Tolnai Napló, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1954-03-28 / 74. szám
TOE.MAI VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLTETEK! NAPLÓ A MAI SZAMBAN: A paluri Jbrág pártértefme a Sete (2. o.) — A hét*ten apó* hősei... (2. o.) — A termelőszövetkezetek dolgozóinak országos tanácskozása (3. o.) — A külpolitika hitei (3. o.) — Alkudozás a Saar-vidék felett (3. o.) — Nemzetközi szemle (4. o.) — A 1166. évi ozorai jobbágyfelkelés története (4. o.) — A megyei pártbizottság zászlajáért (5. o.) — Államunk gondoskodása a munkában megrokkant és kiöregedett dolgozókról (5. o.)J I AZ MDP TOLNA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁ GA'NAK l APJA XI. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM ARA 5« FILLÉR VASÁRNAP, 1854. MÁRCIUS 28 A megyei pártértekezlet küldötteinek nagy feladata Megyénk dolgozó népe nagy és felelősségteljes feladatok előtt áll. A következő hetek és hónapok nagy jelentőséggel bírnak a kormányprogramm megvalósításában. A tavasz beköszöntött, de a mezőgazdasági munkákkal le vagyunk maradva, s éppen ezért szorgalmasabban kell dolgozni, hogy az elmaradásokat behozzuk és sokkal eredményesebben kapcsolódhassunk be pártunk politikájának megvalósításába. Alapjában ezt a legfontosabb tényt rögzítették az eddig megtartott járási pártértekezletek is. Az eddig megtartott járási pártértekezlet tapasztalatai azt mutatják, hogy a küldöttek átérezték a pártértekezlet jelentőségét, tudták, hogy a pártértekezlet sikere, a pártválasztmány tagjainak helyes megválasztása egyik döntő előfeltétele a járás lakosságának szebb és jobb életéhez. Az egész párttagság, a pártonkívüli dolgozók is nagy várakozással tekintettek a járázsi pártértekezletek elé. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint azok a táviratok, amelyek akár a tamási, akár a bonyhádi, akár a dombóvári járási pártértekezlethez érkeztek, melyekben a kommunisták és a pártonkívüli dolgozók az üdvözlések mellett további még jobb munkájukra tettek fogadalmat. Új győzelmi jelentések is érkeztek a járási pártértekezletekhez, mintegy buzdítva a kommunisták tanácskozásait, még nagyobb eredményekre. A dombóvári I. Téglagyár dolgozói például táviratban értesítették a járási pártértekezlet küldötteit, hogy 115 százalékra teljesítették negyedévi készáru tervüket. A járási, üzemi, községi pártértekezletek megmutatták, hogy sokat fejlődtek pártszervezeteink, pártbizottságaink, és igényesebbek lettek a felsőbb szervektől kapott segítséggel szemben is. Bátran bírálták a pártszervezetek és pártbizottságok vezetőit, hogy főként gyakorlati útmutatásokkal, a továbbiakban még nagyobb segítséget adjanak számukra, mind az üzemek, mind a mezőgazdaság területein. Hiba volna azonban a járási pártértekezletek befejeztével a hiányosságokról nem beszélni. Általában a beszámolók igen széleskörűen megmutatták a járás eredményeit, hibáit és a további feladatokat. Hiányosság azonban az, hogy a küldöttek nem mindegyik pártértekezleten vitatták megfelelően, különösen a legközvetlenebbül előttünk álló feladatokat, mint a tavaszi búza gyors, időbeni elvetését. Kevés szó esett erről például a tamási járási pártértekezleten. Híven tükrözte a járás adottságait és feladatait a bonyhádi járási pártértekezlet, ahol bőven szóltak a küldött elvtársak a tavaszi munkálatok sürgős beindításáról, beszámoltak az e körül elért eredményekről. A járás adottságainak megfelelően beszéltek az iparban dolgozó kommunisták is. Ezt a fontos kérdést nem tükrözte a dombóvári járási pártértekezlet. Egyetlen felszólaló sem akadt, aki az üzemek problémáiról és különösen a feladatokról beszélt volna. Itt is fő kérdés lett volna pedig a mezőgazdaság fejlesztése körüli problémák megbeszélése mellett az üzemek termelésének feladatairól is beszélni. A kormányprogramm megvalósítása ugyanis