Tolnai Napló, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-16 / 63. szám

2 • • ünnepélyesen kiosztották az 1954. évi Kossuth-díjakat Március 15-én, hétfőn — ezúttal immár hetedízben — osztották ki a szabadságharc centennáris évfor­duló alkalmából a tudomány, a mű­vészet, az irodalom, a szocialista építőmunka terén • elért kiemelkedő eredmények jutalmazására alapított Kossuth-díjakat. A parlament kupo­lacsarnokában megtartott ünnepsé­gen megjelentek: Nagy Imre, a mi­nisztertanács elnöke. Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Hidas István, Zsofinyecz Mi­hály, Kristóf István, a Magyar Dol­gozók Pártja Politikai Bizottságának tagjai és a politikai, gazdasági és kulturális élet több más vezető sze­mélyisége. Az ünnepséget Dobi István, a Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsának el­nöke nyitotta meg: — Az 1848—49-es magyar forra­dalomra és szabadságharcra történő ünnepi emlékezésünk immár hetedik esztendejével kapcsolódik egybe a Kossuth-díjak kiosztása. Évről-évre megjelennek a parlamentben dolgo­zó népünknek a tudományok műve­lésében, a kulturális és a termelő­munkában kitűnt legjobbjai, hogy át­vegyék méltó jutalmukat, a nép ál­lamának magas kitüntetését. — Az a kilencvenhét Kossuth-díj, amelyet most kiosztunk, mindennél ékesszólóbban mutatja, hogy ha­zánkban pártunk és kormányunk szerető gondoskodása kíséri az al­kotó munkát, értékeli és jutalmazza a kiváló eredményeket. — Munkahőstettek véghezvitelére, je­lentős tudományos és művészi ered­mények elérésére soha nem volt ilyen lehetőség nálunk,­­ mint nap­jainkban — hangsúlyozta a továb­biakban Dobi István. —­ Nem volt még történelmünkben kedvezőbb helyzet a mainál a magyar tudomá­nyos alkotó gondolkodás felszárnya­lására. Éljenek művészeink, kutató­ink és tudósaink ezzel a kiváló lehe­tőséggel s miközben mindent megte­szünk — helyesen — az élenjáró szovjet tapasztalatok minél széle­­sebb körű átvételére, eredményes al­kalmazására, alkossunk bátran és merészen, — éppen a szovjet példán is tanulva, — eredetit, újat a kultú­ra és tudományok, a szocialista épí­tés minden területén. — Nincs megtisztelőbb feladat leg­jobbjaink, az egész magyar értelmi­ség számára, mint népünk művelé­se az irodalom, a kultúra eszközei­vel. Adjon a mi népi kultúránk és mű­vészetünk optimizmust, derűt né­pünk millióinak. Legyenek a mi ki­tüntetett tudósaink, művészeink, mun­kásaink és parasztjaink legfőbb hir­detői annak, hogy a mi szabad ha­zánkban az szerzi magának a leg­nagyobb dicsőséget, aki a legtöbbet adja a népnek. Március 15-én felidézzük nagy negyvennyolcas elődeink: Kossuth, Petőfi, Táncsics és a többi hazafi dicső tetteit, hogy áldozatos életük példájából erőt merítve, még ered­ményesebben tudjunk küzdeni és munkálkodni dolgozó népünk javán, drága hazánk felvirágoztatásán. — A szabad Magyarországon úgy ünnepeljük legméltóbban március 15-ét — mondotta ezután, — ha ezen a napon az egész magyar nép nevé­ben kitüntetjük 1848 ügyének leg­igazibb folytatóit, a hazaszeretet, az alkotómunka hőseit. — Engedjék meg — fejezte be be­szédét. Dobi István, — hogy még egy­szer szívből köszöntsem az új Kos­­suth-díjasokat, s az egész dolgozó magyar nép nevében további sike­reket kívántak munkásságukhoz, ha­zánk üdvére, népünk javára, békés építőmunkánk újabb nagyszerű sike­reire. Dobi István ezután átadta a Kos­suth-díjakat a kitüntetetteknek. A tudományos munka kitüntetett­jeinek nevében Lissák Kálmán, a Magyar Tudományos Akadémia le­velező tagja mondott köszönetet. A Magyar Házköztársaság M­iisztertanácsána­k határozata az 1954. évi Kossuth-díjak odaítéléséről TERMÉSZETTUDOMÁNYOK TERÉN 20.000 Et-os ezüstfokozatú Kossuth­­díjat kapott a