Tolnai Napló, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-13 / 87. szám
A párosverseny komoly lendítője a jó munkának Nagytormáson r A kel -dunántúli igazgatósághoz tartozó állami gazdaságok között az elmúlt ősszel Nagytormás érte el a legjobb eredményt. A kalászosokat korán elvetették és november 25-re minden talpalatnyi földet felszántottak. Az őszi jó munkáért 10 ezer, a termelési terv túlteljesítéséért pedig 80 ezer forint jutalmat kaptak. A jellegzetes tolnai dombokon mintegy négy és félezer föölden fekvő állami gazdaságban idén a tavalyinál is jobb munkára készültek fel vezetők és dolgozók egyaránt. A téli gépjavításban ismét elsők lettek, a jó minőségi munkájukról pedig most tanúskodnak a traktorok, amelyek még egy percet sem vesztegeltek géphiba miatt. Amint rá lehetett menni a földre, traktorok és lófogatok azonnal megkezdték a munkát, s így a tavaszi munkákban szintén ők viszik a pálmát. A nagytormási állami gazdaság eredményei nem születtek maguktól. A jó munka komoly lendítője a páros verseny. A pari III tiszteletére kongresszusának párisversenyre hívták a keletdunántúli igazgatósághoz tartozó állami gazdaságokat, ezenkívül üzemegység üzemegységgel, brigád brigáddal, az egyén pedig egyénnel versenyez. Az ÜB-elnök nagy gondot fordít arra, hogy a versenytáblára állandóan felírja a legfrissebb eredményeket és a jó módszereket elterjeszteni. Emellett maguk a versenytársak is szívesen adják át egymásnak tapasztalataikat. Hosnyánszki János a béketanyai fogatos csoportvezető például a gazdaság legjobb fogatosával, Müller Józseffel versenyez. Egyik nap a versenytábláról megtudta, hogy míg ő 110 százalékot ér el a bíborberevetésben, addig versenytársa 217-et. Azonnal hozzásietett, hogy megismerkedjen a jó módszerrel. Müller József pedig szívesen elmondta tapasztalatait. — Az a legfontosabb — magyarázta versenytársának, — hogy már a reggeli időt alaposan kihasználd, időben kezdj munkához, ne szuszogj sokáig az istálló körül. A domboldalakon ne keresztben, hanem hosszában vessetek, mert így sokkal kevesebb a forduló. Nagyon vigyázz,, amikor magot töltesz a gépbe, egy felesleges lépést se tégy, mert a percekből lesznek az óráit. Hosnyánszki János megfogadta a jó tanácsot és másnap ő is 180 százalékon felül teljesített. Hasonló jó eredményt ért el a többi fogatos is. A nagylormású lófogatosok nagy gondot fordítanak a lovak táplálására, tisztítására, megfelelő pihentetésére, így a legnagyobb munkák idején bátran hajthatják az erős állatokat. A fogatosokon kívül párosversenyben dolgoznak a gyalogosok is, akik a műtrágyaszórásban nem egyszer túlteljesítettek 150 százalékon. Nem volna teljes a képünk Nagytormásról, ha megfeledkeznénk a traktorosokról, akik vállalásukhoz híven szintén túlteljesítik a normát. A tavasszal nem igen akadt szántanivaló Nagytormason. A fogasolásban, vetésben pedig sokat segítettek a lófogatok, így még a munkák kezdetén Biritóra és Fornádra küldtek hat traktort segíteni. Kerekes Boldizsár, Zechán András és a többi traktoros ott is megőrzi a gazdaság jó hírnevét, becsülettel megállja helyét. Ha valaki mostanában Nagytormáson jár, gyakran hallja, amint a dolgozók — nem kis büszkeséggel — így köszöntik egymást: — „Hallottad? — A mieink 200 százalékon felül teljesítettek Biritón. Megmondtam én, hogy emberek azok a talpukon .. És valóban, Nagytormáson van mivel büszkélkedni. Több, mint 800 holdon vetettek idén. Március végére csak a kukorica nem volt