Tolnai Napló, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-14 / 267. szám

1953 Nu VFMliHt ff Miért kullog az utolsó előtti helyen a szedres­ gépállomás A szedres gépállomás dolgozói és vezetői nem dicsekedhetnek az­­oa, hogy az őszi munkák idején a rájuk váró feladatokat kifogásta­lanul ellátták. Az a helyzet, hogy a gépállomás mimikája meglehetősen sok kívánni­valót­­ h­agy mag­a után. Esősorban: nem adtak hatékony se­gítséget a termelőszövetkezetek ve­téseinek határidőbe való elvégzésé­­hez, amit bizonyot hogy november 10 én még 360 hold vetetten búzájuk volt a termel ősk­öve­kezetekben. Hogy a szedres­ gépállomáson hi­ba van, ezt bárki m­egál­­lap­íthat­ja. Ezt szám­talan esetben meg is állapították az illetékesek. Na de mi sem könnyebb, mint a hibák, illetve a fogyatékos­­ságok tömkelegét megállapítani. El­len­ben nehezebb a megállapított hi­bákat felszámolni a mulasztásokat pótolni. Hát frrv néz ki ez a szedrest gépállomáson is. Azért, hogy a szed­­ett gépállomás csak 60 százalékra teljesítette őszi idénytervét, s megyénk 15 gépállo­mása közül jelenleg a 14-ik, nem csupán­ 2 crstoállomás vezetőit terheli a felelősség. Ugyanis az a helyzet, hogy ebben az évben a gépállomás­nak két tra­ktora kiesett a termelés­ből mert a szekszárdi gépjavító vál­tetet nem volt képes egy év alatt ki­javítani. Pedig ha a két gép évi ter­vén az 1.740 normálholdat elvégezte volna, majd'ázt másképp festene az egész kém­ Talpas elv­árás a gépállo­más főgépésza több alkalommal járt ebben az ügyben a gépjavítónál, de legtöbbször azt a választ kapta: — „Perelje be a Vörös Csillag Traktor­gyárat mert kevés alkatrész­ gyárt.“ Holott a gépállomás ezelőtt félévvel ugyanazt az alkatrésszt be tudta sze­rezni, mégpedig a Vörös Csillieg Trak­torgyártól. Tehát ha a Gépjavító Vá­r öntett vezetői egy kicsit i­s többet törőd­tek volna a szedresi gépállomás traktoraiva­l, akkor be tudták volna szerezni az alkatrészt is, meg ki tud­ták volna javítani a gépeket is. Kovács Ferenc elvtárs a gépállo­mási csoport megyei igazgatója ez­előtt három héttel a gépcsoport egy­­ik dolgozóját, név szerinti Grimm elvtársit azzal a feladattal hízta meg: vizsgálja fel­ül a gépállomás munkáját, s a felülvizsgálás során megállapított hibákról vegyen fel jegyzőkönyvet, s ott a helyszínen ad­jon segítség­eit a megállapít­ott hibák kijavításáról. Grimm elvtárs, a jegy­zőkönyvet el is készítette azonban szép kevés segítséget adott, a jegy­zőkönyvben foglalt hibák megszün­tetéséhez. A szedres­ gépáll­,omlásom a hibák legtöbb oka az, hogy a traktorosok legtöbbje nem dolgozik két műszak­ban. Grimm elvtárs erre azt a vá­laszt adta: ,,Meg kell nevelni a trak­torosokat“ Grimm elv­társnak ebben tökéletesen igaza van, de mit sem ér a traktorosoknak arról magyaráz­­ni hogy milyen fontos felelősség bá­nd rájuk is a mezőgazdasági termés­eredmények növelésében, ha nem biz­tosítják számukra azoknak a jogok­­­nak a gyakorlását, melyet a minisz­tertanács törvénybe iktatott. A szed­resi gépállomás traktorosainak ne­veléséhez pedig ez volna a legjobb módszer: minden traktorosnak biz­tosítani csökeményt. Végre gondos­­kodn­a a gépállomás vezetősége és a megyei gépcsoport arról, hogy ne a kukoricagóré alatt legyen a szállá­suk, a meleg étel és meleg ital ne csak papíron lenne meg hanem a valóságban is megkapnák. Ha eze­ket a gépállomás biztos­ítaná, akkor kevesebbet kellene arról beszélni, hogy milyen módszerrel lehet a trak­­torisitákat nevelni és kevesebbet kel­lene arról is beszélni, hogy a szed­resi gépállomás traktorosai nem áll­nak helyt a munkában. Az tagadhattatílan, hogy a szedresi gépáll­o­máson a traktorigu­ák leg­­több­ét nem igen érdekli a jövő évi termés sorsa. A tengelici Petőfi ter­melőszövetkezetben dolgozó Táncsics és Kossuth-brigád traktorosai több alkalommal megtették hogy otthagy­­ták a gépet. A gépállomás vezetősé­ge és a termelőszövetkezet vezetősé­ge úgy tudta, hogy a traktoristák számtanaik éjjel, pedig ők nem szán­tottak. Elrejtették traktoraikat, ők maguk pedig nyugodtan aludtak.