Tolnai Napló, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-04 / 53. szám

UW4 MÁRCIUS 4 A tanácselnök — Édesanyám, ne vigyél oda, abba a nagy lá­dába, én félek... — sirt a ’kis Erzsi, de olyan keser­vesen, hogy alig lehetett szavát érteni. Az ötéves kis­­gyerm­ek minden ideg,szálával küzdött félelemérzése ellen. Nem látott mást, csak az óriási láoát, mely ke­rekeken forgott, és amelyet csúnya, füstfelhőt eregető masina húzott. Hiába volt minden tiltakozás, a csöpp kis emberpalántát feltették a lódénak nevezett vagon­ba, hogy rövid idő múlva elinduljanak az új haza felé. — Elilndul­ásun­k e kis jelenetére­­ világosan emlék­szem — mondja Simon Lajos, a’grábóci községi ta­nács elnöke. — Én boldogabban indultam, igaz, nem fűzött sem­mi ehhez a vidékhez, csak a munka,, az örökös hajsza- Már behegedtek a fiatalkori, a gazdagok által okozott sebek. Sok keserű könnyet nyeltem akkor, kilencen vol­tunk testvérek. Apámék éjt nappallá téve dolgoztak, hogy felneveljenek bennünket. .Én már nyolc éves ko­romban dolgozni merítem, cseléd voltam Bar­tis Ferenc birtokán. Alig bírtam emelni a kisbabát, mégis kiza­vartak az erdőbe fát gallyazni és kérget fejteni. Este­felé már érzéketlenné váltam a hideggel szemben, ke­­zem-lábam agyon fagyott. Nem egy esetben lázasan mentem ki az erdőre, de csak azért, hogy a gazda ne bántson. Szomorú gyermekkor volt ez. Később, évek múlva ugyanez maradt a helyzet, de csak azzal a kü­lönbséggel, hogy még­ többet kellett dolgozni. —Ezért, tudtam könnyű szívvel otthagyni Ditrót. Nem fűzött és nem fűz semmi engem ahhoz a vén fatornyos faluhoz, mint szüleim sírja, akik meghalt­a­k anélkül­­—­hogy zavartalanul — ha egy kis ifiéig is, de boldogok lehettek volna. — 0­­ hagytam Ditrót, az ősi fészket,­a hegyeket, az­ erdőket, Bartis Ferencet és az egész nyomorult úri népet, hogy megkeressem azt a vidéket, ahol megbe­csülik az embert, ha szegény is. — Ha lassan is, de döcögött a vonat. Már 5 napja úton voltunk. A téli, hideg idő itt-ofit besüvitet­t a va­gon repedéseim, olykor-olykor havat is szórt be. — Ennek is vége lett és Budapesten közölték ve­lünk az új haza nevét: Gralbócot, 1947-et írtunk akkor. Ez az év új fejezetet nyitott életemben. Elértem azt, hogy házat, földet, lovat, gazdasági felszerelést kaptam. Örömmel dolgoztam reggelt­ől-estig, mert tudtam, hogy a munkám gyümölcsét egyedül én és családom fogja élvezni. Bizony az első évben nagyon nehezen ment, sok akadályt kellett leküzdeni, amíg eljutottam az első­ aratásiig.­­ — 1949-ben beléptem a grábóci Alkotmány terme­lőszövetkezetibe. Szerettem a szövetkezetét, dolgoztam, amennyit egy ember csak tud. Innen a termelőszövet­kezetből­ emeltek ki a községi tanács élére. — Nem akartam elfogadnni, hivatkoztam arra, hogy nekem nincs annyi végzettségem, hogy el tudjam látni a feladato­kat. Az igazat megvallva, nem akartam a gyeplőt ki­engedni kezemből. Mégis elvállaltam. Később azt gondoltam, hogy ha a község­ dolgozó parasztjai en­­­nyire megbíznak bennem, akkor arra fogok törekedni, ho­gy méltó legyek bizalmukra. — Most már negyedik éve, hogy elnök vagyok, a kezdeti nehézségeket, a­ lámpalázt régen leküzdöttem már. A rendeletiek különböző paragrafusainak értel­mét dolgozó társaimnak minden gátlás nélkül elma­gyarázom megértetem velük. — Csak ezek a téli napok ne málnálnak, ilyen las­san, tudja elvtársnő én ízig-vérig parasztember va­gyok. Én csak akkor érzem jól magam, ha kint lehetek a földeken, s ha már én nem is csinálom, legalább né­zem, figyelem a község dolgozó parasztjainak­ munká­ját­. Simon