Tolnai Napló, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-29 / 280. szám
8 NAPLÓ IMS. NOVEMBER *a Megyénk dolgozóit is lázba hozta a magyar-angol labdarúgómárkizés Példátlan volt az az érdeklődés, amely az angol -magyar válogatott mérkőzés iránt országszerte megnyilvánult. Féltő szeretet és reményteli bizakodás ülte meg a szíveket, amikor Szepesi György, a rádió riportere megkezdte közvetítését. Szinte nem akadt olyan üzem, vagy hivatal, ahol valamilyen formában ne értesültek volna a mérkőzés lefolyásáról vagy a legújabb eseményekről. A megyei tanács dolgozói részint csoportos rádióhallgatással, részint hírnökök útján értesültek az újabb és újabb gólokról. A megyei TSB-nél lezajlott csoportos rádióhallgatás feszültsége sokszor drámai méreteket öltött. A Magasépítő Vállalat központjának a dolgozói is és a labdarúgócsapat tagjai is együttesen hallgatták meg a nagy összecsapást, de nem feledkeztek meg a dolgo- Beszámoló a Dunaföldvári Szpartakusz labdarúgó szakosztályának 1953. évi működéséről Mint minden évben, most is kötelességemnek tartom, hogy az évi beszámolómat szakosztályom működéséről megtartsam, hogy azzal is elősegítsem a helyi sport és azon keresztül az egész egyetemes magyar sportkultúra fejlődését, mely az idei esztendőben is Hasonló fényében ragyogott, akárcsak a h* bínki olimpián..tkosztályunk munkájánál és ezen keresztil, Dunaföldvár labdarúgó sportjának magasabb színvonalra való emelésénél példaképen áll előttünk a magyar válogatott, valamint élcsapataink tervszerű munkája. Ezen az úton haladva, az OTSB irányelveit figyelembe véve, előre elkészítettük versenynriptárunkat, munkatervünket, és ezekből kiindult a fejlesztési, valamint edzéstervünket. Versenynaptárunkba elsősorban beállítottuk az MN bB által kiírt megyei I. osztályú és a tartalékbajnokságot, a Béke-kupa- mérkőzések időpontjait, a sportkör egyéb edző és barátságos mérkőzéseit. A labdarúgók versenyszerű MTK-próbázásait, valamint az egyesületi Szpartakiádon való részvételt. Munkaterveinkben elsősorban értékeltük az elmúlt évi szereplésünket. Megállapítottuk az elért eredményeket és hibákat. Ezekből kiindulva elkészítettük edzéstervünket, melynél mindig figyelembe vettük fejlesztési tervünket is. A fejlesztési terv elkészítésénél figyelembe vettük a meglévő játékosok számát, képzettségét, anyagi lehetőségeinket és ennek alapján 49 labdarúgó nevelését, kiképzését tűztük ki célul. Szakosztályunk a minősítések terén a fejlesztési tervszámokat túlteljesítette. Edzéstervünk elkészítésénél főszempontnak tartottuk az MHK-gyakorlatok anyagát, valamint a kiegészítő játékokat. Ez évben minden játékosunk letehette az M11K r.bát, vagy ismétlő próbát. Egy-két játékos kvételével az egyesületi Szpartakiádon is részt vettek, ahol számos LII. osztályú és II. osztályú minősítést szereztek. Évi edzéstervemben a csapat felkészítését, időszakokban előforduló fontos feladatokat, játékosok fejlettségét, képességeit, a helyi körülményeket és a játékosok rendelkezésre álló időt vettem figyelembe. Edzéseinket az átmeneti edzési időszakkal kezdtük el 1952 december második felében. Január 6 án rátértünk az alapozó edzésekre, mely másfél hónapig tartott. Ebben az időszakban az erő rifet fokozását tűztük célul. Az erőnlét megszerzése és fokozása mellett, természetesen a labdakezelési elemek gyakorlásáról sem feledkeztünk meg. Február 22 én a formába hozó edzéseinket kezdtük el. Ekkor már a csapat kialakítását is kitűztük célul. Edzéseinken az összjátékot és különböző taktikai elgondolásokat gyakoroltuk. Megpróbáltuk begyakorolni a sokmozgásos, helycserés, szárnyjátékos korszerű