Tolnai Napló, 1954. október (11. évfolyam, 233-259. szám)
1954-10-31 / 259. szám
o JÓ HA TUDJÁK A GAZDÁK IRTSUK A DRÓTKÉRGET A szépen zöldelő őszi árpánkban sok helyen okoz kárt a pattanóbogár alcája, a drótféreg, ami a növényt gyökér felett és a szára alsó felében rágja el. Ha az egyik gabonatővel végzett ,átmászik a másikra. A földben 3—4 évig is elél és minél öregebb, annál kártékonyabb. A fertőzött helyekre rakjuk ki burgonyaszeleteket és ha a drótféreg a szeletekbe belebújt, szedjük össze és pusztítsuk el. Erősebb kártételnél négyzetmétekenként 2,5 gramm Agrotix porozószerből összekevert csalétekkel védekezzünk.* A RÉPASZELET SILÓZÁSA A cukorrépaszelet igen jó, de könnyen romló takarmány. Ne hagyjuk hosszabb ideig sem a vasúti kocsiban, sem pedig kupacokban, hanem silózzuk be feltépett kukoricaszárral, mely jól felszívja a répaszelet nedvét. Hetven százalék feltépett kukoricaszárral 30 százalék répaszeletet egyenletesen keverjünk össze, és a silógödörben jól tapossuk meg. A megtöltött silót 5—8 centi vastag pelyvaréteggel és 40—50 centi földtakaróval fedjük be. HOGYAN GONDOZZUK A REPCÉT? A repcét, ha már tenyérnyire megnőtt, fogasoljuk. Ha pedig kapásnak vetettük, kapáljuk meg. Vigyázzunk azonban, nehogy a levélkorona szikleveleit földdel befedjük. A túlsűrű repcét a sorokra keresztben fogasolva ritkítsuk. Ha korán vetett repce buján fejlődik és szárba indul, kaszáljuk le 10—12 centi magas tarlóra. A kevésbbé buján fejlődő repcét pedig október végén, november elején nehéz hengerrel töressük meg, hogy fejlődésében visszavessük. * A SZARVASMARHA KÖRMÖZÉSE A papucskörmű, a túlnőtt, ollóskörmű szarvasmarha lába az istállóban hamar megfájdul, az állat étvágya romlik, tejhozama pedig csökken. Ezért az istállózás előtt az állatok körmeinek széleit csípőfogóval le kell csípni, a felesleges szarurészt pedig patatisztító késsel le kell faragni. Vigyázzunk, hogy az állat talpát túlzottan ki ne faragjuk, mert a talp érzékeny, fájós lesz és könnyen megsérül.* ŐSZI MŰTRÁGYÁZÁS TAVASZIAK ALÁ’ Talajaink táperejének fokozata megkívánja, hogy a tavasziak alá foszfort és káliumtrágyát már az őszi mélyszántással egyidőben juttassuk a talajba. A műtrágya kétharmad részét ősszel, megmaradó egyharmad részét pedig tavasszal használjuk fel. A műtrágya mennyiségének megállapításánál figyelembe kell vennünk, hogy a szemcsézett műtrágya háromszor hatékonyabb, mint a por alakú műtrágya, tehát 120 kiló por alakú műtrágya 40 kiló szemcséssel egyenlő értékű. * PÁCOLT TAKARMÁNY NAGYOBB TÁPÉRTÉK A pelyva igen sok gyommagvat tartalmaz. A gyommagvakat csak puhán tudja az állat gyomra megemészteni, ezért a pelyvát vizenyős takarmánnyal, répával, melasszal, stb. pácoljuk be. A bepácolt takarmány befülled, miközben a nehezebben emészthető részek, így a gyommagvak is megpuhulnak, tehát emészthetőségük, tápláló értékük is növekszik.