Tolnai Napló, 1954. október (11. évfolyam, 233-259. szám)

1954-10-17 / 247. szám

1954 OKTOBER 17 NAPLÓ A begyűjtési munka tapasztalatai a paksi járásban A gerjeniek állják szavukat A tanácsháznál hiába keresik ilyen­kor a községi begyűjtési megbízottat, Tárnok István elvtársat, mert a ha­tárban van. Legtöbb idejét a dolgozó parasztok között tölti mondván: „Ez a kötelességem". A gerjeni gazdákról ezelőtt 2 hó­nappal, vagy egy esztendővel nem igen lehetett elmondani, hogy mara­dék nélkül teljesítik állam iránti kö­telezettségüket. 1953-ban például több mázsa burgonyával, kukoricá­val, sertéssel, vágómarhával és több mindennel adósai maradtak a nép államának és ez évben is 41 mázsa kenyérgabona adósságuk volt. — Csak volt, — mondja Pleszkár Mária begyűjtési előadó. — Közsé­günk dolgozó parasztjai kenyérga­bona tartozásuk negyedrészét már kiegyenlítették. A hátralékot pedig ezután egyenlítik ki. A 290 gazda közül eddig 120-an vé­gezték el a törést és valamennyien teljesítették beadási kötelezettségü­ket. Akinek gabonabeadási hátralé­ka van, azt is kiegyenlíti, Molnár Mi­hály a 144 kiló búzabeadási kötele­zettségét már kiegyenlítette. Amint a példa bizonyítja a gerjeniek tehát állják szavukat. A legutóbb megtar­tott tanácsülésen megfogadták, hogy november 7-e és a tanácsválasztás tiszteletére határidőre, illetve határ­idő előtt minden terményféleségből és az állati termékek kivetéséből maradék nélkül teljesítik kötelezett­ségük­et. Dunaszentgyörgyön nagyobb gondot kell fordítani a bizott sertésbeadásra Ilyenkor a gazdasági év végén a legtöbb dolgozó paraszt számvetést csinál. Most amikor a termények be­takarításának már a végefelé járunk minden gazda tudja, látja, mennyi búza, árpa, kukorica van kamrájá­ban, hogyan gazdálkodjék vele a jö­vő esztendőben. Ebből a számvetés­ből nem hiányozhat, sőt első helyre kell kerülnie az állam iránti kötele­zettségeknek. A dunaszentgyörgyi gaz­dák számvetéseiből azonban, ez gyak­ran kimarad. Különösen a hízott­sertés beadási kötelezettségének tel­jesítésével van vissza sok gazda. A község ilyen irányú tervét még 20 százalékra sem teljesítette. Ponto­san 327 mázsa hízott sertéssel tartoz­nak a dunaszentgyörgyiek államunk­nak. Ez elsősorban is a gazdák hanyag­sága, nagyon mostohán viszonozzák az állam segítségét. Egyik hiba az­tán szüli a másikat. A dunaszent­györgyi tanács sem tudja, hogy kit kell felszólítani, kinek a hanyagsága miatt kell a beadást 10 százalékkal felemelni, kinél kell helyszíni elszá­molást tartani. Mert, hogy nincs gaz­da, aki tudná teljesíteni hízott ser­tés beadási kötelezettségét, ez nem igaz. Az elmúlt héten például a járási begyűjtési hivatal munkatársai 2 gazdánál is találtak „kész“ hízót. Csak a tanács és a begyűjtési hiva­tal munkatársai a fülükre feküdtek, nyugodtan tűrik, hogy egyesek húz­zák-halasszák kötelezettségük telje­sítését, Pedig a dunaszentgyörgyi vezetőknek is tudni kellene, hogy a városi és falusi dolgozók hús- és zsírszükségleteinek kielégítését nem lehet húzni-halasztani, ígérgetések­kel elintézni. Pakson például ha egy téglagyári munkás bemegy egy nép­­boltba , kér egy látó zsírt, és azt mondja a kiszolgáló majd december­ben jöjjön, mert Oláh Lajos és Mol­A községi tanács hivatalos papír­jai szerint a madocsai gazdák befe­jezték a kukoricaszedést. Ugyanak­kor a kukoricabegyűjtési tervet csak 24 százalékra teljesítette a község. Tehát itt valami nincs rendben. Bi­zony hiba van, amiért első­sorban a községi tanács vezetői és azon túl­menően az Állami Biztosítót terheli a felelősség. A helyzet ugyanis az, hogy Madocsa határában ebben az esztendőben jelentős jégkár volt.