Tolnai Napló, 1954. november (11. évfolyam, 260-284. szám)

1954-11-24 / 279. szám

4 Közel 800 fiatal vett részt a tolnai ifjú választók nagygyűlésén Vasárnap este a Tolnai Textil­gyár kultúrtermében Tolnáról, Fadd­­ról, Mözsről, és Bogy­is­­óról közel 800 fiatal vett részt az if­ú válasz­tók nagygyűlésén, ahol Keleti Fe­renc, a pártközpont kiküldötte mon­dott ünnepi beszédet. Bevezetőjében visszapillantott az előadó egy-két évtizeddel a múltba, s azokról a nehéz évekről beszélt, amikor az ifjú­ választók születtek, illetve nevelkedtek. Nemhogy a fiataloknak, de az idősebb munkásoknak sem volt beleszólása az életbe abban az időben, — mondotta többek között Keleti elvtárs. — A kakastollas csendőrök a legkegyetlenebb terrorral fojtottak el minden legkisebb megmozdulást. Később arról beszélt, hogy a felsza­badulás óta hogyan változott meg a­­ magyar nép élete. Hangsúlyozta: bár­­ követtünk el hibákat, de az elmúlt 10 esztendőt nem töltöttük el hiába, mert összehasonlíthatatlanul szebb, gazdagabb az életünk, mint azelőtt. — Pártunk következetesen halad a júniusi úton, — folytatta Keleti Fe­renc, — s az ifjúságra nem kis feladat vár a nemes cél megvalósításá­ban. A párt és kormány sokat vár az ifjúságtól, bízik benne, hogy erős támasz lesz az új sza­kasz politikájának a végrehaj­tásában. Hogy mennyire bízunk az ifjúság­ban, annak legfényesebb bizonyíté­ka; nemcsak választhatnak, de vá­laszthatók is, s a fiatalok ezreit je­lölték hazánkban tanácstagnak. • Azt várja a nép a fiataloktól, hogy érezzék át mélyen e bizalom­nak nagy jelentőségét. Amikor a munkás-paraszt és értelmiségi fiata­lok helyet kérnek és helyet kapnak az államvezetésben, azt kérjük tőlük, hogy fiatalos lendülettel, tele alkotó kedvvel és tervvel segítsék győzelemre vinni az új szakasz politikáját, amely nem mást, mint a dolgozó nép anyagi és kulturális felemel­kedését tűzte célul. A fiatalok tanulékonyak! Igyekezze­nek elsajátítani az idősebbek több­éves tapasztalatait, s minden ere­jükkel segítsék a közös célért folyó harcot. A tanácstagjelöltek saját munkaterületükön fegyelmezett jó munkával mutassák meg, hogy mél­tók a bizalomra, a tanácsban pedig szíves-lélekkel képviseljék válasz­tóik érdekeit, s ne feledjék egy pil­lanatra sem: az előlegezett bizalom kötelességet ró minden ifjú jelölt vállaira. A szekszárdi üzemek, vállalatok tiltakozása a nyugatnémet Kommu­nista Párt üldözése ellen A szekszárdi üzemek és vállalatok dolgozói röpgyűléseken tiltakoz­nak a Német Kommunista Pártot fenyegető veszély ellen. Szerkesztősé­günkhöz számos távirat érkezett, melyben az üzemek és vállalatok dol­gozói felemelik szavukat a nyugatnémet kormány fasiszta intézkedései­vel szemben. A Szekszárdi Szikvíz­üzem dolgozói az alábbi táviratban tiltakoznak: „Mi, szikvízüzemi dolgozók tiltakozunk az Adenauer kor­mány kommunista üldözése ellen. A nyugatnémetországi kommunista elv­társakkal együtt érzünk. Tiltakozunk a világ dolgozói nevében Max Rei­­mann és a többi elvtársaink bíróság elé állítása ellen. A mai nyugatné­metországi politikai események