a földben, de vállalták, hogy ezt is elvetik 4 nap alatt a 318 holdon. A nagytormási állami gazdaság határában szépen zöldelő borsó, tavaszbúza, árpa, zab és répavetésekben gyönyörködhet a járókelő. Manapság azonban gyorsan változik a domboldalak képe: húsvét után sarakoló asszonyok és lányok porba nyitják a répa és napraforgó sárközöket Semmi kétség nem fér hozzá, hogy ha így halad a versengés akkor is, mint most, ismét Nagytormás lesz az első Kelet-Dunántúl állami gazdaságai között. Ary Róza Kisszékelyi Felszabadulás tsz: Nevükhöz méltóim ... A kisszékelyi Felszabadulás termelőszövetkezet tagjai lelkes munkával készültek április 4-re, hogy nevükhöz méltóan ünnepeljék felszabadulásunk ünnepét Az Ünnepet megelőző szombaton délutáni órákban a termelőszövetkezet kapujára fehér betűk kerültek: „Éljen április 4. felszabadulásunk ünnepe!'' Minden betű egy-egy emléket idézett vissza az emberekben. Mindenki 1945 április 4-re gondolt, arra a napra, amikor hazánk felszabadult a fasiszta rabság igája alól. Az útról idősebb bácsik nézték a feliratot, meghatódva olvasták a betüket. Felszabadultunk. A termelőszövetkezet irodájában többen beszélgettek a termelésről, az állattenyésztésről, de a legtöbb szó a felszabadulásról hangzott el. A falon képek, felíratok, a plakátok sokasága közül feltűnik egy kongresszusi emléklap. Felülírott betűkkel Szentheimer Antal, a termelőszövetkezet legidősebb tagjának neve. Antal bácsi már nem mai gyerek — mondogatták a bentlévők. A könyvelő pedig pontos adatokkal bizonyította, hogy ez a 73 éves ember ma is megállja a helyét minden munkában. — Az I. negyedévben is 7ü munkaegységet teljesített — jegyezte meg Kovács János tsz-tag, aki együtt dolgozott vele, mint fogatos. Amíg az irodában a beszélgetés tartott, addig az istállóban Kovács Mihály, Almási József tehenészek etették a jó erőben lévő teheneket. Megnéztük az istállót is. A gondozók éppen az itatást végezték. Még az almot eligazították, adtak a tehenek elé, aztán ők is készültek az esti felvonulásra. Kovács Mihály tehenész megmutatta azokat a teheneket, melyeket ő gondoz. — Ezekkel a tehenekkel bátran merek versenyezni bármelyik termelőszövetkezettel a megyében. Ezután még nagyobb eredményeket fogok elérni, mert nemsokára zöldet kapnak a tehenek, amitől többet fognak adni — mondotta Kovács Mihály tehenész. A tsz-tagok megmutatták az új sertésfiaztatót is, ahol a fiatal malacok vígan játszadoztak a szalma alatt , majd az épülő istállót néztük meg, amely 38 tehénnek ad majd férőhelyet. Rövidesen a tetőt fogják felrakni. A 100 köbméteres ajtó is kész. Ezt a felszabadulás ünnepének méltó megünneplésére készítették el. A földeken már zöldelnek a tavasziak. A kukorica és burgonya kivételével már minden a földben van. A jövő héten mái arra is rákerül íj sor 1, így él és dolgozik a kisszékelyi Felszabadulás termelőszövetkezet, lelkes munkájával méltó lesz nevéhez. ▼ ÁLTALATOK. SZEMEK! Kiutaláson felül »tejtrendelésrtt szállítunk VÁLOGATOTT AJKA! PALAMENET. Fűt «értéke kb. 2500 kai./kg. Szén nagysága 20—200 mm. Irányára ipari díjra 4.10 Ft/g. Próbavagonokait küldünk. Szállítás megrendelések sorrendjében. Ajkai özén bányák. Változás a 11. számú Sportrejtvényünkben A Mérvei TSE mellett működő Kosárlabda Társadalmi Szövetség a csapatok kérésére elhalasztotta az április 18-ra kisorsolt összes kosárlabdamérkőzéseket. Mivel a vasárnapi számunkban megjelent Sportrejtvényben 3 kosárlabdamérkőzés szerepelt, így kénytelenek voltunk a mai számunkban *?) és 6. (Szijtmú Sportrejtvényt kö//6trpini. Kérjük a Tubáinkat, hogy a vasárnapi szám helyett a keddi (mai) számunkban megjelenő 6. számú Sportrejtvényt küldjék be. Mint már közöltük, a 10-es (teli) találatot elérő olvasóink részére hetenként egy-egy belépőjegyet sorsolunk ki a magyar-angol labdarúgómérkőére. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA fi. sz. Sportrejtvény az április IS-i mérkőzésekre: 1. Paks—Bátaszék ( labdarúgómérkőzés) 2. Sfc. Dózsa—Nőgyész (labdarúgómérkőzés) 5. Sz. Építők—Konyhád (labdarúgómérkőzés) 4. Nagymények—D. Lokomotiv (labdarúgómérkőzés) 5. D. Postás*—Máza (labdarúgómérkőzés) 6. Dunaföldvár—Sz. Petőfi (labdarúgómérkőzés) ?. Simontornya—Tolna (labdarúgómérkőzés) 8. Szekszárdi Dózsa—Hőgyész (ifjúsági labdarúgómérkőzés) 9. Építők—Bonyhád (ifjúsági labdarúgómérkőzés*) ff. Dunaföldvár—Sz. Petőfi (ifjúsági labdarúgómérkőzés) PÓTMÉRKŐZÉSEK: if. Simontornya—Tolna (ifjúsági labd. merk.) 12 Nagymányok—Dombóvári Lók. (ifjúsági labdarúgómérkőzés) Né*: Lakcím: pót tPfYmVnYi cm CD □ cm cm cm cd dH CD d NA PL 6 Vidám verseny Színes magyar film Hintyzvg billeg a fehér balettcipőcske, a kornélra támaszkodva fehér balettruhás kislányok sora áll A pici lábal: kicsit bizonytalanul lebbennek, de azután már megy szépen, együtt a tánc. A jelenet a „Vidám verseny“ című, új, színes magyar filmből való, amely megörökítette a művészeti együttesek és kultúrcsoportok lázas készülődését II. országos versenyükre. A film dús csokorba foglalja össze a népi tánc, ének• és zenekultúra legszebb virágait. A tágas tornaterem ablakain beomlik a téli verőfény. Melegítőbe öltözött legények dobogása hallatszik a zongora hangjai mellett: táncot próbálnak. Te csitt! Énekszó hallik: „Nincs szebb madár, nincs szebb madár a fecskénél. A bátai, a bálai menyecskénél... A diósgyőri népi táncosok a muli versenyen is elsők voltak, most sem akarnak lemaradni. Egyenletesen csapkod a szövet szék verője. Sára néni amíg az új szállal szösmiötöL lassít dalba kezd. A búboskemence körül leánya: hí, me3gelnek. Ez meg itt a kisterenyei fonó. Paraszt és bányászdjak érkeznek, Hetyke legénytáncot járnak. Most jókedvű nótát, vidám kedves gyerekhangokat sodor felérd: szél: „Úttörőknek kis vasútja medvemódra szusszan. Fák alatt, ha messze hulltl, völgyből hegyre . A nagy vetélkedésre menetelő, mosolygós szemű úttörők énekét halljuk. És látjuk a versenyt. Ének és tánccsoportok, színjátszók, bábjátékosok nemes vetélkedését. Játékosság, vidámság, életöröm árad a számokból. A dalokat, táncokat átforrósítja új életünk fénye, szépsége. Ki kell emelni az ipari tanulók „Toborzó" láncát. Vidámság, hamarszos pajkosság zeng táncukban. A film forgatókönyvét régi magyar népi táncok és népi hagyományok feldolgozásával álltották össze. ism Araion *» Nincs már egyetlen veretlen csapat sem a megyei labdarúgóbajnokságban A megyei labdarúgóbajnokság vasárnapi fordulója felé különös figyelem fordult. Két rangadó mérkőzésre is sor került. Az egyiken a Nagymányoki Bányász örök riválisával, a Bonyhádi Vasassal szemben kísérelte meg a pontszerzést Bonyhádon, a másikon a Simontornyai VL látogatott el Szekszárdra a Petőfihez. ha a nagymányoki bányászcsapat és a Petőfi győzött volna tovább növelték volna előnyüket. Ez azonban nem következett be, mert mindkét vezető csapatunk elvérzett és így összébb tolódott az idei bajnokság mezőnye. Nagymányok továbbra is megtartotta ugyan vezető helyét, Petőfi