Tolnai Napló, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-20 / 16. szám

Már most készül a nyári táborozásra a sióagárdi DISZ-szervezet Sióagárdon még egy évvel ezelőtt is csak papíron műkö­­­dött a község DISZ-szerveze­­te. Ekkor választották meg tit­kárnak a falu fiatal pedagógu­sát, Somogyvári Ottót, s már néhány hónap után kiderült, hogy jól választott a falu fia­talsága. Somogyvári Ottó nem­csak összefogni tudta a sió­agárdi fiatalokat, hanem pezs­­­gő, eleven életet indított a fa­lu DISZ-szervezetében. Ennek eredménye volt, hogy most, Tolna megye felszabadulásának 10. évfordulóján munkaérdem­éremmel tüntették ki a sió­agárdi DISZ-titkárt. A falunak 80 DISZ-fiatalja van s a Petőfi-iskola heti ös­­­szejövetelein 70—75 tag jele­nik meg rendszeresen. Élénk az élet a sport terén is, ahol 6 szakosztályban a járási és me­gyei bajnokságokon vesznek részt a sióagárdi fiatalok. A színjátszócsoport már hetek óta járja a szomszédos közsé­geket az „Állami Áruház” cí­mű operettel, s mindenütt telt házat vonzanak a lelkes szín­játszók. A sióagárdiak már most ké­szülnek a nyári táborozásra. Az elmúlt évben csak néhány napos tanulmányutat tudtak tenni a budapesti mezőgazda­­sági kiállításra, az idén azon­ban úgy tervezik, hogy a falu 45 legjobb DISZ-fiatalja 2 he­tes balatonmenti táborozáson vesz részt. A táborozás költ­ségeivel kapcsolatban elsősor­ban saját erejükre akarnak tá­maszkodni, ezért úgy határoz­tak, hogy a színjátszócsoport előadásainak bevételét félrete­szik s így gyűjtik a 2 hetes tá­borozás kiadásait. A d­unaföldvári K­ 0SZ-’<órus és a kultúrh­áz kisegyüttesének közös hangversenye A dunaföldvári KIOSZ ve­­gyeskara a helyi népművelési, zenekari kisegyüttessel közö­sen hangversenyt adott a Kos­suth kultúrotthonban. Az énekkar nagy gonddal válogatta össze műsorát. Egyik másik darab például Friderici: „Baráti kör’­ című műve, vagy Brahms: „Síró éji csend” című dala kulturált énekkari mun­káról tanúskodik. Pontos, szép énekléssel elégítette ki a kórus a közönség igényeit, kellemes élményt szerzett. Nagy elisme­rést érdemel Vári: „Tréfás kórus”-ának lendületes, erőtel­jes előadása, ami egy 34 tagú énekkarnál nem kis dolog. A kultúrház zenekari kis­együttesének műsorából ki­emelkedett Rossini: Sevillai nyitánya és Mozart: „Kis éji zene” című művének két té­tele. A zenekar azonban még sok kívánnivalót hagy maga után. Hangszerek és hangszí­nek hiányoznak, több bátor­ság és határozottság kell a ze­nészek játékához. Lelkesedésük és a muzsikáért hozott áldoza­tuk azonban minden elisme­rést megérdemel. Chopin Á-dúr keringője Vö­rös Márta előadásában a zon­gora kritikán aluli állapota miatt nem érvényesült. Az ének- és zenekar munkája mindenképpen több figyelmet és megbecsülést érdemelne el­sősorban Dunaföldvár közönsé­ge részéről és segítséget hang­szerben, javításban a népmű­velés részéről. Dr. Ványi Gábor karvezető a művek értelmezésével, felfo­gásával és regisztrálásával mű­vészi adottságairól tett bizony­ságot. Igen sikerült volt Csen­­gedy Gyula ismertetője és ös­­­szekötő szövege. Meg kell em­lékezni még Fekete