Tolnai Napló, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-09 / 57. szám

4 SZOVJET VEND Mindig derűs, vidám komszomol­­kát alakít Inna Makarova Sztálin­­díjas filmszínésznő. Nincs mit cso­dálkozni ezen, hiszen maga is mo­solygós fiatal nő. , Első, s tegyük hozzá a legnagyobb filmszerepet az „Ifjú gárda" című filmben Ljuba Sevcova alakításában érte el. A krasanodoni ifjúgárdisták között nagy és fontos szerep várt Sevcovára. „Művészi" tevékenységé­vel fedezni elvtársai­nak a németek házában végzett harci feladatait. Az „Ifjú gárda" című film főszereplői, így Inna Makarova is a Filmművé­szeti Főiskola hallgatói voltak film­­forgatása idején. A fiatal művésznő szép színészi alakításáért a legma­gasabb művészi elismerésben r­észe­­sült: 1949-ben Sztálin-díjjal tüntet­ték ki. Néhány évvel később a „Falusi or­vos“ című filmben láttuk viszont. Egy mókáskedvű, falusi komszomol­­ka alakját formálta. Most, a Szovjet Film Ünnepén bemutatásra kerülő „Visszatért szerelem" című filmben a talpraesett Froszka traktoroslányt játssza. Galina Nyikolajeva „Aratás" című könyve olvasásakor ismertük meg először a csipősnyelvű, kicsit makacs, de jó munkát végző „fele­más“ szemű Froszkát. Az örökösen perlekedő lányról úgy hiszik a fiúk, hogy senkit sem szeret. Pedig nem így van. Pávelt is azért csúfolja, mert szereti. A film során számos kedves, humoros jelenetnek lehetünk tanúi, amely Inna Makarova mű­vészi tehetségét dicséri. Borisz Andrejevet sokan és föl­is­merik. Nem túlzás azt állítani, hogy szerte a világon a nézők milliói sze­retik őt. Andrejev által megszemé­lyesített hősök egyszerű orosz embe­rek, munkások, kolhozparasztok, vagy katonák, akiknek számos eré­nyük mellett gyengéik is vannak. Mindezt Andrejev, mesterkéltség nél­kül tolmácsolja. Első filmszere­pét a „Traktoristák" című filmben kapta. Ezután magas­ra emelkedik művészi útja. A „Két pajtás", „Szibériai rapszódia“,­­ „Ta­lálkozás az Elbán“, mind-mind egy állomás Andrejev művészi fejlődésé­ben. Kiválóan alakította „Berlin el­es­tében“ Alekszej szerepét. A közel­múltban látott szovjet filmek közül két nagy alakítás öregbíti Andrejev hírnevét. A „Feledhetetlen 1919“-ben Sibajev és ,,Máximká"-ban Lucskin matróz alakítása. Inna Makarova, Sztálin-­ díjas, szovjet filmszínésznő Borisz Andrejev, többszörös Sztálin­­d­íjas, az OSzSzK népművésze. Levelezőnk bíráló cikke nyomán: Megszűntek a hiányosságok a dombóvári cukrászdában Lapunk február 17-i számában cikk jelent meg, melyben Lassú János le­velezőnk bírálta a dombóvári cuk­rászda vezetőségét és dolgozóit, mert félkilós papírzacskóban mérték ki a 10 dekás csemegecukorkát. Levele­zőnk megemlítette azt is, hogy a ki­szolgálók bundában szolgáltak ki, s a vendégek kénytelenek voltak a már megvásárolt süteményt becsomagol­­tatni, mert a hideg idő miatt nem lehetett a teremben nyugodtan elfo­gyasztani. A cikk megjelenése után a Dél- Tolna megyei Szálloda és Vendéglátó Vállalat azonnal a helyszínen győ­ződött meg mindezek igazáról. A ki­vizsgálás eredményeiről pedig az alábbi sorokban tájékoztatta szer­kesztőségünket Amhbrusits János elv­­tár­s, a vállalat igazgatója: „A cikk fedi a valóságot, mert valóban abban az időben 5—10—20 dekás papírzacskó nem volt a cuk­rászdában, mert a PIÉRT nem szál­lított. Ezen hiányosság azonban in­tézkedésünkre hamarosan megszűnt. Teljesen igazat adunk a cikk írójá­nak arra a megjegyzésére is, mely a télikabátban