Tolnai Napló, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-20 / 118. szám

4 Új kultúrotthont avattak Gyulajon Hódor József levelezőnk arról szá­mol be levelében, hogy új kultúr­otthont avattak Gyulajon. A kultúr­­ház avatásra igen szép műsorral ké­szültek a fiatalok. Az avató ünnepélyen tartották meg egyúttal Jókai Mór halálának 50. évfordulója alkalmából a megem­lékezést. Novák elvtárs, a Dombó­vári Tanítóképző igazgatója ünnepi beszédében kegyelettel emlékezett meg a nagy íróról. A műsornak egy részét az általá­nos iskola tanulói adták és műsor­­számaik nagy tetszést arattak. Tánc- és énekszámok, rövid színdarabok váltogatták egymást. Az ünnepélyen csaknem az egész falu részt vett. Erre az ünnepélyes alkalomra újjá­alakult a gyulaji zenekar­­­­ is, amely a műsor végeztével a tánczenét szol­gáltatta. A megnyitó ünnepélyen­­ élet, vi­dámság költözött az új kultúrott­­honnkba. A fiatalok örülnek legin­kább és fogadkoznak, hogy jó mun­kát végeznek, amely dicsőségére vá­lik majd a szép, új kultúrháznak. A tágas, nagyterem nem fog üresen, elhagyottan állni, az olvasószoba is állandó vendégeket kap. Gyakran keresik fel a fiatalok esténként munka után a játéktermet, ahol sak­kal és különböző társasjátékokkal szórakozhatnak. A Sport Cirkusz megyénkben Május eleje óta megyénk közsé­geiben szerepel az országos hírű Sport Cirkusz és az eddigi kedvezőt­len idő ellenére is estéről-estére meg­érdemelt sikerrel mutatja be való­ban fővárosi színvonalú műsorát. A közel ezer személyt befogadó Sport Cirkusz érkezését jó hírek előz­ték meg. Simontornyán kezdte meg szereplését. A bemutatott műsor iga­zolta a kedvező híreket, kellemes szórakozást nyújt községeink dolgo­zóinak. Az előadásokat nagy közön­ség látogatja. A Sport Cirkusz idei műsorán fel­lép a „2 Racsmányi'' légtornász. Gyönyörű trapézszámaikat külföl­dön is ismerik, most a hazai közön­ség tapsolja őket estéről-estére. A „3 Rissay"” gladiátor számát lélekzet visszafojtva figyeli a közönség. Hel­la kutyaszínházát viszont nevetés orkán kíséri, akárcsak a ..2 Baiczi“ „ügyetlen" akrobataszámát, majd az arcizmok ellen komoly támadást in­téző bohóctréfájukat. A „2 Kiss* * 1’ lasszó és kerékpár produkciója izgal­mas, élvezetes és derűs. W. Richter drótkötélszáma is ügyes mutatvány. Cirkusz műsorokban eddig még nem láttunk a „2 Szénási’-hoz hasonló művészetet. Kínai játékokat mutat­nak be, kínai zene kíséretével. Igen szerencsés műsorszám, dicséret illeti érte az Országos Cirkusz Vállalat művészeti osztályát is. A műsorra a „3 Weisz" ugrószáma teszi fel a ko­ronát. A Sport Cirkusz megyénkbeli sze­replése sikerrel indult meg. Vidám­ság, humor és komoly művészet jel­lemzi műsorukat. N. O. NAPLÓ népszerűek s frMüéssel összekapcsolt mezőgazdasági­­ előadások „Járásunk községeiben kedvelik és ige­n sokan látogatják a dolgozó pa­rasztok és termelőszövetkezeti tag­ok közül a mezőgazdasági tárgyú kis­­film előadásokat" — írja Magyarszé­ki József a tamási járásból. A megyei ta­nács népművelési osz­tályától ka­pták