* MOST TELEPÍTSÜK a RIBIZKÉT, MÁLNÁT Ribizke, köszméte, szeder, málna teleptésére most érkezett el az idő. Telepítésre tápanyagban gazdag, üde középkötött talajt válasszunk ki, s azt telepítés előtt 30—40 centi mélyen forgassuk meg. Ültetés előtt a növények gyökereit 15—20 centire metsszük vissza, agyagos földes pépbe mátsuk be, tegyük a gödörbe, olyan mélyen, mint előzőleg volt. Egyéves gyökeres dugványokat azonban 2—3 ujjnyival mélyebbre ültessük. A földet jól nyomjuk a gyökerekhez és 20 centire kupacoljuk. Vízszintes: 1. Veres Péter triológiája, 12. Híres színművésznőnk, 13. .Megteszem én 15. Vad, ehető bogyó, 18. Olasz főivé. j> Várjon Pál tulajdona? 21. Háziállat, 22. Nem használ, 24. Ilyen betűt használnak a Szovjetunióban, 25. Hatalmas halfajta, 2h. Magyar Távirati Irodát, 28. Sok holmi van benne, 25. Szovjet pénznem, 31. Török méltóké névelővel, 32. Angol egyetemi város 35. Hím birka, 34. Átfog, 33. Ungarn belseje! 38. Sz. T. K. elődje, 39. Német tojás, 40. Levegő, 42. Aranka becézve, 44. Tas mássalhangzói, 45. Veres Péter regénye, 4h. Nyár belseje! 48. Törlőanyag, 49. O. O. K., 50. Morse hang, 51. Gárdonyi híres regénye fügőleges, 2. Keresztül, 3. Le szokta, 4 Kikötő város, 5. Sertés, 6 Gyenge, 7. Limlom keverve, 8. Muzsikál, 9. Tömje magába 10. D. É. A., ti. Személyes névmás, 14. Vietricz Virág regénye, 16. Fordítva morzsol a fogaival, 17. Labdarugók, 19. Volt közoktatásügyi miniszter, 21. Lepotyogott, 23. Férfi név, 25. Nem jár egyenes úton, 27. Nem egészen tenni! 28. í. B. O. 30. Oravee. Paula regénye, 36. Fordított latin társ, 37. Szép barna bőre, 40. Nagyrészt alkimista 41. Rabok vannak mögötte, 42. Állati lakhely, 45. Füzet, 47. Levelek nőnek rajta, 56. Állóvíz. A MEGYEI LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG eredményeit közbejött akadályok miatt nem közölhettük. Ezért a bajnokság utolsó fordulójának eredményeit és a bajnokság állását az alábbiakban ismertetjük: Szekszárdi Elnök—Dombóvári Postás 2:0 Dombóvári Lokomotiv—Mázai Bányász 7:1 Paksi Kinizsi—Simontornyai VL 1:1. Nagymányoki Bányász—Bátaszéki Lokomotiv 9:6 (hétközben játszották). Szekszárdi Petőfi Bonyhádi Vasas 3:2, tolnai VL—Hőlyési Traktor 12:0. Dunaföldvári Honvéd—Szekszárdi Dózsa 6:1. A bajnokság állása: 1.Nagymányok 26202 állá>:2142 2.cumuli tornya 21»166 4 70:3438 3.Bonyhád 26146 6 70:3834 4.Dombóvári Lők. 25144 7 58:4632 5.Tolna 24142 8 79:5430 6.Szekszárdi Petőfi 24133 8 58:4729 7.Dunafölvár* 2610 511 64:5223 8.Szekszárdi Építők 2611 114 48:5725 9.Szekszárdi Dózsa*# 251 311 60:6521 10.Máza 259 214 56:6620 11.Paks 257 414 50:8618 2.Hőgyész 268 216 55:9818 3.Dombóvári Postás 263 419 32:80104 Pánzék* 265 219 26:97Ki * 1 bünteőpont levonva. ** 4 büntetőpont levonva. y apcö 1954 OKTOBER 31 A Tolna megyei TSB mellett működő Kerékpáros Társadalmi Szövetség október 24- én rendezte meg az 1954. évi minősítő versenyét a Szekszárd—Paks közötti 6-os számú országos műúton, összesen 23 kerékpáros állt rajthoz. A megye kerékpárosai Bonyhádról, Dunaföldvárról, Tengelicről jöttek be Seeks 7«rr1ra. Kár, hogy a női kerékpárosok nem képviselték magákat. Pedig van a megyében női kerékpáros mind Szekszárdon, mind Tolnán. (A Tollnai Vörös Lobogó