az üzem dolgozóit élénken emlékeztetik arra az időre, amikor Hitlerék Thiel­mann elvtárs és a Németországi Kom­munista Párt ellen intéztek támadá­st. Tiltakozunk ez újabb merénylet és a kommunisták üldözése ellen. Kérjük a stockholmi Béke Világtanács elnökségét, hogy tiltakozásunkat juttassa el a világ összes dolgozóihoz, tiltakozzanak, hogy szüntessék meg a kommunisták üldözését a kapita­lista országokban A Tolna Megyei Népbolt Vállalat dolgozóinak tiltakozó távirata így hangzik: „Mi, a Tolna Megyei Nép­bolt Vállalat dolgozói mélységes fel­háborodással értesültünk arról a merényletről, amelyet az amerikai im­perialisták utasítására a nyugatnémet kormány készít elő a Németorszá­gi Kommunista Párt ellen, a béke ellen. Be akarják tiltani a Kommunista Pártot, amely a német hazafiak százezreinek kívánságáért, Németország egyesítéséért, a béke megteremtéséért harcol. Valamennyiünkben még él­nek a háború borzalmai és Adenauerék máris újabb háborús terveket szőnek. Nem akarunk háborút és nem akarjuk, hogy a népek kiontott vére árán a halálgyárosok vagyonu­kat növeljék. Békében akarjuk fel­nevelni gyermekeinket, s a legerélyesebben tiltakozunk a nyugatnémet Kommunista Párt betiltása és az újabb háború előkészítésének terve ellen.“ A tanácstag-jelölt dolgozó parasztok példát mutatnak a begyűjtési terv teljesítésében A­­ tanácsválasztás tiszteletére kez­deményezett versenymozgalomban megyénk dolgozó parasztjai is be­kapcsolódtak. Mintegy 8000 gazda fogadta meg, hogy november 28-ig, a tanácsválasztás napjáig egész év­ beadási kötelezettségét teljesíti.­­ Nézzük meg, hogy a példamutatásból hogy veszik ki részüket a tanácstag, jelöltek. SÁRPILISEN A Nagy Októberi Szocialista For­radalom 37. évfordulója és a tanács­választás tiszteletére 32 sárpilisi gaz­da fogadta meg, hogy egész évi ter­mény, élőállat és állati termékek be­­adási kötelezettségét teljesíti. A köz­­ségi tanács jelentése szerint mind a 32 gazda teljesítette vállalását. Az elsők között is első volt Csurgai Pál középparaszt tanácstagjelölt. ALSÓNANAN Rozsnoki Imre hétholdas dolgozó pa­rasztot tanácstagnak jelölték. Hogy miért éppen őt? Az alsónánaiak szá­mára ez nem rejtély. Maguk a dol­gozó parasztok mondják, hogy Rozs­­noki Imre olyan ember, akit érde­mes követni; a hold földjén kiválóan gazdálkodik. Már befejezte a trá­gyázást, elvégezte az őszi mélyszán­tást. És mint ahogyan azt vállalta is, egész évi beadási kötelezettségét teljesítette, egész évi adóját kifizet­te. Miután a tanácsválasztás tiszte­letére tett fogadalmát jóval a ha­táridő előtt teljesítette, ígéretet tett arra, hogy 1955. évi sertésbeadási kötelezettségének januárban eleget tesz. SZÁRAZDON kevés olyan egyéni dolgozó paraszt van, aki késlekedik állam iránti kö­­telezettségének teljesítésével. Ennek alapján elsők között van a község a gyönki járásban. A begyűjtési ter­vek teljesítésének most is, — mint mindig­ — a dolgozó parasztok kö­zötti verseny a mozgatója. A tanács­választás tiszteletére a község dol­gozó parasztja: azt vállalták, hogy beadási kötelezettségüknek