a dombóvári járás téglagyárait, vajüzemét, lengyárát, húsüzemét is sokkal nagyobb feladatok elé állítja. E problémákat is jó lett volna megtárgyalni. Alig néhány nap választ el bennünket és összeül megyénk legfelsőbb pártfóruma, a megyei pártértekezlet, hogy tanácskozásával betetőzze az alapszervezetek vezetőségválasztó taggyűléseit, a járási pártértekezletek munkáját, összefoglalja azok eredményeit, megvizsgálja, hogyan dolgozott a pártválasztmány, a pártbizottság, mit tett, milyen eredményeket ért el a Központi Vezetőség júniusi, októberi és a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határozatainak végrehajtásában. A megyei pártértekezlet küldöttekre nagy és szép megbízatás vár. A pártértekezlet küldöttei, a párttagok megbízottai az eddigi készülődésükkel és munkájukkal rászolgáltak a bizalomra. Most az értekezlet előtt minden párttag arra kéri küldötteit, hogy a pártértekezleten az eddigieknél még jobban legyenek méltók. Részvételükkel, aktivitásukkal szolgáljanak rá e nagy bizalomra. Hozzászólásaikkal, a vitában való részvételükkel segítsék hozzá a pártértekezletet, hogy tárja fel az eredmények mellett a hiányosságokat, a hibákat, és mutassa meg a kijavítások útját is. Ehhez azonban az szükséges, hogy küldötteink e néhány nap alatt is beszámolva a járás dolgozói előtt, a járási pártértekezleten elhangzott tanulságokról további véleményeket, javaslatokat szerezzenek a dolgozóktól, hogy azt felvetve a megyei pártértekezleten, még nagyobb eredménnyel segíthessék elő munkáját, így lehet a megyei pártértekezlet eredményes tanácskozása egy lépés előre azon az úton, amelyen haladva sikeresen megvalósíthatjuk pártunk és kormányunk határozatait, dolgozó népünk életszínvonalának emelését. A nyugdíjrendelet után... Sokezer szem vizsgálja nap mint nap a zizzenő újság lapjait, hogy megtudja, mi történik a világban, az országban, mindig újat írnak, mindig szebbet, az ország építéséről. A napokban az újságok első lapján a minisztertanács új rendelete jelent meg a nyugdíjak emeléséről. Hány embert érint ez a rendelet, hány ember számlálgatott, én ennyivel többet kapok. A kölesdi tanácsnál a titkár nyomja a csengőt, hogy bejöjjön az altiszt. Egy-két perc és megjelenik az irodában a 72 éves Kiss János, községi altiszt. Ki gondolta volna, a rendeletről már ő is tudott, s a titkár meglepetésére örömmel tolmácsolja, hogy 100 forinttal többet kap, mint eddig. Ráncos arcán felcsillan a mosoly, szemében könnyek ülnek, az emlékeik visszatérnek. Ott lebeg előtte a hosszú, sanyarú élet, a fiatal kor elprédálása. Ez mind csak emlék. De amit a testében érez, az még ennél jobban fáj, remegő hangon mondja: „75 százalékos rokkant vagyok, megsebesültem 1944-ben Csepel bombázásánál, ént kaptam a 16 éves portáskodásomért a Weisz Manfrédéktől. A mankómat, amit 13 hónapig hordtam, együtt tettem le a múlttal.” Kiss bácsi már nagyon öreg, mégis nagyon szeret élni ebben a fiatal társadalomban. Azért, mert megbecsülik munkáját a tanácsnál, azért, mert gondoskodik róla az állam. Ő pedig ezekkel a szavakkal köszöni meg mindezt: „Köszönettel veszem ezt a gondoskodást és úgy hálálom meg, hogy még jobban dolgozok, hogy én is segítsem a szocializmus építését." Borjádi Haladás tsz: 14 EZER NÉGYSZÖGÖLÖN BEFEJEZTÉK A BÚZAVETÉST Három vetőgépet húzó fogat kanyarodott be a Kölesd-borjádi Haladás tsz udvarán. Vidáman újságolták a tsz fogatosai, hogy befejezték 14.000 négyszögöl területen a tavaszi búza vetését. A búza vetésén kívül földben van már 2500 négyszögölön az express-borsó és ugyancsak express-borsót vetettek magnak 700 négyszögölön. A búza és borsó vetésén kívül befejezték 12 hold zabosbükköny és 10 hold takarmányborsó vetését is. A Haladás termelőszövetkezet tagjai közül Domokos István, Markó János, Kovács József fogatosok kiváló munkát végeztek a vetésnél. A