Tolnai Napló, 1954. október (11. évfolyam, 233-259. szám)

1954-10-29 / 257. szám

1954 OKTOBER 39 NAPLÓ A Bonyhádi Cipőgyárban is érvényt kell szerezni a törvényességnek Alig egy évvel ezelőtt a Bonyhádi Cipőgyár az ország legjobb könnyű­ipari üzemei között volt. Rendszeres terv teljesítéséért, minőségi munká­jáért megkapta a SZOT versenyzász­lóját. Azóta csak egy év telt el. Az üzem a legjobbak közüli a legutolsók közé került, s a Bonyhádi Cipőgyár is sza­porítja azoknak az üzemeknek szá­mát, amelyek ez évben több millió forinttal adósai népgazdaságunknak. Mennyiségi tervüket mindössze 81,7 százalékra teljesítették és még ennél is nagyobb hibák vannak a minő­séggel: a második negyedévben­­ több­ezer forintot tett ki a selejtes áru értéke. A tervek nem teljesítése, a­­ selejt nem emeli az életszínvonalait, ha­nem csökkenti. Csökkenti azon ke­resztül, hogy a dolgozók teljesítmé­nye alacsony és alacsony teljesít­ményéért kevesebb bért kap. Másod­szor csökkenik a reálbére a dolgozók­nak azért is, mert kevesebb ruha, cipő, és más közszükségleti cikk jut a kereskedelmen keresztül a dolgo­zókhoz. Ha a kereskedelem nem tudja el­látni a lakosságot, akkor csökken a nemzeti jövedelem is, márpedig ha csökken a nemzeti jövedelem, akkor csökken az a része is a nemzeti jö­vedelemnek, ami a dolgozók reál­bérének, vagyis a dolgozók anyagi és kulturális szükségleteinek maxi­mális kielégítését van hivatva. A dolgozóiknak tehát több árura van szüksége, de nem rossz, hanem tetszetős és tartós árura. És ha meg­nézzük a Bonyhádi Cipőgyár terme­lésének minőségi alakulását, azt lát­juk, hogy szeptember hónapban mindössze 6 százalék az I. osztályú áru és igen magas volt a selejt szá­zalék. Mi okozza a magas selejtet ? A hibák okait elsősorban a veze­tés hiányosságában kell keresni. A selejtgyártás azért harapózhatott el, mert az üzem vezetősége nem alkal­mazta azt a rendeletet, amely sze­rint a selej­tgyártó a selejt megtérí­tésére köteles. Ebből következett az­után egyes dolgozók felületes, ha­nyag munkája. A szabászatban pél­dául előfordult, hogy a dolgozó nem a szabvány anyagot szabta fel, mert a jobb anyag kihhasználásáért kapott prémiumot, így nem törődött a mi­nőséggel, csak mennyiségi terve tel­jesítésére törekedett. Különösen na­gyon gyenge a tűződő munkája, ahol csak az elmúlt egy-két hónap alatt 2881 pár olyan felsőrészt adtak to­vább, amelyből csak II., illetve III. osztályú cipőt gyártottak. Elnézték a hibákat A fűződében is, de a többi üzem­részben is sok az új dolgozó, s meg kell mondani, hogy az idős, tapasz­talt munkások ahelyett, hogy türel­mes oktatómunkával segítették vol­na őket, maguk is elnézték a hibá­kat, sőt olyan nézet alakult ki, ha az újaknak elnézik a hibát, akkor nekünk is. Úgy számoltak, nem fon­tos a minőség, gyártsunk minél töb­bet, hisz ezért kapjuk a prémiumot, amit elvesztünk a vámon, majd be­jön a réven. A vezetőség lá­tva a hibákat, ahe­lyett, hogy ezek felszámolásához fo­rgott volna, kerülte azokat a munka­helyeket, ahol legtöbb volt a prob­léma, de nem alkalmazta a selejt kártérítést sem. Ezek után lazult a munkafegyelem, szaporodott a selejt gyártók száma. Így történt meg, hogy a gépteremben Kovács István rámá­zó szeptember hónapban sorozatosan selejtet gyártott. Ennél a kérdésnél azonban fel kell vetni a művezető felelősségét is, aki látta a hibát. — Ne­m látja, hogy lejön a ráma a cipő orránál? Selejt... selejt... és ismét selejt, állapítja meg Kolpek elvtárs. Meg­állapította