mara­dék nélkül eleget tesznek. Teljesí­tik is vállalásukat a szárazdiak. Az ígéret betartásánál is példát mutat­nak a tanácstagjelöltek. Márton Fe­renc 12 holdas középparaszt tanács­­tagjelölt már egész évi beadási kö­telezettségének eleget tett, sőt az 1955. évi sertésbeadását is teljesítet­te már. A tanácstagjelöltek­ pél­damutatá­­sát a többi dolgozó parasztok is kö­vetik. SZEKSZÁRDON Steiner Ferenc 7 holdas dolgozó pa­raszt egész évi beadási kötelezettsé­gét teljesítette. Horváth Ferenc Honvéd­ utcai és Taksonyi János szin­tén teljesítették már egész évi be­adási kötelezettségüket. A 73'2 Ép­tői­­ári Vállalat dolgozói „Fel­szabadulási Hetet’* tartanak A 73'2 Építőipari Vállalat szek­szárdi építőrészlege a város felsza­badításának tiszteletére felszabadu­lási hetet tartanak. A szekszárdi vá­góhíd bővítésén dolgozó Lambert­­brigád felajánlotta, hogy a hűtőház bővítését és a sertésólak építését a határidő előtt befejezik. A brigád tagjai egymással ver­senyben végzik a munkát s normá­jukat jóval túlteljesítik, azonban a mennyiségi munka nem megy a mi­nőség rovására, amit bizonyít az is, hogy az építtető nagy elsimeréssel emlékezik meg a kőművesek minő­ségi munkájáról. NAPCÖ Építkeznek a Tolna megyei termelőszövetkezetek A mezőgazdasági munkáik befeje­zése után a Tolna megyei termelő­­szövetkezetekben megkezdődtek az építkezések. A mözsi Úttörő tsz 100 férőhelyes tehénistállót épít, ugyan­­ilyet a decsi Alkotmány, a bátaszé­­ki Búzakalász és a mucsi Vörös Zászló termelőszövetkezet. A sió­agárdi Béke tsz-ben már elkészült a 21 férőhelyes sertésfiaztató s most egy 40 férőhelyes tehénistállót s 500 baromfi részére ólat építenek. Az építkezések javarészét a ter­melőszövetkezetek saját erőből vég­zik, s ezzel elősegítik az állattenyész­tés fejlesztését Tolna megyében. Az alsóleperdi kultúr­csoport vendégszereplése Nagykónyiban Az alsóleperdi állami gazdaság kultúrcsoportja Csizmarek Mátyás ..Borjú­ 1 című, paraszttémájú három­­felvonásos színművét tanulta meg és miután a gazdaság dolgozóinak bemutatták, Nagykónyib­a látogatott el az elmúlt héten. A nagykanjii kultúrház nagyterme megtelt és a csoport hatalmas sikert aratott játékával. Az előadás érté­két és színességét nagyban emelte az, hogy a szereplők eredeti mező­kövesdi viseletben mozogtak a szí­nen. A közönség hatalmas tapssal jutalmazta a lelkes műkedvelők já­tékát. A darabot Schullmann István üzeme­gységvezető rendezte. Minden tudását latba vetette a darab sikeré­ért. Határozottan jó volt a szerep­­osztás, a szereplők megértették a darab mondanivalóját, hogy mit kell alakítani és így jók voltak az ala­kítások, a darab szépen gördült.