elv­társ szavaiból, mozdulataiból, mosolyából kiérezni a föld és a dolgozó parasztok iránt érzett sze­re­te­tét. S ezért, jött el. a csíkmegyei Ditróból Dunán­túlnak e. kis községébe, hogy minden erejével a föld igazi gazdáit segítse. BR. A segítség.. Pár nap és Beköszönt a tavasz. A hosszú­­ tél alkalmat adott, arra, hogy jól felkészülve várjuk. Kihasznál­tuk-e a téli hónapokat a trágya­­hordásra, a gazdasági felszerelések kijavítására? Azt kell mondani, hogy nem mindenütt lett jól kihasználva. De miért? Erről a sárpilisi Márciusi Ébredés tsz fogatosai tudnak beszél­ni. Az istállóik előtt többéves trágya van, vagy 10 vagonnal. Fogyogat lassan, 4 fogat állandóan hordja, de csak fogyogat. A 4 fogatos egy­másnak segít rakódni és a megra­kott szánok egymásra várnak. — Nincs rakodó — mondogatja Báli János fogatos.. Megkérdeztük, miért nincs. Nem szólt egyik sem. Egy kis vázlat után egy jól öltözött, őszülő hajú ember lépett ki az istálló mel­letti szérűből. — A Sándor majd megmondja: — mutat a közelgő em­ber felé Szabó József fogatos. 1 — Hát igen,­­csak nem bolondu­lunk meg, hogy 0.8 tized munkaegy­ségért térdig jártunk a trágyában. Ezek a szegény fogatosok alig kap­nak 0.8 tized munkaegységet. Ezért én nem dolgozok. Ezért nem jönnek a többiek sem. Inkább napszámba mennek, mert ott pénzt keresnek... De itt. Igaz én nem vagyok csoport­­tag, de a feleségem a megalakulás óta bent van. — De, ha mindenki ezt teszi, — tör ki a szó Szabó Józsefből, — akkor ki fogja megmunkálni a föl­det, ha nem termelünk, akkor mit­ fogunk osztani. Nemcsak a munka­egység dönti el a munkát. Ha min­denki dolgozna többet tudnánk ter­melni és több jutna. A szót újból az őszhajú Szabó Sándor vette át. — Sok az a föld maguknak Szabó bátyám, sohase tudják rendesen megművelni, meg az idén se számíthatnak minden tagra, — hangzott a meggyőző be­széd. Az elnök Szekszárdra ment, mala­cokat adnak el. Nem tudom, hogy kapunk-e pénzt, — mondogatja a fiatalabb fogatos, Bíró Sándor. A feleletet azonnal megkapta Szabó Sándortól. — — Már hogyan kapnának, hiszen kukoricát kell azon a pénzen venni abraknak. A három szán megrakásával vé­geztek. Most már lehet indulni. — Úgyis történt, felültek a szán tete­jére, s elindultak. Szabó József még visszaszólt: — Csak beszélgessenek. Elindultunk az istálló felé. Valami különös gondolat futott végig az agyamban. Miért nem dolgoznak a tagok, hátha nem is a 0,8 tized az oka. Talán valami más. Bementünk az istállóba. Szabó Sándor hangja megélénkült, mert hát itt nem hallja senki szavait. Kezdi sorolni a hibá­kat. Ez sem jó, meg az sem. Az elnök is könnyelmű, nem­ őszinte az egész, ezért nem is lépek be. Inkább segítek így kívülállva: sokszor ete­tem az állatokat, meg az udvaron is rendet szokok csinálni. Elmondta Szabó Sándor a múltját is: 16 évig kocsmáros volt... és meg­becsülték. A felszabadulás után egy ideig folytatta, de valami oknál fog­va kitették a szövetkezetből. Most éjjeltől­ a sárközi állami gazdaság­ban. „Segít a tsz-nek" — ő így mondja. Mi úgy látjuk: szétzülleszteni, felosz­latni. Jó lenne, ha felébredne a ve­zetőség és a tagság és a hibákat ott keresné, ahol kézzelfogható. «••Mwm…•* PÁRTÉPÍTÉS Útmutatást nyújt a mindennapi pártmunkában NAPLÓ Külpolitikai hírek ANTUNG Huszonegy amerikai és egy angol volt hadifogoly, — aki megtagadta a hazatérést, — szerdán délelőtt Ko­­szoróból vonaton Antungba érkezett. Ugyancsak szerdán érkezett An­­­tungiba az a két belga katona is, aki a khumvai arcvonalon öt nappal a fegyverszüneti egyezmény aláírása után átment a népi