a hibát, de nem orvosolta azt, pedig csak annyit kellett volna tennie, hogy a gép mellett tanulmá­nyozza a dolgozó fogásait. Ezt a munkát a pártszervezet végezte el: az üzem helyettes párttitkára és a gyár főmérnöke a gépnél munka köz­­ben elemezték ki a hibát. Megálla­pították, hogy Kovács elvtárs fogása rossz, mert munkaköziben akkor vál­tott kezet, amikor a gép a cipő orr­­részénél szegezte a rámát. A kézvál­tás ideje alatt a munkadarabnak nem adott támasztékot, így a szeg nem tudott jó­l elndttelődni­, lazán erősítette fel a rámát. Ebből a hi­bából adódott ezután, hogy 400 pár cipőt alacsonyabb osztályba kellett leértékelni, egy része pedig selejtté vált. Igen sok múlik azon, hogy az új dolgozókkal hogyan foglalkoznak a művezetők és sztahanovisták. Tűr­hetetlen és megengedhetetlen az az állapot, hogy a művezető „átveszi" az új dolgozót, nem foglalkozik vele, s nem oktatja ki szakmailag. A dolog könnyebbik részét választva, az új munkást rábízza olyan dolgozóra, aki maga is egy-két héttel ezelőtt került az üzembe. Lehetne még so­rolni a hibákat, mert meg kell mon­danunk, hogy az üzem párttagjai sem harcoltak e­lég következetesen a bajok megszüntetéséért. Komoly és nem könnyű feladat vár az üzem kommunistáira és valamennyi be­csületes, hazáját szerető dolgozóra. A kommunisták álljanak a selejt elleni harc élére. Mutassanak példát a termelésben és a felvilágosító mun­káiban. A Bonyhádi Cipőgyárban is érvényt kell szerezni a törvényes­ségnek és foganatosítani kell a kár­térítés bevezetését a selejtgyártók­­kal szemben. Meg kell értenie a Bonyhádi Cipőgyárban minden egyes dolgozónak, hogy aki selejtet gyárt, akadályozza az életszínvonal emelé­sét és pártunk politikájának végre­hajtását. Akik új életet kezdtek... Milyen is volt a régi élet, mit nyújtott az emberiségnek. Örökös robotot, megaláztatást, más semmit. Még mindig élénken emlékezetükben is él az elnyomott, kihasznált zsel­lérnek, cselédeknek azok a verejté­kes percekből összetevődött órák, amelyek mint sötét árnyak kísérték életükön keresztül. Ezeket az éve­ket nem lehet elfelejteni, nem lehet azokat nyomtalanul kitörölni. Mesél a múlt, a régi élet arról a nagybir­tokosról, aki pusztáján az élet és ha­­lál ura volt. Mesél az akkori Szemes Pálról, aki egymaga gyenge, tehe­tetlen volt a nagyúr haragjával szem­ben.­ Nem jutott más osztályrészül, csak a munka, a munka és harmad­szor is a munka, de az nem, hogy gyermekének cukorra jusson. Igaz, hogy ez már nagyon régen volt. Azóta az idő, mint a legjobb orvos, próbálta elfelejtetni a fájdal­mat, a nélkülözést. Azóta nagyot fordult már az idő kereke és ha­talmas lendületével messzire sodorta a munkásembert nyúzó nagybirtokos urak hatalmát. Régi élet helyett új életet akarok, akarunk, mondotta Szemes Pál, ami­kor a munkában megkérgesedett keze az üres nyomtatvány egyik rubri­kájába azt írta határozott és energikus betűkkel, hogy „Uj Élet", így lett Uj Élet tsz-ük neve. „Uj Élet“, egyszerű mondat, még­is minden betűje az ékes szónál szebben beszél arról az új és meg­változott életről, amit a paksi Uj Élet termelőszövetkezet tagjai kezd­tek alig egy évvel ezelőtt. Tizennégy család 28 taggal, 286 holdon kezdte meg új szellemben a közös gazdál­kodást. Égett a tagok keze alatt a munka, hiszen ezér­i munkájuk ered­ménye alapján bírálták e­l őket, hogy képesek-e, erősek-e arra, hogy kö­zösen egy célért küzdjenek, dolgoz­zanak. Az Új Élet tsz tagsága megállta a­­ helyét a munka, a termelés