labdarúgást. Sajnos a pályánk kicsiny volta miatt, csaknem lehetetlenné vált ezen törekvésünk. Még e hónapban részt vettünk a kötelező orvosi vizsgálaton. A bajnoki sorsolás után edzéstervünket egy két helyen változtatni kellett, hogy a legnehezebb mérkőzésekre kerüljön formába a csapat. A formában tartó edzési időszakot és egyúttal a bajnoki szezont március 15-ével zókról sem, a munkahelyekre rádiókat vittek ki. Tolnán a Selyemgyár idős női dolgozói is állandóan tájékozódni akartak a mérkőzés állásáról és na a jelentőszolgálat néhány percet késett, akkor már példátlan nyugtalanság ülte meg a szíveket. Sok üzemben korábban kezdték meg a munkát, hogy már az első közvetítést végig élvezhessék, így volt ez pl. a Lakásjavító Vállalatnál is Szekszárdon. S így folytathanánk tovább. Az elmúlt szerdán valóban szinte összedobbant a nemzet szíve és az a 12 játékos, aki végigharcolta a diadalmas mérkőzést, valóban nem érezte magát egyedül a Wembley-ben és nagyszerű győzelméhez hozzájárult az a 8 millió magyar szív, amely szétszorongva leste a mérkőzés alakulását, kezdtük el. Csapatunknak a sorsolás nem kedvezett, mivel az első 3 mérkőzésünkön mindjárt a legerősebb csapatokat kaptuk ellenfélül. Nagymányokon közepes játékkal kikaptunk, majd a Szekszárdi Petőfi vitt el egy pontot saját otthonunkból döntő fölényünk ellenére. Három mérkőzésünket, Szekszárdon a Dózsa ellen 10 emberrel is meg kellett volna nyerni, ha a szerencse csak egy kicsit is mellénk áll. Annak ellenére, hogy csapatunk egyik mérkőzésen sem játszott rosszul, közönségünk nagy része meghúzta csapatunk feje fölött a vészharangot. Játékjaink önbizalma is megrendült és így a tavaszi szezon befejeztével meg kellett elégednünk a 6. hely elérésével. A nyár folyamán kiírtuk a ,.Béke-kupa“ egyfordulós bajnokságát, mellyel a széles tömegek sportolási lehetőségeit segítettük elő. Csapatunk a nyarat aktív pihenéssel töltötte el, melynek a fő célja az MTK-próbák és ismétlő próbák letétele volt. Az őszi bajnokságot a várt időnél előbbre hozták, de ez bennünket nem ért meglepetésszerűen. Első mérkőzésünkön a Nagymányoki Bányászok csapatát jó játékkal győztük le. Bizakodva készültünk a következő mérkőzésünkre, melyet Szekszárdon a Petőfi csapatával kellett megvívnunk. Ez a mérkőzés a szekszárdi közönség körében sokáig emlékezetes marad és kedvenc csapatától azóta is hiába várta a dunaföldvári ,,formai megismétlődését. Csapatunk még két ízben közel állott a harmadik hely megszerzéséhez de ezeket a döntő mérkőzéseket idegenben minden esetben rossz játékával elvesztette. A bajnokság végeztével az 5. helyet szereztük meg, mely a körülményeket figyelembe veve nem ad szégyenkezésre okot. A bajnokság beindulása előtt a 3 helyet tűztük ki célul. Tervünk megvalósításában nem várt sok sérülés és játékosaink egyéb elfoglaltsága erősen akadályozta a csapatunk munkáját és szereplését. Csapatunk nagy formaingadozásához hozzájárult még pályánk kicsinysége. A jövőben, hogy egyenletesebb teljesítményeket érjünk el, az a vezetőség és a felsőbb szervek jóindulatától függ, amennyiben a régen vajúdó sporttelep problémánkat megoldja. Szakosztályunkon belül a közösségi érzés és kollektív szellem jónak mondható mindaddig, míg egy magával szemben elfogult sporttárs meg nem bántotta. Vezetőségünk elkövette azt a nagy hibát, hogy ezt a rendbontót, ki a közönség körében ez ellenséges hangulatot felkeltette csapatunkkal szemben, nem zárta ki sportkörünkből. Beszámolómban eddig az I. csapat szereplésével foglalkoztam nagyvonalakban, de hibát követnék el akkor, ha a II. csapatunkkal nem foglalkoznék. Az egyetemes magyar