­­ Ezért ped­sze a gépállomás vezetősé­gét is súlyos felelősség terheli, mert munkafegyelem megsértésért nem vonták felelősségre a traktorosokat. De semmivel sem kevesebb felelős­­ség terheli a­­ vezetőségét sze­­mély szerint Hosnyánszky elvtársat," az 'elnököt, mert a traktoristá­kait­­mint 1sz"laigokait nem vonták felelős­ségre. Helyette a gépállomást vádol­ják, minden felelősséget arra hárí­tanak a vetéstervek határidőre való nemteljesítéséért és a mélyszántás késlekedéséért. A szedresi gépállomás nem kielé­gítő munkája tehát nem csupán Bor­­ross Gáboron, az igazgatón, Csáki Oszkáron, a vezető agranómumon és még néhány vezetőn múlott, — s ma sem rajtuk múlik, — mint ahogy azt már olyan sokszor hangoztatták, hanem a termelőszövetkezeten is, a megyei gépcsoporton is, a gépja­vító vállalaton is, de nem utolsósor­ban a trak­toristákon is. Ha a fent említettek összefognak, belátják végre, hogy a szavak helyett most* már tetteikre van szükség és a gépállomás vezetősége nem öl­betett kézzel várj­a a segítséget akkor a BZfd­resi gépállomás vezetői és dol­gozói rövid időn bel­ül sokkal na­gyobb twertikTM,','­ a­ vp,nőhetnek a megyében, mint jelenleg. A forradalmi műszak eredménye a Vas- és Fémipari Javító Vállalatnál ..Nem­ lehet nálunk versenyben dolgozni, a mi dolgozóinkat nem leh­et meggyőzni, hogy tegyenek vál­lalásokat a terv túlteljesítésére.“ — Alig pár hónappal ezelőtt még ezt állították a Vas- és Fémipari Javító Vállalatnál egyesek. Azóta azonban már bebizonyosodott, hogy helytelen ez az állítás. November 1-én,­­a déli órákban történt­. A Vas- és Fémipari Javító Vállalat dolgozói is olvasták a saj­tóban a Ganz Vagon- és Gépgyár dolgozóinak felhívását, s azon nyom­­ban röpgyűlést tartottak, ahol fel­ajánlásokat tettek. A legtöbb dolgo­zó — mint az írógépes brigád, Hem­­mert László, Kolláth András, a mér­­leges brigád, — a november 1-től 1- ig tartandó dekád november 7-re való teljesítését vállalta. Történt fel­ajánlás egy-egy motor idő előtti el­készítésére, a rend és a tisztaság betartására, az igazolatlan mulasz­tások megszüntetésére. A röpgyűlés alatt, a felajánlások közben t­­öbb­­ször lehetett hallani ezeket a sza­vakat: „Igenis, versenyben dolgo­zunk a terv túlteljesítéséért, kima­gasló eredményekkel köszöntjük no­vember 7-ét." Az ebédszünet, a röpgyűlés is el­múlt. Mindenki munkahelyére sie­tett, elkezdte a munkáját, megkezd­te harcát az adott szó valóra vál­tá­sáért. A hét minden napján minden­ki pontosan megjelent munkahelyén, s a legjobban végezte el feladatát. Több teherautó, motorbicikli, írógép, óra javítását végezték el a dolgozók, mint az előző hetekben. A­­ vállalatvezetőség, de a dolgozók nagy érdeklődésére is, hétfőn reg­gel megtörtént az értékelés, ami­ből kitűnik, hogy a legtöbb dolgo­zó túl is teljesítette felajánlását. MajJdán János szerelő egy gépkocsi kijavítását végezte el a forradalmi műszakon, s felajánlását 110 szá­zalékra teljesítette. Az ifi-brigád 100 százalékban, Nagy Mihály József 1­18, Losonczi Sándor 105, Kilián Já­nos 115, Paksi József fényező 10, Kaiser Ferenc órás 150 százalékos vállalásával szemben 201 százalék­ra­ teljesítették november­i tiszte­letére tett ígéretüket. Hemmert László brigádja november hónap el­ső dekádtervét 