erők oldalára. A két belga katona a kínai népi önkéntesek felszólítása ellenére sem akart visszatérni az amerikai félhez. Kijelentették, hogy nem kívánnak Belgiumba menni, amely „gyors ütemben válik amerikai gyarmattá". PARIS A­­l-Hunian­íté­­ közölte a francia békemozgalom állandó bizottságának a francia néphez intézett felhívását. A berlini tanácskozás — mondja többek között a felhívás — új lépés volt a nemzetközi enyhülés felé ve­zető úton. A felhívás ugyanakkor rámutat, hogy azok a tervek, ame­lyek katonai koalíció létesítéséről szólnak a felfegyverzett Németor­szág részvételével, a békét fenyege­tik. A bonni és a párisi szerződés­ről való végleges lemondás lehető­vé tenné a négy hatalom tárgyalá­sainak mielőbbi folytatását és azt, hogy megtalálják a mindenki szá­mára elfogadható megoldást Az állandó bizottság felszólít min­den francia férfit és nőt, nyíltan mondja meg véleményét erről a kér­désről, hogy a parlament tagjai fi­gyelembe vehessék ezt a véleményt, midőn majd végérvényesen nyilat­koznak kell a bonni és a párisi szer­ződés mellett, vagy ellen. A vendéglátóipar feladata: szocialista szellemben kielégíteni a dolgozókat Szocializmust építő hazánkban teljes egészében megváltozot a ven­déglát­óipar hivatása és ennek foly­tán jellege is. A vendéglátóipar ma már nem a kevésszámú kiváltságosok által kisajátított szórakozást biztosít­ja, hanem a dolgozók széleskörű s magas színvonalú ellátását szolgálja hálózatával. Feladata a szolgáltatá­sok kiszélesítése, ezen belül a dolgo­zók minél­ jobb ellátása. A kínálási rendszer bevezetése is ezt célozza. A vendéglátóipar dolgozói pedig a felad­atokat csak akkor tudják jól végrehajtani, ha ismerik a vendéglá­tóipar üzleti szabályzatát, mely le­rögzíti a kötelességeiket, jogaikat, de nem utolsó sorban a feladatokat is. A Tolnamegyei Kereskedelmi Fel­ügyelőség az év elején ellenőrzést végzett az Észak- és Déltolna megyei Szálloda és Vendéglátóipari Vállala­tok mintegy 15 üzeménél. Az ellen­őrzés során tapasztalt­ eredménye­ket és hiányosságokat az elmúlt hé­ten értekezleten ismertették a ven­déglátóipar dolgozóival. Halász Ist­ván elvtárs, a felügyelőség veze­tője mindjárt a bevezetőben bírálta a Vendéglátóipari Tröszt és a válla­latok igazgatóit azért, mert nem biz­tosították az előfeltételét annak, hogy a dolgozók birtokába kerüljön az üzleti szabályzat. Természetesen így a dolgozók nem ismerhetik azt,­­ ezért fordulnak elő több hibák, ami nem is tetszik a vendégeknek. Nyolc üzemben — 5 helyen egyál­talán nincs — olvashatatlan az ár­tábla, így sokszor abban a hiszem­­ben vannak a dolgozók, hogy be­csapják őket. Egy-két helyen pon­tatlan mérést végeznek, mint például a szekszárdi Szabadság Szálló büf­­féjéb­en és sö ütésében. Alföldiné a szendvicseket úgy mente a fogyasz­tóknak, hogy sok eset­ben a szalámi az adagnak mintegy 50 százaléka volt. Csuka József­né, a söntés csa­posa pedig a hivatalos jelölő vonal alatt mintegy egy centiméterrel alább mérte az italt. S az a legér­dekesebb, hogy a vállalatnál, mint többlet, nem jelentkezett a plusz­­mennyiség. A legtöbb üzemben nincs megfele­lő rend. Nem megengedhető, hogy a szekszárdi vasutas vendéglőben az asztalra terített abroszok piszkosak legyenek. Hiszen az ilyen rend egy­általán nem étvágygerjesztő.