Tolnai Napló, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-206. szám)
1954-08-25 / 201. szám
1954. AUGUSZTUS 25 A Gazda-mozgalom eredményei a Tatarozó Vállalatnál A Tolna megyei Tatarozó és Építővállalat dolgozói az augusztus 20-i versenyszakaszban a Gazda-mozgalom felelevenítésére tettek felajánlást. A megye különböző területein dolgozó brigádok állták is adott szavukat. Ezt mutatják az eredmények, melyet az anyagtakarékosság terén elértek. A bátaszéki építésvezetőségtől a Haladás átképzés brigád az újbereki 2 darab kétszobás lakóház munkálatainál a hulladéktéglák beépítésével 1.100 forint megtakarítást ért el. A Kossuth ácsbrigád az újbereki kultúrháznál, valamint a kislakások felvonulási épületénél a hulladék faanyag tetőszerkezetbe való beépítésével 1.500 forint értékű anyagot takarított meg. A paksi építésvezetőség Haladó komplex brigádja Csötönyi Ferenc brigádvezetővel az élen a lehullott habarcs vakoláshoz való újbóli felhasználásánál 90 forint értékű anyagot mentettek meg. A tolnai építésvezetőség Vörös Csillag brigádja Merk János irányításával 120 forintnyi törmelék téglát és lehullott habarcsot használt fel. Jó eredménnyel takarékoskodott az épületanyaggal a tamási építésvezetőség Petőfi brigádja is, 320 forint értékű anyag megtakarítást értek el. A Tolnamegyei Tatarozó és Építővállalat dolgozói ahogy ezt a fenti példák is mutatják, eredményesen harcolnak az anyag jobb felhasználásáért, az anyagpazarlás megszüntetéséért. A pazarlás súlyos seb nép gazdaságunk testén. Jó lenne, ha megyénk valamennyi üzeme és vállalata napirendre tűzné a pazarlás megszüntetésének kérdését, mely gazdasági életünkben úgy beitta magát, mint rozsda a vasba. Látnunk kell a pazarlás megszüntetése összefügg népünk jólétének emelésével, de kulcskérdés a pazarlás megszüntetése is, mert dolgozó népünk nem jó szemmel nézi és egyre inkább, egyre határozottan követeli a pazarlás minden formájának megszüntetését. Üzemeink, vállalataink most az augusztus 20-i versenyszakasz befejezése után indítsanak mozgalmat a pazarlás megszüntetéséért, a III. negyedéves terv teljesítéséért, ezt kívánja tőlünk pártunk és egész dolgozó népünk. Kistápén új iskolában kezdik a tanítást Ha valaki fél évvel ezelőtt Kistápé-pusztán járt és az iskolaépületig nézett, azt gondolhatta,hogy itt talán megállt az élet. Egy kerítés nélküli udvar közepén düledező, vakolatlan épület állott, amelyről a tábla szomorúan hirdette: „Állami Általános Iskola“. Belülről ugyan szép tiszták voltek a tantermek, de itt is elriasztóan hatott, hogy az egyik tanterem mennyezetét akácfa dúcok tartották. Ez volt az iskola külső képe. A munka azonban, ami benne folyt, tartalmas, eredményes volt. A nyolcadik osztályt befejezettek legnagyobb része továbbtanul és középiskolában is megállja a helyét. Az eldugott kis tanyai iskoláról sem feledkezett meg államunk. Néhány éve már két pedagógus végzi azt a munkát, amit évtizedekig egyetlen tanító látott el. Nemrégen pedig 30,000 forintot kapott a kistápéi általános iskola átalakításra. „Most már úgy látszott, minden rendben, van, megindul a munka, de szinte legyőzhetetlennek látszó akadályként tornyosult elénk az anyaghiány — írja Gerenday József tanító. — Minden tanácsülésen, értekezleten az iskoláról beszéltünk. Tanulóink dolgozatokat írtak róla, rajzolták, tervezték az új iskolát. Egyszóval: az iskolának fel kell épülnie, anyagot kell szereznünk, ez volt