük nem­zeti függetlenségünket és a belga­ ifjúságot, amelyet a belga hadosztá­lyok keretében a német seregekhez csatolnak. .. ....­­ A szerződés­­ ratifikálása mellett. Rév, liberális, Dejardin, szocialista, képviselő­ és­ mások szólaltak fel. Belföldi hírek Az Országos Béketanács, a­ novem­ber 23-án összeülő Béke-Világtanács tiszteletére béketémájú dolgozatírá­si pályázatot hirdet. A pályázaton valamennyi általá­­nos gimnázium, technikum, tanító­nőképző tanulója részt vehet. A nemzetiségi tanulók és a népi de­mokratikus országok nálunk tanuló középiskolásai saját anyanyelvükön is írhatják a dolgozatot A dolgozatok témája: mit jelent a dolgozat írójának, testvéreinek, szü­leinek a béke. Mit szeretne tenni, ha tanulmányait befejezi, m­­ilyen mun­kával akarja a békét megőrizni,, hogyan akar harcolni a béke ellen­ségei ellen. A legjobb dolgozatokat — körül­belül 20-at 30-at — az Országos Béketanács könyvalakban kiadja. A pályázat nyerteseit jutalmaz­zák.* A Szovjetunióból megérkezett a Horizont Vállalathoz a Moszkvában orosz nyelven kiadott magyar köl­tészet antológiája. Az antológia a magyar irodalom legkiemelkedőbb költői alkotásait tartalmazza. Az am­to­ri ír­iá­hoz Hidas Antal „A magyar költészet demokratikus h­agyomá­­nyai‘‘ címmel írt bevezetőt. * ■­­ A Minisztertanács határozata alap­ján Budapesten, az egészségügyi mi­niszter felügyelete alatt országos­­szociálpolitikai központ léte­­sü­­t. A központ feladata többek kö­zött: állami gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatás, a szociális igaz­gatás, hadigondozási igazgatás fő­­felügyelete ,irányítása és ellenőrzé­se. a vakokról, siketnémákról, na­­gyothallókról, csökkent m­unkaké­­pességűekről v­aló gondoskodás. * Az Állami Könyvterjesztő Válla­lat kultúrközpont­jában pénteken délelőtt sajtófogadáson látta vendé­gül a magyar sajtó, valamint a szov­jet hírszolgálati szervek, budapesti képviselőit. Ott volt Melnyikov, a Mezsdunarodnaja Knyiga budapesti kép­viselője is. Kerek Gábor, a kiadói tanács el­nöke beszámolt könyvkiadásun­k nagy eseményéről: decemberben megkezdik az ,,Orosz remekírók" sorozatának kiadását. * Az első békekölcsön 26—29-p kö­zött Szegeden megtartandó 5. sorsl­­­ására a pénzügyminiszter most ne­vezte ki a sorsolási bizottságot. A­ szegedi sorsolási bizottságnak 19 tagja van, akiket a SZOT, a DISZ, az MNDSZ, a MEDOSZ, Szeged vá­rosi tanács a pénzügyminisztérium és az Országos Takarékpénztár je­lölt.* Péntek délelőtt mutatták be Bjufs­­pesten a könnyűipari méteráru min­... taboltban a gyapjúipar magas gyap­jú tartalmú új szövetmintáit. Csak­nem száz különböző mintájú és, mi­nőségi­, szövet került bemutatásra. Az új szövetek kiváló minőségűek Az Árpád­ nevű dunlaszéles férfi sportszövet, amelynek a fogyásaiét ára 130.30 forint, például 90 százalé­kos srvapjú tartalmú Hasonló a Le.-, bel. Láma vagy az Agár elnevezésű­­ férfiszövet is, de ugyan H ven­né mi­ . ■ «őségéi a női Marica nevű twed szö­vet, amelynek fogyasztói ára 170 fo­rint.

Next