­­ Nagy derültséget keltett a nézők kö­zött, amikor egy élő borjúval jelen­­tek meg a színen. Az alsóleperdi kultúrcsoport a nagykónyi községi tanáccsal együtt meghívta az előadásra a tanácstag­­jelölteket és ezzel járultak hozzá a kultúrosok a tanácstagjelöltek nép­szerűsítéséhez. A kultúrcsoport a tanácsválasztás tiszteletére körútra indult hogy szó­rakoztassák a környező falvak dol­gozóit. Magyarszéki József Tamási. M­E­SE ■<: u SZERDA. NOVEMBER 24 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: Flóra. — IDŐ­JÁRÁSJELENTÉS: — Várható időjárás szerda estig: kele­ten párás, ködös, nyugaton felhős idő, egyes helyeken már kisebb ha­vazás. Kissé élénkeb­b, délire for­duló légáramlás. A hideg nyugaton már mérséklődik. Várható legalacso­nyabb hőmérséklet ma éjjel: dél­nyugaton mínusz 1—mínusz 4. észak­keleten mínusz 10—mínusz 13, más­hol mínusz 5—mínusz 8. legmaga­sabb nappali hőmérséklet szerdán: nyugaton mínusz 1—plusz 2, keleten mínusz 2—mínusz 5 fok között. — A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet a Tiszántúlon, va­­amint Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyékben mínusz 5 fok alatt máshol mínusz 1—mínusz 4 fok kö­zött. 1954 NOVEMBER 34 SPORT A Nagymányoki Bányász gól nélküli döntetlent ért el a Budapesti Kábelgyár ellen Vasárnap Sztálinvárosban lejátszott osztá­lyú nóm­­érkő­zésen a Nagymányoki Bányász együttese 0:0 arányú eldöntetlen eredményt ért el a Budapesti Kábelgyár csapata ellen. Ugyancsak vasárnap a Kaposvári Kinizsi 3:2 arányban megverte a Budapesti Huso­­csapatát és így a nagymányoki együttes 1 pont előnyre tett szert a bajnokság állásá­ Jól sikerült a budapesti csapatok szekszárdi vendégszereplése A megyei labdarugóbajnokság befejezése után a szekszárdi csapatok nem sok jelét mutatták annak, hogy megkezdik jövő évi csapatuk kialakítását. A bajnokság befeje­zését követőleg aztán néhány heti szünet után az elmúlt vasárnapra két csapatunk is budapesti ellenfelet kötött le barátságos mérkőzésre. A Szekszárdi Petőfi a Budapesti Dózsa Határőrséget, a Dózsa pedig a Bu­dapesti Petőfi együttesét. A két mérkőzést azonos időpontban játszották le s így a füves pályának is, meg a salakosnak is jutott egy­­egy mérkőzés. Mintegy 1000 néző volt ki­váncsi a budapesti csapatok vendégjáté­kára. A Dózsa mérkőzés kezdődött előbb s en­nek következtében is, meg azután azért is, mert a szekszárdi közönség szinte ,,hozzá­nőtt“ a salakpályához 3 esztendő leforgása alatt, a Budapesti Petőfi—Szekszárdi Dózsa mérkőzést figyelte majdnem teljes egészé­ben. Ez az érdeklődés természetesen e Dózsa játékának is szólt, amely a mérkő­zés első félidejében jól játszott és vezetést is szerzett budapesti ellenfelével szemben. Ezzel szemben a Szekszárdi Petőfi erősen tartalékos csapata jól játszó budapesti el­lenfelének nem tudott egyenrangú ellen­fele lenni. A két mérkőzésről röviden az alábbiakban számolunk be: Budapesti Petőfi—Szekszárdi Dózsa 4:1 (0:1) A hazai együttes néhány Építők játékost kért kölcsön a mérkőzésre és próbajátéko­sokat is szerepeltetett. Az I. félidőben vál­tozatos, jóiram­ú játék alakult ki, amelybe a hazai csapat volt a kezdeményező. A já­téknak ebben a szakaszában a Dózsa vé­delme jól zárt, csatársora pedig több íz­ben is veszélyeztette a budapestiek kapuját. Az utolsó há ásókba azonban több ízben is hiba csúszott és a szerencsével sem ál­lt jól a szekszárdi együttes, mert két ízben is a kapufa akadályozta meg a csapatot a gól elérésében, így csak Dósai