ezeket a keskeny-és normálfilmeket, amelyeket igen Ió., eredményesen használnak fel. Ko­vács József, a járási agromómus jár­ja a falvakat, gépállomásokat és a vetítés mellett még értékes szakmai előadásokat tart. Legutóbb a „Cukorrépa" és a ,,Napraforgó" című filmeket vetítik, amelyek bemutatják ezeknek a nö­vényeknek a munkáit a talajelőké­­szítéstől a szedésig. A Tamásiban megtartott előadá­son például több, mint 60 dolgozó paraszt vett részt és az előadás, majd a vetítés végeztével többen ér­deklődtek. Kérdéseikre szakszerű felvilágosítást kaptak Kovács Jó­zseftől. Kérték, hogy ismételjék meg a vetítést, majd szólnak ismerőseik­nek is, mert ismételte­n szeretnék látni a tanulságos filmelőadást. Ez a kezdeményezés tehát az ed­digi tapasztalatok alapján eredmé­nyesnek látszik. A falu dolgozói ta­nulnak az előadások során, az okta­tófilmek bővítik ismereteiket. Az előadások a soronlévő mezőgazdasá­gi munkák időbeni elvégzésére is mozgósítanak. Kisiparos, aki nem tartja be a törvényt Kormányunk új programmja si­keres megvalósításához megyénkben is több iparengedélyt adtak ki taná­csaink illetékes osztályai. Legtöbb esetben az új iparengedéllyel rendel­kező iparosaink rendesen, becsüle­tesen dolgoznak és nagyban hozzá­járulnak a lakosság szükségleteinek kielégítéséhez. Hiba azonban, hogy van olyan iparos, aki nem tartja be a kormány rendeleteit és ő maga nem dolgozik, hanem dolgoztat, azaz engedély nélkül tart alkalmazotta­kat. Ilyen például Vándor Ferenc kő­műves, aki Sárszentlőrincre kapta meg az iparengedélyét. Több ízben felhívták a figyelmét arra, hogy nem tarthat alkalmazottakat. Tudo­mása van erről a paksi járási ta­nácsnak és a nagydorogi rendőrőrs­nek is. (Utóbbi helyszínen is meg­győződött róla, melyről jegyzőkönyv is van.) A hatósági közegek előtt bebizonyosodott, hogy a sárszentlő­­rinci iskolánál, valamint a nagy­do­rogi apaállat istállónál szakképzet­­alkalmazottakkal dolgoztatott. Ami­kor Sörös elvtárs, a paksi járási ta­nács ipari előadója erre ismételten felhívta „szorgalmas iparosunk" fi­­gyelmét, kijelentette: „Csak nem gondolja az elvtárs, hogy én maltert kenek? Az nem az én munkám, én csak terveket, költségvetést készítek, irányítok, ez az én munkám." Úgy látszik Vándor Ferenc úgy képzeli el az életét, mint ahogyan a régi rendszerben éltek a vállalkozó ipa­rosok, akik maguk nem dolgoztak, csak dolgoztattak. Leszögezhetjük, hogy államunk nem az ilyen ,,kismarosokat" segíti, de maguk a becsületes, szorgalmas iparosok is elítélik az ilyen munka­időben is elegánsan, vasalt nadrág­ban, nyakkendőben járó dolgoztató iparost. Bízunk abban, hogy az ille­tékes hatóságok is végre intézked­nek ebben az ügyben, hogy ne ront­sa az ilyen dolgoztató „iparos”1 a szorgalmas munkás dolgozó iparo­sok jó hírét. Vér­jük meg* Ivat­ermésünket. Megyénkben a gyümölcstermelést nem foglalkozásszerűen űzik, hiszen nincs is kialakítva egyes gyümölcs­féleség termelése. Általában, vegyes gyümölcsösök díszítik kertjeinket. A gyümölcsféleségek közül a