minden gondolatunk. A községben felfedeztünk egy félig összedőlt félszert, amelyben értékes faanyagot találtunk. A tanács készséggel rendelkezésünkre bocsátotta, sőt vályogot is kaptunk. A szülők is segítettek, ki mivel tudott. A sok esőzés bizony megnehezítette a munkát, de a tanulók segítségével csakhamar tető alá került az épület. Újjáépült az iskola, szeptember elsején már magába fogadja a tanya apró népét. Azt azonban nem mondhatjuk még, hogy teljesen készen várja az új tanévet. Nem bizony, mert a padláshoz hiányzik még mintegy 60 négyzetméter deszka, mert anélkül nem lehet tanítani, ha már hűvösebb lesz. Az, hogy nincs kerítés, már a kevesebb hiba. Bízunk azonban abban, hogy nehézségeinket egy kis segítséggel megoldjuk majd. Most mindenesetre azon igyekszünk, hogy az új tanévben, az új iskolában még szorgalmasabb, még eredményesebb munkát végezzünk.“ — zárja levelét Gerenday József kistápéi igazságé tanító. NAPCO A Tolnai Napló elintézte: Ez intézést nyert Manyárfi József jogos panasza Lapunk augusztus 5-i számában „Panasz a panaszirodára“ címmel hírt adtunk arról, hogy a kocsolai tanács alkalmazásában álló Magyarfi József hosszabb idő óta nem kapta meg jogos családi pótlékát. A megyei tanács panaszirodájának vezetője a cikk megjelenése után felülvizsgálta a dolgot és megállapította, hogy Magyarfi József panasza valóban jogos volt. A kivizsgálás eredményéről maga a megyei tanács elnöke, Tuska Pál elvtárs értesítette szerkesztőségünket. Többek között azt írja: „Magyarfi József kocsolai mezőőr családi pótlékának késedelmes kifizetéséért Vincellér Károly vb-titkárt terheli a felelősség, mert az nem adta be kellő időben a családi pótlék kifizetéséhez a szükséges póthitel igénylést. Az intézkedést megtette, hogy a póthitel engedélyezése előtt kifizetésre kerüljön a jogos járandóság.“ A cikk megjelenése óta Magyarfi József is felkereste levelével szerkesztőségünket, s közölte, hogy ügye elintézést nyert, augusztus 10-én megkapta a rég várt családi pótlékot. Alkotmányunk ünnepén Bátaszéken voltam, ahol az egyik régi ismerősömmel találkoztam. Megörültünk mind a ketten a találkozásnak. Betértünk a helyi földművesszövetkezet vendéglőjébe, arra gondolva, hogy egy-két pohár jó hideg sör mellett elbeszélgetünk. — Kérek két korsó sört — szólok a felszolgálóhoz. — Nincs kérem — kaptam meg nyomban a választ. — Akkor kérek két pohár málnaszörpöt. — Azt sem tudok adni — mondja a felszolgáló — mert már két napja nem kaptunk szódát. Vízzel meg bizonyára nem kérik az elvtársak. Ismerősömmel egymásra néztünk, de dühösen. Pedig nem haragudtunk egymásra. — Kár mérgelődni — mondom az ismerősömnek. — Gyere megkeressük a vezetőt, megérdeklődjük, hogy miért nincs sör, miért nincs szódavíz egy ilyen nagy ünnepen Bátaszéken. A söntésbe mentünk, ahol Kappelmayer György csapossal találkoztunk. Tőle tudtuk meg, hogy van vagy 7 hektoliter söre a földművesszövetkezetnek, csak azért nem adják oda a vendégeknek, mert nincs szénsavuk. — Hát ez is baj? — mondja hangosan az ismerősöm. — Más vendéglőkben is kézi pumpával nyomtatják ki a sört a hordóból. — Nincs nekünk kézi pumpánk — vág közbe a csapos. — Akkor legyen szíves idehívni az ügyvezetőt. — Nincs itthon a vezetők közül senki. Darvas József ügyvezető, Somló üzemágfelelős és Hradeczki Jenő üzletvezető is Szekszárdon vannak az Ünnepi Vásáron. Ott lehet kapni sört, meg szódavizet is. Ezután már nem kérdeztünk