gólja jelentett eredményt az I. félidőben. A közönség meg­elégedetten várta 11. félidő megkezdését. A 11. félidőben megfordult a játék képe. A hazai együttes több helyen megváltoztatta csapatát 4S úgy látszik, hogy ezúttal nem sikerült ú­gy az együttes összeállítása, mint az I. félidőben. A budapesti csapat azonnal támadólag lépett fel és beszorította ellen­felét. A Dózsa védelem egy ideig elszántan igyekezett tartani az eredményt, de a csatár­sor képtelen volt tartani a labdát és a vé­delemre nehezedett nyomás következtében a védelemnek előbb-utóbb össze kellett om­­lania. A budapesti csapat a 11. félidő első negyedórája után kiegyenlített, majd bün­tetőből a vezetést is megszerezte. A játék­nak ebben a szakaszában élmény volt a bu­dapesti együttes játéka. Különösen a csapat alacsony termetű jobbszélsője volt elemé­ben. Nagyszerű fej­játék, pontos, lapos át­adások, a szárnyak megfelelő váltogatása, keresztlabdák jellemezték a játékot és egye­dül a lövések pontatlansága róható fel a csatárok terhére. A védelem ebben az idő­szakban nagyszerűen állt a lábán és új és új rohamra küldte a csatárokat. A hazai csapat ekkor alig tudott egy-két épkézláb támadást összehozni. Dósai veszélyeztetett csak két-három­­szor, de ezeknél az akciók­nál is a budapestiek kapusa hárította a lö­véseket. Végül a budapesti együttest még két ízben vette be a Spanicsek által védett Dó­zsa kaput és így a budapesti együttes vé­­gülis 4:1 arányban győzött. Budapesti Dózsa (Határőrség)—Szekszárdi Petőfi 7:1 (6:0) A Petőfi néhány próbajátékost kívánt vol­na szerepeltetni, azonban azok nem érkez­tek meg, így csak erősen tartalékos csapat­tal tudta felvenni a küzdelmet. Az ellenfél jó játékerőt képviselt, hiszen a csapat a budapesti Kábelgyár együttese mögött vég­zett a budapesti I. osztályú bajnokságban. Az I. félidőben a budapesti csapat iskola­­játékot mutatott. Erre a Petőfi szolgálta­tott alkalmat, amikoris csatársora képtelen volt a labda tartására és a tartalékos vé­delem képtelen volt megakadályozni a tet­szetős támadásokat szövő budapesti csatá­rokat a góllövésben. A nagy eredményes­­ségben komoly része van az I. félidőben szerepelt két kapuvédőnek, akik több durva hibával járultak hozzá a budapestiek gól­jaihoz. A II. félidőre változtatott összeállításán a hazai csapat. Kárpáti állt­­ a kapuba, a bu­dapestiek sem ambicionálták már annyira a góllövést és így a 11. félidő eldöntetlen eredményt hozott. A Petőfi gólját Benács lőtte U-esből. A mérkőzések érdekes összehasonlítási alapot szolgáltattak. Anélkül, hogy figyel­men kívül hagynánk azt, hogy a szekszárdi csapatok tartalékosan, összeforgatott együt­tesekkel vették fel a küzdelmet, szembe­tűnően megállapítható volt, hogy a budapesti labdarúgás­­ kulturáltabb a vidékinél. Mind­két együttes nagyszerű labdakezeléssel, fej­játékkal, gyorsasággal rendelkezett, kitűnő összjáték, nagyszerű egyéni megoldások jellemezték a játékot. Megítélésünk szerint a város labdarúgósportja a budapesti csa­patokkal játszott és játszandó mérkőzések­ből határozottan profitálni fog.