történő kiszolgálást említi meg. Itt meg kell említenünk, hogy a Béke­ cukrászdában abban az időben lehetett volna meleg szoba, ugyanúgy, mint a Szabadság cuk­rászdában. Csupán az volt a baj, hogy a Béke cukrászda két kiszo­l­­gálója nem volt hajlandó szénnel tüzelni, s így a betervezett famen­­­nyiség már idő előtt elfogyott. Ezen hibákat az ottani üzletvezetővel, va­lamint a dolgozókkal megbeszéltük s azonnal megadtuk a lehetőségeket a hibák gyors kijavítására. Ma már a dombóvári cukrászdák is a szocialis­ta kereskedelemihez méltóan elégítik ki a dolgozóknak e téren megnöve­kedett igényeit.“ !f Ä P­E 15 Megjelent az Anyag- és Adatszolgáltatás c. folyóirat februári száma, melynek tartalmából az alábbi fontos cikkek emelkednek ki: Sz. Tyitarenko: Lenin a munkás­paraszt szövetségről. L. Matzenberg: Az ipari terme­lés önköltségcsökkentésének kérdé­sei. J. Kronrod: A gazdasági válság érlelődésének sajátosságai az Egye­sült Államokban a gazdasági élet mi­­litarizálásának viszonyai között. M. Klein: A pragmatizmus — az amerikai imperializmus egyik ideoló­giai fegyvere. G. Sitarev: A demokratikus centra­lizmus és a pártszervezetek irányító tevékenysége. A fenti cikkek mellett még számos más, fontos cikket közöl az Anyag és Adatszolgáltatás, az MDP Köz­ponti Vezetősége Ágit. Prop. Osztá­­­lyának folyóirata. A jó gazda gondosságaival a»­ Papa, ne a kezedből add nekem azt a kolbászt, így csak a parasztok szoktak enni — mondotta meg­botránkozással hangjában Szabó Lajos medinai dolgo­zó paraszt hároméves unokája. — Hát azután kik azok a parasztok kisfiam? — kérdezte a papa. — Hát nem tüdod? Akik kimentek a lába legel­őre és nézték a repülőt, fönn a levegőben — válaszol komolya­n a kis betyár. — Komoly ki­s emberpalánta az én unokám ■— di­csekszik Szabó Lajos. — hároméves mindössze. Reggel­től estig azt a nótát fújja, hogy három paraszt kiment a libcalegelőre. Szabó Lajos, a kis Janika nagypapája. Medinán majdnem a falu szélén lakik. Dolgos, törekvő ember, aki feleségével együtt gazdálkodik a közel 7 hold föld­területen. Nem éppen fiatal, de nem is öreg a Szabó házaspár. Legalábbis terveikről arra lehet következ­tetni, hogy szorgalmas munkájukkal, magasra akarják emelni a mezőgazdaság fejlesztésének, a termelés foko­zásának zászlaját. — Tudod mit, asszony.­— szólt élete párjához La­jos bácsi, — ott van az ólban az a kövér disznó, én úgy gondoltam, hogy adjuk le. Ezzel a húsbeadási kö­telezettség­ünk is teljesítve lesz, a többit meg kifizetik, így pénzünk is lesz és tudunk megint kismalacokat venni jövőre. A Szabó-család elhatározását tett követ­te. Február 11-én 148 kilogrammos súlyban teljesítet­ték serti ésbeadási kötelezettségüket. A beadás teljesí­tésén kívül a szabad sertése­­k 1865 forintot kapott La­jos bácsi és ami még a le­gfontosa­bb, kukoricabeadási kötelezettségéből leírták a 300 kilogramm kukoricát. Ennyivel is kevesebb lesz a beadás, és ha jól megnéz­zük, nem is igen lesz több, ugyanis Lajos bácsi 1700 négyszögöl területen szerződéses növényt fog termelni. A szerződéses növény után pedig a beadási kötelezett­ség csökken. 