József, Elek Gyula és Konics György jó szervező munkájáról. Plavecz Mihály levelező. NAP L­T> Törődjünk jobban a megelőző tűzrendészettel Ez év január 7-én a Palanfei Állami Gazdaságban tűz volt. Szerencsére nem okozott nagy kárt, de lehetett vol­na komoly tűzeset is, súlyos klánokkal. A gazdaságnak ugyanis nincsen szervezett tűzoltó csapata és a meglévő tűzoltóf­elszerelés rossz, elhanyagolt állapotban, gazdátlanul heves­, por, pi­szok fedi, rozsd­a marja. Úgy kezelik ebben a gaz­daságban a tűzoltófelszerelést, mint csak­­ szalmáját, mintha az nem a nép tulajdona lenne, mintha a­z csak egy felesleges lim-lom volna. A gazdaság vezetője már három hónapja van ebben a beosztásban, de azt sem tud­ja, hogy van-e a gazdaságnak tűzrendészeti véghatározata, vagy sem. Ebből látható, hogy lebecsüli a tűzrendészeti mun­kát, nem törődik a megelőző tűzrendészettel A gazdaságok, üzemek ve­zetőinek törődniük­­ kell gazda­ságuk tűzrendészeti helyzeté­vel, a tűzoltófelszereléssel, mert ha úgy gondoskodnak ró­la, mint ahogy a palánk­­gaz­daságban előfordult, akkor komoly tűzesetnél szinte lehe­tetlen a nagy károk megaka­dályozása. Gombor István CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 20 Névnap: Sebestyén. Várható időjárás csütörtö­kön estig: ma kevés felhő, leg­feljebb néhány helyen futó havazás, holnap növekvő fel­hőzet, délnyugat felől megin­duló újabb havazással.­­ Mér­sékelt délnyugati, majd dél­keleti, keleti szél, hideg, több helyen ködös idő. Várható leg­alacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: nyugaton és északon mínusz 8—mínusz 11, máshol mínusz 5—mínusz 8, legmaga­sabb nappali­­ hőmérséklet csü­törtökön: mínusz 1—mínusz 4 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmér­séklet mínusz 1—mínusz 4 fok között, de Nógrád, Borsod— Abaúj—Zemplén, Szabolcs— Szatmár megyékben mínusz 5 fok alatt. V. Ovecakin : FALUSI HÉTKÖZNAPOK AZ EMBERI LÉLEK MÉRNÖKEI XLVI. Mindez 1953 márciusa előtt történt. Március első napjaiban a rádióhullámok szétvitték a le­sújtó hírt Sztálin elvtárs be­tegségéről. Ekkor még volt egy csepp reménység a gyógyulásra. — Eszünkbe jutott, hogy Lenin az első agyvérzése után fel­gyógyult és már néhány éven át dolgozott. A kormány köz­leménye tájékoztatott arról, hogy Sztálin elvtárs ideig­ene­­sen abbahagyta államvezetői és pártvezetői tevékenységét. Ezekben a napokban bármit tett is az ember, bárkivel be­szélt is, tudatának valamelyik kis részecskéjében mindenki mindig vele foglalkozott. Március ötödikén meghalt Sztálin elvtárs. Eltávozott az élők sorából az a férfi, aki Lerumn ügyét foly­tatta, aki a párt Központi Bi­zottságát vezette. A párt és a nép az ő vezetése mellett épí­tette Maginyitogorszkot, a Dnye­progreszt, a traktorgyárakat és az elmaradt agrár-Oroszo­­­szá­­got hatalmas ipari nagyhata­lommá alakította át. Az ő ve­zetésével oldotta meg egy olyan túlnyomórészt mezőgaz­dasági országban, amilyen Oroszország volt, a proletár­­forradalom legnehezebb fel­adatát: a parasztság kollekti­vizálását. Az ő irányítása mel­lett űzte ki a szovjet földről a fias­iszta hódítókat és