­­ Hogy melyik gazdának mennyi a jégkára, mennyit lehet mérsékelni beadási kötelezettségéből azt még a mai napig sem állapították meg. * A bölcskei dolgozó parasztok meg­értették, hogy a népjólét emelése fokozottan megköveteli, hogy többet termeljenek, az eddiginél pontosab­ban, maradék nélkül teljesítsék köte­lezettségeiket. De azt nem értik meg, hogy egyes szervek miért gördítenek még mindig ez elé akadályt. Telje­sen igazuk van abban, hogy egyes felelőtlen embereknek abban rellik örömük, ha másokat félrevezethet­nek, becsaphatnak. A bölcskei gazdáknak az egyik sé­relme az, hogy a községtől 4 kilo­méterre van a terményátvevő hely. A másik, — amely ennél sokkal na­gyobb — az, hogy az ottani termény­­átvevő Varga József gyakran meg­csinálja azt a „viccet“, hogy nem veszi át a kukoricát. Ezt azzal ma­gyarázza, hogy sok a nedvességtar­talma. Jóllehet igaza van, — mert ezt még „nem tudta" megállapítani senki. De a nedvességtartalomra való hivatkozás legtöbbször alaptalan, mert a másik terményátvevő Saracz Antal minden további nélkül átve­szi ugyanazon a napon, amelyiken Varga nem vette át. A bölcskeiek ezt már elmondták „fűnek-fának“, mert hiszen nekik sem mindegy jószágaikat 8 kilomé­tert hiába hajtani, a drága időt el­pocsékolni. De bizony az illetékesek még mindig nem találtak módot az elintézésre. Pedig az ilyen ügyeket sokkal lelkiismertesebben kellene intézni. Azt megállapították, hogy hiba van, azt is, hogy hol a hiba, nár Péter, meg a többi dunaszent­györgyiek csak ekkor hajlandók hí­zott sertésbeadási kötelezettségüket teljesíteni, egész biztosan nem mon­daná, hogy a dunaszentgyörgyiek be­csületes magyar hazafiak, hanem azt hogy az a dolgozó paraszt, amelyik nem tesz eleget kötelezetségének nem érdemli meg, hogy a nép állama se­gítse. Az a tanácsi vezető, amelyik „félkézzel kezeli” a nép ügyét, az nem méltó a megbecsülésre. A helybeli begyűjtési hivatal mun­káját ez nagyban megnehezíti. Na­ponta 50—66 gazdát kell elbocsátani azzal, hogy jöjjön holnap, majd ak­korra talán meg tudjuk mondani, hogy mennyi a beadása. A madocsai gazdák ezt jogosan sérelmezik. Nem alaptalanul vélekednek az állami biztosítóról, meg a községi tanács vezetőinek ilyen irányú munkájáról lesújtóan. Ugyanis könnyen lehettek­­ volna a kukoricabegyűjtési verseny győztesei. De száz szónak is egy a vége. Most már véget kell vetni a kényelm­eskedéseknek a begyűjtési tervek teljesítése elnapol­gatásának, de annyi fáradságot nem vettek ma­guknak, hogy el is intézzék. sV A négy község begyűjtési tervtel­jesítésének tapasztalataiból vonjuk le a következtetést, könnyen rájö­vünk, hogy miért van ennyi hiba, a kedvező feltételek dacára is miért a paksi járás a sereghajtó. A járási begyűjtési hivatal veze­tője Farkas Imre elvtárs becsukott szemmel mondja, — mintha könyv­ből olvasná, — hogy hol a hiba. A községi begyűjtési szervek engedé­kenyek, megalkuvók, s nincsenek társadalmi aktívák. A járási tanács végrehajtó bizottságát csak papírfor­­ma szerint érdekli a begyűjtés és a terményforgalmi átvevőtelepek ve­zetői nem elősegítik, hanem helyen­ként gátolják. Farkas elvtárs tehát maga is tudja, hogy hol a hiba, csak­ az a baj, hogy nem intézkedik.