400 négyszögölön lencsét, 400­ négyszög­ölön korai burgonyát, 400 négyszögölön kendert és 500 négyszögölön dohányt fog termelni. A szerződéses növények közül Lajos bácsi szemé­ben első helyein áll a dohány. Igaz, hogy Fiá­k báró 2000 holdas földbirtokoknál is dohánykertész volt. — Ott sikerült elsajátítanom a dohánytermelés csínját-bínját —­ szól lelkesen Lajos bácsi. — Képzel­heti az elvtársik­, 10 ezer négyszögöl területről 60 má­zsa dohányt takarítottam be. Most ezen a kis 500 négy­szögölön is kimagasló eredményt akarok elérni. A na­pokban már elkezdem a melegágyat készíteni, a do­­hánymagot ázta­ni. A kicsírázott kis magokat hamu­val­­ fogom összevetni, ugyanis a hamu lúgos hatásánál fogva a dohánymagon lévő apró gombákat kiöld. Palán­­tázni meg akkor lehet — mondja szakértelemmel hang­jában János bácsi, amikor a dohánypalántákat az em­ber az­ újjára tudja tekerni és az nem törik el. Kiül­tetem, és ültetés után három napra megkapálo­m, lazí­tom a föld felszínét. Ez a titka többek között a sikeres dohánytermelésnek. Szabó elvtárs a jó gazda gondosságával kezeli a földet, megadja annak azt, amit megkíván, mert tudja, hogy a föld nem marad hálátlan és többszörösen vis­­­szaadja a beléje fektetett erőt. Szabó elvtárs két hold tartalékterületet kapott. Földjeire 60 kocsi trágyát hor­dott ki, hogy a talajt felerősítse, de még fog is kihor­dani, mert Szabó elvtárs meg akarja és meg is fogja mutatni, hogy sokat lehet a gondos kezeléssel a föld­ből kihozni. Jelenleg Szabó elvtárs állatállomány­át 10 malac, egy ló, egy csikó és két borjú képezi. A sikeres ser­tés tenyésztéssel, a szerződéses növények termelésével Szabó elvtárs komoly pénzt akar megtakarítani az ősz­re, amiből egy új istállót fog építeni lovai részére. — Ment, hogy akar, az biztos és ha Szabó elvtárs tová­bb­­ra is a jó gazda gondosságával kezeli földjét és álla­tait, akkor el is fogja érni, hogy egy év múlva piros­cserepes istálló fog állni a régi helyén. BR Az összevont nagyaktíva -értekezlet hozzászólásaikéto A vasárnap megtartott nagyaktíva értekez­­letnek volt egy súlyos hiányossága, amel­­­lyel beszámoló cikkünkben nem foglalkoz­tunk. Ez a hiányosság pedig abban rejlett, hogy a szekszárdi sportkörök közül alig 1—» sportkörnek a képviselőjét láttuk ott. A szekszárdi sportköröket ezek szerint nem érdekelte, hogy a megyei TSB miképpen igyekezett feladatait megoldani, az­ elmúlt esztendő során és az 1954-es feladatokra mi­képpen kíván felkészülni. Ezen a magatartá­son a szekszárdi sportköröknek változtatnia kell. Az a körülmény, hogy a szekszárdi sportkörök fejlődése nem kielégítő, egészen komolyan magyarázható ezzel az elszepa­­ráltsággal. ... Az elhangzott hozzászólásokat dióhéjban az alábbiakban adjuk: Deli sporttárs (Simontornya) hozzászólá­sában az MTSB MHK-nyilvántartását bírál­­ta, kérte az MTSB támogatását a simontor­­nyai pálya bekerítéséhez, keveselte a kilá­tásba helyezett 45.000 Ft-os állami támoga­tást. Boros Dezső (Bonyhád), az elnöki beszá­molóból a kollektív vezetés hiányát emelte ki. Javasolta, hogy havonta egyszer kibő­vített vezetőségi ülést tartsanak a sportkö­rök. Majd annak a véleményének adott ki­fejezést, hogy a torna azért nem tud a me­gyében fejlődni, mert kevés a verseny. Ja­vasolta, hogy rendezzen a megyei TSB Szekszárdon, Bonyhádon és Dombóvárott dísztornát. Annak hangoztatásával fejezte be felszólalását, hogy a ma sportolója rendkí­vül igényes és fegyelmezetlen. Ezen a hiá­nyosságon a sportköröknek kell nevelőmun­­kával változtatniok. Pallos Miklós (Szekszárd), a sportköri es­téken elhangzott labdarúgó szabálymagyará­zatok sikeréről beszélt. Majd pedig beje­lentette, hogy a sportszerűségi díj elnyeré­sének alapjául a JT a jövőben nemcsak a