155 százalékra, az írógépjavító brigád 146­­ százalék­ra, a mérleges brigád pedig 110 százalékra teljesítették dekádtervü­­ket. Ma már mindenki tudja, milyen eredményt ért el a „forradalmi mű­szakon." Örömmel vette tudomásul a jó hírt Hemmert László, Paksy József, s a vállalat minden egyes dolgozója, aki nemcsak, hogy telje­sítette, de túl is szárnyalta vállalá­sát. Az Erzsébet-utcai lakosok már régóta kérték e községi tanácsot, hogy biztosítson részükre a közel­ben iható vizet. A kérelem sokáig „aludt." A dolgozóknak továbbra is — ugyanúgy, mint a Sztálin-téri, a Jókai-utcai, vagy a szuhajdombi lakosoknak is — messziről kellett hordani az iható árv­ézi vizet. Ez az állapot már nem sokáig tart. A községi tanács, figyelembe­­véve a párt­ és a kormány határo­zatát, mely a dolgozókról való foko­zottabb gondoskodást tűzte céljául, gondoskodott e régi kérelem orvos­lásáról. A munkálatokat már el­kezdték és december 1-én, a terv szerint már folyik a víz az Erzsébet­­utcában. A vezetéket a volt zárdá­ból vezetik egészen a Flórián szo­borig, vagyis az utca feléig. Lassú János levelező, Dombóvár. I­óv ■­r: A lain­ícis eliiézte «íz Ei* wébet-utcaiak kérelmét — december 11-re lesz víz! Külf­öldi hírek KOPENHAGA A „Land Og Folk" rejkjaviki jelen­tésében arról számol be, hogy az iz­landi diákszervezetek egyezményt kö­töttek arra, hogy együttesen harcol­nak az amerikai megszállás ellen, va­lam­int az Egyesült Államok és Iz­­land között létrejött, katonai támasz­t­atokra vonatkozó szerződés meg­semmisítéséért. KESZON A koreai­ politikai értekezletet megelőző tanácskozásokon résztvevő k­reai-kínai küldöttség november ■­1-én a következő hivatalos közle­ményt adta ki: A két fél tanácsadói november l­­án ismét zárt ülést tartottak, hogy megvitassák a politikai értekezlettel kapcsolatos kérdéseket. % NAPtö3 Az alsóleperdi állami gazdaság és a Vasgyüjtő Hónap Az alsóleperdi állami gazdaságba­n mint szerte az országban egyre na­gyobb méreteket ölt a gépekkel való megmunkálása a földnek. Mi sem természetesebb tehát, hogy ebben az állami gazdaságban egyre több és több traktorra, ekére, vetőgépre stb. van szükség. Az is tudott, dolog, hogy a mezőgazdasági gépek inasból készülnek. S az sem ismeretlen ma már senki előtt sem, hogy a vasgyártáshoz feltétlenül szükséges az öcs­­kávás, mely a kohókon keresztül új alakban éled újjá, változik vetőgép­­pé, traktorrá vagy ekévé. Ezért folyik országszerte egész éven át folyama­­tosan a vasgyűjtés és ezért rendeznek évente többször vasgyűjtő kampá­nyokat, hogy a kohólt igényeit kielé­gíteni tudják. A vasgyűjtő kampá­nyok alatt megmozdul az egész ország, és az állami gazdaságok gépészei, agronómusai és egyéb vezetői jól szétnéznek házuk táján, hogy az évköz­ben használhatatlanná vált vasanyagot átadva, a begyűjtő szerveknek, igazi rendeltetési helyükre szállítsák, a­ kohókhoz. Nem ez a helyzet azonban az alsóleperdi állami­ gazdaságban. ,011, ^hála“ a bürokráciának, más fel­­fogás alakult ki. Igaz ugyan, hogy elismerik saját maguk is, hogy a gazdaság területén 25 mázsa sel­ejt vas fekszik a ,,vastemetőben"­ — mel­lékesen megjegyezzük éppen egy traktor készülhetne belőle — mégis a gaz­­daság vezetői arra az álláspontra helyezkednek, hogy évi tervüket már teljesítették és az elfekvő vasat jövő évre targoncolják, és mikor a MÉH vállalat, teherautója kiment az anyagért, üresen kellett visszatérnie, mert az alsóleperdi állami gazdaság vezetői nem voltak hajlandók átadni az anya­got. A főkönyvelő kartárs írásbeli nyilatkozatban megnyugtatta a MÉH vál­lalatot ,hogy a vállalat kárát megtéríti. (Vájjon miből?) Mit jelent ez az eljárás