szil­va csaknem mindenütt díszlik. Azon­ban meg kell állapítani azt, hogy a jó gazda gondosságával nem végzik el az időszerű védekezési munkákat. Pedig a szép gyümölcsöt, a sok gyü­mölcsöt mindenki szereti. Helytelen, hogy termelőink nem fordítanak erre nagyobb gondot. A védekező anyagra kiadott összeget és a ráfordított fáradságot a fa csak­nem minden évben dúsan visszafi­zeti. Érdemes ezzel a kérdéssel fog­lalkozni, így több gyümölcs kerül a piacra, a dolgozók asztalára. Szeretnék most foglalkozni azzal, hogy most mit kell tennünk. Szilvásunkban igen komoly káro­kat okoz a poloskaszagú szilvada­­rázs. Kártétele a gyümölcsöt éri, mikor a szilva mogyoró nagyságú, a lárva a belsejében él. A megfer­tőzött gyümölcs diónagyságig a fán marad és azután lehullik. A poloskaszagu darázs a házilény­­nél valamivel nagyobb, barnásfeke­te, két pár hártyás szárnyú levélda­rázs fajhoz tartozik, melynek még néhány rokona azonos károkat okoz. Ilyen például a körte- és almada­rázs. Valamennyi fajra jellemző, hogy a sárgásfehér, sötétfejü­k1 pár lábú, csupasz álhernyóik a gyümölcs belsejében élnek és feltűnően polos­­kaszagúak. Tavasz folyamán a föld­ben készült gubóból a kifejlődött darazsak virágzáskor kirajzanak és mindegyik faj felkeresi a neki meg­felelő gyümölcsféleséget. Párosodás után tojásaikat a csésze levelekbe tojják. A kikelő lárva a leendő magházba furakodik és a nö­vekvő terméssel együtt nő addig, amíg el nem éri a gyümölcs a mo­gyoró, illetve a dió nagyságát. Az álhernyó a gyümölcs oldalán fúrt kerek nyíláson át szüntelenül túrja ki a nedvesen kifolyó barna ürülé­ket, ami erre a kártevőre jellemző. Mikor elérte teljes fejlettségi fo­kát az álhernyó, kibújik a gyümölcs­ből és leveti magát a földre. Beássa magát és gubót készít a talajban, ahol bebábozódik, tavaszig nem is jön elő. Hogyan védekezzünk? Igen jól bevált és biztos anyaga quassia-forgácsból készült parmetlé. Nagyon fontos a permetezés időpont­jának megválasztása, melyre irányt a virágzás állapota nyújt. Legked­vezőbb a permetezés eredménye ak­kor, ha a fáról, az utoljára kinyílt virágokról hullani kezdenek a szir­mok, mely időtől számított három napon kell a permetezést elvégezni. A quassia-forgács 2 százalékos ol­datát használjuk, azonban a gyü­mölcstermelők körében használatos a Hungária Matador is, melynek 2 százalékos oldatával permeteznek. Ezzel azonban nem érhető el olyan eredmény, mint a quassiaforgáccsal. Sokan idegenkednek a quassiafor­­gácstól, pedig elkészítése egyszerű, emberre nem veszélyes. Persze ez nem zárja ki azt, hogy használat közben ne legyünk óvatosak. Az elkészítés módja a következő: 0.5—1 kilogramm quassiaforgácsot 10 liter vízbe egyszerre felforralnak és a főzetet 24 óra hosszat állni hagy­ják. Ez idő elteltével a forgácsról a főzetet leöntik és ehhez 1 kilo­gramm káliszappanból és 10 liter vízből készült oldatot hozzáöntve. 