pedig a másodikat, de most már csak egyetllen pontra csökkent az előnyük Siprontornyával és Bonyhádijal szemben. Dombóvárort a helyi rangadót a Lokomotiv biztosan nyerte a Postással szemben. Hőgyészen a Szekszárdi Építők egygólos győzelmet aratott. Nagy küzdelem alakult ki a paksi mérkőzésen is, mert az elért 10 gólból négyet a hazai csapat szerzett. Bátaszéken a Lokomotiv támadósora a Szekszárdi Dózsa felett aratott győzelem után is gólképtelen maradt. Mázán ugyancsak szoros mérkőzésen dőlt el a hazaiak javára a mérkőzés sorsa. Részletes eredmények a következők: Simontornyai VL.—Szekszárdi Petőfi 3:1, Szekszárdi Dózsa—Paksi Kinizsi 6:4, Szekszárdi Építők—Hőgyészi Traktor ?:1, Dombóvári Lokomotiv—Dombóvári Postás 3:1, Mázai Bányász—Dunaföldvári Spartakus? 2:1, Tolnai Vörös Lobogó—Bátaszéki Lokomotiv 4:0, Bonyhádi Vasas—Nagymányoki Bányába 1:0. Az ifjúsági bajnokság eredményei «ak részben érkeztek be. Eddig» beérkezett eredmények: S?ek«?városi Petőfi—Simontornyai VL. 4:0, Nagymányoki Bányász—Bonyhádi Vasas 2:0, Paksi Kinizsi—$?eks?s Érdi Dózsa 2:1, Bátaszéki Lokomotiv-Violnai VL. 0:0. A megyei felnőtt bajnokságban összébb szorult a mezőny. Mindössze 2 pont választja el a hatodik helyezettet a listavezetőtől. A tabellán mindössze annyi a változás, hogy Tolna megelőzte Dunaföldvárt és egy hellyel lejjebb szorult Paks is. A bajnokság 41rása az V. forduló után a következő: 4 — 43 1 3 I 3 -1-Az április hó 18-i forduló párosítása: Paksi Kinizsi—Bátaszéki Lokomotiv, Szekszárdi Dózsa—Hőgyészi Traktor. Szekszárdi Építők —Bonyhádi Vasas, Dombóvári Lokomotív— Nagymányoki Bányász, Dombóvári Postás- Mázai Bányász, Dunaföldvári Spartakus?— Szekszárdi Petőfi, Simontornyai VL.—Tolnai VL. A Sióaszárdi Falusi Sportkör rendezte az év első atlétikai pályaversenyét Április 4-én a felszabadulás emlékére atlétikai versenyt rendezett a sióagárdi Falusi Sportkör. A versenyen 26 sportoló vett részt. A jól induló versenyt a kellemetlen esős idő meglehetősen elrontotta, ennek ellenére néhány egészen jó eredmény született. Mindenesetre a legnagyobb elismerés illeti a sióagárdi Falusi sportkör vezetőségét, hogy ők rendezték Tolna megye első atlétikai pályaversenyét 1954-ben. Részletes eredmények: Nők: 60 m: 1. Sági I. 9.9 mp, 2 Vi^ 10.—, 5. Sági 1. 10.4 mp. Magasugrás: 1. Sági 11. 120 cm, 2. Sági 1. 115, 3. Vig 110 cm. Súlylökés, 5 kg: 1. Sági 1. 650 cm, 2. Sági 1. 644, 3. Vig 504 cm. A sokoldalú Sági 11. határozottan tehetséges, az idén sokat fogunk hallani róla. Férfiak: 100 m: 1. Kőszegi 12.8 mp, 2. Molnár 1. 13.3, 3. Molnár 11. 13.5 mp. Idénye eleji eredmények: 1000 m: 1. Szabadi 3:02, 2. Molnár J. 3:04, 3. Kilián 3:30. A 16 főnyi mezőny első két helyezettje jó eredményt ért el. Nevükkel minden birzomgyal találkozunk a további versenyeken is. Magasugrás: 1. Molnár Zoltán 168 cm (járási csúcs), 2. Szabadi 15.68, 3. Kőszegi 1”.A teljesen valós körülmények között elért 168 cm-es eredmény az idény kezdetén biztató. Kár, hogy Molnár labdarúgással is foglalkozik, mert így szétforgácsolódik ereje. A másik kettő eredménye sem rossz. Távolugrás: 1. Kőszegi 545 cm, 2. Szabadi 510, 3. Molnár 483. Sfilylökés: 1. Molnár Z. 948 cm, 2. Kilián 865, 3. Kőszegi 810. A 7 és 1/4 kg-os súlygolyóval elért eredmény jó. Ez a szám is azt igazolja, hogy Molnárnak érdemes lenne komolyan foglalkozni az atlétikával. A verseny végén eredményhirdetés, majd érem- és az oklevelek kiosztása következett. Az igen jól sikerült verseny