­­• Miért nem meri a végrehajtó bizott­ságnak nyíltan megmondani, hogy a határozatok és javaslatok tömkele­gét most már segítséggel helyette­sítsék és azt követeljék meg a köz­ségi tanácsoktól is. Meg kell mon­dani őszintén, hogy egyes tanácsok és egyes begyűjtési szervek ilyen irányú közömbösségének felszámo­lása most már nem tűr halasztást. Hogy olcsó népszerűségre tesz szert az a tanácsvezető, vagy begyűjtési megbízott, amelyik elhallgatja a kö­telesség megkövetelését, becsukott szemmel nézi, hogy egyesek meg­sértik, kijátsszák a törvényt. ■ * Az Állami Biztosító kényelmeskedése és a madocsai tanács felelőtlensége károsan érezteti hatását a begyűjtési tervek teljesítésében A bölcskeiek jogos sérelme 5 1100 hold búza már zöldét a fornádi állami gazdaságban Terven felül még 100 hold búzát vetnek Zöldét már az „élet" a fornádi ál­lami gazdaság hosszan nyújtózó határában. Az 1­100 hold búza zöld sorai arról tanúskodnak, hogy az ál­lami gazdaság dolgozói időben gon­doskodtak a jövő évi bő termésről. Milyen jó érzés is szemlélni azt a határt, ahol újulás van, ahol a ki­halót felváltja az új, az élet. Nem­rég még a borsóföld dús termését takarították be a gazdaság dolgozói, ahol ma élénken zöldel a búza. A hűvös reggelek után a déli órák­ban szinte húzza felfelé a vetéseket a meleg őszi nap. Mosolygó arcú em­bereket láthatunk a gazdaság föld­jein. A traktorok éjjel-nappal szán­tanak. Gruber János és Ballai Jó­zsef az állami gazdaság „Szocialista munka hőse“ címmel kitüntetett traktorosok normájukat 180—200 szá­zalékra teljesítik. Az ő nevükhöz fűződik, hogy időben el tudtak vetni minden gabonafélét és még terven felül e héten 100 hold búzát vet­hetnek. A két traktoros több mint 400 holdon végezte el a talajmun­kát. Jó munkájuk után megfelelő a keresetük is, mert eléri a havi 3000 forintot. A zöldelő vetések mellett mintegy­ 120 holdon már végeztek a mély­szántással, de a többi területen is be­fejezik a mélyszántást november 20- ig. A napokban fejezték be a 250 hold cukorrépa felszedését is. Ebből is bőséges termést takarított be a gazda­ság. A cukorrépa szedésnél komoly verseny alakult ki, melyben Horváth Ferenc DISZ brigádja vezetett. A DISZ brigád a répaszedésen kívül nagy munkát vállalt magára. Ők végzik az állatállomány részére a si­lózást. Eddig 1200 köbmétert silóz­­tak, s most vállalták, hogy még eb­ben a hónapban 2500 köbméter silót elkészítenek. A lelkes fiatalok jó munkája, példamutatása nagyban elő­segíti a gazdaság terveinek megvaló­sítását, de munkájuknak megvan a gyümölcse, mert napi keresetük el­éri a 80—100 forintot. — Nem ment ez így mindig, vol­tak itt komoly hibák is, — mondja Varga Imre főagronómus. — Az első félévben például 42.000 liter tejjel adósai maradtunk államunknak. Ez abból adódott, hogy nem rendelkez­tünk megfelelő állatállománnyal, s az állatállomány részére elegendő ta­karmánnyal. Állatgondozóink sem tartották szívügyüknek az állatok gondozását. Az új termés betakarí­tása óta azonban nagy változás tör­tént ezen a téren. Az állatgondozók lelkiismeretes munkája és a megfe­lelő takarmánykészlet biztosítása mellett a III. negyedévben 35.000 li­ter tej­tartozásunkat tudtuk törlesz­teni. A többi 7000 litert még eb­ben a hónapban rendezzük, és a továb­biakban még jobban fokozzuk a tej­termelését. A tavasszal kissé megkésett a gaz­daság a kukorica­vetéssel, így aztán későbbre maradt a beérés is. Ez azonban, most nem okoz különös gondot. A gazdaság minden munka­erőt mozgósított a kukoricaszedéshez, és a több mint 500 hold kukorica­­szedését, szárlevágását és betakarítá­sát november 5-ig be akarják fejez­ni, így készülnek ők is, mint sokszáz­ezer magyar dolgozó a­ Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom és a ta­nácsválasztások tiszteletére. 