semmit, hanem megittunk egy stampedli keserűt, s elhagytuk a vendéglőt. * A vasúti restibe mentünk. Itt tényleg nem volt sör, de szódavíz sem. Szénsav ellenben volt. Mindjárt javaslatot tettem Bandi bácsinak, az Utasellátó csaposának, hogy kérjen a földművesszövetkezettől sört, mert ott állnak hiába a teli söröshordók. De hiábavaló javaslat volt ez. Bandi bácsi továbbra is azt mondta a vendégeknek: — Csak bor, pálinka és rumunk van. * Van — de még sincs sör Bátaszéken. Pedig Bátaszék lakói közül sokszáz dolgozó paraszt ivott volna áldomást, annak örömére, hogy Bátaszék község teljesítette kenyérgabona beadási tervét augusztus 20 tiszteletére.é.n. MEGJEGYZÉS Vnn — de még* sincs sör... Ami kedvét szegi egy könyvtárosnak ... Alig egy esztendeje, hogy Tolnán a két üzem és az iskolák gazdag könyvállományú könyvtárai mellé létrehozták a községi könyvtárat és egy függetlenített vezetőt állítottak az élére. Nyilvánvaló, hogy az új könyvtár a község lakói közül azok számára létesült elsősorban, akik sem az üzemekben, sem az iskolákban nem tudnak könyvhöz jutni a dolgozó parasztságnak. Az is magától értetődő, hogy Báli Jánosnénak, a könyvtárosnak nem volt könnyű dolga, mert neki magának kellett az olvasókat egyenként összetoborozni„ olvasásra buzdítani, tanítani az egyszerű földművelő embereket. Báli elvtársnő kedvvel és lelkesedéssel látott munkához és a kibontakozó eredmények még csak fokozták munkakedvét. Az idei év első hónapjában már csaknem másfélezer kölcsönzése volt és egészen májusig ekörül mozog a kölcsönzések száma, sőt még júniusban is több, mint 1100 kölcsönzést ért el. Jelenleg 318 felnőtt és ugyanannyi ifjúsági olvasója van a könyvtárnak. Ez lenne a könyvtár eddigi rövid története és most már azt várnánk, hogy természetszerűen fejlődik tovább a könyvtár, szaporodnak a könyvek és az olvasók is. A fejlődés szépen felfelé ívelő vonala azonban az utóbbi hónapokban megtört — valami hiba van. Ezt már Báli elvtársnő első szavaiból érzem, amikor azt mondja: „Délután négy órától kölcsönzünk, de jóval előbb be szoktam menni, mert ha előző nap nagyobb forgalom volt, ki kell takarítani. Ez a „ha” ez az, ami mögött meghúzódik a hiba. Kérdéseimre azután kitör Báli elvtársnőből minden, ami már hónapok óta bántja. Mintha egy zsilipet nyitnak meg, olyan erővel tör utat az eddig már sokszor és sok helyen elmondott, de soha meg nem hallgatott és orvosolt panasz. — Agitációval nem lehet olvastatni — kezdi Báli elvtársnő — pedig ha arra van szükség, szívesen vállalkozom a meggyőzésre is. Igyekszem minden lehetőséget felhasználni, hogy népszerűvé tegyem a könyvtárt és minél több olvasónk legyen. A pártnapokat is felhasználom könyvterjesztésre, a fodrász üzletben is állandóan vannak könyvek és időnként cseréljük őket . Társadalmi aktíváink Tolnaszigetre és Domboriba is vittek ki olvasnivalót. Bizony, már jónéhány társadalmi aktívája van a könyvtárnak, az irodalmi szakkör tagjai is sokat segítenek munkámban. • Igen jó alkalomnak kínálkoztak a tanácsülések a dolgozó parasztok beszervezésére. Miután beszélgettem velük, jónéhány el is jött a könyvtárba, de csak egyszer-kétszer. Elolvasták ugyanis azt a néhány könyvet, ami érdekelte őket és elmaradtak. Leginkább magyar írók, klasszikusok és ma élő magyar írók műveit kérik és egyre gyakrabban kell azt mondanom, hogy nincs. Most már nem is nagyon merek új olvasókat szervezni, mert félek, hogy mit adok majd az újak