kiállítást fogja megtenni, hanem az el­bírálásnál támaszkodni fog a sportköri ve­zetőség munkájára a közönség viselkedésé­re, a pályák létesítményeinek mikénti kar­bantartására, az öltözők tisztaságára, stig. Méhes János (Tolna) kifogásolta, hogy a versenynaptárt a sportkörök ne februárban kapják meg. Javasolta, hogy a járási ver­senyeket ne Szekszárdon rendezzék meg, ahol úgyis túlzsúfolt a sportműsor, sőt an­nak a véleményének adott kifejezést, hogy a megye községeit úgy lehet közelebb hozni a megyeszékhelyhez, ha egyes megyei ver­senyeket nem Szekszárdon rendez meg a TSB. A Nagymányoki MTH képviselője kérte, hogy csapatukat ossza be a megyei TSB az ifjúsági bajnokságba. Hiányolja, hogy a megyei TSB másfél év alatt csak egyszer látogatta meg a sportkört. A jövőben több ellenőrzést kér. Kéri a megyei TSB-t, hogy segítse hozzá pálya létesítési tervének meg­­valósításához. Szanter József­­ Tolna az ifjúsággal szere­tetteljes foglalkozás fontosságát hangoztatja. Kifogásolja, hogy a sportkörök között még mindig sokan vannak olyanok, akik nem teszik munkájuk alapjává az MHK testneve­lési rendszert. Hiányolja, hogy az atlétikai versenyek rendezése vontatott. Javasolja, hogy az atlétika népszerűsítése érdekében a versenyeket ne egy személy, hanem egy összedolgozott gép módjára működő gépezet bonyolítsa le. Pfeiffer dr (Kajdacs), azért szólt, hogy a sportköri vezetők nem olvassák el a sport­kör részére érkezett hivatalos közlönyöket és nem intézkednek azonnal. Panaszolja, hogy a múltban nem egy esetben volt rá példa, hogy a vendégcsapat 7 igazolatlan já­­tékossal érkezett. Kéri ennek az állapotnak a megszüntetését. Panaszolja, hogy a gyön­­kiek két játékosát igazolták le a kajdacsi sportkör kiadása nélkül. Rubold Ödön (Tolna), az úszósport vissza­fejlődésének okairól beszél. Hiányolja, hogy a Dunamenti községek nem fektetnek súlyt a folyamúszásra, amelynek honvédelmi szempontból is nagy jelentősége van. Ja­vasolja, hogy a TSB szervezze újra a tár­sadalmi szövetséget, mert abban csak a két vidékről bejáró tolnai tag dolgozik. Kéri, hogy a sajtó időben foglalkozzék az úszó­sport eseményeivel, mert a múltban sze­rinte megtörtént, hogy a júliusban rende­zett verseny csak augusztusban került le­­közlésre. S­eposa Ferenc (Szekszárd), a dunaföldvá­­ri és bonyhádi ökölvívósport fejlődésére mu­tatott rá. A megyei ökölvívósport továbbfej­lődésében gátjaként a bíróképzés hiányát, a verennyzők fegyelmezetlenségét, valamint azt jelöli meg, hogy az OISB nehézatléti­­­­kai osztálya sem nyújt megfelelő támoga­tást. Az elmúlt évben szerinte 4 ízben ke­resték meg azt OTSB-t, s egyetlen egyezet sem válaszolt. A szekszárdi Mezőgazdasági Technikum képviselője kérte a fSB-t, hog­y sportkörét is részesítse állami támogatásban. A terem­­röplabdabajnokságból való törlés okául azt jelöli meg a sportkör tagjai, karácsonyi szünidőre eltávoztak Palánkról Hiányolja a szekszárdi fedettpálya atlétikai verseny ren­­dezése körül tapasztalt hiányosságokat. A palánki lányok pl. 20 fokos hidegben be­jöttek Palánkról s nem volt ellenfelük. Völgyesi Mátyás (Dombóvár) javasolja, hogy a pártkongresszus tiszteletére az MTSB gyakoroljon amnesztiát az eltiltott játéko­sokkal szemben. Szentesi Alajos (Paks): Irreálisnak tartja az októberi MHK-versenyt, amelyen azok voltak hátrányban, akik októberig becsület­­­tel dolgoztak, mert októberben már ne­m érhettek el figyelemreméltó