labdarúgás színvonalának, valamint utánpótlásunk biztosítása érdekében az OTSB mellett működő Labdarúgó Társadalmi Szövetség oly értelmű határozatot hozott, hogy minden megyei I. osztályban szereplő csapat köteles ifjúsági csapatot indítani. Az OTSB engedélyével Tolna megyében a nagymányokiak javaslata mellett döntöttek, akik a tartalékbajnokság beindítását indtványozták. Sportkörünkben ez a határozat osztatlan örömet keltett, mivel így végre lehetőséget tudtunk biztosítani feltörő fiataljainknak és tartalékjainknak. A bajnokság előtt még minden sportkör hasonló véleményen volt. Sajnos már az első fordulóban komolúan kellett megállapítani azt, hogy egyen sportkörök nem szerepeltetik tartalékcsapatukat. Ugyanez az eset megismétlődött a második és harmadik fordulóban is, majd a későbbiek folyamán teljes kudarcba fulladt. Meg kellett állapítanunk, hogy ilyen körülmények között és ilyen sportfelfogás mellett nem tudjuk felemelni az egyébként is gyenge megyei labdarúgó színvonalat. A tartalékbajnokság kérdése elég bizonyítéka annak, hogy miért éppen Tolna megye az egyetlen hazánkban, mely nem rendelkezik NB II. labdarúgócsapattal. Az 1954-es bajnokságban hasonló eseteknek nem szabad előfordulni, és az MTSB-nek már most kell megtalálnia a helyes megoldást az ifjúság továbbfejlődése érdekében. Jövő évi ifjúsági csapatunk szereplése bizalommal tölt el bennünket s minden reményünk megvan arra, hogy még sok örömet fognak szerezni szurkoló táborunknak. Mindezeket összegezve el lehet mondani, hogy szakosztályunk munkájában a sok gátló körülmény ellenére is javulás volt tapasztalható az elmúlt évhez viszonyítva. Jeentős lépést tettek előre sportolóink a közösségi szellem megszilárdításában. Az 1953- ban elért eredményeknek arra kell sarkalnia játékosainkat, vezetőségünket, hogy még erőteljesebben haladjanak tovább a fejlődés útján. Akadnak még olyan hibák és hiányosságok, melyeken feltétlen javítanunk kell. A pályán való teljes fegyelmezett magatartás terén például még néhány játékosunknak van javítani valója. Tovább kell fokozni a közösségi szellem magasabb fokra való emelését. Fiatal játékosainknak arra kell törekedniük, hogy minél előbb elérjék legjobbjaink technikai színvonalát. Nehéz volt az idei bajnoksági szezon, de még nehezebbnek látszik a következő.^ Ha tehát tisztességes helyezést akarunk elérni, akkor még erőteljesebben, még céltudatosabban kell haladnunk azon az úton, melyre az 1953. évi bajnokságban eljutottunk. Az egyéni teljesítmények bírálatát szándékosan mellőzöm, mivel azzal a későbbiek folyamán óhajtok foglalkozni. Fogarassy Andor LABDARÚGÁS A Paksi Kinizsi és a Hőgyészi Traktor került a megyei labdarúgóbajnokságba Befejezés előtt áll a minőségi járási labdarúgóbajnokság. Az elmúlt vasárnap már az utolsó fordulót játszották és már csak néhány elmaradt mérkőzés van hátra. A bajnokság sorsa mind a két csoportban nagy fölénnyel dőlt el a Paksi Kinizsi és a hőőgyészi Traktor javára. A kiesés sorsa csak azután tisztázódhat, ha a jövő évi bajnoki rendet a Labdarugó Társadalmi Szövetség megállapítja. Az elmúlt két fordulóban elért eredményekről és a bajnokság jelenlegi állásáról az alábbiakban számolunk be, megjegyezve azt, hogy a Társadalmi Szövetség egy sereg mérkőzés ügyében döntött, mely döntéseket a bajnoki táblázat összeállításánál már figyelembe vettünk. Keleti csoport A bajnokság hajrájára az őcsényiek visszaestek. Fadd elleni mérkőzésüket sem tudták győztesen befejezni. Bogyiszlói a Pek i raktér biztos győzelmet aratott. A Paksi Kinizsi váratlanul nagy fölénnyel győzött a eljavult bölcskeiek ellen. Ez a mérkőzés már