20 liter oldatot kapunk. A 20 liter oldatot 80 liter víz hozzáadásával 1 hektoliterre kiegészítve elkészült a permetlő és permetezhető. Ennek a mennyiségnek kétszeresét kell venni a quassiaforgácsnak, hogy 2 száza­lékos oldatot kapjunk. A fent elmon­dottak szerint 1 százalékos oldat el­készítésére vonatkozik. A quassiaforgács beszerezhető a földművesszövetkezetek és Népbol­tok, valamint a háztartási kisárudák­ban, kilogrammja 5­60 forint. Magyar Ferenc növényvédelmi agronómus. Újabb kettőszáz peronoszpora jelzőállomást állítanak idén szőlőtermelésünk szolgálatába Földművelésügyi kormányzatunk az elmúlt években egyre nagyobb mértékben kifejlesztette a peronosz­­pora jelző szolgálatot. A múlt évben már ezer, termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban felállított állomás jelezte a termelőknek, hogy mikor védekezzenek a peronoszpóra ellen. A jelzőállomásokat azonban még nem mindenütt működtették kifogástalanul és ezeken a helye­ken a védekezés is kevésbbe volt eredményes. A kemény tél­ idejére a jelzőállomások műszereit, a maxi­mum-minimum hőmérőket és esőmé­rőket védettebb helyre vitték. Most a műszereket újból kihelyezik a jel­­zőállomásokra, hogy a peronoszpóra jelzőszol­gála­t minél előbb munkába léphessen. A földművelés­ügyi minisztérium idén az eddigi hálózatot további kettőszáz állomás­sal bővíti ki. Az új jelzőállomások elsősorban tsz-ekbe kerülnek, de többet állítanak fel egyéni termelők­nél is, 1054 MA.TÜS 20 SPORT A Labdarúgó Társadalmi Szövetség elhalasztotta a május 23-i bajnoki fordulót Az MTSB mellett működő Labdarúgó Tár­sadalmi Szövetséghez mind több olyan irá­nyú bejelentés érkezett, hogy a csapat já­tékosai testületileg részt vesznek az angol­­magyar labdarúgó mérkőzésen és kérték a mérkőzések elhalasztását. Mások egymással megegyezve szombaton szándékoztak leját­szani mérkőzéseiket. Tekintettel arra, hogy a szövetség méltányolta az előbbi sportkö­röknek a kérését és nem vállalta, hogy a Szombati előrehozott mérkőzésekre a más medvékből küldendő cserejátékvezetők meg tudnak szombat délutánra jelenni, úgy hatá­rozott, hogy az angol-magyar mérkőzésre való tekintettel a május 23-i bajnoki for­dulót a tavaszi idény végén kell lejátszani. Erre annál is inkább megvan a lehetőség, mert az ifjúsági válogatottak tornája csak júliusban kezdődik. Az utóbbi ok miatt szó van arról, hogy a társadalmi szövetség az első vagy az első két őszi bajnoki fordulót a tavaszi idény után közvetlenül rendezi meg. A május 23-i bajnoki forduló elha­lasztása nemcsak az ifjúsági és megyei baj­nokságra, h­anem­ valamennyi járási bajnoki mérkőzésre is vonatkozik. A a 8:3-ig: (A magyar—angol futballmérkőzések múltja) A válogatott labda­rugómé­rkőzés! Csodála­tos, megmagyarázhatatlan varázslattal vonja bűvkörébe az embereket, mintha benne ta­lálkozna minden nemes becsvágy, erény, mintha körülötte dobbannának össze a ma­gyar szívek egyetlen forró vágyakozásban, mintha az összegyűjtött lelkesedés itt ke­resné m­eg az utat a kitörésre. Ha a magyar labdarúgósport történetének könyvében lapozunk, több mint félszáz esz­tendő háromszáz válogatott mérkőzésének az emlékei elevenednek meg és ötszáz vá­logatott játékos a­lakja lép ki a színre az emlékek porondján. A nagy csaták izzó le­vegője árad felénk s lelki szemeinkkel gyö­nyörködhetünk a magyar labdarúgás nagy hőseinek küzdelmeiben.