eredményt. Ja­vasolja, hogy az MTSB kutassa fel a képe­zhessel rendelkező edzőket és állítsa őkett munkába. Szerinte sok az ilyen sportember a megyében. Kerner sporttárs­­ Bonyhádi Vasas dicséri Kardos járási TSB elnök munkáját. Bejelen­ti, hogy tavaly szénakazlakkal rakatta tele a pályát a községi tanács, most pedig tö­méntelen mennyiségben rakjuk a pályára a téglát és a sportkör nem tud eljárni a köz­ségi tanáccsal szemben. Kéri az MTSB-t, hogy építessen kerítést pályájuk körül, hogy annak „átjáróház“-jellege megszüntethető legyen. Juhász Gyula (Szedres), a megyei néplab­­dasport elhanyagolt voltáról beszél, de meg­említi, hogy még így is lehetett volna tel­jesíteni a tervet, ha a sportkörök kérték volna versenyzőik minősítését. Bejelentette, hogy az MTSB kiírta a megyei röplabdaj­aj­­nokságot és kérte, hogy a legjobb sport­körök mennél számosabban nevezzenek. Ferencz sporttárs (Nagymányok). Helyesli felszólalásában Pallos Miklós bejelentését és támogatja a Nagymányoki MTH-nak pálya­­létesítési tervét. Vizi László (ízményi falusi sportkör) arról beszél, hogy a helybeli lakosság nem tudja anyagilag támogatni a sportkör működését, ezért az MTSB anyagi segítségét kéri. Ezután Lépő László MTSB elnök válaszolt a felszólalásokra. Elfogadta az MTSB felé elhangzott fejlálatot. Megemlítette, h­ogy sok változás volt az e­lmúlt évben az MTSB és a JTSB-ék apparátusaiban­ és a sportkö­rök sem támogatták az MTSB munkáját kel­lőképpen. Ezek a körül­m­én­yek okozták el­sősorban a hiányosságaikat. Nem ért­ek egyet Simontornyának azzal a felszólalásával, amelyben Deli sporttárs a 45.000 Ft állami támogatást keveselte. Felhívta a figyelmet arra téves nézetre, mintába a sportkörnek a támogatás kézhezvitele után nem volna feladata a saját bevételeinek a fokozása, tagdíjak, belépődíjak szedése. Boros Dezső felszólalására válaszolva közölte az elnök, hogy a megyei oktatási Osztállyal a leg­jobb a megyei TSB-nek a kapcsolata és a mutatkozó hiányosságot ki­­ fogják küszöböl­­­ni. Bejelentette, hogy az MTSB máris tár­gyalásokat folytat a bara­vta megyei TSB-vel a dísztorna rendezése ügyében. Ezután a versenynaptárral kapcsolatban felhozott hiá­nyosságokról, a sportköri vezetés hiányossá­gairól, majd a sportkörök rossz minősítési munkájáról beszélt, majd be­jelentette, hogy a TSB megkapja a dombóvári 100 fős bent­lakásos DISZ-iskolát és So­mogy—Baranya megyékkel karöltve fognak imijd gondoskod­ni a káderfejlesztési terv teljesítéséről. Be­jelentette az értekezletnek, h­o­gy a megyei TSB-nek a Népművelési Oszt­­ály­al folyta­tott tárgyalásai eredményekép­pen a jövő­ben a sportkörök a kultúrottl«p­isokat hasz­nálhatják egyesületi életük lebonyolítására. Bátran elmondhatjuk, hogy a­z értekezlet, amelyen jobbára a vidéki sportvezetők kép­viseltették magukat, elérte a célját.­­ A jól, gondosan elkészített elnöki beszámoló, majd az elhangzott tartalmas felszólalások, végül pedig Lépő elnök válasza miatt komoly mértékben segítette elő azt, hogy az MTSB iránymutatásával a megye sportélete megin­duljon 1954-ben minden vonatkozásán a fej­lődés útján, vizsga után megalakul a játékvezetők taná­csa, amely minden osztálymérkőzésre veze­tő bírót és két partjelzőt küld. A tanfolya­mon tanultak alapján a kijelölt játékvezető­nek játékvezető jelentést kell beadni min­den mérkőzésről. Ujj Jóska pajtás, 9 sport­köri ágit. prop. felelőse vállalta, hogy jegyzi a mérkőzéseket és elkészíti