az utolsó fordulóban az elmúlt vasrnap került lejátszásra. Az őcsényiek gyengébb formáját mutatja Bogyiszló ellen elért öt gólos győzelmük is. Az idény végére eljavult Kajdacs nagyarányban nyert Geren ellen. Részletes eredmények: Fadd— Őcsény 3:3, Bogyiszló—Paksi Traktor 1:4, aksi Kinizsi—Bölcske 7:0, Őcsény—Bogyiszló :2, Kajdacs—Gerjen 5:1. Lejátszásra vár, lletve nem történt intézkedés még az alibbi mérkőzések ügyében: Őcsény—Gerjen, Sióagárd*—Kajdacs, Sióagárd—Gerjen, Kajdacs—Fadd. E mérkőzések nélkül a bajnokág jelenlegi állása a következő: Nyugati csoport Ebben a csoportban a két fordulóben mindössze egyetlen egy mérkőzést játszottak. Hogyész együttese 7:0 arányban győzött Ozora ellen. A többi mérkőzés mind zöld asztal mellett dőlt el. A Gyönk—Tolnanémedi mérkőzés eredményéről nem értesültünk. Elmaradt mérkőzést ebben a csoportban nem tartunk nyilván. A Gyönk—Tolnanémedi mérkőzés nélkül a bajnokság jelenlegi állása a következő: Paksi Kinizsi—Bölcskei SE 7:0 (3:0) Paks, 800 néző, vezette: Tamás. — Széllel hátban kezd a Kinizsi és rögtön támadólag lép fel. A 6. percben Bálint II. nyitja meg a gólok sorozatát, 1:0. A gól után tovább rohamoz a Kinizsi és a 15. percben ismét Bálint II. lesz eredményes, 2:0. Két percre rá egy mintaszerű támadást fejez be Bálint II. góllal, 3:0. A félidő további részében is a Kinizsi támad többet, Bölcske csak szórványosan próbálkozik. Az eredmény azonban már nem változik. A II. félidőben a széllel támogatott vendégcsapat indít támadást. Azonban hamar felszabadul a Kinizsi kapuja és a jó napot kifogó paksi csatársor a bölcskei védőknek ad munkát. A 13. percben Somodi a jobbszélen elfut és gólt 15, 4:0. A 20. percben 11-eshez jut a Kinizsi, amit Somodi értékesít, 5:0. A továbbiakban a paksi kapu is forog veszélyben, Bölcske azonban gólt nem tud elérni. A 30. percben Pál középen kiugrik és gólt lő, 6:0. A 40. percben Somodi beállítja a végeredményt egy szép támadás után. 7:0. Bírálat: Méltó befejezése volt ez a mérkőzés a minőségi járási bajnokságnak. A végig sportszerű keretek között lefolyt mérkőzésen mindkét csapat szépen játszott. A tartalékosan játszó Kinizsi (Molnárt Németet és Balsait nélkülözte) technikai és erőnléti fölénye azonban végig kidomborodott és mé r ilyen gólaránnyal is megérdemelten győzött. Ezzel a mérkőzéssel a Kinizsi elbúcsúzott a minőségi járási bajnokságtól, hogy a tavaszra a megyebajnokságban bizonyítsa be a paksi labdarúgósport fejlődését. A minőségi járási bajnokságot fiatalokkal nyerte meg a Kinizsi 3 ponttal a Paksi Traktor előtt. A fiatal labdarúgókból álló paksi csapat sportszerűen és lelkesedéssel küzdötte végig a bajnokságot és megérdemelten jutott az első helyre. Pintér Endre levelező: A Pécsi Vörös Lobogó vezet a Déldunántúli Asztalitenisz csapatbajnokságban A Déldunántúli Asztalitenisz csapatbajnokság megmozgatta a megye asztaliteniszsportját. A bajnokság 16-os mezőnyében két bonyhádi, 1—1 szekszárdi, tolnai, dombóvári és nagymányoki sportkört találunk. A tolna megyei sportkörök közül eddig a Dombóvári Lokomotiv fiatal együttese szerepel a legjobban, mert eddig sikerült megőriznie veretlenségét. A bajnokságról Tolnáról kaptunk eddig részletes beszámolót, úgy látszik azonban, hogy a tolnaiak gyengébb szereplése azt eredményezte, hogy tolnai tudósítónk elhallgatott és más úton kellett keresnünk a bajnokság alakulását, ami nem csekély feladata, amikor a bajnokságot rendező bárány a megyei TSB is csak időnként ad tájékoztatót a bajnokság alakulásáról, anélkül azonban, hogy az eredményeket közölné. így a november 18-i hivatalos lapban közölt táb-zat szerint kielégítőnek mondható a tolna-megyei csapatok eddigi eredménye A bajnokság állása a hivatalos lap szerint a következő: A résztvevők a sportegyesüléti bajnokságok miatt játszottak különbö.