többi között: L­i­s­s­á­k Kálmán, az Akadémia levelező tagja, a magasabb idegtevé­kenység kutatására szolgáló első kor­­zerű laboratóriu­m megszervezéséért, az agykéreg és a mélyebb agyvelői központok kapcsolatának vizsgálatá­ban elért eredményeiért. MŰVÉSZET ÉS IRODALOM TERÉN 10.000 El-os bronz fokozatú Kossuth­­díjat kapott a többi között: Szabó Samu színművész, a Pé­csi Nemzeti Színház tagja, kiemelke­dő színpadi alakításaiért. Az ENSZ európai gazdasági bizottságának március 13-i ülése Genf (TASZSZ). Az ENSZ európai gazdasági bizottságának március 13-i ülésén a vita nagy része a lengyel küldöttség javaslata körül forgott. Lengyelország képviselője ugyanis javasolta, hívják meg a Né­met Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kül­döttségét, vegyen részt a bizottság munkájában. Katz­ Suchy, Lengyelország kép­viselője a javaslatot megindokolva rá­mutatott arra a fontos szerepre, me­lyet Németország az európai orszá­gok gazdasági együttműködésében betölt és hivatkozott arra, hogy a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság képviselői már részt vesznek az euró­pai gazdasági bizottság különböző al­bizottságainak munkájában. A javaslatot támogatta a Szovjet­unió, Ukrajna, Bulgária, Csehszlo­vákia, Románia és Jugoszlávia kép­viselője. A nyugateurópai országok képvi­selői felszólalásukban kénytelenek voltak elismerni Németország két része részvételének fontosságát, de ellenezték a lengyel javaslatot a kér­dés kedvező megoldását állítólag aka­dályozó jogi és politikai indokokra támaszkodva. P. N. Kumikin a Szovjetunió kép­viselője kijelentette, feltétlenül meg­érett annak a szükségessége, hogy Németországot bevonják az ENSZ európai gazdasági bizottságának munkájába. Ezt a szükségességet — mondotta­— az a hely és jelentőség határozza meg, amellyel Európa gaz­dasági életében rendelkezik a hetven millió lakosú, fejlett iparral bíró Németország. Az Egyesült Államo­k és néhány nyugateurópai ország képviselője ja­vasolta, hogy ne szavazzanak a len­gyel javaslat fölött A bizottság a svájci küldöttség ha­tározati javaslatát fogadta el, amely szerint Lengyelország javaslata fö­­ött nem szavaznak. Ezután az ülésszak folytatta a kül­kereskedelem fejlesztésével foglal­kozó albizottság munkájának meg­vitatását. Szíria és Libanon Kommunista Pártja főtitkárának nyilatkozata : Beirut (TASZSZ) Haled Bagdas, Szíria és Libanon Kommunista Párt­jának főtitkára nyilatkozatot adott a „Telegraph" című lap különtudó­­sítójának. Bagdas a legutóbbi szíriai esemé­nyeket érintve, amelyek következté­ben megdöntötték Sisakli kormá­nyát, kijelentette: „Az összes előző szíriai államcsínyek­­ során a néptől elszakadt, korlátozott számú személy összeesküvéséről volt szó. Sisakli diktatúrája azonban egy széleskörű népi mozgalom eredményeképpen szenvedett vereséget, amely mozga­lom során egység jött létre a nép, a katonaság tömegei és a becsületes tisztek között. E diktatúra bukásá­nak ezért másfajta következményei lesznek, mint a korábbi diktatúrák bukásának­­. A tudósítónak arra a kérdésére, hogyan látja a szíriai helyzetet Si­sakli uralmának bukása után, Bag­dad ezt mondotta: „Szíriának olyan kormányra van szüksége, amely a nép támogatását élvezi. Enélkül nem lesz semmiféle biztonság az ország­ban. A nép támogatását élvező kor­mány szembeszállhat majd az impe­rialisták és ügynökeik minden ös­­­szeesküvésével, bármilyen erőfeszíté­seket tegyenek is az imperialisták és bármennyi pénzt fordítsanak erre a­ célra, nem képesek komoly rend­zavarásokat előidézni, vagy állam­csínyt végrehajtani ha a nép teljes támogatásban részesíti a jelenlegi hatóságokat." Bagdad a továbbiakban rámutatott hogy a kommunisták készek