a tabellát és a góllövőlistát. Minden héten összeállít­ja az iskola heti legjobb 11-ét. A dombóvári pajtások kezdeményezése di­cséretre méltó, mert a tanfolyam révén, meg­ismerkednek a játékszabályokkal és mind játékosok alkalmazni is tudják azokat. Asztalitenisz és sakk híreit Paksról Február 28-án Pakson a Kinizsi férfi a­sz­­talitenisz csapata a Sztálinvárosi Vörös Me­teor csapatával játszott barátságos csapat­mérkőzést. A Kinizsi csapatában Kern Imre­, Beda József, Bán Andor, Bagó Pál és Pin­tér Endre szerepelt. Az ellenfél csapata Mohai, Tóth, Márki, Tóth Ts., Szebényi ös­­­szenilitásban játszott. A Kinizsi csapata 16:9 . arányban győzött. Kern. Beda, Bán 3—3­ , Pintér, Bagó 2—2 győzelem, illetve Mohai­­ 4, Tóth, Márki, Szobányi 1—1 győzelem. A verseny visszavágója március 14-én lesz Sztál­in­városban. ❖ A Paksi Kinizsi sakk-szakosztálya ugyan­­csak a Sztálin városi Vörös Meteor csapatával játszott. A mérkőzés 31/6:5*A arányú döntet­lennel végződött. A februári hónap folyamán a Közgazda­­sági Technikumban is rendeztek sakk minő­­­­sítő versenyeket. Még pár mérkőzés vissza van, de mint a fiúk, mint a lányok csapa­tában több versenyző szerzi meg a IV. osz­tályú minősítéshez szükséges pontokat. Szentesi­ Alajos levelező Labdarúgó játékvezető tanfolyam a dombóvári fiúiskolában­­ A dombóvári fiúiskolában igen sok pajtás kedvelője a labdarúgásnak. Az idő javulá­sával megkezdődött az előkészület a tavaszi osztálybajnokságra. Az őszi bajnokságban igen sokszor nem volt játékvezető az osz­­tálybajnoki mérkőzéseken, ha a testnevelő tanár nem ért rá. Ezért pajtások elhatároz­ták, hogy játékvezető tanfolyamot rendez­nek. A tanfolyam vezetésére felkérték ve­zetőjüket, aki vizsgázott játékvezető. És mintegy 20 pajtás részvételével megindult a tanfolyam, mely minden héten kétszer, szerdán és szombaton 1—2 óráig tart. A Párthírek Értesítjük Szekszárd vá­ros dolgo­zóit, hogy március 12-én este 6 óra­­kor tömegelőadást tartunk „1848 öröksége“ címmel. Előadás után a ,,Feltámadott a tenger“ című magyar filmet fogjuk levetíteni. Kérjük a város dolgozóit és ifjúságát, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az előadáson. Pá­rt ok­ta­tás Háza HÍREK KEDD, MÁRCIUS 9 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR, 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP Franciska.­­ IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás .kedd estig: csök­kenő felhőzet, legfeljebb néhány he­lyen eső. Helyenként párásság vagy köd. Mérsékelt délkeleti-déli szél. Az éjszakai lehűlés főleg keleten erősödik, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti érté­kek kedd reggelig a szélvédette­bb helyeken mínusz egy—mínusz négy, másutt mínusz kettő—plusz egy, délben országszerte nyolc-tizenegy fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet kedden négy fok felett lesz. 1954 MÁRCIUS 9 MOZI Garay filmszínház. Március 6-tól 10-ig: RÁKÓCZI HADNAGYA. Új, színes, magyar játékfilm. Kezdések: vasár- és ünnepnap fél 4, fél 6 és fél 8 órakor, hétköznap: fél 6 és fél 8­­ órakor. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ j A szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszáma:­­ 20­10. 20­11 Szekszárd, Széchenyi­ utca 18 M. N. B. egyszámlaszám: 00.878.065—38 • Előfizetési díj: havi 11.—­ forint. Baranyamegyei Szikra­­ n­yomda Pécs, Munkácsy Mihály-utc­a 10 az. Telefon: 20-27. A nyomdáért felel: MELLES REZSŐ.

Next