egyáltalán nem képviselte maigát a versenyen.) Kilenc órakor először a versenye kerékpáros felnőtt és ifjúsági mezőny állt rajthoz Kis ellenszél, nagy irammall kezdett a mezőny és már a Sió hídnál kezdett szétszakadozni. Kákonyi (Szekszárdi Szpartakusz) tömlőszakadás miatt kénytelen a versenyt feladni. Kisdala (Dunaföldvári Szpartakusz) leszakadt a mezőnyből. A mezőny Tolnánál ismét együtt van és váltott vezetéssel halad. A bajtársias és sportszerű magatartás eredménye, hogy a 124 kilométeres kőnél a fordításnál a 8 versenyző együtt van. Visszafelé erős oldiabililenszél nehezíti meg a gyors hajtást, gyengébb lesz az iram. Egyeseken már a fáradtság jelei mutatkoznak, kihasznlva három szekszárdi kerékpáros (Gyenei, Szabados és Kaiser) a Só híd előtti szakaszon megszökik és gyors váltott vezetéssel jelentős előnyre tesz szert. Két bo’yra szakad a mezőny. Ebből Gyenei Szabados és Kaiser, a Szekszárdi Szpartakusz versenyzői, mögöttük körülbelül 400 méterrel Lovag, Musch, Körösi, Kovács és a bukás miatt leszakadt Feik halad. Majd Kovács (Dunaföldvári Szpartakusz) bukik és a második bolyból Lovag (Bonyhád Szpartakusz) megugrik, de az első bolyt már beérni nem tudja. Gyenei, Szabados és Kaiser egész a Séd alakig együtt halad, itt Szabados lesz aad és Gyenei. Kaiser ketten folytat elkeseredett harcot az első helyért. Végig egymás mellett jönnek, hol az egyik, hol s másik van elől. Az utolsó méteren nagy erőkifejtéssel fél kerékhosszal győz a rutinosabb és több edzéssel rendelkező Gyepei, a fiatal, 16 éves Kaiser előtt. A befutás sorrendje: 1. Gyepes László Szekszárdi Szpartakusz 1 óra 17:40 mp, 2. Kaiser Szekszárdi Szpartakusz 1:17:41 3. Szabados Endre Szekszárdi Szpartakusz 1:17:43, 4. Lovag György Bonyhád Szórtakusz 1:19:00, 5. Musch Dániel Bonyhádi Vörös Lobogó 1:19:02. Tíz induló, a távolság 40 kilométer. A felnőtt 50 kilométeres versenyt a Dunaföldvári Szpartakusz versenyzői nyerték. Végig váltott vezetéssel haladtak. Nyeső Dunaföldvári Szpartakusz géphiba miatt a versenyt feladta. Eredmény: 1. Révész János Dunaföldvár Szpartakusz 1:39:40, 2. Györkő Béla Dunaföldvári Szpartakuisz 1:39:42. Három induló A serdülő és ifjúsági vaskerekes versenyen elég nagy iram volt. A távolság 50 kilétméter. A mezőny a versenykerekesek után indult. Már kezdetben szétszakadozott a mezőny és három boly alakult ki. Elől Patai, Bartus, majd Miskolci Szerényi és Petras halad. Patai a forduló előtt még 300 méterrel vezet, de a fordíló után lassan felnyomul Bartusz. Falain látszik az edzéshiány, Bartus tovább erősít és sikerül utolérni, majd sikerül elhagyni és nagy hajrával biztosítani a győzelmét. Részletek: eredmény: 1. Bartusz György Tengelici FSK 1:00:00, 2. Patai István Tengelici FSK 1:00:05, 3. Miskolci Tibor Dunaföldvári Szpartakusz 1:04:18, 4. Szerényi Béla Dunaföldvári Szpartakusz 1:05:00, 5. Petrász László ált. gimn. 1:05:30. Hét induló. A 30 kilométeres versenyen a serdülő fiúk a következő eredményt érték el: 1. Gerendai János Szekszárdi Szpartakusz 1:06:20, 2. Püspök György