vonalán. Erről beszél az osztott kenyérgabona és erről fog beszélni az az 5 kiló kukorica, 4 kiló burgonya és 3 kilo­gramm szálas takarmány, amit fog­nak kapni munkaegységenként. Szép ez az 5 kiló kukoricarészesedés. Igaz háromszor kapálták kézzel és három­szor kultivátorozták. A 45 hold ku­korica nem maradt hálátlan. E szép jövedelem mellett nem vár hiába kukoricára az a 27 darab hízónak való sertés, amelyeket most fogtak­­ be­hízni. Az értük kapott pénz is a tagok jövedelmét fogja gyarapítani. Új életet hirdet a gyönyörűen so­roló 55 hold búza, 12 hold árpa, 12 hold rozs és a terven felül vetett 5 hold búza és három hold rozs vetés. A zöldelő táblák arról mesélnek, hogy a tsz tagsága arra törekedett, hogy időbeni trágyázott jó magágyba vesse el a magot. A paksi Új Élet tsz tag­­­­sága büszkén mondhatja, hogy „mi­ nem maradtunk adósa államunk­nak, mert jóval határidő előtt telje­sítettük az őszi kalászosok vetését". A vetés után a tsz tagsága azt a vál­lalást tette, hogy november 10-ig az összes őszi munkát befejezik a ha­tárban. Elégedettek a paksi Új Élet tsz tagjai. És az a 28 tag, akik alapító tagjai voltak ennek a tsz-nek, en­nek az „Új Élet"-nek, azok ma is az új, az átformálódott emberekhez méltóan dolgoznak saját és gyerme­keik új életéért. Az ő munkájuk eredménye nem maradt elszigetelt valami, hiszen a földjük, a házuk tája, az istállójuk környéke jó mun­kájukat dicséri, és ezt látják és ezt látta is Berk József, Régi Ferenc és lánya és még többen, akik úgy hatá­roztak, hogy szakítanak a régi élet­tel, hogy belépjenek az „Új Élet" gaz­dagságot, örömet, boldogságot bizto­sító kapuján. Bálla Jen­őné négy éve tanácstag Bonyhádion 21 női ta­nácstagot választottak meg a dolgozók az 1950 évi tanácsválasztások idején. Túlnyomó rész­ben beváltották a hoz­zájuk fűzött reménye­ket, megérdemelték, hogy a dolgozók meg­tisztelték őket bizal­mukkal. Most a tanács­választások előtt, ami­kor a dolgozók számon­­kérik tőlük az elvégzett­ munkájukat, felemelt fejjel tudnak beszámol­ni jó munkájukról. Ezek között van Balla Jenőné bonyhádi egyé­nileg dolgozó paraszt­asszony is, aki egyúttal a végrehajtó bizottság tagja is. Élenjár a ter­melésben, alkalmazza az új agrotechnikai módszereket, de példa­mutató az állammal szembeni kötelezettsé­gek teljesítésében is. Már befejezte őszi ve­tését is. Cséplés idején megszervezte a közös szérűt lakónegyedében és akinek nem volt fogata, saját fogatán segített hazavinni a gabonát a szérűről.­­ Közben beteg lett, de még így is sorra ellen­őrizte a gépeket és a helyszínen adott segít­séget a hibák kijavítá­sához. Meglátta azt is, hogy például Wágner István nem aratta le a gabonáját, s már a szél is verte belőle a szemeket. Maga foga­dott rá aratót, hogy le legyen aratva a búza. Az MNDSZ-ben is aktívan kiveszi a ré­szét a munkából. Az árvízkárosultak meg­segítésénél is jó példá­val járt elől. S a gyűj­tésben is szép ered­ményt ért el. Minde­nütt ott van, ahol a dolgozók érdekében tenni kell. Foglalkozik a dolgozók problémái­val, s ezért szeretik is. De sorolhatnánk még tovább az olyanokat, mint Szőts Gergelyné, Kolpek Lajosné, akik Balla Jenőnéhez hason­lóan, fáradságot nem kímélve, harcolnak a falu érdekeiért és meg­állták a helyüket a ta­nácstagok soraiban. Hozzászólás a Központi­ Vezetőség üléséhez Mezőgazdaságunk gépesítése fokozatosan javul,­­— de vannak még súlyos hiányosságok is A Magyar Dolgozók Pártja Köz­ponti Vezetőségének október 1—3-i ülésén a