Tolnai Napló, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-15 / 293. szám
4 Ulrich Diedrich a tolna megyei dolgozók között A szekszárdi Garay mozi kicsinek bizonyult december 10-én este. A német filmhetet megnyitó díszelőadás óriási érdeklődést keltett a város dolgozóiban, mindenki szeretett volna ott lenni, meghallgatni a Német Demokratikus Köztársaság küldöttjét, mindenki első alkalommal akarta látni a német demokratikus filmgyártás Új remekét, a ,,Kivételes törvény"-t. Az előadást megelőzően várakozásteljes hangulat fűtötte a zsúfolásig megtelt terem levegőjét. Végre elhúzták a függönyt, elhangzott a német, majd a magyar Himnusz. A vetítővászon alatti színpadon a díszelnökség tagjai között ott ült Ulrich Diedrich, a német kultúrhétre hazánkba érkezett német küldöttség egyik tagja. Ragási Endre, a Moziüzemi Vállalat igazgatója üdvözölte vendéget és a mozilátogató közönséget. Nagy tetszést aratott Sugh Mária verse, amelyet saját maga szavalt el. Majd Bősz József elvtárs, a megyei tanács népművelési osztályának vezetője mondott ünnepi beszédet. Beszélt az 1950 óta minden évben megrendezett német kultúrhét jelentőségéről, megemlékezett a német dolgozók harcáról, amelyet országuk egyesítéséért vívnak, a demokratikus országrész lakóinak országépítő munkájáról. A film jelentőségét is méltatta Bősz elvtárs. Ezután Ulrich Diedrich emelkedett szólásra. Ajkéról folyt, áradt a magyar fülnek nem ismeretlen, de mégis szokatlan, kemény, idegen zenéjű beszéd. Még mielőtt a tolmács fordította volna, amit mond, érezte mindenki, hogy miről is beszélhet, mert hangjában lelkesedés izzott. — ilyen hévvel pedig csak a hazájáról tud beszélni az ember. A bejáratnál kis csapat szorongott, mindenkinek kezében a csomag. Megyénk üzemeinek, városunk dolgozóinak ajándékait hozták a külföldi vendégnek. Látszott rajtuk: alig várják, hogy átadhassák az üzemük dolgozói által készített és rájuk bízott emléktárgyakat. Legtürelmetlenebbek a sárközi népviseletbe öltözött kis óvódás küldöttek voltak. A szét kisleány és egy kisfiú arca kipirult az izgalomtól. Egyikük kezében szorongatta a saját készítményű mézeskalácsszívet. Csoda, hogy el nem olvadt az átforrósodott kis tenyerétől. Egymás után adták át Ulrich Diedrich elvtársnak az ajándékokat. A megyei tanács dolgozói sárközi szőttes kispárnát és sárközi hím tett térítőt küldtek a demokratikus Németországba, hadd lássák, hogy mit tudnak a sárközi lányok, asszonyok. A SZOT ugyancsak szőttes párnát ajándékozott. A Simontornyai Bőrgyár dolgozói gyönyörű bőralbumot készítettek. A Bonyhádi Cipőgyár dolgozói szintén díszes albumot ajándékoztak, amelyben benne volt üzemük története is. A Bonyhádi Zománcgyár dolgozói is saját készítményeikkel kedveskedtek. Emléktáblákat és kicsi dísztálakat adtak át a küldöttnek. Igen szép volt a Tolnai Selyemgyár dolgozóinak ajándéka: virágkosár, tiszta selyemből. A megyei kórház dolgozói két babát készítettek, egyiket orvosnak, a másikat ápolónőnek öltöztették. Utoljára került sor a „legiifjabbakra". Átadták a szép mézeskalácsszívet és büszkén paroléztak a vendéggel. Ulrich Diedrich meghatottan köszönte meg a szíves vendéglátást, a szép ajándékokat és ígéretet tett, hogy mindezt elmeséli honfitársainak. SióAmik a dolgozó Dolgozó parasztságunk napról-napra világosabban látja, milyen nagy jelentősége van a silótakarmány készítésének az állatállomány etetése szempontjából Számos dolgozó paraszt már tavaly is készített silótakarmányt. Ezen könnyen átteleltették állatállományukat. Az idén újra megvan a lehetőség minden gazda számára, hogy az értékes kukoricaszárat silótakarmányként használja fel. Ma már