támo­gatni a nemzeti-demokratikus kor­mányt, amely szembeszáll az impe­rialista „tervekkel", megjavítja az ország helyzetét. „A szíriai kommu­nisták — mondotta — készek támo­gatni az ilyen kormányt, anélkül, hogy feltételül kötnék ki a kor­mányban való részvételt." Bagdas végül hangsúlyozta: a szí­riai nép nem engedi meg, hogy vis­­­szafelé forgassák a történelem kere­két. „A szíriai nép — mondotta Bag­das — előre akar menni a nemzeti függetlenség, a demokrácia útján." Női nylon fehérnemű­ek gyártásával kísérleteznek a Selyem- és Gyapjú írigyárb­an A kötszövő ipar néhány szakem­beréből, a textilipari kutató labora­tórium és a kötszövő ipari laborató­rium munkatársaiból az elmúlt he­tekben komplex brigád alakult, hogy nylon fehérneműk gyártásával kísér­letezzék. Az első mintadarabok el is készülte­k, a Selyem- és Gyapjúáru­­gyárban nagyon szépek, ízlésesek könnyen moshatók, vasalni pedig nem kell a nylon fehérneműt. Sza­kítószilárdságuk négyszer erősebb a műselyemnél. NAPCÖ A Lengyel Egyesült Munkáspárt II. kongresszusa Varsó (TASZSZ) Március 14-én a Lengyel Egyesült Munkáspárt II. kongresszusának ülésén folytatták a vitát a harmadik napirendi pont: „A hatéves terv utolsó két évének (1951- 55) főbb gazdasági feladatai“ felett. Tadeusz Gede, a minisztertanács el­nökhelyettese az élelmiszeriparnak a dolgozók életszínvonala gyors emelé­sével kapcsolatos feladatairól beszélt, majd Julian Tokarski gépipari m­inisz­ter szólalt fel. Pártja nevében üdvözlő beszédet mondott a kongresszuson Abno Aalto­nen, a Finn Kommunista Párt elnöke és Willi Mohn, Németország Kommu­nista Pártja elnökségének tagja. Nemzeti bizottsági választások lesznek Csehszlovákiában Prága (TASZSZ). A CTK közli, hogy a Csehszlovák Köztársaság kor­mánya a helyi­ nemzeti bizottságok választásait 1954 május 16-ára tűzte ki. Václav Skoda igazságügyminisz­ter elnökletével megalakult a köz­ponti választási bizottság. 1954 MÁRCIUS 10 GONDOLATOK 1848 TÜKRÉBEN A­z 1048—49-es évek aranybetűk­­kel kerültek be népünk, nem­zetünk történelmi könyvébe. Az egye­temes emberi haladás élvonalában állott akkor a magyar nemzet, ma­gasan lobogtatva a szabadság szent zászlaját. Petőfi, a nagy magyar forradalmi költő így énekelt, amikor az ellen­forradalmi erők leverték már az európai forradalmat, de a magyar nép még győzedelmeskedett a belső és külső elnyomók ellen: ,,Ha a mi fényünk n­em ragyogna A vég keletien éjen át, Azt hinnék fenn az égben, hogy El­enyészedt a világ“*. E legendás hírű, hősi korszaknak volt kiindulópontja 1848 március 15. Forradalom volt ez, amelyben a több százéves Habsburg elnyomás ellen, a reakciós feudális urak elnyomása el­len, a független, polgári magyar ál­lam megteremtéséért harcolt a pesti nép, s vele az egész ország népe. 1848 március 15-e nemzeti ünne­pünk. De nem úgy ünnepelünk, mint Horthyék honfibús, irredenta, sovi­niszta szellemű korában, amikor né­pünk hazafias érzéseit a szomszédos népek gyűlöletére használta fel a hazaáruló politika. Más jellegű, más célú a mi nem­zeti ünnepünk. A mi hazafias érzé­seink elválaszthatatlanok baráti szomszédaink megbecsülésétől, tiszte­letétől. Egy volt a mi bánatunk a múltban, egy a mi örömünk és bol­­doságunk a jelenben és egy lesz a jövőben is. A hömpölygő öreg Duna partján épülő, szépülő országainkat, a közös sors, a közös jelen, a közös alkotások, a közös jövő fűzi össze. 