^5 számú mérkőzést és emellett a jegyzőkönyvek^**»»! érkeznek be időre a Megyei ’dJSB-be a Hivatalos lap megállapításai szerint Vasárnap Szekszárdon (a többik vasárnapi párosítást nem sikerült megtudnunk) délelőtt 9 órai kezdettel a Kaposvári lózsa együttese vendégszerepel. A mérkőzést előreláthatólag a fiú általános iskola tornatermében bonyolítják majd le. A paksi járás sakkbajnokságáról A paksi járás sakkbajnoksága folyamatosan halad. A Paksi Kinizsi legyőzte a Paksi Közgazdasági Technikum csapatát, a Dunaföldvári Szpartakusz Bölcske csapatait, s így a két győztes csapat küzd a járási elsőségért. A verseny kétfordulós. Az első forduló november 22-én volt Pakson. Paks csapata egy függő játszmával 4%:21/£ rre vezeti. A második forduló december első vasárnapján Dunaföldváron lesz. Megvan minden remény arra, hogy a két csapat tagjaiból komoly járási csapatig állíthatunk össze, amelyik majd méltóan képviseli a járást a megyei bajnokságon. Bálint Péter tisztelező 2410 311 54:69 231 2411 112 48:73 25 1. Pécsi Vörös Lobogó7 5—2 52:3210 249 213 45:73 20 2. Dombóvári Lők.5 4 1 — 54:199 229_13 35:44 18 3. Pécsi Ped. Főiskola7 4 1 2 62:559 227 114 34:87 15 4. Pécsi Vörös Meteor4 4-------44:118 246 216 43 30 14 5. Pécsi Postás 5 4— 1 46:138 246 216 29:32 14 6. Tolnai V. L.6 4—2 56:378 226 214 20:66 14 7. Pécsi Spartakus*6 3 1 2 58:637 242 121 21:3S5 8. Szekszárdi V. M.7 3 1 3 46:597 9.Kaposvári V. M. 4 5_ 1 33:114 10 Kaposvári Dózsa «1 21 1 34:235 11.Bonyhádi Vasas 41 21 1 40:313 12 Nagymányoki Bányász 6 11 4 40:603 13 Pécsi Haladás 6 1— 5 15:582 14 Pécsi Lokomotiv 5 T—1 4 27:541 15.Bajai Lokomotív 6 1— 6 29:66 16.Bonyhádi Spartakusz 6 -•— 6 6:65 HÍREK VASÁRNAP, NOVEMBER ifti ÜGYELETES GYÓGYSZER I R: 11/1. sz. Ali gyógyszertár NÉVNAP: Noé. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás vasárnap estig: párlás, helyenként ködös idő. Nyugat felől növekvő felhőzet, eső nélkül. Mártísként déli-délnyugati szél. A homegyéket főként az északi megyékben emelkedik. Várható hőmérsékleti érékek az ország területére: vasárnap reggel mínusz 2 — mínusz 5 keleten: mínusz 5 — mínusz 8 fok, délben plusz 6 — plusz 9 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet vasárnap nyugaton- 9 — plusz 3, keleten mínusz 1 — mínusz 4 fok között lesz. MOZI Kossuth Filmszínház. November 29-től december 2-ig: GYÖNGYVIRÁGTÓL LOMBHULLÁSIG. Színes, magyar természetfilm. Kezdések: Vasár- és ünnepnap: 4, 6 és 8 órakor, hétköznap: 6 és 8 órakor. BONYHÁDI Cipőgyár azonnali belépésre keres perfekt gyors- és gépírói Jelentkezés megfelelő iratokkal a Bonyhádi Cipőgyárban. J*— .. ■ ■ i iii — ■ e..................... —• - 1 LENCSÉT 25 mázsát, mákot 5 mázsát keresünk megvételre. Vas megyei Tanács Kórháza, Szombathely, TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszál»«• 20-10 20-11 Szekszárd, Széchenyi»te« t§ MNB egy-zámlaszém 00 «7*. 0*3—98 Előfizetési díj: havi ff.—* forint Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy» Míhár utca 10 «*. Telefon: 20-27 A nyomdáért field MH1P* RÁDIÓMŰSOR ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK: KOSSUTH RÁDIÓ: 4.511. Hírek, időjárásjelentés. — 4.40—8. 10-ig: Reggeli zene. — 9.00: A „Szabad Nép“ mai vezércikke. — 4.00: Falurádió. — 6.30: Színházak és mozik műsora. — 6.50: Torna. —7.00: Hírek, időjárásjelentés. — 8.20: Műsorismertetés. — 8.30: Műsorzárás — 12.00: Hírek. — U.