vette be Berlint. Az ő útmutatása sze­rint építette hihetetlenül rövid idő a­lat­t újjá a háborúban el­pusztult gazdaságot. Mennyi mindent ölelt fel ez az élet, az első munkás tanulókörből a kommunizmus küszöbéig! Március hatodikén reggel so­­kan jöttek a kerületi pártbi­zottságba — ott volt az egész pártaktíva. Eljöttek mind, no­­ha Martinov nem hívott sen­kit. — Igen, — mondta Marti­­nov, — nélküle maradtunk. Menjünk, elvtársak, a kolho­zokba hívjuk össze a népet, tartsunk gyűléseket. Keveseb­bet sírjunk. Az életre kell gon­dolnunk. Ő nincs többé, de él a párt. A gyermekek, ha elvesz­tik apjukat, felnőttekké vál­nak. Nem kisebb dologért, mint a világbéke sorsáért va­gyunk mi most felelősek. Martinov ezekben a napok­ban tucatnyi kolhozgyűlésen és két gépállomás összejöve­telén vett részt. Sok mindent látott, hallott, ami egész éle­tére kitörölhetetlenül emléke­zetébe vésődött. Hallotta, hogy szerény magatartású pártok­­­kívüli dolgozók, akik azelőtt a gyűléseken soha nem mond­tak beszédet, mindhalálig szó­ló hűséget esküdtek a párt vének. Látott szokatlanul heves munkalendületet, az em­berek nem vesztették el mun­­kakedvüket, hanem szó nél­kül hozzáfogtak, hogy teljesít­­sék esküjüket, amelyet a gyű­lésen tettek. Látott az arcokon gyászt és elhatározottságot ar­ra, hogy készek a pártot se­gíteni mindennel, amire csak szüksége van. Csak egy dol­got nem látott: fejvesztettsé­get. A hatalmas orosz nép sok megpróbáltatáson ment ke­resztül és ezt a bánatot is hő­sies harci készültségben élte át. „Amikor a harctéren a ve­zér hősi módon elesik a csatá­ban, — írta ezekben a napok­ban Solohov a Pravdában — csak a gyávák a kishitüek menekülnek eszüket vesztve, vagy topognak egyhelyben, az igaz harcosok azonban még keményebben, még elkesere­dettebben küzdenek: az ellen­ség halálával akarnak bosszút állni vezérük haláláért!” Sztálin elvtárs temetése napján, amikor koporsóját a Mauzóleumba helyezték, az egész ország gyári szirénabú­­gással és gyászsortűzzel búcsú­zott tőle. Az emberek pedig néma szomorúsággal mentek­­ a rádió mellől munkahelyükre. Martinov késő este a kerületi pártbizottságban egyedül ma­radt és mélyen elgondolko­zott. Helyesen érzi-e a nép­­ lel­két­? Emlékezetébe idézte a gyászgyűléseken elhangzott be­szédeket, a kolhozparasztokkal folytatott beszélgetéseket és kereste azokat a­ szavakat, amelyekkel pontosan kifejez­hetné a nép hangulatát... Nyugodt aggodalom a jövőért. Igen, nyugodt, kétely nélküli bizalom a végső győzelemben. El lehet mondani, hogy ezek­ben a napokban minden em­berben sokszorosára fokozó­dott a személyes és kollektív felelősség érzése a mi közös ügyünkért, a kommunizmus sikeres felépítéséért a Szovjet­unióban. És fokozódott az az elhatá­rozás is, hogy készek mindent feláldozni e nagy célok érde­kében. Ezekben a napokban né­pünk minden eddiginél egy­ségesebben kívánt egészséget és új sikereket a párt és a kormány vezetőinek, a kom­munizmust építő óriási ország vezetésének nehéz művészeté­ben; olyan hatalmas dolgot művelő országot vezetnek ők, amely nélkül az ember életé­nek nem volna értelme a