Szekszárdi Szpartakusz 1:10:30, 3. Majoros László Szekszárdi Szpartakusz 1:17:40. Három induló Ezen a versenyen mutatkozik valami fej lödés, a multihoz viszonyítva a megye kerékpáros életében. Például a múltban Dunaföldváron alig mozgott valami a kerékpársportban és most elég komoly versenyzőgárdát állítottak fel. Reméljük, hogy a dunaföldvári kerékpárosok új edzőjük segítségével még sokkal jobb eredményt is fognak elérni. Reméljük, hogy ez a verseny is elősgíti a megyei kerékpáros élet fejődését és a jövő éviben meg tudja £ 1rni helyét a megyék közötti versenyeken is. S ROR J Minősítő kerékpárverseny Szekszárdon ÖKÖLVÍVÁS Október 21—22 én került megrendelésre Pécsett a SZOT terü’eti ökölvívóbajnokság melyen Baranya, Tolna, Somogy és Zala megye szakszervezeteihez tartozó ökölvívó csapatok vettek részt. Tolna megyét a Nagymányik’ Bányász és a Dombóvári Lokomotív ökölvívói képviselték, akik e cr a területi bajnokságom négy bajnokságot szereztek. * Részletes eredmények: Sz«rikó Dombóvári Lokomotiv győz elllenfél nélkül. Darásdi győz Balogh (Pécsi Bányász) versenyzője ellen. Nagyiramú, kemény mérkőzés: A szabálytalanul verekedő Balogh ellen Darásséj tisztán ülő balhorgaival biztosan győz. Oláh II. (Nagymányoki Bányász) győz Varó ellen.. Varó fel sem vette a küzdelmet Oláh II. ellen. Állandó hátrálásban keresett menedéket a második menet közepéig, amikor a döntő fölény miatt a mérkőzésvezető leléptette. Itt kell megjegyeznünk, hogy a megyéből lassan kinövő Oláh II. az elődöntőben a jónevű ellenfelével Muzslaival szemben olyan technikai és erőnléti felkészültségről tett tanúságot, hogy a pécsi közönséget elkápráztatta. Muzslait kétszer is földre küldte, majd a második menetben a mérkőzés feladására kényszerítette ellenfelét. Oláh I. (Nagymányoki Bányász) győz Berling, Pécsi Lokomotiv ellen. Berlinget lehetetlen szabálytalankodásáért, sorozatos fejeléséért a második menetben leléptették. A SZOT területi csapatbajnokságát és a díszes serleget a Nagymányoki Bányász nyerte, örömmel állapítható meg, hogy megyénk ökölvívó sportja jó irányban fejlődik, mely 'ámdor Alajos Nagymányoki Bányász ökölvívó edzőjének kiváló munkáját tükrözi. Ettig Elemér MOZI Gary filmszínház: November 1-ig: FEL A FEJJEL. Uj, színes magyar film. Latabár . Kálmán Kossuth-díjas kiváló művész, «ereplésével. Kezdések: vasár- és ünnepnap 4, 6 eg $ órakor Hétköznap: 6 és 8 órakor If IIIit VASÁRNAP, OKTÓBER 31 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: Farkas — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás vasárnap estig: ma kevés felhő, eső nélkül, holnap főként nyugaton felhősödés és néhány helyen kisebb eső valószínű. Mérsékelt déli-délnyugati szél, több helyen köd. Nappal enyhe idő. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel nyugaton 5—8, keleten nulla plusz 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 13—16 fok között. — A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet általában 4—9 fok között, de Vas, Zala, Baranya, Somogy megyékben 10 fok felett. PANKOTA1 Állami Gazdaság mindennemű szálastakarmányt vásárol készpénzfizetés mellett. Takarmány ajánlatokat kérünk,. Termelő csoportoktól, és egyéni gazdáktól. Gaá! agronómus, Dombóvár, Vörös csillag szálló. TOLNAI NAPLÓ szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Király László Kiadja: a Tolnai Napló Lapkiadó Vállalat Terjeszti a megye összes postahivatala Szerkesztőség telefonszáma: 2010. Kiadóhivatal telefonszáma: 2011 A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Szekszárd, Széchenyi utca 18. Előfizetéseket a megye valamennyi postahivatala felvesz Előfizetési díj havi ti.— Ft. Baranya megyei Szikra nyomda Pécs, Munkácsy Mihály utca 10 az Telefon: 2027 Nyomdáért felel: Melles Rezső MAI SPORTMŰSOR: Labdarúgás: Ma három elmaradt megyei labdarúgó mérkőzés lejátszására kerül sor. Dombóváron a Dombóvári Lokomotiv és a Tolnai Vörös Lobogó méri össze erejét, vezeti: Szendrov cs. Pakson az ottani Kinizsi és a Máz’ai Bányász együttes mékőzik egymással vezeti: Ligeti. Szekszárdon a pár hete félbe szakadt PetőL—Dór«a mérkőzés ikerül lejátszásra. A játékvezető Bajáról érkezik. A mérkőzések kezdési ideje fél 3 óra. A megyei bajnokságba jutásért folyó küzdelmek során ck''»ek«zárdon a KöVidi Faust Sport tVö- a Bonyhádi Vörös Lobogó labdarugó. Tolnán a Paksi Traktor és a Seksárdi Lendület, míg Hőgyészen az Őcsény Falusi Sportkör és a Pincehelyi Traktor méri össze erejét. Kosárlabda: Szekszárdon a Petőfi látja vendégül a Paksi Kinizsi férfi és a Szekszárdi Dózsa női kosarasait. A férfi mérkőésre 11 órakor, a női mérkőzésre 12 óraikor kerül sor Mindkét mérkőzést Fogarassy L és Csuklyás vezeti. A mérkőzés színhelye az általános gimnázium tornaterme. Dombóváron az ottani Fáklya a Bá'aszék Lokomotiv női és férfi csapatával játszik. A nők mérkőzése 16 óraikor, a férfiak mérkőzése 17 órakor kezdődik. Mindkét mérkőzés játék vezetője Péterfalvi, Hilbert. Bonyhádon a Szpartakusz férfi csapata a Dombóvári Lokomotiv ellen játszik 11 órakor. a női csapat 12 órakor játszik a Szekszárdi Vörös Majomr II. ellen. Mindkét mérkőzést Váradi, Fogarassy 11. vezeti. Asztalitenisz: A megyei a.a^tal .*enisz csapatbajnok^ái? során Tolnán az alábbi nyolc* mérkőzés kerül lejátszásra: Báta °zéki Lokomotiv—Dombóvári Lokomotiv. Simontornyai Vörös Lobogó—To’nai Vörös Lobogó I, Bonyhádi Visas—Tolnai Vörös Lobogó H, Dunaföldvári Spartakusz—S^ks^árdi Kin zs;. rFo na: Vörös Lobo<ró 11.—Simon+ornva: Vörös Tob^gó Bonyhádi Vasas—To’nai Vörös Lobo 9-1 1. Sokszárdi K nn*»si—Dombóvári Tokomotiv: Bátaszéki Lokomotiv—Dunaföldvári Szpartakusz. KOSÁRLABDA HÍRADÓ A megyei bajnokság VIII. fordulójának eredményei Szekszárdi Petőfi—Szekszárdi V. Meteor 11 női V^tte: BarbaCsi, Andr'n. Legjobb dobók: Tóth 21. Váczi 15, illetve Gyüszüi *2. Szeks árd l: P'főfi—Dombóvár; T.o.kott^^'t^', férf: 61:50 ('6 3) Ve^^tte: Váradi, Andrin Lersoly, dobók: Walacher 22, Barcs 10, il Ietvo Vörös 18 Binyhás Vörös Lobogó—Bonyhádi Sme* tekucg nő' 39-3^ (7:20. Verett*: Fogarassy Csákivás. Le«jobb dobók: Lafferton 16, il'e'vo Tá ·g 15. Bonyhédj Sznar*akusz—Bonyhádi Vttrö? Lobogó féti 44:34 (■).