­­ Csodálatosan gazdag a magyar labdarúgó­­sport története. A sok nagyszerű­ mérkőzés­re visszaemlékezni ragyogó élmény. Emlé­keink között kutatva boldogan állapíthatjuk meg, hogy főleg az utóbbi évek eredményei­re lehetünk különösen büszkék. Válogatott együttesünk pontosan négy éve veretlen. Ez az egyedülálló sikersorozat az egész világ sportközönség­ének figyelmét felénk irányí­totta A hatalmas sikernek köszönhető, hogy a magyar sport tábora egyre inkább növe­kedik, gyarapodik. Az évszázad mérkőzésén aratott siker nyomán olyan érdeklődés ta­pasztalható a május 23-i angol-magyar mér­kőzés iránt, ami példátlan sporttörténetünk­ben. Éppen ezért nem lesz érdektelen a ma­gyar-angol mérkőzések múltjával foglal­kozni. A magyar válogatott labdarúgócsapat a mai napig kereken háromszáz mérkőzést ví­vott, az elsőt Bécsben, 1902. október 12-én Ausztria ellen (5:0-ra kikaptunk), az utolsót, a jubileumi háromszázadikat már csak a történelem kedvéért is, ismét Bécsben az idén április 11-én játszottuk. Most 1:0-ra győztünk.) A háromszáz mérkőzésből 162 győzelemmel, 61 döntetlennel, 77 vereséggel végződött. Mérkőzéseinken 843 gólt lőtt csapatunk, míg ellenfeleink 542 alkalommal voltak eredményesek. Az angolok ellen hét mérkőzést játszott a magyar csapat: 1. Budapest, 1908. június 10. 0:7. 2. Budapest, 1909. május 29. 2:4. 3. Budapest, 1909. május 31. 2:8. 4. Stockholm, 1912. június 20. 0:7. 5. Budapest, 1934. május 10. 2:1: 6. London, 1936. december 2. 2:6: 7. London, 1953. november 25. 6:3. A hét mérkőzésből tehát kettő végződött győzelemmel, öt vereséggel. A gólarányunk is meglehetősen passzív, 14:36. (Az egyes mérkőzéseket következő szá­mainkban ismertetjük.) Szekszárdi Dózsa— Szekszárdi Petőfi 3:1 (2:9) Szekszárd, 2500 néző. Vezette: Hangyási (Székesfehérvár). Dózsa: Póta — Lehel­vári, Király, Pongor — Gazsó, Ihász — Dósai, Hetesi, Géczi, Farkas, Schlarb. — Petőfi: Asztalos — Zérényi, Sim­on, Korsós — Né­meth, Baka — Tischler, Hóman, Zádori, Gabi, Cser. — Az első félidőben a Petőfi játszott enyhe széllel szemben. Már az első percben gólhelyzet adódik a Dózsa kapuja előtt, mert Lehelvári elesik, de Cser lövését védi Póta. A 3. percben Zádori szál­aszt el gólszerzési alkalmat. Az ötösről fölé fejel. A túloldalon Dósai fütty után a hálóba lő. A gól természetesen érvénytelen, mert a Dózsa csatár kezezett. A Petőfi támadásait mutatja, hogy Pótónak kifutva kell mentenie Hóman elől. J­ádori ront el ismét gólhely­zetet. Az első negyedórában a Petőfi tárna­­lőtt többet, mégis a Dózsa szerzi meg a vezetést a 16. percben. Farkas a 16-osról váratlanul kapura lő s a föld felett suhanó labda a jobb alsó sarokban köt ki. Aszta­los hiába vetődött a jól eltalált lövésre, 1 :0 a Dózsa javára. A 23. percben tévesen ál­lítja meg a játékvezetői füttyszó Csert les címén. Lassan azonban