kezébe. Nem lehet mindjárt irányítani az olvasó érdeklődését, előbb meg kell szeretnie a könyvtárt, az olvasást. — Az ifjúsági és meséskönyveket rongyosra olvassák — mutat Báli elvtársnő egy csomó rojtos táblájú, agyon ragasztott könyvet. — Szinte hetenként cserélnek gazdát a gyermeki fantáziát annyira vonzó tündérszép mesekönyvek és a kalandos ifjúsági regények. Hogy kevés a magyar regény könyvtárainkban és sokszorta több mese, ifjúsági könyv kellene, ez országos probléma, nemcsak a tolnai könyvtár nehézsége. Látniok kellene azonban a megyei könyvtár vezetőinek, hogy a tolnai községi könyvtár könyvállománya csakugyan igen szegényes és ha már egyszer van, törődni kellene a fejlesztésével lehetőség szerint. — Mert van rá lehetőség — bizonygatja Báli elvtársnő, — hiszen én nem nyugodtam bele könnyen, hogy nincsenek könyveim és kerestem, kutattam a megyei könyvtárban, ahol úgy láttam, vannak raktáron azok közül, amilyenekre szükségünk lenne. Ha nem is lehet egyszerre sokat, de időnként kellene kapnunk néhányat. Jórészt igaza van a tolnai könyvtárosnak, bár a fennálló nehézségeket az illetékesek segítségével orvosolni lehet és ez sokkal könnyebben megy, ha Báli elvtársnő nem veszti el a kedvét és lelkesedését, amellyel eddig dolgozott. Szakköri kiállítás Sárszentlőrincen Kántor Antalné, a paksi járási kultúrotthon művészeti előadója arról számol be szerkesztőségünkhöz írott levelében, milyen jól sikerült szakköri kiállítást rendeztek Sárszentlőrincen. A kiállítás anyagát Sárszentlőrinc, Kajdacs és Nagydörög kultúrházának szakköri tagjai szállították. A szépen, ízlésesen díszített kiállítási teremben bemutatták mindazt, amit jórészt a télen készítettek a szakkörök tagjai. Sok gyermekruhát, kis ingeket, szoknyácsikákat, blúzokat lehetett látni, de felnőtt ruhákat is készítettek a szabás-varrás szakkör tagjai. Szép kézimunkák, népi hímzések, szőttesek, horgolások tarkították a termet. Nagy István kajdacsi népművész remekbe faragott dohányos dobozaival, faragott szipkájával és barackmagból készült csipkeszerű díszgombjaival vett részt a kiállításon és igen nagy tetszést aratott munkája. Nagy István régen juhász volt és ez munkáiban is meglátszik. A díszítő motívumai között gyakoriak a juhászok, bárányok és a kutyák. A kajdacsi kultúrotthon kajdacsi népviseletet, a régi, szép, hímzett kötényt mutatta be, a nagydorogi kultúrház szakköre szép kézimunkáival és színes apró szabásmintáival érdemelt elismerést. A kiállítást alig egy nap alatt több, mint háromszázan nézték meg. A kiállítás megrendezéséért sokat fáradt Bus Pál, az általános iskola igazgatója és a kultúrház új igazgatója, Szalók József, de mindkét igazgató felesége is szolgálatkészen segített az előkészületeknél. A DISZ fiatalok közül a legtöbbet három leány segített: Major Erzsi, Sikora Klári és Somogyi Erzsi, valamint Bakonyi Mártonné és Bánóeky Jánosné parasztasszonyok, — akik a szakkörnek is tagjai, — ugyancsak sokat segítettek abban, hogy a kiállítás szépen sikerült. A kiállítás megtekintésére a szomszédos községekből is eljöttek, Pusztahencséről Miszlá ról és Nagyszékelyből...Bebizonyítom, hogy jó traktoros lessek66 sokféle üröm van a világon. Örül az ember a természetnek, a gyönyörűen ringó búzatáblának, az első szerelemnek. És ki tudná felsorolni mindazt, ami egy ember életében örömöt és boldogságot okoz. Tibai Sándor, a szedresi gépállomás traktorosa annak örült augusztus 19-én