15 ezer forint jövedelem szerződéses sertéshizlalásból Fülöp József 6 holdas dolgozó pa­rasztot Felsőnyéken mindenki ismeri. A felszabadulás előtt gyári munkás volt, földet, melyen gazdálkodik a felszabadulás után kapta. Kis földecs­kéjén egyénileg gazdálkodik, nem is akárhogyan. Jól műveli földjét, ál­landóan fejleszti állatállományát s példásan teljesíti állam iránti köte­lezettségét. Egyszóval jó példát mu­tat a dolgozó paraszttársainak. ■ Az idén sokan panaszkodtak a gyen­ge termésre, melyet a szárazság oko­zott. Fülöp József nem panaszkod­hat, nem is panaszkodik, mert az aszályos év ellenére is 12,8 mázsa volt búzából a holdankénti átlagter­mése. Az árpája is jól fizetett, jut neki szépen a szabadpiacra is és ma­rad állatainak is belőle. Eredményét persze a szakszerű talajművelésnek köszönheti. Kukoricából is bő ter­mést vár, lesz neki miből hizlalni. Az állam iránti kötelezettség tel­jesítésében is jó példával jár az élen. Az idei sertésbeadási kötelezettsé­gét már teljesítette. Két gazdatár­sával közösen adott be egy darab 126 kilós sertést. Ezenkívül szerző­désre is hizlalt, melyért 22.50 forin­tos áron 15.300 forintot kapott, így csupán hízott sertésből közel 18 ezer forint a jövedelme. Ez az eredmény nemcsak a jó gazdálkodásra vall, de­ azt is mutatja, hogy érdemes sertés­hizlalási szerződést kötni. Fülöpné is jól vezeti a háztartást, sok baromfit tart, melyből szépen jut piacra is, de nem feledkezik meg a kötelezettségéről sem. Most is bol­dogan újságolta, hogy teljesítette évi baromfibeadását. Somogyi István KIRÁLY GÁBOR 16 holdas közép­parasztot a jó gazdák között emle­gették mindig vakon. Jó lovai, tehe­nei vannak, igyekvő, szorgalmas em­ber. A nyáron sokat beszélgetett a család a termelőszövetkezetről, — kü­lönösen az ifjabbik Király érdeklő­dött nagyon a közös gazdálkodás iránt s sokszor mondta, hogy milyen jól gazdálkodnak, szép a kukoricá­juk, burgonyájuk, cukorrépájuk, és más növényük. „Belépjünk, ne lépjünk”! De sok ebédet, vacsorát fogyasztottak el ami­kor ez volt a beszéd tárgya. Az idő­sebb és fiatalabb királyban egyre inkább megérlelődött a döntés: belép­nek a közösbe, csak a két asszony­ban volt némi idegenkedés, bizal­matlanság a szövetkezet iránt. Né­hány nappal ezelőtt aztán végleg el­döntötték, hogy belépnek az „Út a szocializmus felé“ tsz-be, amelyik az utóbbi időben országos hírnevet ví­vott ki jó munkájával. Egyik este kutyaugatás zavarta meg a csendet a Király-portán, ked­ves vendégek érkeztek; Markovics János mezőgazdasági igazgató, Mo­hár László állattenyésztési igazgató és Tőlősi Antal a tsz elnöke jött el hozzájuk baráti beszélgetésre. — Üljenek le minálunk — hozza a székeket kedveskedve a házias­­­szony. — MIT GONDOL, JÓL TESZEM-E, hogy belépek a szövetkezetbe — kér­di várakozó tekintettel Markovics elvtársi és az idősebb Király. — Hogy jól teszi-e — felelt a me­gyei vendég — arra és helyettem megadta a választ a párt, amikor megmondta, hogy a mezőgazdaság fejlődésének egyetlen helyes útja a nagyüzemi gazdálkodás, ahol gépek segítségével sokkal­­ magasabb ered­ményeket lehet elérni, mint egyéni parcellákon. De ezt mutatják a me­gyében lévő különböző eredmények, mint például a zombai Vörös Csil­lag tsz, ahol a keresztsoros vetés 12.2 mázsa búzát adott holdanként,­­a párt Béké­ben pedig 11.2 mázsát. De hiszen jól ismerik maguk a hely­beli „Út a szocializmus felé" tsz ered­ményeit, látják, hogy mennyivel elő­nyösebb a nagyüzemi gazdálkodás. Minden tagnak bőségesen van ke­nyere, hízója s a zárszámadáskor jócs­kán kap készpénzt is. — Ammán igaz —■ vakarja meg a fejét Gábor bácsi. — Csak