gyakorlatban? Például azt: ha a gazdaság igazgatója a Vörös Csillag Traktorgyár udvarán járva megkérné a gyár igazgatóját, hogy mivel a gazdaság­nak­ szüksége van traktorra, szívesen vásárolnának egy traktort. Erre azt a választ kapná, elvtárs, sajnáljuk, bármilyen égetően szükséged van traktorra, ezekből nem adunk ki most, mert évi tervünket mér teljesítettük, ezeket a traktorokat jövőre tartalé­koljuk, heverjenek ezek csak itt az udvaron. Milyen véleménnyel lenné­­nek az alsóleperdi állami gazdaság vezetői, olyan munkásról, olyan dolgo,­zárói, akik egy szép napon elhagynák munkahelyüket, beszüntetnék a­ termelő munkát, mondván, hogy évi tervünket már befejeztük. Az alsó- , leperdi állami gazdaság vezetőinek magatartása arra mutat, hogy nem ér­­tik meg a vasgyüjtés fontosságát, nem értik meg azt, hogy több ócskavas, több gépet, több gép több kenyeret biztosít a dolgozók számára. Az éves terv sikeréért! A Tatarozó Vállalat dolgozói újabb vállalásokat tettek Vállalatunk dolgozói a november 7-i munkaversenyben megállták he­lyüket. Az építésvezetőségeken kima­gasló eredmények születtek. A „for­radalmi műszak", még jobban emelte a teljesítményeket az előző dekádok­­hoz viszonyítva. A dombóvári építés­­vezetőségen a „Villáim"-brigád vál­lalta, hogy 2200 munkaóra alatt 3200 munkaórának megfelelő 54.395 fo­rint értékű munkát készít el. Válla­lásukat 106 százalékra teljesítették, mert 57.464 forint értékű munkát vé­geztek el. Jó eredményt értek el Feiszt Jakab és Rettinger Jakab kő­művesek, akik november 7-én szta­hanovista jelvényt kaptak jó mun­kájuk elismeréseképpen. Ki kell még emelnünk Guid József sztahanovista brígádját is, mely az utóbbi dekádban 74 százalékkal emelte tel­jesítményét. November 7-e elmúlt, de a válla­latnál a versenylendület tovább fo­lyik, ezután is versenyben harcolnak a dolgozók az éves terv túlteljesítésé­ért. A brigádok — mintegy 83 szá­zalékban — már megtették újabb vállalásaikat, melyek mind-mind a több és a minőségileg is jobb mun­kát segítik elő. A tamási építésve­zetőségen a Rákóczi-brigád felaján­lást tett a Gazda-mozgalomban; a lehullott habarcsot újból felhasznál­ják. Külön vállalást tettek a munka­helyen lévő­ anyagok tárolására is,. Valamint, hogy megtakarított anyag­ból 5 órát dolgoznak havonta. Ter­vüket pedig november hónapban 140 százalékra teljesítik. A festő üzem­nél a Dózsa brigád vállalása említés­­re méltó, mert ígéretet tettek arra, hogy a szekszárdi leány diákotthon meszelési és mázolási munkáit két nappal a határidő előtt befejezik. A vállalat műszaki dolgozói no­vember 9-én műszaki értekezletet tartottak, ahol a IV. negyedév túl­teljesítése érdekében anyagtakarékos­sági vállalásokat tettek. Az építésve­zetők megtett anyagtakarékossági vállalása a már bevezetett, vagy a jövőben bevezetésre kerülő újítások­ból ered. Farkas István dombóvári, építésvezető az alsóleperdi 50 férő­helyes munkásszállás építésénél mu­tatkozó anyaghiányt észszerűsítéssel — általa egyébként már készített és bevált módszerrel — készíti el, így körülbelül 200 négyzetméter zsaluzó anyagot takarít meg. Hasonló válla­lásokat tettek a többi építésvezetők is, hogy ezzel is sikerre vigyék ezévi tervfeladataikat. L­ászló István levelező. Megyénk mezőgazdasági szakem­berei és egyszerű dolgozói a felsza­badulás óta sok értékes újítást kí­sérleteztek ki és alkalmaztak gya­korlatban, melynek nyomán sok ér­tékes forintot takarítottak meg nép­gazdaságunknak. Az utóbbi időben, különösen 1953-ban azonban a me­zőgazdaságban ezen a vonalon baj van. Azt mondhatná erre bárki: Igen, ebben is van valami igazság. Az újítási mozgalom ella­posodásá­­nak azonban egész más okai vannak. Mégpedig: az erre illetékes megyei funkcionáriusoknak ment el a „ked­ve" az újítással, vagy helyesebben az újítókkal való foglalkozástól. • De had bizonyítsam ezt Tóth Istvánnak, a mözsi gépállomás egyik szerelőjé­nek újításával. Ez a szóbanforgó Tóth István már hosszabb idő óta kísérletezett az ara­tógép kaszakéseinek helyszíni köszö­rülésén. Ebben az évben újítását el­készítette. 