Politikai Bizottság beszá­molt az új szakasz politikájának ed­digi eredményeiről. Magam részéről Szalai Béla elvtárs beszámolójának, a „Mezőgazdaságunk biztató fejlődé­se“ című részéhez szeretném véle­ményemet nyilvánítani. Kétségtelen, hogy mezőgazdaságunk gépesítése fo­­koz­atosan javul. Ez a mi gépállomá­sunkon is észrevehető. Vannak azon­ban még súlyos hiányosságok is, me­lyeket feltétlenül fel kell számolni. Ezt végre is tudjuk hajtani, ha meg­felelő segítséget kapunk, ha a beru­házásra kerülő erő- és munkagépe­ket idejében megkapjuk. Ekörül van hiba. Ez évben például a nö­vényápoló gépeket kapálás után, a cséplőgépeket cséplés után, az ele­vátorokat s a szalmagyűjtő kocsit pedig egyáltalán nem kaptuk meg. Számunkra a legnagyobb segítség az lenne, ha a betervezett gépeket idejében leszállítanák A feladatok végrehajtásához szak­embereink megvannak, a legnagyobb részük meg is állja a helyét. De ehhez még az is szükséges, hogy idő­ben legyen a kampánynak megfele­lően munkaeszközünk, így hatható­sabb segítséget tudunk adni a ter­melőszövetkezeteknek és az egyéni dolgozó parasztoknak. Felmerült már az is a dolgozó parasztok részéről, hogy több fogatos 12—14 soros vető­gép is Miene a gépállomásra, amit a dolgozó parasztság szívesen vesz igénybe. Ebből bizony hiány van és azt hiszem, hogy nemcsak nálunk, de országos viszonylatban is. Ter­melőszövetkezeteinkben a gyűrűshen­­gereket keveslik. Több hiba van te­hát, amely mind az új szakasz poli­A­rra gépállomásunk például kapott 2 darab, körülbelül kétszáz mázsás üzemanyagtartályt. Ezeket azon­ban nem használhatjuk ki, míg az illetékes vállalat­­ be nem építi. Ez nem készül ma sem, mert ebben az évben nincs tervibevéve. Nekem az a javaslatom, hogy sohase végezzünk félmunkát. Ha egyszer megvan az anyag, legyen meg a beépítésre szük­séges pénz is. Majdnem ugyanez áll a gépállomá­sunkon folyó magasépítkezéseknél is. Két szolgálati lakás és egy munkás­pihenő már csak el van kezdve, de csak részben lett kész. Jó volna tud­ni, hogy kinek a hanyagságából nem lesz megfelelő munkáspihenő, iroda a télre. Az biztos, hogy egy felvonu­lási épületben meghúzni magunkat télire, amelynek falai csak 15 centi­fikájának megvalósítását, a gabona­­probléma megoldását hátráltatja. Itt szeretném felvetni gondolato­mat, amely azt hiszem, megvalósít­ható. Minden gépállomás, vagy ál­lami gazdaság megkapja a tervszá­mokat. Ennek nyomán megcsináljuk a magunk terveit, s ezt a felsőbb szervek jóváhagyják. A felsőbb szer­­vek azonban azt is nézzék meg, hogy a feladatok végrehajtásához milyen és hány darab gépre van szükség. Gyá­raink ehhez mérten egész pontosan tudják, hogy miből, mennyit kell gyártani, így nem fordulhat elő az, hogy nincs elegendő mezőgazdasági gépünk, s ha ekkor nem hajtjuk vég­re pártunk és kormányunk határo­zatait, jöjjön a felelősségrevonás. A másik kérdés pedig az, hogy méter vastagok, nem valami kelle­mes. Ugyanez a helyzet a már meg­épített épületeknél is. A vízleveze­tés, a mélyfúratú kutak felső szere­lése már megvan, de a többivel nem törődik senki. Itt áll kihasználatla­nul e solló befektetés, pedig jó lenne a téli gépjavítás idején. Dolgozóink legalább tudnának tisztálkodni, zuha­nyozni, hiszen az ő igényeik is meg­nőttek, de segítené a gépek karban­tartását is. Szeretném, ha javaslatai­­mat az illetékesek mérlegre tennék és a dolgozók érdekében orvosolnák, mert így még nagyobb erővel tud­nánk segíteni a mezőgazdaságunk szocialista továbbfejlesztését. Stier