elnézem azokat a gépeket, hallja, azok végez­nek csak­ igazi munkát. Finom, por­­hanyós magágyat készítettek és elve­tették a magot előbb keresztbe, az­tán hosszába. Csuda rendes munka volt, annyit mondhatok. — Elhiszem én neked, — veszi át a szót sopánkodva az asszony, — de mit szólnak a rokonok, az ismerősök, ha meghallják. Mintha már halla­nám is a gúnyolódásaikat: „Na Gábor, hát mán te is ide jutottál. Te sem bírod egyedül? — Nem baj Édesanyám, — mond­jon mindenki amit akar, — vigasz­talja aggódó anyját a fia. — Majd meglátjuk hogy ki választott jobban. — MAGAM IS SOKAT VAJÚD­TAM ezen a kérdésen, folytatja az idősebbik gazda, — de én már dön­töttem: belépek. Nem vagyok mai gyerek, de még részt akarok venni az új életből, mert én is úgy látom, hogy ez az egyedüli helyes út. Antal, nekem már a közösbe lesz búzaveté­sem, a nagy tábláról, a keresztsoros­ból részelek én is. Hallod, te An­tal, — fordul hirtelen a tsz elnök­höz^— a traktor még az egereket is kizavarta a ti földetekről. Nem lá­tok én ott egyet sem, az egyénie­kén pedig elég sok futkos. — Igen, mert mi a nagy táblán könnyebben irtjuk, — válaszol a tsz elnöke. — Maguk hiába irtják ki egy félholdon, a különböző termények között visszajön az egér és óriási kárt tesz a vetésben. — Be is megye­k én hozzátok An­­­­tal. De úgy megyek be, hogy nekem senki ne mondhassa „ez is az adós­ságtól szabadult." Nincs nekem egy fillér adósságom sem, adót és beadást mindent tisztázok, mielőtt bemennék. — Tudom, hogy az első lépés ne­héz, Gáspár bátyám. — magyarázza Tőlősi. — Én is megtettem azt már néhány évvel ezelőtt. Aztán nálunk is voltak olyan hibák, melyek egyál­talán nem kecsegtettek a közösbe. Emlékszem, amikor megjöttem az egyéves elnökképző iskoláról, olyan zűr­zavart és fegyelmezetlenséget ta­láltam, hogy mindjárt el akartam zavarni mindenkit. Később rájöttem, hogy akkor egyedül maradnék és felbomlana a szövetkezet, összeszo­rított fogakkal kezdtem dolgozni és lassan megszilárdult, meggazdago­dott a nagy család. — Hátha még ilyen gazdag ta­pasztalatokkal rendelkező középpa­rasztokkal szaporodik a csoport, mint Király elvtárs — fűzi tovább a szót a megyei vendég, — aki megtanult gazdálkodni és megbecsülni a nehéz munkával szerzett forintokat. — MEG IS BECSÜLÖM ÉN — húzza ki magát nem kis büszkeség­gel Gáspár bácsi. — Magunknak ta­karékoskodunk ott is. Nemrég vettem jó két lovat, beviszem azt is, hadd szaporodjunk. Hirtelen a fejéhez kap mint akinek fontos dolog jutott eszé­be: — Nevelünk jó tenyészbikákat is, I — ugye Antal? Az hoz csak jó hasz­not a konyhára! Jó nagy istállóm van, ha a tagság is úgy akarja át­adoni a szövetkezetnek az egész hát­só udvarral együtt. Tudod mit? Bíz­zátok rám a bikanevelést, majd és megmutatom, olyan apaállatokat ne­velek, amilyen még nem volt Na­kon. — Jól van Gáspár bátyám, arról majd még beszélgetünk. — feleli Tőlősi Antal. — Most még azt sze­retném megkérdezni: vasárnap vá­sárra megyünk, a tsz-nek jól tejelő, bonyhádi tájfajtákat akarunk vásá­rolni. El­jönne-e velünk? — Hát már hogyne mennek el, — válaszol örömmel az új tsz­tag. — Elmegyek szívesen, értek is hozzá, 20 literes tehenem van nekem most, is. Magunknak vesszük, csak nem nézem el, hogy akármilyenek legye­nek? A VENDÉGEK ELBÚCSÚZNAK. Király Gáspár bácsi azonban ruá­­nuk szól: — Antal, nyugodtan bejelentheted holnap a tagságnak, hogy a Király­­család belép, mert magam is eldi­csekszem vele, hogy meggazdagod­tam; nem 16, de 666 holdas gazda­ságnak vagyok tagja, veletek együtt! émy Uttum Meggazdagodott a Király család

Next