1953. május 16-án — az erre illetékes szakemberek — a hely­színen kipróbálták. Abban az időben — de különösen az aratásban — min­denki örült az újításnak, mert hi­szen ezen keresztül egy aratógép napi teljesítményét két horddal lehe­tett növelni, s ezenfelül naponta 108 forintot lehetett megtakarítani. A me­gyei tanács mezőgazdasági osztályá­nak gépállomási csoportja az újítás alkalmazását június 18-án a megye összes gépállomásain elrendelte. Ne tessék azonban azt hinni, hogy a me­zőgazdasági osztály ezenfelül bármit is tett volna az újítással kapcsolat­ban. Pedig még az újító hátra van. Igen. Az újítóról mindenki megfeled­kezett. Tóth elvtárs még abban az idő­ben valamely csekély összeget kapott „ötletdíj" címén, amit a gépállomás üzemi bizottsága, illetve vezetősége folyósított számára. De az újításért semmit. Persze Tóth elvtárs ebbe nem nyugodott bele. Minden lehetőt „megmozgatottt", hogy megkapja azt az összeget, mely az újításért megil­leti. Mivel a megyei szervek erre il­letékes funkcionáriusai nem „szán­dékoztak" újításával foglalkozni, a legilletékesebbhez, a földművelés­ügyi minisztériumhoz fordult. 1953. október 13-án a földművelés­ügyi minisztériumból érkezett egy ’éves, Bankházi Gyulának, a földmű­velésügyi minisztérium igazgatójá­nak aláírásával. Bankházi Gyula megküldte Tóth elvtársnak annak a levélnek a másolatát, melyet a me­gyei tanács mezőgazdasági osztályve­zetőjének küldött az újítási díj ki­fizetésével kapcsolatban. A levél ik­tatószáma: „VIII—224—T—16". A fent említett műszaki igazgató uta­sította a megyei tanács mezőgazda­­sági osztályvezetőjét, hogy „amen­­­nyiben az újítás alkalmazását me­gyei viszonylatban elrendelték, a 411953 VH-hó 31/MT számú rende­let 8. §-nak 5. bekezdése alapján az újításért járó összeget számára azon­nal utalják ki." Ennek már éppen egy hónapja, de a megyei tanács mezőgazdasági osz­­­tálya ebben az ügyben még a mai napig sem tett semmit. Pinke István elvtárs, a megyei tanács mezőgazda­sági osztályának újítási felelőse kurtán-furcsán kifizette Tóth e­lvtár­­sat, mikor a fent említett levélre hi­vatkozva az ötöt megillető összeget kérte. Azt mondotta: „Én azt a le­velet nem is láttam." S ami ennél is „siralmasabb". Vadai Mihály elv­társ, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezető helyettese sem tud a levélről, holott az ő nevére küldték. Ekkor már Tóth elvtárs majd csaknem úgy volt: Most már csak az istenhez mehet panaszra. De mégse. Még egy illetékes a MEDOSZ megyebizottsága hátra volt. Tóth elv­társ még itt is megkísérelte ügyének elintézését. Kiss elvtárssal, a ME­DOSZ erre illetékes munkatársával beszélt. Az említett elvtárs felhábo­rodott, s készségesen vállalta az ügy elintézését. De úgy látszik ő is elfelej­tette, mert még a mai napig sincs pozitív eredmény. Tóth elvtárs újításával való foglal­kozás a napnál is fényesebben iga­zolja, hogy a megyei tanács erre il­letékes embereit mennyire nem ér­dekli az önköltségcsökkentés, a dol­gozók kezdeményezésének felkarolá­sa, azok kezdeményezőkészségének fokozása. Tóth elvtárs esete félre­érthetetlenül igazolja azt is, hogy a megyei tanács mezőgazdasági osztá­lyán még ma is vannak halhatat­lan­ bürokraták! MEGJEGYZÉSEK Hajsza az újítási díj után

Next