­ ban. Az osztályozóm­érkőzések állása a fe­forduló után: 1. Nagymányoki Bányász 3 2 1 0 5:1­5 2. Budapesti Húsos 3 2 0 1 7:4 4 3. Kaposvári Kinizsi 3 1 2 0 5:4 4 4. Bp. Kábelgyár 3 0 2 1 2:3­2 5. Pécsi Vasas 3 1 0 2 3:6­2 6. Székesfehérvár 3 0 1 2 4:8­1 MEGJEGYZÉSEK Egy jólszervezett vezetőségválasztó gyűlésről Megdőlt az­ a sokat hangoztatott szó’am, hogy a falusi fiatalokat, sportkedvelőket nehéz megmozgatni. A Gerjenben megtar­tott sportköri est, mely a vezetőségválasz­tással volt egybeköve, az ellenkezőjét bizo­nyította be, mert azon közel kétszázan vet­tek részt. * Természetesen egy sportgyűlés, vagy egy sportköri est csak úgy sikerülhet, ha azt megfelelő agiláció — propaganda — előzi meg. A C­­erseni Traktor szervezőiroda ezen a téren jó munkát végez. A tagoknak, spor­tolóknak, sportkedvelőknek né­mszóló meg­hívót küldtek a személyes ag­ráció mellett. Ezenkívül a gazdaság hangosbemondó­in ke­resztül napokon keresztül propagálták az estet. Tgy e'érték azt, ho­gy úgy a község, mint a gazdaság összes dolgozója tudott az esetről. ■­ A mozihelyiséget erre az alkalomra fel­díszítették. A falon feliratok üdvözölték a résztvevőket. Az előadó’’ asztalra virág ic került, mellyel Mihailov­cs Józsefné ked­veskedett. Itt is meglátszott a szervezőiroda lelkiismeretes munkája. * A szervezőiroda vezetője bár rövid be­­számolót tartott, mégis szokatlanul élénk vita követte azt. A tag ág bátran bírálta az eddi­gi sportkör vezetőségének munkáját de már amikor a szerelések eltűnésére ke­­ni’t sor, nem mertek neveket felhozni, csal á’talánoss á­gban beszéltek és ez hiba vo’t mer’ sokkal jobb lett volna, ha név szerint em’ítik me­g azokat akik a társadalmi tu­la­dent elsajátították. A ga^Dság :gazga 'óia 'kom^’v Ígéretet tett felszólalásában hogy röv:desf*Ti vizsgálatot indí‘ eltűnt szerelések í­gyében és « felelősöket fe­gyelmi — sőt ha kell — bíróság elé állítja * A felszólalások nemcsak a labdarúgásról szóltak, mert a röplabda, asztalitenisz, sakk. sőt még a kerékpár szakosztály felállításá­nak lehetőségéről is szó volt. * Az e­gyi­k felszólaló Irhául hozta fel, hogy a játékosok sokat költenek hat vacsorára és fröccsökre. Horváth Márkus játékos viszont tiltakozott az ellen, — mert mind mondotta —­ csak két esetben volt hal. Az egyiket tényleg a vezets­ég engedélyezte, de a má­­si­k eset t­gy történt, hogy a Kalocsai Ki­­ncsi labdarugóit várták és mivel azok nem érkeztek meg, az elkészített halpaprikást — mivel azt úgy is ki kellett fizetni — elfo­gyasztották. Horváth Márkus és társai ,,ön- Má'do á'án“ természetes a tagság jót de­rült. * A' vezetőséget jól válogatták össze, mert a' b ° n a főkönyvelőtől a vonatosig és föld­­művesszövetkezeti boltkezelőig, az igazi pártvezetők megta’á’hatók. Ez a vezetőség már az összetételénél fogva is már bizto­síték arra, hogy hosszú vajúdás után vég­­­e az igazi sokoldalú sportélet szülessen Gerjenben. * A n«ksi járási TSB agriációs és propa­­g­andabizottságának ez volt az első sport­köri estje, de megállapítható, hogy a tagok iám készültek fel, mert a műsorösszeállítá­­su­k