mindjobban felül­kerekedik a Dózsa. A 24. percben Schlarb lövését Asztalos csak kiütni tudja, de az­tán tisztáz a Petőfi védelme. Két perc múl­va ugyancsak Schlarb ügyesen játssza át a Petőfi védelmét, de aztán mellélő. Majd Géc­i lép meg, de szerelik A 30 percben Tischlert buktatja a Dózsa védelem, de a játékvezető nem lát okot a bün­tet­ő megadá­sára. Tisztet is ellene a Petőfi tábora. A 33. percben Hóman megzavarja Pótát, aki­ kiejti a labdát. Hóman kapura lő, de Póta az utolsó pillanatban kiüti a labdát, majd a Dóssa védelme felszabadít A 38. percben esik a második Dózsa gól. Dósai a balszélről beível. Hűtési a H-e s magaságából kapura­­lő. Asztaros csak kbinni tudja a labdát, me­lyet Schlarb a hálóba férni. 2:0. A Petőfi erősen tiltakozik. Szerintük Schlarb kézzel átötte a hálóba a labdát. A 42. percben Schlarb óriási lövést zúdít karnisa, de lab­­dája mintegy 60 cm-es magasságiban a jobb kapu­fát találja el A 1T. félidő Dózsa támadásokkal kezdődik. A 8. percben Géczi lefutja a Petőfi védel­mét, de aztán Asztalosba lő. A 9. percben Ga­>i Zádori elé tálal. Zádori azonban nem helyezi eléggé lövését és Póta ki tudja nyomni a labdát. Ezután Hóman helyett Be­­nács jön be A 14. percben Zövényi csú­­nyán mellélő egy szabadrúgást. A 19. perc­ben szérnnt a Petőfi. Tischler váratlanul a jobb felső sarokba lő. 2:1. A gól után meg­élénkül a játék. A Petőfi előtt megcsillant az érv említés lehetősége. Most nagyszerűen rohamoz az együttes a megzavarod­ott Dó­zsa védelem eseríében. Nem sikerül azon­ban a Petőfinek ezeket a perceket kihasz­nálnia A 26 percben Gabi kavarodás után m­ C­lérő, majd a lesántult Gazsó helyett ^ó’m­ jőn be Zádori ismét gólhelyzetben Az HfH erői fölé seml A 35. percben eldől a mérkőzés «orig Asztalos mellétt a labdának és íg­y Dósai nyugodtan gurít az üres kapuba. 3:1. Még néhány lövés mind a két oldalon, aztán vége az idei tavaszi Utolsó szekszárdi rangadónak amely lér nvajjocp-n s gyengébb játékot hozott a várt­nál. S színvonalban meg sem közelítette a tavalyi mérkőzést A Dózsa a TL fél>déji Petőf, negyedórát é« az «eH« félidő első n­egyed­óráj át nem számítva, többet tá­madott,­mint a ..Pp+őf? és helyzeteit jobban kihasználta. A Petőfi határozottan javul, de főleg Zádori révén igen sok '»ólhelyze­tet Varrott kihasználatlanul. Jók: Póta, Schlarb, illetve Cser, Németh. Dombóvári sporthírek és eredmények A Lokomotiv május 10—12-én rendezett at­létikai versenyén nagy számban indultak férfi és női versenyzők, örvendetes a nagy­számú versenyző gárda indulása és a biztató eredmények. Nők: 100 m­ (10 induló): 1. Kecskés Mária 14­2, 2. Garai Márta 15, 3. Deli Erzsébet 15. Női magas: (6 induló): 1. Stern Ibolya 120, 2. Deli Erzsébet 115, 3. Csizmadia Anna 110. Távol: (8 induló): 1. Kecskés Mária 400, 2. Csutorás Ágnes 3815, 3. Stern Ibolya 370. Diszkosz: (5 induló): 1. Kecskés Mária 21.68, 2. Stern Ibolya 21.30, 3. Kovács Klára 20.56. Gerely: 1. Weh­l Katalin 22.10, 2. Kecskés Mária 20.56. Férfi: 100 m: (­5 induló): 1. Török József 