­­ De pókhálós, piszkos helyiséggel lehet találkozni Pakson is. A bonyhádi söntésiben az idő viszontagságai el­lenére is megfelelő rend és tiszta­ság uralkodott. Hibának tűnt fel az is, hogy egyes helyeken, például Dombóváron a 8. számú italboltban a 63 forintos vörösszilva pálinkát 70 forintért mérték. A vállalatok ellen­őrzése során megállapítást nyert az is, hogy az üzemek 60 százalékánál nem használnak a sör kimérésénél feszmérőt. S ahol van, az nem hasz­nálható. Egyetlen egy üzemben sem tüntetik fel a szeszfokot, pedig ez is kötelező, mert gondolhatnak arra a fogyasztók, hogy meg van a szesz vizezve. Az utasellátó szekszárdi sön­tésében azért kellett Horváthnét megbírságolni, mert a kommers­zum szeszfoka 40 százalék helyett csak 35,6 százalék volt. Az ellenőrzés során megállapítást nyert az is, ho­gy az éttermekben igen, de az italboltokban és a sön­tés­ekben a hidegétel ellátás nincs megfelelően biztosítva. De az ital­­választék sem a legmegfelelőbb: sok esetben rum, pálinka, esetleg kevert kivételével egyéb szesz már nem kap­ható. S mindezek a hibák legtöbb­ször a bolti kezelők hibájából, mint ez a paksi 1. számú italboltban is bebizonyosodott. De a minőség te­rén is súlyos hibák mondhatók. Az üzleti szabályzat 63. paragra­fusa lerögzíti, hogy a vállalat dol­gozói munkaidő alatt szeszesitalt nem fogyaszthatnak, térítés nélküli árut el nem vihetnek, illetőleg el nem fogyaszthatnak. Mégis tapasztalták, hogy egyes dolgozók sok esetben fo­gyasztják nemcsak a szeszesitalt, de az ételféleségeket is. A bonyhádi büffé részlegében Freiburger József­­né felszolgáló az ellenőrzéskor a konyháb­ól hozott főtthúst, kenyeret, savanyú uborfkát, amit elfogyasztott,­­ de természetesen nem fizetett érte. Halász elvtárs beszámolója után a vendéglátóipar dolgozói tették meg hozzászólásaikat. Freiburger József­­né sérelmesnek találta, hogy meg­büntették őt azért, mert blokk nél­kül hozott a konyháról élelmiszert saját fogyasztásra. Elmondta, hogy ő a blokkot később úgyis megváltot­ta volna. Gombár Sándorné felügye­lő elvtársnő később megadta a vá­laszt, hogy helytelennek tartja az azonnali megbüntetést, figyelmeztet­ni kellett­ volna először. Sarmom Gyula a dunaföldvári cukrászda üz­letvezetője arról beszélt, hogy a községi tanács ígéretet tett már ré­gen a WC rendbehozására, de még nem cselekedett. Ambrusics János elvtárs, a Déltolnamegyei Vállalat vezetője többek között ismertette fel­szólalásában, hogy kapnak szeszfo­­kolót és feszmérőt. Tolnai Ferencné hozzászólásában elmondta, hogy Pak­son és Dunaföldváron már megkezd­ték az üzleti szabályzat ismerteté­sét a dolgozókkal. Báló Zoltán, az Északtolma megyei Vállalat árufor­galmi osztályvezetője elismeri azo­kat a hiányosságokat, amiket Halász elvtárs felhozott üzemeire. Intézke­déseket tettek már ez ideig is a meg­lévő hiányosságok kiküszöbölésére. Többek között abroszokat rendel­tek a Textilnagykereskedelmi Válla­lattól, hamarosan megérkeznek az árlapok, stb. Ezenkívül számos fel­szólaló volt még az értekezleten, me­lyek mind a meglévő hibák kijavítá­sára irányultak. Az NDK dolgozói nem mondanak le vívmányaikról Küldöttközgyűlés a Bun­a-nyelvekben A Halle kerületi Marseburg köze­lében lévő Buna vegyiművek dolgo­zói az utóbbi években kiváló eredmé­nyeket értek el. Nyilvánvaló, hogy az I. G. Farben Nyugat-Németor­­szágban megbúvó urai irigykedve figyelik az üzem gyorsütemű fejlő­dését és leghőbb vágyuk az, ismét kezükbe kaparintani, hogy újra tőkét tudjanak kovácsolni a dolgozók vé­réből, verejtékéből. Erre azonban nem kerül többé sor. Ezt már június 17-én is tapasztal­hatták, am­ikor zavarkeltési kísérle­tük teljes kudarcot vallott az üzem­ben. Ezt bizonyítják az egyre emel­kedő termelési eredmények. A kar­­bidgyár dolgozói például 55 százalék­kal növelték a termelést, anélkül, hogy a­ kemencék