1848—49-ben az ellenforradalmi Habsburg politikának — vezetőink nemzeti kérdésben elfoglalt helyte­len álláspontjuk miatt — sikerült kihasználni a nemzeti gyűlölködés politikáját. Pedig Dunavölgy népei akkor is egyet akartak: független, szabad államban élni. Nem hagyjuk megismételni a múltat, nem hagy­tuk megszakítani a baráti szálakat, amelyek szomszédos népeinkkel ös­­­szekötnek bennünket. Nem feledjük azokat a nemzetiségi hősöket, akik a magyar szabadság­­harc kivívásáért és­­ megvédéséért áldozták életüket 1848—49-ben. Nem feledjük azokat a szerb fia­talokat, akik 1848 március 15-én a Nemzeti Múzeum kertjében bontot­tak szerb­ színű lobogót, amelynek nyele piros-fehér-zöld színű volt. N­­­em feledjük az erdélyi romá­n ifjúság áldozatos harcát, akik a legendás hírű lengyel tábornoknak, Bem Józsefnek seregében néztek far­kas­szemet a császári ágyúkkal. Nem feledjük a szlovák fiatalok — a selmec­bányai szlovák bányász­akadémikusok —­ bátorságát, nemze­tünk felé tanúsított tiszteletüket, amikor március 18-án, nemzeti zász­lónk mellé kitűzték a szlovák nem­zeti zászlót is. Nem feledjük, el Alexej Guszjev orosz tüzérszázadost, aki kis csapaté­val a cári zsarnokság minden ke­gyetlensége ellenére a magyar for­radalom ügye mellé állt. Guszjevet és 15 társát katonai bíróság elé ál­lították. Guszjev a főtárgyaláson a következőket mondotta: ..Azért harcoljunk a magyarok el­len, mert ők ellenségei a Habsburg császárnak? Ez valóban nem­ ok arra, hogy orosz vért ontsunk, hiszen az orosz népnek semmi oka­ nincsen ar­ra, hogy barátsággal gondoljon a Habsburg császárra, viszont minden oka megvan arra, hogy ellenségének tekintse a Habsburgokat, akik el­nyomják a­ kis szláv népeket... Azzal, hogy a magyarokat legyőz­zük, még nem szabadítottuk fel a Hab­sb­­rg­­ birodalomban élő szl­ávo­kat, csak azt érjük el, hogy a szó­nokon kívül a magyarok is a néme­tek;­ rabságába kerülnek. Nekünk nem azért, hanem az ellen kell harcol­nunk! Ha­ a­ magyar forradalom győz, a magyarok véres áldozatokkal kiví­­vott szabadságuk védelmére a szláv szomszédok barátságához fognak for­­dulni. A Habsburg-birodalomban élő szláv népek szabadságát tehát éppen annak a magyar ügynek a védelme hozná meg, amelyet a magyar szabad­ságharc vérbefojtásával kell állítólag e­lérni.“ A szabadságharcunkra fekete fá­­­­tyolt borító cári haderőik egy­szerű orosz parasztjai is sokat me­séltek az összefogásról. Egyik közle­gény, aki a világosi fegyverletétel után három napig volt együtt a ma­gyarokkal, azt meséli: ,,Egy üstből, kanalaztam velük a levest. Hej a terem buráját — mon­dogatták a magyarok, — ha a musz­ka meg a magyar összefogna, de di_ cső­ lenne!“ (Fátéjen: Egy orosz köz­legény a magyarországi hadjáratról. 1819.) Akkor azonban nem fogott össze­ az orosz és a magyar. 1848—49-es őseink nem harcolhat­tak még az osztálynélküli társada­lomért, a kizsá­kmányolásmentes Ma­gyarországért. Er­re még nem érett meg az akkori magyar társadalom. Ma már megérett. Ilyen gondolatokat ébreszt ben­nünk a mi nemzeti ünnepünk, 1848 március 15. 106. évfordulója. Ma, ami­kor gazdag termelőszövetkezetek vi­rágosak azokon a földeken, amely­ről még Petőfi a „Csárda romjai"-t írta, amikor fokozottan szükségünk van baráti szomszédaink megbecsü­lésére, egymás kölcsönös segítésére, jóvátesszük a múlt hibáit, tanulunk a múlt hibáiból és ügyünk legyőz­hetetlen lesz! Fehér István KÜLPOLITIKAI JEGYZETEK Mi történt a köztársasági klubban A Köztársasági Párt newyorki or­szágos klubjának terme zsúfolásig telve volt. A Lincoln-napon, február­ 12-én rendezett hagyományos ebéd altalmából összegyűlt a párt dísze­­virága: nagyiparosok, bankárok, ke­­eskedők és a pártapparátus boncai. Csengtek a poharak, üdvözlő tószto­­kat, ünnepi beszédeket tartottak. A hangulat már elég emelkedett volt, amikor a következő szónok emelke­dett szólásra, de szavai olyan dis­­­szonánsan csengtek, hogy a legna­gyobb zavarba hozták az egybegyűl­teket. A szónok a következőket mondta: „A háború és a háború