nemcsak állami gazdaságainkban, termelőszövetkezeteinkben etetnek silót, hanem számos egyéni gazda is. Például Süveges Mátyás bölcskei dolgozó paraszt már piros lott Bilcskén 10 köbmétert silózott s még 50 köbméter silógödör elkészítését vette tervbe, amit még az idén meg akar tölteni. Monorik József ugyancsak bölcskei dolgozó paraszt még soha nem etetett silóval és most silógödröt készít, melyet még az idén megtelt. Nyugodtan néz az a gazda a tél elé, aki állatállományának már időben gondoskodott etetnivalóról. Ez nem egy gazda véleménye, hanem számos dolgozó paraszté. A tanácsok segítsék az ilyen kezdeményezéseket s adjanak kellő támogatást ezek kiszélesítésére. Genczler Péter begyűjtési adminisztrátor versenyfelo vasa Az őszi kapusok begyűjtési versenyében kiemelkedő eredménnyel első lett Szakály község. E szép eredmény elérésében nem kis része volt Genczler Péter begyűjtési adminisztrátornak. — Mindig arra törekedtem, hogy a begyűjtési állandó bizottsággal a legszorosabb kapcsolatot tartsam fenn — mondja Genczler elvtárs. — Éreztem, hogy ez lesz begyűjtési sikerünk kulcsa, ami be is igazolódott eredményeink alapján. Minden alkalommal tájékoztattam az állandó bizottságot a község eredményeiről. — Hetenként egyszer az állandó bizottsággal ülést tartottam. Elmondtam itt, mennyit kell még begyűjteni, hogy a 100 százalék meglegyen. Az állandó bizottság beszámolt munkájáról, hogy milyen eredményeket ért el. A hátralékosokkal személyesen beszélgettem el, hogy a A Méréstechnikai és Automatizálási Tudományos Egyesület elhatározta, hogy az ország nagyobb városaiban, a mezőgazdasági és ipari központokban az egészségügy, a textilipar és a mezőgazdaság területén használatos műszerekről vándorkiállítást rendez. A kiállítás célja, hogy megismertesse a dolgozókat a szakmájukban használatos műszerek leghevesebb alkalmazásával és felhasználásuk különböző módjaival. begyűjtési tervet határidőre tudjuk teljesíteni. — Munkámban nagy segítséget nyújtottak a párt népnevelői, akik elősegítették begyűjtési munkánkat. Ezeket a módszereket felhasználva dolgozom az állat- és állati termékek begyűjtésének 100 százalékos teljesítéséért. Versenyre hívom ki Szabó Ferenc kalaznói adminisztrátort, Székely Endre dombóvári vezető nyilvántartót, valamint a megye valamennyi nyilvántartóját, a begyűjtési munkák minden téren való határidő előtti teljesítésére. N APCO Párthíre h Értesítjük a Szekszárd városi párt-, állami és tömegszervezeti funkcionáriusokat, propagandistákat és aktívákat, hogy december 15-én, kedden este 6 órakor tömegelőadás lesz a Pártoktatás Házában, „A szocializmus gazdasági alaptörvénye és érvényesülése hazánkban“ címen. Javasoljuk a fenti témához a következő irodalmat áttanulmányozni, hogy az előadás után megfelelő színvonalas vita alakulhasson ki. Sztálin. ..A szocializmus közgazdasági problémái a Szövi“*"móban" művéből „A szocializmus gazdasági alaptörvénye.“ Rákosi elvtárs júliusi beszéde a budapesti nagyaktíva értekezleten és az 1953 október 31-i beszéde. A ,,Propagandista*" című folyóirat 1953 11. és 12. száma, a ,,Szocialista iparosítás üteme" című cikk. Az előadást Viszler József elvtárs, a Központi Előadó Iroda tagja tartja. Pártoktatás Háza * Közöljük Szekszárd város első éves politikai iskolái hallgatóival és propagandistáival, hogy részükre december 18-án, este 6 órakor „A Magyar Tanácsköztársaság. A kommunisták harca a kapitalizmus ellen” címmel bevezető előadást tartunk. Az előadás a Pártoktatás Házában lesz megtartva. Előadó: Nádas Ibolya elvtársnő. Kérjük a propagandistákat és hallgatókat, hogy pontosan jelenjenek meg. A lemaradás oka . .. Megyénkben