12. Németh Mihály 12­ 2, 3. Czibák Ferenc 12­ 5. Magas: (8 induló): 1. Katona István 155,2. Harsányi László 155, 3. Behus Sándor 150. Távol: (9 induló): 1. Czibák Ferenc 575, 2. Katona István 570, 3. Török József 550. Diszkosz: (5 induló): 1. Czibák Ferenc 31.50, 2. Máyer Géza 28.06, 3. Kalmár Géza 27.24. Gerely: (7 induló): Máyer Géza 41.56, 2. Török József 37.43, 3. Kalmár Géza 35.78. * A Dombóvári Fáklya atlétikai versenyét május 11-én rendezte nagyszámú férfi és női indulóval. A versenyen szén küzdelmek és biztató eredmények születtek. Nők: 100 m­ (9 induló): 1. Kramer Erzsébet 14.8, 2. Farkas Erzsébet 14.8, 3. Bakk Te­réz 15. Távol: (13 induló): 1. Farkas Erzsé­bet 410, 2. Fehérvári Györgyi 400, 3. Aszta­los Magda 390. 400 m: (7 induló): 1. Házi Erz­sébet 1.11, 2. Böröczfi Jolán 1.21, 3. Semjén Éva 1.23. Súly: (7 induló): 1. Ha­­bony Eszter 7.20, 2. Miklós Mária 7, 5. Farkas Erzsébet 7. Diszkosz: 1. Habony Eszter 25.20, 3. Miklós Mária 18.60 . Férfi: 100 m: (15 induló): 1. Török József 12, 2. Somogyi László 12.4, 3. Plank Rudolf 12.6. Távol: (5 induló): Alexits Tamás 593, 2. So­mogyi László 576, 3. Plank Rudolf 5.54. Súly: (8 induló): 1. Somogyi László 10.41, 2. Plank Rudolf 9.15, 3. Iker Sándor 8.67. Diszkosz: 1. Somogyi László 31.67, 2. Iker Sándor 27.45, 3. Plank Rudolf 24.60. ÖKÖLVÍVÁS A Dombóvári Lokomotiv két kiváló öklö­­zőjét, Szalai Károlyt és Cseke Sándort meghívták az országos egyéni ökölvívó baj­nokságra. A két ökölvívó derekasan képvi­selte megyénket, mert Szalai 2 fölényes győzelme után a középdöntőben, súlycsoport­ja legjobbjától szenvedett vereséget, míg Cseke Sándor Molnár Z. felett aratott szép győzelme után súlycsoportja 2. helyezett­jétől Legénytől (Bp. ,Haladás) kapott ki. Farkas István, Dombóvár. HÍREK CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 20 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR, 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: Bernét. — IDŐJÁRÁSJELENTÉS: Várható időjárás csütörtök estig: —■ Változó felhőzet, még több helyen záporeső, zivatar. Átmenetileg meg­élénkülő nyugati-északnyugati szél. A Dunántúlon erősödő éjszakai le­hűlés. A nappali hőmérséklet káté­én csökken, nyugaton alig változik. Várható hőmérsékleti értékek: csü­törtök reggel nyugaton 7—10, kele­ten 9—12, délben országszerte 17— 20 fok között. MOZI Garay filmszínház. Május 26-ig: A BA­LETT GYÖNGYSZEMEI. Szovjet színes film. Kezdések: vasár- és ünnepnap: 4, 6 és 8 órakor, hétköznap: 6 és 8 órakor. GYORS- és gépírókat gyakorlattal azon­nali belépésre felvesz Terményforgalmi Vál­lalat Szekszárd. Jelentkezni lehet minden nap írásban vagy személyesen. Elméleti színvonalunk emelését segíti elő az ANRG­ . . éADATSZOLGALTATÁS TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszáma­ 20­10. 20­11 Szekszárd, Széchenyi­ utca 18 M. N­B egyszámlaszám: 00.878-065—38 Előfizetési díj: havi 11.— forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy Mihály­ utca 10 /7. Telefon: 20-27. I A nyomdáért felel: MELLES REZSŐ.

Next