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 15.15: Hírek szerbül. —17.00: Hírek, időjárásj. — 18.40: Hírek németül. — 19 30: Hírek szerbül. — 20 00: Időjárásjelentés. — 20.10: Mit hallunk holnap. — 32.00: Hírek, sport. — 24.00: Hírek. PETŐFI-RÁDIÓ. 6.00: Torna. — 6.10: Reggeli zene. — 6.45: A „Szabad Nép”" mai vezércikke. — 7.00: Jó reggelt, gyerekek. — 7.15: Hírek szlovénül. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás. — 18.25: Hírek szlovénül. — 20.00: Műsorzárás. November 30., hétfő KOSSUTH RÁDIÓ 5.35: Vasárnapi sporteredmények — 11.30: Vadrózsa. Elbeszélés. — 12.10: A magyar rádió ajándékműsora a Sopronban üdülő dolgozóknak. — 13.00: Jani József és zenekara játszik. — 13.30: A rádió válaszol a hozzáérkezett levelekre. — 13.40: Bródy Tamás: Könnyű múzsa — egyveleg. — 14.10: Léttörőhíradó. — 14.40: A magyar rádió kisegyüttese játszik --- 15.30: Az előadóművészet mesterei. •— 16.00: A magyar rádió népi zenekara játszik. — 16.20: Ifjúsági fejtörő — 16.45: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. — 17.10: Megújhodó szülőföldünk. Előadás. — 17.30: Jó munkáért szép muzsikát! — 18.15: A magyar rádió válaszol a falusi hallgatói kérdéseire. — 18.30: Tíz perc külpolitika. — 19.00: Hangos Újság. — 20.15: Újpesti lány (Montage). — 22.20: Hanglemezek. — 23.30: Előadóművészeink műsorából. PETŐFI RÁDIÓ 7.35: Az Oszipov-együttes műsorából. — 8.30: Reggeli hangverseny. — 9.20: Orosz nyelvlecke az általános iskola 3 .ll. osztályának tankönyve alapján. — 9.41: A gvcruikrádió műsora. — 10.10: A magyar rádió kamarazenekara játszik. — 10.30: Óvodások műsora — 11.00: Új szovjet lemezeinkből. — 15.00: Kodály-kettősök. — 15.15: Heti zenés kalendárium. — 16.00: Németország. (Téli mese.) — 16.30: A Tóth-kórus énekel. 16.47: Rágva: Tavasz (Hollós Ilona és Melis György). — 16.50: Tíz perc tudomány. Előadás. — 17.00: Fiatal művészek hangversenye. — 17.32: Martiny: Románc. — 17.40: Beszélő atlasz. — 17.55: Szív küldi szívnek. — 18.45: Sporthíradó. — 19.00: Schneider Hédi zongorázik. — 19.21: Norvég rapszódia. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. December 1, kedd KOSSUTH-RÁDIÓ 11.30: A magyar rádió népi zenekara játszik. — 12.15:Szovjet operettrészletek. — 13.00: Operarészletek. — 13 30: Román népi muzsika. — 14.15: Magyar könnyűzene. — 14.45: A Pjetnyickij-együttes hangversenye. — 15.30: Olasz operákból. — 16 20: Látogatás a szilvásváradi úttörők Tájmúzeumában. — 17.10: Párttörténeti előadás. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 17.45: Offenbach látogatása Magyarországon. Előadás. — 18.15: A magyar rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 18.30: Csárdások. — 19.00: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. — 20.15: Hangos Újság. — 21.10: Irodalmi műsor. — 21 30: Jó munkáért szép muzsikát — 22.20- Wagner közzenéiből — 23.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 23.30: Ifj. Magyari Imre és zenekara játszik. PETŐFI RÁDIÓ 7.35: A román rádió műsorából. — 8.00: Dalok és hangszerszólók. — 8.30: Balettzene. — 9.20: A kis iskolások műsora — 9.40: Kis muzsikusoknak — 10.10: Szórakoztató zene. 10.59: Szórakoztató zene. Közreműködik a Csehszlovák főiskolás művészegyüttes. — 15.00: A magyar rádió kisegyüttese játszik. — 15.40: A nagy hazafi. — Zenés irodalmi műsor Kirov elvtárs emlékére — 16.10: Délutáni hangverseny. — 17.00: Kósa Sfolla énekel. — 17.32: Hangverseny szovjet filmek zenéjéből. — 18.10: Természetadományos előadás. — 18.45: Szórakoztató zene — 1900: Somlay Artúr Kossuth-díjas, kiváló művész Vörösmarty-verseket mond. — 19.30: Tánczene. December 2, szerda KOSSUTH-RÁDIÓ 11.30: Szabó Pál Kossuth-díjas író elbeszélése. — 11.45: Fúvószene. 