jó volt, mely az mellett, ho­gy szóra­koztatta a c*''­<rto’ókat, sportkedvelőket, ta nflo'ta is Eii’önösen nagy sikert aratott a Szekszárd’ Dózsa ökölvívóinak bemutatója, melyet a közönség nagy tapssal jutalmazott. Papírforma szerint az őcsényi Falusi Sport­kör és a Dombóvári Fáklya jut a megyei labdarúgóbajnokságba Bár az osztályozómérkőzésekből még egy forduló vissza van, az elmúlt vasárnap le­játszott mérkőzések eredménye eldöntötte a megyei bajnokságba való jutásnak a­­ kérdé­sét, hacsak ... Ez a „hacsak4” a Bonyhádi VL-nek az óvása az Őcsényi Falusi Sport Kör csapata ellen, amely olyan játékost szerepeltetett az osztályozó mérkőzések és ezt megelőzően a járási bajnokságok során, aki a Szentendrei Honvéd igazolt játékosa. Az­ ügyet a szövetség az elmúlt­­ kedden tár­gyalta, de érdemi határozatot nem hozott, hanem az OTSB-ét megkereste bizonyos szakkérdések tisztázása végett. A vasárna­pi forduló mérkőzéseinek eredményei után minden bizonnyal a Fáklya is visszavonja majd a Bonyhádi VI. elleni mérkőzéssel kap­­csoló­ban hozott I. fokú határozatra benyúj­tott fellebbezését, mert az eg­yüttes ismét győzelmet aratott. Az elmúlt fordulóban két mérkőzés került lejátszásra. A mérkőzések színhelye Báta­­szék és Tamási volt. Tamás­ban került sor­ra a sorsdöntő mérkőzés a Pincehelyi Trak­tor és a Dombóvári Fáklya együttese között. A fiatal erőkből álló és kulturált futballt­­átszó dombóvári csapat a Traktor legény­sége felett győzelmet aratott és ezzel ki­harcolta a megyei bajnokságba való jutást. A másik mérkőzésen Bátaszéken az eddig nyeretlen Szekszárdi Lendület egyetlen "góllal, de legyőzte az erősen tartalékos Bonyhádi VT együttesét. Részletre ered­mények: Dombóvári Fákilya—Pincehelyi Traktor 4:2, Szekszárdi Lendület—Bonyhádi VL 1:0. E két mérkőzés után az őcsényi Falus, Soobker megtartotta a veze­tő&helyét s a Dombóvári Fáklya is olyan előnyre tett szert, amelyet már nem le­het behozni, ha­csak zöld asztal mellett me­g nem­ változ­nék a mérkőzések eredménye. Az osztá­l­ozó­­mérkőzé­sek állása a vasárnap lejátszott for­duló után a következő: 1. őcsényi FSK 2. Dombóvári Fáklya V Pincebelyi Traktor 4. Szekszárdi Lendület 5. Bonyhádi VL 3 3 0 0 10:5 6 3 2 10 10:4 5 3 1­0 2 8:10 2 4 1­0 3­5:12 2 3 0 1­2 2:4­1 Hátralévő mérkőzések: őcsényi FSK— Dombóvári Fáklya Bátaszéken (ez a mérkő­zés dönti majd el az elsőség kérdését), és Bonyhádi VL—Pincehely Dombóvárott. KERESÜNK azonnali belépésre perfekt gyors- és gépíró nőt. Jelentkezni lehet sze­mélyesen Hőgyészi Gyapjútermelő Vállalat- nál. Hőgyész. Telefon: 22. TOLNAI NAPLÓ szerkeszti a szerkesztőbizotts­ág Felelős kiadó: Király László Kiadja: a Tolnai Napló Lapkiadó Vállalat Terjeszti a megye össze a postahivatala Szerkesztőség telefonszáma: 20­10. Kiadóhivatal telefonszáma: 20­11 A szerkesztőség és kiadóhivatal címe­ Szekszárd, Széchenyi utca 18. Előfizetéseket a megye valamennyi postai hivatala felvesz Előfizetési díj: havi II.— Ft Baranya megyei Szikra nyomda Pécs, Munkácsy Mihály utca 10 sz. Telefon: 20­2? Nyomdáért felel: Melles Rezső

Next