(:‘6). V^ett0: Fogarassy. Cs áklyás. Leg rjobb d^lók: Szőre 16 Bo sod: 12. IVo+vp Bansca 12. Koch 10. Bát^rók1 T^lVfvroodv—S',^ks,,á’-di D’^sp ° ni 48:"5 f2't:l3V Vo^et^e: Péterfalvi Váradé.©. Legjobb dobók- Svond« 27 Csaháni 12 ;”e+V'' Srnics ^4 S'Te^kr^ny'PR 10. A D’ ÓT-ári Fá'-’vn a Paks? »Kinizsi elleni férfi no. mérkőzésé* kmopd'n így p 'ár .nd'’,ni «zovofság a m''rVő-T«s két nont 'át ■>o kosáraránnyall a Paksi Kinizsi javára írta. A bajnokság állása a Vili. fordítás után. A DOMBÓVÁRI JÁRÁS SPORTHÍREI: A dombóvári gimnáziumi sportkör 1954 október 21 én tartotta meg sportköri házibajnokságát. A versenyen elég jó eredmények születtek, figyelembe véve azt a körülményt, hogy a sportolók ezeket az eredményeket a gimnázium nem éppen megfelelőnek mondható pályáján érték el, hisz a pálya teljesen gödrös és sarabolatlan. Hibája volt a versenynek az is, hogy a verseny nem mozgatta meg eléggé a gimnázium diákságát. A jobb eredmények a következők: 100 m síkfutás: 1. Schuszter Ferenc 12.2 mp, (lll/a. o.), 2. Török József 12.4 mp, (IV/ b. o.), 3. Czibók Ferenc 12.6 mp, (IV/a. o.), 4. Zsilka József 13.1 mp, (IV,/b. o.) (Schuszter nagy küzedelemben győzött.) 1000 m síkfutás: 1. Földi Imre 2:50,6 p* (IV/b. o.), 2. Lehőcz István 3:04 p (lll/a. o.), 3. Berlus Sándor 3:12 p (IV/b. o.), 4. Horváh Gyula 3:15 p (11./a. o.) Földi megerőltetés nélkül könnyedén nyerte a versenyt. Távolugrás: 1. Schuszter Ferenc 554 ® m, 2. Czibók Ferenc 542 cm, 3. Szirtes István 500 cm. Magasugrás: 1. Katona István 165 cm. (Katona biztosan nyerte a versenyt, A 165 centimétert másodszorra ugrotta át.) 2.Schuszter Ferenc 155 cm, 3. Benkő Miklós 145 cm. Hármasugrás: 1. Czibók Ferenc 11,12 m, 2. Schuszter Ferenc 10,95 m, 3. Török József 10 85 m. Súly’ök**: 1. Czibók Ferenc 10 57 m (Czibóknak több tíz méteren felüli dobása volt.) Schuszter Ferenc 9.21 m, 3. Török József 913 m. Diszkoszvetés: 1. Czibók Ferenc 32.95 m. (Czibók nagvszerű egyéni csúccsal nyerte most a diszkoszvetést.) 2. Kalmár Géza 25 85 m 3. Mayer Géza 25 50 m. Gerelyhajtás: 1. Myer Géza 41.10 (Mayer betegec,kedése miatt nem volt képesebb eredményre).. 2. Ka’már Géza 40.10 m. (Kálmánkól tó gore’.yöntő lenne, ha komolyabban foglalkozna a labdarúgás mellett az atlétikával is.) 3. Czibók Ferenc 35.60 m. Vörös Gyula 1. Szekszárdi Petőfi. ?. Simontornya. 3. Nagymányok a megyei ifjúsági labdarugóbajnokságban. Az ifjúsági labdarugóbajnokság is a megyei bajnoksáshoz hasonlóan minden izgalom és különösebb végküzdelem nélkül zajlott le. Mindössze a második hely sorsa volt kétséges, mert Simontornyának az eddig jól szereplő paksiakkal szemben kellett kiharcolni a győzelmet. Minthogy azonban a simontornyai együttes Pakson is győzni tudott, így hiába szerzett Nagymányok nagyarányú gyötrelmet a Bátaszéki Lokomotiv ellenében, a második helyet mégis Simontornya szerezte meg. Így azután Simontornyán a megyei bajnokságért játszott csapat tagjai nem vethetnek semmit az ifik szemére, mert