az üzemek novemberi szünet, ami november hónapban ismét felütötte a fejét, méghozzá nem kis mértékben. S éppen az áramszünet miatt vannak veszélyeztetve az üzemek vezetői és dolgozói, akik — különösen az utóbbi negyedévben — mindent megtesznek, hogy adott szavukat valóra válthassák orrden részletében. Az üzemek közti együttműködés hiánya is felüti fejét üzemeinkben, ezen a téren kellene sürgősen változtatni, s zökkenőmentesen végrehajtani a még hátralévő feladatokat, tervteljesítési százalékai gyenge eredményt mutatnak. A Tolnai Textilgyár 97.8 százalékra, a Simontornyai Bőrgyár 97.1-re, a Paksi Konzervgyár 672, míg a Bonyhádi Cipőgyár 88.8 százalékra teljesítette elmúlt havi tervelőirányzatát. A lemaradás oka egy-egy üzemben az, hogy nem élesztik a jó mozgalmakat, mint például a versenyt, amely pedig az utóbbi hónapokban a legfontosabb az éves terv sikeres teljesítése érdekében. A legnagyobb ok azonban a gyakori áram ŐFENSÉGE LEVEST FŐZ Négy vidám csehszlovák filmtörténet Ha egy cseh ember meghallja Jaroslav Hasek nevét, mosolyogni kezd. Jaroslav Hasek kritikai realista volt. Nevét világszerte a humor nagymesterei között emlegeti. Hasek demokrata volt, s cseh hazafi. Humora vaskos, szatírája könyörtelen. De amilyen szeretettel nőm az egyszerű emberek gyengeségein, olyan gyűlölettel leplezik le az elnyomókat és lakájaikat, elsősorban a Habsburg tábornokokat, vagy hercegeket. Humorának fegyvere az első világháború előtti Csehországot kormányzó osztrák bürokrácia és a cseh nagypolgárság lakájszelleme, hazafiatlansága, gyávasága ellen irányul. A csehszlovák filművészek „őfensége levest főz" gyűjtőcím alatt négy harsányan kacagtató haseki humoreszket foglaltak össze. Az „őfensége leves: főz” a címadó történet a ,,jótékony", bár kissé a födött Róbert herceg egyetlen „derék" tettéről szól. Ez a Róbert levest akar főzni a szegény gyermekeknek A gyermekeket a tanító és a rendőr vezeti őfensége elé, aki — fehér glasszékesztyűben — meghámoz egyetlen krumplicskát, s azután egy „nos folytassák csak" felkiáltással sorsára bízza a kondérban fortyogó vizet. A tanítónak sürgős dolga akad, s a főzést a rendőrre bízza. A rendőr becsíp, elalszik, s a főzést a gyerekekre hagyja. A gyermekek ekkor pompásan eljátsszák a levesfőzési komédiát, egyikük alakítja a herceget, másikuk a tanítót, a rendőrt, az udvartartást és így tovább. Végül a rendőr csizmáját is belefőzik a kondérban rotyogó lébe. A visszatérő herceg ezután ezt a levest kóstolja meg és egészen jónak találja... No aztán kiderül a turpisság: a főúri szakács a kondérból elhalássza a puhára lőtt rendőrcsizmát. A legkacagtatóbb történet a „Tenkrát úr kalandjai", mely egy előkelő tanácsos úr családjának szégyenéről és e szégyen „elintézéséről" számol be.* Hasek szembeállása társadalmával engesztelhetetlen. Ez mutatkozik a „Sojba fegyenc lázadása" és a „Rendőrválasztás Majdlovaryban" mulatságos, vidám jeleneteiben is Sejba története a monarchia korrupt börtönviszonyairól ad számot, s arról, mint vált az akkori társadalomban egy szerencsétlen, kiéhezett ember akaratlanul is bűntettessé. A rendőrválasztás is arról a korrupcióról beszél, amely ebben az isten háta mögötti községben is dúl az egyetlen rendőri állás betöltése körül. _ Mind a négy film története hű képét adja annak, milyenek is voltak valójában azok a „régi jó békebeli idők." 1i —mint ....... 