létrehozása Lajos sióagárdi testnevelő érdeme, de sokat segített a szervező és a lebonyolító munkában Molnár József és Páli György pedagógusok is. Példájukat kövesse a többi sportkör és sportköri vezető! Kosárlabda híradó Az elmúlt megyei kosárlabdabajnoki mérkőzések általában a várt eredményeket hozták. A Szekszárdi Dózsa fölényesen nyerte helyi rangadót, a Dombóvári Fáklya eddigi jó szereplését és ezúttal a Bonyhádi Spartakusz felett aratott győzelmet. A Bonyhádi VL. is biztos győzelmet szerzett és változatlanul sz élvonalban van. A női bajnokságban Fáklya lelépte a Bonyhádi Spartakuszt, annál nagyobb volt viszont a küzdelem a Dózsa—Petőfi szekszárdi helyi rangadón, amelyen ezúttal a Dózsának jött ki jobban a lépése és 1 ponttal győzött. A D. Lokomotiv biztosan nyert a Bonyhádi VL. ellen. Részletes eredmények: Férfiak: Szekszárdi Dózsa--Szekszárdi MTSK 68:35 (37:16). Vezette: Váradi és PéterfaWi. A szekszárdi helyi rangadón a képzettebb Dózsa játékosokat nem állította nehéz feladat elé . az MTSK legyőzése. Legjobb dobók: Witlcher 29, Barcs 16, illetve Gyüsza 14, Dombóvári Fáklya—Bonyhádi Spartakusz 71:64 (39:24). Vezette: Péterfalvi—Fogarasi. Az első félidőben a Fáklya, a másodikban a Spartakusz játszott jobban, de a Fáklya előnyét már nem sikerült a Spartakusznak behoznia. Legjobb dobók Csikós 35, Dobois 10, illetve Lukács 31, Szőts 15. Bonyhádi VL.—Bátaszéki Lokomotiv II. 86:21 (39:11). Vezette: Péterfalvi-Fogarasi. A Bátaszéki tartalékcsapat nem tudott komoly ellenállást kifejteni a jól küzdő Bonyhádi VL. ellen. Legjobb dobók: Popp 39, Rausch 21, Péter 11, illetve Demény 12. A bajnokság állása a vasárnap lejátszott mérkőzések után: Nők: Szekszárdi Dózsa—Szekszárdi Petőfi 11:36 (16:14). Vezette: Péterfalvi—Barbacsiné. Végig óriási küzdelmet vívott egymással a két szekszárdi csapat a helyi rangadón. Végüla a Dózsához pártolt a szerencse és egyetlen ponttal megszerezte a győzelmet. Legjobb dobók: Szűcs 13, illetve Dajka és Keresztes 10-10. Dombóvári 74:10 (29:5). Vezette klga Fáklya—Bonyhádi Spartakusz vezette: Fogarasi—1 Péterfalvi,ra egyszerűen lelépte a bonyhádi Legjobb dobók: Zsók—Móka, Fai’A Fakékas 24—24, illetve Bach 9. Bátaszéki Lokomotiv—Bonyhádi VL 4-13 (29:8). Vezette: Fogarassi—Péterfalvi. A Lokomotiv végig irányította a játékot és megerőltetés nélkül szerezte meg a győzelmet ellenfelével szemben. Legjobb dobók: Szende 28, Ribli 10, illetve Ráday 10. Itt jegyezzük meg, hogy a Dombóvári Lokomotiv—Paksi Kinizsi férfi és a Szekszárdi Vörös Meteor—Paksi Kinizsi mérkőzések jegyzőkönyvei nem érkeztek be a szövetséghez, így azok eredményét nem állott bankban közölni. 1. Szekszárdi Deam 4 4 — 286:156 0 2. Dombóvári Fáklya 4 3 — 1 235:235 6 3. Paksi Kinizsi 2 2 — n 108:80 4 4. Bonyhádi VL. 4 2 — 2 214:168 4 5. Bonyhádi Sport. 3 2 — 1 170:151 4 6. Dombóvári Lók. 3 1 — 2 177:198 0 7. Szekszárdi MTSK 3 — — 3 128:175 ^ 8. Tamási Petőfi 2 — — 2 74:163 — 9. Bátaszéki Lók. 3 ------ 3 72:230 — A női bajnokság állása a vasárnap lejátszott forduló után a következő: 1. Dombóvári Fáklya 4 4 ----- 223:111 8 2. Paksi Kinizsi 3 2 1 —* 156:109 9 3. Bátaszéki Lokomotiv 3 2 -*• 1 101:73 4 4. Szekszárdi Dózsa 4 2 — 2 144:111 4 5. Szekszárdi VI. II. 3 1 1 109:121 3 6. Szekszárdi Petőfi 3 1 — 2 98:992 7. Bonyhádi VL. 4 4 84:138 — 8. Bonyhádi Sport. 