12.15: Jó munkáért szép immzsikát. — 13.00: Részletek a Csintalan asszonyok c. vígoperából — 14 15: Úttörő-híradó. — 14.40: A gyermekrádió műsora. — 15.30: Hangverseny üdülőknek. — 16.20: A kis Charlie szerencséje. Ifjúsági hangjáték. — 17.10: A rádió válaszol a hozzáérkezett levelekre. — 17.25: Szív küldi szívnek. — 17.40: Hangos Újság. — 18.15: A magyar rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire — 18.30: Népdalok. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.15: Egy falu — egy nóta — 20.45: Uj föld Szabó Pál Kossuth-díjas író rádiójátéka. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: A magyar rádió szimfonikus zenekara játszik. 2.26: Szórakoztató muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 7.35: Szórakoztató zene. — Zenekari mi*ivek — 9.20: A gyermekrádió műsora. — 10.10: Könnyű dalok. — 10.30: Óvodások műsora — 11.00: Népi demokratikus országok népzenéiből. 15.00: Részletek a Boci-boci tarka c. operettből. — 15 50: Csokonai Vitéz Mihály élete és művei. IV. — 16.00: Magyar kamarazene. — 16.30: Erő — egészség. Llenc ús. _ 16.40: Magyar népi együttesek műsora. — 17.40: Operettzene. — 18.45: Sporthíradó — 19.00: Tánczene. — 19.30: Szív küldi szívnek szívesen. December 3, csütörtök KOSSUTH-RÁDIÓ 11.50: Népdaltémák a nagyzenekarban. — 12.15: Medgyesi Nándor és zenekara játszik. — 13.00: Szovjet balettzene — 13.30: A Szegedi Állami Pedagógiai Főiskola Énekkara énekel. — 14.15: A rádió gyermekújság műsora a kisiskolásoknak. — 15.00: A gyermekrádió műsora. — 15 30: Hortobágyi gulyáslegény — Énekel: Török Erzsi és Tóth Lajos 16.00: A Bónusok. Részlet Örkény István regényéből. — 16.30: Tánczene. — 17.05: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 17.20: Szép fővárosunk. Budapest. — 19.15: A magyar rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 19.00: Hangos Újság. — 20.15: Szivárvány. Zenés irodalmi tarka-est. — 21.00: Részletek Verdi Álarcosbál c. operájából 22.20: Tánczene. — 23.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 23 30: Szép esti muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 7.35: Reggeli zene. — 8.30: Operarészletek. — 9.20: A gyermekrádió műsora. — 9 40: Iskolai kórusok — 10 10: Druschetzky: Oboanégyes. — 10.25: Részletek Budaskin és Ljatosinszkij filmzenéjéből. — 10.55: Fúvósindulók. —■ 15.00: A rádió kisegyüttese játszik — 15.40: Romantikus zenekari hangverseny. — 16.35: Szovjet sorozat. — 16.50: Fiatalok zenei újsága. — 17 40: Hogyan kell a silótakarmányt etetni. Előadás. — 17.55: Szív küldi szívnek — 18.45: Sporthíradó. — 10.00: Beethoven: Geister-trio. — 19.25: Kodály: Közzene a Háry János c. daljátékából. — 19.30: Tánczene. December 4, péntek KOSSUTH-RÁDIÓ 11.30: Forgolódnak a tőkés birodalmak. József Attila, a szocialista költő. — 12.15: A magyar rádió ajándékműsora a Dunakeszi Konzervgyár dolgozóinak. — 13.00 Szvit Sosztakovics Berlin eleste c. filmjéből. 13.30: Francia népdalok. — 14 15: Úttörőhíradó. — 14.40: Magyar népi muzsika. — 15.30: Zenekari hangverseny. — 16.20: Orosz nyelvlecke a gimnáziumok IV. osztályának tankönyve alapján. — 16.40: Fiatalok sporthíradója. — 17.10: Nemzetközi kérdések. Előadás. — 17.25: Részletek Dunajevszkij Békét akarunk c. film kísérőzenéjéből. — 17.40: Hangos Újság. — 18.15: A rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 18.30: Népdalkórusok. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.15: Dalok a Hegyaljáról. — 20.50: A barackfa. Ali Karaszu elbeszélő költeménye. — 21.00: A Magyar Állami Operaház és a Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Szórakoztató zene. — 23.00: hazánk zenei életéből. PETŐFI RÁDIÓ 7.35: Keringő hangverseny. — 8.30:Szimfofónikus táncok. — 9.20: Ifjúsági műsor. — 10.10: Könnyű hangszerszólók. — Óvodások műsora. — 1. 