jövő héten kezdi meg a tsz tagsága 9 holdon a burgonya, 5 holdon a cukorrépa és 3 holdon a takarmányrépa vetését Koppányszántó: A DOLGOZÓ PARASZTOK SZERETIK A TRAKTOR MUNKÁJÁT Koppányszántó község dolgozó parasztjai elégedetten figyelik a traktor munkáját. Máricus 9-én kezdte meg a nagykónyi gépállomás két traktorosa, Bognár Lajos és váltótársa a tavaszi szántást. E két traktoros kivívta munkájával a dolgozó parasztok megbecsülését. Munkájukban nem az a cél vezérelte őket, hogy csak a normálhold legyen meg, hanem figyeltek a minőségre is. E traktorosok jó munkájára vezethető vissza az, hogy például Bakonyi János 5 holdas dolgozó paraszt mind az öt hold földjét felszántatta. Koppányszántó dolgozó parasztságának munkáját segíti elő a megjelent kormányprogramm is, amely meghatározta, hogy a tavalyi terményfizetséggel szemben pénzben is ki lehet fizetni a traktoros munkáját. A TÖBB KISLAKÁSÉRT Az alsóleperdő állami gazdaságban gyors iramban halad a kislakásépítkezés. A legutóbbi dekádban is az előirányzott munka két nappal előbb fejeződött be. Esküdt József sztahanovista kőműves- és Deli Erzsébet segédmunkás-brigádja eredményes munkát végeznek ezen az építkezésen. A kongresszusi versenyben az elmúlt dekádban is II. helyzést értek el vállalati viszonylatban. A sztahanovista kőműves-brigád fegyelmezett munkával 172 százalékot ért el, s ezzel magasan túlszárnyalta kongresszusi vállalását. E sikeres eredményhez nagyban hozzájárul Deli elvtársnő segédmunkás brigádja, amelynek tagjai a munkaterületet állandóan rendben tartották, az anyagot szakszerűen tárolták, de ezenkívül nagy gondot fordítottak a takarékosra is. JELENTÉS A TAVASZI MUNKA A funakömlödi Szabadság termelőcsoportban nagy lendülettel folynak a tavaszi munkák A jó idő beálltával a tagság teljes számban résztvesz a munkában és már addig elvetett 25 kh zabot, 8 hold borsót, zabosbükkönyt és nap mint nap folytatja munkáját eredményesen. Megkezdődött a 25 kh-as gyümölcsös telepítése. A műtrágya fejtrágyaként mintegy 300 kh-ra is ki lett szórva mintegy 60 kiló pétisó holdanként. Még ebben a hónapban el lesz vetve a tavaszi árpa, lucerna és minden remény megvan arra, hogy a pártkongresszus tiszteletére minden növény a földbe kerül. Az állattenyésztés dolgozói is lázasan készülődnek arra, hogy a pártkongresszus tiszteletére tett vállalásuknak eleget tegyenek. A leválasztott sertések mindennap friss fölözött tejet kapnak, a kiscsirkék nevelése eredményesen folyik, s minden remény megvan arra, hogy a tejhozam is emelkedik. Dunakömlőd község egyéni gazdáinál is lázasan folyik a munka. A paksi járásban elsőnek elvetették a tavaszi búzát, eddig elfogyott 30 mázsa műtrágya, további 20 mázsa van rendelve a földművesszövetkezet üzletében. Kisgyűlések tartásával, továbbá a pedagógusok és iskolás gyermekek oktatásával, és a MOKÉP segítségével is, a termelési bizottság lendületes munkájával biztosítva van, hogy az egyéni gazdák is idejében tegyenek vállalásaiknak eleget.. Szükséges, hogy a paksi járás állami állattenyésztő állomása szakelőadások tartásával és a járási mezőgazdasági osztály minél több színvonalasabb szakelőadások tartásával aktivizálja az egyénileg dolgozó parasztságot. V. D. Vetnek a regölyi dolgozó parasztok Amerre szem ellát, mindenütt szántó-vető embereket és trágyahordó szekereket látni a regölyi határban. Nótázó, jókedvű emberek ballagnak a vetőgép, vagy az eke után, figyelve a mag szóródását, vagy az egymásra boruló barna hantokat. Dolgoznak a regölyi parasztok, hogy a vetőmag mielőbb a földbe kerüljön. Az egymás mellett húzódó, szépen megmunkált földsávok már nem állnak üresen, gazdáik már elszórták az idei év nagy termésének magjait. Regöly községben számtalan olyan dolgozó parasztot találni, mint például Riba Gyula 12 holdas, Kelemen József 20 holdas, Hegedűs Ferenc 15, Riba