1958 DECEMBER 15 Állatftenyésztésünk . • „ .. .Legyen állattenyésztésünk termelőszövetkezeteink, állami gazdaságaink, egyéni parasztságunk bő jövedelmi forrása, mely a dolgozók százezreinek életszínvonalát az eddiginél még magasabbra emeli..." — hangzott el," midőn pártunk és kormányzatunk ez év novemberében az állami állattenyésztő állomások megyei igazgatóságait és ezeken belül a járási állattenyésztő állomásokat munkájukban új feladatokkal elindította. Az állattenyésztés, mely hazánkat évszázadok óta jellemzi, hadd induljon el most az igazi nemes cél felé, melynek már nem a tőke az ura és a földesúr, a kizsákmányolás a végcélja,hanem a nép, a közös jólét, mely megbonthatatlan egységbe forrasztja eggyé termelőszövetkezeteinket, dolgozó parasztságunkat és az egész magyar népet. De lássuk csak, mi az és mik azok, amik célhoz vezetnek és az állattenyésztést új úton a jövőben irányítják, és meghozzák azt az eredményt, melyet tőle várnak és joggal. Ma, midőn szocialista hazában, szocialista mezőgazdaságban, szocialista állattenyésztést folytatunk, be kell mutatnunk és bizonyítanunk azt, hogy igenis a nagyüzemi gazdálkodás az, mely képes arra és erős alap ahhoz, hogy benne minőségi állattenyésztés folyjék, képes arra, hogy a dolgozóknak ezen keresztül jólétet biztosítson és képes arra, hogy országunk meggazdagodásának kimagasló oszlopa legyen. A célhoz vezető út másik pontja a tapasztalatokban nagy és gazdag Szovjetunió példamutatása; a modern és fejlett állattenyésztés és módszereinek (zootechnikájának) követése, alkalmazása állattenyésztésünk minden vonalán. Hatalmas példák és nagyszerű eredmények tanúskodnak, melyeket a haladó tudományos világ alkotott, és amelyeket a cél érdekében nekünk is alkalmaznunk kell, szerte állattenyésztésünkben. Ezek szem előtt tartásával induljunk el és nézzünk széjjel állattenyésztésünkben az év minden szakában. Biztosítanunk kell minden körülmények között a téli takarmányozást és alkalmaznunk kell az összes fejlett módszert, mely elősegíti a takarmányok mennyiségi és minőségi öszetételét. Elsősorban a takarmánybázis biztosítása, az idei év nagyszerű termésátlaga nagy segítséget nyújt ezen a téren. Alapvető és feltétlenül szükséges a meglévő készletek felmérése és pontos szabványszerinti felhasznlálása. Szarvasmarha tenyésztésünk kíván most legnagyobb odar fást*. Szarvasmarháinkat a tél beállta előtt gondosan kimeszelt fertőtlenített, világos istállókba kössük be. A dús almozás, nemcsak a megbetegedésekkől védi meg állatainkat, hanem a tisztaság, tisztántartás egyik eszköze. Legyenek istállóink huzatmentesek, küszöböljük ki a hideget, de ne mgmentesí csük azokat, hanem gondolkodjunk megfelelő szellőzőnyílásokról. Feltétlenül tartsuk be az istállórendet, melyet magunk készítünk el a napi teendők felosztásával. Teheneinket pontos etetési, itatási, efetési időre szoktassuk és feleslegesben ne zavarjuk őket. Takarmányozásukat ne szélsőségesen, oktalanul végezzük, hanem termelésük, kondíciójuk és tenyésztési állapotuknak megfelelően. Legyen gondunk a jól tejelő tehenek egyedi takarmányozására, a gyengébb, lesoványodott állatok feljavítására, a vemhes anyák előkészítésére és a szoptatós tehenek etetésére, melyek gondoskodásunkat az utódokon, majd később tejhozamukon keresztül nagyon is meghálálják. Teheneink tejtermelése, miután kondíciójuk, termelésük és tenyésztési állapotuknak megfelelően kapják abrak- és szálastakarmányukat, függ a környezettől. A jó és helyes takarmányozás, mely kcfcéges tejkiválasztást eredményez, függvénye az odaadó gondozás, szakszerű bánásmódnak. A pontos etetés, itatás, az állat pihentetése (megkérdzése) az élenjáró fejési módszerek, a tőglimasszázs, mely a hormonális működésire, tejkiválasztásra hat serkentőleg, a fejés idejének pontos betartása. Az állandó fejő, fejőnő megszokása, a marokfejés, a tehenek évenkénti eredményes fedeztetése, az ellésre