nekik is sikerült megszerezniük a második helyet. A Lekszárd’s Petőfi az utolsó akadályt is bajnokhoz mélóan vette. Simán győzött a Bonyhádi Vasas ellen. A tolnai csapat váratlanul kemény ellenfélre akadt a sereghajtó hőgyészieikben és csak igen nehéz küzdetem után, egyetlen góllal győzött otthonában. Ugyancsak érdekes küzdelem alakult ki Szekszárdon az Építők és a D. Posás együttese között. A Postás Szekszárdról is haza vitte a bajnoki pontokat, így 3 ponttal megelőzte a sereghajtó Hőgyészi Traktor együttesét. Dombóvárott a D. Lokomotiv— Váza mérkőzés a hazai csapat győzelmével ért véget. Dumaföldváron a Honvéd is nagyarányú vereséget mért a Szekszárdi Dózsára Az elmúlt heti be«e molóban nem szerepeltettük a játékvezetői jdentés késése miatt . Bonyhádi Vasas—Mázai Bányász mérkőzés eredményét. Most ezt a mulasztásunkat is 5 romoljuk és ezúton közöljük, hogyha Mázsi Bányai együttese 2:1 arányú győzelmet ért el a Vasassal szemben. A bajnokság utolsó fordulójának eredményei a következők: Nagyirányok: Bányász—Bátaszéki Lokomotív 5:0, Dombóvári Postás—Szekszárdi Építők 4:3. Tolnai VL—Hőgyészi Traktor <:3, Szekszárdi Petőfi—Bonyhádi Vasas 5:0, Dunaföldvári Honvéd 1—Szekszárdi Dózsa 7:0, Dombóvári Lokomotiv—Mázai Bányász 3:1, Simontornyai VL—Paksi Kinizsi 3:0. Az idén kevés pozitívumot találunk a megye labdarugó-portjában. Ezek közé az eredmények közé tartozik, hogy a megyei ifjú«ári bajnokság a kisebb nagyobb zökkenőktől eltekintve lebonyolítható volt, nem úgy, mint az előző évben a tartalékbajnokság. És ezt a körülményt már határozott eredménynek könyvelhetjük el s ennek hatása a megye labdarúgósportja fejlődésében 1—2 éven belül feltétlenül érződni fog. A bajnokságban három mérkőzés van vissza. Éspedig: Dombóvári Lokomotiv—Tolnai VL, Mázai Bányász—Paksi Kinizsi, mely mérkőzéseik a mai nap folyamán kerülnek lejátszásra Dombóvárott és Pakson. Valamint hátra van a Bátaszéki Lokomotiv—Szekszárdi Dózsa mérkőzés, melynek időpontját nem sikerült megtudnunk akkor, amikor ezeket a sorokat írjuk. A felsorolt 5 mérkőzés nélkül a megyei ifjúsági labdarúgó bajnokság állása a következő: Nők: 1.Bátaszék 1311— 2'•06-3172 ° Pak« 129 2 1593 ,f>90?n 3D '>rabóvái Fái1' ■ v a 128— 4310.3^016 l.Szekszárdi Petőfi 146 1 7564-40513 5.Szekszár/tt D^7«» 125 2 53R °;3*91~ 6.Szekszárdi VM IL 124 1 7313-JR3q 7.Bonyhádi VL 144—10•^9:61.38 8.Bonyhádi Szpart. 1111209:539— 1. Férfiak: Szekszárdi Petőfi 1111 -808:50422 .Dombóvári Lők. 107— 3652-499. Bonyhádi VL 125— 7569:56910 4.Paks 105— 5403 • 46110 5.Dombóvári Fárkilya 105— 549’: 54710 6.Bonyhádi Szpart. 104— 6303-4438 7 1.Szekszárdi Petőfi 26221 3132:23 45 2.Simontornya 26193 4111:34 41 3.Nagymányok 26184 4 79:31 40 4.Dombóvári Lők. 25153 7 59:44 33 5.Tolna 2503 8 66:43 31 6.Máza 14 110 53:40 39 7.Paks 2512 310 74:45 27 8.Dunaföldvár* 2613 310 70:43 27 9.Bonyhád 268 315 28:68 1* 10.Szekszárdi Dózsa 25S 116 56:107 17 11.Szekszárdi Építők 265 318 54:63 13 12.Bátaszék 255 317 32:86 13 13.Dombóvári Postás 264 319 27:104 1 14.Hőgyész 262 420 31:141 8