fői­dőn; olyan országot, amelyet a népek minden nyelven így neveznek: „A világ népeinek reménysége!" (Vége) A megyei ökölvívó váloga­­tott­ keret edzést tartott Dombóvárott Január 16-án délután a Dom­bóvári Lokomotív sportcsarno­­kában mintegy 150 néző előtt tartotta a megyei ifjúsági ke­ret nyilvános, közös edzését. Az edzésen részt vettek a Dom­bóvári Lokomotív, a Simon­­tornyai Vörös Lobogó és a Szekszárdi Dózsa válogatott versenyzők Sajnos a nagymá­­nyoki és a bonyhádi ökölví­vók a közös edzésen nem vet­tek részt, pedig ez nagyban emelte volna a színvonalat. Az edzések bemelegítéssel kezdődtek, mely után a fiatal ökölvívók elkezdték a páros küzdelmeket. A menetek egy és két percesek voltak, ahol a hangsúly a technikai mozgá­son és a taktikai elgondolások végrehajtásán volt. A közön­ség részére újat nyújtott a társadalmai szövetség, amikor nyilvánosság előtt rendezte meg az ökölvívók edzését, ahol a versenyzők bemutatták az ökölvívás szépségét. Sportszerűségükkel és igye­kezetükkel különösen kitűn­tek: Budai, Rajczi, Füzesi, Bú­zás és Szajkó. 1955 JANUAR Megyénk labdarúgó játék­vezetői készülnek a baj­nokság beindulására Megyénk labdarúgó játék­vezetői készülnek a március 6-án kezdődő labdarúgó baj­nokságra. A játékvezetőknek, épp úgy, mint a játékosoknak feltétlenül szükséges, hogy jó erőnléttel bírják a kétszer 45 percet. Ezenkívül az elméleti továbbképzés is feltétlenül fontos. Ennek érdekében a megye különböző részein foly­nak a játékvezetők előkészüle­tei a bajnokságra. A dombóvári járás területén működő játékvezetők tovább­képző tanfolyamot teremedzés­sel kötik össze. Ezen a tanfo­lyamon húszan vesznek részt, melyet minden csütörtökön tar­tanak a Lokomotív sportcsar­nokban este 6 órától 9 óráig. A jó felkészülés eredménye­képpen majd kevesebb lesz a reklamálás a játékvezetők el­len és így megyénk sportked­velői elégedettebben távoznak majd a mérkőzésekről. Faddon az új vezetőségvá­­lasztást jó propaganda és agi­­táció előzte meg, melynek eredménye lett, hogy a község sportolói és sportkedvelői mint­egy 250-em jelentek meg a vezetőségválasztáson. A beszámolót Nyitrai István, a sportkör elnöke tartotta. A beszámoló részletes volt és ki­terjedt minden szakosztály munkájára. Mielőtt a szakosz­tályokat egyenként értékelte az elnök, bírálta a vezetőség munkáját, — mert mint mon­­dotta — a vezetőségi tagokból csak kettő dolgozott, a töb­bi csak ígért egész évem át és kritizált. A röplabda szakosztály saj­nos csak alkalomszerűen mű­ködött egész évben, több, ke­vesebb sikerrel Ez évben a röplabdásoktól már többet vár a sportkör, mert új edzője van Puskás István személyében, aki az elmúlt hetekben végzett tanfolyamot A sakkszakosz­tály megyei viszonylatban is komoly eredményt ért el, ál­landóan megnyerik a járási, egyéni és csapatbajnokságot. Lelkes szakosztály, csak nagy hibája, hogy a sportkörtől teljesen függetlenül akar­nak működni. Legj­elemzőbb példa erre, hogy a szakosztály tagjai közül a vezetőségválasztáson egy sem jelent meg. Az asztali­­tenisz szakosztályi, különösen télen, más sportágakban mű­­ködőknek ad