50: A gyermekrádió műsora. — 11.00: A magyar rádió népi zenekara játszik. — 15.00: Millöcker operettjeiből. — 15.40: Békét a világnak. Ilia Erenburg írása. — 16.10: Az Állami Népi Együttes Énekkara énekel. — 16.20: Szív küldi szívnek. — 16.40: Történelmi előadás. — 17.00: Tánczene. — 17.40: A Honvéd Kossuth Tüzértiszti Iskola zenekara játszik. — 18.05: Pártoktatási előadás. — 1845: Sporthíradó. — 1900: A magyar rádió énekkarának műsora. — 19.30: Hanglemezek. December 5, szombat KOSSUTH-RÁDIÓ 11.30: A magyar rádió népi zenekara játszik. — 12.15: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. — 13 00: Részletek Iga alatt c. bolgár film zenéjéből — 13 30: Fúvószene. — 14.15: Sosztakovics: Dal az erdőről. Előadás. — 14.45: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. — 15.30: Zenés irodalmi műsora. — 16.30: Tánczene. — 17.10: A rádió válaszol a hozzáérkezett levelekre. — 17.30: Csángó dalok. — 18.10: Szövetkezeti híradó. — 19.00: Hangos Újság. — 20.15: Üzemi hangverseny. — 22.20: Tánc éjfélig. PETŐFI RÁDIÓ 7.35: Magyar népi muzsika. — 8.^0: A magyar rádió kisegyüttese játszik. —8.56: Regéli hangverseny. — 9.20: Úttörő-híradó. —45: Görög gyermekek műsora. — 10.10: Glinka: Sextett. — 10.34: Operettkettősök — 11.00: Karcolatok. — 15.00: Szórakoztató zenekari muzsika. — 15.50: Tíz perc közgazdaság. — 16.00: Tanuljunk énekszóra oroszul! — 16.20: Mindenki operája. Mozart: Varázsfuvola. — 17.20: Tánczene. — 17.40: Tudományos híradó. — 18.00: Szív küldi szívnek — 18.45: Sporthíradó. — 19.00: Mozart: A-dúr klarinétötös, K. 581. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. December 6. vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 6.00—8.00-4g: Zenés vasárnap reggel — 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. — 7.30: Naptár. Színházak és mozik műsora. — §.00: Hírek. Lapszeanle. — 8.15: Egy falu — jegy nóta. — 9.00: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. 10.10: Csin-Bumm! A rádió gyermekcirkusza. — 11.00: Épülő szép hazánk! — 12.15: Weber-, Liszt-, Beethoven-hangverseny. — 13.16: Szvit spanyol népi dallamokra. — 13.30: Béke és szabadság. — 14.15: Magyar népdalkónusok. — 14.45: 800 millió . . . — 15.30: Tánczene. — 16.00: A magyar rádió irodalmi folyóirata. — 16.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.15: Sportfilmek zenéjéből. — 17 40: Kincses Kalendárium — 1900: A magyar rádió ajándékműsora, a szihalmi Dózsa termelőszövetkezet dolgozóinak. — 20.15: Tánczene. — 20.50: Nagy népi együttesek műsorba — 21.15: Irodalmi műsora. — 21.30: A vasárnap sportja. Totóhírek. — 22.10: Tánczene. ✓— 23.00: Mozart: Requiem. K. 626. PETŐFI RÁDIÓ 8.00: Hangszerszjólók. — 8.30: Református vallásos félóra a stúdióból. — 9.00: Falurádió. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Tudományos fejtörő — 10.30: A muzsika szárnyán. — 1i 24: Brődi—Szilágyi: Két karod között. — 11135: A magyar rádió népi zenekara játszik. — 12.15: A Tartós békéért, népi demokráciáért!? c. lap ismertetése. —• 12.30: Az elbeszélés mesterei — Nagy Lajos. — 13 00: Részletek a Nagyidai cigányok c. daljátékból — 13 53: Hidasi Hajós Éva harmonikaegyüttese játszik. — 14.00: Úgy látom én . . . Sípos Gyula szatirikus versei — 14.15: Művészlemezek — 15 00: Táncdalok. — 15 30: Ránki: Pomódé király Zenés komédia. — 1845: A rádió gyermekszínházának műsora. — 1923: Hanglemezek. — 1930: Az épülő kommunizmus nagy országában.