száma változott volna. A Buna-művek dolgozói eddigi eredményeiket szovjet szakemberek irányításával­ érték el. Az üzem 1954 január 1. óta a német nép tu­lajdona. A dolgozók 1954-ben az ed­diginél is jobb eredményeket akar­nak elérni, hogy ezzel is kifejezzék a szovjet nép iránti hálájukat. . A Buian művek dolgozói — párt­tagok és pártonkívüliek életében je­lentős esemény a március 30-ra Ber­linbe összehívott IV. pártkongres­­­szus. Az üzemben a vállalások ez­reit tették a kongresszus tiszteleté­re. A kongresszusi előkészületek so­rán szorosabbá vált a kapcsolat a párttagok és pártonkívüliek között, megindult a legjobb dolgozók áram­lása a párt felé. A Buna-művek kül­dött-közgyűlését megelőzően 87 élen járó dolgozd kérte felvételét tagje­löltnek, hogy a párt soraiban még következetesebben harcolhasson a munkások és parasztok államának megerősítéséért, a béke megvédésé­ért. Ugyanakkor eredményeket értek el a párt sorainak a megalku­vó ele­mektől való megtisztítása terén. A párttagság a vezetőségválasztások al­kalmával több párttagot kizárt a párttagok soraiból. A 25. számú alap­szerv például kizárta az egyik volt funkcionáriust, mert nem volt haj­landó magát alávetni a párt alap­szabályainak. A Buna-művek küldöttközgyűl­ése újra tanúságot tett arról, hogy a dol­gozók tisztában vannak a kongres­­­szust megelőző vezetőségválasztások jelentőségével. A tagság magas igé­nyeket támaszt a jelöltekkel szem­ben. A közgyűlésen minden jelölt­nél gondosan megvizsgálták: meg van-e biztosítéka annak, hogy a kör­zeti pártvezetőségben jó munkát vé­gezzen. Főleg az eddig végzett párt­­munkát vették alapul. Több küldött élesen bírálta a ha­tározati javaslatot, amely túl általá­nos volt és nem tért ki a Duna-mű­vek párttagságának feladataira a béke megőrzésében és a német nép nemzeti érdekeinek védelmében. Az elnökség a bírálat nyomán új hatá­rozati javaslatot állított össze. Az egyik pontot például, amely szerint „a Szabad Német Ifjúság helyi szer­vezetét az eddiginél hathatósabban kell segíteni", úgy egészítették ki, hogy „40 tapasztalt, fejlett elvtársat kell megbízni az ifjúsági szervezet rendszeres patronálásával.“ A Buna-művek „Lenin" erőművé­ben dolgozó Gerhard Hirsch fűtő felszólalása rámutatott arra: ahol a párttagok következetes harcot foly­tatnak a párt határozatainak meg­valósításáért, mint nálunk az erő­műben, nem is marad el az ered­mény. Az erőmű dolgozói rendsze­resen megvitatják a politikai ese­ményeket, a párt és kormány hatá­rozatait. A négyhatalmi értekezlet idején a párttagok és pártonkívüliek kollektív levelet intéztek a négy külügyminiszterhez. Legutóbb egy nyugatnémet üzembe írtak. Azt ja­vasolták: küldjenek a nyugatnémet üzem dolgozói küldöttséget a Duna­­művekbe. Három dolgozó mindjárt fel is ajánlotta: szívesen látja ven­dégül a küldöttség tagjait.­­ Az egyik pártonkívüli azt az aggodal­mát juttatja kifejezésre, hogyha újra egyesítik Németországot, le kell mondaniuk eddigi vívmányaik­ról. — Persze megmagyarázták az elv­­társak, hogy Németország egyesítése nem veszélyeztetheti azokat az ered­ményeket, amelyeket a munkások és parasztok lelkes munkával terem­tettek. Nem mondunk le vívmá­nyainkról. Mi egy egységes demo­kratikus Németországért harcolunk, amelyben nincs helye háborús uszí­­tók­nak, atomágyúknak, Adenauerek­­nek, Kruppoknak. A küldöttközgyűlés arról tett tanú­ságot, hogy az új vezetőségek meg­választása óta­ tovább javult a párt­­munka a Buna-művekben, erősödött a párttagok és pártonkívüliek kap­csolata, tovább növekedett a párt tekintélye,

Next