előkészítés, mind-mind a tejmennyiség nagyságát szabják meg. A szarvasmarhatenyésztés alapfeltételeihez szükséges még az odaadás, állatszeretet és ha ez biztosítva van, mely gyarapodással, jó tenyészállománnyal, hasznos termeléssel valóban az életszínvonal emelkedéséhez, a szocialista állattenyésztés virágzásához vezet. Farkas József főállattenyésztő. EZT OLVASSUK... Megjelent a „Műveltség Könyvtára" első kötete: Öveges József: KIS FIZIKÁ-ja A dolgozó tömegek művelődési igényének kielégítését célozza a Művelt Nép Könyvkiadó új könyvsorozata a „Műveltség Könyvtára". Célja, hogy alapvető tudományos ismereteket nyújtson azoknak a dolgozóknak, akik nem rendelkeznek iskolai előismeretekkel, de meg akarnak ismerkedni az egyes tudományágak alapelveivel, hogy azokat munkájukban hasznosíthassák. Öveges könyve a legelső, bevezetést nyújt a fizika tudományába, adolgozóknak készült. Nem tételez fel iskolai előismeretet, de átélt alkalmazásra kész tudást épít fel a tapasztalatokból. A „Kis fizika" két kötetben jelenik meg. Az első kötet a mozgások, az energia, a hangtan, a fénytan és a hőtan jelenségeivel, törvényeivel foglalkozik, mindig kapcsolatban a gyakorlattal, az élettel.■ ■ ■ [UNK] [UNK] . . . hoffy 1934-ben Olaszországban rendezett világbajnokságon labdarúgó csapatunk Bulgária ellen 4:1-re. Egyiptom ellen 4:2-re győzünk, de Ausztriától 2:1 arányban vereséget szenvedünk és nem kerültünk a döntőbe. Beküldte: Fogarassy Andor Dunaföldvár Sokan nem tudják . . . . . hoffy a FIFA (new’íetkitzi labdarúgó szövetség) 1904-ben alakult. it . . . hogy a FIFA 1909-ben kongresszust tartott Budapesten.* . . . hogy az első győzelmünket idegenben 1900-ben az osztrákok ellen szereztük, eredmény 4:3.* . . . hogy az első „komoly" külföldi portyánk 1901-ben volt: az FTC Németországban és Angliában szerepelt. * . . . hogy 1912-ben Stockholmban labdarúgó válogatott csapatunk megnyerte a vigaszdijat * . . . hogy 1914-ben Budapesten már 71, vidéken 109 labdarúgó egyesület működik. * . . hogy 1920-ban megkezdődött a játékosvándorlás külföldre.* . . . hogy 1926-ban bevezetik a profizmust. Az első profi bajnok a Ferencváros. * . . . hogy minden idők legjobb középcsatára Orth György volt.Sem . . . hogy az 1930-as évek legjobban fejelő labdarúgója Kalmár Jenő volt. . . . hogy Schlosszer Imre 75-ször volt magyar válogatott. * . . . . hogy 1924-ben Páriában rendezett olimpián az előmérkőzések során 3:0-ra verjük Lengyelországot, de Egyiptomtól kikaptunk 3:0-ra és kiestünk.. . . hogy több nyugati ország labdarúgásának fejlődését magyar edzők segítették . . . hogy 1936-ban a berlini Olimpián amatőr labdarúgó válogatottunk a lengyelektől az előmérkőzések során 3:0-ra kikaptak és ezzel kiestek. HÍREK KEDD, DECEMBER 15 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: Ifenác — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás kedd estig: A Dunántúlon felhőátvonulások, legfeljebb egy-két helyen hőszállingózás, máshol jobbára derült idő, főként keleten reggeli ködök, mérsékelt délkeleti-déli ■ szél, hideg idő. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére kedden reggel: északnyugaton mínusz 3 — mínusz 6, máshol mínusz 7 — mínusz 10 fok között, egy-két helyen mínusz 10 fok alatt. Délben mínusz 2 — plusz 1 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet mínusz 1 — mínusz 4 fok között. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal teletopszámaf 20-10 20 t1 Szekszárd, Szerhemi utca 1» MNB egyszámlaszám: 00.87« 003 38 Előfizetési díj: havi tíz forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkács v M Mív utca 10 §*. Telefon: 2027 A nyomdáért felelt MELLES REZSŐ