sportolási lehe­tőséget. A téli hónapok alatt a szomszédos községek asztali­tenisz csapataival vívnak jó küzdelmeket. A kerékpárszak­osztály tagjai csak kevés ver­senyen vettek részt az elmúlt évben. Ez évben, ha a kerékpár szakosztály tagjai több ed­zésen lelkiismeretes munká­val készülnek a versenyekre, a sportkör legjobb szakosz­tályai közé küzdhetik fel magukat. A labd­r­rugó szakosztálya megáik­oltotta a beszámot hogy az­­ elmúlt évben nagyo gyengén szerepeltek, de ebb közrejátsz­ itt az is, hogy paksi járásba nyertek beos­tást, az u­­tazási körülményi rosszak volltak, a TSB-vel kapcsolat igaza volt és től egyéb körül­mény szolgál a c­sat mentsd*­­ére. A beszám­­­oló után a szólásra ker­ült sor, de a jeli lévők tartót­zkodtak eleinte hozzászólást!­)!. Először Pfeire sporttárs­szil lőtt hozzá és b­rálta a vez­e­tőség munkája Mint mondod­ta, a sportkör­ munkájában azért volt visszaesés,­­ nem volt a­ sportkörnél kol­lektív vezető is. A vezetőségi t­agok az elnöl magukra hagy­ták, nem nyú tottak zseká se­g­­ítséget a kához. Ezután Honti szólt hozzá. Hiányolta a veze­tőségválasztás előkészítő, mert mint mondotta, még ben lennének szerinte, ha jobb propaganda elő­zi meg az este Tóth sporttárs többek között arról beszélt, hogy a mai na­pon a jelenlévői« (jól válass meg, hogy kit választanak a vezetőségbe, dll. ugyanakkor nyilatkozzanak a megválasz­tottak arról, hogy vállalják-e tisztséget Még t­öbben eme­kedtek szólásra, m­ajd Nyitrai István válaszolt a hozzászólá­sokra, s kérte az új vezetősé­get, hogy a jövőben nagyobb segítséget nyújtsanak vezetés­ben. Ezután került sor a Szek­szárdi Petőfi tornás hiányainak bemutatójára, mely­et a faddi sportkedvelők és sportolók nagy tetszése kísért­ végig. A bemutató után a megjelentek hosszan tartó tapssa­l köszön­ték meg a Petőfi tornászlá­nya­inak szép és színvonalas bemutatóját. SPORT Nagy érdeklődés mellett válási­tozták meg a ay új vezetőséget a faddi falusi sportkörben Tolna megyében az elmúlt évben 550.000 forintot fi­zetett ki az Országos Ta­karékpénztár a Totó­nyerőknek Az elmúlt esztendőben to­vább növekedett a Totó nép­szerűsége a lakosság körében. Ezt mutatja az is, hogy 1954- ben a dolgozók több mint 20 millió Totó-szelvényt vásárol­tak. Országszerte sokezerre rúg a szerencsés nyerők száma, akik között összesen több mint 36 millió forint nyeremény ke­rült kifizetésre. A Torta ingyeiek i­s eredmé­nyesen vettek részt a sportfo­gadásban: az Országos Taka­rékpénztár mintegy 550.000 fo­rintot fizetett ki a megyei Totó-nyerőknek. Március 13-án indul a megyei labdarúgóbajnokság A Testnevelési és Sportbi­zottság nem hagyta jóvá a két­csoportos megyei bajnokságot és ezért egycsoportos megyei bajnok'á" lesz ez évben is A társ szia­mi szövetség a sorso­lást elkészítette, melyet január ,,s-i vasárnapi számunkban közlünk. MOZI Garay filmszínház. Január 24-ig: HÁROM TESTŐR. Mu­latságos, színes francia film­vígjáték. Dumas világhírű re­génye nyomán. Tu­dósok V­i­ar­­e- ünnepnap 4­­7 é­­s órakor. Hétköznap b és 1 órakor. 