István a bölcskei gépállomás igazgatója. legyen rend a gépállomásokon történi­ építkezések területén A Hazafias Népfront-bizottságok munkában Szedresen is megalakult a Haza­fias Népfront-bizottság, falugyűlésen választották meg tagjait a szedresi dolgozók. Elnökül id. Venke Gyula oklevéllel kitüntetett dolgozó parasz­tot választották meg. A szedresi Nép­­frontbizottság jelenleg nagy gondot fordít arra, hogy a tanácstagokat je­­lölő gyűlések minél népiesebbek le­gyenek, s valóban a falu legjobbjait jelöljék a tanácsba. Ezenkívül a falu életére vonatkozó terveiket is össze­állítják. Jelenleg csak olyan terve­ket dolgoznak , részletesen is, ame­lyeket saját erejükből is meg tud­nak oldani. Egészségügyi téren pél­dául már el is készült Szedres köz­ség Új-telepének utcai árkolása, hogy a víz szabadon lefolyhasson. A sportélet területén a futballpályához egy öltöző építését vették tervbe he­lyi romos­ anyagokból, társadalmi úton. Mecseki Ferenc okleveles épí­tőmester meg is ígérte, hogy a kő­művesmunkákat segít elvégezni. * A bátaszéki Hazafias Népfront­bizottság már szeptember 18-án meg­alakult. Ezt megelőzően az előkészí­tő bizottság hozzákezdett a helyi nép­­frontbizottság tervének kidolgozásá­hoz. A népfrontbizottság tagjai most igyekeznek a tanácsválasztások elő­készületeivel egyidőben e terveket is valóra váltani, illetve valóraváltásuk­­ra mozgósítani az egész község la­kóit. Nagyban segíti a helyi népfronttá, zottság a szülők égetően fontos kér­dését, hogy a községben gimnázium létesülhessen. Az épület már meg­van, az Oktatásügyi Minisztérium ígérete is, hogy­ a közeljövőben Bá­­taszéken is létesül gimnázium. Gyű­léseken ismertetik pártunk és kor­mányunk, a mezőgazdaság fejleszté­séről szóló határozatát, hogy az ab­ban foglaltakat minél jobban meg tudják oldani a község dolgozó pa­rasztjai, ezért tervbe vették, hogy a gazdák részére a kultúrotthonban egy gazdaszakkört állítanak fel. Napjainkban a jelölőgyűlések meg­­szervezésében adnak nagy segítséget a népfrontbizottság tagjai.­­ Eddig mintegy 61 ilyen gyűlést tartottunk Bátaszéken — írja hozzánk küldött levelében Földes László, a Hazafias Népfront elnöke. — A választók szép számmal vesznek részt ezeken a gyű­­léseken. Itt ismertetjük a Hazafias Népfront helyű programját, a taná­csok jelentőségét, az új tanácstör­vényt. A népfrontbizottsági tagok elő­adását élénk vita szokta követni, s nem egyszer sok­ javaslat, bírálat hangzik el a jelölőgyűléseken. Ami­kor arról volt szó, hogy Bátaszék­­nek is jó volna már egy nagyobb üzem, egymás után jöttek a jó javas­latok. Ilyenek például, hogy a vas­útállomás mellett lévő téglagyárat üzembe kellene helyezni és kibővíte­ni. Elmondották a dolgozó parasztok azt is, hogy itt a sok erdő körülöt­tük, lehetne egy fűrésztelepet létesí­teni. A panaszok közül megemlíthető a gyenge víz- és áramszolgáltatás. A legnagyobb panasz a község külső körzeteiben van. Néhol 7—800 méter­re van az első ártézi főút. Sokan pa­naszkodtak azért, mert adóügyben,: az igazság kiderítéséért Szekszárdi"­ kel­lett menniök. Adódik tehát feladat a népfront­­bizottság számára a termelési tervek teljesítésére való mozgósítása mellett: ígérjük, hogy mindenütt ott állunk, ahol községünk sorsát intézik, s min­den igyekezetünkkel azon leszünk, hogy a programunkban megállapított feladatokat országunk, Bátaszék köz­ség dolgozóinak érdekében jól elvé­gezzük, — fejezi be levelét Földes László, a Hazafias Népfront elnöke,

Next