2 — — 0 30:109 Párthírek Április 16-án reggel 9 órakor a Pártoktatás Házában a II. és III éves Párttörténet és az I. éves Politika,! Gazdaságtan konferenciavezetői részére megbeszélést tartunk asz. ismétlésekkel kapcsolatban, s összefoglaló előadást tartunk az egész évi anyagból. * Április 14-én, reggel 9 órakor a Politikai Gazdaságtan II. éves konferenciavezetői részére konferenciát tartunk a „Törvények objektív jellege“ című anyagból. Kérjük a propagandista elvtársak pontos megjelenését. A konferencia a Pártoktatás Házában lesz. MB. Agit. Prop. o. * Értesítjük Szekszárd város párt-, tömegszervezeti és állami funkcionáriusait, valamint a város párttagjait, hogy f. hó 14-én, délután fél 6 órai kezdettel a Pártoktatás Házában a párt módosított Szervezeti Szabályzat tervezetéről előadást tartunk. Előadó: Somi Benjamin elvtárs. Az előadásra meghívjuk a város pártonkívüli dolgozóit is. Pártoktaitási Móricz Zs’emont „frivscska“-ja francia nyelven Paris: A genfi Connainre Mádénál megjelent francia nyelven Móricz Zsigmond „Árvácska“ című regénye. Az „Árvácska“ máris nagy figyelmet keltet francia és svájci irodalmi körökben. André Wurmser neves francia író és újságíró hosszabb cikkben foglalkozik a könyvvel a "Les Lettres Francaisses" című párisi irodalmi és művészeti hetilap legújabb számának hasábjain, s Móriczot a világirodalom legnagyobb íróihoz hasonlítja. Wurmser kiemeli, hogy Gara László fordításában a nagy író stílusa megőrzi azt, ami legkönnyebben szertefoszlik minden fordításban: a kői tőiességét. Súlyos szerencsétlenség miatt visszavonták az angol Comet-gépekre kiadott alkalmassági bizonyítványokat London (MTI). Nyugati sajtójelentések beszámolnak arról, hogy a csütörtökről péntekre virradó éjszaka a BOAC angol légiforgalmi társaság egyik Comet-típusú utasszállító gépe a Róma—Kairó közötti útvonalon, Nápolytól 150 kilométernyire délre a tengerbe zuhant. A repülőgép huszonegy utasa elpusztult. Tekintettel arra, hogy az utóbbi iőben már a harmadik Comet mintájú utasszállító géppel történt súlyos katasztrófa, A. T. Lennox Boyd, angol szállítási és polgári repülésügyi miniszter péntek esti hatállyal visszavonta azokat a bizonyítványokat, amelyek repülésre alkalmasnak nyilvánították a Comet-gép pékét. \ Rat ezer német fasiszta van a Dien-Bien-Phu-i erődítésben Berlin (MTI) Nyugatnémet lapjelentések szerint a vietnami népi erők gyűrűjébe szorított Dien-Bien- Pihu-i erődítésben reménytelen ellenállást kifejtő tizenkettőezer katona közül hatezer a hitleri náci párt egykori tagja. Ezek a német fasiszták 1945 után a felelősségre vonástól rettegve megszöktek Németországból, beálltak a francia idegenlégióba és most Indokínában harcolnak a szabadságáért küzdő vietnami néphadsereg ellen. HÍREN KEDD, ÁPRILIS 13 ÜGYELETES GYÓGYSZER JAK: Il/I. sz. All. gyógyszertár. NÉVNAP: Ida. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás kedd estig: felhőátvonulások, néhány helyen futó eső vagy futó havazás. Mérsékelt északnyugati-északi szél. A hideg idő tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek kedd reggel nulla—mínusz három, délben keleten nyolc—tizenegy, máshol tíz—tizenhárom fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet kedden négy fok felett lesz. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottságt Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség; és kiadA hivatal telefonszámjai 20-1ő. 20-it Szekszárd, Széchenyi-utca 18 M. NB eavszámlaszáma 00 87S 0M—» Előfizetési dij- havi II.— forint Baranyamemrei Szikra Vvomde Pécs. Mu akács v Mihály utca 10 aa. Telefon 20-27 A aromáéért felel: HELLES REZSŐ,