este, hogy a vacsoránál első sorban foglalhatott helyet. — Dehogy mertem volna én ilyesmire gondolni, — jegyezte meg Tibai Sándor. Nem egyedül van, aki nem merte remélni, hogy a nyomorúságos cselédsorsnak egyszer végeszakad. A régi rend átkozott bűne még benne is, — mint nagyon sok emberben — él. Sokkal kevesebbre értékeli önmagát, mint embertársát. Pedig ha az ember egy kicsit is elgondolkodik, rájön, hogy egy ember, az csak egy ember. Az más kérdés, hogy a múlt rendszerben a „grófi” cím, meg a mandátum tett valakit naggyá. A szegény cseléd, aki az igát húzta, akinek a verejtékén egyesek meggazdagodtak, senki volt. A felszabadulás után minden megváltozott; ezer és tízezer az olyan gyárigazgató, különböző állami vezető, aki a múltban egyszerű munkás, vagy cseléd volt. Ezek közé tartozik Tibai Sándor is, akiről tulajdonképpen szó van. Magas, komoly tekintetű, tüzelőit 2 hónappal a járási pártbizottság megbeszélésre hívta össze a járás legjobb kombájnvezetőit, aratógépvezetőit, és a gazdasági vezetők közül a legtevékenyebb kommunistákat. Tibai Sándor akkortájban végezhette el a kombájnvezetői iskolát, mert felszólalását így kezdte: „Még sohasem arattam géppel.” Beszélt még sok mindenről, csak éppen azt nem merte kimondani, hogy ő is csatlakozik a megye legjobb kombájnvezetőinek versenyéhez. Szerényen csak azt jegyezte meg, hogy szívesen versenyezne a mözsi gépállomás egyik új kombájnosával. Amint beszélt, hangjából kiérződött, hogy nem bízik önmagában, hiába végezte el kiváló eredménnyel a kombájnvezetői tanfolyamot. "Tibai Sándorban mindenki, — már aki azt feltételezte róla, hogy nem lesz jó kombájnos, — kellemesen csalódott. Jó kombájnos lett belőle. Méghozzá olyan, hogy jelenleg nincs még egy ilyen a megyében. Ebben az évben — megyei viszonylatban — a kombájnosok közül ő aratott, csépelt el legtöbbet. Most, hogy ott látom ülni az első sorban, kabátjára tűzve a „Gépállomás kiváló dolgozója” kitüntetést, arra gondolok, hogy ebben az emberben kevés az önbizalom. Vagy legrosszabb esetben arra gondolhat az ember, hogy különös természetű emberrel áll szemben. Olyannal, aki a világért sem mondana olyat, amit nem bír végrehajtani. Hiszen, mikor átvette a kitüntetést, az oklevelet, meg a pénzjutalmat, félve mondta ki: „Az őszi szántás és vetések ideje alatt bebizonyítom, hogy jó traktoros leszek." Tibai Sándor ezt a fogadalmat félig-meddig már be is bizonyította. Hiszen megyéjét legjobb kombájnosa, az aratás befejezése óta is példamutatóan szánt a tengelici Petőfi termelőszövetkezet földjén. Az különösképpen becsülendő benne, hogy nem bízza el magát, nem feltételezi magáról, — mint azt egyesek teszik, ■— hogy nincs a világon olyan, aki őt bármilyen munkában lehagyná. Azt mondta most is: „Majd a végén pattanik az ostor. Azt azonban ígérhetem, hogy meg kell fogni a munka végét annak, aki le akar gyúrni.” Sok traktorossal beszéltem már életemben. De valahogy erről a traktorosról olyan véleményt alkottam, hogy különös ember. Nem szeret dicsekedni, nagy szavakat hangoztatni. De annál jobban szeret dolgozni, szereti a pártot, a népet, szeret élni, mert látja, hogy eltűnt végre az a világ, mikor egyeseket a grófi cím, és miegymás tett naggyá. Ma azt az embert szereti, tiszteli, becsüli a nép, aki legtöbbet tesz a haza felvirágoztatásáért, azért, hogy nagyobb darab kenyér jusson mindenki asztalára. _____ ... OLYAN A SZERVEZETNEK EGY FÉLPOHÁR KESERŰM