2 A gyönki járás is készül a falusi sportkörük vezetőségválasztására­ Jelenleg a járási és a megyei TSB legfontosabb felad­a­ta a falusi sportkörök vezetőségé­nek újraválasztása. Ennek­ a feladatnak sikeres megoldása érdekében a gyönki járási TSB mozgósította a társadalmi szö­vetségi tagokat. Január első napjaitól a sportköröknél tag­gyűléseket tartanak, melyeken ismertetik az új vezetőségvá­­lassztások feladatait. A tagok foglalkoznak egyénileg is azok­kal a sporttársakkal, akik s­zá­­mításba jöhetnek az új sport­köri vezetőségekbe. Ásokban a községekben, ahol sportkörök nem működne­k, ott az állandó bizottságok tagjai fejtenek ki komoly munkát, hogy a téli hónapok folyamán a fiataloknak versenyzési le­hetőségeket biztosítsan­ak. Ugyancsak az ő érdemük, hog­y a sportköri estéken nagy szám­mal jelennek meg a falu spor­tolói és sportkedvelői. Pá­dául Kistormáson már három sport­köri estét rendeztek és mind­egyiken nagy számmal jelen­tek meg. Ebben nagy része van Nagy Mihály elvtársn­ak, ki fáradságot nem ismerve dol­gozik és irányítja a k­özség sportéletét. Felsőnána községben eddig nem volt sportkör. Az új vá­lasztások során alakul meg az új falusi sportkör. A fiata­­l, Arató Vilmos irányításával ko­moly munkát fejtettek k­i eddig is ki. Az ősz folyamán megrendezett labdarugó kupa mérkőzésein is jól szerepeltek. A fiatalság nagy lendülettel dolgozik a téli időszakban is, hogy a tavasszal helyt tu­dja­nak állni az egyes bajnoksá­gokon. Megjegy­­zések a kosárlabda Az elme­lt vasárnap a Szek­szárdi Vöröss Meteor női kosár­­labdacsapa­ta vereséget szen­vedett a helybeli Dózsa női csapatától. .6. Dózsa csapatának 4 pontos győzelme megérde­­­melt volt. Ne­m is a győzelem igazságos, vagy nem igazságos volta felett a­karunk vitázni. Nem. Erre nincs is szükség, csak éppen teá­t szeretnénk egy pár sorban megmagyaráz­ni, hogy a Voltos Meteor női csapatának letöltését mi okoz­ta. Előhangként csak annyit, hogy tévednek uszok, a sik azt gondolják, hogy ez a letörési hangulat Barbacai Im­réné tá­vozása miatt jött létre. Az elmúlt év novemberében rendezett tanácsku­­pa versenyt a Szekszárdi Vö­rös Meteor nyerte fölénnyel és­ Barbacsi­­né nélkül. A csapa­t eienl­egi hangulata annak­­ tudható be, hogy Tóth Klári kéinytel­es volt, a Petőfi csapatába átmenni, téli kupa első mérkőzéséről mivel tanácsi dolgozó. Érzi a csapat Szekeres Gyuládé tá­vozását is, ak­i abbahagyta a kosarazást. E két játékos ir­á­­nyát érzi a Vörös Meteor be­dobó sora. Ez nem jelenti azt, hogy a Vörös Meteor csapata ezután nem tud győzelmet ki­­harcolni. Az új edző, a jelenleg átigazolás alatt lévő játékosok annak a biztosítékai, hogy rö­vid időn belül a Vörös Meteor csapata ismét a régi lesz. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Kiadja: a Tolnai Napló Lapkiadó ?. Terjeszti a med­ye összes postahivatala Szerkesztőség telefonszáma: 20-10. Kiadóhivatal telefonszáma: 20-t1. A szerkesztőség és kiadóhivatal címet Szekszárd, Széchenyi utca 18. Előfizetéseket a megye valamennyi postahivatala felvesz Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy Mihály utca 10 aS. Telefon: 20-27. Nyomdáért felel: Melles Rez*6

Next