előkészíté­se nem­ segíti elő az igazi fejlődést. Életszínvonalunkat csak az élelmi­szerfogyasztás fokozásával, a ruha­gyártás növelésével és a ruházat mi­nőségének javításával, több és jobb lakóház, iskola, kórház és templom építésével, erőművek, gyárak építé­sével, közmunkák elvégzésével, kü­lönböző közlekedési és postai vona­lak építésével, gépkocsik, mezőgaz­dasági munkaeszközök, teherautók, rádiók, távolbalátók és sok száz egyéb árucikk gyártásával tudjuk emelni. Életszínvonalunkat nem lehet igazán emelni bombázó és vadászrepülőgé­pek, hadihajók, tengeralattjárók, tan­kok, ágyuk és lőszerek gyártásának állandó fokozásával. Nem bírom azokat az embereket,­­ akik szemmelláthatólag azt tartják, hogy a vérontás a munkával való ellátottságot jelenti... Ostobaság volna azt hinni, hogy a katonai ki­adásokon át vezet az életszínvonal emelésének észszerű­ útja. Kétségkí­vül senkinek sem szabad annyira egoistának lennie, hogy érdekének tartsa a háborút." Teljességgel lehetséges, hogy az összejövetel egyes részvevői egy-ket­tőre leszámoltak volna a veszélyes szónokkal, ha ez nem maga ... Mr. Charles Wilson, az Egyesült Álla­mok hadügyminisztere, a General Motors monopólium feje lett volna. Már pedig ez a monopólium három év alatt több, mint hétmilliárd dol­lár értékű állami megrendelést ka­pott és Wilsonnak évi 556.000 dollár személyi javadalmazást fizet. Maga Mr. Charles Wilson ismételten és nyilvánosan ágált a fegyverkezési hajsza fokozása, s az Egyesült Álla­mok fokozott agressziós és háborús készülődése mellett. Ugyan mi történhetett Mr. Wil­­sonnal? Lehet, hogy most hirtelen mardosni kezdi a lelkiismeretfurda­­lás „egoizmusa“ miatt és — saját szavaival élve — már nem tartja „érdekének a háborút”? Lehetséges, hogy a köztársasági párt klubjában beszéde elején kifejtett értelmes gon­dolatai nézetei megváltozását jelen­tik s ezentúl nem a háború, hanem a békés politika, az amerikai gazda­ság demilitarizálása, az amerikai nép életének megjavítása, s a Lincoln­­napon oly ékesszólón festett bajai­nak és ínségének enyhítése mellett száll síkra? Szó sincs róla! Wilson beszéde to­vábbi részében áttért a gyakorlati tanulságokra, jövőbeli akciópro­­grammjára, s egyszeribe mintha ki­cserélték volna! Eképpen vázolta a vezetése alatt álló hadügyminiszté­rium tevékenységét: „A vezérkari főnökök új egyesített bizottsága befejezte az új stratégia kidolgozását. Részleteiben is készen állnak az új fegyverek alkalmazásá­nak katonai tervei, beleértve az atomenergia alkalmazásán alapuló terveket. Tovább erősítjük légierőn­ket .. A repülőgépgyártó vállalatoknak jelenlévő képviselői helyeslő moraj­lással fogadták ezeket a szavakat Wilson azonban nemcsak őket tette elégedetté, így folytatta: „Meggyorsítjuk a leghatásosabb fegyverzeteket illetően a kutatómun­kákat és a gyártást. Az élen kell ma­radnunk. Folytatjuk tényleges kato­nai erőnk növelését... Polgári és katonai személyek kitartóan, új mó­don tanulmányozzák tartalékaink, mozgósítási alapunk­­ kialakításának programmját, a raktári készletezést és a termelést... Tartalékaink növe­lése céljából törvényjavaslatokat ter­jesztünk elő és egyéb intézkedéseket teszünk..." Az Egyesült Államok hadügymi­nisztere, mint látjuk, a Lincoln-na­pon egy pillanat alatt átváltozott a béke védelmezőjévé, majd ugyanígy pillanatok alatt visszaváltozott féke­vesztett militaristává! Beszéde meg­jelent az amerikai lapokban. Az egyszerű amerikaiak százezrei láthat­ták békeszeretetükről fecsegő, de há­borúra készülő, az amerikai népnek felvirágzást ígérő, de a valóságban a népet a General Motors és más monopóliumok javára fosztogató, há­borús kalandokat tervező politiku­saik kétkulacsosságát,

Next