János 12 és Hegedűs István 15 holdas dolgozó parasztok, akik már a zab, borsó és árpa vetését is befejezték. Alsóhidvégi Álami Gazdaság: Közel 300 holdon befejezték a koratavasziak vetését Megyénk állami gazdaságaiban teljes lendülettel halad a tavaszi növények vetése. Nem egy állami gazdaság szép vetési eredményt tud már felmutatni. Az alsóhídvégi állami gazdaság növénytermesztő szakembereinek és a gazdaság dolgozóinak jó munkáját bizonyítja az is, hogy közel 300 holdon befejezték a koratavaszi növények vetését. Elvetettek 80 hold takarmányborsót, 40 hold szegletes rendeket, 80 hold baltacint, 10 hold árpát és 80 hold zabosbükkönyt A növények vetésénél szép teljesítményt értek el Zugor Lajos és Somogyi László fogatosok, akik napi normájukat 155 százalékra teljesítették. Kedden, március 30-án kezdi meg az alsóhídvégi állami gazdaság 80 holdon a cukorrépa vetését Dícsőségkönyvet rendszeresítettek a tolna megyei tanácsok A tolnamegyei községi és járási tanácsok, valamint a megyei tanács dicsőségkönyvet rendszeresített, melyben a pártkongresszus tiszteletére tett vállalásokat és teljesítéseket örökítik meg. A községek és járások dicsőségkönyvébe a hét elején kerültek az első bejegyzések, a megye legjobb dolgozóinak nevét pedig csütörtökön délelőtt írták be először a megyei tanács díszes kivitelű könyvébe. A termelőszövetkezetek közül az értény! Dózsa, a dunakömlődi Szabadság és a németkéri Új Élet tsz neve volt az első, melyek beadási, illetve tavaszi vetéstervüket már teljesítették. A tsz-ek mellett három egyéni gazda, Ambrus József faddi, Bakó János bátaszéki és Tóbi Balázsné bogyiszlói dolgozó paraszt nevét írták a dicsőségkönyvbe. Az üzemek közül a Szekszárdi Nyomda neve került elsőnek a megyei tanács könyvébe, mert első negyedévi tervét már túlteljesítette. A PAKSI JÁRÁS KÖZSÉGEIBEN LELKESEN ÉS SZAKSZERŰEN FOLYNAK A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁLATOK A paksi járásban fejtrágyáztak eddig — a járási főagronómus összeállítása szerint — mintegy 3096 kataszteri holdon a termelőcsoportoknál és 1470 kataszteri holdon az egyéni gazdáknál. A termelőszövetkezetek közül a sárszentlőrinci Illyés Gyula tsz mutatott különösen jó példát azzal, hogy 265 kataszteri holdat fejtrágyázott meg. A dunakömlődi Szabadság tsz elsőnek fejezte be a zabvetést, a borsóvetést Dunaföldvár községben teljesítették mintaszerűen, ahol mintegy 1000 kataszteri hold van már elvetve. Lencse eddig mintegy 600 kataszteri hold van elvetve, de az egyéni gazdák sem maradnak el a paksi járásban a tavaszi vetések és ültetések teljesítésében. Bölcskén Lengyel István egyéni gazda mintaszerűen ültetett el már 300 ölejesirázású burgonyát és Keresztes András egyéni gazda szintén szép csirás burgonyát ültetett el. KÖZEL TÍZEZER NORMÁLHOLDNYI TALAJMUNKÁT VÉGEZTEK EDDIG A TOLNAMEGYEI gépállomások A tolna megyei gépállomások az idén közel tízezer normálholdnyi talajmunkát végeztek. A kedvezőtlen időjárás nagyon hátráltatja a tavaszi munkát, különösen a megye lapályosabb részein. Ezért a gépállomások traktorosai a legtöbb helyen két műszakban dolgoznak, minden pillanatot kihasználnak, hogy teljesíthessék tavaszi tervüket Legjobb eredményt eddig a bölcskei gépállomás ért el, amelyik 24,7 százalékra teljesítette tavaszi talajmunka tervét. A gépállomásoknak nem kis részük van abban, hogy Tolna megyében több mint 14.000 holdat szántottak fel az idén. A tsz-ek mellett egyre több traktor szánt az egyénileg dolgozó parasztok földjén. A pincehelyi gépállomás például több mint 900 holdra kötött szerződést egyénileg dolgozó parasztokkal és ebből mintegy 250 holdat már felszántott. A megye gépállomásai összesen öt és félezer holdra kötöttek szerződést az egyénileg dolgozó parasztokkal és eddig közel kétezer holdon teljesítették szerződésben vállalt kötelezettségüket. í